Hírek Trump Kanadát és Grönlandot is "bekebelezné"

Donald Trump, az Egyesült Államok korábbi elnöke karácsonyi közösségi médiás bejegyzéseiben több provokatív kijelentést tett. Felvetette Kanada és Grönland amerikai fennhatóság alá vonását, valamint a Panama-csatorna feletti ellenőrzés visszaszerzését. Emellett kritizálta a jelenlegi kanadai vezetést és a Panama-csatorna működtetését is.

Trump a "Truth" nevű közösségi platformon tette közzé gondolatait, ahol boldog karácsonyt kívánt mindenkinek, beleértve a Panama-csatornát "illegálisan működtető" kínai katonákat is. Megemlítette az amerikai áldozatokat, akik a csatorna építése során vesztették életüket, és bírálta az Egyesült Államok hozzáállását a csatorna fenntartásához.

A volt elnök Justin Trudeau kanadai miniszterelnököt "kormányzónak" nevezte, és ismét felvetette Kanada amerikai állammá alakításának ötletét.
Trump szerint ez jelentős előnyökkel járna Kanada számára:

Ha Kanada a mi 51. államunk lenne, akkor az adóik több mint 60%-kal csökkennének, a vállalkozásaik száma azonnal megduplázódna, és olyan katonai védelemben részesülnének, mint egyetlen más ország sem a világon.

Trump azt is állította, hogy korábban Wayne Gretzky jégkorongsztárt biztatta a kanadai miniszterelnöki poszt megpályázására, de "nem volt rá érdeklődés".

A volt elnök Grönlanddal kapcsolatban is tett kijelentéseket, megismételve korábbi javaslatát a sziget megvásárlására vonatkozóan. Szerinte az Egyesült Államoknak nemzetbiztonsági okokból szüksége van Grönlandra. Mute Egede, Grönland miniszterelnöke azonban korábban már leszögezte, hogy a sziget nem eladó.

Trump a Panama-csatorna kapcsán is kritikus hangot ütött meg. Azzal vádolta Panamát, hogy túl magas díjakat számít fel a csatorna használatáért, és figyelmeztetett a lehetséges kínai befolyásra. Jose Raul Mulino panamai elnök korábban már visszautasította ezeket a vádakat, hangsúlyozva országa függetlenségét és azt, hogy Kínának nincs befolyása a csatorna irányítására.

A Panama-csatorna kulcsfontosságú szerepet tölt be a világkereskedelemben, összekötve az Atlanti- és a Csendes-óceánt. Az 1914-ben megnyitott csatorna 1999-ig amerikai ellenőrzés alatt állt, azóta Panama irányítja. Bár Kína nem ellenőrzi a csatornát, egy hongkongi székhelyű vállalat leányvállalata kezeli a csatorna két végpontján található kikötőket.

1735262383407.jpeg
 
Visszavág Dánia - Petíciót indítottak Kalifornia megvásárlásáért

Az ügy érdekében létrehozott szatirikus petíciónak már több, mint 200 ezer aláírója van.

“Mire van Dániának szüksége? Több napsütésre, pálmafákra és görkorcsolyára. Itt a lehetőség, hogy valóra váltsuk ezt az álmot” – idézi a petícióból a Guardian, amit a 444 vett észre. A hangvételében egyértelműen szatirikus petíció válasz arra, hogy Donald Trump már tavaly decemberben belengette, hogy megvenné Grönlandot – ami bár önálló tartomány, hivatalosan Dánia része. Grönland miniszterelnöke pedig januárban jelezte, ők nem dánok vagy amerikaiak szeretnének lenni, hanem függetlenek, de az együttműködés lehetőségét nem zárta ki. Trump tervére Dánia is gyorsan reagált, mégpedig azzal, hogy megerősíti a sziget katonai védelmét.

A petíció érveket érveket is sorol amellett, hogy miért éppen Kaliforniát célozzák. Ezek között olyanok szerepelnek, mint például a korlátlan avokádós pirítós (az állam felel az USA avokádó termelésének 90 százalékáért), az állandó napsütés és a rengeteg izgalmas tech-kütyü.

A petíció létrehozói leírják azt is, hogy mivel Trump korábban a föderáció “legromlottabb államának nevezte” Kaliforniát, illetve folyamatosan harcol a vezetőivel (például a Los Angeles-i tűzvész idején is megtalálta, hogyan hibáztathatja Gavin Newsom kormányzót), így akár még nyitott is lehet az üzletre. A petíció írói szerint tervük végrehajtásához mindössze 200 000 dán koronára (nagyjából 10 millió forint) lenne szükség minden dán állampolgártól.

Bár a petíció maga poén, aláírni attól még alá lehet és cikkünk írásának pillanatáig kicsivel több, mint 200 ezer ember ezt már meg is tette.

Nem tudni, hogy a petíció mögött ki, vagy kik állnak, az oldalon megjelenített – bevallottan elképzelt támogatók – között viszont olyan nevek látható, mint Viggo Mortensen, Lars Ulrich vagy Hans Christian Andersen.
 
Az elmúlt napokban az amerikai kormány képviselői házról házra jártak Grönland fővárosában, Nuukban. Mindenkihez azért csengettek vagy kopogtattak be, hogy megkérdezzék, szeretnék-e, ha meglátogatná őket az Egyesült Államok alelnökének a felesége, Usha Vance.

A válasz mindenhol ugyanaz volt: „Köszönöm, de nem”
(hm)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on Ajuda67's profile.
Szia! Nagyon köszönöm a sok könyvet amit lefordítottál. Rettenetesen örülök az Ősi fajok új részének. Szeretném megkérdezni, hogy folytatni fogod ezt a sorozatot? Éva
sasad wrote on Szpahi's profile.
Kedves Szpahi!
Rengeteg filmet töltöttem le tőled, és nagy köszönet érte. Amit kérdezni szeretnék, az a technikai része. Sok diám van, és szeretném nagy felbontásban, beszkennelni őket. Te milyen szkennert használsz, és milyen "szakmai tanácsot" tudnál adni. Nem szeretném a filmjeimet szétdarabolni, hogy lehet megmachinálni a 6 kockás filmadagolókat. Üdv: sasad
bjucus43 wrote on suzymaty's profile.
Szia! A hangoskönyvek,amiket feltöltesz gépi felolvasóval készültek?
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a új fordításokat !

Statisztikák

Témák
38,849
Üzenet
4,958,292
Tagok
625,434
Legújabb tagunk
RandomWarrior
Oldal tetejére