Trump magáról adott ki orvosi igazolást

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Donald Trump amerikai elnök maga diktálta azt a 2015-ös orvosi véleményt, amelyben megállapította magáról, hogy megdöbbentően jó egészségi állapotban van – mondta a CNN hírtelevíziónak az az orvos, aki végül aláírta a kampány idején készült dokumentumot.

Trump az előtt tette közzé a szakvéleményt, hogy megkezdődött volna a Republikánus Párton belüli versengés az elnökjelölti poszt elnyeréséért. Két nappal a dokumentum nyilvánosságra hozatala előtt Trump azt írta egy Twitter-üzenetében, hogy hamarosan mindenki láthatja majd, mit gondol egészségéről az az orvos, aki már régóta ismeri őt. „Szív- és érrendszeri állapota kiváló, ha megválasztják őt elnöknek, egyértelműen kijelentem, hogy ő lesz a valaha megválasztott legegészségesebb elnök” – állat az igazolásban, amelyet végül Harold Bronstein írt alá. „Nem én írtam a vélemény, ő diktálta” – mondta most Bronstein a CNN-nek.


Az orvos arról is beszámolt, hogy 2017 februárjában Trump egyik testőre két másik ember társaságában betört a rendelőjébe, és elvitte az elnök egészségével kapcsolatos valamennyi dokumentumot.

A Fehér Ház szerint viszont nem betörésről, és rablásról volt szó, hanem arról, hogy az újonnan beiktatott elnök egészségével kapcsolatos valamennyi dokumentumot átadták a Fehér Ház orvosi csapatának. Ez szokványos eljárás, most is ez történt” – idézte Sarah Sanders szóvivőt a The Guardian című brit napilap.

HVG
image.aspx
 

advocatus_diaboli

Állandó Tag
Állandó Tag
Le kéne mondjon. Nem bírja már soká, nagyon beteges. Hiszen ő maga állította hogy minden lelete "nagyon pozitív", és ő csak tudja...
 
Oldal tetejére