Utaskísérőnek állt a milliárdos alapító

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
utaskiseronek allt.jpg

Elvesztett egy fogadást, ezért légikísérőnek kellett állnia az AirAsia egyik járatán Richard Bransonnak, a rivális Virgin légitársaság milliárdos alapítójának, akit azonban hamar kirúgtak új állásából, mert kiöntötte a narancslevet.



Branson adott az apró részletekre: szőrtelenítette lábát, kirúzsozta száját és piros szoknyát húzott, amikor vasárnap utaskísérőként megjelent az AirAsia Ausztráliából Malajziába tartó gépének fedélzetén. Tony Fernandes, a légitársaság feje - akivel a fogadást kötötte - azonban a hatórás utat követően eltanácsolta a "stewardessi" munkától Bransont, miután az szándékosan narancslevet öntött riválisa ölébe. Mint mondta, Branson egy tizes skálán legfeljebb egy pontot kaphatna teljesítményére.




"Meg akartam ölni, mondtam, hogy ne merészelje" - utalt arra a malajziai üzletember, hogy brit kollegája szándékosan leöntötte. "Az út egy részében alsónadrágban kellett járkálnom, mert nem volt nálam másik nadrág" - ecsetelte viccelődve.


A két mogul még 2010-ben kötött fogadást arról, hogy csapataik hogyan végeznek a Premiere Leauge-ben. Természetesen mindketten saját csapatuk mellett tették le a garast, Fernandes istállója azonban előrébb végzett Bransonénál.


A Perth-ből Kuala Lumpurba vezető utat követően Branson úgy fogalmazott, mindig is ki akarta próbálni magát légikísérőként, de úgy tűnik, vissza kell térnie mindennapi életéhez. Az útból és az a körüli hírverésből származó pénzzel egy kórházban ápolt gyerekeket segítő ausztrál alapítványt támogatnak.
 

vgero

Új tag
Nemcsak a buli miatt jó a hír. Pozitív, hogy mókázás közben másokra is gondolnak, és támogatják az alapítványt.:)
 
Oldal tetejére