Hírek Uniós támogatásból kapott busszal is mentek a Békemenetre

A Békemenetre olyan buszokkal is mentek, amelyeken EU-s logó volt, mivel uniós támogatással szerezték be azokat. És meghallgathatták Orbán Viktor brüsszelezését .

„Állami megemlékezés volt a Rákóczi út közelében, szerintem az nagyon helyes, ha a mindenkori kormány állami megemlékezésén való részvételt magyar falubuszok segítik.” Ezt reagálta Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón arra a kérdésre, hogy miért voltak láthatóak a Magyar Falu Program keretéből beszerzett önkormányzati buszok is a Békemenetre érkező járművek között.

Több település falubusza kifejezetten a Békemenetre érkezett. A tanya- és falugondnoki buszok beszerzéséről szóló programot azzal indokolta a kormány, hogy „célul tűzte ki a kistelepülések népességmegtartó és népességnövelő erejének növelését, a fiatalok helyben maradását.
Hozzátették: a Békemenetre olyan buszokkal is mentek, amelyeken EU-s logó volt, mivel uniós támogatással szerezték be azokat. És meghallgathatták Orbánnak például ezt a gondolatmenetét:

„Brüsszel ma úgy beszél, és úgy viselkedik velünk és a lengyelekkel, mint az ellenségekkel szokás. Déjà vu érzésünk van, a Brezsnyev-doktrína levegője járja át Európát. Ideje volna, hogy Brüsszelben is megértsék, velünk még a kommunisták se boldogultak. Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, tüske a köröm alatt. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül a Góliát.”

A Darányi Ignác tervben EU-s vidékfejlesztési támogatásból valóban nem csak önkormányzatok, nonprofit szervezetek, egyházi szervezetek pályázhattak buszokra, amiket a helyi közösség céljaira használhattak.

buszok.jpg
 
Fogalomzavarban vagyok!
Nem a kormánypártiakat tituláljátok a szélsőjobbosoknak?
De éppen a kormánypárt az, amelyik az oltásokra buzdít, sőt, kötelezővé is tette, igaz, nem magának meg a parlament tagjainak, de mégis!
Akkor most radikális korona-tagadó, vagy hogyisvanez?

Én, hülye! Én meg úgy tudtam, hogy az a miniszterelnök-jelölt a vírustagadó, aki ugyan demokratának mondja magát, de mégis fertőzötten járta az országot a kampánya során!
680 ezer ember bekemenet, ha ezek nem viros tagadok akkor hogy letezik az hogy nem felnek a jarvanytol talan nekik kulon le van zsirozva hogy se jobbos se szelsojobbost nem lehet a corona virus tuskeinek lefertozni.
Tudjak-e a kedves bekementesek hogy ebbe bele is halhatnak?
Hol van a polgarmester aki ilyen rendezvenyt engedelyez a pandemia ideje alatt?
Orban meg jo lenne ha vedene a magyarokat es nem kitenni ilyen veszelynek oket.
Sajnos meg az is lefertozodhet akik nem vesznek reszt ezen bulin, mert a resztvevok hazavihetik a virust a munkahelyekre is es mint a natha ugy terjeszthetik. Soha igy nem lesz vege ennek a pandemianak.
 
szélsőjobb koronatagadó - erre reagáltam! Ne válaszd ketté!

Ne írd koronának a covid vírust megtévesztő(ha már felváltva Corona és Korona
akkor a vírus szót oda kell tenni
Az egész hülyeség ernőtől származik:

"Igen ezek a többnyire szélsőjobboldali corona-tagadók egyre agresszívebbek."

Bocs de a szélsőjobb még csak nem is korona tagadó
Úgy általánosan
Korona alatt királyságot értesz akkor az királypárti
Annak ellenkezője a köztársasági
De a szélsőjobb az még csak nem is konzervatív
A szélsőjobb az radikálisan konzervazív talán
És talán az már fasiszta
Nem is radikális fedi le hanem a szélsőséges szó teljesen lefedi
Mindenben szélsőséges akár bal akár jobb
Én is korona tagadó vagyok vagyis királyságot tagadó
De nem szélsőséges.
ha létezne szélső közép
Amit még ultra középnek, az ultra jobb ultra bal mintájára
Most találtam ki
 
Utoljára módosítva:
Köszi az ajánlást, bár enélkül is tisztában voltam vele. Elég sok bajor megy át hozzátok dolgozni, ott nem csak tapsolnak, hanem erkölcsileg és anyagilag is sokkal jobban megbecsültek az egészségügyi dolgozók.
A zürichi egyetemi kórház egyik német főnővére szerint, sokkal több idejük van itt egy beteggel foglalkozni mint náluk. Voltam már egy párszor itt kórházban. A gondoskodás fantasztikus. Persze megvan az ára. Baromi drága a biztosítás. Az alapért 500 Frankot fizetek havonta.
 
Itt az idő, ami a legkevesebb. A személyzet létszáma mindenhol a működéshez szükséges minimális létszámban van meghatározva. Az éves rendes szabadságot még belekalkulálják, de azt, hogy egy egészségügyis is lehet beteg, van annak is lehet gyereke, aki beteg lehet, azt már nem.
Ezért figyelik aggodalommal a most jövő hullámot. Sokan csak azt nézik, hogy megment-e a vakcina a kórházi ágytól, vagy sem. Pedig a kérdés inkább az, hogy lesz-e elég alkalmazott a működéshez. Pozitív teszttel még akkor sem dolgozhatunk, ha semmi panaszunk nincs!
 
680 ezer ember bekemenet, ha ezek nem viros tagadok akkor hogy letezik az hogy nem felnek a jarvanytol talan nekik kulon le van zsirozva hogy se jobbos se szelsojobbost nem lehet a corona virus tuskeinek lefertozni.
Tudjak-e a kedves bekementesek hogy ebbe bele is halhatnak?
Hol van a polgarmester aki ilyen rendezvenyt engedelyez a pandemia ideje alatt?
Orban meg jo lenne ha vedene a magyarokat es nem kitenni ilyen veszelynek oket.
Sajnos meg az is lefertozodhet akik nem vesznek reszt ezen bulin, mert a resztvevok hazavihetik a virust a munkahelyekre is es mint a natha ugy terjeszthetik. Soha igy nem lesz vege ennek a pandemianak.
Megtartottuk az Oktoberfestet 2021-ben. Igaz, nem volt 6-7 millió látogatója, mint a jobb években szokott, de a békemenetet így is nagyságrendekkel felülmúltuk.
És nem csak hogy túléltük, de sem a fertőzöttek száma, sem a kórházi ápolásra szorulók száma ugrott meg.
A Tollwod fesztivál egy hónapon át tartott 2021-ben is, de egyetlen nap alatt is több látogatót vonzott, mint a békemenet tokkal-vonóval. Akkor sem növekedett sem a fertőzöttek, sem a kórházban ápoltak, sem a halottak száma.
Több tízezres koncertek, és futball-mérkőzések is voltak a nyáron, ott sem okozott ugrásszerű növekedést a fertőzöttek számában.
 
Ne írd koronának a covid vírust megtévesztő(ha már felváltva Corona és Korona
akkor a vírus szót oda kell tenni
Az egész hülyeség ernőtől származik:

"Igen ezek a többnyire szélsőjobboldali corona-tagadók egyre agresszívebbek."

Bocs de a szélsőjobb még csak nem is korona tagadó
Úgy általánosan
Korona alatt királyságot értesz akkor az királypárti
Annak ellenkezője a köztársasági
De a szélsőjobb az még csak nem is konzervatív
A szélsőjobb az radikálisan konzervazív talán
És talán az már fasiszta
Nem is radikális fedi le hanem a szélsőséges szó teljesen lefedi
Mindenben szélsőséges akár bal akár jobb
Én is korona tagadó vagyok vagyis királyságot tagadó
De nem szélsőséges.
ha létezne szélső közép
Amit még ultra középnek, az ultra jobb ultra bal mintájára
Most találtam ki
Hatalmas üzlet a covid, nem meglepő, ha az ellenzék mindenhol tiltakozik és ágál az intézkedések ellen, de csak addig amíg kormányra nem kerül, mert akkor már nem ő az, aki kimarad belőle. :)
 
Azt is meghallottad, hogy mit követelnek?
Az egészségügyben dolgozók pl. azt, hogy a Biontech-dolgozóknak is legyen kötelező az oltás, ezzel szavazzanak bizalmat azt oltóanyagnak, amit gyártanak!
Rossz szelek árnyékában lehetsz. :)

"Faktencheck: BioNTech-Gründer lehnte eigene Impfung nicht ab
Ein altes DW-Interview mit BioNTech-CEO Ugur Sahin wird aktuell im Netz geteilt. Es soll beweisen, dass sich Sahin "aus Sicherheitsgründen" dagegen entschieden habe, sich selbst impfen zu lassen. Doch das stimmt nicht."

A magyar közmédia elfelejtette megemlíteni, hogy a "BioNTech cég alapitója" egy migráns házaspár.
De lehet, hogy Orbán emiatt nem akart EU-s védőoltást vásárolni a 2021 kezdetén.

Szóval a német neonácik akik az AfD támogatók jelentős részét kiteszik, azt kezdték terjeszteni, hogy a BioNTeck alapitó nem akarja magát beoltani.

Akihez nem jutott volna el, az mRNA-Védöoltás kifejlesztöi Özlem Türeci, Uğur Şahin és Katalin Karikó.
Ugyan az az eset amikor az olimpián egyszerűen meg sem említette a magyar televízió a menekültek csapatát.
 
Igen. Hamisított, összevágott TV interjút osztott meg egy ágról szegröl rokonom a BionTeck igazgatójával. Szóltam neki, de lese sza… A tények nem érdeklik őket.
Én úgy vagyok a szérummal mint a bio zöldséggel. Csak azt veszem abban reménykedve, hogy tényleg az. :)
Különben is öregnek érzem magam a vagánykodáshoz.
 
Hatalmas üzlet a covid, nem meglepő, ha az ellenzék mindenhol tiltakozik és ágál az intézkedések ellen, de csak addig amíg kormányra nem kerül, mert akkor már nem ő az, aki kimarad belőle. :)
Az elarulnad mitol olyan nagy uzlet?
Vilagjarvany konyen hozhat egy vilagvalsagot. De hallgatlak a bomba uzletrol.
 
Igen. Hamisított, összevágott TV interjút osztott meg egy ágról szegröl rokonom a BionTeck igazgatójával. Szóltam neki, de lese sza… A tények nem érdeklik őket.
Én úgy vagyok a szérummal mint a bio zöldséggel. Csak azt veszem abban reménykedve, hogy tényleg az. :)
Különben is öregnek érzem magam a vagánykodáshoz.
Én meg azzal érték egyet, hogy egységesen vagy mindenkinek legyen kötelező, kivételek nélkül, vagy maradjon továbbra is önkéntes.
 
Az elarulnad mitol olyan nagy uzlet?
Vilagjarvany konyen hozhat egy vilagvalsagot. De hallgatlak a bomba uzletrol.
Pl egy maszk bekerülési költsége az euba beszállítva is csak pár centbe kerül. Ára a kereskedelmi forgalomban 1 és 3 euró között mozog. Csak a mi kis cégünk elhasznál havonta kb 2 ezer darabot. Egy nagyobb kórház, öregek otthona stb akár 10 ezret is elhasznál havonta, és hány ilyen lehet.... Ha csak 1 euró a haszna az importőr cégnek darabján, akkor is minimum milliós nyereség havonta.
 
Újabb fideszes “békemenetet” tartanának a választások előtt – 680 ezer embert várnak​

Orban-Viktor-bekemenet-kossuth-ter-mti-1000x600-1-678x381.jpg
Kép forrása: MTI
Alig pár hónappal az előző “békemenet” után, még az idei országgyűlési választások előtt újabb fideszes felvonulást tartana a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA).

A 444 által kiszúrt videóban Csizmadia László, a szervezetek egyik vezetője azt mondta:

(Többen is kiszámolták egyébként, hogy a kormánypárti politikusok és megmondó emberek által félmilliós saccolt fideszes tömeg közel sem volt olyan nagy, mint ahogy megpróbálták eladni azt a propagandában.)

Csizmadia úgy fogalmazott:
IMG_0960.JPG
 
Az elarulnad mitol olyan nagy uzlet?
Vilagjarvany konyen hozhat egy vilagvalsagot. De hallgatlak a bomba uzletrol.
Melitta, nem a lélegeztetőgép volt a nagy üzlet, mert az olyan egyszer volt Budán kutyavásár, hanem az ilyen aprónak tűnő tételek, mert milliók fogynak belőle minden nap.
 
Melitta, nem a lélegeztetőgép volt a nagy üzlet, mert az olyan egyszer volt Budán kutyavásár, hanem az ilyen aprónak tűnő tételek, mert milliók fogynak belőle minden nap.
Ahoz kepest orszagok gazdasagi valsag szelere kerultek.
Mondhatsz akarmit Mo -ot is megviselte nem csak a regeteg halott a rengeteg korhazi koltseg hanem gazdasagilag.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,569
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére