UFO-k földönkívüliek II

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

1958

Állandó Tag
Állandó Tag
Én elég sok náza felvételt láttam az interneten, és a maszatolásokból elég jól kivehető, hogy van élet a marson. A piramisok, szfinkszek, jégsapka, és még azt is írták, hogy ott is van belső nap, és belső élettér. Akkor hogy is van ez? Belső nap, és kihűlt vasgolyó? Sok mindent eltitkolnak előlünk. Csak a fő okosok tudják, hogy valójában mi is van a naprendszerünkben. Még a földünkkel kapcsolatban sem vagyunk tisztában, nem hogy a többi bolygóval. Ja, meg azt is írták, hogy azért nem lehet menniük a földi kezdetleges űrhajókkal, mert azokon a bolygókon lévől értelemes lények nem engedik. Állítólag már Hitler is eljutott oda, és amikor az első holdraszállást mutatta a tv, nem is az első volt, mert már sokkal korábban megtörtént.
Hát jó is lenne tudni, hogy mi is a tényleges igazság...
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
Szia Erzsi!

Amikor a nagypapám mesélt a Holdról és a többi bolygóról és arról, hogy onnan jöttek már ide mindig elrugaszkodottnak gondoltuk a fantáziáját. Amiket Ő mesélt azokról lassan derül ki, hogy nem hazudott! Valamit tudott ami valójában igaz történet volt. A szívével szőtte a "meséit" és élvezet volt hallgatni! Meséi minden esetben más bolygókról szóltak. Bárcsak újra meghallgathatnám a meséit! Hát bizony 43 év telt el a távozása óta! Az írásod hozta föl bennem az "emlékezést"! Megszólalt a szívem hangja.

Fénnyel teli áldott szép napokat kívánok.:Kati
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Erzsi!

Amikor a nagypapám mesélt a Holdról és a többi bolygóról és arról, hogy onnan jöttek már ide mindig elrugaszkodottnak gondoltuk a fantáziáját. Amiket Ő mesélt azokról lassan derül ki, hogy nem hazudott! Valamit tudott ami valójában igaz történet volt. A szívével szőtte a "meséit" és élvezet volt hallgatni! Meséi minden esetben más bolygókról szóltak. Bárcsak újra meghallgathatnám a meséit! Hát bizony 43 év telt el a távozása óta! Az írásod hozta föl bennem az "emlékezést"! Megszólalt a szívem hangja.

Fénnyel teli áldott szép napokat kívánok.:Kati
Kedves Kati!
Nem is biztos, hogy csak mese volt amit nagyapádtól hallottál. Én 12 évvel ezelőtt ébredés előtt közvetlen "álmodtam" hasonlót. A hold túlsó felén egy energia félgömbalakú búra alatt voltam egy japán kertben. Pont ugyan olyan volt a park, a tavacska, utacskák, de az egy-két személyes lábakon álló faházak mint a balatonpartján voltak valamikor. Mivel én mindig kíváncsi természetű voltam, ott is elmentem a kupola széléig. Ahogy mentem, egyre kisebb, gyérebb volt a fű, fa, bokor. Az engergia kupola tövében pedig a fű is ritkás, sárgás, gyér volt. Annyira élethű volt az egész élmény, hogy most is elevenen él bennem. Lehet, hogy nem is álom volt?...
Jártam így a Mars bolygón is, meg a Belsőföldön is....
Lehet mesélni, amik lehet, hogy nem is mesék...
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
 

Mytia

Állandó Tag
Állandó Tag
Mindenkinek ajánlom Az ősi idegenek c. sorozatot, végre egy tényekkel alátámasztott, értelmes írókkal, történészekkel, professzorokkal megalkotott élvezhető dokumentumsorozat a földön kívüli életformák földre látogatásának latolgatásáról.
 

ametiszt99

Állandó Tag
Állandó Tag
Én ezt a videót szeretném megmutatni.
Pont mert ilyen hatalmas a világegyetem számomra elképzelhetetlen hogy csak mi szép Földünkön alakuljon ki élet.
Bár az igazán szokott bosszantani hogy az életet csak olyannak tudjuk elképzelni amilyen a mienk.
Teljesen más feltételekkel is kialakulhat az élet....
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Mindenkinek ajánlom Az ősi idegenek c. sorozatot, végre egy tényekkel alátámasztott, értelmes írókkal, történészekkel, professzorokkal megalkotott élvezhető dokumentumsorozat a földön kívüli életformák földre látogatásának latolgatásáról.


Mytia kedves,hol található ez a sorozat ?
a youtube-n?,a NatGeon?,vagy Sprectrum?vagy egyéb olvasmányban?
Bocsásd meg a tájékozatlanságomat.
Köszönöm a válaszodat.
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
A Dogonok

A dogonok Észak-Afrikában, Maliban, a Bandiagara-fennsík közelében, a Niger-folyó kanyarulatában él. Eredetmondáik által váltak közismertté. Valódi eredetüket homály fedi, ám sok érdekes dolog van, amire érdemes kicsit odafigyelni. A földönkívüliekkel hozzák őket kapcsolatba.
Az ötven évenkénti ünnep
A törzs tagjai úgy hiszik, hogy a Po Tolo csillagról származó Amma istentől erednek. Hitük szerint ötven évenként áthalad az égbolton egy láthatatlan csillag egy másik, fényes csillag előtt, ami a mi ismereteink szerint a Szíriusz. Ilyenkor ülik meg a Szingi ünnepet – ötvenévenként.
Ehhez egy maszkot használnak, mely tíz méter magas, kígyó formájú. A szertartás végén ezt egy titkos barlangba rejtik. A Po Tolo csillag a földről nem látszik, ám számítások alapján bizonyított a léte, Sirius B-nek nevezték el 1862-ben.
A titokzatos Sirius-B
A Sirius egy kettős csillag. A Sirius-B 51 évnyi pályán kering a Sirius körül, egy ,,fehér törpe”, mivel nagyon kicsi és nagyon tömör. Pont ilyennek jegyezték fel a dogonok is. A dogonok egy másik csillagról is tudnak, amit Emma-nak neveznek. Úgy hiszik, ez a csillag könnyebb, és nagyobb pályán kering.
Ekörül van a pályája annak a bolygónak, melyről Nommo, az ősapa származik. Ami érdekes, hogy az ősapa fogalma egyben az ősanyát is jelenti, mivel úgy vélik, egymaga nemzett nyolc gyereket, melyektől a dogonok nyolc törzse származik.
Furcsaságok
Néhány tudós úgy gondolja, hogy a dogonok a francia gyarmatosítás során jutottak az információkhoz a Tejútról, a Szaturnuszról, a Holdról, ám ez a feltevés azért nem helytálló, mert a mítosz maga, sokkal régebbi keletű, mint az az időpont, amikor a gyarmatosítók megjelentek.
Arról nem is beszélve, hogy olyan információkat is tartalmaz, melyeket az európai csillagászok csak később fedeztek fel. És ott van a nagy talány is: az ezeréves rajzokat őrző barlangok…
A dogonok szeretnek ellipszist rajzolni. Ennek lehet olyan magyarázata, hogy ez az élet tojása, ám a dogonok ragaszkodnak ahhoz, hogy ez űrpályát jelent. Ez azért érdekes, mert az űrpályát Kepler fedezte fel a 16. században.
Olyan információkkal rendelkeznek a Siriusról, melyeket megfigyelni csak többezer éves folyamatos megfigyelés alapján lehet. A Szíriuszt az ellipszis széléhez közel első pontba helyezték el, míg bárki másnak a középpont lenne a logikus, mivel a Szíriusz csillag.
A dogonok és az élet keletkezése
Így vélekednek róla:,, …minden dolgok elején volt Amma isten, aki a semmin pihent. Amma gömbbe volt zárva és ezen kívül semmi nem létezett.”
A dogonok egyisten hitűek, Amma nem a világ teremtője, hanem az azt uraló törvényeké. Amma méhében a világ, tér és idő nélkül volt. Amma kétszer teremtette meg a világot, mert az elsővel elégedetlen volt és elpusztította.
Dogonok.jpg
Világörökség
Az UNESCO a világörökség védett részének tartja mind a dogonok évszázados kultúráját, mint természeti környezetüket. A fennsík sziklái között ugyanis van egy barlang, melynek bejáratát a törzs egy tagja őrzi, akit a törzs élelemmel lát el. Ebben a barlangban sok ezer sziklarajz van, melyek a dogonok eredettörténetét mutatják be.
Többek között azt, hogy hogyan érkeznek a Földre az égi tanítók – ezt a találkozást barlangjuk falán örökítették meg. Felvetődik hát a kérdés: egy írástudatlan eldugott törzs honnan tudhat pontos adatokat a világűrről és annak működéséről?
Forrás:bien.hu
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Nézzünk körül a piramisban...
Abydos templomai 360°-os virtuális séta
Abydos (bdw vagy AbDw a hieroglifák alapján)Ozírisznek, a halottak istenének kultuszhelye volt. Bár voltak másutt is Egyiptomban neki szentelt templomok, de Abydos volt a legkiemelkedőbb közülük. Sok egyiptomi életében egyszer elzarándokolt ide, illetve itt temettette el magát, a necropolist a predinasztikus időszaktól kezdve a keresztény időkig használták (Kr. e. 4000 - Kr. u. 600). Az első dinasztiát megalapító Narmer fáraó is itt temetkezett. Kilenc vagy tíz templomot emeltek itt Abydosban huszonhat dinasztia fáraói. Ezek közé tartozott többek között a Nagy Ozírisz templom, I. Széthi temploma és II. Ramszesz temploma., melyek közül a I. Széthié maradt fenn a legjobb állapotban.

A 360°-os virtuális séta I. Széthi templomára és az Ozireionra fókuszál, olyan részeiket is megmutatjuk, amelyek rendszerint nem látogathatók (pl. Ptah-Sokar termek). A panorámaképek mellett részletes szöveges leírást készítettünk minden egyes a virtuális sétában szereplő látnivalóról. Kiemeltük az érdekes részleteket, különösen a faragott jeleneteket.

Látnivalók I. Széthi (Kr. e. 1294-1279) templomát hat nagy istennek, vagyis Ozírisznek, Izisznek, Hórusznak, Amon-Rének, Ré-Horaktynak és Ptahnak szentelték. Építésének másik célja az volt, hogy emléket állítson a korai fáraóknak.

Udvarok


http://visit360.net/pano/start_full...dos&pano=6c6dc248-e392-41d0-b3da-d8246a9fbd73
Két udvaron és a szinte teljesen elpusztult pylonon (kapun) át jutunk be a szokatlan L-alakú mészkő templomhoz. Az udvarokat és a pylont II. Ramszesz, I. Széthi fia építtette hasonlóan a külső hypostyl csarnokhoz. A 7 belső kápolnát és a 2. hypostyle csarnokot I. Széthi idején építették, de az 1. hypostyle csarnokot és az udvarokat már csak a fia, II. Ramszesz idején fejezték be.

Első hypostyle csarnok
http://visit360.net/pano/start_full...dos&pano=6c6dc248-e392-41d0-b3da-d8246a9fbd73
A hypostyle csarnok domborművei Ramses II. életéből vett jeleneteket ábrázolnak. Láthatjuk, amint Khnum Ptah jelenlétében megteremti a fáraót. Mellette II. Ramszeszt Ízisz és 4 Hathor istennő szoptatja. A király megtisztítási ceremóniáját látjuk, mielőtt belépne a templomba. Thot és Horus szent bort locsol a fáraó fejére és vállára.

Helikopter hieroglifa
http://visit360.net/pano/start_full...dos&pano=ca882f84-a3e3-41aa-b838-83ffe98b741b
Ezek a rejtélyes hieroglifák modern eszközöket ábázolnak, úgy mint egy helikoptert, yachtot, tengeralattjárót és talán egy harci repülőt. A legelfogadottabb magyarázat szerint a hieroglifák erózió és ókori átvésések eredményei mai formájukban. Az átvésés során a régebbi szövegek darabjai megmaradhattak, a lyukakat gipsszel tömték ki, ami később kipotyogott, így alakultak ki a ma látható különös ábrák.

Hét kápolna
http://visit360.net/pano/start_full...dos&pano=9c30fb22-aeb3-431a-8cf1-ad3069f86e06
A második hypostyle csarnokból juthatunk a hét kápolnához, melyek egy hosszanti folyosóról nyílnak. Ezeket a kápolnákat a következő istenségeknek szentelték: I. Széthi, Ptah, Ré-Horakty, Amon-Ré, Ozírisz, Ízisz, Hórusz. A Hórusz kápolnából vezet az út tovább az Ozírisz komplexumba.

Ozírisz komplexum
http://visit360.net/pano/start_full...dos&pano=1f107613-3801-4db5-8134-322d3930f3d6
Az Ozírisz komplexum két nagy csarnokból és hat kisebb kápolnából áll.

Ptah-Sokar komplexum
http://visit360.net/pano/start_full...dos&pano=aefe1540-06c9-4aee-8c66-4b0548a01ca2
Sokar (Seker) a memphiszi nekropoliszhoz kötődő istenség, akit emberi testtel és sólyom fejjel ábrázoltak. Gyakran társították Ptahhal és Ozíriszzel.Ezek a 360°-os panorámaképek azért különlegesek, mert a Ptah-Sokar komplexum általában nem látogatható.

Királylista és bikavadászati folyosó
Az abydosi királylista kronologikus sorrendben tartalmazza az egyiptomi fáraók nevét kartusban a dinasztia alapító Menestől (Narmer) kezdve egészen I. Ramszeszig, Széthi apjáig. A nem kívánatos fáraókat ugyanakkor kihagyták, így az idegen hükszoszokat, Hatsepszutot, a női fáraót és az amarnaiakat (Ehnaton, Tutankhamon).

Ozierion
http://visit360.net/pano/start_full...dos&pano=881948c2-fdc7-40ea-9417-c1761b6f945b
Az Ozireion egy vitatott rendeltetésű épület, ami I. Széthi temploma mögött található. Nagy gránitblokkokból épült, míg I. Széthi temploma mészkőből és homokkőből. Az Ozireion a másik templomhoz képest lényegesen mélyebben fekszik és gyakran vízben áll. Tartották óbirodalminak is, de a jelenleg elterjedt nézet szerint Merneptah (Kr. e. 1213-1203) korából származik. Mivel I. Széthi temploma azért épült, hogy emléket állítson a korábbi fáraóknak, lehetséges, hogy az Ozireionszimbolikus temetkezési kápolnaként szolgált. Egykoron egy sírkamra volt benne egy álszarkofággal, amit egy vízzel teli medencével vettek körbe.

http://visit360.net/hu/afrika-es-a-kozel-kelet/egyiptom/abydos-templomai-360/9-abydos-templomai
 
Utoljára módosítva:

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Dulce – Sötét titkok

Az Új-Mexikó állambeli Dulce közelében, a Jicarilla Apache Indian Reservation területén lévő Archuleta-fennsík alatt majdnem két mérföld mélyen található létesítmény létezéséről nagyon kevesen tudnak a világon. Itt van a Föld legelső és fő egyesített USA-kormány/idegen biogenetikai laboratóriuma.
A többszintes létesítmény legalább hét ismert szinttel rendelkezik, valamint egy központtal, amit a bázis biztonsági személyzete irányít. Lefelé haladva egyre szigorúbbak a biztonsági intézkedések. Több, mint háromezer real-time kamera található szerte a komplexumban a kulcsfontosságú pontokon (kijáratok és bejáratok). A Dulce közelében lévő biztonsági kijáratok száma meghaladja a százat. A legtöbb az Archuleta-fennsík közelében van, mások délre, Dulce Lake-nél, vagy keletre, Lindrith közelében. A mélyebben található szekciók természetes barlangrendszerekbe csatlakoznak.
A Szürkék:
A legtöbb idegen az 5., 6. és 7. szinten tartózkodik, szálláshelyük az 5. szinten van. Az idegen faj, akik a komplexum legnagyobb részét irányítják, a Szürkék, akiket ma már az Új Világrend ellenségeiként tartanak számon. Az ötvenes években nagyszámú embert használtak kísérleteikhez. A hatvanas években ez az arány megnőtt, a Szürkék kezdtek gondatlanná válni, tevékenységük pedig öncélú lett.
A hetvenes évekre igazi szándékaik nyilvánvalóvá váltak, de a kormány “Különleges Csoportja” továbbra is falazott nekik. A nyolcvanas évekre a kormány végre felfogta, hogy nincs védelem a Szürkék ellen. Ezért intézkedéseket hoztak, hogy felkészítsék a lakosságot a nem emberi, földönkívüli lényekkel való kapcsolatra.
Egy Thomas C. nevű ember, aki az ún. “Dulce-papírok” ellopása révén vált ismertté, azt állítja, hogy több, mint 18.000 Szürke van a Dulce-bázison. Azt is elmesélte, hogy egy kollégája hogyan találkozott szemtől szembe egy hat láb magas Reptoiddal, aki a házában materializálódott. A Reptoid nagy érdeklődést mutatott a falon található, Új-Mexikót és Coloradót ábrázoló térképek iránt.
dulce1.jpg
térképek tele voltak színes gombostűkkel, amik a az idegenek által elkövetett csonkítások, eltérítések, idegenek barlangjainak, UFO-aktivitás, repülési útvonalak, ősi romok vagy feltételezett idegen földalatti bázisok helyeit jelölték. A kormány egyes tagjai azt szeretnék, hogy a közvélemény tudomást szerezzen arról, mi is történik. Mások (az Együttműködök) azt akarják, hogy mindent megtegyenek annak érdekében, hogy a kisszámú Elit túlélje a konfliktusokat.
Rabszolga hibridek előállítása (emberek által végzett) klónozással:
A “Titkos Kormány” a világ legnagyobb és legkorszerűbb biogenetikai kutatólaboratóriuma (ez Los Alamosban található) által tökéletesített eljárás segítségével klónozott embereket. Az elit emberek így rendelkeznek saját, feláldozható rabszolga-fajjal. A Szürkékhez hasonlóan az USA-kormány is termékenyített meg nőket titokban, majd három hónap elteltével eltávolították a magzatot, és annak növekedését laboratóriumban gyorsították fel.
A biogenetikus programozás (DNS-manipuláció) után egy implantátum segítségével rádióhullámok útján lehet őket irányítani. Több más embert is implantáltak hasonló készülékekkel. Ezek telepatikus kommunikációs csatornákként és telemetrikus “agymanipulációs” eszközökként funkcionálnak. Ezt a hálózatot a DARPA fejlesztette ki és állította üzembe. Többek között funkciói közé tartozik a rádió-hipnotikus intercerebralis (agyféltekék közötti) irányítás és az elektronikus memóriatörlés.
Továbbfejlesztették a rendkívül alacsony frekvenciájú és elektromágneses hullámok kibocsátására képes berendezéseket, amelyek képesek émelygés, fáradtságérzet, ingerlékenység, vagy akár halál okozására is. Az ilyen irányú, organizmusok közötti biodinamikus kapcsolatokkal foglakozó kutatások eredményezték azt a technológiát, amely képes megváltoztatni a genetikai felépítést és gyógyítani.
Nyilvános és titkos kutatások:
Az USA Energiabizottságának titkára, John Herrington a Lawrence Berkeley Laboratóriumot és az Új-Mexikóban található Los Alamos Nemzeti Laboratóriumot jelölte meg új genetikai kutatóközpontokként az emberi gének megfejtésére irányuló program keretében. A gének tartalmazzák a genetikailag kódolt utasításokat, amelyek egy egyszerű sejt, egy megtermékenyített petesejt élő organizmussá válásához szükségesek.
“Az Emberi Gén Projektnek lesz talán a legnagyobb közvetlen hatása a ma előttünk álló tudományos kezdeményezések közül”, mondja David Shirley, a Berkeley Laboratórium igazgatója. Ez a kutatás már évek óta folyik titokban a Dulce-ban található biogenetikai laborokban. A 6. szintet az ott dolgozók csak “Rémálom Hallként” emlegetik. Itt találhatóak a genetikai laborok. Az ott zajló bizarr kísérleteket egyszer valaki a következőképpen írta le:
“Többlábú ‘embereket’ láttam, akik félig embernek, félig polipnak néztek ki. Voltak hüllőszerű emberek és szőrös szerzemények, amiknek emberi kezeik voltak, és úgy sírtak, mint a csecsemők, emberi szavakat utánoztak… Volt ott egy csomó gyíkszerű ember ketrecekben. Azokat a teremtményeket aligha lehetne halakkal, fókákkal, madarakkal vagy egerekkel összetéveszteni. Volt több ketrec (és tartály) szárnyas humanoidokkal, groteszk, denevérszerű lényekkel… de méterestől kétméteresig. Sárkányszerű szerzemények és drako-reptoidok.”
dulce2.jpg
“A 7. szint még rosszabb. Sor-sor után sorakoznak a lefagyasztott emberek és ember-keverékek. Vannak embriótároló tartályok is, amikben humanoidok találhatóak a fejlődés különböző állapotaiban. Gyakran láttam ketrecbe zárt embereket, általában elkábítva vagy gyógyszerezve, de néha kiabáltak és segítségért könyörögtek. Nekünk azt mondták, hogy menthetetlenül őrültek, és az őrültség gyógyítását célzó, veszélyes gyógyszertesztekben vesznek részt. Megtiltották, hogy beszéljünk velük. Az elején még el is hittük. Végül 1978-ban az ott dolgozók egy kis csoportja felfedezte az igazságot. Így kezdődött a Dulce-i háború.”
Amikor az igazság kiderült, hogy embereket állítanak elő eltérített nőkből, akiket akaratuk ellenére termékenyítenek meg, alakult egy ellenálló csoport. Nem sokat tehettek, és tagjaik merényletek áldozatai lettek vagy “különös körülmények között elhaláloztak”.
Mint ahogy az korábban említésre került, több, mint 18.000 idegen van a Dulce-komplexumban. 1979 végén volt egy összetűzés, főleg a fegyverzet, haditechnika miatt, és a földi tudósok és a katonai személyzet nagy részét megölték. A létesítményt bezárták egy időre, de jelenleg működik.
Az emberek és állatok eltérítései ritkábbak lettek a nyolcvanas évek közepére, amikor a Berkeley-i laborok elkezdték a mesterséges vér előállítását a Dulce-i létesítmény számára. William Cooper a következőket állítja:
“Egy összetűzés során a Delta Csoport (ez valószínűleg nem azonos a Delta Force-szal) hatvanhat embere életét vesztette. A Delta Csoport a felelős az összes idegenekkel kapcsolatos program biztonságáért.”
A Delta Csoport tagjain jelvények láthatók: egy fekete háromszög piros háttér előtt. A ‘delta’ a görög ábécé negyedik betűje. Az alakja háromszögletű, és egyértelműen egy szabadkőműves jelre hasonlít. Minden bázisnak megvan a saját szimbóluma. A Dulce-i bázis jele egy háromszög, benne a görög ‘tau’ betűvel. A jel meg van fordítva, így a háromszög lefelé mutat. A “háromszög és három oldalirányú vonal” jelvényt látták “repülő csészealjakon”. Más jelek leszállásokat és idegen űrhajókat jelölnek.
A Dulce-i komplexum belseje
A biztonsági tisztek repülős kezeslábast viselnek, aminek bal mellrészén látható a Dulce-i jelvény. A standard kézifegyver a “flash gun”, ami egyaránt hatásos emberek és idegenek ellen. Az azonosító-kártyákon (amiket az ajtók és liftek működtetéséhez használnak) a Dulce-i jelvény, felette pedig egy fénykép van. A “kormány embereinek” ID-kártyáin az USA címere látható, valamint latinul az Új Világrend szavak.
A második szint után minden belépő súlyát meztelenül megmérik, majd egy fehér egyenruhát kapnak. Az összes fontos terület bejárata előtt mérlegek vannak beépítve. Az adott személy kártyáján található súlynak és kódnak egyeznie kell, vagy az ajtó nem nyílik ki. Bármilyen súlyeltérés (ami meghaladja a három fontot) esetén a rendszer riadóztatja a biztonsági személyzetet. Senki nem vihet ki vagy be semmit az ilyen területekre/ről. Az ellátmányt, felszerelést például egy biztonsági szállítószalag-rendszeren továbbítják. Az idegen szimbólumnyelv sok helyen megtalálható a létesítmény területén.
A bázis építése alatt (ami több év alatt több szakaszban történt) az idegenek részt vettek tervezésben és az építkezésben. Az ott dolgozó személyek nem mindig értették az általuk összeszerelt berendezések technológiáját, azok mégis működtek az összeállítás után. Például: a lifteknek nincsenek drótkötelei. Mágneses elven működnek. A mágneses rendszer a falakba van építve.
dulce3.jpg
Nincsenek hagyományos elektromos berendezések. Minden fejlett mágneses elven működik. Ebbe a mágnesesen indukált világítórendszer is beletartozik. Nincsenek hagyományos világítótestek. Az összes kijárat mágnesesen működik. Állítólag, ha valaki egy nagy mágnest helyez egy bejáratra, akkor ez azonnali megszakítást idéz elő. A rendszert a karbantartóknak kell ilyenkor rendbe tenni.
Tudatmanipulációs kísérletek
Dulce-ban folytak kutatások tudatkontrolláló implantátumokkal, bio-pszi és rendkívül alacsony frekvenciát használó készülékekkel kapcsolatban is, amelyek képesek hangulat, az alvás vagy a szívverés befolyásolására.
A DARPA ezeket a technológiákat emberek manipulációjára használja. Így koordinálják a tevékenységeket, irányítják az ilyen műveletek résztvevőit. Hasonló kutatásokat végzett az ötvenöt tudósból álló “Jason-csoport” is. Titokban felhasználták a technológiák sötét oldalát, és az eredményeket elrejtették a közvélemény elől.
Más projekteket a Nevadában található Groom Lake-i létesítményben (más néven 51-es körzet) végeztek. Ilyen programok voltak például az ELMINT (elektromagnetikus hírszerzés), biológiai, kémiai hadviselés, stb.
A 4. szinten található munkák kiterjednek az emberi aura kutatására, az álmokra, a hipnózisra és a telepátiára is. Tudják, hogyan manipulálható az ember bioplazmikus anyaga. Le tudják lassítani a szívverést mélyalvást okozó delta hullámokkal, képesek statikus sokkot okozni, majd újraprogramozni egy neurologikai számítógépes kapcsolaton keresztül. Adatokat és programozott reakciókat tudnak az emberi tudatba ültetni.
Az emberiség (vagy legalábbis egy része) belépett pszichikai erők technologizálásank korába. Fejlesztések folynak az ember/gép kommunikáció, a nanotechnológia, biotechnológiai mikrogépek, pszi-háború, elektronikus memóriatörlés, a rádió-hipnotikus intercerebralis irányítás és különböző (kémiai szerekkel, ultrahanggal, optikai úton és elektromágneses sugárzással történő) viselkedésbefolyásoló technikák terén.
Forrás rejtelyekszigete
Szerkesztő: Nemes Zsolt
 

Vaduzia

Állandó Tag
Állandó Tag
Hessdalen – A rejtélyes fényjelenségek völgye
A furcsa fények megjelenéséről a következő jó másfél évszázad alatt is rendszeresen érkeztek beszámolók, főleg a helyi, bányászatból élő lakosság köréből. Általában évi 15-20 alkalommal lehetett látni, de a világ figyelmét akkor keltette fel igazán, amikor máig érthetetlen okból 1981 decembere és 1984 nyara között megsokszorozódott az aktivitása. Ekkor volt olyan hét, hogy 15-20-szor is megjelent. Azóta lett kedvelt turisztikai célpont a zord északi táj, ahol számos turista tölti azzal az éjszakáit, hogy az eget fürkészve próbálja megpillantani a szokatlan jelenséget.

Kutatása

1983 óta folyik a jelenség kutatása “Project Hessdalen ” néven, eleinte Dr. Erling Strand vezetésével. 1998-ban a völgy szélén felállították a világ első, huszonnégy órán át működő tudományos UFO megfigyelő állomását, amely azóta már számtalanszor örökítette meg fotón és videón is a Fényt. Később a kutatás vezetését a norvég Ostfold Egyetem vette át, az Olasz Nemzeti Kutató Tanáccsal (Italian National Research Council) karöltve.



Az egykori bányász körzetben mostanra mindössze 140 ember él, a bányák ugyanis bezártak, azokat vízzel töltötték fel.

Napjainkban norvég, olasz és francia kooperációban három állandó megfigyelőállomás működik a környéken. Ezen kívül minden év szeptemberében, amikor a Hold közel két hétig nem kel fel a körzetben, további négy ideiglenes állomást is felállítanak a völgyet körülölelő hegyeken. Emellett pedig, a levegő, a talaj és az éter hullámainak folyamatos vizsgálatával keresik a jelenség lehetséges magyarázatait.

Lehetséges magyarázatok

A közel két évtizede tartó tudományos kutatások ellenére, a mai napig nincs pontos magyarázat a fény eredetére, annál több viszont a hipotézis:

1. A Hessdalen Fény egy még nem teljesen megértett légköri jelenség, amelynek fő okozója a völgy talajának felszínén nagy arányban előforduló szkandium (Sc), amely időközönként reakcióba lép a levegőben található elemekkel. A szkandium ritka, kemény, ezüstfehér fém, mely levegő hatására enyhe sárgás-rózsaszínes elszíneződést mutat.

2. A következő feltevés a Hessdalen Fényeket a piezoelektromossággal magyarázza. E szerint különleges kristályos szerkezetű sziklák, mint például a kvarc, intenzív töltéssűrűséget eredményeznek, amelyek időnként kisülnek és ezt látni a völgy felett.

3. Az egyik legújabb elképzelés szerint a jelenség nem más, mint elektromos töltéssel rendelkező mikroszkopikus plazmakristályok egy csoportja, melyeket az ionizált levegő és a por hoz létre a radon bomlása során a poros atmoszférában. Számos fizikai tulajdonság ugyanis, mint például a rezgése, a geometriai szerkezete, a fény spektruma, amelyeket megfigyeltek a Hessdalen Fények esetében, magyarázható a plazma modellel.

4. Egy Brian Dunning nevű szerző a jelenségről írt könyvében a Hessdalen fényeket az osloi repülőtérről felszálló gépek fényeiként írta le. Hasonló jelenségeket tapasztaltak ugyanis egy texas-i és egy kelet-ausztrál reptér közelében is. Csakhogy ez nem magyarázza a kétszáz évvel ezelőtti észlelést.

5. Természetesen a mai napig sokan hiszik, hogy jelenség egy intelligens idegen civilizáció jelenlétének a bizonyítéka. Erre utalnak egyebek mellett egyes szemtanúk beszámolói, vagy éppen a földfelszínen megjelent furcsa lenyomatok, ahogy az az alábbi videóból is kiderül.



EU-s szervezet előtt a Fények ügye

A néhány héttel ezelőtt megtartott rendes ülésén került először a Európai Földtudományi Unió (European Geosciences Union) napirendjére a Hessdalen Fények ügye. A felszólaló tudósok hangsúlyozták, hogy a Hessdalen Fény bizonyítottan létezik, de közelről sem tudni biztosat a pontos eredetéről, ezért szeretnék, ha az illetékes európai szervezet anyagilag támogatná a kutatások folytatását, ezért erre irányuló beadvánnyal éltek az Unió felé.

Megfelelő anyagi támogatás mellett, gyorsabban megtalálnánk a megoldást. Jelenleg egyetlen kutató sem dolgozik teljes állásban a különös jelenség megfejtésén. Emellett fel kellene állítani egy nagy adatbázist és megteremteni az adatok hozzáférhetőségét is. Szükség lenne a Hessdalen völgy fizikai tulajdonságainak alaposabb feltérképezésére is. Be kellene állítani az infra és az ibolyán túli tartományokat is látó kamerákat, illetve egy érzékeny radar rendszert – mondta el Erling Strand, az Ostfold Egyetem professzora.

B.G Hauge és S. Montebugnoli tudósok a beadvány mellékleteként röviden írásban is összefoglalták, amit az eddigi kutatások alapján tudni lehet:

Ezek szerint a fények leggyakrabban a légkör alsó részében jelennek meg, ezután egy ideig egy helyben lebegnek, majd hirtelen több száz kilométeres másodpercenkénti sebességgel elszáguldanak. Előfordul az is, hogy a jelenség nagy sebességgel zuhan a föld felé, majd eltűnik a horizonton, vagy valamelyik környékbeli tóban. A Hessdalen Fény a kutatások szerint lehet fehér, sárga, vagy kék színű, a legkülönfélébb alakú, a mérete pedig a néhány centiméterestől egészen a pár köbméter űrtartalmúig terjedhet. Néha csupán másodpercekig látható, máskor több tíz percen át, esetenként pedig még annál is tovább. Az elmúlt 14 év megfigyelő munkája alapján úgy vélik, a jelenségnek legalább hat különböző állapota létezik. Ezek a kettős állapot, a tűzgolyó, a plazma sugár, a porfelhő, a villám és a láthatatlan állapot. A jelenség energiaforrása máig ismeretlen, ahogy azt sem tudni, hogy külső vagy belső forrásból származik.



Szokatlan rádiójel a környéken

Három másik tudós T. Farges, E. Blanc és E. Strand, ugyanakkor arról számolt be , hogy rendszeresen ismeretlen eredetű rádiójeleket mértek be és rögzítettek a völgyben, amelyek a nappali órákban, valamint az év egyes napjain teljesen megszűntek. A mintegy 3 MHz frekvenciájú rádiójelet 2010 szeptembere és 2011 decembere között egy mezőre felállított antennával rögzítették: – Azt fontos leszögezni, hogy ennek a 3 MHz-es rádiójelnek semmi köze a fényjelenségekhez.

Viszont van egy állandó elektromágneses háttérsugárzás a völgyben, ami hasonló ahhoz, ami bárhol máshol is mérhető, kivéve azt a különös és igen szokatlan 3 MHz-es frekvenciájú jelet, amely ráadásul látszólag különösebb ok nélkül jelenik meg, majd tűnik el – mondta Frank Purcell, vegyészmérnök, tudós.
Forrás: http://legendavadasz.hu/hihetetlen/hessdalen-a-rejtelyes-fenyjelensegek-volgye
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Állítása szerint a Marson harcolt egy amerikai katona
C:\Users\AAA\AppData\Local\Temp\msohtmlclip1\01\clip_image001.jpg


17 évet töltött a Marson, és most minden titkot elárul a földönkívüliekről egy nyugalmazott amerikai katona.

A nyugalmazott tengerészgyalogos, aki csak Captain Kaye, vagyis Kaye kapitány néven emlegeti magát, nem kevesebbet állít, mint hogy egy szupertitkos küldetés részese volt a Marson. Kaye szerint őt és több tucat társát azért delegálták a vörös bolygóra, hogy az ott élő öt emberi kolóniát megvédjék a földönkívüliek támadásaitól.


A kapitányt állítólag egy nemzetközi szervezet, az Earth Defense Force szervezte be, akik nem csak Amerikából, hanem Kínából és Oroszországból is toboroztak jól képzett katonákat – írja a Mirror.

mars-1024x768.jpg
A gondos válogatás után Kaye kapitány szerint szigorú, három éves kiképzés is várt rá és társaira: megtanultak vezetni három különböző típusú űrsiklót és három bombázó repülőgépet is. A kiképzés pedig nem máshol zajlott, mint a Lunar Operations Commandon, vagyis egy másik szupertitkos űrbázison, ami a Szaturnusz holdján, a Titánon található.

Kaye kapitány így állítása szerint összesen 20 évet töltött a világűrben a hazát, sőt az egész bolygót szolgálva, s azt mondja, a szolgálat végén, amikor visszatérhetett a Földre, még egy pazar búcsúbulit is szerveztek neki a Titánon. A nagyszabású partin pedig nem más volt a díszvendég, mint maga Donald Rumsfeld, védelmi miniszter.
inspiration-mars-red-planet.jpg
exopolitics.org / Mirror / borsonline.hu
http://paranormal.hu/?p=135671#more-135671
 

tisztahiszti

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekem változatlanul az a véleményem,hogy nagyon keveset tudunk a bolygónkról.Hajlamosak vagyunk elhinni,hogy kőbaltával olyan épületeket és egyéb dolgokat emeltek a világ számos pontján amiket ma feltárnak vagy már ismerünk.Én nem vagyok UFO mániás, távol áll tőlem,de az a tény hogy a biblia is csak egy átirat ami Genezis átirat mása lehet elgondolkodtat.Már Babilon előttire is látnak a történészek,gondolom engedik őket látni.Nos özönvíz kérdése, atom robbanás nyomainak megtalálása...aztán hirtelen fejlődése az embernek a repülésben, Leonardo isteni megnyilvánul,kontakt lencse,repülők tervei stb..stb..ez számomra mind mind azt bizonyítják,hogy egy magasabb civilizációöröksége.A piramis építés nem emberi ösztön terméke,japán víz alatti építményei amelyek 24 ezer évesek nem véletlen gubancos makogó őseink művei.Igen is volt több emberi kultúra amely feltehetően elpusztította önmagát mint teszi ezt sikerrel a mostani fajunk.Valahogyan csak ránk maradt az özönvíz meg egyébb legendák sokasága amelyek lassan bizonyossá válnak,hogy vannak valóság tartalmuk.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére