Trianon: ezért „kellett” Magyarországot feldarabolni

Katonai szempontból a központi hatalmak területe Európa egyharmadát lefedő, egységes hatalmi zóna volt, amelyet az antant szempontjai szerint meg kellett bontani: A hangsúly nem Magyarország, hanem az Osztrák-Magyar Monarchia széthasításán volt.

Száz évvel ezelőtt ilyenkor Magyarországnak nem volt hivatalban levő regnáló kormánya. Miután Horthy Miklóst 1920. március 1-jén kormányzóvá választották, a Huszár-kormány „tudta a dolgát” és lemondott, a kormányzó viszont csak március 10-én kért fel új miniszterelnököt. De az akkori Magyarországon nem ez volt a legnagyobb probléma. Hanem, hogy a magyar békedelegáció ekkor már hetek óta vívta reménytelen harcát egy elfogadható békeszerződés érdekében.

Még majdnem egy hónapig küzdöttek, és amikor látták, hogy nincs semmi remény, március 31-én lemondtak és hazatértek. Utána már csak időhúzás volt, mikor hirdetik ki a halálos ítéletünket, ami végül június 4-én következett be. A békediktátum következményeire ma leginkább két tudományterület fókuszál: a történettudomány és a geográfia. A múlt mindig jelen van, nekünk száz évvel a békediktátum után is van teendőnk Trianon következményeinek feltárásával kapcsolatban.

Ezekkel a szavakkal nyitotta meg Dr. Csorba Péter, a Debreceni Egyetem professzora a Trianon 100: a békediktátum földrajzi megközelítésben című konferenciát a Magyar Tudományos Akadémián, az egész napos eseményen tucatnyi tudós, kutató mutatta be Trianon természet-, társadalom- és politikai földrajzi összefüggéseit. Az újságcikk adta terjedelmi korlátok szorításában pedig a vázlatos áttekintés helyett egyetlen előadás részletezésére vállalkozunk.

Nagyhatalmi státuszból a perifériára
Mit vesztettünk mi Trianonnal? A kérdésre nyilván mindenkinek „Nagy-Magyarország” sziluettje csúszik be elsőként lelki szemei elé, majd hosszan kezdenénk sorolni emocionális alapon, mi az, ami… Objektíven, európai kitekintésben vizsgálva a kérdést azonban a veszteség sokkal nagyobb volt.

Hazánk az 1867-es kiegyezéssel a nagyhatalmiság polcára emelkedett, aminek ékes bizonyítéka például, hogy a nagyhatalmak – a balkáni viszonyokat rendező – megállapodása nem léphetett életbe a magyar parlament jóváhagyása nélkül. Az első világháború után viszont az úgynevezett köztes Európában találtuk magunkat – vetette fel előadásában Dr. Nagy Miklós Mihály, a hadtudomány kandidátusa.

Köztes Európa a nagyhatalmak közt pufferzónaként fekvő kis államokat jelentette, amelynek területe és lakosságszáma is a korábbi kétszeresére nőtt, és erősen fragmentálódott, magyarán önálló részekre különült. És ebben a zónában 1918 őszén még korántsem ért véget a nagy háború.

Permanens honvédő háború
Helyi harcok szabdalták még tovább a térséget Finnországtól hazánkon át Görögországig, a fegyverropogás fokozatosan halt el a földrajzi térben 1923-ra. Magyarország is jócskán kivette belőle a részét. Mielőtt Károlyiék Belgrádban aláírhatták volna a hazánkra vonatkozó fegyverszüneti egyezményt 1918. november 13-án, román csapatok már csaknem két héttel korábban átlépték a határt. Nagy Miklós Mihály kiemelte: Magyarországon ekkor 279 napig tartó honvédő háború kezdődött, amely csak 1919 augusztusában ért véget.

trianonmap.jpg

Fotó: Wikipedia
Az első világháború után az egységes birodalom, az Osztrák-Magyar Monarchia kicsi, önálló országokra hullott szét, nagyhatalomból a köztes Európa államai közé süllyedt. Miért volt erre szükség az antant szempontjából? A háború hiába folyt globális hadszíntereken, a cél az európai hatalmi viszonyok átrendezése volt, és bebizonyosodott: a modern összecsapásokból az jöhet ki győztesen, akinek hátországa tovább bírja a terheket.

A monarchia „kiiktatása”
Ha pedig ránézünk a szövetségi rendszereket ábrázoló térképekre, a központi hatalmakat – a Német Birodalmat, az Osztrák-Magyar Monarchiát, Bulgáriát és az Oszmán Birodalmat – a Helgoland-szigetektől a mai Kuvaitig egyetlen vonallal össze lehet kötni: ez az úgynevezett Közép-Európa és Elő-Ázsia tengely.

Hadászati szempontból egyetlen nagy katonai tömb, egységes hatalmi zóna, amely a maga 169 millió lakosával és hatalmas területével Európa egyharmadát fedte le.


Miután pedig a központi hatalmak elfoglalták a Balkánt, a háborúból kiesett Oroszország és Románia, komoly haderőt tudtak a déli és a nyugati frontra átcsoportosítani. Az antant részéről pedig teljesen egyértelmű volt, hogy a fölény megteremtése érdekében ezt az államteret kell szétverni. Az etnikailag egységes Németországgal ezt nem lehetett megtenni, a soknemzetiségű monarchiával viszont igen.

Innentől kezdve mondhatni másodlagos minden politikai szólam, a nemzetek önrendelkezési jogára való hivatkozás, katonailag volt fontos a köztes Európa „felduzzasztása” új, kis államokkal az Északi-tengertől a Földközi-tengerig. A hangsúly pedig nem Magyarország, hanem az Osztrák-Magyar Monarchia „feldarabolásán” volt.

Bihari Dániel
 
Ha a nemzetiségek annyira jól érezték volna magukat a szent korona országában akkor nem sikerült volna ez a felosztás de, nem voltak boldogok....
 
Ha a nemzetiségek annyira jól érezték volna magukat a szent korona országában akkor nem sikerült volna ez a felosztás de, nem voltak boldogok....
Hasonló felosztás ebben a pillanatban is megoldható, csak olyan kell legyen a csillagállás, a feszítö erők megvannak ... kérdezd csak meg a katalánokat, az íreket, baszkokat, skótokat, magyarokat ... az EU nem is foglalkozik a felvetett problémákkal. Micsoda harmóniában éltek a szép nagy Jugoszláviában is ... csak fegyverhez kellett jussanak. Észrevetted, hogy a háborúk után erőszakkal létrehozott államok azért nem tartanak sokáig?
 
Utoljára módosítva:
Ha a nemzetiségek annyira jól érezték volna magukat a szent korona országában akkor nem sikerült volna ez a felosztás de, nem voltak boldogok....
Ha akkor osszefogtak volna mint a torokok es nem engedtek volna az Antant hatalmaknak foldarabolni , es lett volna a magyaroknak is egy Kemal Atatürk -- juk
De a kutyat sem erdekelte hogy mi tortenik -- csak sirankozas volt ami kitart meg vagy szaz evig
de mint most sem ugy a multban sem volt soha egyseges ez a nep csak szethuztak ezert igy jartak
100 ev elteltevel tullehetne lepni mar a hisztin
 
Utoljára módosítva:
A hangsúly nem Magyarország, hanem az Osztrák-Magyar Monarchia széthasításán volt.
Igen igen.
De ugyanakkor ez csak a nagyhatalmi szempont.
Megfeledkezik kisantant más törekvéseiről a cikk.
1920 tól 1921-re már csupán Magyarország ellen irányult 3 szomszéd ország szövetsége és törekvése.
450px-Little_Entente_Army_vs_Hungary.png

A franciák addigra teljesen a kis Antantot támogatták
A béke diktátum kidolgozásában részt vettek.A kisantant delegációi.
Hangadók voltak.

Illetve önálló hadmozdulataik miatt.Kész helyzeteket hoztak létre.(felvidéki visszafoglalás utáni határmozgás valamint a románok demarkációs vonalainak ide oda tologatása)
Mindez hatással volt a franciák és a többi győztesek felosztási szándékaikra így jöhetett létre, hogy közvetve eredeti szándéktól módosulva mégse csupán az Osztrák-Magyar Monarchia széthasítsa jött létre.
A hangsúly eredetileg igen, de a kész már nem úgy valósult meg.
Néztem szerint főleg a franciák és a önös érdekű Benenesék miatt.
A románok is a helyzet kihasználását saját területi érdekeik miatt tették.
És mindezt valami másért, nekik kedveztek.Mégis csak Magyarországot csonkították meg
És hol van még a cikkből a belgrádi konvenció ami ürügyet adott a szomszédoknak terület foglalásra.
Igaz érinti de nem úgy mondja mit előjáték és okok folyamata a végső következmény lényeres előállása.Pedig már itt fegyvertelenné és kiszolgáltatottá lettünk téve. 1918
 
Utoljára módosítva:
a feszítö erők megvannak ... kérdezd csak meg a katalánokat, az íreket, baszkokat, skótokat, magyarokat ... az EU nem is foglalkozik a felvetett problémákkal.
Ez visszatérő téveszméd vagy eszméd.
A feszítő erők csak akkor kerülnek felszínre ha felhasználják a politikusok szítva a már rég megbékélt népeket.
Összeugrasztás , írek is megbékéltek már.Most hozott felszínre valami angol ellenességet a Brexit.
De ez se országhatár váltás mindenáron hanem csupán EU-n belüli élet elképzelés miatt.Csúsztatás volt részedről.Ha nincs Brexit fel se merül.
Ugyanez vonatkozik Skóciára is.Belpolitika borzolja fel a kedélyeket.
Az emberek maguktól nem ellenségeskednek.Hacsak nem valami begörcsölős ős gyűlölő.(233)
A magyarok is hogy a románokkal.kivétel akadhat egy két most is összeugrasztani akaró.
A románoknál kicsit másabb mert ott folyamatában van fenntartva a sovinizmus.
Utóbbi időben még itt is öntögetjük az olajat a parázsra.
Megint csak politikai érdekből.Majdnem mindenütt a belpolitika kavar be.
A katalánokat kérdezd meg te éljél velük különben csak érvnek hoznád csapkodva.
De kihagyod a leglényegesebbet a Kurdokat.Kik töretlenül küzdenek egy területért hol Országot alapíthatnának
 
Ez visszatérő téveszméd vagy eszméd.
A feszítő erők csak akkor kerülnek felszínre ha felhasználják a politikusok szítva a már rég megbékélt népeket.

kedves @deciso vagy @tornanado (sok ez a zenei kifejezés), mondd már, honnan tájékozódsz, le kellene venni azt a rózsaszín szemüveget.
Rég megbékélt népekről ki a csoda beszélt neked? Kapcsold be a televízót, nézd a tüntetéseket, az összecsapásokat mit gondolsz miért blokkolják az ukránok NATO tagságát, próbálj a románok közt, magyarként vezető pozícióba kerülni, vagy tüntetni, hogy a gyereked magyarul tanulhasson (megbékült népek?!). Mégis mit képzelsz miért fegyverkezik mindenki őrült rohamban, gondolod azért, hogy az amcsik kedvére tegyenek?
A struccpolitika nem jó. A feszítő erők pedig a felszínre törnek amint az elnyomó erő meggyengül.
csak, hogy érezd a hangulatot:
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Ha jól tudom a Trianoni határok meghúzásáan komoly szerepe volt a vasútvonalaknak is. Hisz a határ sok esetben szinte a a"külső" vasútív mentén húzták meg, persze abban az időben a vasút volt a legértékesebb közlekedési vonal, amin gyorsan és sokat lehetett szállítani.
Másrészt az Eu nagyban tesz a belső feszültségekre. Az afrikai menekültek alapjogait garantáló határozatot elfogadja az EP, de a katalán balhénál máshova néz. Kivácsi leszek mi lesz, ha a Skótok megszavazzák a függetlenséget és vissza akarnak majd jönni az EU-ba :D
 
Hasonló felosztás ebben a pillanatban is megoldható, csak olyan kell legyen a csillagállás, a feszítö erők megvannak ... kérdezd csak meg a katalánokat, az íreket, baszkokat, skótokat, magyarokat ... az EU nem is foglalkozik a felvetett problémákkal. Micsoda harmóniában éltek a szép nagy Jugoszláviában is ... csak fegyverhez kellett jussanak. Észrevetted, hogy a háborúk után erőszakkal létrehozott államok azért nem tartanak sokáig?
Igen ezért is hullott szét magyarország is.
 
Ha akkor osszefogtak volna mint a torokok es nem engedtek volna az Antant hatalmaknak foldarabolni , es lett volna a magyaroknak is egy Kemal Atatürk -- juk
De a kutyat sem erdekelte hogy mi tortenik -- csak sirankozas volt ami kitart meg vagy szaz evig
de mint most sem ugy a multban sem volt soha egyseges ez a nep csak szethuztak ezert igy jartak
100 ev elteltevel tullehetne lepni mar a hisztin
Ami összefogás volt az nem volt jó mert a múlt vezetői nem voltak megelégedve a kilátásba helyezett új renddel kapcsolatban. Inkább a megszálló hadsereg után masiroztak be a nagyvárosokba.
 
ezt hogy érted, széthullott vagy szétdarabolták?
Is-is.
Mivel területileg szétdarabolták ezután lelkileg is széthullott.
Akkor sem sikerült megszólítani a területen élő kisebbségeket (többséget) és sajnos most sem sikerül.
A politikai elit annyira szűk látókörű volt és persze külföldi állam sem nagyon támogatta a magyar hatalmi törekvéseket..kivéve USA.
(csak egy példa máig gúnyolják a románokat hogy mindkét vesztes háborújukat kiugrással változtatták át pozitívra pedig egy politikai vezetésnek az ország jövőjét is nézni kell és azt ők jobban csinálták)
 
Is-is.
Mivel területileg szétdarabolták ezután lelkileg is széthullott.
Szerintem lelkileg soha nem hullott szét, az elszakított területeken ragadt magyarok eddig is felálltak mikor elhangzott a magyar himnusz, és jött egy politikus, akinek sikerült a nemzetet jogilag is egyesítenie, visszadta az állampolgárságot az elcsatolt területeken élőknek.

csak egy példa máig gúnyolják a románokat hogy mindkét vesztes háborújukat kiugrással változtatták át pozitívra
ez nem gúnyolódás, tény, hogy mindíg elárulták a szövetségeseiket ... ezt tudják az aktuális szövetségeseik is (az amerikaiak támaszpontnak használják, de vízummentességet azért nem adnak a románoknak). Valóban szerncséjük volt és a történelmet a győztesek írják ... de a szerencse forgandó.
 
Utoljára módosítva:
Micsoda harmóniában éltek a szép nagy Jugoszláviában is ... csak fegyverhez kellett jussanak.
A példa magad ellen IS példa.
Pont arra példa szerintem . hogy lehet békében élni és nem feszít semmi, ha nem szítják az ellentétet.Most nem a Koszovói Albánokról beszélek főleg.De ők is példa lehet kis pontatlansággal.Koszovót hozom példának mert bonyolult,
De egy állatorvosi ló


Két különböző nemzetiségű nép együttélése.vallási különbözősége.a feszítő és esetlegesen robbanáshoz vezető folyamat.magvát hordozza.
De nem beszélhetsz kényszerből egyben tartott országról.Hisz szinte soha nem volt ország.
Uralom alatt és valakihez tartozóan éltek.ókori Rómától kezdve Bolgár uralom alatt. utána osztrák uralom alatt majd,a török oszmán alatt.
Ekkor eléggé részt vettek a birodalom ügyeiben.(Muszlin uralom.)
Vallásuk változott és szerintem jobbára erőszakkal és a függőségtől.
Eredménye: ortodox keresztények kivándorlása megkezdődött.
Itt fűzmém közbe ez sem egy nemzeti feszültség, se nem természetes.
Ezt a vallási különbözőség ellentét hozta létre.
Ez már kiküszöbölhető a szabad és békés vallásgyakorlással.

Lépek: A Jugoszláviához kerültség idején a problémát ismét csak a politika okozta.
Előbb a szerb lakosság betelepítésével demográfiai arányt változtatni.
Koszovó autonómiát élvezett.
Míg nem a szerb nacionalizmus bajt nem kezdett okozni.Ekkor már demográfiai háború kezdett kibontakozni
Koszovó területén az albánok természetes módon túlsúlyba kerültek.ekkor nőtt az albánok aránya 90%-ra.
Na ez egy érdekes problémát vet fel:Mit tegyen a Nacionalista szerb?
Mit tegyen Jugoszlávia?
A nemzeti identitást engedve tovább önállósodjon?
Tito tehát a szövetségi kormány alatt váltakozó volt 1960 években
Előbb az Albánok elnyomása fokozódott majd megkapta az autonóm státuszt 1963
Az albánok nemzeti tudata és száma változott
.E folyamatban s jugoszláv vezetés kétségbe vonta az albánok lojalitását a szövetséghez.
Ezért az ellenőrzést fokozta a szövetségi hatalmi szervek 1963 táján ez a központi bizalmatlanság tovább rontott a helyzeten
1968 táján az albánok által demonstrációk kezdődtek.Az elszakadási igény miatt.
Elérünk 1981-ig amikor már véres összecsapásokra került sor.
Itt véget ér a Koszovó példája arra semmiféle kényszer létrehozta határokról nincs igazán szó.
Hisz mindig uralom alatt volt.Vallási ellentétek inkább voltak mint nemzetiségiek.a nemzetiségi ellentétek akkor kerültek elő mikor a demográfiai arány jelentősen megváltozik.
Vagy erőszakkal egy másik nemzetiség által vagy természetes módon.
Ha többségi nemzet nem akarja elnyomni a kisebbségi nemzetiséget.
Nem kerül sor gyűlöletre.A politika és a nacionalizmus teszi.Nem az egyszerű emberek.
A kérdésedre ez a válasz.A nemzetiségek képesek egymás mellett élni.Addig míg egyik a másik fölé nem akar kerekedni.
A vallási különbségeket pedig a vallási tolerancia feloldja.( koszovónál a régi török muszlim uralomból származó) és az ortodox kereszténység papjai, ha nem szítják az ellentétet ennek is vége szakad.
A kultúra különbség pedig:keresztény és szláv kultúra Koszovó területén ötvöződött,már az ókorban.Ez pedig ezzel oldódott fel.
A Jugoszlávia példád mindenütt sántít, mert a nacionalizmus és a politika volt az mi szította az ellentéteket.Még a vajdaság példája is részben hasonlít a Koszovó példájára.
Változó nemzetiségi összetétel változó uralom alatt voltak.
A kisebbség sérelmére elkövetett dolgok alapozzák meg a hangulatot.Mit agitátorok tovább szítanak.
Innen már tisztán politikai elrontás önös érdekből.
 
Utoljára módosítva:
Ha többségi nemzet nem akarja elnyomni a kisebbségi nemzetiséget.
Nem kerül sor gyűlöletre.A politika és a nacionalizmus teszi.Nem az egyszerű emberek.

haszálod a "ha" feltételes szócskát ... pedig nincs ha ... evidens, hogy el akarják tüntetni, be akarják darálni a kisebbséget, ezért nem engedik, hogy anyanyelvüket használhassák, tanulhassanak, ha kissé illuminált állapotban vannak már éttermekben is összeverekednek, hogy miért nem a hivatalos államnyelvet használják.

egyszerü emberek:


A kérdésedre ez a válasz.A nemzetiségek képesek egymás mellett élni.Addig míg egyik a másik fölé nem akar kerekedni.
ez a lényeg ... a legyőzöttektől elvettek mindent, épületeket, földeket, erdőket ... mai napig pereskednek ... másik példa, ha magyar már nem kerülhet vezető pozícióba

A vallási különbségeket pedig a vallási tolerancia feloldja.
így gondolod ... de ennek ellentmond az erőszakos templomépítkezés, az erdélyi ortodox terjeszkedés (arrafelé hagymakupolás honfoglalásnak nevezik).
 
Utoljára módosítva:
így gondolod ... de ennek ellentmond az erőszakos templomépítkezés, az erdélyi ortodox terjeszkedés (arrafelé hagymakupolás honfoglalásnak nevezik).
Nem nem mond ellent
idézem:
A vallási különbségeket pedig a vallási tolerancia feloldja.
D beleesel saját állandó hibádba
Kivágtál részt holott imigyen szól:
A vallási különbségeket pedig a vallási tolerancia feloldja.( koszovónál a régi török muszlim uralomból származó) és az ortodox kereszténység papjai, ha nem szítják az ellentétet ennek is vége szakad.
Látod látod itt van hogy szítják
És a mondat hogy amennyiben nem szítják
De igen szítják: pont a román ortodox papok szítják.
És pont azzal amit írsz.
Tudunk róla hogy van és ez a vallási megbékélés gátja képes lenni.
Mi teszi?
Az aktuálpolitika.
Erről beszélek nem az emberek teszik hanem a vezetők.
Ebben az esetben az ortodox egyház.
De mégis csak mesterséges szítás.Már ámennyiiben ez nem a vallásról szól hanem a hatalomról.
Akkor pedig politika, aktuálpolitika.
Nem az emberek nemzetek békétlenek hanem az Őket felhasználó uszítók
Nacionalisták, vallási fanatikusok, papok.
Figyelj jobban és ne vágj ki összefüggéséből semmit.
A vallási rész a vallási toleranciáról szólt
a nemzeti kisebbség elnyomása pedig nemzeti intoleranciáról szólt.
Te mintha azt mondanád természetes dolog hogy el kell másokat nyomni és nem megértőnek lenni.
A te felfogásod szerint semmiféle befogadó képesség nem létezik.
Én nem mondom hogy mindenre kell létezzen, egyén hülyesége indulata válogatja.
De megállok egy pillanatra a tótokon.
Elkepesztő mekkora magyarkodó-fafejek léteznek, micsoda szidalmakat becsmérléseket halottam tőlük a tótokra
A saját fordított tapasztalatom pedig szintén kicsit általánosítva azt mondja szorgalmas jó szakemberek megbízhatóak a munkájuk.
Jobban ma a kunoké vagy őshonos de elkorcsosultaké.
Igen jól beilleszkedtek kultúrájukat megtartva Magyarországra
Senkinek nem vétnek.Nemzetiségük kisebbség de igen hasznos.
Az agyarkodó magyarkodó fafejek pedig csak a gyűlöletet szítják ha bántják.
Megférnek nemzetiségek egymás mellett.
Megférnek vallások egymás mellett.
Ha nem szítják az indulatokat és nem létező ellentéteket generálva belpolitikai célra.
Az emberek jobbak mint a hatalmi célból uszítók.
 
haszálod a "ha" feltételes szócskát ... pedig nincs ha ... evidens, hogy el akarják tüntetni, be akarják darálni a kisebbséget,
Ez a részed egy nem értő mert a felszínt nézed holott már ezerszer leírtam a "román soviniszta nacionalizmus"
Ez érdekes kérdés pedig
A román-magyar vegyes házasságok özöne után, nincs lényegi különbség két nemzetiség között
És a megbékélés meg is lenne.
De nem tud, mert létezik egy sovén nacionalizmus.
Amit szintén jobban a hivatalos politika gerjeszt.
A tüntetések verekedések zászlóégetések ennek következménye.
A temetőrongálás is.
Elméletileg, varázspálca** =kikapcsolod a sovén nacionalizmust már sincs ellentét(de legalább megelőzni próbáljuk)
Ehhez a hatalomban kell legelőször bekerülni békére törekvőknek.A román hatalmi és kulturális ágakba a megegyezés törekvőknek bekerülni.Erre törekedjen az erdélyi magyarság
Ők és nem mi.
Az állami rendőrség lépjen fel a sovén nacionalistái ellen.Ők maguk és nem mi innen.
Mert akkor mi csupán olaj leszünk a tűzre.
Az érdekesség az
Itt nálunk.Most az aktuálpolitika pontosan másolja román sovén nacionalizmust.
A te harcod agitálásod a román ellen pontosan azt teszi
Olyan példákat hozol mint úz temető, mint zászlóégetés.
Kár.
Joggal fogod kérdezni de akkor mit kell tenni?
Hát nem odaütni és nem beavatkozni azonnal.
Itt lép be a diplomáciai képtelenségünk
Egyetlen egyszer olvass el Wass Albert könyvet.
Megtanulod nem a közember az ellenséges születésétől, hanem azzá teszik.
Politika nélkül békés.
Egyetlen egyszer olvass el Wass Albert könyvet.
Megtanulod nem a közember az ellenséges születésétől, hanem azzá teszik.
Politika nélkül békés.
Néha még a sorsuk is közös.Épp csak élni akarnak.
 
Utoljára módosítva:
jött egy politikus, akinek sikerült a nemzetet jogilag is egyesítenie, visszadta az állampolgárságot az elcsatolt területeken élőknek.
Nagy marhaság jogilag nincs egyesítve az állam.
A nemzet miért, miként van egyesítve?Egy jelképes okmánnyal talán meg van oldva?
A nemzet?
Meg van oldva a szavazóbázis kiterjesztése.


ez nem gúnyolódás, tény, hogy mindíg elárulták a szövetségeseiket ... ezt tudják az aktuális szövetségeseik is (az amerikaiak támaszpontnak használják, de vízummentességet azért nem adnak a románoknak). Valóban szerncséjük volt és a történelmet a győztesek írják ... de a szerencse forgandó.
Nevezd okos politikának mikor elfogadják a felkínált jusst Erdélyt kínálták nekik, oda álltak.
Nekünk is kínálták nem fogadtuk el.Ki a politikusabb?
Az 1919-1920 román bevonulás Magyarországra is egy politika adta lehetőséget használtak fel.
Mi nem voltunk szövetségesek románok az Antant mellett harcoltak.
Mi pedig a központi hatalmak mellett.Tehát eleve két ellen oldalon.
Nem árultak el bennünket és az antantot sem.Kihasználták a politika adta lehetőséget a megszállással.Ez volt a "kész tény" elé állítás úgy mondtam.
a demarkációs vonalak mögé húzódás vagy tologatás is egy taktika.
Nem árultak el senkit.
Te a II. Vh ra gondolsz a kiugrás és itt az az érdekes
Számunkra is épp annyit kínáltak mint nekik.(épp csak volt egy nagyon ostoba és vén Kormányzó)ki nem volt képes a nemzetközi helyzetben eligazodni.
Az oroszok is kínálták neki Erdélyt. A vakegér nem vette észre mi a politikusabb.
A Budapest ostromától is megmenekülhetett volna.De Ő gyűlölettől nem látta mi a jobb Magyarországnak.
 
Utoljára módosítva:
Nagy marhaság jogilag nincs egyesítve az állam.
A nemzet miért, miként van egyesítve?Egy jelképes okmánnyal talán meg van oldva?
A nemzet?
Meg van oldva a szavazóbázis kiterjesztése.


Nevezd okos politikának mikor elfogadják a felkínált jusst Erdélyt kínálták nekik, oda álltak.
Nekünk is kínálták nem fogadtuk el.Ki a politikusabb?
Az 1919-1920 román bevonulás Magyarországra is egy politika adta lehetőséget használtak fel.
Mi nem voltunk szövetségesek románok az Antant mellett harcoltak.
Mi pedig a központi hatalmak mellett.Tehát eleve két ellen oldalon.
Nem árultak el bennünket és az antantot sem.Kihasználták a politika adta lehetőséget a megszállással.Ez volt a "kész tény" elé állítás úgy mondtam.
a demarkációs vonalak mögé húzódás vagy tologatás is egy taktika.
Nem árultak el senkit.
Te a II. Vh ra gondolsz a kiugrás és itt az az érdekes
Számunkra is épp annyit kínáltak mint nekik.(épp csak volt egy nagyon ostoba és vén Kormányzó)ki nem volt képes a nemzetközi helyzetben eligazodni.
Az oroszok is kínálták neki Erdélyt. A vakegér nem vette észre mi a politikusabb.
A Budapest ostromától is megmenekülhetett volna.De Ő gyűlölettől nem látta mi a jobb Magyarországnak.

Azért 1940-41-ben kevés ember fogadott volna a Szovjetekre egy háborúban. Utólag könnyű okosnak lenni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,349
Tagok
615,647
Legújabb tagunk
BettinaStupnitski
Oldal tetejére