Titkos hentesboltot üzemeltettek a Heim Pál kórház urológiáján a hűtőszekrényben

Mostanában szinte csak nyomasztó, idegesítő vagy szomorú sztorikat hallani a magyar kórházakból. Akkor jutott eszembe, hogy ezen ideje lenne változtatni, amikor arról írtam cikket, hogy a Heim Pál nem hajlandó megengedni a náluk fekvő kisgyerekek szüleinek, hogy a civil adakozásból vásárolt kempingágyakon aludjanak, hanem kötelezi őket a széken alvásra, és egy érintett szülő megírta nekem, hogy két évvel ezelőtt mi dobta fel a Heim Pálban.


Egy titkos hentes.

"(...) leginkább mégis azon lepődtem meg, hogy egy osztályos dolgozó kis hentes vállalkozást üzemeltetetve az osztály folyosóján található "tápszeres és bébiételes" feliratú hűtőből árulta a cuccot, ami rakásig állt mindenféle húsokkal, mindezt az ott életvitelszerűen tartózkodó szülősereg szeme láttára."

Íme, ez itt az egykori gurmészentély:


Ami nemcsak a folyósó, de a kórtermek hangulatát is feldobta:

"Még egy idevágó emlék: a szobában ahol elhelyezték a páromat és a gyereket volt egy babamérleg, amivel a gyereket kellett mérni. Fehér köpenyes koma (érzésre karbantartó lehetett) néha betrappolt és lemért egy kis húsárut."

Ugye, mennyivel jobb egy ilyen pezsgő helyen a földön feküdni vagy széken aludni, mint valami unalmas kórházban?

Szily László
 
Ez csak a dolgozók "kreativitása", ép úgy, mint a eltört az infúziós állvány begipszelése.:)

gipsz11.jpg
gipsz22.jpg
 
Nem.
Egri kórház.
*
Ismét olyan igaz jó szaftos káromkodhatnék hangulatba estem. De az ország adóforintjaiból támogatnak Romániába, Ukrajnába templomok felújítására, ottani óvódákra, sőt olvastam Vietnami kórház berendezésére is. Hijnye, de gazdagok vagyunk, kár, hogy nem tudok róla. Úgy értem, nem tapasztalom meg sem a pénztárcámban, sem a barátaim között.
 
Kérném a kormánypártot támogató tagok támogató hozzászólást.
Olvasd el mi all a cikkben.
Vegyuk elo a mi volt temat?
Meddigmenjunk vissza...
Termeszetesen csak harom valasztasi ciklust vizsgaljunk!
Erdekes, hogy a hozzaszolok jelen idoben beszelnek errol a tortenesrol
 
Ha bárki is azt hiszi hogy ez oldal-függő, rossz nyomon jár.
Okos ember magától is tudja, hogy a hatalom abszolút mértékben korrumpál MINDENKIT.
Azok akik most bársony székben ülnek, vagy a helyükre kerülők? Teljesen mindegy, mind a saját zsebére dolgozik elsősorban.
És csak másodsorban (esetleg) gondol másokra is.
A források végesek. A kötelező tiszteletkörök erősebben szabályoznak, mint az alapvető illemszabályok.
És közben elvész az ember, mint érték.
Ismétlem, ez nem párt-kérdés, évezredek óta így működik minden emberi hatalmi szervezet. Ilyen az emberi természet.
Lehet szidni, elkeseredni, tagadni - de felesleges.
Egy nagyon okos írónő könyvében olvastam elég régen: a civilizáció a Bűnbeesés.
 
Szerintem a cikben az all, hogy vagy ket evvel ezelotti.
...és egy érintett szülő megírta nekem, hogy két évvel ezelőtt mi dobta fel a Heim Pálban.
Ez volt az idezet a ciikkbol.

De ha itt nem olvasnak az emberek, csak a kepeket nezegetik, akkor bocs
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,837
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére