Trump halottjai: kivégezték az összes bűnözőt, kiknek halálát a még regnáló elnök rendelte el

Dustin Higgst halálos injekcióval végezték ki az amerikai Indianában, az állami gyilkosság blokkolásának sikertelen jogi erőfeszítései után - ő az utolsó a 13 fogvatartott közül, akit a Trump-adminisztráció kivégzett.

Higgs lett a 13. és egyben utolsó, akit Trump utasítására a szövetségi kormány végzett ki. A 48 éves férfit két nő három nő elrablása és meggyilkolása miatt ítéltek halálsorra.

tFLktkpTURBXy9kZjJhOTcyZWQ2ZDgzZjg2M2E4NzgwZGM5NGM5MjAzNS5qcGeSlQLNAyAAwsOVAgDNA8DCww

Dustin Higgs közel két évtizedet töltött a halálsoron, majd január 16-án, szombaton kora reggel megkapta a halálos injekciót. Kivégzését alig öt nappal Joe Biden, az új elnök beiktatása előtt hajtották végre. Hajnali 1 óra 23 perckor halottnak nyilvánították, miután a kivégzést néhány órával későbbre halasztották, ugyanis a megállítása érdekében folytatott jogi harc az utolsó pillanatokig zajlott.

lTtktkpTURBXy9jZDI1NWU3MGY4Zjc4OGEyNzE4ZDA4ZmQzNzI2ZWRjNy5qcGeSlQLNAyAAwsOVAgDNA8DCww

Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma azt tervezte, hogy 18 órakor kivégzik az indiana-i Terre Haute-i börtönben található halálkamrában, de több mint egy órával a tervezett időpont után az osztály még mindig jogi kihívásokkal küzdött, ami nagyban késleltette a kivégzést.

Higgs a 13. ember, akit az Egyesült Államok kormánya kivégzett egy rendkívüli döntés alapján, amelyet tavaly nyáron kezdeményezett a republikánus Trump, aki egyértelműen a halálbüntetés híve. Trump elnöksége előtt a szövetségi kormány 1963 óta csak három embert végzett ki.

Pásztor Tamara

halalsor.jpg
 
Senki nem akar gyilkossa valni es halalt osztogatni, mitol is lenne akkor kulonb a gyilkosnal , ha o maga nyiratja ki az elkovetot?
KUltur orszagba nincs halalbuntetes, hogy regen mi volt az maslapra tartozik.
Mo alairta mikor az Eu ba belepett hogy nincs halalbuntetes se akasztas se kivegzes.
Hogy ez neked nem tetszik , sajnalom.
Talan inkabb a tarsadalomnak kell valtozni hogy ne tortenjenek oldokleses buncselekmenyek, vagy legalabbis csokkenjenek mert a gyilkosnak sincs semmilyen joga mas eletet elvenni.
Értem. De aki gyilkossá vált, az gyilkos marad.Miért nem az áldozatok oldaláról, szemszögéből nézitek a dolgokat? Bezártak sok embert, mert beteg, azért gyilkolt, aztán 10 év multán kiengedték hogy meggyógyult. Egy nap múlva már újra gyilkolt. Nagyon nem jó hogy MO aláírta azt a rohadt törvényt. Milyen változásra gondolsz, hogy ne gyilkoljanak? Aki haza várja a gyerekét, és az nem megy mert halott, mert egy ember akit ti ilyen olyan okok miatt felmentetek, meggyilkolta. Miért kellene szánalmat érezni iránta? És mi az hogy kultur ország? Én vagy a többi aki nem bűnözik, az miért kell hogy ilyenek miatt veszítse el a szeretteit? És ő meg élhet tovább, (igaz börtönben) de legalább él. Én meg naponta várjam hogy haza jön akit megölt? Attól leszek kultur ember hogy elfogadom hogy neki több joga van mint annak akinek elvette az életét?
 
Fejezd be.
Senki nem vedi a gyilkosokat, es senki nem menti fel tettuk alol, se birosag se a tarsadalom.
Generacios idoket osztogatnak a gyilkosoknak akik a huvoson maradnak talan meg meg nem halnak.
Orulok neki hogy nem vagy verszomjas ember.,de hogy szemellenzovel latsz az biztos. NAgyon sok fele gyilkossag van a szandekostol a veletlen a gondatlansagtol kezdve stb. NEm te rad van bizva hogy itelkezzel, hanem a jogallamra birokra stb.
Hogy egy gyilkos a bortonbe az elso evekbe hogy reagal ezer dologtol fughet, hogy miben remenykedik , mi mehet vegig a fejeben mikor lehet szabad ember nem tudom de az biztos kell ido hogy rajojon ,hogy onan nem igen van kiut szamara.
 
Értem. De aki gyilkossá vált, az gyilkos marad.Miért nem az áldozatok oldaláról, szemszögéből nézitek a dolgokat? Bezártak sok embert, mert beteg, azért gyilkolt, aztán 10 év multán kiengedték hogy meggyógyult. Egy nap múlva már újra gyilkolt. Nagyon nem jó hogy MO aláírta azt a rohadt törvényt. Milyen változásra gondolsz, hogy ne gyilkoljanak? Aki haza várja a gyerekét, és az nem megy mert halott, mert egy ember akit ti ilyen olyan okok miatt felmentetek, meggyilkolta. Miért kellene szánalmat érezni iránta? És mi az hogy kultur ország? Én vagy a többi aki nem bűnözik, az miért kell hogy ilyenek miatt veszítse el a szeretteit? És ő meg élhet tovább, (igaz börtönben) de legalább él. Én meg naponta várjam hogy haza jön akit megölt? Attól leszek kultur ember hogy elfogadom hogy neki több joga van mint annak akinek elvette az életét?
Ez az amit nem értek én sem. Az áldozattal nem kell foglalkozni. rossz helyen volt rossz időben de, az elkövető na ott vannak enyhítő körülmények.
Az csak éli világát különböző érdekcsoportok szaladgálnak hogy kiszolgálják.
 
Talán majd mondjátok el a kislány szüleinek is, hogy mit gondoltok a gyilkosáról, meg az életéről. Szerintem sikerre ne számítsatok. De ezt csak azért, mert nem vagyok egy vérre szomjazó ember. Aki bizonyíthatóan ölt, annak nincs helye egy kultur, vagy bármilyen társadalomban sem.
Szörnyű .
Nagyon érdekes hogy amíg nincsen nevesítve a dolog addig vannak elemezgetések , statisztikák.
Majd jön egy hús-vér esemény azonnal átmennek támadásba.
Szinte úgy érzi az ember hogy vannak dogmák és azokkal nem lehet vitázni.
Naa... gyerünk ki tüntessünk....áááá dőljünk hátra a fotelben és irány a harc!! hisz oly meleg van.
 
A szamonkeres a vizsgalat a vademeles az mind mind az aldozat miatt tortenik elsosorban.
Mivel a tema a halbuntetes , ezert ezt targyaltuk .
Lehet nyitni uj topicot az aldozatokrol buntenyekrol korulmenyekrol stb
 
Ez az amit nem értek én sem. Az áldozattal nem kell foglalkozni. rossz helyen volt rossz időben de, az elkövető na ott vannak enyhítő körülmények.
Az csak éli világát különböző érdekcsoportok szaladgálnak hogy kiszolgálják.
Olvasom a hozzászólásokat és úgy látom
- az a csapat beszél egész idő alatt a tettesről, hogy milyen jó dolog ott a börtönben,
- aki aztán a többinek a szemére veti miért nem az áldozatokról beszélnek.

Ti határozzátok meg miről vitáztok, hát akkor váltsatok témát amit elkezdtetek és aztán hozzászólok.

A topik témája egyébként a végrehajtott halálbüntetés az USA-ban.

En a halálbüntetésnek a törvény könyvekből való törlése mellett érvelek és ennek megvan az oka
.
 
Utoljára módosítva:

Helyes kivégezték őket mert olyat követtek el amit ezzel szankcionálhatnak.
Passz.
Vagyis törvényes volt.
 
A 4 év alatt nem volt ideje Trump-nak erre, de úgy búcsúzol, miután elvesztette a választásokat még tekert egyet az egóján.
Ezzel akarva megnyerni azokat az embereket akik néhány nap múlva megrohanták a Capitolt törtek, zuztak, gyilkoltak.

Igazán nem akarom az izésedet kritizálni.
Megjegyzem nem áll jól neked ez az arrogancia amivel az utóbbi időben itt magadra hívod a figyelmet.
 
Akkor elnézést kérek azoktól akiket az arroganciámmal megsértettem.
Nem volt szándékos csak ilyenkor az áldozatok és családtagjaik soha el nem múló fájdalmát éreztem át.
Bocsánat.
 
Vannak törvények!
Ezek a törvények nem ugy müködnek, hogy ha kedvünk van betartjuk őket, ha nincs kedvünk nem tartjuk be!

Lehet ellenük tiltakozni, lehet utcara menni, lehet vitákat folytatni, hog helyes vagy nem helyes, de ettők még léteznek!!!!

A kivegzesek vegletes dolgok voltak, de a törvényeknek megfeleloek ! Független biroság hozta a döntéseket, és sok esetben 10-15 év telt el, mig végrehajtásra kerultek!
Nem elkapkodott, politikai ügyek miatti birói határozatok , hanem szörnyü büncselekmények előzték meg őket!
Mindenkinek lehet rola véleménye, de vitatni a törvényességüket nem lehet!
Egy demokracia nem ugy mukodik, hogy kimegyünk az utcára, és rögtön nekünk lesz igazunk!
Egy demokracia nem attól erős, hogy az történik amit ÉN akarok!
Erre van a többség, erre vannak a demokrácia intézményei, amit ugy tunik pár ember nem akar figyelembe venni! Vannak országok, amik ezt a büntetésfajtát elvetik. Vannak amik fenntartják! Vannak az usaban is éllamok amik elfogadják, és vannak amik nem!
De a törvényessége vitathatatlan!

Morálisan lehet támadni, de jure nem, mert minden törvényes volt!
Olyan "demokraciat", csak a nihilisták szeretnének amiben én és a velem egyetértők férnek a jogba, a többiek butak, sovoniszták, nacionalistak, fasisztak...
 
Utoljára módosítva:
Olvasom a hozzászólásokat és úgy látom
- az a csapat beszél egész idő alatt a tettesről, hogy milyen jó dolog ott a börtönben,
- aki aztán a többinek a szemére veti miért nem az áldozatokról beszélnek.

Ti határozzátok meg miről vitáztok, hát akkor váltsatok témát amit elkezdtetek és aztán hozzászólok.

A topik témája egyébként a végrehajtott halálbüntetés az USA-ban.

En a halálbüntetésnek a törvény könyvekből való törlése mellett érvelek és ennek megvan az oka
.
Szia Ernoe!

Hát itt vagy te is?
Zavarosan, össze, vissza hadoválva, mint midíg.
A végrehajtott halálbüntetés témába szerinted nem férnek bele az áldozatok?
Felmerült bennem, hogy jó eséllyel, te egy chatrobot vagy. Ha tényleg így van, szólni kéne az infósoknak, hogy a szavak után, a jelentésüket is beléd kellene táplálni, ha lehetséges úgy, hogy mondatokat is képes legyél értelmezni.
Sérelmezed, hogy mások hiányolják azt, hogy kevés szó esik az áldozatokról?
MERT KEVÉS SZÓ ESIK AZ ÁLDOZATOKRÓL!!!
A csecsemőkről, akit vízbe folytanak, falhoz vernek, eltörik a karjait, a lábát, kukába dobnak, vagy csak egyszerűen hagynak éhen/szomjan halni, megfagyni.
A kisebb nagyobb gyerekekről, akiket hosszú időn át fogvatartanak szexuálisan kihasználnak, testi, lelki terror alatt tartják, akár évekig, aztán ha megunják elteszik láb alól, hogy átmeneti idő után felváltsák egy másikkal.
Vagy a többi áldozatról, fiatalokról, idősekről, akiket megkínoznak az ötven forintjáért, vagy szórakozásból, aztán szenet tömnek a szájába, amíg meg nem fullad, és a kútba dobják.
A hajléktalanról, akit heccből felgyújtanak.
A TIZENKÉT ÉVES GYEREKRŐL, AKINEK A VALLÁSI FANATIKUS, KAMERÁK ELŐTT, ÉLVE LEVÁGJA A FEJÉT!
Egyetlen olyan nem volt a fenti felsorolásban, amit nem az életből vettem, nem történt volna meg, és még hosszan sorolhattam volna tovább.
De nem, sokkal fontosabb mi lesz szegény elkövetővel! Hiszen nehéz gyerekkora volt, apja alkesz volt, az anyja szintén, mindíg veszekedtek és csak abban értettek egyet, hogy pofánverjék szegény gyereket, ha nem megy le cigiért és borért. Mi sem természetesebb, hogy ezekután sorozatgyilkos lett belőle!
Amúgy meg börtönben van, kiszakították a családjából, különben is megtalálta Jézust, önként vállalta a börtönkápolna takarítását.
Igaz, megerőszakolt és megölt nyolc -tíz gyereket, egy idős nőt, aki egy véletlen folytán majdnem lebuktatta, örök életére nyomorékká tett egy rendőrt az elfogásakor, de azért még nem szabad halálraítélni, mert az nem illik a mai korba, bla, bla, bla...
Bocsi, már megint ezek a bajkeverő áldozatok!
 
Azt hiszem ide vág ez a részlet is, ami a Georgetowni egyetem jogi professorának a tolla által iródott. A hölgy harcos feminista, kiáll a kisebbségek jogaiért, de elborzasztja az, ami 4-5 éve az egyesult álamokban zajlik! Ezt irja Láma Abu-Odeh proffeszszor az egyik tanulmányában:
"
Annak ellenére, hogy a BLM hivatalos programja sokatmondóvá vált a kapitalizmus bajaira, aktivista provokátorai sokkal inkább érdekeltek voltak abban, hogy a fehérek térdre kényszerüljenek és vallják fehér kiváltságukat, mintsem hogy azonosíthatóan Sanders-szerű gazdasági programot szorgalmazzanak.
Látszólag a közép- és felső-középosztálybeli fehér és fekete egyetemisták uralják a BLM-et, amely elutasította az amerikai társadalom strukturális rasszizmusát - ez az a fajta rasszizmus, amiről még nem vagy tisztában, de maradj velünk, mert felfedjük előtted- mondják.

Robin DiAngelo „Fehér törékenység” című könyvének és Ibram X. Kendi „Hogyan lehet antirasszista” a bestseller státuszba kerülése arról beszél, hogy milyen identitáspolitikát támogat a liberális szervezet és vállalati szövetségesei, különösen a technológiai szektorban.
Parancsuk erkölcsi: Keress mélyen a lelkedben, mint egyén, és ismerd fel a rasszizmus daganatát, amely elragadta gondolataidat. Ne állj ellen, ellenállásod feltárja bűnösséget.Azért vagyunk itt, hogy segítsünk ezt felismerni. Miután megtetted, megtanítjuk, hogyan vál antirasszistává. Pénzadomány a BLM-nek elősegíti lelki felépülését.

Közben az értelmiségen kívüli hétköznapi emberek figyelik és csodálkoznak, hogy mi történt az országukkal.
"
Elnézést a forditas hianyosságaiért, vannak problémáim az angollal :)
Az eredeti cikk:
 
Vannak törvények!
Ezek a törvények nem ugy müködnek, hogy ha kedvünk van betartjuk őket, ha nincs kedvünk nem tartjuk be!

Lehet ellenük tiltakozni, lehet utcara menni, lehet vitákat folytatni, hog helyes vagy nem helyes, de ettők még léteznek!!!!

A kivegzesek vegletes dolgok voltak, de a törvényeknek megfeleloek ! Független biroság hozta a döntéseket, és sok esetben 10-15 év telt el, mig végrehajtásra kerultek!
Nem elkapkodott, politikai ügyek miatti birói határozatok , hanem szörnyü büncselekmények előzték meg őket!
Mindenkinek lehet rola véleménye, de vitatni a törvényességüket nem lehet!
Egy demokracia nem ugy mukodik, hogy kimegyünk az utcára, és rögtön nekünk lesz igazunk!
Egy demokracia nem attól erős, hogy az történik amit ÉN akarok!
Erre van a többség, erre vannak a demokrácia intézményei, amit ugy tunik pár ember nem akar figyelembe venni! Vannak országok, amik ezt a büntetésfajtát elvetik. Vannak amik fenntartják! Vannak az usaban is éllamok amik elfogadják, és vannak amik nem!
De a törvényessége vitathatatlan!

Morálisan lehet támadni, de jure nem, mert minden törvényes volt!
Olyan "demokraciat", csak a nihilisták szeretnének amiben én és a velem egyetértők férnek a jogba, a többiek butak, sovoniszták, nacionalistak, fasisztak...
Nézd ha egy kivégzésre különböző szemszögből nézünk akkor mindenkinek igaza lehet csak elbeszélünk egymás mellett.

A vitaindító cikknek nem jogi szempontból volt kivetése a kivégzéssel, csak meglepő, hogy
- egy leválasztott elnök, aki nem akarja elismerni a választási eredményeket,
- négy éves hivatala alatt egyáltalán nem foglalkozott ezekkel az ügyekkel és most, a benne forró bosszútól irányítva
- hirtelen 13 kivégzést engedélyez, és
- kegyelmet pedig csak olyan elitélteknek adott akiktől maga profitálhat.

Tradíció szerint ez elnökök megkegyelmezéseket, amnesztiákat szoktak osztogatni a hivataluk végén,
Trump pedig az ellenkezőjét tette. Ez szerintem elgondolkodtató.

Különösen miután, bevezényelte az erőszakos bandát a Capitoliumba akik ott károkat és ember-életeket (5 halott)
oltottak ki. Erről a jogtalanságról nem felejtkezhetsz el mint jogvédő.

Nemcsak gyerekeket, hanem rendőröket is hazavárnak a családok.
 
Szia Ernoe!

Hát itt vagy te is?
Zavarosan, össze, vissza hadoválva, mint midíg.
A végrehajtott halálbüntetés témába szerinted nem férnek bele az áldozatok?
Felmerült bennem, hogy jó eséllyel, te egy chatrobot vagy. Ha tényleg így van, szólni kéne az infósoknak, hogy a szavak után, a jelentésüket is beléd kellene táplálni, ha lehetséges úgy, hogy mondatokat is képes legyél értelmezni.
Sérelmezed, hogy mások hiányolják azt, hogy kevés szó esik az áldozatokról?
MERT KEVÉS SZÓ ESIK AZ ÁLDOZATOKRÓL!!!
A csecsemőkről, akit vízbe folytanak, falhoz vernek, eltörik a karjait, a lábát, kukába dobnak, vagy csak egyszerűen hagynak éhen/szomjan halni, megfagyni.
A kisebb nagyobb gyerekekről, akiket hosszú időn át fogvatartanak szexuálisan kihasználnak, testi, lelki terror alatt tartják, akár évekig, aztán ha megunják elteszik láb alól, hogy átmeneti idő után felváltsák egy másikkal.
Vagy a többi áldozatról, fiatalokról, idősekről, akiket megkínoznak az ötven forintjáért, vagy szórakozásból, aztán szenet tömnek a szájába, amíg meg nem fullad, és a kútba dobják.
A hajléktalanról, akit heccből felgyújtanak.
A TIZENKÉT ÉVES GYEREKRŐL, AKINEK A VALLÁSI FANATIKUS, KAMERÁK ELŐTT, ÉLVE LEVÁGJA A FEJÉT!
Egyetlen olyan nem volt a fenti felsorolásban, amit nem az életből vettem, nem történt volna meg, és még hosszan sorolhattam volna tovább.
De nem, sokkal fontosabb mi lesz szegény elkövetővel! Hiszen nehéz gyerekkora volt, apja alkesz volt, az anyja szintén, mindíg veszekedtek és csak abban értettek egyet, hogy pofánverjék szegény gyereket, ha nem megy le cigiért és borért. Mi sem természetesebb, hogy ezekután sorozatgyilkos lett belőle!
Amúgy meg börtönben van, kiszakították a családjából, különben is megtalálta Jézust, önként vállalta a börtönkápolna takarítását.
Igaz, megerőszakolt és megölt nyolc -tíz gyereket, egy idős nőt, aki egy véletlen folytán majdnem lebuktatta, örök életére nyomorékká tett egy rendőrt az elfogásakor, de azért még nem szabad halálraítélni, mert az nem illik a mai korba, bla, bla, bla...
Bocsi, már megint ezek a bajkeverő áldozatok!

Honnan veszed, hogy engem nem érdekelnek az áldozatok?
A helyedben még meg is toldanám mert a felsorolásod hiányos.

kerzen1.gif
 
Közben az értelmiségen kívüli hétköznapi emberek figyelik és csodálkoznak, hogy mi történt az országukkal.
"
Ami nem lenne probléma hisz ezért is tanulnak hogy különböző ideológiákat tanulmányozzanak csak akkor kezdődik a probléma amikor át (akarják) ültetik gyakorlatba.
Lásd kommunizmus és annak a bolsevik ága.
Persze hogy sok a követője hisz jól esik hogy egy ÉRTELMISÉGI körbe tartozhatok.
Így lenézhetem azt aki MÁS.
Majd jön a klasszikus fordulat a forradalom felzabálja a kölykeit.
 
Különösen miután, bevezényelte az erőszakos bandát a Capitoliumba akik ott károkat és ember-életeket (5 halott)
oltottak ki. Erről a jogtalanságról nem felejtkezhetsz el mint jogvédő.
En - veled ellentétben - nem szoktam elfeledkezni egyik oldalrol sem!
Ugyan olyan értelmetlennek és elitélonek tartom az egyik dolgot, mint a masikat!

Inkább csak a szóhasználat az, ami elgondolkodtat! Mig az egyik oldal jogos tuntető- függetlenül attol, hogy üzleteket rabol ki, varosreszeket borit lángba- addig a másik oldal "erőszakos banda", vagy korabban ahogy irtad csőcselék.

Nem szeretem mikor politikai állásfoglalás határozzas meg a szohasznalatot, sem pro sem kontra!
(és még mielott irod: nem, nem tartom elfogadhatonak azt sem amit Bayer ir!)
 
Ha már Bayer....
Két nappal ezelőtti show műsorában Bayer Zsolt így fogalmazott az afgán migránsok által megerőszakolt és meggyilkolt, 13 éves osztrák kislány kapcsán: "Ez a szerencsétlen önként és dalolva fölment és belesétált a saját iszonyatos kínhalálába. Miért? Mert azt kezdték elhitetni abban a társadalomban, hogy az előítéletesség az rossz. Nem, az előítéletesség a túlélés egyik záloga." Nehéz lenne vitatkozni e gondolatokkal. Lassan az én kislányom is 13 lesz, s bár mosolygós, barátságos és nyitott, a magunk részéről az óvatosságot, és a bizalmatlanságot is igyekszünk a fejébe verni. Sohasem bocsátanám meg magamnak, ha bármi szörnyűség érné, csak mert elhitte, hogy minden előítélet az ördögtől való.
 
Ami nem lenne probléma hisz ezért is tanulnak hogy különböző ideológiákat tanulmányozzanak csak akkor kezdődik a probléma amikor át (akarják) ültetik gyakorlatba.
Lásd kommunizmus és annak a bolsevik ága.
Persze hogy sok a követője hisz jól esik hogy egy ÉRTELMISÉGI körbe tartozhatok.
Így lenézhetem azt aki MÁS.
Majd jön a klasszikus fordulat a forradalom felzabálja a kölykeit.
Láma Abu-Odeh proffesszorasszony más cikkeiben, és felszolalásaiban párhuzamo9t lát a fundamentalista iszlám feléledése és a woke mozgalmak kozott.
Mindeketto indulasa értelmisegi kozeposztalybol indult, egyetemeken terjedt el, majd átvették sokan akik szeretik a kaoszt.
Mindenketto olyan szélsőség, ami lerombolni készul egy olyan kulturat, am9iben a tagjai nem szereztek dominanciat, hát kitalálnakl mást, olyat ahol ők vélt, vagy valos ertekeik alapján uralkodhatnak.
Mára sok helyen eljutottak oda, hogy kétségbe vonni azt amit állitanak, egyenlo a rasszizmussal, elitelendő - és mara mar sok amerikai egyetem elbocsajtott ilyen oktatokat.

Szoval en azon az állásponton vagyok, hogy nem lenne az nekunk jo, ha a woke elterjedne nalunk is jelen formajaban az egyetemi életben :(
 
Ha már Bayer....
Két nappal ezelőtti show műsorában Bayer Zsolt így fogalmazott az afgán migránsok által megerőszakolt és meggyilkolt, 13 éves osztrák kislány kapcsán: "Ez a szerencsétlen önként és dalolva fölment és belesétált a saját iszonyatos kínhalálába. Miért? Mert azt kezdték elhitetni abban a társadalomban, hogy az előítéletesség az rossz. Nem, az előítéletesség a túlélés egyik záloga." Nehéz lenne vitatkozni e gondolatokkal. Lassan az én kislányom is 13 lesz, s bár mosolygós, barátságos és nyitott, a magunk részéről az óvatosságot, és a bizalmatlanságot is igyekszünk a fejébe verni. Sohasem bocsátanám meg magamnak, ha bármi szörnyűség érné, csak mert elhitte, hogy minden előítélet az ördögtől való.
Sok eloitelet nem eloitelet, csak errol akarnak meggyozni a csibeszek!
Itelet és eloitelet kozt eleg komoly a kulonbseg!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,736
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére