Katonai szempontból a központi hatalmak területe Európa egyharmadát lefedő, egységes hatalmi zóna volt, amelyet az antant szempontjai szerint meg kellett bontani: A hangsúly nem Magyarország, hanem az Osztrák-Magyar Monarchia széthasításán volt.
Száz évvel ezelőtt ilyenkor Magyarországnak nem volt hivatalban levő regnáló kormánya. Miután Horthy Miklóst 1920. március 1-jén kormányzóvá választották, a Huszár-kormány „tudta a dolgát” és lemondott, a kormányzó viszont csak március 10-én kért fel új miniszterelnököt. De az akkori Magyarországon nem ez volt a legnagyobb probléma. Hanem, hogy a magyar békedelegáció ekkor már hetek óta vívta reménytelen harcát egy elfogadható békeszerződés érdekében.
Még majdnem egy hónapig küzdöttek, és amikor látták, hogy nincs semmi remény, március 31-én lemondtak és hazatértek. Utána már csak időhúzás volt, mikor hirdetik ki a halálos ítéletünket, ami végül június 4-én következett be. A békediktátum következményeire ma leginkább két tudományterület fókuszál: a történettudomány és a geográfia. A múlt mindig jelen van, nekünk száz évvel a békediktátum után is van teendőnk Trianon következményeinek feltárásával kapcsolatban.
Ezekkel a szavakkal nyitotta meg Dr. Csorba Péter, a Debreceni Egyetem professzora a Trianon 100: a békediktátum földrajzi megközelítésben című konferenciát a Magyar Tudományos Akadémián, az egész napos eseményen tucatnyi tudós, kutató mutatta be Trianon természet-, társadalom- és politikai földrajzi összefüggéseit. Az újságcikk adta terjedelmi korlátok szorításában pedig a vázlatos áttekintés helyett egyetlen előadás részletezésére vállalkozunk.
Nagyhatalmi státuszból a perifériára
Mit vesztettünk mi Trianonnal? A kérdésre nyilván mindenkinek „Nagy-Magyarország” sziluettje csúszik be elsőként lelki szemei elé, majd hosszan kezdenénk sorolni emocionális alapon, mi az, ami… Objektíven, európai kitekintésben vizsgálva a kérdést azonban a veszteség sokkal nagyobb volt.
Hazánk az 1867-es kiegyezéssel a nagyhatalmiság polcára emelkedett, aminek ékes bizonyítéka például, hogy a nagyhatalmak – a balkáni viszonyokat rendező – megállapodása nem léphetett életbe a magyar parlament jóváhagyása nélkül. Az első világháború után viszont az úgynevezett köztes Európában találtuk magunkat – vetette fel előadásában Dr. Nagy Miklós Mihály, a hadtudomány kandidátusa.
Köztes Európa a nagyhatalmak közt pufferzónaként fekvő kis államokat jelentette, amelynek területe és lakosságszáma is a korábbi kétszeresére nőtt, és erősen fragmentálódott, magyarán önálló részekre különült. És ebben a zónában 1918 őszén még korántsem ért véget a nagy háború.
Permanens honvédő háború
Helyi harcok szabdalták még tovább a térséget Finnországtól hazánkon át Görögországig, a fegyverropogás fokozatosan halt el a földrajzi térben 1923-ra. Magyarország is jócskán kivette belőle a részét. Mielőtt Károlyiék Belgrádban aláírhatták volna a hazánkra vonatkozó fegyverszüneti egyezményt 1918. november 13-án, román csapatok már csaknem két héttel korábban átlépték a határt. Nagy Miklós Mihály kiemelte: Magyarországon ekkor 279 napig tartó honvédő háború kezdődött, amely csak 1919 augusztusában ért véget.
Fotó: Wikipedia
Az első világháború után az egységes birodalom, az Osztrák-Magyar Monarchia kicsi, önálló országokra hullott szét, nagyhatalomból a köztes Európa államai közé süllyedt. Miért volt erre szükség az antant szempontjából? A háború hiába folyt globális hadszíntereken, a cél az európai hatalmi viszonyok átrendezése volt, és bebizonyosodott: a modern összecsapásokból az jöhet ki győztesen, akinek hátországa tovább bírja a terheket.
A monarchia „kiiktatása”
Ha pedig ránézünk a szövetségi rendszereket ábrázoló térképekre, a központi hatalmakat – a Német Birodalmat, az Osztrák-Magyar Monarchiát, Bulgáriát és az Oszmán Birodalmat – a Helgoland-szigetektől a mai Kuvaitig egyetlen vonallal össze lehet kötni: ez az úgynevezett Közép-Európa és Elő-Ázsia tengely.
Hadászati szempontból egyetlen nagy katonai tömb, egységes hatalmi zóna, amely a maga 169 millió lakosával és hatalmas területével Európa egyharmadát fedte le.
Miután pedig a központi hatalmak elfoglalták a Balkánt, a háborúból kiesett Oroszország és Románia, komoly haderőt tudtak a déli és a nyugati frontra átcsoportosítani. Az antant részéről pedig teljesen egyértelmű volt, hogy a fölény megteremtése érdekében ezt az államteret kell szétverni. Az etnikailag egységes Németországgal ezt nem lehetett megtenni, a soknemzetiségű monarchiával viszont igen.
Innentől kezdve mondhatni másodlagos minden politikai szólam, a nemzetek önrendelkezési jogára való hivatkozás, katonailag volt fontos a köztes Európa „felduzzasztása” új, kis államokkal az Északi-tengertől a Földközi-tengerig. A hangsúly pedig nem Magyarország, hanem az Osztrák-Magyar Monarchia „feldarabolásán” volt.
Bihari Dániel
Száz évvel ezelőtt ilyenkor Magyarországnak nem volt hivatalban levő regnáló kormánya. Miután Horthy Miklóst 1920. március 1-jén kormányzóvá választották, a Huszár-kormány „tudta a dolgát” és lemondott, a kormányzó viszont csak március 10-én kért fel új miniszterelnököt. De az akkori Magyarországon nem ez volt a legnagyobb probléma. Hanem, hogy a magyar békedelegáció ekkor már hetek óta vívta reménytelen harcát egy elfogadható békeszerződés érdekében.
Még majdnem egy hónapig küzdöttek, és amikor látták, hogy nincs semmi remény, március 31-én lemondtak és hazatértek. Utána már csak időhúzás volt, mikor hirdetik ki a halálos ítéletünket, ami végül június 4-én következett be. A békediktátum következményeire ma leginkább két tudományterület fókuszál: a történettudomány és a geográfia. A múlt mindig jelen van, nekünk száz évvel a békediktátum után is van teendőnk Trianon következményeinek feltárásával kapcsolatban.
Ezekkel a szavakkal nyitotta meg Dr. Csorba Péter, a Debreceni Egyetem professzora a Trianon 100: a békediktátum földrajzi megközelítésben című konferenciát a Magyar Tudományos Akadémián, az egész napos eseményen tucatnyi tudós, kutató mutatta be Trianon természet-, társadalom- és politikai földrajzi összefüggéseit. Az újságcikk adta terjedelmi korlátok szorításában pedig a vázlatos áttekintés helyett egyetlen előadás részletezésére vállalkozunk.
Nagyhatalmi státuszból a perifériára
Mit vesztettünk mi Trianonnal? A kérdésre nyilván mindenkinek „Nagy-Magyarország” sziluettje csúszik be elsőként lelki szemei elé, majd hosszan kezdenénk sorolni emocionális alapon, mi az, ami… Objektíven, európai kitekintésben vizsgálva a kérdést azonban a veszteség sokkal nagyobb volt.
Hazánk az 1867-es kiegyezéssel a nagyhatalmiság polcára emelkedett, aminek ékes bizonyítéka például, hogy a nagyhatalmak – a balkáni viszonyokat rendező – megállapodása nem léphetett életbe a magyar parlament jóváhagyása nélkül. Az első világháború után viszont az úgynevezett köztes Európában találtuk magunkat – vetette fel előadásában Dr. Nagy Miklós Mihály, a hadtudomány kandidátusa.
Köztes Európa a nagyhatalmak közt pufferzónaként fekvő kis államokat jelentette, amelynek területe és lakosságszáma is a korábbi kétszeresére nőtt, és erősen fragmentálódott, magyarán önálló részekre különült. És ebben a zónában 1918 őszén még korántsem ért véget a nagy háború.
Permanens honvédő háború
Helyi harcok szabdalták még tovább a térséget Finnországtól hazánkon át Görögországig, a fegyverropogás fokozatosan halt el a földrajzi térben 1923-ra. Magyarország is jócskán kivette belőle a részét. Mielőtt Károlyiék Belgrádban aláírhatták volna a hazánkra vonatkozó fegyverszüneti egyezményt 1918. november 13-án, román csapatok már csaknem két héttel korábban átlépték a határt. Nagy Miklós Mihály kiemelte: Magyarországon ekkor 279 napig tartó honvédő háború kezdődött, amely csak 1919 augusztusában ért véget.
Fotó: Wikipedia
Az első világháború után az egységes birodalom, az Osztrák-Magyar Monarchia kicsi, önálló országokra hullott szét, nagyhatalomból a köztes Európa államai közé süllyedt. Miért volt erre szükség az antant szempontjából? A háború hiába folyt globális hadszíntereken, a cél az európai hatalmi viszonyok átrendezése volt, és bebizonyosodott: a modern összecsapásokból az jöhet ki győztesen, akinek hátországa tovább bírja a terheket.
A monarchia „kiiktatása”
Ha pedig ránézünk a szövetségi rendszereket ábrázoló térképekre, a központi hatalmakat – a Német Birodalmat, az Osztrák-Magyar Monarchiát, Bulgáriát és az Oszmán Birodalmat – a Helgoland-szigetektől a mai Kuvaitig egyetlen vonallal össze lehet kötni: ez az úgynevezett Közép-Európa és Elő-Ázsia tengely.
Hadászati szempontból egyetlen nagy katonai tömb, egységes hatalmi zóna, amely a maga 169 millió lakosával és hatalmas területével Európa egyharmadát fedte le.
Miután pedig a központi hatalmak elfoglalták a Balkánt, a háborúból kiesett Oroszország és Románia, komoly haderőt tudtak a déli és a nyugati frontra átcsoportosítani. Az antant részéről pedig teljesen egyértelmű volt, hogy a fölény megteremtése érdekében ezt az államteret kell szétverni. Az etnikailag egységes Németországgal ezt nem lehetett megtenni, a soknemzetiségű monarchiával viszont igen.
Innentől kezdve mondhatni másodlagos minden politikai szólam, a nemzetek önrendelkezési jogára való hivatkozás, katonailag volt fontos a köztes Európa „felduzzasztása” új, kis államokkal az Északi-tengertől a Földközi-tengerig. A hangsúly pedig nem Magyarország, hanem az Osztrák-Magyar Monarchia „feldarabolásán” volt.
Bihari Dániel
