Hírek Titkos online „sereget” toboroz Orbán Viktor? Elemzők szerint ez lehet a cél

Orbán Viktor titkos online sereget toboroz – írta meg az Index. A lap szerint „400 nap” néven Facebook-kampány kezdődött, a miniszterelnök által felügyelt Harcosok Klubjának már több ezer tagja van.

A tagok minden nap feladatot kapnak Orbán Viktortól és Menczer Tamástól. A Híradónknak nyilatkozó szociológus szerint mindez egy médiatrükk, a sajtó nagyon is tudatosan lett…

Közel 400 nap és újra választás. Az Iránytű Intézet márciusi elemzése szerint negyedmillió fideszes vándorolt át a Tiszához. Magyar Péter múlt héten ismét országjárást indított, pénteken Esztergomban mondott beszédet.


Közben a Fidesz is beizzította a kampányt. Orbán Viktor ismét Menczer Tamást, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatóját állította csatasorba.
Közösségi oldalán február elején a miniszterelnök Menczer Tamással tett közzé közös képet, mellé pedig azt írta: „Csatákat csak feltűrt ingujjal lehet nyerni”. A fényképet Harcosok Klubja felirattal osztotta meg.

Az Index pedig most arról ír Orbán Viktor titkos online sereget toboroz „400 nap” néven a Facebookon. A lap úgy tudja, több ezer tagja van annak az online csoportnak, amelyet maga a miniszterelnök, Orbán Viktor hívott életre.


A Híradónknak nyilatkozó elemző szerint mindez jó reklám a Fidesznek, a sajtó tudatosan lett tájékoztatva.
„Titkos társaságot hív életre Orbán Viktor, adja hírül az Index, ami egy jó kis médiatrükk, mivel ha a Fidesz vagy a kormány egy ilyen csapatot fel akar építeni, akkor neki az az érdeke, hogy az elején minél nagyobb nyilvánosságot kapjon. Tehát a titkos társaságot maga a dolognak a logikája cáfolja, sokkal inkább azt gondolom, hogy a sajtó tudatosan lett tájékoztatva” – véli Somogyi Zoltán.
Az elemző teljesen józan döntésnek tartja a csoport indítását. Emlékeztet, hogy a Fidesznek a több gyermekes édesanyák és az idősebb korosztály körében van az erős szavazótábora. „Kellenek neki azok az ingyen a munkájukat odaadó emberek, akik elkötelezetten hisznek a kormánynak. Ha vannak ilyenek, azok önmagukban jobban, hitelesebben tudjál képviselni a kormány álláspontját, mit a fizetett aktivisták” – tette hozzá.

Az Index szerint a Harcosok Klubjának tagjai minden nap személyes üzenetet és feladatokat kapnak majd Orbántól, illetve Menczer Tamástól.
A kiszivárgott információk alapján a Fidesz esetében is aktivista hálózat építése indult meg, amelynek az lesz a célja, hogy a kormány számára fontos tartalmakat előnybe részesítsék, és az ilyen aktív jelenléttel segítsék azt, hogy a közösségi média algoritmusa felfigyeljenek ezekre a tartalmakra” – magyarázta Deák Dániel elemző.
A lap birtokába jutott fotók alapján az akció már el is indult, amit egy újabb Orbán és Menczer közös fotóval próbál alátámasztani a lap.



1741684832305.jpeg
 
Őszintén szólva, amíg engem nem akar bevonni, nem érdekel.
Magánügy. Ha beteg, gyógyulást, kívánok. Már, ha szerápia gyógyít.
De az az álszentség ami mindezek mögött van, az felháborító.
Erről van szó.
Az álszentség, a máséban a szálkát esete.

Volt meleg férfi kollégám (mondjuk én évekig nem tudtam róla). Csodajó szakember volt, s kollégának is nagyon jó fej volt. Akkor sem volt a beállítottságával semmi bajom, most sincs.
Ahogy a pornó sem vonzott sosem, a gruppen sem, sőt, mindig sajnálattal gondoltam azokra, akiknek ilyen módszerek/eszközökre? van szükségük, de amíg nincs benne erőszak és gyerek, addig tőlem ...

Csak ne bizonygassák már, hogy beteg, sőt pedofil az, aki azonos neműt szeret, miközben Szájer (és állítólag Szijjártó is) olyan meleg, hogy szinte süt.
1742165109591.png
 
Utoljára módosítva:

A Magyar Nemzet „két totális játékossal”, Szájer Józseffel és G. Fodor Gáborral rúgja be a tavaszt​

Közös rovatot indítanak „Ahol a labda” címmel.

Szájer szégyent hozott a nemzetre, mégis új karriert indíthat.
És kihagytátok:Deutsch tompikát
Deutsch Tamás Zuglóban indul? – Hadházy Ákos azt mondja, öröm lesz elverni
„A zuglói Fidesz új 'agyágyúja",
A független képviselő(Hadházy) hozzáteszi: „A hírek szerint ő lett az új választókerületi elnök, így minden bizonnyal ő lesz a jelölt Zuglóban. Jó hír. Öröm és megtiszteltetés lesz(tompikát) elverni. Ennyi.”
 
És kihagytátok:Deutsch tompikát
Deutsch Tamás Zuglóban indul? – Hadházy Ákos azt mondja, öröm lesz elverni
„A zuglói Fidesz új 'agyágyúja",
A független képviselő(Hadházy) hozzáteszi: „A hírek szerint ő lett az új választókerületi elnök, így minden bizonnyal ő lesz a jelölt Zuglóban. Jó hír. Öröm és megtiszteltetés lesz(tompikát) elverni. Ennyi.”
Vasárnap lesz itt a környéken egy választás, erre nagyon kíváncsi vagyok. Tisza-jelölt nincs, úgyhogy pontos képet nem fogunk látni, de amennyi mocskolódást kap a fideszes jelölt és rajta keresztül az egész helyi szervezet, az sokat ígér.
 
– hívta fel a „Harcosok” figyelmét a miniszterelnök, aki négy pontba foglalta a legfontosabb információkat.
Csatolás megtekintése 2050747
Számomra a legfontosabb információ megint az, hogy az adófizetők pénzéből egyre többet használ fel a fidesz kampányra ami már folyamatossá állandósult, orbán a sajátjaként kedve szerint kezeli az ország vagyonát, a magyar nép egyre nagyobb része kerül a kirekesztett oldalra - Hitler is a saját népével kezdte - betegek, homoszexuálisok, lázadó papok, stb. Az alamizsnához jutott oldal nagy része vallásos áhítattal csüng a nagyvezér minden szaván, és képes lenne a többieket egy kanál vízben megfojtani, a többieket, akik már nyíltan nem számítanak magyarnak hiszen "aki magyar velünk van"
 
Számomra a legfontosabb információ megint az, hogy az adófizetők pénzéből egyre többet használ fel a fidesz kampányra ami már folyamatossá állandósult, orbán a sajátjaként kedve szerint kezeli az ország vagyonát, a magyar nép egyre nagyobb része kerül a kirekesztett oldalra - Hitler is a saját népével kezdte - betegek, homoszexuálisok, lázadó papok, stb. Az alamizsnához jutott oldal nagy része vallásos áhítattal csüng a nagyvezér minden szaván, és képes lenne a többieket egy kanál vízben megfojtani, a többieket, akik már nyíltan nem számítanak magyarnak hiszen "aki magyar velünk van"
Ráadásul egyre jobban elzárja azokat a lehetőségeket ahonnét az ellenzéki mozgalmak anyagi támogatáshoz juthatnának nekik meg korlátlan hozzáférésük van mindenhez!!!
 
Ráadásul az alsó támogató réteg mindent megtesz a kormány megmaradása érdekében.
Egy példa: Hadházy Ákos tollából.
Talán az ország legaljasabb bukott fideszes polgármester az alsószentmártoni Balogh Miklós. Ő tavaly júniusban elvesztette a választást, de mivel októberig még hivatalban maradt, BOSSZÚBÓL HIVATALOSAN KÉRTE A KORMÁNYHIVATALTÓL A KÖZMUNKA PROGRAM MEGSZÜNTETÉSÉT, ezzel több tucat mélyszegénységben élő ember megélhetését elvéve!
A fideszes kormányhivatal ezt készséggel meg is tette, sőt, utólag még kéthavi, már kiutalt munkabért vissza is követelt a falutól, ezzel teljes pénzügyi válságba sodorva az amúgy is üres kasszájú falut is.
A hivatalban megmaradt mellékelt levelezés szerint (egy példány kézzel, egy elektronikusan aláírva) július 23-án ő maga kérte az EGÉSZ PROGRAM megszüntetését.
A harmadik levélen ugyan nincs aláírás,de ettől még életszerűnek tűnik. A faluban több ember állítja, hogy maga a bukott, de átmenetileg még regnáló polgármester kezdeményezte a kormányhivatali ellenőrzést, ahol nem találták a helyükön a közmunkásokat. Többen azt is állítják, hogy az ellenőrzés napján Balogh hazaküldte az embereket...Ezt bizonyítani nem tudom, de az viszont a hivatalos levelek alapján egészen biztos, hogy meg sem próbált kiállni a falu lakosaiért, hanem ő maga kérte az egész progra beszántását. Nehéz felfogni ekkora fideszes sunyiságot, pedig edzettek vagyunk már
A Fidesz országos aljasságai közepette se feledkezzünk meg a vidéki sameszaik aljasságáról, mert amúgy ez a rendszer egyik lényege. Másrészt Alsószentmárton (is) intő jel kicsiben: ahhoz, hogy valóban rendszerváltás legyen ebben az országban, egy esetleges kormányváltás esetén az első pillanattól a leghatározottabban fel kell lépni a most irányító bűnszervezettel szemben, különben pont azt fogják csinálni nagyban, mint bizonyos Balogh Miklós kicsiben.
Alsószentmárton amúgy egy végtelenül szegény falu Dél-Baranyában és ezen kívül a levélen kívül is több horrorisztikus történetet láttam ott, fogok még mutatni belőle
 
Ajánlom mindenki figyelmébe, kicsit hosszú, de sajnos nagyon igaznak tűnik, és ez rémisztő...
Ezt mondom én is elég régóta.
S nemcsak a milliárdokról nem fog lemondani, hanem a kiemelkedően erőszakos természete sem viseli el a vereséget.
Orbánnak nagyon rossz természete van, gátlástalan, s valóban egy pszichopata.

Az a gond, hogy az emberek zöme nem hiszi, hogy ez megtörténhet velünk, s jókat beszélget a választási esélyekről, s ha fel is merül bennük a lehetőség, tényleges veszélynek nem érzik.

Ezért bármire fel kell készülni, lehet lehetetlennek tartott dolgokat kigondolni, s elmolyolni, hogyan lehetne kivédeni.
 
Valóban kiszivárognak a körülötte lévő emberektől, hogy verte szét a fidesz székházbeli irodáját az utolsó veresége miatt, hogy kövér lászlóval szétverték a Parlament felújított vadásztermét, ezért az éppen felújítás alatt álló Operaházra lett számlázva a rendbetétele, hogy melyik gumiszobában töltötte az egy évet, amikor "ellenzékben nem volt hajlandó bejárni a Parlamentbe", a munkahelyére, és évek óta kering egy-két érdekes történet róluk, amiről sokan tudnak, de nem cáfolják!?

277844099_391664105807604_3196176300691892531_n.png
 
Valóban kiszivárognak a körülötte lévő emberektől, hogy verte szét a fidesz székházbeli irodáját az utolsó veresége miatt, hogy kövér lászlóval szétverték a Parlament felújított vadásztermét, ezért az éppen felújítás alatt álló Operaházra lett számlázva a rendbetétele, hogy melyik gumiszobában töltötte az egy évet, amikor "ellenzékben nem volt hajlandó bejárni a Parlamentbe", a munkahelyére, és évek óta kering egy-két érdekes történet róluk, amiről sokan tudnak, de nem cáfolják!?

Csatolás megtekintése 2053831
Megy ám a helyezkedés, érzik már többen is, hogy megváltozik itten a helyzet:
Nekem személyesen teljesen elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból és az egészből, amit néhány ember ebben az országban a megteremtett lehetőséggel csinál. A Fidesz nevében azt várjuk el, hogy ezt minél előbb hagyják abba, mert ezzel szégyent hoznak az egész közösségünkre
 
Megy ám a helyezkedés, érzik már többen is, hogy megváltozik itten a helyzet:
Nekem személyesen teljesen elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból és az egészből, amit néhány ember ebben az országban a megteremtett lehetőséggel csinál. A Fidesz nevében azt várjuk el, hogy ezt minél előbb hagyják abba, mert ezzel szégyent hoznak az egész közösségünkre
Lázárnak van elege a luxizásból?
Erre mondták: pofám leszakad!

1743183256660.png
 
Ebből látszik, hogy ez személyek elleni, nem a viselkedés elleni támadás. Hisz gyorsan kijelentette, hogy ov-ra persze nem vonatkozik, meghát nyilván önnön magára sem
Igen?
Hála az égnek, nem olvastam (csak ezt).
Nem tudom, sírjak, vagy nevessek, komolyan.
Amikor ma már megszokott, hogy emberek más emberek gyerekének 2. pár cipőt, míg más szervezetek szegény embereknek tartós élelmiszert gyűjtenek , a szociális temetés, a szociális tűzifa, a szociális étkezés virágkorát éljük, nem elég, hogy játsszák az urat, hogy ellopnak mindent, amit megkívánnak a közösből, még pofátlanul a szemünkbe is hazudik ez a gerinctelen pali. Is.

1743204709230.png

Itt egy másik, a majd ezer állatot legyilkoló:
1743204903379.png


Teljesen hülyének néznek minket.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon köszönöm a kárpátok vámpírjai új fordítását !
luxor74 wrote on Ajuda67's profile.
köszönöm szépen a legújabb kárpátok vámpírjai részt.
balaci64 wrote on Tamás9525's profile.
szia
feve wrote on AgnesB73's profile.
Szia, én is azok közé tartozom, akik sok szerzőt és könyvet köszönhetnek neked.
Szeretném megkérdezni, hogy Kerrelyn Sparks: Love at Spake sorozatát tervezted-e lefordítani? Az elő részét megtaláltam magyarul, nagyon tetszik az író stílusa, de angolul nem tudok olyan jól, hogy élvezzem. Üdvözlettel, Éva
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításokat !

Statisztikák

Témák
38,706
Üzenet
4,930,001
Tagok
623,764
Legújabb tagunk
Tugii
Oldal tetejére