Ukrajnából menekülő magyarok leptek el egy kis szabolcsi falut

A pár száz fős Kispalád népessége olyan mértékben emelkedett az elmúlt egy évben, hogy az már a KSH-nak is feltűnt: több mint megduplázódott a lakosok száma. Kiderült, hogy több száz kárpátaljai magyar jelentkezett be a faluba.

Van, aki a katonai sorozás elől menekült, más egyszerűen csak jobb munkát, több pénzt vagy megbízhatóbb magyar orvost akart. Élni senki sem él ott, így Kispaládból fantomtelepülés lett, de a helyiek büszkén dicsekednek vele, hogy befogadták a még náluk is szerencsétlenebb rokonokat. Igaz, van aki húszezreket keresett rajta.

Magyarország legkeletibb pontja 528 kilométerre van a legnyugatibbtól, a Fehérgyarmati Járásban. Ez az ország egyik legelmaradottabb kistérsége, itt fekszik a határmenti kis falu, Kispalád. A zsákfalun túl már semmi sincsen, csak az ukrán határ, átkelni azonban itt nem lehet, ahhoz el kell menni Tiszabecsig. A faluban nincsen munka, aki dolgozik, az közfoglalkoztatott. Sok az idős, az egyetlen kocsma pedig ki sem nyit délután három óra előtt.

Kispalád népessége 2001 és 2011 között alig fél százalékkal nőt. Ez alatt a tíz év alatt szinte ugyanannyian költöztek el onnan, mint ahányan születtek. 2012 elején 560-an laktak a faluban, azóta azonban Kispalád megtáltosodott, és az országban egyedülálló módon több mint megkétszereződött a lakónak a száma. Ráadásul úgy, hogy a legtöbben az utóbbi egy évben költöztek a településre.

image.aspx

Kispaládon megugrott a lakosok száma

A sok beköltöző még a KSH-nak is feltűnt, és mivel se a születések, se a belföldi beköltözők száma nem indokolt ekkora tömeget, arra a következtetésre jutottak, hogy az új lakók túlnyomó többsége – közel 800 ember – Ukrajnában állampolgárságot szerzett kárpátaljai magyar. Kispaládon jártunk utána, honnan ez a sok ember, miért lett nagy üzlet a rokonok megsegítése, és mi köze mindehhez az ukrán háborúhoz.

A polgármesterválasztással kezdődött

Lakcímbejelentést intézni egyszerű dolog: nem kell hozzá más, csak uniós állampolgárság és a ház tulajdonosának jóváhagyása. Nem számít, hányan laknak egy házban, akár tucatnyian is lehetnek. Ez tűnt fel Varga Zoltán jegyzőnek is, aki 2014 végén azon kapta magát, hogy Kispaládon lényegében minden négyzetméterre jut már egy lakos. 963 – ennyien szerepeltek állandó lakosként 2015 január elsején Kispalád neve alatt a népességnyilvántartóban. A falu jegyzője szerint azonban ez ma már bőven túl van 1200-on és közelít az 1300 fő felé.

“Mi csak az adatokat látjuk, de a faluban azt pletykálták, hogy a választással kezdődött” – mondta Varga. A 2014-es önkormányzati választáson a települést már több mint tíz éve vezető Magyar Sándorné ellenfelet kapott egy helyi válallkozó személyében. Megválasztották ugyan, de a választást megelőzően a helyiek szerint rengetegen állítottak be a faluba azzal, hogy mától itt lesz az állandó lakcímuk. Sorban álltak a lakcímbejelentőkkel a polgármesteri hivatalnál, később, a voksolás napján pedig szintén tumultus volt.

A 2010-es képest tavaly 342-vel szerepeltek többen a szavazói névjegyzékben, és az emberek túlnyomó része szavazott is. A helyiek szerint a választás előtt mindkét polgármester-jelölt hozott bejelentkezőket a faluba, bár többen azt is hozzátették, hogy a későbbi nyertes Magyar Sándorné azzal kezdte, hogy a rendőrséghez fordult, a helyi rendőrkapitány azonban azt mondta, nem tud mit tenni, lakcímet létesíteni ugyanis legális. Magyar Sándorné nem kívánt az Abcúgnak a választásokról beszéni, azt azonban megerősítette, hogy “nagy bejelentkezési dömping” volt akkor a faluban.

image.aspx

Nagy bejelentkezési dömping - mondta Magyar Sándorné polgármester

Fotó: Abcúg / Hajdú D. András

Ez azonban nem állt meg a választások lezárultával, sőt: azóta még többen, közel négyszázan érkeztek faluba. Rádáasul nem csak Kispaládra. A KSH adatai szerint több határmenti faluban is váratlanul megugrott a népesség, igaz sehol sem annyira, mint Kispaládon. Dereksurányba kétszázan érkeztek, Lónyába 145-en. Mindkettő ezer fő alatti lélekszámú falu.

Az ukrán sorozás elől menekülnek

“Mind honosított emberek Ukrajnából” – mondta Magyar Sándorné az új lakókról. Hozzátette, hogy van olyan 100 négyzetméteres ház a faluban, ahová már 90-en vannak bejelentkezve. “Van itt minden házban” – mondta a Fő utcában lakó, nyugdíjas Erzsébet. Majd kiállt az utca közepére és végigmutatott a házakon. “Ott is vannak, oda is bejelentkeztek, ott és ott is” – mondta miközben körbefordult kinyújtott kézzel. Nála 12-en vannak, kisgyerekek is.

Az ottlakás azonban Kispaládon nem jelenti azt, hogy a lakók tényleg a faluban is tartózkodnak. Ottjártunkkor a több száz kárpátaljaiból eggyel sem lehetett találkozni. Erzsébet is azt mondta, hogy a lakói valójában nem laknak nála, csak néhanapján bukkanak fel a hivatalos levelekért. De akkor mit csinálnak Kispaládon?

image.aspx

Erzsébet szerint majd mindne házban van bejelentkező

Az őket befogadó helyiek szerint több oka van az odaköltözésüknek, az egyik leggyakrabban emlegetett pedig az ukrán háború. “Amikor elindult az emberek besorozása, a fiatalok közül sokan úgy döntöttek, hogy átjelentkeznek Magyarországra” – mondta az Abcúgnak a határhoz szintén közel fekvő ukrajnai kis település, Tiszapéterfalva polgármestere. Tóth Bálint szerint ez azért fontos, mert így a hozzátartozóik hivatkozhatnak arra Ukrajnában, hogy külföldön vannak, és nem kell bevonulniuk.


“Olyanok mint a menekültek a tévéből, nem akarják, hogy besorozzák őket” – mondta a kispaládi Máté. A fiú családja szintén befogadott kárpátaljaiakat, azt mondta azért, mert sajnálják őket. A ukrán ismerősei borzalmas dolgokat meséltek neki a Kelet-Ukrajnában zajló háborúról, megérti, hogy abban az ukrán oldalon élők nem akarnak részt venni. Egy barátja, aki nem jelentkezett át, háromszor is kapott behívó levelet, végül pedig inkább átszökött a zöldhatáron, csak hogy elkerülje a besorozást. A hozzájuk beköltöző fiatalok jobban jártak, ők a lakcímük miatt még dolgozni is tudnak, és Mátéval együtt jártak ki Győrbe.

Szegények ezek, rosszabbul élnek, mint mi

Ahhoz, hogy a honosított kárpátaljaiak az Európai Unióban dolgozzanak – akár Magyarországon – nem elég a magyar állampolgárság, magyar lakcím is kell. Különben nincs lakcímkártya, és ha az nincs, akkor se személyi, se adóigazolvány, se TAJ-szám. Ezek pedig kellenek ahhoz, hogy legálisan vállalhassanak állást. A helyiek szerint sokaknak ez a célja a költözéssel.

“Szegények ezek, rosszabbul élnek, mint mi” – mondta Erzsébet. Pedig van köztük orvos, sőt még pap is. Ukrajnában azonban keveset keresnek, és a szociális juttatások is sokkal kisebbek. “Mi közmunkások vagyunk, mégse vagyunk olyan szegények, mint ők” – mondta egy másik falusi.

Egy másik ok, amiért sok, állampolgárságot szerző kárpátaljai átjelentkezik, azok a szociális jutatások – a nyugdíj, a családi pótlék – és az egészságügyi ellátás. A családi pótlék jóval magasabb Magyarországon, a jegyző szerint akkora különbség van az ukrán és a magyar pótlék mértéke között, mint a magyar és a német juttatások között. Ehhez és a magyar TB-bejelentkezéshez szintén lakcímre van szükség.

image.aspx

Sokan az egészségügyi ellátás miatt jönnek

Egy helyi gazda szerint van, hogy tele a körzeti háziorvosi hivatal a bejelentkezőkkel, alig látni ismerőst. Egy ottdolgozó szerint azonban nincsenek olyan sokan, és főleg kórházi beutalókért jönnek. “Jobban bíznak a magyar orvosokban” – mondta Erzsébet. Az ő egyik lakója például daganatos beteg, aki azért jelentkezett be, hogy a nyíregyházi kórházban gyógyulhasson. “Hát hogy ne engedtem volna ide, hogy meggyógyuljon?” – kérdezte Erzsébet – “ez szeretet kérdése, ők is úgy akarnak élni mint mi, normálisan”.

Orgovány Dezső a rokonait fogadta be, egy családot. Az idős férfi világéletében Kispaládon élt, felesége ötven éve költözött oda az egyik szomszédos faluból. Mással nem osztanák meg a lakásukat, de a rokon más, őket muszáj segíteni. Amikor meghallották, mennyire elszaporodtak a bejelentkezések a faluban, áthívták az anyai ágon rokon családot. Az anya nem sokkal korábban veszítette el a tanári állását, és az apa sem talált magának munkát Ukrajnában. Most mindketten Budapesten dolgoznak, és rendszeresen látogatják őket, ilyenkor segítenek a bevásárlásban is.

image.aspx

Orgoványék a rokonokat fogadták be

Jött egy fekete Audi, negyvenezret kínáltak

Erzsébet azt mondta, soha egy fillért sem kért a külföldi lakótársaitól. “Hozzanak a gyereknek valami édességet” – mondta, ő ennyivel megelégszik. Orgovány Dezsőnének elég, ha vesznek kólát, ha látogatóba jönnek. Kispaládon körbekérdezve azonban kiderült, hogy sokan nem jószándékból laktatják a bejelentkezőket, hanem pénzért: egy bejelentkezőért körülbelül húszezer forintot kérnek. De a jegyző találkozott már olyan hirdetéssel is az interneten, ahol tízezer forinért árulták a lakcímeket.

image.aspx

Van, akinek elég, ha csak hoznak valami édességet cserébe

“Jött egy fekete Audi, kiszállt belőle egy nő a lányával, és negyvenezer forintot kínáltak azért, hogy bejelentkezhessenek hozzám” – mesélte egy neve elhallgatását kérő helyi férfi, hogyan keresték meg még a nyáron. “Nekünk ezzel könnyebb lenne” – mondták neki, de visszautasította őket. Azt mondta, nyugodtan kel, nyugodtan fekszik, nincs szüksége idegenekre, a pénzzel pedig nem kerülne beljebb az anyagi helyzete. Az csak a szegényeknek jó, egyszeri bevételnek.

Azok, akik befogadtak kárpátaljaiakat, azt mondták, főleg ismerősökön keresztül jutottak el hozzájuk, de sokakat egy helyi nyugdíjas nő ajánlott be, aki maga is Kárpátaljáról származik, de már évek óta van egy háza Kispaládon. Ottjártunkkor azonban nem volt otthon.

“Sok az ismerős és rokon, testvértelepülés is, sokan segítenek egymásnak” – magyarázta Tiszapéterfalva polgármestere, hogy miért ilyen népszerű Kispalád a kárpátaljaiak körében. “Csak a szomszédba kell menni a hivatalos iratokért, nem Nyíregyházára” – tette hozzá.

Hivatali szigort vetettek be

Varga Zoltán jegyző szerint a bejelentkezések nem törvénytelenek, így ha a papírok rendben vannak, akkor a hivatalnak kötelessége kiadni a lakcímkártyákat. Ennek ellenére fenntartásokkal kezelik a jelenséget. “Én nem vonom kétségbe, hogy sokan humánus indokokból fogadják be őket, de azt is látjuk, hogy van, aki tízezer forintért hirdeti meg a lakását” – mondta. Ez ellen pedig hivatali szigorral léptek fel.

Egyrészt helyben már nem lehet bejelentkezést intézni, csak a Fehérgyarmati Járási Hivatalban, ami harminc kilométerrel odébb van. Ettől azt várták, hogy mérsékli a bejelentkezések számát. A lakcímbejelentőket a lehető legszigorúbban ellenőrzik, több tulajdonos esetén például még azoknak a hozzájárulását is megkövetelik, akik csak egy százalékban birtokolják a házat.


A szociális juttatások – például a családi pótlék – megállapításánál külön-külön, minden igénylőnél ellenőrzik, hogy valóban, életvitelszerűen a településen él-e (ez ugyanis előírás). Beszélnek a szomszédokkal, és még a fogkeféket is megnézik a fürdőben, hogy ki tudják szűrni azokat, akik valójában nem tartózkodnak a településen. Varga szerint mindennek meg is lett az eredménye, idén már mérséklődött a bejelenetkezők száma.

A megduplázódott népesség miatt azonban Magyar Sándorné polgármesternek most kezdett csak el igazán fájni a feje. Azt mondta, közeledik az állami normatíva-megállapítás időszaka, ő pedig attól fél, hogy a bejelentkezések miatt elbukják a falugondnoki szolgálatot. Az ugyanis csak hatszázas lélekszámig jár, a faluban pedig papíron már ezenrél is többen laknak. Magyarné szerint szükségük van a falugondokra, a helyi időseknek ugyanis ő hozza a gyógyszereket vagy vásárol be.

Hvg Fotó: Abcúg / Hajdú D. András

falu1.jpg
 
N
Várható volt, hogy Ukrajnából is megindulnak a menekültek. Abban az országban is megcsinálták a felfordulást, felvetettek velük egy csomó visszafizethetetlen IMF hitelt, majd magukra hagyták őket a reményeikkel. Szegények azt hitték valóban EU- és NATO tagok lesznek.

Ők legalább valóban menekültek. Szörnyű szegénységben élnek és a tél elviselhetetlen lesz sokuk számára. Lengyelországban már nagyon sokan vannak.
 
Érdekes hír volt! Köszi! Érdekesek a földrajzi és szociológiai témák, főleg a kettő együtt. Az Origó is leadhatta volna egy vajkrém-teszt és egy zombi film 500. tömjénzése között.
Én is mindent megtennék, hogy a gyerekeim elkerüljék a behívót. Ha már ilyen jól sikerült a határhúzás, az a legjobb ha eljönnek az ilyen helyekről a magyarok. A többi meg tegye tönkre azt is kis infraktruktúrát, történelmet, európaiságot, ami még létezik. Nem kell sok idő és a demográfia is "győztesek" pártjára áll.
 
Nusi nem hallottad hogy aranybol volt a wc -je a fonoknek es az IMF pisztollyal tartottak sakkba a fonokot nehogy trombitarez is bekerulon a szinaranyak koze es treflive valon. Az IMFfinanszeriota a nyari es a teli rezidenciajat szegeny ukran elnoknek.

Ők legalább valóban menekültek. Szörnyű szegénységben élnek és a tél elviselhetetlen lesz sokuk számára. Lengyelországban már nagyon sokan vannak.
A menekult torvenyek nem ugy vannak ahogy te itelkezel.
egyik nepcsoport refuge mert szegenysegbe el a masik nem.
A lengyelek a kvotakat ukranok befogadasaval teljesitik.
 
A menekult torvenyek nem ugy vannak ahogy te itelkezel.
egyik nepcsoport refuge mert szegenysegbe el a masik nem.
A lengyelek a kvotakat ukranok befogadasaval teljesitik.
Nem, persze, hogy nem úgy vannak a törvények. De az ember a rokonokat nem a törvények szerint ítéli meg.
Még az átkosban is segítettük a kárpátaljaiakat, nemhogy a háborús világban! És ha véletlenül ukrán, vagy más nemzetiség közé csúszik, az is rokon.
 
Refuge az refuge mikor lonek a golyo nem valogat se a bomba, ez civil ez gyerek ez turista vagy rokon vagy kebel barat.
Termeszetes a hataron kivuli magyarokat befogadak es nem kell refuge kervenyeket irni hanem automatikusan "gyorsitott "elarasba intezik a hazatelepulest es kapjak az allampolgarsagot.
Egy egyseges Eus torvenyt kell hozni ami mindenkire vonatkozik barhonan is erkezen menekuljon.

En csupan arra hivtam fel a figyelemt, hogy mas mercevel mer Nusi mikor az arab szegenyek maradjanak otthon az ukran szegenyek johetnek. Elviekben es gyakorlatban egyik se johet mert nem refuge nem menekult , hanem migrans es a bevandorlasi kerelem beadasara van joga es nem refuge kerelemre. Magyarazza es egyoldalu tajekozodassal vadol mikor o maga keveri a szezont a fazonnal.
 
N
Refuge az refuge mikor lonek a golyo nem valogat se a bomba, ez civil ez gyerek ez turista vagy rokon vagy kebel barat.
Termeszetes a hataron kivuli magyarokat befogadak es nem kell refuge kervenyeket irni hanem automatikusan "gyorsitott "elarasba intezik a hazatelepulest es kapjak az allampolgarsagot.
Egy egyseges Eus torvenyt kell hozni ami mindenkire vonatkozik barhonan is erkezen menekuljon.

En csupan arra hivtam fel a figyelemt, hogy mas mercevel mer Nusi mikor az arab szegenyek maradjanak otthon az ukran szegenyek johetnek. Elviekben es gyakorlatban egyik se johet mert nem refuge nem menekult , hanem migrans es a bevandorlasi kerelem beadasara van joga es nem refuge kerelemre. Magyarazza es egyoldalu tajekozodassal vadol mikor o maga keveri a szezont a fazonnal.

Szerintem a mexikói szegények is "refuge". Mi az, hogy refuge? :)

Tényleg, egy amerikai állampolgár előírhatja a nyitott határokat Európának, akkor miért nem írja elő a saját hazájának is? Tudod mi van most például Ausztráliában? Óriási lázadás egy szigeten, ahol a migránsokat zárt táborokban tartják. Kisgyerekeket is! Az összes őr elhagyta a szigetet és a migránsok vették át a terepet. Már évek óta ott vannak és panaszkodnak az ellátásra. Azok a migránsok, akik megkapják a menedékjogot továbbra is a szigeten maradnak. Nem engedik őket a kontinensre. Az érkező hajókat még a tengeren visszafordítják.

Nekik miért szabad így eljárni és nekünk miért nem?

Tudod, hogy japánban is elöregszik a társadalom? És mégsem fogadnak be egyetlen menekültet is. A japánok is és az ausztrálok is USA barátai. Szaud-Arábia is barátja és ugyancsak nem fogad be menekültet.

Tudsz mondani Európán kívül olyan államot vagy földrészt, amelynek rajtunk kívül nem szabad megvédenie a határokat? Én nem tudok, pedig hidd el minden irányban informálódom.
 
Nagyon sokszor leirtam de magad is utana nezhetsz nem titok, Usa Canada Ausztralia szazezres nagysagrendbe fogad be evente menekulteket bevandorlokat.europa se nagyon maradt le a befogadasokban. Ha eu nem lett volna is hatalamas szamu menekulteket fogadott be az osszes lager ami folyamatosan telthazzal mukodott mindig.
Csak a Mo-rol 5-600ezer ember + a tobbi volt keleti tobbol a lengyelek csehek, stb. millios nagysagrenben kaptak befogadast az ny-eu orszagaiba.
Allitasz olyant ami nem igaz. Szaudi penzeli a taborokat igaz nem fogad be refuge embereket de migransokat igen, akik dolgozni jonnek, es millio szamban dolgoznak is a vilag minden orszagabol./meg Mo-rol is rengetegen dolgoznak szaudiba/
Hiaba tartod magad jol informaltnak , de csak egyoldaluan itlekezel orszagokrol.
 
Az ausztrál "befogadási" rendszerről úgy hallottam, hogy nagyon szigorú pontrendszer alapján válogat a hatóság (végzettség, nyelvtudás, gyakorlat, egészség). Új-Zélandról ugyan ezt hallottam néhány évig ott élt ismerősöktől. Lehet, hogy még sem így van? Szaudiban dolgozik sok külföldi, magyar is, de rengetegnek nem mondanám, munkavízum nagyon bonyolúlt (szintén a közelmúltban ott dolgozott ismerőstől tudom első kézből). Az életminőség pedig annyira más, hogy hosszú távra senki nem tervez ott. Persze nem is tudna, hisz nem lehet "csak úgy" odaköltözni.
 
N
Az ausztrál "befogadási" rendszerről úgy hallottam, hogy nagyon szigorú pontrendszer alapján válogat a hatóság (végzettség, nyelvtudás, gyakorlat, egészség). Új-Zélandról ugyan ezt hallottam néhány évig ott élt ismerősöktől. Lehet, hogy még sem így van? Szaudiban dolgozik sok külföldi, magyar is, de rengetegnek nem mondanám, munkavízum nagyon bonyolúlt (szintén a közelmúltban ott dolgozott ismerőstől tudom első kézből). Az életminőség pedig annyira más, hogy hosszú távra senki nem tervez ott. Persze nem is tudna, hisz nem lehet "csak úgy" odaköltözni.
Nagyon sokszor leirtam de magad is utana nezhetsz nem titok, Usa Canada Ausztralia szazezres nagysagrendbe fogad be evente menekulteket bevandorlokat.europa se nagyon maradt le a befogadasokban. Ha eu nem lett volna is hatalamas szamu menekulteket fogadott be az osszes lager ami folyamatosan telthazzal mukodott mindig.
Csak a Mo-rol 5-600ezer ember + a tobbi volt keleti tobbol a lengyelek csehek, stb. millios nagysagrenben kaptak befogadast az ny-eu orszagaiba.
Allitasz olyant ami nem igaz. Szaudi penzeli a taborokat igaz nem fogad be refuge embereket de migransokat igen, akik dolgozni jonnek, es millio szamban dolgoznak is a vilag minden orszagabol./meg Mo-rol is rengetegen dolgoznak szaudiba/
Hiaba tartod magad jol informaltnak , de csak egyoldaluan itlekezel orszagokrol.

Nem nehéz jól informáltnak lenni a mai világban, csak nem a propaganda mainstream médiát kell olvasni.

Tessék, itt van a tiszta forrás! Az ausztrál kormányzat nevében Campbell tábornok mondja el, hogy nem százezret, de egyetlen egyet sem fogadtak be és nem is fognak befogadni!



Olvasd csak el a híreket, hogy mi történik napjainkban a Karácsony szigeteken.
 
Szervusz Melitta ,
meséld már el kérlek hogy hol van az az állitásod szerinti 5-600 ezer Magyar menekült ??? De kérlek menekülteket mondjál és nem olyanokat akik az EU-s törvények által munkavállalási jogon külföldre mentek !! Mert menekült szerintem az mint a genfi egyezmény is kimondja -politikai , vallási, böre szine sexuális hovátartózása miatt hazájában üldözve van . Még a kommunista gyilkosokat sem üldözik Magyarországon akkor miröl beszélünk ???
Hol van az a Szaudi segitség ? Bombával Jemenre vagy mi a franc ??
 
Utoljára módosítva:
Szaudi nem fogad menekeulteket "migranskent"talan lehet menni dolgozni ha van aki felvesz es intezi a papirmunkat.
Mindent kiforgatsz ...., hisz te is tudod ennyien mentek ki dolgozni munkat vallalni Londonba Nemetorszagb stb.
A menekulteket akiket elfogadnak azok is tudnak dolgozni.
Biztos lehetsz benne tudom mi a menekult eleg reszletesen mert vegig mentem ezen az uton a lagerelettol kezdve.
A gyulolkodest a kint elok fogjak megsinyleni , mert a lehetosegeket egyre jobban szukiteni akarjak , es ha a szivedre teszed a kezed, oszinten egy angol vagy egy nemet mit gondolhat a magyar politikarol?...... Szamara ugyan olyan idegen es befogadott mint barhonet a vilagbol erkezett a magyar mint a lengyel vagy akar melyik menekult. Ugyan ugy meg kell tanulni a kinti eletet a szokasokat a jogait es kotelezettsegeit.
Mikor egy orszagbol szazezrek mennek ki az utobbi 5 -8 evben annak az orszagnak nem lenne szabad bantani a menekulteket es elutasitonak lenni.
Ezerszer kitargyaltuk mar , hogy az Eunak kozosen kell megoldast talalni, es valoban nem lehet csak ugy arkon bokron menni orszagrol orszagra, de a kozos hatar vedelmi spotokat is elutasitottak Mo-on. Akkor mi a megoldas szerinted ?korbekeriteni teljesen Mo-t? vagy teljesen szembe menni az Euval? Vagy fizetni mint a katonatiszt az el nem fogadott kvotat mas orszagnak ? tul sok variacio nincs.
 
Nem baj Gyulam majd te kinyitod a bugyelarist es fizeted a segelyt hisz Usaval ugy se vagy megelegedve. A fals infokat itt nem kell kozolnod vagy tartsd meg magadnak vagy mashova vigyed.
 
Szervusz Melitta ,
melyik kérlek a fals infó ?? Kérlek közöld , hogy korrigálni tudjam ?! Elöre is nagyon szépen köszönöm !!! ;) Nem nem vagyok Vietnám óta megelégedve az USA-val és Chilében is megmutatta a fogafehérjét !!
Igaz Tiéd ez oldal tehát bármikor ki is tilthatsz .
 
Gondolkoztam mar rajta, nem csak offolsz allandoan de nincs beirasd hogy ne rugjal egyet az Usaba, ugy hogy talan meg nem is jartal erre fele.
Ha gondolkodsz egy kicsit akkor tudod te mire lett mondva hogy el lehet menni innen,de semmi esetre se a nagymamas skype beszelgeteshez tartozik, de meg a menekultek ugyehez sincs semmi koze. A mashol kapisgaljal ..... ez kimondottan csak is a demagog duma mindenrol ez jut eszedbe.
Vietnam se tartozik e topic temajaba se Chile. Felfordult a vilag , a vilagterkep mikor kezdett bevorosodni farkas szemet neztek a nagyhatalmak, ma sokan visszasirak a komcsi idoket .
Igazan sajnalom,hogy nem vagy megelegedve USa val de gondolom ot ez legkevesbe izgatja hogy te szimpatiadat megnyerje.Meg voltak nelkuled idaig ez utan se fognak krokodil konyeket ejeteni hogy megszeresed oket.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,659
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére