Tudomány - áltudomány

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma hallgattam a Klubrádióban egy riportot Láng Benedek filozófia és tudománytörténet professzorával.
Szerinte a tudomány és az áltudomány egzakt meghatározása nem pontos. Leginkább a képzetlen emberek úgy tudják elkülöníteni egymástól őket, hogy a tudományt az egyetemek oktatják és az akadémiák elfogadják, míg az áltudományra ez nem igaz.
De például az asztrológiát a földön egynéhány egyetem oktatja és van egynéhány akadémia, ami elfogadja. Akkor tehát az tudomány, vagy áltudomány?? Van még több példa is, de azokat részletesen nem említette.
A riportot sajnos nem hallottam (meg tudnád írni, mikor, milyen műsorban volt?), de ezzel a kijelentéssel egyet tudok érteni: a (tudományos téren) képzetlen emberek leginkább úgy tudják megközelíteni ezen fogalmak tudományos definícióit, ha ebben a kérdésben a (tudomány-) egyetemek és (tudományos) akadémiák véleményét fogadják el irányadónak. Az általam zárójelbe tett pontosítások viszont szerintem lényegesek, hiszen ha a fogalmak meghatározásainak a tudományos szempontból áltudományosnak minősített körökben használt definícióit (amik a tudományos körökénél is kevésbé egzaktak) akarja valaki alkalmazni – mint azt “a Világot kevésbé ismerők” rendszerint teszik – , akkor értelemszerűen az ő egyetemeiken és akadémiáikon érdemes tájékozódni. Abban az egynéhány esetben pedig, amikor tudományos egyetemek vagy akadémiák oktatnak tudományos körökben erősen vitatott témákat, szerintem egy ilyen téren képzetlen ember legjobban teszi, ha megvárja a vita lezárulását.
 
Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Az "áltudomány" egy jelző. Egy védekezés azok részéről, akik a Világot kevésbé ismerik.

És nem is akarják megismerni, mert akkor saját, önnön tudásukat kell megtagadni..... ha valami áltudományos lenne, legegyszerűbb lenne azt mondani, hogy hazugság. De, mivel nem hazugság, és nem is akarják bizonyítani, ezért "csak" tudománytalan....:rohog::rohog::rohog:

Mert ugye ők a tudomány....:D:D:D

Úgy látom, megint nem értetted meg, hogy miről van szó.:( Láng professzor nem jelzőkről, hanem azok definícióiról beszélt. Te ezeket nem ismered, és nem is akarod megismerni, ezért lovagolsz folyton az áltudományos szerzők hazug fogalommeghatározásain. Ez olyan ostobaság, mint ha a tolvajlás tényét a tolvajok, vagy a látás meglétét a vakok definíciói alapján akarnád megítélni.
 
Éleskés

Kormanyos
Fórumvezető
Kormányos

Nehéz egy vaknak elmagyarázni, mi a piros és a zöld szín között a különbség.
Nehéz egy megrögzött, csak az ismert dolgokhoz ragaszkodó embernek elmondani, mi az újdonság. Már nem is próbálkozom vele.
Viszont néha elismerheti a vak, hogy azok az emberek, akik folyton arról papolnak, hogy pirosba ne menj bele, mégiscsak tudják - azok a másik, érthetetlen dolgokhoz ragaszkodók -, hogy valami azért lehet benne. Talán úgy fogalmazhatja meg, hogy amikor a feje fölött folyamatosan zúg a gép, akkor azt "pirosnak" lehet mondani. Amikor kattogósan, akkor az a "zöld".
De mit mondhatok annak, akinek ilyen segéd-hang nem áll a rendelkezésére?
---
@Umaksuman , mindig nálad van az utolsó hang, tehát hajrá!
 
És ezt miért nekem írod? Itt éppenséggel nem én vagyok az, aki megrögzötten ragaszkodik rég elavult tudásához, és nem hajlandó új ismereteket, új ismeretszerző módszereket befogadni. Én csak ahhoz ragaszkodom, hogy ami nem ismert, azt hazugság ismertnek nevezni.

Viszont néha elismerheti a vak, hogy azok az emberek, akik folyton arról papolnak, hogy pirosba ne menj bele, mégiscsak tudják - azok a másik, érthetetlen dolgokhoz ragaszkodók -, hogy valami azért lehet benne. Talán úgy fogalmazhatja meg, hogy amikor a feje fölött folyamatosan zúg a gép, akkor azt "pirosnak" lehet mondani. Amikor kattogósan, akkor az a "zöld".
De mit mondhatok annak, akinek ilyen segéd-hang nem áll a rendelkezésére?
Ez kitűnő példa az ilyen “tudományos” fórumok problémájára. Az ugyanis gyakran előfordul, hogy egy a tudományok területén “vak” ember valamilyen hétköznapi analógia segítségével a részletek ismerete nélkül is megérteni vél egy konkrét tudományos problémát. Ha viszont ezen analógia érvényességét annak alkalmazhatóságán túlra is kiterjeszti – és ezt nem fogja észrevenni, hiszen “vak” –, akkor könnyen úgy járhat, mint az igazi vak, aki az autó elé lép annak ellenére, hogy a rendőr az orra előtt kopogtatja ujjával a piros forgalomirányító tárcsát. Tehát a példádra visszatérve: mondd azt, hogy kérdezzen meg bátran egy látót.

@Umaksuman , mindig nálad van az utolsó hang, tehát hajrá!
Jó, de csak mert megkértél rá;)
 
Éleskés

Kormanyos
Fórumvezető
Kormányos
Tudomány-áltudomány vita máshol, anyázásig kifejtve:
http://szkeptikus.blog.hu/2011/10/26/biorezonancias_vizsgalat_a_kamu_egeszsegnapon
linken a hozzászólások allatt a
Csilla2 2016.03.07 09:58:07 -től, illetve Dr. Salamon Terézia (válasza a személyét ért támadásra) 2014.04.28 16:42:56 tól
giacomo gesso 2016.08.04 13:18:23-ig
Érdekes elolvasni, amikor mások ugyanúgy nem értik meg egymást, mint mi és @Umaksuman.
Nincs új a Nap alatt. :p
 
Én inkább úgy mondanám: ugyanúgy elbeszélnek egymás mellett, mint mi. Hiszen az idézett fórumon az idézett hozzászólók sem vitatták érdemben azt az állítást, hogy a biorezonancia ott ismertetett esetei tipikus áltudományos állításokat tartalmaztak. A módszerben (mármint a biorezonanciában) hívők csupán azt állították, hogy egyikük hitvallása szerint “helye van az orvostudomány mellett”, másikuk (igencsak korlátozott) “személyes tapasztalata” szerint pedig jobban működik, mint a “hagyományos orvoslás”. Ezek az állítások pedig sem a módszer tudományos voltát nem igazolják, sem azt nem cáfolják, hogy azok, akik ennek az ellenkezőjét állítják, áltudományt művelnek.
Dr Salamon érvelésére – tekintettel @evapatocs legutóbbi videójára – annyit még megjegyeznék: az orvosi egyetemeken nem zseniképzés folyik, az ott kiadott diploma nem arra jogosít fel, hogy bárki tetszése (vagy hitvallása, esetleg személyes meggyőződése, ha úgy jobban tetszik:)) szerint bármit megtegyen a betegekkel. Az általános- és szakorvosi képzés arra tesz képessé egy átlagos intelligenciájú embert, hogy napi munkájában az esetek többségében megbízhatóan alkalmazza a tudományos orvosi kutatások eredményeit. A tudományos kutatás viszont egy másik szakma, ha egy általános orvos ezt nem tanulta és nem gyakorolta, akkor ugyanúgy nem kompetens benne, mint az autószerelésben, vagy a cipőfelsőrész-készítésben. Ha pedig egy orvos a tanulással és gyakorlattal szerzett kompetenciáján túlterjeszkedve végzi a munkáját, az szerintem ugyanúgy kontárnak számít, azzal súlyosbítva, hogy míg egy suszter legfeljebb egy cipőt, egy sarlatán orvos egy emberi életet is tönkretehet.
 
Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
".......Megannyi, a marsi életre utaló hajmeresztő nyom felfedezése után, amelyeket a marsjárók felvételein tettek, több amatőr kutató arra a megállapításra jutott, hogy sosem érték el az űrszondáink a Marsot. Minden elképesztő felvétel a Föld egy bizonyos pontján készült, és évek óta egy hatalmas átverés áldozatai vagyunk. Vajon igaz lenne?

A modern kor egyik legfontosabb tudományos kutatása a Marson folyik a NASA fennhatósága alatt. Legalábbis a médiából és az űrhivatal által folyamatosan közzétett információkból és fotókból ez derül ki.....

.......Ez lehet a magyarázat azokra a döbbenetes fotókra is, amelyeken például egy rágcsálóra emlékeztető lény látható a kövek közt, vagy arra, amikor emberi árnyékot fedeztek fel az egyik rover árnyéka mellett babrálva......"

Utoljára módosítva:

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
".......Megannyi, a marsi életre utaló hajmeresztő nyom felfedezése után, amelyeket a marsjárók felvételein tettek, több amatőr kutató arra a megállapításra jutott, hogy sosem érték el az űrszondáink a Marsot. Minden elképesztő felvétel a Föld egy bizonyos pontján készült, és évek óta egy hatalmas átverés áldozatai vagyunk. Vajon igaz lenne?
Természetesen nem lenne igaz. Mert mint az köztudott, ez csak a gyíkemberekkel összeesküdött zsidó illuminátusoido-szabadkőművesoid kamenyisták népbutító ármánya. Ha nem tudtad volna: több amatőr kutató arra a megállapításra jutott, hogy az állítólagos helyszín a valóságban nem is létezik. Az összeesküvők ugyanis azt állítják, hogy a Devon-szigeten nyaranta éjjel is süt a Nap, ez pedig lehetetlen, mint ahogyan azt a videó is bizonyítja. Egyébként sem lenne semmi értelme egy ilyen átverésnek, hiszen köztudott (amatőr kutatók jutyubos videói bizonyítják), hogy a Föld lapos (), a világűr nem létezik (), az űrjárművek sem () , és a Mars sem egy bolygó, tehát nem lehet oda utazni ().

Ami pedig a döbbenetes fotóid magyarázatát illeti: egy átlagos intelligenciájú ember kb. 5 éves korára már rájön, hogy az árnyék nem mindig attól származik, amitől a hasonlósága alapján gondolná.

P1100395.jpg

És természetesen egy normális óvodás már tudja azt is, hogy a látszat gyakran csal, a valóság gyakran más, mint aminek egyesek láttatni szeretnék.

c50d37b98682f53f654cc03f759545aa.jpg

:rohog:
 
evapatocs

Állandó Tag
Állandó Tag
Bill Gottlieb:
A

megfázás és az influenza megelőzésének legegyszerűbb módja

Fordította: Mezei Elmira

Forrás: Bill Gottlieb: The Easiest Way to Prevent Colds and Flu. The Huffington Post

"Évek óta tudott, hogy az influenza és a felsőlégúti megbetegedések oka elsősorban az emberek D-vitaminhiánya. Nem veszélyes és hatástalan védőoltásokkal kell ezeket megelőzni, betegség esetén pedig antibiotikumokkal gyógyítani, hanem egyszerűen megfelelő mennyiségű, a hivatalosan ajánlottan jóval több D-vitamint kéne fogyasztani.

Amerika csúnyán meg van fázva.

Évente együttesen egymilliárd megfázáson köhögjük, szipogjuk, és tüsszögjük keresztül magunkat, miközben 1,5 milliárd dollárt költünk orvosokra, és 2 milliárd dollárt recept nélkül kapható köhögés és megfázás elleni gyógyszerekre. A megfázásba szerencsére csak kevesen halnak bele. De az influenzáról már nem mondható el ugyanez.

Az influenza vírus évente több mint 200.000 amerikait juttat kórházba, és 36.000-et öl meg, akiknek a jó része 65 év feletti. (És az influenza elleni oltás sem garancia.)

Vajon van-e arra mód, hogy ellenállóbbá váljunk e két fertőzés ellen?

Igen, van - állítja egy júniusban közzétett vizsgálat eredménye a Plos One nevű szabadon hozzáférhető online orvosi szaklapban. A kulcs, hogy biztosítani kell a D-vitamin átlagosnál magasabb vérszintjét.

Álljon itt, hogy mit kell tudni erről a vizsgálatról és az alkalmazásáról.

A vizsgálatot Dr. James R. Sabetta vezette, a Yale Egyetem School of Medicine karán. Kollégáival megfigyelték a nyilvánvalót: az "akut légzőszervi fertőzések" (megfázások és influenza) száma megnövekszik ősszel és télen. De miért? Lehetséges, hogy az az oka, hogy a vér D-vitamin szintje drámaian lecsökken azokban a hónapokban, amikor a bőrünket kevés napsütés éri?

Hogy a végére járjanak, a kutatók havonta mérték a 195 egészséges felnőtt résztvevő D-vitamin vérszintjét. A mérések szeptember harmadik hetében kezdődtek, és 4-5 hónapon át folytatódtak. Ezzel párhuzamosan a résztvevőknek be kellett számolniuk az esetleges akut légúti megbetegedéseikről. Az eredmények bizonyító erejűek voltak.

Azok, akiknek a vérszintje 38 ng/ml alatt volt, kétszer annyi megbetegedést tapasztaltak, mint akiké magasabb volt. (A magyar laborokban egy másik mértékegységben, nmol/L-ben adják meg az értéket, amit 2,5-el elosztva kapjuk meg a ng/ml értéket.)

Abból a 18 emberből, akik következetesen megtartották a 38 ng/ml vérszintet, 15-nek egyáltalán nem volt semmiféle felsőlégúti problémája (megfázás vagy influenza!) (Ebből a 18-ból 13 szedett D-vitamint. Erről mindjárt többet.)

És amikor a 38 ng/ml csoport mégis elkapott valamit, akkor a betegség rövidebb ideig tartott. Az akut felső légúti betegséggel töltött napok száma a 38 fölötti csoportban 4,9-szer kevesebb volt, mint a 38 alattiban.

A többi 180 résztvevő közül - akiknek folyamatosan 38 ng/ml alatt volt a D-vitamin vérszintje - 81-nél alakult ki megfázás vagy influenza.

A vizsgálat statisztikai összefoglalója: a 38 ng/ml szint fölötti csoportnak kétszer alacsonyabb volt a rizikója a megfázásra és az influenzára.

A Yale kutatói nem az elsők, akik összefüggésbe hozzák a D-vitamin szintet az influenzával. Az American Journal of Clinical Nutrition 2010 márciusi számában megjelent egy beszámoló egy vizsgálatról, amelyben japán orvosok 334 gyereket vizsgáltak, akiknek a fele naponta 1200 NE D-vitamin szedett. A D-vitamint szedő gyerekek közül 18 lett influenzás, míg a vitamint nem szedők közül 31, ami 58% rizikócsökkenést jelentett. Egy korábbi vizsgálatban 19.000 felnőttet és fiatalt vizsgáltak, és azt találták, hogy azok, akiknek a legalacsonyabb volt a D-vitamin szintje, 40 százalékkal valószínűbben számoltak be egy, a közelmúltban lezajlott megfázásról vagy influenzáról, mint azok, akiknek a legmagasabb. Egy másik vizsgálatban azoknál a nőknél, akik a csontjaik védelmében napi 2000 NE D-vitamin szedtek, átlagban kilencszer fordult elő megfázás vagy influenza a D-vitamin szedés három éve alatt, míg a napi 200 NE-t szedőknél átlagosan harmincszor.

De a Yale vizsgálat volt az első, amely módszeresen nyomon követte a D-vitamin szinteket és a megfázások/influenza előfordulását az őszi-téli szezonban. Mit mondanak a Yale kutatói a saját meglepő eredményeikről?

"A 38 ng/ml vagy ennél magasabb vérszint megtartása szignifikáns mértékben csökkentheti az akkut vírusos légúti fertőzések előfordulási gyakoriságát és a belőlük kialakuló betegségeket, legalábbis az őszi-téli időszakban." Könnyű ezt mondani.

A D-vitamin hiány hihetetlenül gyakori - mondja Dr. John Cannell, a D-vitamin Tanács (www.vitaminDcouncil.com) elnöke és az "Epidemic Influenza and vitamin D (A D-vitamin és az influenza járvány) című tanulmány társszerzője, amely a Journal of Epidemiology and Health című szaklapban jelent meg. Az az igazság, hogy a D-vitamin hiány kockázata 50% - minden két amerikaiból egynek valószínűleg 20 ng/ml alatt van a vérszintje.

Dr. Cannell valójában meg van róla győződve, hogy az alacsony D-vitamin szint az oka, hogy az emberek ennyire ki vannak szolgáltatva az influenzának és a megfázásos vírusfertőzéseknek. "A D-vitamin drámai mértékben növeli a szervezet saját antimikrobiális fehérjéinek a termelődését," - mondta nekem Dr. Cannell. "Ha eléggé magas a D-vitamin szintje a vérünkben, akkor elég ilyen fehérjéjük van ahhoz, hogy megöljék a vírusokat, mielőtt áthatolhatnának a nyálkahártya védőrétegen."

Dr. Cannell azt ajánlja, hogy félévente ellenőriztessük a D-vitamin szintünket. Beutaló sem kell hozzá, több laborban is meg lehet csináltatni a tesztet.

Továbbá ajánlja, hogy tartsuk a vérszintünket 50 és 80 ng/ml között. Míg a 38 ng/ml általában védőhatásúnak bizonyult a Yale vizsgálatban, Dr. Cannell azt mondja, hogy a kutatások szerint ez a magasabb szint szükséges ahhoz, hogy a D-vitamin tárolódjon az izmokban és a zsírszövetben, és a leghatékonyabban el tudja látni a megelőzés feladatát. Ez pedig komoly munkát jelent. Az elmúlt évek vizsgálatai kimutatták, hogy a D-vitamin segíthet megelőzni (és gyakran kezelni) a rákot, a szívbetegséget, a 2-es típusú cukorbetegséget, az oszteoporózist, az elhízottságot, a depressziót, az asztmát, a szklerózis multiplexet, a fekélyes colitist, és sok egyéb betegséget. Valójában a magas D-vitamin szintet mindenféle halálozási ok csökkenésével összefüggésbe hozták. (Ennek a tápanyagnak azért van ennyire szerteágazó hatása - mondja Dr. Cannell - mert több mint 2000 gént céloz meg, a humán genom 10 százalékát.)

Szedjenek D-vitamint! Dr. Cannell napi legalább 5000 NE-t ajánl. (Ha D-vitaminnal dúsított tejből akarnánk ugyanezt a mennyiséget bevinni, akkor ehhez naponta 50 pohárnyit kellene meginni.) "Bárki, aki rendszeresen szedi ezt a mennyiséget, nem kéne, hogy megfázzon vagy influenzát kapjon" - mondta nekem. "Ha mégis elkapja, akkor enyhe lefolyásúnak kell lennie." A D3 vitamint (cholecalciferol) ajánlja, és nem a D2 vitamint (ergocalciferol), ami a szintetikus megfelelője. "A D3 vitamin az az anyag, amit a bőr természetes körülmények között napfény hatására szintetizál, és ez erőteljesebb és biztonságosabb, mint a D2 vitamin." És ne aggódjunk a túladagolás miatt - mondja Dr. Cannell. "Az orvostudomány történetében egyetlen egy ismert D-vitamin toxicitás eset sincs napi 25 000 NE alatt. (Az ideális D-vitamin táplálék kiegészítő co-faktorokat is tartalmaz, pl. magnéziumot és cinket - mondja Dr. Cannell, és ő megalkotta a saját márkáját a Purity Productsban (www.purity.com), a neve Dr. Cannell's Vitamin D.)

A nyári hónapokban töltsenek időt napvédő krém nélkül a napon. Dr. Cannell ajánlása szerint közel naponta kéne teljes testfelületen napozni 5-10 percet, amikor a nap a legmagasabban jár az égen."
 
Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Bill Gottlieb:
A
megfázás és az influenza megelőzésének legegyszerűbb módja

Fordította: Mezei Elmira

Forrás: Bill Gottlieb: The Easiest Way to Prevent Colds and Flu. The Huffington Post
Ezért jó tudományos kérdésekről bulvár fórumok híreiből tájékozódni, és messzire elkerülni a tudományos szakirodalmat: a szelektíven összeválogatott információkra alapozott kép egyszerű és könnyen áttekinthető lesz, nem zavarják össze a gondosan elhallgatott egyéb ismeretek.:)
(Ámbár az első bekezdés az influenza és a felsőlégúti megbetegedések régóta tudott okáról, a veszélyes és hatástalan védőoltásokról, és a vírusos fertőzések gyógyítására használt antibiotikumokról nem szerepel a Huffington Post cikkében, az valószínűleg a magyar fordító elmeszüleménye.)
Tudom, csúnya dolog a hívők lelki békéjét megzavarni, de szerintem embertársunkat tévedésben hagyni sem szép dolog, különösen az egészségét érintő kérdésekben.
Júniusban (2010 júniusában:)) valóban jelent meg egy ilyen tudományos publikáció a D-vitamin szint és a vírusos felsőlégúti fertőzések kapcsolatáról. Azóta viszont jó pár év eltelt, és a további vizsgálatok, és azok metaanalízisei nem látszanak maradéktalanul igazolni a megállapításait. De ha “józan paraszti ésszel” utánagondolsz, az már rögtön gyanússá teszi a dolgot, hogy nem látszik feltűnő eltérés az azonos égövön élő fehér és fekete bőrű lakosság influenzára és “megfázásra” való fogékonysága között. A tudományos szakirodalom szerint mindenesetre sokkal árnyaltabb a kép. Az optimális vérszérum-szint pl. jelentős mértékben függ az életmódtól, bőrszíntől, egészségi állapottól, életkortól, stb., ezért az idézett cikkben adott számszerű ajánlásokról nekem rögtön a szovjet borotválógépről szóló régi vicc jutott eszembe.:)
Hasonló a helyzet a túladagolás káros hatásaival is: bizonyos betegségek esetén vagy egyes gyógyszerek szedése mellett sokkal kevesebb is okozhat súlyos mellékhatásokat, ezért nem tűnik túl jó ötletnek egy ilyen cikk hatására orvos megkérdezése nélkül nekiállni tablettákat zabálni. És ha már a tablettáknál tartunk: a bennük lévő ergokalciferol semmivel sem szintetikusabb, mint a kolekalciferol, mindkettőt előanyagának UV-besugárzásával szintetizálják, csak míg az előbbiét mohából, az utóbbiét birkák gyapjából vonják ki.
Ami pedig a napozást illeti: ez szintén a szovjet borotválógép esete. Egyrészt ugye kissé más lehet a helyzet a napfényes Kaliforniában, mint a ködös Albionban, más egy fehér és egy fekete bőrű, vagy egy egész nap a szabadban dolgozó és egy irodában ülő embernél a szervezet reakciója (pl. a bőrrák kialakulásának veszélye) tekintetében, másrészt a nyáron így megtermelt plusz mennyiség nem tart ki télig, viszont a nyári hónapokra az emberek többségének az óvatos napozással szerzett mennyiség is elég.
Egyébként a cikkben idézett ajánló szervezet (vitaminDcouncil) nem egészségügyi hatóság vagy intézet, hanem egy civil egyesület, ami pl. a QuackWatch (egy másik civil egyesület, ami az egészségüggyel kapcsolatos csalásokra hívja fel a figyelmet) szerint legalábbis gyanús a tájékoztatás egyoldalúsága miatt.
 
Éleskés

Kormanyos
Fórumvezető
Kormányos
Tudomány, óh!
Elmentem az ügyeletre, mert fulladásos érzésem volt. A doki megvizsgált, befújt a nyelvem alá valami sprét és pár perc múlva megkérdezte, jobban vagyok-e. Mondtam, hogy igen. Erre elindult a tudományos gépezet.
- azonnal betettek egy nínóba és bevittek egy vidéki kórházba, szívroham gyanúval. Ott csináltak egy vizsgálatot (ha nem haragusztok, nem részletezem nagyon ezeket a dolgokat) és közölték, hogy mehetek haza. Mondtam, hogy OK, hogyan? Hát busszal, vonattal, ahogy akarok. Egyszerű: bevittek ingyen 20 perc alatt és mivel semmi bajom, mehetek haza kb. 3 és fél óra alatt magam. Idő, pénz, blabla.
Elmentem - mert muszáj - a háziorvoshoz. Beutalt kardiológiára, pulmonológiára és laborra. A tüdő-orvos közölte velem, hogy minden szív-orvos hülye, Ő tudja, hogy ez szívroham volt, mit pöcsölnek az ő drága idejével - és adott egy légzésjavító gyógyszert, amit szívproblémák esetén nem ajánlott.* Mert ő azt tudja, hogy ez egy COPD (hörgőszűkületből eredő, nem gyógyítható nehezített légzés). Mert a spirometer (légzésfunkció-mérő szerkentyű) is kimutatta. Szedtem két hétig, addigra ettől a hülye gyógyszertől tényleg fulladásos érzésem lett. Abba is hagytam, és áttértem - most jön az áltudomány - a Ganésha-mudrára.
Közben a szív-doki kimutatta mindenféle ultrahanggal, miegyébbel, hogy a szívemnek semmi nagyobb baja. A laboreredmények is egy-két minimális eltéréssel mind negativ értéken voltak. Ami eltért, az 10 éve ugyanazon az értéken vannak, tehát az ÉN vagyok.
Visszamentem a tüdő-dokihoz, aki mellesleg azt a szót, hogy természetgyógyász, -gyógyászat, nem ismeri (el), mert az tudománytalan, áltudomány és baromság, szóval visszamentem és csinált még egy spirometeres vizsgálatot. Szerintem azért, mert nem hisz a szemének és a saját tapasztalatainak sem.** Az eredmény olyan volt, hogy kimeredt a szeme és közölte, hogy nem hiszi el! Ilyen nincs! Az előző eredmény kimutatta a COPD-t, ez meg olyan, mint egy élsportolóé! Aha, abbahagytam a gyógyója szedését 3 hete, DE az a két hét okozta, avagy hozta ezt az eredményt. Tehát folytatni kell, hogy így is maradjon.
A tudomány nevében! Mert a be nem illeszthető adatok elvetendőek, azok nem változhatnak ilyen gyorsan! Ezt még senki nem írta le (mert ő végigolvasta az egész szakirodalmat, mint közölte), tehát ez nem igaz! Tessék továbbszedni egy másik, ugyanerre való sz , ő, izé, gyógyszert.
Őszintén, én nem mertem elmondani neki, hogy a Ganésha-mudra hörgőtágításra és szíverősítésre való, mert nem hallotta volna meg.
Egyébként a házidoki kitalálta, hogy ha nem ez és nem az, akkor amaz, aminek a tünete lehet nehezített légzés is (ami már nincs) és adott rá valami gyógynövény kivonatot, ami, úgy látszik, kezd hatni.

* Ha tüdő-bajom volt, akkor miért mondta, hogy szív; ha szív-bajom volt, akkor miért adott nem ajánlott gyógyszert? Szvsz ha belehalok egy rohamba, akkor igaza volt: a szív dokik hülyék. Ha nem akkor is igaza volt: ez tüdő betegség.
**Régen, az öregebb körzeti orvosok inkább a saját szemüknek hittek. Az alapvető gyors vizsgálatoknak. Ne mozdítsa a fejét, de kövesse az ujjamat. Pulzus mérése tapintással, ami arról is tájékoztatta, mennyire száraz, vagy rugalmas a bőr. Hallgatózás fonendoszkóppal. Kopogtatás. És a többi ilyesmi.
Ez a tüdődoki egyet se használt ezekből. megnézte a műszerek által mért adatokat és 2 ponton, még egyszer: kettő ponton meghallgatta a tüdőmet, és már tudta is: COPD!! Hiszen a szakirodalom a modern isten.
 
Szia Éleskés!
Hát bizony ez összefügg,mert ugye van a bal-szivfél elégtelenség,amikor a nagy vérkör szervei nem kapnak elegendő tápanyagot,és oxigént,a jobb szivfél elégtelenségnél pedig a kis vérkör szervei,ekkor a tüdő pang.
Te valószinű koszorú ér tágitót kaptál (Nitromint spray-t),ami a nyálkahártyán keresztül hamarább kifejti hatását,és már is jobban lettél.Ez tüneti kezelés,mint ahogyan minden "pipa" használata,mert a benne lévő hatóanyag hörgtágitó,de ez is tüneti kezelés (COPD esetén)

Már hallottam én ia a mudráról,különböző kéz poziciókkal lehet"gyógyitani",de ez is csak tüneti kezelés.

Mindennek oka van,meg kell keresni a kiváltó okot,és azt megszüntetni.
A biológiánk mindenre reagál,figyelmeztet,és soha nem ellenünk dolgozik!
Javasolnám,hogy nézz utána a www.germangyogytudomany.hu oldalon.Ott sok mindenre válaszra lelsz..!
 
Utoljára módosítva:

Éleskés

Kormanyos
Fórumvezető
Kormányos
Szia Éleskés!
Hát bizony ez összefügg,mert ugye van a bal-szivfél elégtelenség,amikor a nagy vérkör szervei nem kapnak elegendő tápanyagot,és oxigént,a jobb szivfél elégtelenségnél pedig a kis vérkör szervei,ekkor a tüdő pang.
Te valószinű koszorú ér tágitót kaptál (Nitromint spray-t),ami a nyálkahártyán keresztül hamarább kifejti hatását,és már is jobban lettél.Ez tüneti kezelés,mint ahogyan minden "pipa" használata,mert a benne lévő hatóanyag hörgtágitó,de ez is tüneti kezelés (COPD esetén)

Már hallottam én is a mudráról,különböző kéz poziciókkal lehet"gyógyitani",de ez is csak tüneti kezelés.

Mindennek oka van,meg kell keresni a kiváltó okot,és azt megszüntetni.
A biológiánk mindenre reagál,figyelmeztet,és soha nem ellenünk dolgozik!
Javasolnám,hogy nézz utána a www.germangyogytudomany.hu oldalon.Ott sok mindenre válaszra lelsz..!
Na akkor egy kicsit mélyebben.
Nem függ össze, csak véletlen volt. Van énnekem egy refluxom, ami ezeket a szakaszos tüneteket okozza. Az egyik ilyen szakasznak pont akkor volt vége. Hazudnom kellett volna? A szív UH és a terheléses EKG elég sok mindent kimutat, vagy nem. Nálam a "vagy nem" az igaz.

Ha az ember az orvosi gyógyítás fő irányvonalát nézi, akkor sok minden nem gyógyítható. Ők nem tudják gyógyítani.
De ha az ember összeveti keleti és a nyugati gyógyítás tudományát, akkor több minden tisztábbá és megoldhatóvá válik. Csak el kell jutni odáig. Meg odáig, hogy az ember nemcsak a vágható, mérhető, látható, deduktive felmérhető ('cihológia) elemekből tevődik össze, hanem szabályozó körökből, láthatatlan testekből, rétegekből, elméleti energia központokból is. Így az ember a látható, láthatatlan, mérhetetlen és elméleti elemek összessége - még akkor is, ha a szkeptikusok vezetik (meg) az embereket.

Apropó, mi a gyógyítás? A beteg jobban lesz tőle? Elmúlnak a tünetei? Ha ez az, akkor nem mindegy, hogy az ember keletre, és/vagy nyugatra fordul?
És mi az, hogy tüneti? Csak akkor jó a gyógyítás, ha végleges? Ebben az életben csak a halál véleges.

A kezdő hsz. arról szólt, hogy nem kellene mindent csőlátással nézni.
 
Nem is értem,hogyan lehet összetéveszteni a reflux tüneteit a szivrohammal...:):)Teljesen mások a fulladás jegyei,mármint a reflux esetében max. a feljövő gyomorsav okozhat maró érzést - de az teljesen más.

Persze a lényeg azon van,hogy jobb,ha tisztában vagyunk a biológiánk működésével,vagy legalább is megfigyeljük saját szervezetünket,hogy mire hogyan reagál (esetedben a reflux),és nem össze téveszteni mással.
Az a világ lejárt,hogy elmegyünk a "körzeti" orvoshoz,és amblokk átlát mindent - mai szóval holisztikusan gyógyit.Ők nem látják az egész embert,ezért is mutogatnak egymásra.....ennek pedig a beteg látja a kárát.

A ma emberének meg kell tanulnia,hogy nem másra kell várni,hanem saját kezébe kell venni a sorsát.Ehhez tanulni kell,utána nézni dolgoknak,nem csak rá hagyatkozni az akadémikus orvoslásra.
A kényelmi zónából fel kell állni,és elindulni....!
 
Hiszen te ugyanazt mondod, amit én!
Éjszaka eszembe jutott egy gondolat: A nyugati, avagy az európai - észak-amerikai orvostudomány csak a saját ismereteit fogadja el etalonnak. Emiatt szellemileg körbe-körbe járnak.
 
Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
A két dolog nem zárja ki egymást, lehetett ez is, az is.:) De a doki hozott anyagból dolgozik, a diagnosztikai eljárásnak pedig része a beteg meghallgatása is. És ha az nem mondja el, hogy milyen más betegségei vannak, vagy azt mondja, hogy szedi a felírt gyógyszert, pedig egyenesen dobja a kukába, az nem javítja a munka pontosságát. Másrészt pedig az orvos kicsivel;) többet tud a témáról, mint hogy ez “szívproblémák esetén nem ajánlott”, az “erősíti a szívet”, amaz meg “az orrot is tisztíccsa”. A kérdés ennél rendszerint sokkal árnyaltabb. Pl. a COPD úgy különböztethető meg más, a légutak beszűkülésével járó betegségtől, hogy a spirometriás adatok csak kis mértékben változnak meg egyes a légutakat tágító gyógyszerek hatására. Ezek ugyan “szívproblémák esetén nem ajánlottak”, de különböző szívproblémák (és ilyen elég sok van) esetén különböző mértékben. Egy szakorvos pedig képes megítélni a várható előnyök és kockázatok optimális egyensúlyát. (Egyébként szerintem meg a tüdő-orvosok a hülyék, ezt bizonyítja az is, hogy normális ember nem hülyéz le kapásból egy egész szakmai állományt.:D)

És itt szerinted a “régen”-en, vagy az “öregebb”-en van a hangsúly? Mert régebben az öregebb orvosok kezei közt is több beteg halt meg, mint manapság, ezt a statisztikák igazolják. Másrészt az öregebbeknek ma is több a szakmai és az élettapasztalatuk, emiatt egy-egy problémát általában alaposabban körbe tudnak járni, mint a fiatalok.

Ami a Ganésa-mudrát illeti: azt csak a posztmodern jóga-guruk állítják, hogy a szívizmokat erősíti, vagy a hörgőket tágítja (főleg COPD esetében). A régi árják, akik a jógát kitalálták, semmi jelét nem adták annak, hogy ismerték volna a szív vagy a hörgők működését, valódi funkcióját. A régi leírások szerint a gyakorlat a bátorságot, határozottságot, önbizalmat erősíti, ami az akkoriak hite szerint a szív funkciója volt, illetve az akadályok (akár a légzést akadályozó valós vagy képzelt tényezők) elhárításának képességét, Ganésa isten segedelmével. (Csak a poén kedvéért mondom, mert tudományos vizsgálatok ezt sem támasztják alá, de szerintem megalapozottnak tűnő spekuláció: mivel ez a gyakorlat a mell- és vállizmokat tartósan feszült állapotban tartja, egy ideig hatékonyan elfedheti egy kezdődő szívinfarktus tüneteit. Ezért aki ilyen esetben orvoshoz fordulás helyett ezzel próbálkozik, igencsak ráfaraghat.)

De ha az ember összeveti keleti és a nyugati gyógyítás tudományát, akkor több minden tisztábbá és megoldhatóvá válik.
Szerintem itt kevered a szezont a fazonnal. Ahhoz, hogy valaki azt mesélje, hogy valamit meg tud gyógyítani, nem kell keletre menni, ezt nyugaton is bárki meg tudja csinálni, de ez még nem tudomány. A hagyományos nyugati (és a mai keleti) orvostudomány a meséknek a megfigyelésekkel való igazolhatóságát is megköveteli. Azt hiszem ugyanígy kevered a láthatatlan és a mérhetetlen fogalmát is. Hogy valamit lehet-e szemmel vagy más optikai eszközzel érzékelni, az a tudomány számára sem lényeges szempont. A lényeg az, hogy legyen valami – bármi – módon érzékelhető hatása bármi másra. Ha ilyen van, akkor azt már össze lehet hasonlítani valami más hatással, közismert magyar szóval mérni lehet. Ha viszont ilyen érzékelhető hatás nincsen, akkor bármi arra vonatkozó állítás, törvényszerűség, eljárás, stb. csak fikció, üres szócséplés.

Apropó, mi a gyógyítás? A beteg jobban lesz tőle? Elmúlnak a tünetei? Ha ez az, akkor nem mindegy, hogy az ember keletre, és/vagy nyugatra fordul?
Nem csak ez, hiszen te is utaltál rá: nem mindegy, hogy a tünetek kiváltó oka is megszűnik-e, vagy csak a tüneteket nem észleli többé a delikvens. Mindegy lenne, hogy az ember keletre, és/vagy nyugatra fordul, ha az adott esetben mindkét oldal azonos eredményt tudna produkálni. De ismétlem: nem a mesék, hanem az ellenőrizhető, igazolható állítások tekintetében. Én legalábbis nem tudok elképzelni olyan természeti törvényszerűséget, ami azonos eredmények mellett csak a régi keleti és a NewAge nyugati állítások tudományos módszerekkel való igazolását tenné lehetetlenné.

Éjszaka eszembe jutott egy gondolat: A nyugati, avagy az európai - észak-amerikai orvostudomány csak a saját ismereteit fogadja el etalonnak. Emiatt szellemileg körbe-körbe járnak.
Így már érthető. Én is szoktam mindenféle butaságokat álmodni.:) A valóságban a nyugati tudomány csak a megfigyelésekkel alátámasztható ismereteket fogadja el etalonnak, ezért képes folyamatosan megújulni, szemben az évezredek óta mind szellemi, mind anyagi, gyakorlati téren körbe-körbe járó keleti orvoslással.
 
Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem is értem,hogyan lehet összetéveszteni a reflux tüneteit a szivrohammal...:):)Teljesen mások a fulladás jegyei,mármint a reflux esetében max. a feljövő gyomorsav okozhat maró érzést - de az teljesen más.
Amennyire tudom, képes asztmához hasonló tüneteket is produkálni. Ha pedig a beteg csak annyit mond, hogy fullad, és ez a fulladás az általad említett gyógyszer beadása után elmúlik, szerintem (főleg Magyarországon, faluhelyen) jobban jár, ha a doki inkább a rosszabb eshetőségre gondol, és azonnal szakintézetbe küldi. Ebben az esetben Éleskésnek legfeljebb néhány ezrese bánta, míg ha tényleg infarktusa lett volna, ha a háziorvos áll neki az alapos differenciáldiagnosztikának, az élete is rámehetett volna.
 
Oldal tetejére