Váljak? Ne váljak? és amivel jár....
- Téma inditó cinci68
- Kezdés dátuma
Nem tudom, hogy aktuális-e még a dolog, de ha - sajnálatosan - még nem találtál megoldást, akkor annyit javasolnék, hogy gondolkozz el azon, miért mentél hozzá annyi éve? Ebből már kitalálhatod, hogy mi változott, mi nem, és ez talán közelebb juttat az egyenlet megfejtéséhez.
***
Ha egy házasság ilyenek miatt borul fel, akkor ott nem - vagy nem csak - az anyagiak dominálnak.
Egy harmónikus kapcsolatban nem a hibákat, hiányokat vagdalják egymás fejéhez, hanem a megoldás érdekében fognak össze.
Sziasztok!
Tanácsot szeretnék kérni. Tud Valamelyikőtök ajánlani egy jó párterapeutát?
Köszönettelóri
****
Nem kellene azzal indítani, hogy ketten beszélgettek? !
Nem tudom ki hogy van vele, de szerintem a fene megette azt a kapcsolatot, ha egy kivüláálónak kell eldöntenie, vagy belém sulykolni, hogy szeretem-e még a páromat.
Neki biztos, hogy jó üzlet !
T
TH6777
Vendég
Gratula a topikhoz!
Igen sok embert érint sajnos a válás...és az azt követő tettek jó és rosszasága...az érintettekre...és sajnos az "áldozatokra"...akik maguk a gyermek(ek) ...akiknek az anya-apa válásának a legfájdalmasabb következményeit...kell sajnos elhordozniuk....pedig Ők akaratlanul válnak részeseivé...egy válásnak....ami azért igencsak erősen és döntően befolyásolja a kis életüket...
Sztem minden képpen tragikus egy válás....hiszen akik eljutnak egy válásig...biztos hogy a kapcsolatukban...már ami a megromlást okozta... valóságos és nagyon mély szenvedést élnek át...,mert nem könnyü elvesziteni azt akit....anno szerettünk-biztunk-hittünk benne....és mert fontos volt nekünk...
Azt gondolom...,ha már válás a vége egy kapcsolatnak....azt emberi modon és ki ki a saját érettségének megfelelően zárja le,fogadja el stb...,de nem nehezitve további negativumokkal...mégtöbb fájdalommal a másik felé-iránt...
Igen sok embert érint sajnos a válás...és az azt követő tettek jó és rosszasága...az érintettekre...és sajnos az "áldozatokra"...akik maguk a gyermek(ek) ...akiknek az anya-apa válásának a legfájdalmasabb következményeit...kell sajnos elhordozniuk....pedig Ők akaratlanul válnak részeseivé...egy válásnak....ami azért igencsak erősen és döntően befolyásolja a kis életüket...
Sztem minden képpen tragikus egy válás....hiszen akik eljutnak egy válásig...biztos hogy a kapcsolatukban...már ami a megromlást okozta... valóságos és nagyon mély szenvedést élnek át...,mert nem könnyü elvesziteni azt akit....anno szerettünk-biztunk-hittünk benne....és mert fontos volt nekünk...
Azt gondolom...,ha már válás a vége egy kapcsolatnak....azt emberi modon és ki ki a saját érettségének megfelelően zárja le,fogadja el stb...,de nem nehezitve további negativumokkal...mégtöbb fájdalommal a másik felé-iránt...
<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" align=center><TBODY><TR><TD class=csakidezet colSpan=3 align=middle>"Van, amikor egy emberi kapcsolat ideje lejárt. Barátok ezt értik, és csalódás nélkül tudják tudomásul venni, hogy ezentúl csak ritkán vagy sohasem látják egymást. Ez a szabadság nagy-nagy ajándéka, hogy még csak rossz érzésünk sem marad a válás után - hálásan gondolunk vissza egymásra."
</TD></TR><TR><TD align=left>
</TD></TR></TBODY></TABLE>
</TD></TR><TR><TD align=left>
</TD><TD class=idezet align=middle>Müller Péter</TD></TR></TBODY></TABLE>
Én is gratulálok a topikhoz!
És ahogy ígértem, mesélek.
Az első férjemmel egy suliba jártunk. Az érettségi banketten jöttünk össze. Elkerültem más városba, távkapcsolat nem ment, szétmentünk. Ő is odakerült, megint összejöttünk. Hamarosan megint szakítottunk, aztán megint összejöttünk. A harmadik együttjárásunk elég tartósnak bizonyult. Mikor befejeztem az egyetemet (neki még volt 1 éve), eljegyeztük egymást, majd azon a télen össze is házasodtunk.
2 év házasság után (amiből egy év távkapcsolat volt) rájöttem, hogy nem szeretem. Nem utáltam, nem haragudtam rá, nem volt semmi bajom vele, csak egyszerűen kihalt minden. Idegennek éreztem őt. Nem tudom megmagyarázni ezt az érzést, de meg voltam ijedve, 26 évesen, nyakig benne voltam egy olyan kapcsolatban, ami teljesen kilátástalan volt.
Szegénynek nagy csalódást okoztam, de megbeszéltük, hagytunk egy kis időt, hátha változik valami. Sajnos maradt minden a régiben, így szép csendben elváltunk. Utána mindketten újrakezdtük az életünket.
És ahogy ígértem, mesélek.
Az első férjemmel egy suliba jártunk. Az érettségi banketten jöttünk össze. Elkerültem más városba, távkapcsolat nem ment, szétmentünk. Ő is odakerült, megint összejöttünk. Hamarosan megint szakítottunk, aztán megint összejöttünk. A harmadik együttjárásunk elég tartósnak bizonyult. Mikor befejeztem az egyetemet (neki még volt 1 éve), eljegyeztük egymást, majd azon a télen össze is házasodtunk.
2 év házasság után (amiből egy év távkapcsolat volt) rájöttem, hogy nem szeretem. Nem utáltam, nem haragudtam rá, nem volt semmi bajom vele, csak egyszerűen kihalt minden. Idegennek éreztem őt. Nem tudom megmagyarázni ezt az érzést, de meg voltam ijedve, 26 évesen, nyakig benne voltam egy olyan kapcsolatban, ami teljesen kilátástalan volt.
Szegénynek nagy csalódást okoztam, de megbeszéltük, hagytunk egy kis időt, hátha változik valami. Sajnos maradt minden a régiben, így szép csendben elváltunk. Utána mindketten újrakezdtük az életünket.
Őszintén? Nem tudom. De amíg távkapcsolat volt, baromi sokat dolgoztam, hogy legyen egy kis pluszpénzem lakást rendbe tenni, stb. Kimeszeltem egyedül a lakást, magánóráztam, egy picike kft-be bedolgoztam kötőgéppel éjszakánként, és mindez a napi 8 óra irodai és labormunka mellett. Ő meg ebben nem volt partner, friss végzősként álmodozott, miközben alig futotta kajára. Otthon nem csinált semmit, de amíg munkában voltam, az anyjáék lakását kitakarította- meg ilyen hasonló apróságok. Úgy éreztem, hogy semmi energiát nem hajlandó belefektetni a közös életünkbe, de azért kemény elvárásai voltak. Soha nem veszekedtünk, mindig megpróbáltam megértő és elnéző lenni, de így utólag rájöttem, az egész házasság csak egy szép rózsaszín lufi volt, ami egyszer kipukkant.
Van egy házaspár ismerősünk. Régen mondtuk a férjnek, hogy dicsérje meg néhányszor a feleségét, hiszen nagyon igyekszik. Teltek az évek, de inkább szinte minden rosszért az asszonyt hibáztatta. A feleség nekünk panaszolta el a gondokat, de mi nem tudhattuk 'hivatalosan', hogy mennyire romlik a házasság. Egy időben meg is tiltotta férj a feleségnek, hogy velünk találkozzon. Tönkre is ment a házasság, igaz még nem váltak el. A férj a munkába temetkezik inkább.
Nem egyszerű a kérdés...Mindenkinek éreznie kell,hogy a rossz házasság csak egy megszokás,azért nem lép,meg mert belenyugszik abba,hogy jobb úgysem lesz...Hát lesz.Én 11 év után léptem...Egy diákszerelem volt.Azóta új férjem van.Májusban volt az esküvőnk,és babát várunk...Ennek a 14 éves fiam is örülLépni merni kell!!!
Lépni merni kell!!!
A családi élet két emberen múlik, tapasztalatból mondom, én 21 év után váltam el, amit mai napig bánok és bánni fogok amíg élek....
De akkor is azt mondom, próbáld meg megnézni, megbeszélni józan fejjel mindkét oldalnak a sérelmeit, és csak utána döntsd el mit csinálsz....
De akkor is azt mondom, próbáld meg megnézni, megbeszélni józan fejjel mindkét oldalnak a sérelmeit, és csak utána döntsd el mit csinálsz....
ne aggódj... én még csak egy válásomat meséltem el- a simábbikat.
Majd jövök a másikkal is.
Várom..
Szerintem is érdemes mérlegelni. Írni egy listát azokról a tulajdonságaitokról, amik jól működnek és amik nem, persze mindkettőtökről külön-külön. Megvizsgálni, ki mit tett azért, hogy a helyzet így alakuljon és megéri-e helyre hozni.
Csak kompromisszumból és félelemből maradni.....
Talán, ha mindketten hagynátok egy kis teret egymásnak, néha pár nap külön program, felderíteni mi az oka annak, hogy az ivásban keresi a megoldást, közös programokat csinálni, ahol csak ti ketten vagytok, újra felfedezitek egymást...
Csak kompromisszumból és félelemből maradni.....
Talán, ha mindketten hagynátok egy kis teret egymásnak, néha pár nap külön program, felderíteni mi az oka annak, hogy az ivásban keresi a megoldást, közös programokat csinálni, ahol csak ti ketten vagytok, újra felfedezitek egymást...
