Trump halottjai: kivégezték az összes bűnözőt, kiknek halálát a még regnáló elnök rendelte el

Dustin Higgst halálos injekcióval végezték ki az amerikai Indianában, az állami gyilkosság blokkolásának sikertelen jogi erőfeszítései után - ő az utolsó a 13 fogvatartott közül, akit a Trump-adminisztráció kivégzett.

Higgs lett a 13. és egyben utolsó, akit Trump utasítására a szövetségi kormány végzett ki. A 48 éves férfit két nő három nő elrablása és meggyilkolása miatt ítéltek halálsorra.

tFLktkpTURBXy9kZjJhOTcyZWQ2ZDgzZjg2M2E4NzgwZGM5NGM5MjAzNS5qcGeSlQLNAyAAwsOVAgDNA8DCww



Dustin Higgs közel két évtizedet töltött a halálsoron, majd január 16-án, szombaton kora reggel megkapta a halálos injekciót. Kivégzését alig öt nappal Joe Biden, az új elnök beiktatása előtt hajtották végre. Hajnali 1 óra 23 perckor halottnak nyilvánították, miután a kivégzést néhány órával későbbre halasztották, ugyanis a megállítása érdekében folytatott jogi harc az utolsó pillanatokig zajlott.

lTtktkpTURBXy9jZDI1NWU3MGY4Zjc4OGEyNzE4ZDA4ZmQzNzI2ZWRjNy5qcGeSlQLNAyAAwsOVAgDNA8DCww



Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma azt tervezte, hogy 18 órakor kivégzik az indiana-i Terre Haute-i börtönben található halálkamrában, de több mint egy órával a tervezett időpont után az osztály még mindig jogi kihívásokkal küzdött, ami nagyban késleltette a kivégzést.

Higgs a 13. ember, akit az Egyesült Államok kormánya kivégzett egy rendkívüli döntés alapján, amelyet tavaly nyáron kezdeményezett a republikánus Trump, aki egyértelműen a halálbüntetés híve. Trump elnöksége előtt a szövetségi kormány 1963 óta csak három embert végzett ki.

Pásztor Tamara

halalsor.jpg
 
Szerintem a forum eléggé tág, elfér benne többféle szempont
Természetesen és nem is azért írtam hogy ne tárgyald.
Hisz főleg ideillik mert a téma címe is.
Azért írtam azt mert olyan minket a halálbüntetésről írókat szólított fel hogy nem a halélbüntetésről szól.
Vagyis épp úgy nézett ki mi ne beszéljünk arról ami érdekel.
Így látszott.És erre írtam Trump minket már nem érdekel.Viszont a halálbüntetésre felcsaptak a vélemények.
Gyere a Trumpal, ha neked jó, de más meg a halálbüntetés létével.
 
De mi van, ha mindkét oldalon áldozat van? Gondolj a Tánczos esetre. Tizenvalahány évre olyan gyorsan vágták sittre más helyett, hogy pislogni se volt ideje.
Egy bírói és nyomozati tévedésre jó példa Tánczos Gábor esete
Sőt a közvélemény elfogultságára is.
A dolog még azzal súlyosbodik egy gyermek gyilkosság.
Hogy az elkövető képe mi körbejárt a médiában egy fura fejű kissé születési sérült emberre asszociálhatóan a nézőt befolyásolta.
És el tudták képzelni gyermekgyilkosként.
Ezért kell vigyázni a civilek ítéletével.
Plusz még hozzájött az akkori szélsőjobboldali ugyancsak vért kiáltó vágya a köré szőtt mesével:
Az eset a szélsőjobboldali, illetve nemzeti radikális körökben is „nagy népszerűségre” tett szert, ahol a tiszaeszlári perhez hasonlítják; olvasatukban a gyermeket egy sakter ölte meg rituális célzattal, a gyilkosság mögött pedig egy ortodox zsidó vállalkozó állhatott, akinek új üdítőital-palackozó gyáregységét az áldozat vérével szentelték fel
Szóval hátrébb vért vérért kiáltók.Mert van: bírói és nyomozati tévedés
A Táncos Gáborról egy másik kép
1611032299921.png


És ez is fontos:
Az akkor 19 éves férfi a rendőrségi nyomozás során többször elismerte a brutális bűncselekmény elkövetését,[2] majd a bíróság előtt visszavonta, és később a megismételt eljárás során is végig tagadta bűnösségét. A beismerő vallomások - Tánczos Gábor tanúvallomásai szerint - fizikai kényszer és gyógyszeres befolyásoltság hatására születtek.[3]

Vagyis még a beismerő vallomással sem biztos semmi.
 
Utoljára módosítva:
A Táncos esete arra is példa mit a móri eset kapcsán leírtam a közvélemény és a politika nyomásáról.
Miként vezethet nyomozati tévedéshez

1998-ban óriási felháborodást váltott ki egy körmendi kislány meggyilkolása. A nyomozóhatóságra hatalmas nyomás nehezedett, hogy minél előbb találja meg a tettest.
 
Én már bőven éltem, amikor Magyarországon még volt halálbüntetés. Volt elrettentő ereje? Igen. Közel nem volt annyi életellenes bűncselekmény, mint manapság. Hogy visszahoznám-e? Indokolt estben igen!
 
Én már bőven éltem, amikor Magyarországon még volt halálbüntetés. Volt elrettentő ereje? Igen. Közel nem volt annyi életellenes bűncselekmény, mint manapság. Hogy visszahoznám-e? Indokolt estben igen!
Íme egy hamis érvelés.
A kezdet sincs összefüggésben az érvével
Az hogy "Ő bőven élt"
A további is a tipikus önmagát igazolni szónoki fogás
Kérdez és válaszol önmagának.

"Volt elrettentő ereje? Igen."Saját meggyőződését jelenti ki de nem bizonyít.
Eddig az érvelési hibák de nincs vége.
Még van egy állítás:
"Közel nem volt annyi életellenes bűncselekmény, mint manapság."
Először is ennek bizonyítására hogy ne csak vélemény maradjon kéne hozni statisztikát.
De jó nem hozott!!
Akkor ez egy érzet.Magával az állításával ha egyet is értenék én érzetem is ez(de csak érzet).
Akkor is hibás marad.Mert az oka nem kizárólag a halálbüntetés megszűnte lehet.
A világ változott meg nagyon.A gazdasági körülmények a nevelés a rendőri fegyelmezési és tekintélye a testületeknek.
És még mennyi minden.Bejött a drog.Több lett a magányos idős.
Több lett a hajléktalan és a rovásukra elkövetett cselekmény.
És ők maguk egymás elleni is.
Ez is a szociális körülmények megváltozása.
Ennél hibásabb érvelést még nem láttam mint Ő tesz.Mennyi minden megváltozott mi növeli az esetek számát
Mellékesen mondom Az autóbaleset is sokkal több lett meg a gépkocsiszám is.
(Ne keres emberi összefüggést bár van)
Maradt az utolsó mondat:
Hogy visszahoznám-e? Indokolt estben igen!
Ez nem érvnek szánta, ez a véleménye.
De hiba hogy nem írja le mi az indokolt eset.
Hisz minden eset lehet indokolt.
De ezt nem a civilnek kell eldöntenie hanem a törvénynek.
A civil csak bosszúért kiált.
A törvény nem bosszúra van hanem felderítésre és bizonyításra.
Az ítéletet pedig a bíróság hozza.
És ha ki van véve a leírt bajok miatt a halálbüntetés.
Akkor azt kell tudomásul venni: megelőzte egy kriminalisztikai és kriminálpszichológiai. hosszas vita álláspont, vagyis tudományos megalapozottságú.
Ettől függetlenül ha az egyén nem ért vele egyet.Ez előfordul.
Majd írnak nemzeti konzultációt vagy népszavazást.
Attól tartok(nem tartok tudom) Ez a szélsőjobb által szorgalmazott ötlet.Nem fogja megállni a helyét.
Nem lesz megcsinálva.
Pont azért mert sok a bírói tévedés és nyomozati hiba, valamint a visszatartó erejét nem látják bizonyítottnak.
Régi régi érvre emlékszem.
Hogy igaz-e nem szállok vitába vele

Az az egyik érv és állítás.A bűncselekményt nem a büntetési tétel szigorúsága előzi meg.
Hanem a felderítettségi képesség.
Ha lebukik kinyomozták, bíróság elítélte.
Ezt mondták: ez a megelőzési hatékonyság
 
Utoljára módosítva:
Én már bőven éltem, amikor Magyarországon még volt halálbüntetés. Volt elrettentő ereje? Igen. Közel nem volt annyi életellenes bűncselekmény, mint manapság. Hogy visszahoznám-e? Indokolt estben igen!
Nem tudom hány éves vagy, de biztosíthatlak, hogy Magyarország történetében - elég ha csak 200 évet megyünk vissza -
a legtöbb halálos ítéletet nem "köz bűntényeseken" hanem politikai ellenzéken hajtották végre.

Azóta semmi nem változott.
Olvasgass egy kicsit Sargentini, Jourova, vagy Merkel szociális fórumain, találsz rengeteg magyarnyelvü magyarnyelvü hozzászólást a kormánypárt oldaláról.
Söt, hogy tovább menjek van több a magyar kormány által fizetett "népszerű show" a médiákban ahol a fideszalapitók megmondják meg kit kéne kivégezni.
 
Szerintem valahogy meg kell menteni azokat a polgárokat akik betartják a ne ölj parancsolatot.
És igazad van a filozófiai kérdést nem te hoztad fel, de te szedted szét
Én ezt vettem észre ebben lett zabhegyezve:

setni írta:

Tiltja a törvény??
Szerintem meg csak szankcionálja.

És bosszantott hogy ilyet mond (valaki ki nem mondva)
(Nem tiltja a törvény?)
És igen a BTK semmit nem tilt hanem büntetési tételeket sorol fel.
Valamint definiálja a fogalmakat
Elméleti dolog hogy tilt vagy szankcionál.
Ha büntetve van az szememben tiltást jelent, ha nincs ott a tiltom szó akkor is.
Vagy nem?
Esetleg sima üzletkötésről lenne szó? tedd meg, kerül ennyibe.
Ennyiért és ennyiért megteheted.
Elméleti hereverés.
Az mint tiltás is, amit szankcionálnak.
Sehol nem olvastam benne tilos lopni.Ez igaz
A következő szakdolgozat is a parancsolattal kezd arra épül a törvény és szankciói.
A parancsolat egyáltalán tartalmazza a tilos szót?. NEM csak arra utal ne tedd ezt meg amazt
zabhegyezés


MISKOLCI EGYETEMÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KARBÜNTETŐJOGI ÉS KRIMINOLÓGIAI TANSZÉKA LOPÁS, MINT TULAJDON ELLENI SZABÁLYSÉRTÉS SZAKDOLGOZAT
 
Utoljára módosítva:
Szerintem is de nem erre akarják a halálbüntetést kiáltók hanem az életellenes bűncselekményt elkövetőkre
Ehhez érdemes tanulmányozni a keresztény katolikus egyház álláspontját a második világháború és a Nürnbergi ítélet végrehajtása után,
mikor is az összes háborús bűnös szabadlábra került.

A per elött nagyon szorgalmazták a halálbüntetés eltörlését, aztán mikor minden elitélt szabadlábon volt és a gyilkosság még "elévülő bűnnek" számított
a német püspökök kérvényezték az 1945 előtti jogrendet vissza. Ezért gondolom, hogy a halálbüntetés csak egy álca.

A halálbüntetés eltörlés nem "emberbarátságra" vezethető vissza, hanem többezer éves tapasztalatra.
A halálbüntetés után kiáltók egyszerűen bosszút akarnak és harag mindig egy rossz tanácsadó.

Europában nincs halálbüntetés, mégis nagyitóval kell keresni tömeggyilkosokat a börtönbe:

Vegyük az "Iszlám terroristákat". Aki valóban veszélyes azt úgyis lepuffantja a rendőrség.
- A vallások tiltják az öngyilkosságot, ezért aki megunta az életét inkább a mártíriumot választja, kiprovokálja a likvidálást.
- Ki az a marha amelyik egy kalapáccsal megy neki egy állig felfegyverzett rendőrnek (Párizs)?
- Csak egy olyan aki életunt de gyáva ahoz, hogy öngyilkos legyen.
- Magyarországon nem kell halálbüntetés, nincs vallás, az életuntak végeznek magukkal.

Az "ölés" vádja sokkal gyakoribb mint a "gyilkosság", ez is azt mutatja, hogy az embereket nem riassza vissza a büntetés.
A betörő nem a büntető törvénykönyvvel a kezébe megy rabolni.
 
Vitatkoztok itt a halálbüntetésről, holott azzal talán mindeki egyetért, hogy civilizált ember nem öl.
Aki meg nem az, azt izolálni kell a társadalom civilizált részéről. (Hogy mennyi időre, az már más kérdés.)
Szerintem ezt kellene belátnia az USA vezetésének is.
 
Több mint 30 évet töltöttem el a jogalkalmazás árnyékos oldalán. Több speciális képzésben részem volt, többek között az USA szövetségi nyomozó irodájának iskolájában is.
A foglalkozásom a bűncselekményt elkövetők kézre kerítése volt itthon, és másutt is.
Néha előfordult olyan - nem kevés - ügy, amelyre az átlag ember, mint te is, többnyire bosszúért kiáltott, azonban ezen a pályán nem volt és nincs helye az érzelmeknek (ezt alaposan megtanultuk), mert az csak félreviszi a nyomozás, és akkor az elégtelen bizonyítékok alapján a bíró csak egy ítéletet hoz, felmentést.
Szóval moralizálni lehet a civil pályán, a különböző közösségi portálok kommentjeiben, magán beszélgetéseken, sőt, a szakmai körökben is előfordult az indulatok kifejezése, de egyet nem lehetett tenni, bosszút állni. Arra "jó" példa volt -oktatták is mint negatív hőst- a Piszkos Harry, és a különböző akció hősök a filmekből.
Az ítélkezés pedig a bíróság feladata, amely megint csak nem érzelmi alapon kell hogy döntsön.

És értem a kérdésedből az érzelmi motivációra való utalást, de más a kriminalisztikai pálya, és más a civil élet érzelmi oldala.
Félre viszed a témát kedves Sándor ! Itt nem erről volt szó....amire én reagáltam, az a halálbüntetéssel kapcsolatos moralizálásod volt. Ennek tükrében olvasd újra légy szíves amit te írtál (#7 sz. postod) és amit én.

P.S.: önbíráskodásról pedig végképp nem esett szó.
 
De mi van, ha mindkét oldalon áldozat van? Gondolj a Tánczos esetre. Tizenvalahány évre olyan gyorsan vágták sittre más helyett, hogy pislogni se volt ideje.
Mivel ott a politika is siettette az ügy (nem felderítését) mielőbbi lezárását.
Szerintem ott egy áldozat volt az elhunyt.
Az elkövető(?) az nem áldozat főleg ha be is ismeri a tettet. Majd utána összevissza beszél.
 
Félre viszed a témát kedves Sándor ! Itt nem erről volt szó....amire én reagáltam, az a halálbüntetéssel kapcsolatos moralizálásod volt. Ennek tükrében olvasd újra légy szíves amit te írtál (#7 sz. postod) és amit én.

P.S.: önbíráskodásról pedig végképp nem esett szó.
Elolvastam és értettem is. Nem mellesleg a pályám során kis híján lehetett volna rá okom, azonban bennem ez az általad felvetett "mi lenne ha" (már elég rég óta) nincs meg. Az okát pedig megírtam. Fogadd ezt így el.
 
Mivel ott a politika is siettette az ügy (nem felderítését) mielőbbi lezárását.
Szerintem ott egy áldozat volt az elhunyt.
Az elkövető(?) az nem áldozat főleg ha be is ismeri a tettet. Majd utána összevissza beszél.
Egy 18 éves gyerekről volt szó, akit annyiszor, és addig hallgattak ki, amíg a nekik tetsző verziót el nem ismételte. Már a nyomozás idején lehetett érezni, hogy valami nagyon nem kerek az ügyben. Pár éve hallottam csak, nem tudom mikor történt, hogy az egész nyomozati anyagot 50 évre!!!! titkosították. Ez felér egy beismerő vallomással. A szálak elég magasra vezetnek, mert egyszerű földi halandót nem véd jobb és baloldal édes egyetértésben, főleg nem titkosítják a nyomozati anyagát ennyi időre.
 
Elnézést, hogy leragadtam a cikk témájánál.

Adott valaki magyarázatot arra, hogy a leválasztott elnök miért éppen most, távozásként rendelte el szövetségi-szintröl
a több mint 20 éve halálbüntetésre ítéltek kivégzését?

A megkegyelmezés (amnesztia) egy régi tradíció, azt értem,
- különösen ha a megkegyelmezettek az elnökkel kapcsolatos ügyben lettek elitélve, mint Steve Bannon
- de miért akarja valaki "véres kézűként" elhagyni a hivatalát? :mad2:
 
Oké. Akkor felteszem a kérdést... miért van egyáltalán halálbüntetés, ha úgysem hajtják végre ?
(A halálsor nem egy üdülőhely, nem érintkezhetnek senkivel, napi 1 óra séta és slussz, de még 30 évvel az után is élnek, hogy az utolsó fellebbezésüket elutasították.)
 
Oké. Akkor felteszem a kérdést... miért van egyáltalán halálbüntetés, ha úgysem hajtják végre ?
(A halálsor nem egy üdülőhely, nem érintkezhetnek senkivel, napi 1 óra séta és slussz, de még 30 évvel az után is élnek, hogy az utolsó fellebbezésüket elutasították.)
A válasz szerintem egyszerű: mert a halálbüntetést le lehet cserélni "életfogytiglanra", úgy hogy soha nem kerül ki az elitélt a börtönből.

Csináltam egy grafikont, arról, hogy milyen gyakran hajtják végre a halálos ítéleteket világszerte.

1611140034325.png


Feltűnő, hogy az elmúlt 25 évben nem végeztek ki annyi embert mint 2015-ben!
A kivégzések majd 90%-a Iránban, Pakisztánban és Saudi-Arabien-ben hajtották végre

Ne gondoljátok, hogy a halálos ítéltek többsége brutális gyilkolás miatt van kimondva.
Az is igazolt, hogy a halálos ítéletek többsége unfair-feltételek mellett születik.

Kina "állami titoknak" tekinti, hogy hány embert végeznek ki, de ebbe nem akar Orbán beleszólni, "lehetne fordítva is" gondolja. :mad2:
 
Elnézést, hogy leragadtam a cikk témájánál.

Adott valaki magyarázatot arra, hogy a leválasztott elnök miért éppen most, távozásként rendelte el szövetségi-szintröl
a több mint 20 éve halálbüntetésre ítéltek kivégzését?

A megkegyelmezés (amnesztia) egy régi tradíció, azt értem,
- különösen ha a megkegyelmezettek az elnökkel kapcsolatos ügyben lettek elitélve, mint Steve Bannon
- de miért akarja valaki "véres kézűként" elhagyni a hivatalát? :mad2:
Az Egyesült Államok a coltok, a szabadság, a szabad leszámolások, és a szabad vélemény nyilvánítás hazája. A Trumpra leadott szavazatok száma arra (is) utalhat hogy az ex elnök eme számukra kedves gesztusa a "hívők" között mintegy pozitív utolsó rúgásként maradjon fenn. A "kemény" üzletember a hatalom birtokában a hagyományok ellenében az "erőből lenyomlak" elvet, és gyakorlatot vallja.
Nem egyedi dolog ez, a világon (így nálunk is) gyakran előfordul. Szerencsére nem mindenütt van törvényben a halálbüntetés.
 
Egy 18 éves gyerekről volt szó, akit annyiszor, és addig hallgattak ki, amíg a nekik tetsző verziót el nem ismételte. Már a nyomozás idején lehetett érezni, hogy valami nagyon nem kerek az ügyben.
És állítólag még Ő beszél empátiáról.
Neki bármiféle gyanúba keveredett eleve megérdemelte.
A kényszervallatás esete az is ha pszichológiai kényszer alatt vall.
Ez a Setni nem tudja milyen egyéb kényszer alatti vallomások léteznek.
Magánzárka állandó villannyal. Ávó idejében: csöpögtetett víz, vizes gödörbe zárás.
És igazad van a kimerültség utánig való kikényszerített vallomás is az.
Tehát áldozat a meggyanúsított is.És nyomozati hiba miatti börtönbüntetés is áldozatként sújtott.Egy Ártatlan embert
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,577
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére