Tudomány - áltudomány

Éleskés témája a 'Tudomány,Technika' fórumban , 2013 December 7.

  1. Éleskés

    Éleskés Kormanyos Fórumvezető Kormányos

    Egyre több helyen hallom, hogy bizonyos új és régi gondolatok felvetése áltudomány kategóriába esik.
    Ha áltudomány, akkor nem kell vele foglakozni és a vita le van zárva. Ha mégsem, akkor az áltudomány támogatói a hivatalos tudomány és a szkeptikus társaságok mély megvetését vonja magára.

    A wikipedia . hu 24 olyan áltudományt sorol fel, amelyeknek külön lapjuk van, pl. homeopátia, horoszkóp, biorezonancia, az evolúció kritikai elemzése, polarizált fényű lámpa, századik majom hatás, stb.

    Már többször idéztem a CanadaHun-on is szent Ágoston mondását:
    A csodák nem a természet törvényei ellenében történnek, hanem csak annak ellenében, amit a természet törvényeiből ismerünk.
    Ezt a mondatot akár axiómának is tekinthetjük. S ha az, akkor az emberiséget az "áltudományok" zöme, főleg az eddig jól dokumentáltak, mint a fentebb említettek, további kutatásokra ösztönözheti.
     
    SCsaba71, miragem és evapatocs kedveli ezt.
  2. Éleskés

    Éleskés Kormanyos Fórumvezető Kormányos

    Egy jó példa:
    Kb. 10 évvel ezelőtt olvastam, hogy egy fizikus kidolgozta és publikálta azt, hogy Miért csapódik a zuhanyfüggöny zuhanyozáskor befelé?
    Többen hülyének tartották, mint egy teljesen felesleges kutatást. Még egy díjat is kapott, IgNobel díjat. (2001, Fizika: D. Schmidt: A "Miért befelé lebeg a zuhanyzófülke műanyagfüggönye zuhanyzás közben?" kérdés részben sikeres megválaszolásáért. )
    Aztán kiderült, hogy az elmélete eredményesen felhasználható a rakétafúvókák tervezésénél, mert a befelé sodródó áramlás magasabb hőmérsékletű gázkiáramlást enged meg, védi a fúvókát a túlhevüléstől.
    (Úgy emlékszem, hogy egy réges-régi Tudomány c. lapban olvastam először - tudjátok, az szép színes havilap, azt hiszem amerikai lap magyar fodítása. A folytatást az interneten találtam meg és felkaptam rá a fejem, hogy: Mi van??? Hiba volt az IgNobel díj kiadása?)
     
    Utoljára módosítva: 2013 December 7
    miragem, Umaksuman és evapatocs kedveli ezt.
  3. Éleskés

    Éleskés Kormanyos Fórumvezető Kormányos

    Kislány olvasgat a repülőn, mire a mellette ülő ateista hozzáfordul:
    -Tudod kislány, az idő gyorsabban múlik, ha beszélgetsz az utastársaddal.
    Erre a kicsi hölgy összecsukja a könyvét, és udvariasan válaszol.
    -Rendben. Miről szeretnél beszélgetni?
    -Mondjuk beszélhetnénk arról, hogy nincs semmilyen Isten, se mennyország, se karma, se élet a halál után! -dobja fel a témát kárörvendő mosollyal az ateista.
    A kislány elgondolkodik, és így szól:
    -Rendben, de előtte hadd kérdezzek én valamit. A lovak, a tehenek és az őzikék is nagyjából ugyanazt legelik igaz? Füvet. Akkor miért van az, hogy a lovak gombócokat kakilnak, a tehenek nagy lepényt, az őzek meg apró pici bogyókat hagynak maguk után?
    Az ateista szemmel láthatóan meglepődik. Kikerekedett szemekkel csak annyit válaszol: -Fogalmam sincs.
    Erre az gyermek:
    -Nos akkor már csak az a kérdés maradt, hogy mitől érzed magad olyan okosnak, hogy Istenről, mennyországról, karmáról, vagy halál utáni életről beszélgess velem, mikor igazából szart sem tudsz!
    Zárta le a beszélgetést a kislány, és ment vissza olvasni.
     
    phoenyx, baggins és Umaksuman kedveli ezt.
  4. Kyra_

    Kyra_ Kitiltott (BANned)

    Nobel-díjas tudós bojkottálja a vezető tudományos folyóiratokat!

    Randy Schekman kijelentette, hogy a laboratóriuma nem küld több anyagot a Nature, Cell és tudomány folyóiratoknak, mert azok torzítják a tudományos folyamatokat. Vezető tudományos folyóiratokban torzítják a tudományos folyamatokat, és a "zsarnokságot" képviselik, meg kell állítani ezt a folyamatot, mondja a Nobel-díjas Randy Schekman és kijelenteti, hogy bojkottálja a kiadványokat.

    [​IMG]

    Randy Schekman, egy amerikai biológus, aki idén nyerte el a Nobel-díjat fiziológiai és orvostudományokért. Stockholmban kedden azt mondta, laboratóriuma már nem küld kutatási anyagokat a luxus folyóiratoknak, Nature, Cell és tudomány folyóiratnak.

    http://www.theguardian.com/science/2013/dec/09/nobel-winner-boycott-science-journals
     
  5. elfmartine

    elfmartine Állandó Tag

    Azt hiszem, vannak élethelyzetek, amikor érdemes átváltani szkeptikusból hívőbe (nem feltétlenül istenhívő, bármi hívő), mert ha az egyik világban nincs is megoldás, a másikban lehet...
     
    SCsaba71, miragem, Umaksuman és 1 másik tag kedveli ezt.
  6. Éleskés

    Éleskés Kormanyos Fórumvezető Kormányos

    A szkeptikusnak mindenre van megoldása - arra is, amire nincs.
     
    miragem kedveli ezt.
  7. Gagul

    Gagul Kitiltott (BANned)


    A feltett kérdésre én csak a magam szemszögéböl tudom a választ.

    Vagy, gondolom, hogy tudom a választ.Pár dolog azonban feltünö.

    - általában a természettudományos szakirodalomban a német nyelvterületröl származó cikkek kiváló minöségüek. Hosszúak, alaposak. Ez igaz ugy 1940-el bezárólag.Utána már egyre kevesbé igaz. Addig a szerzö a´személyét, nevét adta a publikációhoz.

    - a japán nyelvterületröl származó angol publikációk nem érnek semmit, mert nem a valós adatokat tartalmazzák.A jó japán cikkek azok japán kandzsikkal jelennek meg, belsö használatra. Na azok tényleg jók.

    - az angolszász föleg amerika,kanadai szakciccek az idö elörehaladásával egyre szarabbak, felületesebbek lettek, a legtöbb hamisitás és csalás ezen a nyelvterületen fordul elö.Nem az alaposság a cél vsz., hanem a szerzö karrierjének épitése. Ami lényeges lehet,az meg majd patentként jelenik meg, mert ez a nyelvterület egyéni haszonra utazik, nem pedig tudományos céllal publikál. A publikáció szerzöjének nem célja a publikáció minösége, hanem a mennyiség csak (mert ugysem olvassa el senki, legfeljebb a bevezetöt s az összefoglalást) a szerzö neve, személye nem ég mint a fáklya ha lebukik vagy szemetet ir, ami számit az a majdani pénz s a publikációs gyakoriság, aktivitás.

    Most meg ne jöjjön senki azzal, hogy Impact Factor meg külsösök birálnak, mert én a rendszeren belülröl jövök s azt ismerem.

    Ennyi bevezetö után:

    nyilvánvaló, ha az egyre inkább pénzorientált világ a (neki) hasznot nem hozó elképzeléseket kinyirni igyekszik. A kinyirásnak több lépcsöje van.

    - elhallgatjuk, s saját célú informáciokkal töltjük meg az információs portálokat
    -ha nem lehet elhhalgatni, nevetségessé tesszük
    -ha ez sem megy akkor felvonultatjuk a "renoméval s pozicióval" rendelkezö nehézsúlyú "szagértöket" akik elmesélik, miér hülyeség pl ez vagy az. Ami meg nem illik a képbe, azt elhallgatják.Eklatáns példa erre Otto Warburg munkássága. S ö még véletlenségböl Nobel-dijat is kapott. Majd elhallgatták, nincs, az eredményei nem léteznek.
    -
    -
    - a képbe nem illök eltüntetése, adóvizsgálat, fizikai megsemmisités. Lásd Tesla.

    vagy 7 lépcsös a folyamat.

    Ma már egyetlen orvos-igazgatói, intézményvezetöi kinevezés sem lehetséges, ha a jelölt nem "konform, s belesimuló", s a nagy gyógyszeripari lobby ellenében végképp nem lehetséges.

    Hogy érthetöbb legyen a kép: csak az egyik legutolsó ilyen a 2007 körüli HiNi-elleni ojtás esete, az ellenzök kezelése. A HiNi német területen átoltottanként 29,7 € x 2 (kétszeri oltás "kellett") bevételt jelentett. Egy 100 milliós piacon.

    Magyarországon majdnem 3000 HUF volt az ojtóanyag, 30 %-s átoltottságnál. Ez ugy 9 milliárd forint volt-) hihi. S az elöállitó Omninvest (egy családi ház 3 szoba+konyhájában termelve!! ) még a 2,7 milliárdos állami támogatást is felvette, (Gyurcsán azt mondta,mert nyugaton is eladható lesz a termék, ezért köll az állami támogatás) majd az átlánhatatlan tulajdonosi hátteret ugy oldották meg, hogy eladták a céget, majt továbbadták, mig végképp el nem tünt.

    Hát, ezért vannak "áltudományok". Mert nem lehet rajt keresni. Mert annak billogozzuk meg azokat. Mert zavarják a seftet.

    Mert pl. egy jó gyogynövény havi ára 500 forint. Ugyanaz a patikában 2000 felett. A példát az orbáncfü tea s az orbáncfü tartalmu Remofenin(?) kapszula alapján vettem. Meg, meg, meg. Szakállas téma.
     
    Utoljára módosítva: 2013 December 17
  8. Umaksuman

    Umaksuman Állandó Tag

    Szándékosan hallgatod el a hivatkozott szócikk lényegi mondanivalóját az áltudományokkal kapcsolatban, vagy tényleg nem értetted meg? Csak azok kedvéért, akik nem szeretnek utánajárni a dolgoknak: az áltudományosság kritériumaként a wikipédia cikk (is) azt jelöli meg, ha egy formai szempontból tudományosnak nem tekinthető gondolatot, eszmerendszert, elgondolást egyesek valótlanul tudományosként határoznak meg. A hozzászólásodban felsorolt témákat pedig úgy említi, mint amelyekben különösen gyakran fordulnak elő a fenti módon definiáltan áltudományos gondolatrendszerek. Ezt figyelembe véve Szent Ágoston mondását inkább az áltudományok művelőinek és terjesztőinek kellene megfontolniuk, hiszen az említett területeken korrekt tudományos kutatások is folynak, csak kevésbé szenzációs eredményeik miatt a globális bulvár-média rendszerint elhallgatja azokat.
     
    miragem kedveli ezt.
  9. Umaksuman

    Umaksuman Állandó Tag

    Nyilván hiba volt, hiszen - mint Te is említed - a problémát a Tudomány (pontosabban a Scientific American) szakírója már évekkel korábban megoldotta.:)
    Azt viszont elfelejtetted megemlíteni, hogy az IgNobel nem tudományos értékítélet. A honlapjuk szerint olyan eredményeket honorálnak vele, amik először megnevettetik, utána elgondolkodtatják az embereket. Sajnos a bulvár-médiában rendszerint csak az első kritérium jön át, és így próbálják nevetséges színben feltüntetni a tudományos szempontból egyébként korrekt publikációk "elkövetőit", nem egyszer éppen áltudományos "eredmények" jobb színben való feltüntetése kedvéért.
     
    miragem kedveli ezt.
  10. Umaksuman

    Umaksuman Állandó Tag

    Én ezt egy kissé másképpen ismerem:
    "Tisztelendő atya" rárepül a szép szőke kisfiúra:
    - Tudod kisfiú, az idő gyorsabban múlik, ha beszélgetsz az utastársaddal.
    Erre a kis úriember összecsukja a könyvét, és udvariasan válaszol.
    - Rendben. Miről szeretnél beszélgetni?
    - Beszélgessünk a Jóistenről, akik voltaképpen hárman vannak, övé a mennyeknek országa, ahol halálod után örökké élhetsz, és ő is nagyon szereti a szép szőke kisfiúkat.
    A kisfiú elgondolkodik, és így szól:
    - Rendben, de előtte hadd kérdezzek én valamit. A lovak, a tehenek és az őzikék is nagyjából ugyanazt legelik igaz? Füvet. Akkor miért van az, hogy a lovak gombócokat kakilnak, a tehenek nagy lepényt, az őzek meg apró pici bogyókat hagynak maguk után?
    Az "atya" szemmel láthatóan meglepődik. Kikerekedett szemekkel csak annyit válaszol: - Fogalmam sincs.
    Erre az gyermek:
    - Nos akkor már csak az a kérdés maradt, hogy mitől érzed magad olyan okosnak, hogy istenekről, mennyországról, Szentháromságról vagy halál utáni életről beszélgess velem, mikor igazából szart sem tudsz!
    Zárta le a beszélgetést a kisfiú, és ment vissza olvasni.
    -------------------
    Mindkét változatot figyelembe véve szerinted mi a vicc poénja?
     
    labetha és miragem kedveli ezt.
  11. Umaksuman

    Umaksuman Állandó Tag

    Miért nem idézted a fenti kijelentés indoklását is? (Csak a mindenben hívők kedvéért: Schekman szerint a torzítást éppenséggel az okozza, hogy a beküldött munkák megjelenéséről nem a tudós közösség, hanem "külsősök" döntenek, és elsősorban nem a tudományos érték, hanem az adott folyóirat gazdasági szempontjai alapján.) Talán azért, mert ez már nem igazán támasztja alá az ezen, és más hasonló "tudományos" fórumokon rendszeresen hangoztatott tudomány-ellenes állításokat?
     
    miragem kedveli ezt.
  12. Umaksuman

    Umaksuman Állandó Tag

    Láthatóan határozott elképzelésed van arról, ki is, mi is az "A szkeptikus". A hozzászólásaidból viszont nekem úgy tűnik, ez az elképzelés nincs igazán összhangban sem a szó értelmező szótári jelentésével, sem a magukat szkeptikusnak tartó emberek önmeghatározásával. Csak a félreértések elkerülése végett összefoglalnád röviden, Te kit, vagy mit értesz "A szkeptikus" alatt?
     
    miragem kedveli ezt.
  13. Csillagözön

    Csillagözön Állandó Tag

    Az "bájos", mikor egy szkeptikus kérdezi, hogy milyenek a szkeptikusok?

    Pedig neked elég lenne a tükörbe nézned, hogy kielemezd a kérdést. De segítek.

    A szkeptikus az esetek nagy százalékában egy adott kérdésben a személyeket támadja, nem a tényeket. Mert ugye azokat nehéz. Most is akkor szólaltál meg, mikor személyt támadhatsz.

    Aztán jön az adott kérdés"cáfolata", a "szkeptikus érvek" : az illető "hazudik", "csak pénzért mondja", "nincs diplomája", "nem abból van diplomája", "nem ott szerezte a diplomát", meg egyáltalán nem ért hozzá.....

    vagy - semmi köze hozzá....
     
    Utoljára módosítva: 2013 December 18
    miragem, Kicsi Fecske és Kyra_ kedveli ezt.
  14. Gagul

    Gagul Kitiltott (BANned)


    Irod, "nincs diplomája", "nem abból van diplomája", "nem ott szerezte a diplomát", meg egyáltalán nem ért hozzá....."

    Nekem van diplomám-).Több-). Ha majd tapétáznom kellesz, lesz miböl.

    De a legtöbbet egy fenyöfától tanultam. Vicc nélkül.
     
    miragem, Kicsi Fecske, Kyra_ és 1 másik tag kedveli ezt.
  15. Éleskés

    Éleskés Kormanyos Fórumvezető Kormányos

    (kiemelések tőlem)
    No ez az. Mi az, hogy tudományos? Tudományos az, ami valaminek formai szempontból megfelel? Ebben az esetben a "tudomány" meghatározója üljön le egy sarokba és várja meg, míg elmúlik a roham.
    Szkeptikus pedig az, aki a fentiekhez foggal-körömmel ragaszkodik.
    A diploma azt mutatja, hogy jó a memóriája valakinek és meg tudja tanulni azt a sok baromságot, amivel a tudomány címén megtömik a delikvens fejét. Nekem is van egy műszaki diplomám. Az egyik vizsgán alig tudtam átmenni, mert a tanár egy csomó képletet kért én meg nem tudtam rávágni, de levezetni igen - és ez nekije nem felelt meg. Ha neked sok diplomád van, akkor a memóriád átlagon felüli és jó nagy feneked van, hogy mindezt képes voltál végigülni, és begyömöszölni a fejedbe. Grat. De ez a sok megjegyzett anyag csak a bírálatokra jó, vagy már alkottál valami igazán újat? No nem feltétlenül egy igazi felfedezésre gondoltam, hanem esetleg egy hasznos újításra, ami még másnak nem jutott az eszébe?
     
    Kyra_ és miragem kedveli ezt.
  16. Kyra_

    Kyra_ Kitiltott (BANned)

    Lehet, hogy nem idéztem be az egész cikket, de a linket megadtam, hogy aki a teljes cikkre kíváncsi, elolvashassa.


    Egyebekben meg tele vannak a könyvtárak olyan felfedezésekkel, amelyek nem olyan személyek nevéhez fűződnek, akiknek épp abból a tárgyból van diplomájuk, sőt talán egyáltalán nincs diplomájuk. Persze egy percig sem állítom, hogy "ártalmas" ha valakinek van egy vagy több diplomája, úgyhogy Gagul fel a fejjel! Előbb utóbb biztos hasznát fogod venni azoknak a "tapétáknak".:)
     
    miragem és Kicsi Fecske kedveli ezt.
  17. Umaksuman

    Umaksuman Állandó Tag

    Ugyan mikor, hol kérdeztem én tőled, hogy szerinted milyenek, és mit csinálnak a szkeptikusok? Éleskéstnek pedig azért tettem fel egy talán így is értelmezhető kérdést, mert szemmel láthatóan "unortodox" módon kezeli a "szkeptikus"szó jelentését, és ez alapján rendel bizonyos tulajdonságokat és tevékenységeket a szerinte ezzel a szóval jellemezhető emberekhez. Hogy jobban értsd, mire gondolok: bárki bármikor dönthet úgy, hogy Gizikét ezentúl Gőzekének fogja nevezni, de ha ebből kiindulva az ágyából a garázsba száműzi, akkor ne lepődjön meg rajta, ha ezzel kritikát von magára.
    Ami pedig a személyemnek címzett támadásodat;) illeti: ha eddig nem tűnt volna fel, az "az illető "hazudik", "csak pénzért mondja", meg egyáltalán nem ért hozzá..." típusú sommás kijelentéseket itt érvként rendszerint a "hiszékeny" oldal használja a hivatásos szakemberekkel szemben. És ha elkerülte volna a figyelmedet, a diploma kérdését én is csak azokban az esetekben hoztam elő, amikor egyesek egyébként nem létező szakirányú diplomákra hivatkoztak, ezzel próbálva megtámogatni erősen vitatható állításaikat.
     
  18. Umaksuman

    Umaksuman Állandó Tag

    Az természetesen szíved joga, hogy tetszés szerint alkoss és alkalmazz definíciókat már meglévő, és elterjedten használt szavakra, kifejezésekre. Ez roppant kreatív tevékenység, de fennáll a veszélye annak, hogy művelőjét időnként hülyének nézik, aki azt sem tudja, hogy miről beszél. A tudomány illetve a tudományos módszer általánosan elterjedt meghatározását az idézett wiki cikk linkjein megtalálhattad volna, és ha mást nem is, azt megérthetted volna belőlük: a cikk szerzőinek nem állt szándékukban azt a látszatot kelteni, mintha bizonyos kutatásokat az alapján minősítenének áltudománynak, hogy mit kutatnak, nem pedig az alapján, hogy hogyan kutatják azt. Ebből következően pedig a "szkeptikus" általad alkotott definíciója is nyilvánvalóan hibás, ráadásul igencsak messze áll a szónak a magyar nyelvben meghonosodott jelentésétől. Ezért javaslom, a félreértések elkerülése végett helyette írd inkább azt, hogy "az az izé, amit én k*rvára utálok", vagy találj ki egy új szót, aminek még nincs "lefoglalt" jelentése.
    A "sok megjegyzett anyag" pedig nem csak bírálatokra jó. Nekem, mikor az volt a dolgom, természetesen segítségemre volt hasznos újítások megalkotásában is, de ez felhasználásának csak a kisebbik szelete. Ha csak megjegyzi valaki az iskolában tanított "baromságokat", akkor már elfogadható suszter, mérnök, sebész, földműves, vagy az alkalmazott tudományok más művelője lehet belőle. Ha viszont még ennyit sem tesz, akkor bajosan tud tisztességes cipőfelsőrészt készíteni, gyártósort üzemeltetni, vakbelet operálni, vagy bort termelni.
     
  19. Éleskés

    Éleskés Kormanyos Fórumvezető Kormányos

    Umaksuman, te valamit k*rvára félreértesz.
    Ha valaki felfedez valamit, aminek még nincs kidolgozott kutatása, módszere, módszertana, azt nem lehet a már megszokott módon kutatni, dokumentálni. Miért várod el a szokatlantól, hogy szokott módon viselkedjen? Ami szokatlan eredményeket produkál, és elsőre nem érthető, a meglévő tudásunkkal nem magyarázható, az már nem is lehet tudományos?

    Hallottál már a gravitációs hullámokról? Gondolom, igen. Hallottál már a gravitációs hullámok vizszintes terjedésének méréséről? Gondolom, nem. Az eredmények feldolgozásáról sem hallottál még, ugye? Ez bizony baj, mert létezik és mérhető. Egely György kutatásai vezettek eredményre. Igen, tudom, ő egy fantaszta, egy ember, aki áltudományokkal foglalkozik, ezért az eredményeit, kutatásait egy igazi tudománnyal foglakozó ember már meg se nézi, mert úgyis hülyeségeket beszél.
    De azért mégis jó lenne, ha utánanéznél, hátha ...
     
    Kyra_ és Kicsi Fecske kedveli ezt.
  20. Csillagözön

    Csillagözön Állandó Tag

    Csak, hogy tiszta legyen a dolog. Ha valami újat hall az ember, illik alaposabban utánanézni, hogy mennyi a valóságalapja. Ilyenkor az adatok között kb. a századik helyen áll,hogy milyen iskolája van. Nem minősítem az oktatást, hiszen valamennyien tudjuk, hogy azokból az érdeklődő, "mindent tudni akarok" gyerekekből, akik hatéves korukban bekerülnek a tanintézményekbe, milyen iskolaundorral rendelkező emberek jönnek ki. A cél nem az ismeretek megszerzése, hanem az adott valami elvégzése....

    A "szakmát" akkor tanulja meg mindenki, amikor "csinálja. És, majd akkor veszi elő esetleg az irodalmat, ha munkája, tevékenysége, kutatása közben úgy gondolja, hogy most érdemes belenézni abba a könyvbe.

    És nem azokkal a "magas végzettségűekkel" van baj, akik kutatnak, hanem azokkal, akik "megítélnek".

    Pl.: A boszniai piramist foggal-körömmel tagadták, mert nem ők fedezték fel - "a hivatalból okosok" - meg azért is, mert amit ők lefektettek, tanítanak, azzal nem csíkol a 32 ezer éves építmény.....

    UFO-k: te is pejoratív értelemben szoktad használni, mert valószínűleg nem fér a világképedbe. Azzal semmi baj. De azért nem kell azokat gondolathibásnak, stb. titulálni, akik azt állítják, hogy része a valóságunknak...tehát ebben az esetben is általában nem a jelenséget tagadjátok, hanem a személyeket minősítitek. És én is azok között vagyok, aki nem szereti, ha bármilyen formában a személyeket és nem a jelenséget ítéli meg. Már pedig a szkeptikusok sok esetben ezt teszik....

    Nem tudom, hány magas végzettségű szakember van abban a folyamatban, melyet már a "Földönkívüli" topikban beidéztem, de valószínű, hogy nem is az dönti el a hír igazságtartalmát....

    Ide is beidézem, bár az ilyen híreket át szoktad lépni...


    "......Az emberi civilizáció földönkívüliekkel való kapcsolata egyre egyértelműbb, ahogy hónapról hónapra kerülnek nyilvánosságra a földönkívüli jelenlétről és a múltunkra gyakorolt hatásukról szóló bizonyítékok. Bár közülünk sokakban még mindig él a kétely a földönkívüli kapcsolatot illetően, sokan kezdik felismerni az igazságot, amiről sokan és sokféleképpen beszéltek évszázadok óta. Az egyik ilyen történetben a mexikói kormány is érintett, mely nyilvánosságra hozza azokat a dokumentumokat és fényképeket azon tárgyakról, melyeket Calakmul területén, Mexikóban találtak, melyek segítenek bizonyítani a földönkívüli kapcsolat valóságát......"
    [​IMG]
    Ancient Mayan disks describing extraterrestrial contact.


    "Mexikó nyilvánosságra fog hozni kódexeket, leleteket és jelentős dokumentumokat, melyek bizonyítják a maják és a földönkívüliek kapcsolatát, és mindezen információkat régészek erősítik meg. A mexikói kormány nem egyedül teszi ezt a nyilatkozatot, mindent, amit mond, támogatni fogjuk." - nyilatkozta a NATI​

    NATI = Nemzeti Antroplógiai és Történelmi Intézet

     
    lali1954, Marcsi_67 és Kicsi Fecske kedveli ezt.

Megosztás