Tudatos életvitel kontra multinacionális cégek

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
Túl sokat beszélünk, de keveset teszünk !
Tehetünk -e egyáltalán valami ?
A környezet szennyezése, pusztítása jórészt a multik gátlástalan
harácsolásának a "terméke", de nekünk "fogyasztóknak" is felelősséget kell - /lene/ vállalnunk, még ha olyannyira is szélmalomharcnak tűnik.

ITT - tapasztalatokat, ötleteket, tanácsokat, elképzeléseket várok - minden területről - amivel környezetünket védhetnénk, élhetőbbé -netán túlélhetővé (?!) - tehetnénk.
A skála széles.
Életmód, gyerekeink nevelése, a házépítés, lakástervezés, a fellelhető vagy születendő ötletek, tervek, találmányok, és minden ami belefér !

Olyan környezet és egészsékárosító tevékenységről is várok beszámolókat, amiket a média nem ver nagydobra, vagy meglehetősen kozmetikázott tálalásban adják a "nagyérdemű" tudtára.
Vagyis nem a valós tényeket, hanem amit el akarnak hitetni velünk.
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
Előszó gyanánt...

Ha az emberek természethez való viszonyulását vizsgáljuk, 3 csoportot különböztethetünk meg.

Az első csoportba azok az emberek tartoznak, akik-elődeikhez hasonlóan-képesek arra, hogy együtt éljenek a természettel. Azt vallják, a Földön minden élőlénynek egyformán joga van az élethez. Védik és tisztelik a természetet. Mindent elkövetnek a növények, állatok, élőhelyek védelme érdekében. Természetvédő munkájuk során a sikerek mellett kudarcok is érik őket. Ennek ellenére még a kilátástalannak tűnő helyzetekben sem adják fel a harcot. Elszántan küzdenek, mert még sokáig szeretnének gyönyörködni a növényekben, állatokban, a csodálatos tájakban. Hallgatni szeretnék a madarak énekét, a tücskök zenéjét, a békák koncertjét.

A második csoportba a közömbösek tartoznak.


vintage1.jpg



Ezeket az embereket hidegen hagyja egy faj kihalása, élőhely eltűnése, az erdők pusztítása. Ők azok, akik – szerencsére- nem csapják agyon a békát, de nem is viszik át az úton, hogy megóvják a gázolástól. Nem etetik a madarakat, nem biztosítanak számukra fészkelő helyet, nem segítenek a sérült, beteg állatokon.

Ezzel a közömbös viselkedéssel ártanak a természetnek, de korántsem annyit, mint a harmadik csoportba tartozó emberek.



tn_aid7219_20080122060010_236.jpeg



A harmadik csoportba azok tartoznak, akik önző módon csak magukra gondolnak.

foto.php


Ők azt mondják, mindig az ember érdekeit kell szem előtt tartani, azt kell nézni, mi jó az embernek. Nem számít, ha ennek érdekében más élőlényeket el kell pusztítani. Ők lelkiismeretfurdalás nélkül kiirtják az erdőt, ha úgy ítélik meg, a helye alkalmas pl. egy szórakoztató központnak. Lelkesen támogatják az útépítéseket, mert így mindenhová eljuthatnak kocsival. Nem kell tömegközlekedési járművön utazniuk, ahol kénytelenek lennének egy levegőt szívni más emberekkel, akár még természetvédőkkel is.

Ezek az emberek elfeledkeznek néhány dologról.

Mi termeli az élethez nélkülözhetetlen oxigént? Nem az autók és a bevásárló központok, hanem a növények, főleg a fák.

Ki lehet irtani az erdőket, de ezzel az életet jelentő oxigéntől fosztjuk meg magunkat.

Elpusztíthatjuk a madarakat, a békákat.

Lehet mérgekkel is védekezni a kártevők ellen.
Ezek a mérgek azonban előbb-utóbb bekerülnek az ember szervezetébe is.
Gyerekeknél jelentkeznek olyan betegségek, amelyek régen csak időseknél fordultak elő.

Régen az emberek együtt tudtak élni a természettel.

Csak annyit vettek el tőle, amennyire feltétlenül szükségük volt. Ezt ma már csak kevesen teszik. A többség gátlástalanul pusztítja a természetet. Az erdők, mezők, tavak helyén utak, épületek vannak. Földünk, az egykor zöld bolygó egyre szürkébbé válik.

Ideje lenne ráébredni, a természet mértéktelen pusztításával az emberiség kihalását segítjük elő!

A kihalás szélén álló növény-és állatfajokat arborétumokban, állatkertekben próbálják megmenteni, megőrizni.

Az embereket hol fogják?



majmok%20bolygoja.jpg



*​
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
A jéghegy csúcsa...

A környezetszennyezés az emberi társadalom környezetének kedvezőtlen irányú megváltoztatása, a környezeti elemek, levegő, víz, talaj előnytelen összetétel-változásával és minőségromlásával járó tevékenység, illetve jelenség vagy maga az előnytelen összetétel-változást és minőségromlást okozó anyag.
A környezetszennyezés lehet fizikai (zajszennyezés, hőszennyezés, fényszennyezés),


20080425vonulasve.jpg


kémiai (szennyvíz, talajszennyezés, túlzott agrokemizálás),

mutragya2.jpg
szennyezes.jpg



000032552-6585-330.jpg
cianhalb.jpg


vagy biológiai természetű (mesterségesen átalakított (például GMO) vagy tájidegen élőlények alkalmazása).

Legáltalánosabb típusai: káros szennyezőanyagok kibocsátása,

légszennyezés,
51_air_pollution_220x220.jpg


vízszennyezés
305.jpg



és talajszennyezés.
2.jpg


.
 

Pé74

Állandó Tag
Állandó Tag
Ajánlom mindenkinek Daniel Quinn Izmael című könyvét, talán segít megváltoztatni gondolkodásunkat
 

pataki2000

Állandó Tag
Állandó Tag
A legtöbb multicég csak a saját hasznát nézi és környezetet pedig kihasználja amennyire csak lehet ezért tartunk ott ahol vagyunk pillanatnyilag
 

aston80

Állandó Tag
Állandó Tag
A multiknál is terítéken van a környezetvédelem, ha nem is feltétlenül önszántukból de a társadalom nyomására mindenképp. Egyszerűen trendi lett és ami trendi az eladható.
 

Kathalyn

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem a kisemberek jobban odafigyelnek a környezetükre, mint a multik.

A tavilyi évben a házunkon sok energiatakéros átalakítást végeztünk.
 

kife

Állandó Tag
Állandó Tag
A fentiek igazak, szépen is hangzanak, de mit ér, ha az ember saját magára (az egészségére és a közvetlen környezetére) sem vigyáz! Pl. dohányzás, alkoholizálás és ezek következményei (kívül-belül).
 

Tams852

Állandó Tag
Állandó Tag
Valóban mint ahogy az pár hozzászólással ezelőtt már elhangzott a környezetvédelem manapság nagy divat, mondhatni igen, trendi lett. Ma már a kis válallatoknak is kell ezzel a területtel foglalkozniuk, nem hogy a nagy multiknak. A fentarthatósági jelenetések, a társadalmi felelősségvállalások, mind, mind szép és jó dolgok, de csupán ez is egy igen komoly marketing területt lett, semmi más. Láthattuk hogy a mal nál mi ment és megy a gyakorlatban, és mi lett kommunikálva kifelé. És hát ott is kiderült hogy gyomorkérdés sok esetben a környezet védelme, vagy lesz sok embernek megélhetése, vagy elmondhatja magáról hogy tett a környezetért és éhen hal.
 

ildik79

Állandó Tag
Állandó Tag
A "kisember" is sokat tehet a környetéért. Szelektíven gyűjtjük a hulladékot, környezetbarát tisztítószereket használunk otthonunkban (mosószóda, nátrium perkarbonát, ecet stb.), újrahasznosítunk egy rakás ruhát (imádok varrni), ahova lehet gyalog vagy kerékpárral közlekedünk.
Én úgy látom, hogy nem csak a multik fejében kell rendet tenni, hanem az átlagemberekében is.
 

GyAta

Új tag
Milyen ötleteitek vannak arra nézve hogy mit is kéne tenni a földünk ért?

Előszőr is, mindenki figyeljen oda a saját "szemét dombjára".Tehát ne dobáljuk ki a szemetet bunkó módon a kocsiból az árokpartra, ahogy sokan teszik. Ne dohányozzunk, ne pocsékoljunk felesleges erőforrásokat. Ha ezt mindenki megtenné egyénileg, máris sokkal jobb lenne az egész helyzet.
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
Gazdasági bérgyilkosok

olaj_katasztrofa.jpg


Mostanság egyre többen tiltakoznak a multik ellen.​
Vannak akik nem is ismerik pontosan mindazokat a károkat melyeket okoznak, egyszerűen csak “érzik”, hogy nagyon nem jó ez nekik, vannak, akik csak a járulékos károkozást ismeri fel, és vannak akik sok-sok szeletével vannak tisztában ennek a gátlástalan, és erőltetett nyomulásnak.
Mondhatnánk, a multik vérszívók, hát nem is lehet tőlük mást várni.
Az a hibás aki teret ad nekik.
Mert ugye a kullancstól nem lehet elvárni, hogy áttérjen a vegetariánus kosztra.
Ám ennél sokkalta árnyaltabb a helyzet.
Nem mentegetem, sőt, elsősorban azokat vádolom, akik az efféle sáskajárának, inváziónak utat nyitnak, sőt még forszírozzák is. Majd pedig aktív segítőivé aljasodva győzködik a kisemmizetteket, hogy ez milyen jó is nekik.
S mennyi áldás kíséri a multik garázdálkodását; végső soron a lerablásunkat.
Aki elhiszi, vessen magára!
Azonban a természet rendje szerint nem garázdálkodhat büntetlenül senki. Mindenkinek meg van a maga természetes ellensége, mely kordában tartja, nem engedi elszaporodni. S ha a természet rendjébe nem avatkozik bele senki sem erőszakkal, akkor az egyensúly mindig fenn is marad!
A multik, a bankok, - maradva a természetből vett hasonlatnál- nem a csúcsragadozók, csak élősködők, s mint ilyenek, mindössze kicsiny részei a táplálékláncnak.
Csak azért tudnak fennmaradni és fék nélkül tobzódni – noha egymást is felfalják gyakorta – mert a természetes ellenségeiket a maguk mellé állított erősekkel kipusztíttatják, korlátok közé zárják...


59589_434090398_big.jpg


S így nincs mi gátat szabjon, megálljt parancsoljon.
Hogyan lehet, hogy az emberiség egyetlen százaléka képes leigázni, és halomra ölni a másik kilencven százalékot?
Nos, megfélemlítéssel, kijátszással, ellehetetlenítéssel, agymosással.
De leginkább azzal, hogy a kilencven százalék gyáván beletörődik a sorsába, és kegyelemért rimánkodik

Ha véletlen akad egy olyan vezető, aki megálljt parancsol a sáskahadnak (volt néhány ilyen politikus is – őket eltették láb alól, vagy kompromittálhatóvá tették őket), akkor azt kell megvédeni és nem magára hagyni, s ha mégis elbukna százszor annyian kell a helyébe állni.
Ezt már az önkormányzatok szintjén is meg lehetne valósítani első lépésben.
Ha egy településre nem engednek mamut cégeket, ha nem veszik igénybe a jelenlegi uzsorások, azaz bankok “szolgáltatásait”, akkor hiába hoz törvényt védelmükben a kollaboráns politikai vezetés, vagy kormányzás.

El kell fordulni tőlük!
Vissza kell utasítani önérdekű játékszabályaikat. A természet szabályai alapján kell élni.
Mi magunk el tudjuk dönteni, mi a jó nekünk, mi válik hasznunkra, mi a helyes, és mi az igazságos.
Nem kell, hogy megmondják miért jó nekünk az, amiről magunk is látjuk, hogy káros.
A tanmesében azt mondja a narrátor, hogy “terroristává” senki sem akar válni.
Lázadóvá, ellenállóvá az önvédelem kényszeríti az embereket, és mennél elkeseredettebben akarják lenyomni, elhallgattatni, ellehetetleníteni, annál aktívabban fog ellenállni. (Már persze csak az, akinek van önbecsülése, igazságérzete, és önálló gondolkodásra is képes büszke ember.)
Aki pedig nem tesz semmit, sem önmagáért, sem másokért, törvényszerűen belekerül a darálóba.

VIDEO

Forrás: .jovonk.info
Rácz Era-publicisztika
 

lacko2007

Állandó Tag
Állandó Tag
A multik sokmindenben hibáztathatóak, de gondoljunk bele, hogy a gyártók is nagyban elmarasztalhatóak. Sokkal kényelmesebb számukra a visszaváltható-betétdijas csomagolások helyett az eldobható műanyag. Tudom vannak már ellenkező példák is /nagyon ritkán/.
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
"A multik sokmindenben hibáztathatóak, de gondoljunk bele, hogy a gyártók is nagyban elmarasztalhatóak"......quote]


******

Mert szerinted nem a "multi" a gyártó ?
/A "kisebb multi" legfeljebb a multi zsebében lévő forgalmazó, viszonteladó stb./

Néhány szemelvény a multik "áldásos" tevékenységéről.


olaj_madar.jpg


1000 milliárdos környezeti kárt okoznak a multik
A világ 3 ezer legnagyobb vállalata évente 1,7 billió eurónyi természeti értéket pusztít el az ENSZ szerint.
A világszervezet környezetvédelmi programjának (UNEP) új tanulmánya szerint a nemzetközi nagyvállalatok alig ügyelnek a természeti sokszínűség megőrzésére.

A 200 legnagyobb konszern közül mindössze kettőnek szerepel a stratégiai céljai között az ökológiai rendszerek fenntartása. "Évek óta folyik a rablógazdálkodás. A Föld természeti tőkéjét hatalmas iramban semmisítik meg" - mondta Achim Steiner, az UNEP vezetője.

A tanulmány szerint jelenleg százszor gyorsabb a fajpusztulás üteme, mint az evolúció kezdetén, ez azonban hidegen hagyja a nagyvállalatok menedzsereit.
Világszerte négyből csupán egy vállalatvezető tart attól, hogy a folyamat veszélyezteti az üzletmenetet.

"Az óriáscégeknél még mindig abból indulnak ki, hogy a természeti források kimeríthetetlenek, pedig hamarosan mindenkinek be kell látnia, hogy ez már nincsen így. Fájdalmas felismerés lesz"
- mondta Steiner a Süddeutsche Zeitung című lapnak.


20100303exxonvald.jpg

Billiós környezeti károkat okoznak a világ topcégei


Egyetlen év alatt háromszor akkora kárt okozott a környezetnek 2008-ban a világ háromezer legnagyobb cége, mint amennyivel a bankrendszert mentették ugyanazon az évben az összeomlástól az Egyesült Államokban.
Ha muszáj lenne fizetniük a vállalatoknak a pazarlásért, a károkért és a környezeti erőforrások használatáért, elvinné a profitjuk harmadát.

Megjegyzésem, ill. kérdésem: a kártérítések fizettetésével talán felélednek az elpusztított állatok és növények, megfizethető az élet ellen elkövetett bűn, és egyáltalán, hogy lehet dollárral mérni a visszafordíthatatlan károkat ?!!
Mikor értik meg végre, hogy ha mindent elpusztítanak, a dollárjaikat nem ehetik meg !
Mikor értik meg végre az emberek, hogy a a Föld és az emberiség legnagyobb veszélye nem a nem létező "globális felmelegedés", sem a z évente beharangozott "világvége", hanem a multik gátlástalansága, erőszakos terjeszkedése.



mergezo_anyag1.jpg



paz_02_img0249_tn.jpg



*

 

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Lehet, hogy nem is a multik....

A témaindító a multik általi bűnök gyűjtésére invitál, tehát lehet nem megfelelő helyen mondom..
Azt gondolom nem a multik a legnagyobb környezetszennyezők.
A környezetet az elavult technológia, a szegénység, leginkább így együtt, szennyezi a legjobban. Éppen a multik piackorlátozása rászabadítani a környezetvédőket az elavult berendezéseket, nem környezetbarát anyagot, technológiákat használókra. A multik engedhetik meg extraprofitjukból hogy áldozzanak a környezeti károk helyreállítására, korszerű technológiák, anyagok fejlesztését... Szerintem ha felelősek, akkor csak azért, mert erejüknél fogva ők határozzák meg mi számít környezetbarátnak...
Hajlamosak vagyunk csak a látható szennyeződésekre gondolni,
pedig azok a kezelhetők.. A láthatalanok, amire épp zsuzsanna03 is a földórája kapcsán hívatkozott, a sugár, fény mágneses, vagy együtt akár "hullám" szennyeződések, amiket nem is ismerünk fel a környezetünkben, sokkal veszélyesebbek, mert észrevétlenül bontják meg földünk egyensúlyát... Sok esetben kiáltanak ki környezetbarátnak valamit, ami miatt sokkal nagyobb a tiltakozás,
mint környezetszennyező társai ellen .. pl. atomerőművek...
Elfelejtünk egy másik lényeges dolgot is, ma a az igazi nagy profit, de a profit túlnyomó része nem a termékelőállításból, hanem a kereskedelemből, szálításból, szolgáltatásból keletkezik, vagyis akiknek állni kéne a számlát vannak a kevesebben.....
Én nem tudom a megoldást, csak azt látom nem elég a multikat ütni, s talán nem is őket kéne...
 
Oldal tetejére