Váljak? Ne váljak? és amivel jár....
- Téma inditó cinci68
- Kezdés dátuma
Én 2-szer már váltam, de ha most kellene, így utólag már nagyon meggondolnám.
Szia!
Azt csak te látod,hogy van-e esély arra, hogy esetleg a férjed változzon valamit. Szerintem érdemes lenne a gyerekek véleményét is kikérni, elég nagyok már hozzá. Néhány év és a gyerekek elköltöznek, tovább tanulnak más városban, családot alapítanak. Csak Ti maradtok egymásnak. El kell döntened, hogy érdemes-e így vele együttélni. Ha már most kezd agresszív lenni mi lesz később? Az utólagos megbánások nem megoldás. Tudom sok mindent mérlegelni kell. Újra egyedül, gyereknevelés szintén egyedül. De ha sikerül vele megegyezni talán a taníttatás és a nevelés anyagi gondjai is megoldhatóak. Elvégre az Ő gyerekei is. Ha nem, vannak jogaid, amit egy ügyvéd is elmond.
De azért egyetértek az előttem szólóval, próbáljátok először megkeresni az okokat. Mi sikerült félre? Nem tudom mit dolgozik, de lehetséges,hogy a munkahely illetve a napi gondok,problémák miatt sokalt be és ide menekült.
Azt csak te látod,hogy van-e esély arra, hogy esetleg a férjed változzon valamit. Szerintem érdemes lenne a gyerekek véleményét is kikérni, elég nagyok már hozzá. Néhány év és a gyerekek elköltöznek, tovább tanulnak más városban, családot alapítanak. Csak Ti maradtok egymásnak. El kell döntened, hogy érdemes-e így vele együttélni. Ha már most kezd agresszív lenni mi lesz később? Az utólagos megbánások nem megoldás. Tudom sok mindent mérlegelni kell. Újra egyedül, gyereknevelés szintén egyedül. De ha sikerül vele megegyezni talán a taníttatás és a nevelés anyagi gondjai is megoldhatóak. Elvégre az Ő gyerekei is. Ha nem, vannak jogaid, amit egy ügyvéd is elmond.
De azért egyetértek az előttem szólóval, próbáljátok először megkeresni az okokat. Mi sikerült félre? Nem tudom mit dolgozik, de lehetséges,hogy a munkahely illetve a napi gondok,problémák miatt sokalt be és ide menekült.
1értelműen több a negatívum ebben a házasságban.Én biztosan a helyedben már eddig nem húztam volna el. De nem vagyok a helyedben.... Gondolod, hogy letudod még mellette élni a hátralévő életedet?
T
TH6777
Vendég
Ne csüggedj...csak bekell tudni....,hogy nagyon kényes téma és személyese mindenkinek a vállás....van akibe élete végéig nyomot hagy...van akinek természetes....az emberek nehezen nyilnak meg e témában....pedig sokszor kibeszélni bizonyos szinten jobb lenne....pláne ilyen forumokon...ahol is arcnélküli fantomként tehetik amit....szégyenkezés-támadások-számonkérések nélkül...hiszen csak olvasunk-véleményt nyilvánitunk ki-ki a maga modján....és meg avagy nem megértésével...
Türelem Formica
Annyiféle téma van ezen az oldalon, hogy győzze az ember kiválogatni...
kgabi hozzászólását olvasva eszembe jutott egy csomó régi dolog... Furcsa, hogy az ember néha "billentyűzetre kap", s idegen embereknek tud elmesélni olyan dolgokat, amiket a barátainak sem...
Az én válásomnak is a gyerek az igazi áldozata... az elkövetője pedig én. Furán hangzik nem? Én voltam a megcsalt fél, mégis - valamennyi idő elteltével - úgy gondolom, hogy a jeleket már akkor kellett volna látnom, amikor összeházasodtunk... De ostoba közhely, hogy a szerelem vakká tesz. Engem megsiketített, megvakított, elhülyített...
Amikor rájöttem arra, hogy hárman vagyunk a házasságomban, el sem hittem, hogy velem ez megtörténhet. Kapkodtam, sírtam, dühöngtem... Az érzelmi tornádó enyhe kifejezés. Eltelt 3 év. A lányom is elfogadta a dolgokat, bár nem könnyen. Az egyetlen, amit ebből az egész őrületből nem bántam meg, az ő. De ettől még azt hiszem, neki egy életen át hátránya lesz abból, ami történt...
Mondjatok valami okosat...
kgabi hozzászólását olvasva eszembe jutott egy csomó régi dolog... Furcsa, hogy az ember néha "billentyűzetre kap", s idegen embereknek tud elmesélni olyan dolgokat, amiket a barátainak sem...
Az én válásomnak is a gyerek az igazi áldozata... az elkövetője pedig én. Furán hangzik nem? Én voltam a megcsalt fél, mégis - valamennyi idő elteltével - úgy gondolom, hogy a jeleket már akkor kellett volna látnom, amikor összeházasodtunk... De ostoba közhely, hogy a szerelem vakká tesz. Engem megsiketített, megvakított, elhülyített...
Amikor rájöttem arra, hogy hárman vagyunk a házasságomban, el sem hittem, hogy velem ez megtörténhet. Kapkodtam, sírtam, dühöngtem... Az érzelmi tornádó enyhe kifejezés. Eltelt 3 év. A lányom is elfogadta a dolgokat, bár nem könnyen. Az egyetlen, amit ebből az egész őrületből nem bántam meg, az ő. De ettől még azt hiszem, neki egy életen át hátránya lesz abból, ami történt...
Mondjatok valami okosat...
Nem tudok okosat mondani. Minden eset más és más, nincsenek sablonok.
Talán annyit kéne tenni, hogy nem ásod el magad, nyitott maradsz a világ dolgaira, kimozdulsz, és megteszel mindent, hogy jól érzed magad, és a kislányodnak is jó legyen. Neki az egészből azt kellene leszűrni, hogy nem minden házasság heppiend, de a válás se a világ vége.
Talán annyit kéne tenni, hogy nem ásod el magad, nyitott maradsz a világ dolgaira, kimozdulsz, és megteszel mindent, hogy jól érzed magad, és a kislányodnak is jó legyen. Neki az egészből azt kellene leszűrni, hogy nem minden házasság heppiend, de a válás se a világ vége.
És akkor, ígéretemhez híven, a második házasságom, ill. válásom története.
Viharosan kezdődött, kb fél év telt el az első csóktól az esküvőig. És ekkor már a gyerek is útban volt. (az endokrinológus miatt, aki megmondta, hogy nem lehet gyerekem kezelés nélkül, emiatt nem is védekeztünk). Eleinte nem ivott sokat. De aztán a családja elfordult tőlünk, nem voltam jó nekik, őt néha elfogadták, néha kiutálták. És egyre többet ivott. Nem vert, de állandóan bántott bennünket. Néha jó volt, néha meg lelki terrorban éltünk. Amikor a fiam 3 éves volt, kórházba kerültem életveszélyes állapotban, egy kipukkant ciszta miatt. Megműtöttek, megmaradtam. Rá egy évre teherbe estem, valóságos csoda volt, műtét miatt nem sok esélyt adtak rá. Megtartottam a babát, bár az ex ellenezte eleinte. Mindenki irigyelt minket kívülről. Szép család, apa, anya, kisfiú, kislány. De belülről csak én tudtam, mennyire férges. Na meg a gyerekek is.
A döntő impulzust a fiam adta meg. 8 évesen megkérdezte: anya, miért nem válsz el apától, és keresel nekünk egy másik apukát, aki nem iszik? Nem látod, hogy ez nem szeret se téged, se engem? De láttam
Addigra már lejárt a gyes, már másfél éve visszamentem dolgozni, erőt vettem magamon, és beadtam a válópert.
A pontot az i-re egy vasárnapi nap tette fel, aznap 8 liter sört gurított le a torkán, estére annyira hülye volt, mindenért engem okolt, üvöltözött, és neki akart menni a 4 éves kislányunknak. Kirohantunk a lakásból, a kicsi mezítláb, én papucsban. Szerencsére anyám a közelben lakik, így volt hova mennünk. Másnap felhívtam egy ügyvédet, és elvittem az iratokat. Ez júniusban volt, decemberben elváltunk. Hát ennyi volt 10 év története röviden.
Megtudtam, hogy mit jelent az alkoholizmus, mit jelent a házasságon belüli nemi erőszak, mit jelent a lelki terror. Megtudtam, hogy lehet embereket úgy nyomorékká tenni, hogy hozzá se ér a másik.
Viharosan kezdődött, kb fél év telt el az első csóktól az esküvőig. És ekkor már a gyerek is útban volt. (az endokrinológus miatt, aki megmondta, hogy nem lehet gyerekem kezelés nélkül, emiatt nem is védekeztünk). Eleinte nem ivott sokat. De aztán a családja elfordult tőlünk, nem voltam jó nekik, őt néha elfogadták, néha kiutálták. És egyre többet ivott. Nem vert, de állandóan bántott bennünket. Néha jó volt, néha meg lelki terrorban éltünk. Amikor a fiam 3 éves volt, kórházba kerültem életveszélyes állapotban, egy kipukkant ciszta miatt. Megműtöttek, megmaradtam. Rá egy évre teherbe estem, valóságos csoda volt, műtét miatt nem sok esélyt adtak rá. Megtartottam a babát, bár az ex ellenezte eleinte. Mindenki irigyelt minket kívülről. Szép család, apa, anya, kisfiú, kislány. De belülről csak én tudtam, mennyire férges. Na meg a gyerekek is.
A döntő impulzust a fiam adta meg. 8 évesen megkérdezte: anya, miért nem válsz el apától, és keresel nekünk egy másik apukát, aki nem iszik? Nem látod, hogy ez nem szeret se téged, se engem? De láttam
Addigra már lejárt a gyes, már másfél éve visszamentem dolgozni, erőt vettem magamon, és beadtam a válópert. A pontot az i-re egy vasárnapi nap tette fel, aznap 8 liter sört gurított le a torkán, estére annyira hülye volt, mindenért engem okolt, üvöltözött, és neki akart menni a 4 éves kislányunknak. Kirohantunk a lakásból, a kicsi mezítláb, én papucsban. Szerencsére anyám a közelben lakik, így volt hova mennünk. Másnap felhívtam egy ügyvédet, és elvittem az iratokat. Ez júniusban volt, decemberben elváltunk. Hát ennyi volt 10 év története röviden.
Megtudtam, hogy mit jelent az alkoholizmus, mit jelent a házasságon belüli nemi erőszak, mit jelent a lelki terror. Megtudtam, hogy lehet embereket úgy nyomorékká tenni, hogy hozzá se ér a másik.
Nem!
üdv itt mindenkinek! új vagyok, és még csak ismerkedem az oldallal...
szerencsésnek mondhatom magam, hogy nem tartozom az elvált emberek közé, de a pallos, mely szét készült vágni a házasságunkat felettünk is ott lebegett...
nagyon sok erő és szeretet kellhetett hozzá, hogy elviseld, és 2 gyereket szülj neki...
ilyen helyzetben, és persze másban is, reménykedik az ember a változásban...
azt gondolom a mi történetünk pozitív kimenetele mindkét fél részéről igényelt komoly változásokat...
17 évesen ismerkedtünk meg. érettségi, főiskola, első munkahelyek még csak az ugynevezett együttjárás időszakában történtek... 21 évesen - már mindketten dolgozóként - házasodtunk össze.
egy éves házasok voltunk, amikor beköltöztünk első önálló lakásunkba.
mindketten keményen dolgoztunk. férjem sokszor túlzásba is vitte, és így tesz a mai napig is.
szépen gyarapodtunk, jó életünk volt. 25 évesek voltunk, mikor megszületett első csodánk, a kislányunk.
következő év tavaszán költöztünk be saját magunk által tervezett, és építtetett házunkba, ahol ma is élünk.
szeretjük. mindenhol ott a kezünk nyoma.
három év múlva érkezett a trónörökös, a kisfiunk.
vele teljesedett ki az életem. nem vágytam már semmi másra. saját otthon, szerető férj, két egészséges csodás gyerek. nekem elég is volt.
a férjem viszont eszeveszett tempóban elkezdett hajtani... dolgozni, maszekot vállalni, hogy egyre több és több legyen... itt kezdődtek a bajok...
sokat volt távol tőlünk, és így szinte az egész ház és háztartás a nyakamba szakad. arról nem is beszélve, hogy a gyerekekek egy idő után már fel se tünt, hogy nincs otthon az apjuk...
sok szép szó, kérés, hiszti, veszekedés, fenyegetőzés... semmi nem használt... így éltünk le kb 15 évet... amikor elfogyott a türelmem...
eljutottunk odáig, hogy a kettőnknek szánt hosszú hétvégi pihenőről, amit annak akartunk szentelni, hogy rendbe tegyük a kapcsolatunkat, és minden megbeszéljünk el kellett mennie dolgozni, mert tartott tőle, hogy "megáll a föld a forgásban", ha nem ő megy...
onnan úgy jöttünk haza, hogy kész, elválunk. ennyit a békülésről...
persze itthon azért higgadtan végigbeszéltük a dolgokat, és rájöttünk, hogy van más megoldás is... nem úgy fogjuk élni tovább a napjainkat, ahogy addig tettük, egymás mellett, hanem együtt...
teljesen új alapokra helyeztük a kapcsolatunkat. ha valami bántotta egyiket vagy másikat, azonnak - nem várva a jó alkalomra - megbeszéltük. mindketten a másik érdekeit is szem előtt tartva végeztük a dolgainkat. tudva, hogy neki mindene a munka, nekem is türelmet kellett gyakorolni, viszont ő cserébe több időt töltött velünk, a hétvégék végre családé lettek...
ennek már 5 éve, és büszkén mondhatom, hogy jól és boldogan élünk. néha ugyan figyelmeztetni kell, hogy húzza be a féket, és lassítson, de használ...
soha többé nem akarunk olyan időszakot az életünkben, mint az a fél év volt...
ezért is írtam az elején, hogy szerencsés vagyok... és boldog.
szerencsésnek mondhatom magam, hogy nem tartozom az elvált emberek közé, de a pallos, mely szét készült vágni a házasságunkat felettünk is ott lebegett...
az exem akkor is ordítozott, amikor még szóba se jött a válás. Amikor beivott, még a tévéhíradóval is veszekedett
nagyon sok erő és szeretet kellhetett hozzá, hogy elviseld, és 2 gyereket szülj neki...
ilyen helyzetben, és persze másban is, reménykedik az ember a változásban...
azt gondolom a mi történetünk pozitív kimenetele mindkét fél részéről igényelt komoly változásokat...
17 évesen ismerkedtünk meg. érettségi, főiskola, első munkahelyek még csak az ugynevezett együttjárás időszakában történtek... 21 évesen - már mindketten dolgozóként - házasodtunk össze.
egy éves házasok voltunk, amikor beköltöztünk első önálló lakásunkba.
mindketten keményen dolgoztunk. férjem sokszor túlzásba is vitte, és így tesz a mai napig is.
szépen gyarapodtunk, jó életünk volt.
25 évesek voltunk, mikor megszületett első csodánk, a kislányunk.következő év tavaszán költöztünk be saját magunk által tervezett, és építtetett házunkba, ahol ma is élünk.
szeretjük. mindenhol ott a kezünk nyoma.
három év múlva érkezett a trónörökös, a kisfiunk.
vele teljesedett ki az életem. nem vágytam már semmi másra. saját otthon, szerető férj, két egészséges csodás gyerek. nekem elég is volt.
a férjem viszont eszeveszett tempóban elkezdett hajtani... dolgozni, maszekot vállalni, hogy egyre több és több legyen... itt kezdődtek a bajok...
sokat volt távol tőlünk, és így szinte az egész ház és háztartás a nyakamba szakad. arról nem is beszélve, hogy a gyerekekek egy idő után már fel se tünt, hogy nincs otthon az apjuk...
sok szép szó, kérés, hiszti, veszekedés, fenyegetőzés... semmi nem használt... így éltünk le kb 15 évet... amikor elfogyott a türelmem...
eljutottunk odáig, hogy a kettőnknek szánt hosszú hétvégi pihenőről, amit annak akartunk szentelni, hogy rendbe tegyük a kapcsolatunkat, és minden megbeszéljünk el kellett mennie dolgozni, mert tartott tőle, hogy "megáll a föld a forgásban", ha nem ő megy...
onnan úgy jöttünk haza, hogy kész, elválunk. ennyit a békülésről...
persze itthon azért higgadtan végigbeszéltük a dolgokat, és rájöttünk, hogy van más megoldás is... nem úgy fogjuk élni tovább a napjainkat, ahogy addig tettük, egymás mellett, hanem együtt...
teljesen új alapokra helyeztük a kapcsolatunkat. ha valami bántotta egyiket vagy másikat, azonnak - nem várva a jó alkalomra - megbeszéltük. mindketten a másik érdekeit is szem előtt tartva végeztük a dolgainkat. tudva, hogy neki mindene a munka, nekem is türelmet kellett gyakorolni, viszont ő cserébe több időt töltött velünk, a hétvégék végre családé lettek...
ennek már 5 éve, és büszkén mondhatom, hogy jól és boldogan élünk. néha ugyan figyelmeztetni kell, hogy húzza be a féket, és lassítson, de használ...
soha többé nem akarunk olyan időszakot az életünkben, mint az a fél év volt...
ezért is írtam az elején, hogy szerencsés vagyok... és boldog.
Egyelőre csak röviden, aztán kérdezz nyugodtan.
Én válófélben, két éve húzódik a per - ez az, amit mindenképp el kell kerülni!!! FŐleg ha gyerekek is vannak (nálunk 3, szétköltözés előtt megbeszéltük, hogy 1 marad velem, 2 a feleségemmel - most kéri azt az egyet is,ami érzelmileg érthető, de a mindennapok azt mutatják, hogy óriási feladat két gyereket egyedül nevelni, és erre is alig van energiája).
Azt hiszem, egy "békés" válás azon múlik, hogy amikor a házastársak szétköltöznek, akkor ki hogyan és mennyi idő alatt tudja feldolgozni ezt. Amíg haragtartás van, addig az újrakezdés esélytelen.
Ja, és válásról viszonylag bölcsen, (....)
Én válófélben, két éve húzódik a per - ez az, amit mindenképp el kell kerülni!!! FŐleg ha gyerekek is vannak (nálunk 3, szétköltözés előtt megbeszéltük, hogy 1 marad velem, 2 a feleségemmel - most kéri azt az egyet is,ami érzelmileg érthető, de a mindennapok azt mutatják, hogy óriási feladat két gyereket egyedül nevelni, és erre is alig van energiája).
Azt hiszem, egy "békés" válás azon múlik, hogy amikor a házastársak szétköltöznek, akkor ki hogyan és mennyi idő alatt tudja feldolgozni ezt. Amíg haragtartás van, addig az újrakezdés esélytelen.
Ja, és válásról viszonylag bölcsen, (....)
T
TH6777
Vendég
