Ufók küldhették az életet a Földre

A brit tudósok pénteken se pihennek. A Buckinghami Egyetem kutatói megvizsgáltak egy nemrégiben talált, kerek fémtárgyat, és megállapították, hogy az akár egy mikroorganizmus is lehet, amelyet szándékosan küldtek ide a földönkívüliek, hogy segítsék az élet kialakulását a bolygónkon.

A képen is látható gömb a valóságban nem nagyobb egy hajszál átmérőjénél. Milton Wainwright és csapata fedezte fel a por és más apró anyagok között, amelyeket egy légballonnal gyűjtöttek be a sztratoszférából. A kutató szerint a külsején fonalas életformát találtak, a beljsejéből pedig valamilyen ragacsos biológiai anyag szivárog.

Az egyik elmélet szerint egy ismeretlen civilizáció küldte a Földre, hogy foyltassa a bolygó ellátását élettel

– mondta Wainwright. Ez a bátor feltevés azonban nem az ő szüleménye, hanem Francis Crick Nobel-díjas molekuláris biológus nevéhez fűzödik még 1973-ból. Márpedig aki részt vett a DNS szerkezetének 1953-as feltárásában, annak a szavára oda szoktak figyelni tudományos körökben.

A irányított pánspermia 1973-as elmélete szerint az élet magjai üstökösökön és meteoritokon rodeózva jutnak el a világegyetem különöző pontjaira. Crick és szerzőtársa, Leslie Orgel szerint valószínűtlen, hogy véletlenül sodródtak volna ide, ők inkább úgy gondolják, hogy valamilyen intelligens lények tudatosan irányíttoták őket ide. Erre a feltevésre lehet bizonyíték a most talált fémgömb Wainwrighték szerint.

A buckinghami csapat nem most kezdett foglalkozni a témával. Még 2013-ban állították, hogy az élet nyomaira bukkantak egy Srik Lankában becsapódó meteoriton. Az akkori eredményeiket persze sokan kritizálták, ekkor küldték fel a léggömbjeiket 17 mérföldes magasságba, hogy újabb nyomok után kutassanak.

Wainwright szerint az is figyelemre méltó, hogy a fémgömb nem egyszerűen landolt a léggömbön, hanem a dinoszauruszok kihalását okozó meteoritéhoz hasonló, persze jóval kisebb krátert ütött az eszközön a becsapódásával.

Mindez várhatóan megint nagy vitákat fog kiváltani a pánspermia-elmélet támogatói és kritikusai között. Az mindenesetre biztos, hogy további bizonyítékokra lesz még szükség, ha meg akarják győzni szkeptikusabb tudóstársaikat.

Bolcso Daniel

ufok.jpg
 
Tehát van egy fejlett civilizáció ufókkal természetesen. Ezek elküldtek valamit, hogy a Földön kialakuljon az élet. Tény ami tény eljöhettek volna több ufóval és épithettek volna egy támaszpontot de nem tették. Gondolták majd visszajönnek 100 000 év múlva és megnézik mi lett az elvetett magból. Valószinüleg egy másik ufócsapat egy másik civilizációból ide küldött néhány egysejtüt amiböl lettünk mi is, emberek. Néha ezek az ufók elhúznak fölöttünk csodálatos fényjelenséggel még meg is mutatják magukat néhány embernek, nem többnek aztán eltünnek. Hát a nagy világmindenségben senkit nem érdekel, hogy élünk, hogy vagyunk, hogy gyilkoljuk egymást? Csalódott vagyok. Talán itt az ideje egy kis spermát küldeni egy másik világegyetembe?
 
P
ez még nekem magas.Mi volt az ősrobbanás elött?Ufok ,fekete lyuk már csak részlet kérdés !
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
De jó egyeseknek, hogy ennyi idejük van, hogy ilyen marhaságokon tudnak agyalni! Persze, majd egyszer egész hadseregnyi ember fog előbukkanni a csatornákból és a lefolyókból azokból a spermákból, amik naponta a vécékbe és más lefolyókba ürülnek, ha némelyek könnyítenek magukon. Pánspermia... na ja.
 
Ufók??? Atya gatya. És ezt Komoly tudósok állítják? :rohog: Vagy ez megint valami agyament összeesküvés elmélet. Annak inkább hihető. Meg Pán Péter spermiája mi?:hurra: Akkor Péterné petesejtikéje meg hova a francba keveredett? Vagy ez valami okos sperma volt hogy nem kellett neki, plussz megfelelő táptalaj ugye... Talán a földből nőttünk ki... ( Legalábbis feltehetően egyesek biztosan) Ritka sületlenségekre mi lehet a válasz? ;)

Obama tanácsadója John Podesta szerint az amerikai nép megérdemelné, hogy őszintén beszéljenek neki az ufó jelenségek valódi természetéről, azért is, mert képes lenne arra, hogy helyesen kezelje az igazságot és azért is, mert alkotmányos joga van ahhoz, hogy megismerhesse azt.

Ez körülbelül annyit tesz hogy, Sikereink mellett ne feledkezzünk meg eredményeinkről sem.
Ha kicsit odafigyelünk erre az elég hosszúra sikerült mondatra, Könnyen rájöhetünk hogy a mondatnak nincs semmi mondanivalója, csak egy "ügyesen" megfogalmazott blabla.
Igazából ahhoz lenne jogunk hogy ne nézzenek ostobának minket. :cool2:
 
Utoljára módosítva:
Tehát van egy fejlett civilizáció ufókkal természetesen. Ezek elküldtek valamit, hogy a Földön kialakuljon az élet. Tény ami tény eljöhettek volna több ufóval és épithettek volna egy támaszpontot de nem tették. Gondolták majd visszajönnek 100 000 év múlva és megnézik mi lett az elvetett magból. Valószinüleg egy másik ufócsapat egy másik civilizációból ide küldött néhány egysejtüt amiböl lettünk mi is, emberek. Néha ezek az ufók elhúznak fölöttünk csodálatos fényjelenséggel még meg is mutatják magukat néhány embernek, nem többnek aztán eltünnek. Hát a nagy világmindenségben senkit nem érdekel, hogy élünk, hogy vagyunk, hogy gyilkoljuk egymást? Csalódott vagyok. Talán itt az ideje egy kis spermát küldeni egy másik világegyetembe?
"....spermát küldeni egy másik világegyetembe.." Melyikükre gondoltál?
 
Idejönnek több milliárd fényév távolságból, kivilágítják magukat, és nem próbálnak kapcsolatot felvenni az emberrel. Ilyen hülyén ekkora teljesítményt elérni, az nem semmi. Ezek a marhaságok arra jók, hogy hülyítsék a befogadó réteget, címlapra kerüljenek, és minél több pénzt szívjanak magukhoz a költségvetésből.
Ősrobbanás? A fizikát átgondolva, akkor minden egyes molekula azonos időpontban indult sugár irányba, azonos sebességgel, mindennek egy bizonyos távolságra lenne a kiindulási helytől. Ezek a hírek arra jók, hogy ( mint nálunk a bevándorlók) eltereljék a figyelmet a lényeges dolgokról.
 
A rovarok
Az állatvilág legnépesebb osztálya, több mint egymillió fajt ismerünk.
A rovarfajok számát harmincmillióra becsülik.
Vagyis 29 millió ismeretlen!
--------------------
Tehát még azt sem tudják, hogy az micsoda, amit naponta láthatnak.
 
Alapkérdés: Mikor keletkezett az ember? A hogyan, az most más kérdés.
A biblia szerint 6015 éve. Ez úgy derült ki, hogy egy középkori katolikus egyházatya visszaszámolta az éveket elsősorban Mózes I. és IV. könyve alapján, továbbá Jézus születéséhez viszonyítva, ami, mint tudjuk, 2015 évvel ezelőtt történt. :dr_24: (Mindössze a történelmi és a csillagászati adatok nem stimmelnek, de kicsire nem nézünk.)
Az emberi DNS szerkezetén alapuló számítás szerint 110.000 éve.
Különféle el nem fogadott ásatási adatok alapján több millió év jön ki. Pl. egy megkövült fa ágai közt találtak egy emberi csontvázat. Az egyik ág átszúrta a bordakosarat. Mennyi idő kell ahhoz, hogy egy fa optimális esetben gyorsan kővé váljon? Öööö ... szóval annyi.
Én úgy gondolom, hogy az emberiség története - nem történelme - az idő beláthatatlan mélységeiben rejtőzik. Miért ne lehetne ilyen űrposta az ős, vagy a fejlődés meg-megerősítése, támogatása?
Tényleg, miért ne?
 
Utoljára módosítva:
egy középkori katolikus egyházatya visszaszámolta az éveket elsősorban Mózes I. és IV. könyve alapján
@Jászladány, csak a történetre emlékszem, a névre nem és úgy hirtelen nem is találtam meg a neten. Meg tudod mondani a nevet?
 
A képen látható gömb bizonyitja, hogy küldöi még a lilliputiaknál is sokkal kisebb lények kell, hogy legyenek amiböl következik, hogy az ufóik kb. muslica méretüek. Ez estben lehet, hogy állandóan itt repkednek közöttünk és már csak egy kérdést kell megoldanunk, hogy lettünk mi ilyen behemótok?
A ragacsos lé kifolyt és ezzel valami új érdekes lény semmisült meg.
 
"Nem az a kérdés, hogy vannak Alienek vagy nincsenek, hanem az, hogy van e laser-ágyujuk?" :) (Woody Allen)
-
Nincs semmi ellentmondás abban, hogy élölények nemcsak szántoföldröl szántoföldre (a paprika csak párszáz éve létezik Magyarországon, kávé korábban csak Äthiopiában volt, az emberek terjesztették el, ma már azt gondoljuk egy Délamerikai növény lenne...) hanem planétárol planetára is elterjedhetnek.
-
Ahogy latjuk azonban mielött komplex rendszerek (egy ember többszáz billo sejtböl áll) valahol megvethetik a lábukat oda orjási menyiségü egyszerübb életforma szükséges.
-
Ezek hozzák létre a bioszférát (levegö, tápanyagot) amiben mi élni tudunk. A kémia az megköti az oxygént, az élölények ezt ujra szabaddá teszik.
-
Az élet egy az energiaátmenetek közé ékelt folyamat. A Napenergia (nagy energia-ugrás, elnyelés, abszoptio) apro léptekben lesz visszaadva (emisszio). (Apropoo, CO2 emisszio nélküli ember nincsen)
-
Nem azt mutatták ki a kutatok, hogy élölények jöttek volna a földre a világürböl hanem azt, hogy az élet épitököveivel televan a világür.
-
0,1020,605220,00.jpg

-
Ugy látszik, hogy a Tejut alkohollal van kikövezve. A kozmikus felvételen egy 500 milliard kilométer átméröjü alkoholfelhö (metanol) láthato.
-
A nyugaton Urey-Miller-, keleten Oparin-kisérletnek nevezett eredmények egyértelmüen bizonyitják, hogy az élet épitökövei még a Földön is létretudtak jönni.
-
Az élet elterjedéséhez a kozmoszban nem kellenek rakéták, értelmes lények.
-
Eddig ugy mentünk egy másik planétára, hogy megcéloztuk és rálöttünk egy rakétát. Ehez marha sok energiára volt szükség, ilyet csak "értelmes lények" képessek létrehozni.

-
A háromtest-probléma jol mutatja, hogy kis energia is elég ahoz, hogy egy darab követ eltáncoltassunk akár a világ végére, fontos csak a kezdeti feltétel, a többi planeta állása stimmeljen.
-
Egy Föld körül keringö követ (ürhajot) "elcsalhat" egy periodikusan öt megközelitö planeta. Hogy érthetöbb legyek, a Naprendszer nemcsak vonza a kozmikus port a világürböl hanem képes planetát vagy törmeléket kikatapulálni magábol. Erdemes elgondolkozni rajta.
-
Igy történhetett meg, hogy a Földön meteoritokat találtunk amik egyértelmüen a Marsrol származnak.
Semmi ok az aggodalomra, "we are alone", az istenek továbbra sem akarnak mutatkozni. :)
 
akkor legyen egy másik naprendszer. Nem tudom melyikre gondolhattam mivel az igazság az, hogy még ezt a naprendszert sem hagytam el soha.
"....spermát küldeni egy másik világegyetembe.." Melyikükre gondoltál?
Melyik, a múlt héten kinevezett spermára ( Simicska másképpen fogalmazott) gondoltál?
 
Itt a lényeg, ezt többször is elolvastam, hátha megértem "...A kémia az megköti az oxygént, az élölények ezt ujra szabaddá teszik..."
Igen. Azért keresünk bolygot oxygénnel mert ott valami "abnormálisnak" (élet) kell hogy legyen. Normális körülmények között sok idö után eltünik az oxygén, minden megrozsdásodik. Azért van oxygén a Földön mert élet van, nem pedig forditva.
-
Az élet után egy magnetometerrel lehet kutatni mert minden élölény ESR-rel rendelkezik, az élet az "balkezes". Az aminosavak amiböl az élölények állnak optikailag balra-forgatok, ez a spin-en mulik.
-
Ez egy erös érv amelett, hogy minden élölény egyazon ösböl jött létre.
-
14247

-
"1 orával a Földreszállás elött. Csak balkezeseket kérek!"
 
"....minden élölény ESR-rel rendelkezik.." ????
Az ESR az egy Magnetométer a mágneses tér mérésére alkalmas alapműszer.
Azzal élet jelenlétét nem fogja senki kimutatni.
Kivéve, ha van a mi, szén alapú szerves életformánktól eltérően mágnesércből kialakult társadalom.
Az ESR az pedig egy olyan vizsgálati forma, mint az MR vizsgálat.
A vizsgáló berendezés hozza létre a elektronspin-rezonanciát.
Azzal nem lehet rendelkezni.
Mi fog megrozsdásodni?
"...Azért van oxygén a Földön mert élet van" ????
Én speciel pusztítom az oxigént
 
Az összes élölény sejtböl épül fel és igy mondhatjuk, hogy minden élölény közös tulajdonsága, hogy NMR-re (nuclear magnetic resonantiára) képes. Nem véletlen látod a science-fiction filmekben, hogy az ürhajosok "müszerrel" keresnek élölények után idegen planétán.
-
CT, NMR, MRT, ESR.. nem akarok most belebonyolodni, a lényeg a "Spinen", van ami egy alacsony quantumállapotot jelent, az élet az energiavisszaadás igen lassu lépéseiböl áll. Majd ha rákos lesz valaki akkor megfogja érteni mit mondtam, a metastasát majd ilyen géppel fogják nálla keresni.
-
Igazad van, hogy te pusztitod az oxygént, de az ember biologiai tömege elhanyagolhatoan kicsi a többi élölény tömegéhez viszonyitva. Nincs a Földön olyan kémiai folyamat az életen kivül ami a levegö oygéntartalmát ilyen magas értéken tudná tartani. A délamerikai öserdök, a tengerek algái ezért fontosak a számunkra
-
Egy planeta aminek a felszinén tartosan oxygén van az több mind valoszinü életet tartalmaz. Ismersz olyan folyamatot egy planétán ahol tartosan oxyigén keletkezik és eltünik?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,596
Tagok
615,614
Legújabb tagunk
AndikaLaOL
Oldal tetejére