Trump aláírta a 716 milliárd dolláros védelmi költségvetésről szóló törvényt

Donald Trump amerikai elnök aláírta hétfőn a 716 milliárd dolláros védelmi költségvetésről szóló törvényt, amelyet augusztus elején mind a képviselőházban, mind a szenátusban magabiztos többséggel fogadtak el.


pentagon-80394_1280_1.jpg


A hadseregünket és háborút vívó katonáinkat érintő legjelentősebb beruházás ez a modern történelemben

- jelentette ki Trump az aláírási ceremónián a New York államban lévő Fort Drum katonai támaszponton.

A kongresszus rekordgyorsasággal fogadta el a védelmi költségvetést, a képviselőházban 359:54, a szenátusban pedig 87:10 arányban szavazták meg. James Mattis védelmi miniszter a voksolás után megköszönte a kongresszus gyorsaságát, és mindkét pártnak kifejezte háláját az igenekért.

A költségvetés összege 716,3 milliárd dollár. Ebből 69 milliárdot a már folyamatban lévő külföldi hadműveletekre szánnak (Afganisztánban, Szíriában, Irakban, Szomáliában), 2,6 százalékkal tervezik megemelni a hadseregnél dolgozók bértömegét, és várhatóan több tízmilliárd dollárt költ majd a Pentagon a haditengerészet, a légierő és az amerikai rakétavédelmi rendszer modernizálására. A törvény felhatalmazza a Pentagont például arra, hogy 7,6 milliárd dollár értékben 77 darab F-35-ös Joint Strike Fightert, azaz közös csapásmérő vadászrepülőgépet – ötödik generációs könnyű vadászbombázót – vásároljon a Lockheed Martin cégtől.

A törvényben van olyan kitétel is, hogy a védelmi tárca mindaddig nem adhat F-35-ös harci repülőgépeket Törökországnak, amíg Ankara nem vállal kötelezettséget az Oroszországgal folytatott fegyvervásárlási tárgyalások felhagyására. Törökország ugyanis Sz-400-as orosz légvédelmi rendszerek vásárlásáról tárgyal Moszkvával.

A védelmi minisztérium kérésére bekerült a törvénybe az a javaslat is, amely szerint a tárca felhatalmazást kap arra, hogy mentesíthessen az amerikai szankciók alól olyan országokat, amelyek orosz fegyverzetet vásárolnak. A védelmi tárca szándéka szerint ugyanis nem akarnak egyes államokat – azért, mert orosz fegyverzetet is vásárolnak – teljesen Oroszország karjaiba taszítani. Amerikai sajtóhírek szerint Mattis elsősorban Indiára gondolt, amely Oroszországtól is vásárol fegyvereket, és jelenleg éppen légvédelmi rendszerek megvásárlásáról tárgyal Moszkvával, ugyanakkor partner az amerikai fegyverek vásárlásában is.

(MTI)
 
Mondjuk, én nem vagyok nagy híve a fegyverkezésnek, de ezt kivételesen nem rovom fel Trump hibájául, sőt egyet is értek vele. Bár a cikk nem említi meg, de más forrásokból tudvalevő, hogy új hazám politikusait főleg az idegelte fel és terelte ebbe az irányba, hogy a ruszkik hiperszonikus fegyverek kifejlesztésébe kezdtek, sőt egyelőre ebben meg is előzték az USA-t, ha nem is olyan rettentő nagyon még. Aki nem tudná mit jelent a hiperszonikus fegyver, annak röviden elmondom:
—Ez olyan rakéta, ami nem úgy közelíti meg a célpontot ahogy azt általában a rakéták szokták, hanem a kilövési hely környékén felrepül irtó magasra, konkrétan és ténylegesen a világűrbe, nagyonsoktucat vagy több száz kilométer magasságba, ott megy el a célpont fölé, aztán onnan szinte vagy ténylegesen merőlegesen „rázuhan” a célpontra, azaz tulajdonképpen az űrből támad! Sőt azt is megteheti hogy csak felmegy oda, ott kering, és csak akkor támad ha külön erre kap parancsot (rádión).
Na és ezellen hatástalanok a jelenlegi védelmi technikák, de annyira hogy még csak jelezni se tudják az érkezését, ezek útvonala kívül esik a jelenlegi radarokén, stb.
Teljesen érthető hogy ez felidegelte az USA lakóit. Lehet persze az oroszpártiaknak azzal érvelni hogy ezt azért csinálták mert így az USA meg úgy az USA, és én is elismerem hogy akadhatnak az oroszok érvei közt olyanok, melyek tartalmaznak némi jogos kritikát az USA-val szemben - persze ez fordítva is igaz, ne feledjük el. Mégis a tény az, hogy ezzel a húzással a ruszkik egy teljesen új területre, a világűrbe terjesztették ki a fegyverkezési versenyt, és EZT ŐK KEZDTÉK EL!
Még szép hogy az USA erre muszáj hogy maga is lépjen...

Nem mellékesen, ez olyan iszonyatos pénzeket igényel, hogy egészen biztos, az USA gazdasága is alaposan meg fogja érezni, ennek ellenére a ruszkikon röhögök mert ha az USA is megszívja, mi lesz az eredménye az oroszoknál?! Belerokkannak az biztos! És ismétlem ők kezdték, szóval ez nagyon ostoba húzás volt a részükről.

És ismétlem: NEM, nem az USA kezdte! Lehet jönni azzal hogy az USA kezdett ezt meg azt, sok mindent, de konkrétan ezt az űrfegyverkezést, a hiperszonikus fegyvereket NEM az USA kezdte kifejleszteni hanem az oroszok!
 
Aki nem tudná mit jelent a hiperszonikus fegyver, annak röviden elmondom:
—Ez olyan rakéta, ami nem úgy közelíti meg a célpontot ahogy azt általában a rakéták szokták, hanem a kilövési hely környékén felrepül irtó magasra, konkrétan és ténylegesen a világűrbe, nagyonsoktucat vagy több száz kilométer magasságba, ott megy el a célpont fölé, aztán onnan szinte vagy ténylegesen merőlegesen „rázuhan” a célpontra, azaz tulajdonképpen az űrből támad! Sőt azt is megteheti hogy csak felmegy oda, ott kering, és csak akkor támad ha külön erre kap parancsot (rádión).
Na és ezellen hatástalanok a jelenlegi védelmi technikák, de annyira hogy még csak jelezni se tudják az érkezését, ezek útvonala kívül esik a jelenlegi radarokén, stb.

OK ... de minek ezek a hiperszonikus fegyverek, elvégre az USA már évtizedek óta tele van orosz alvóügynökökkel akik aktatáskákban hurcolgatják az atombombákat.
 
nemegészen ... meg kell hálálni a nagy hadiipari cégektől kapott adományokat is.
Igen ezt TE mondod.
Az oroszok lassan lemaradnak a nagy fegyverkezésben. A szíriai beavatkozás is óriási összegeket emészt fel amerika pedig lazán feljebb kapcsol és felpörög.
 
Igen ezt TE mondod.

Csak csodálkozom, hogy nagyon kellene az oroszoknak a hiperszonikus fegyver mikor az USA legalább 50 éve tele van orosz ügynökökkel akik aktatáskákban hurcolgatják az atombombákat, sőt az oroszok döntik el ki legyen az USA elnöke.... legalábbis ezt állítják az amerikaiak.
 
Utoljára módosítva:
Csak csodálkozom, hogy nagyon kellene az oroszoknak a hiperszonikus fegyver mikor az USA legalább 50 éve tele van orosz ügynökökkel akik aktatáskákban hurcolgatják az atombombákat, sőt az oroszok döntik el ki legyen az USA elnöke.... legalábbis ezt állítják az amerikaiak.

Arról nincs szó egyetlen józan amerikai politikus részéről se hogy azt állítsa: az oroszok döntik el úgy cakpakk, ki legyen az USA elnöke! Ilyet még bolond politikus se mond errefelé. Ha mégis mond, gúnyból mondja, vagy kérdésként.

Ellenben az világosan kiderült, hogy az oroszok BEAVATKOZTAK a választási kampányba. Ezt nemcsak az USA hírszerzői, meg egyéb „fontos emberei” állítják, hanem a Facebook is elismerte. Sokféleképp beavatkoztak a ruszkik: a demokraták szervereinek feltörésével például, de ennél is lényegesebb hogy rengeteg kamuprofilt gyártottak közösségi oldalakon, és ontották az álhíreket! Olyan álhíreket, amik Trumpnak kedveztek és Hillarynak ártottak.

Ezek TÉNYEK.

Na most normális esetben ebből se lett volna semmi baj. Normális eset alatt azt értem hogy van a két elnökjelölt közt normális mennyiségű szavazatkülönbség. Hogy mennyi a „normális” mennyiségű különbség, azt is megmondom: annyi, hogy teljesen egyértelmű legyen, ki nyert és ki vesztett!

Nos, itt ebben az esetben ez NEM VOLT ÍGY. Ez nem normális eset, ez ami volt. Amiatt nem az, mert egyetlen olyan eset se normális, amikor többen szavaznak egy elnökjelöltre mint egy másikra összességében, mégis a kevesebb szavazatot kapó jelölt nyer, az amerikai választási rendszer sajátosságai miatt. Oké, mondhatod hogy ez az amerikaiak privát baromsága mert miért ilyen hülye a választási rendszerük. Igazad is van ha ezt mondod, nekem se tetszik a rendszer - bár a magyarnál fényévekkel jobb.. De AKKOR IS EZ VAN. Ott a rendszer ilyen. És amikor ez az eset bejön, akkor az azt jelenti hogy irtó kevés a különbség a két jelölt közt, azaz bizony az úgy van hogy emiatt én cseppet se tartom megalapozatlannak Hillary azon panaszkodását, hogy ha a ruszkik nem szállnak be az ő lejáratásába, akkor most ő lenne az elnökasszony!

Ennek ellenére se biztos hogy ő lenne, oké. De NEM LEHETETLEN! Nem tudhatjuk... Mert itt igen kevésen múlott.

És az igaz hogy Hillary bizonyos értelemben megérdemelte hogy kikapjon mert irtó nagy baromságokat művelt, és nem tenném a kezemet a tűzbe azért se hogy istenbizony nem korrupt a hölgy, de sajnos ez akkor se menti az oroszokat, mert Trump legalább annyira korrupt, és hazug, és ő se művel kevesebb baromságot, sőt...

Szóval, az oroszok TÖBBNYIRE nem tudják eldönteni egy elnökválasztás eredményét, de BIZONYOS ESETEKBEN sajnos döntő lehet a beavatkozásuk, mint afféle „utolsó csepp a pohárban”...

Ismétlem, lehet hogy mindenképp Trump győzött volna. Lehet. Elismerem hogy LEHET! De ez NEM BIZTOS. Értesz engem?
 
Csak csodálkozom, hogy nagyon kellene az oroszoknak a hiperszonikus fegyver mikor az USA legalább 50 éve tele van orosz ügynökökkel akik aktatáskákban hurcolgatják az atombombákat, sőt az oroszok döntik el ki legyen az USA elnöke.... legalábbis ezt állítják az amerikaiak.

A dolog úgy áll hogy orosz hiperszonikus fegyver MÁR LÉTEZIK. Ez tény. Annyira tény, hogy maga Putyin volt aki be is jelentette.

Na most ettől te még tagadhatod a létét mondván hogy de mégsem létezik, az amerikai ügynökök rosszul tudják, és Putyin maga is hazudott. Oké, erre én azt mondom: MÉG EZ IS LEHET! Kicsi az esélye, de oké, tegyük fel valóban nincs ilyen fegyver!

Akkor is az van azonban hogy Putyin ezt mondta, ezt hogy VAN ilyen fegyver, és mindenféleképp sikeresen elhitette a világgal hogy van ilyen fegyvere, mert látod én hiszek benne (abban nem, hogy SOK ilyen fegyvere volna... biztos hogy a kezdetén vannak még, azaz legjobb esetben is csak féltucat lehet belőle, azok is csak prototípusok amiket csak fellőttek de még nem próbáltak ki, aztán vagy működnének élesben vagy nem. De VALAMIJÜK azért VAN!)

És nemcsak én hiszek benne de sokan mások is - TÖBBEK KÖZT AZ AMERIKAI SZENÁTOROK, túlnyomó többségükben!

Tehát ha nincs is ilyen fegyver, de Putyin elhitette hogy VAN. És alaposan megijesztett minket amcsikat. Oké. Akkor most Putyin szépen megissza a levét a hazugságának, mert az biztos mint a halál, hogy hosszútávon megint ők a ruszkik jönnek majd ki rosszul ebből a fegyverkezési hajszából. Az USA-ban is emberek élnek, akiket meg lehet ijeszteni... csakhogy ők komolyan veszik a dolgokat! Az ijedtséget is. És tesznek róla hogy hamar eljöjjön az idő amikor nem kell többé ijedezniük...
 
Ügyvédem ,
tudom ez nemtetszik neked meg másoknak sem , de valahogyan már belekéne törödni abba a ténybe , hogy az ELEKTOROK vagy hogyan is hivják öket odaát a nagy vizen vállasztották meg törvényesen Trumpot Amerika elnökének !!! Ez tény és való , hogy sokaknak nemtetszik és füt - fát megmozgatnak ennek ellenében , hát mint a Német is mondja , "Hol s der Teufel". Lassan belekéne már törödni . De ha nemtéved Buch megvállasztásánál még különb dolgok történtek , csak ugye erröl nemszokás sehol sem beszélni amikor egy csomó Afró-amerikai polgárt "eltiltottak" a választásoktól .
De megmondanád Te is meg Trump úr is hogy mivel szeretnék azokat a "fegyvereket" az ürbe jutattni , ha a hordozó rakétákat Amerika az oroszoktól vásárolja ???:rohog::rohog:
 
Ellenben az világosan kiderült, hogy az oroszok BEAVATKOZTAK a választási kampányba. Ezt nemcsak az USA hírszerzői, meg egyéb „fontos emberei” állítják, hanem a Facebook is elismerte. Sokféleképp beavatkoztak a ruszkik: a demokraták szervereinek feltörésével például, de ennél is lényegesebb hogy rengeteg kamuprofilt gyártottak közösségi oldalakon, és ontották az álhíreket! Olyan álhíreket, amik Trumpnak kedveztek és Hillarynak ártottak.

nem ilyen apróságokról van szó, ezek lényegtelenek, az alábbi cikk is érdekes dolgokat feszeget, Trump kampány stábját milyen szálak kötötték orosz hivatalnokokhoz.
http://hvg.hu/vilag/20171030_paul_manafort_vademeles_oroszok

és akkor még hol van Christopher Steele jelentésére, amellyel a hírek szerint Oroszország, Donald Trumpot zsarolja, a volt brit titkos ügynök jelentését sokan komolyan is vették.
 
Utoljára módosítva:
De megmondanád Te is meg Trump úr is hogy mivel szeretnék azokat a "fegyvereket" az ürbe jutattni , ha a hordozó rakétákat Amerika az oroszoktól vásárolja ???:rohog::rohog:

Nem tudom. Szerintem most még semmivel, de ez nem baj mert nincs is mit. Ellenben én is felteszek neked egy kérdést: Mit gondolsz, mire megy majd el a most megszavazott pénz egy része, hm? Légy nyugodt, biztos jut belőle arra is hogy a MAJD elkészülő fegyverek az űrbe legyenek juttatva MAJD az oroszok nélkül!

Nézd, ez is csak fejlesztés kérdése. Fejleszteni meg azt kell ami még nincs, vagy van ugyan de nem elég jó. Ha minden oké volna, nem kéne fejleszteni, és pénz se kéne rá.
 
De megmondanád Te is meg Trump úr is hogy mivel szeretnék azokat a "fegyvereket" az ürbe jutattni , ha a hordozó rakétákat Amerika az oroszoktól vásárolja ???:rohog::rohog:
Az USA külügyminisztériumának egy magas rangú vezetője arról beszélt egy svájci konferencián, hogy az oroszok valószínűleg egy fegyvert lőttek ki az űrbe, és az most a Föld körül kering.
Sietni kell.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,836
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére