Váljak? Ne váljak? és amivel jár....

kgabi0507 írta:

de miért húzódik ennyire?
Gyerekek hogy viselik, hogy szét lettek választva?

Kattints a kibontásához...

azért sztem nem mindig a jogi utvesztőkben keresendőek az okok-hibák...van amikor ennyi idő után ott van a háttérben....a nem akarásnak nyögés a vége effekt...hiszen elég sokszor az évek mullásával....csak rendeződnek a dolgok is..., ha másban nem...de fejben és lélekben....
azt gondolom a gyerekeknek igen kevés a szavazati joguk ugy egy válláskor...,mint sok egyéb esetben....és sajnos még mindig sokan élnek a fakerekes világbelivel....egy gyerek az gyerek és hallgas a neve....no ez a legrosszabb....pláne tudván...,hogy egy gyerek érzelme és lelke mindig öszinte...

Én azt hiszem most állok ennek a szélén. 27 évesen 12 év együtt lét után úgy érzem kifáradtunk. Van mellettem egy férfi akit rajongva szerettem. S most olyan mintha egy idegen lenne mellettem.

És Ő?

A helyzet elemzése megkívánja a másik fél ismeretét is. Ő hogyan érez, hogyan áll a dologhoz?
Biztos hogy korábbn rajongva szeretted?

times1122 írta:

Én azt hiszem most állok ennek a szélén. 27 évesen 12 év együtt lét után úgy érzem kifáradtunk. Van mellettem egy férfi akit rajongva szerettem. S most olyan mintha egy idegen lenne mellettem.

Kattints a kibontásához...

ez hulye kerdes szerintem... de a valaszom : NEM

Ha már felvetődött a gondolat, akkor igen.

A válás nem egyszerű dolog, sem anyagi, sem lelki, sem családtagok tekintetében.....

Szép napot kívánok Mindenkinek!

Én ezen az oldalon minden tekintetben újnak számítok, ismerkedek a témákkal, hozzászólásokkal és igyekszem belekapcsolódni azokba a dolgokba mik engem is érdekelnek vagy érintenek.
Én egy nagyon fiatal lány vagyok, és most fogok elválni. Még fogalmam sincs hogyan fogok neki. Életem leghatalmasabb hibáját követtem el.
Nem akarom a rossz szülői és baráti háttérre fogni a menekülésemet ebbe a házasságba, de sajnos akaratlanul ezek is mind okai voltak.
Egy evangélikus lelkészről van egyébként szó, akinek én voltam a második házassága, és van 28 év közöttünk. Ez talán ebben a mai világban nem is lenne akkora baj, de senkinek nem kívánom azt a poklot amit mellette éltem át. Ha így ismeretlenül érdekel bárkit is a történetet nagyon szívesen mesélek róla, és én is örülnék annak ha tudnék ezzel kapcsolatban tanácsot kérni aki már átesett ezen.

További szép napot kívánok mindenkinek!!!!
Szeretettel: szhofi

szhofi írta:

Szép napot kívánok Mindenkinek!

Én ezen az oldalon minden tekintetben újnak számítok, ismerkedek a témákkal, hozzászólásokkal és igyekszem belekapcsolódni azokba a dolgokba mik engem is érdekelnek vagy érintenek.
Én egy nagyon fiatal lány vagyok, és most fogok elválni. Még fogalmam sincs hogyan fogok neki. Életem leghatalmasabb hibáját követtem el.
Nem akarom a rossz szülői és baráti háttérre fogni a menekülésemet ebbe a házasságba, de sajnos akaratlanul ezek is mind okai voltak.
Egy evangélikus lelkészről van egyébként szó, akinek én voltam a második házassága, és van 28 év közöttünk. Ez talán ebben a mai világban nem is lenne akkora baj, de senkinek nem kívánom azt a poklot amit mellette éltem át. Ha így ismeretlenül érdekel bárkit is a történetet nagyon szívesen mesélek róla, és én is örülnék annak ha tudnék ezzel kapcsolatban tanácsot kérni aki már átesett ezen.

További szép napot kívánok mindenkinek!!!!
Szeretettel: szhofi

Kattints a kibontásához...

Szia szhofi!
Üdvözlünk,és szivesem meghallgatunk,és szokásunk a segitség itt mindannyiunk részéről!
Tanácsokkal tudunk szolgálni,és majd Te leszűröd belőle a Neked legmegfelelőbbet!!

Szhofi, meséld el. Szívesen olvassuk, és ha tudunk, tanácsot is adunk.

times1122 írta:

Én azt hiszem most állok ennek a szélén. 27 évesen 12 év együtt lét után úgy érzem kifáradtunk. Van mellettem egy férfi akit rajongva szerettem. S most olyan mintha egy idegen lenne mellettem.

Kattints a kibontásához...

nem feltétlen fáradság...minden kapcsolatban és pláne amelyek hosszú ideig működtek...sztem vannak bökkenők...amiket biztos...,hogy meglehet oldani és végül is éppen kisebb és aprobb változtatásokkal helyre hozni-megoldani...véleményem szerint baromi fontos az egymásra való koncentrálás...még akkor is,ha éppen kihülni érezzük a kapcsolatunkat....azt gondolom egyéb iránt...,hogy magában a valóvilágban....a kapcsolatokban törvényszerű....,hogy egy idő után a szerelem hőfoka....azért enyhül és kissé lejjebb esik...,de ilyenkor is arra kell-lene törekedni....,hogy magadnak légy elsősorban fontos...tedd meg bátran ezt...,az az,hogy te jól érezd magad a bőrödben....,és igy minden féle kis változás is....felpezsdítheti az érzelmeiteket....ujból egymás iránt...persze ha a háttérben esetleg nincs egy esetleges 3.személy....véleményem szerint mint a Te estedben is...sajnos sokan ilyen helyzetben....a másiktól várják bizonyos szinten a megváltást....ezzel nem azt mondom persze,hogy Te is....ez hiba....közössen szitják a tűzet az emberek egy kapcsolatban....a kezdetek kezdetén és még sokáig...,de hogy ki ne aludjék...hát közösen kell még a "rözsét" össze szedegetni és a tűzet tovább táplálni....hiszen sztem azért a tüzet mindig fel lehet szítani....oszt még,ha ippeg mással nem is....,de egy jó veszekedéssel..., füszerezve egy kis provokációval..., hiszen az erős negatív érzelmek elősegítik....,hogy a pozitív érzelmek is fellángoljanak....proba "cseresznye"....,különben meg ugye a "semmit nem érzek" is egy érzés...ami nem feltétlen...,hogy valóban semmi...hiszen valaki iránt nem érzek semmit....akkor mégsem közömbös....persze mindenhez két emberke kell...és nem utolsó sorban megfelelő érzelmi inteligencia...tisztelet-bizalom....és kölcsönös alkalmazkodás...

Én azt tanácsolom, semmiképpen ne válj el. Tarts ki a 22 évvel ezelőtti döntésed és esküd mellett, a párod mellett, és próbáljátok együtt megoldani a problémáitokat.

Én is csatlakoztam az elvált nők klubjához

Sziasztok.
Új belépő vagyok. Néztem a témákat és megragadt a figyelmem a válás témán. 2010. november 30-án váltam el én is 5 évi házasság után. Egy két és fél éves kislányom van. A válás igazából nem viselt meg, inkább az az út volt nehéz amíg eljutottam addig, hogy a válást kimondják. Mondhatni, hogy másfél évig tartott amíg be ismertem magamnak, hogy nekem ez a házasság nem jó, még akkor sem, ha van egy kicsi babám. Nehezen tudtam a férjemmel is megértetni, nehezen fogadta el, hogy már nem úgy fütyülök ahogy Ő akarja, hanem van saját akaratom. De megküzdöttem érte. A gyerek érdekében addig addig győzködtem, egyezkedtünk, amíg végre elköltözött, és megosztottuk a közös vagyont is. A válás kimondása után pedig végre elmondhatom, hogy végre már nem veszekszünk, így a kicsi lányom is könnyebben feldolgozta.
Örülök, hogy végre szabad vagyok, és senki sem mondja meg, hogy mit tegyek.

Én úgy gondolom, hogy ha már egy kapcsolat megromlott akkor hiába próbálja az ember a gyerek érdekében megmenteni azt, az sajnos már úgy sem lesz jobb mint előtte.

Syszu írta:

Sziasztok.
Új belépő vagyok. Néztem a témákat és megragadt a figyelmem a válás témán. 2010. november 30-án váltam el én is 5 évi házasság után. Egy két és fél éves kislányom van. A válás igazából nem viselt meg, inkább az az út volt nehéz amíg eljutottam addig, hogy a válást kimondják. Mondhatni, hogy másfél évig tartott amíg be ismertem magamnak, hogy nekem ez a házasság nem jó, még akkor sem, ha van egy kicsi babám. Nehezen tudtam a férjemmel is megértetni, nehezen fogadta el, hogy már nem úgy fütyülök ahogy Ő akarja, hanem van saját akaratom. De megküzdöttem érte. A gyerek érdekében addig addig győzködtem, egyezkedtünk, amíg végre elköltözött, és megosztottuk a közös vagyont is. A válás kimondása után pedig végre elmondhatom, hogy végre már nem veszekszünk, így a kicsi lányom is könnyebben feldolgozta.
Örülök, hogy végre szabad vagyok, és senki sem mondja meg, hogy mit tegyek.

Én úgy gondolom, hogy ha már egy kapcsolat megromlott akkor hiába próbálja az ember a gyerek érdekében megmenteni azt, az sajnos már úgy sem lesz jobb mint előtte.

Kattints a kibontásához...

Gratulálok! Kivánok nyugodtabb életet....a szabadságod a kisgyermeked szabadsága ami biza mindennél és mindenkinél fontosabb kell,hogy legyen...felismerted és felül tudtál kerülni azon dolgok nyomása alól amiben nem lehettél önmagad....mégegyszer gratulálok!

Próbáljátok megoldani valamilyen formába a problémátokat,mert egy válásnak nagyon sok rossz következménye van.
Természetesen ha már ott tartasz ,hogy összeszorul a gyomrod hogy találkozni kell vele megint,beszélned kell hozzá akkor az első utad az legyen hogy beadd a válópert.
Ha nem gyűlölöd még ,csak közömbös számodra akkor várjál addig amíg a gyerekek önálló emberek lesznek.
Történetesen ha a gyerekek azért nem tudnak továbbtanulni mert nem tudod egyedül finanszírozni a gyermekeid téged tesznek felelőssé és nem a piás apjukat.Ezt tudomásul kell venni,mert azt mondják,hogy 22 évet letudtál élni vele ezt a kis időt nem bírtad volna ki?
Ez tény,több ismerősömtől hallottam már ilyen és ehhez hasonló dolgot.
Mérlegeljed a helyzetet és minden szempontot vegyél figyelembe,és csak utána dönts.

Syszu írta:

Sziasztok.
Új belépő vagyok. Néztem a témákat és megragadt a figyelmem a válás témán. 2010. november 30-án váltam el én is 5 évi házasság után. Egy két és fél éves kislányom van. A válás igazából nem viselt meg, inkább az az út volt nehéz amíg eljutottam addig, hogy a válást kimondják. Mondhatni, hogy másfél évig tartott amíg be ismertem magamnak, hogy nekem ez a házasság nem jó, még akkor sem, ha van egy kicsi babám. Nehezen tudtam a férjemmel is megértetni, nehezen fogadta el, hogy már nem úgy fütyülök ahogy Ő akarja, hanem van saját akaratom. De megküzdöttem érte. A gyerek érdekében addig addig győzködtem, egyezkedtünk, amíg végre elköltözött, és megosztottuk a közös vagyont is. A válás kimondása után pedig végre elmondhatom, hogy végre már nem veszekszünk, így a kicsi lányom is könnyebben feldolgozta.
Örülök, hogy végre szabad vagyok, és senki sem mondja meg, hogy mit tegyek.

Én úgy gondolom, hogy ha már egy kapcsolat megromlott akkor hiába próbálja az ember a gyerek érdekében megmenteni azt, az sajnos már úgy sem lesz jobb mint előtte.

Kattints a kibontásához...

Gratulálok én is! Nagy dolog ám az ilyesmit belátni, hogy egy házasság nem megy, főleg amikor még kicsi a gyerek. És az mindenkinek jó, hogy idejében kiléptetek az egészből. Mindenkinek megvan az esélye az újrakezdéshez, és nincs meg a keserű szájízed se, hogy ellőttél vele 20 évet, a fiatalságodat, stb...

szhofi írta:

Szép napot kívánok Mindenkinek!

Én ezen az oldalon minden tekintetben újnak számítok, ismerkedek a témákkal, hozzászólásokkal és igyekszem belekapcsolódni azokba a dolgokba mik engem is érdekelnek vagy érintenek.
Én egy nagyon fiatal lány vagyok, és most fogok elválni. Még fogalmam sincs hogyan fogok neki. Életem leghatalmasabb hibáját követtem el.
Nem akarom a rossz szülői és baráti háttérre fogni a menekülésemet ebbe a házasságba, de sajnos akaratlanul ezek is mind okai voltak.
Egy evangélikus lelkészről van egyébként szó, akinek én voltam a második házassága, és van 28 év közöttünk. Ez talán ebben a mai világban nem is lenne akkora baj, de senkinek nem kívánom azt a poklot amit mellette éltem át. Ha így ismeretlenül érdekel bárkit is a történetet nagyon szívesen mesélek róla, és én is örülnék annak ha tudnék ezzel kapcsolatban tanácsot kérni aki már átesett ezen.

További szép napot kívánok mindenkinek!!!!
Szeretettel: szhofi

Kattints a kibontásához...

Szia szhofi !

Örülök hogy itt vagy, persze jobb lenne ha csak úgy betértél volna hozzánk, és nem ilyen komoly problémával küzdenél, de akkor is jó helyen vagy...ilyenkor már az is nagy segítség ha kiírod a fájdalmadat, és ha csak egy hangyányit is segít a véleményünk, ...már jól jártál..gondolom sejted én férfi vagyok...Kedves Barátom szerint..a "hímhorda" egy képviselője,..de nem vok hímsoviniszta, és meglehetősen pártatlanul állok hozzá a dolgokhoz..ja és néha humorba fojtjuk a bánatunkat, de ez ne zavarjon Téged,nem vagyunk emberevők... így elsőre csak annyit, mindig van választás , és soha nem késő a hibáinkat helyrehozni..állj ki az igazad mellett és védd meg magad.. ha kell foggal körömmel..

Syszu írta:

Sziasztok.
Új belépő vagyok. Néztem a témákat és megragadt a figyelmem a válás témán. 2010. november 30-án váltam el én is 5 évi házasság után. Egy két és fél éves kislányom van. A válás igazából nem viselt meg, inkább az az út volt nehéz amíg eljutottam addig, hogy a válást kimondják. Mondhatni, hogy másfél évig tartott amíg be ismertem magamnak, hogy nekem ez a házasság nem jó, még akkor sem, ha van egy kicsi babám. Nehezen tudtam a férjemmel is megértetni, nehezen fogadta el, hogy már nem úgy fütyülök ahogy Ő akarja, hanem van saját akaratom. De megküzdöttem érte. A gyerek érdekében addig addig győzködtem, egyezkedtünk, amíg végre elköltözött, és megosztottuk a közös vagyont is. A válás kimondása után pedig végre elmondhatom, hogy végre már nem veszekszünk, így a kicsi lányom is könnyebben feldolgozta.
Örülök, hogy végre szabad vagyok, és senki sem mondja meg, hogy mit tegyek.

Én úgy gondolom, hogy ha már egy kapcsolat megromlott akkor hiába próbálja az ember a gyerek érdekében megmenteni azt, az sajnos már úgy sem lesz jobb mint előtte.

Kattints a kibontásához...

Igen a felismeréshez vezető út a legnehezebb, és a leghosszabb is..ha idáig eljutottál szinte fellélegzel, tisztábban látod a múltat, és a jövőt is szebbnek érzed,..a gyerek miatt együtt maradni, negatív, hiszen avval semmi nem lesz jobb , sőt...közhely, de sztm. igaz "kutyából nem lesz szalonna"...
Sok sikert az újrakezdéshez...

Ha nem megy simán, akkor borzasztó nagy lelki teher mindenkinek. Annak, is, aki kezdeményezi.
A (volt) férj (és az esetleges új barátnő) számára a legsúlyosabb probléma a környezet, az ismerősök, a munkatársak azonnali, a tényeket egyáltalán nem ismerő elítélő magatartása. "Minden csoda 3 napig tart" - gondoltuk, de nem! Hónapokon, éveken keresztül úgy néznek rád, beszélnek veled, mint egy féreggel. A társadalomba beépített sablonok nagyon erősek! A "szemét" férj elhagyja a "szerencsétlen" asszonyt azért a "kurváért", "szegény" gyerekek, mit érezhetnek most...
A nagybetűs SZERELEM csak a filmvásznon, vagy a TV-ben olyan dicső, magasztos valami, amiért érdemes áldozatokat hozni, az életedet megváltoztatni, meghalni akár...
Ám amikor az emberek a környezetükben döbbennek rá, hogy két ember szereti egymást, és történetesen már nem tizen, vagy huszonévesek, és esetleg nem függetlenek, hanem megtalálják egymásban azokat a dolgokat, amit a házasságban kitartó kereséssel sem, az emberek úgy utálkoznak, mintha békát látnának. Különösen a nők. - Talán rettegnek, hogy ez velük is megtörténhet.
Becs szóra, azt hittem, minden barátunk drukkolni fog nekünk, de SENKI! Egyedül édesanyám ált ki mellettem, mindenki más ellenség lett.

A gyerekeknek szeretet és biztonság kell. Egy rossz házasságban ez NINCS MEG! Egyáltalán nem az a lényeg, hogy az a vágyott stabil környezet egy házasságon belül, vagy egy jól működő elvált környezetben valósul meg! A válásom egyik fő érve volt, hogy példát szeretnék mutatni a gyerekeimnek a mostani párommal, hogyan lehet szeretettel, kölcsönös kedvességgel együtt élni valakivel. Amikor majd ők kötik valakihez az életüket, remélem ezt a mostani párkapcsolatomat fogják modellnek tekinteni, és nem azt, ami a házasságomban volt (és ma is lenne, ha nem válok el...).

A "kultúrált" válásról csak annyit, hogy csak akkor tudom elképzelni, ha a felek nem is igazán voltak közel egymáshoz. Ha valakihez tényleg hozzágyökerezel, és kultúráltan el LEHETNE tőle válni, akkor kultúráltan rendbe is lehetne hozni azt a kapcsolatot (Egy jó kapcsolathoz nem szerelem kell!!! A szerelem jön, és megy, ahogy ő akar. Egy jó kapcsolathoz SZERETET kell, ez megteremthető, és fenntartható, de csak együttes erővel!). Mind a kultúrált válás, mind a kapcsolat rendbehozása együttműködési készséget és önfeláldozást igényel.
Egy rossz házasságban a dolgok viszont éppen úgy mennek tönkre, hogy már nem lehet kultúráltan együtt élni valakivel! Akkor meg a válást rendben, szépen, "kultúráltan" lerendezni meg már teljes képtelenség.

Én is azt hittem (a balga), hogy simán fog menni minden. 20 éves házasságom utóbbi 10-12 éve arra ment rá, hogy megpróbáljam rendbehozni a dolgokat, a mindenben hibát látó, lusta, önző, a gyerekekkel és velem sem törődő feleségemmel. Mi nem veszekedtünk. KÖZÖNY volt, amit én próbáltam meg legyőzni. Mikor feladtam, és találtam valaki mást, fél éven belül "kiborult a bili" és ő mondta, hogy váljunk el. "OK" - mondtam, "de csináljuk kultúráltan, a gyerekek érdekeit figyelembe véve."
Eredmény: két éven át tartó gyalázkodás, hazudozás, lejáratás, a gyerekek eszközként való felhasználása, öngyilkossági fenyegetőzés, epekeserű gyűlölet, testi fenyegetés, és verekedés. Mindez az Ő részéről, mert én - több kevesebb sikerrel - igyekeztem megőrizni a józanságomat. Sosem ütöttem vissza, sem kézzel, sem szóval. Minden levelemet, minden ajánlatomat leellenőriztettem megbízható emberekkel, nehogy én is kiforduljak végül önmagamból. Én kerestem segítséget pszichológusnál, pszichiáternél, családterapeutánál, gyermekpszichológusnál.

Mindenben az ő javára szóló megegyezést ajánlottam fel sokszor. Végül egy olyan megegyezés született, ami nagyon kedvező neki. 120 ezer Ft-ot fizetek neki havonta, pedig a gyerekek az idejük több, mint egyharmadát nálam töltik (hála Istennek - nagyon szeretem őket), a közös vagyonból 8 millió forinttal több jutott neki, mint nekem. Én albérletben élek, ő a saját két kezemmel épített családi házban. Segítek neki, amit tudok, akkor is, ha nem kéri (tegnap délelőtt pl. a kaput szereltem át, mert szorult.)

Azt hiszed rendben vagyunk? NEM! Mély gyűlölettel mondja, hogy ő milyen rosszul járt, micsoda szemétláda vagyok. Ma is ott tart be nekem, ahol tud, minden lehetőséget kihasznál, hogy ártson nekem, akár a gyerekek kárára is.

Ilyen a válás.

Bares írta:

Ha nem megy simán, akkor borzasztó nagy lelki teher mindenkinek. Annak, is, aki kezdeményezi. A (volt) férj (és az esetleges új barátnő) számára a legsúlyosabb probléma a környezet, az ismerősök, a munkatársak azonnali, a tényeket egyáltalán nem ismerő elítélő magatartása. "Minden csoda 3 napig tart" - gondoltuk, de nem! Hónapokon, éveken keresztül úgy néznek rád, beszélnek veled, mint egy féreggel. A társadalomba beépített sablonok nagyon erősek! A "szemét" férj elhagyja az asszonyt azért a "kurváért", "szegény" gyerekek, mit érezhetnek most...
A nagybetűs SZERELEM csak a filmvásznon, vagy a TV-ben olyan dicső, magasztos valami, amiért érdemes áldozatokat hozni, az életedet megváltoztatni, meghalni akár... Amikor az emberek a környezetükben döbbennek rá, hogy két ember szereti egymást, és történetesen már nem tizen, vagy huszonévesek, és esetleg nem függetlenek, hanem megtalálják egymásban azokat a dolgokat, amit a házasságban kitartó kereséssel sem, az emberek úgy utálkoznak, mintha békát látnának. Különösen a nők. - Talán rettegnek, hogy ez velük is megtörténhet.
Becs szóra, azt hittem, minden barátunk drukkolni fog nekünk, de SENKI! Egyedül édesanyám ált ki mellettem, mindenki más ellenség lett.

A gyerekeknek szeretet és biztonság kell. Egy rossz házasságban ez NINCS MEG! Egyáltalán nem az a lényeg, hogy az a vágyott stabil környezet egy házasságon belül, vagy egy jól működő elvált környezetben valósul meg! A válásom egyik fő érve volt, hogy példát szeretnék mutatni a gyerekeimnek a mostani párommal, hogyan lehet szeretettel, kölcsönös kedvességgel együtt élni valakivel. Amikor majd ők kötik valakihez az életüket, remélem ezt a mostani helyzetet fogják modellnek tekinteni, és nem azt, ami a házasságomban volt (és ma is lenne, ha nem válok el...).

A "kultúrált" válásról csak annyit, hogy csak akkor tudom elképzelni, ha a felek nem is igazán voltak közel egymáshoz. Ha valakihez tényleg hozzágyökerezel, és kultúráltan el LEHETNE tőle válni, akkor kultúráltan rendbe is lehetne hozni azt a kapcsolatot (Egy jó kapcsolathoz nem szerelem kell!!! A szerelem jön, és megy, ahogy ő akar. Egy jó kapcsolathoz SZERETET kell, ez megteremthető, és fenntartható, de csak együttes erővel!). Mind a kultúrált válás, mind a kapcsolat rendbehozása együttműködési készséget és önfeláldozást igényel.
Egy rossz házasságban a dolgok viszont éppen úgy mennek tönkre, hogy már nem lehet kultúráltan együtt élni valakivel! Akkor meg a válást rendben, szépen, "kultúráltan" lerendezni meg már teljes képtelenség.

Én is azt hittem (a balga), hogy simán fog menni minden. 20 éves házasságom utóbbi 10-12 éve arra ment rá, hogy megpróbáljam rendbehozni a dolgokat, a mindenben hibát látó, lusta, önző, a gyerekekkel és velem sem törődő feleségemmel. Mi nem veszekedtünk. KÖZÖNY volt, amit én próbáltam meg legyőzni. Mikor feladtam, és találtam valaki mást, fél éven belül "kiborult a bili" és ő mondta, hogy váljunk el. "OK" - mondtam, "de csináljuk kultúráltan, a gyerekek érdekeit figyelembe véve."
Eredmény: két éven át tartó gyalázkodás, hazudozás, lejáratás, a gyerekek eszközként való felhasználása, öngyilkossági fenyegetőzés, epekeserű gyűlölet, testi fenyegetés, és verekedés. Mindez az Ő részéről, mert én - több kevesebb sikerrel - igyekeztem megőrizni a józanságomat. Sosem ütöttem vissza, sem kézzel, sem szóval. Minden levelemet, minden ajánlatomat leellenőriztettem megbízható emberekkel, nehogy én is kiforduljak végül önmagamból. Én kerestem segítséget pszichológusnál, pszichiáternél, családterapeutánál, gyermekpszichológusnál.

Mindenben az ő javára szóló megegyezést ajánlottam fel sokszor. Végül egy olyan megegyezés született, ami nagyon kedvező neki. 120 ezer Ft-ot fizetek neki havonta, pedig a gyerekek az idejük több, mint egyharmadát nálam töltik (hála Istennek - nagyon szeretem őket), a közös vagyonból 8 millió forinttal több jutott neki, mint nekem. Én albérletben élek, ő a saját két kezemmel épített családi házban. Segítek neki, amit tudok, akkor is, ha nem kéri (tegnap délelőtt pl. a kaput szereltem át, mert szorult.)

Azt hiszed rendben vagyunk? NEM! Mély gyűlölettel mondja, hogy ő milyen rosszul járt, micsoda szemétláda vagyok. Ma is ott tart be nekem, ahol tud, minden lehetőséget kihasznál, hogy ártson nekem, akár a gyerekek kárára is.

Ilyen a válás.

Kattints a kibontásához...

No ez igy gömbülyü...sok sok keserv és kudarc ami tarkitja azt ami mára már elmult...ahoz tudok gratulálni...,hogy végül is ffiként...,de Te tetted meg a lépéseket egy olyan kapcsolat felbontását illetően...amibe egykoron szeretettel és bizalommal indultál a volt feleségeddel...egy olyan kapcsolatot tudtál erődőn fellül fenttartani évekig...amiben az itt leirtak alapján...csak egyoldalu felelőségtudat reálizálható a Te javadra...hisz bőven kitünik...,hogy gyakorlatilag Te álltál stabilabb lábakon minden téren a mára márfelbontott kapcsolatodon bellül...
hogy mások és sajnos a barátoknak hitt mégsem barátok hátatforditása....sajnos az amugy is maga alatt lévő embert mégjobban padlóra teszik...a szokásos és sablonos itt is kijött....a barátok csak addig barátok amig...TISZTELET a KIVÉTELEKNEK!...nagy hibája az emberiségnek...,hogy valahol a kárörvendés és a mások gondjainak csemegézése....belénk lett kódolva...nem mindenkibe és ez a lényeg....
elfelejtik a barátok -kollegák....mindenki a környezetünkbe...,hogy egy kapcsolat nem végtelenés mára már nem is igazán jelent teljes elkötelezetséget...örök hűséget....és igy ugyebár csak a naiv és oktalanok...akik azt hiszik és károgják mint varju a földeken...,hogy biza Ők soha nem vállnak el...soha nem lesznek hűtlenek....stb. na ez igy egy nagy üres hablagy...semmi nem biztos csak abban a röpke pillanatban ami rögvest megtörténik....
különben meg baromiul erősnek kell ahoz lenni...,hogy az ember ne foglalkozon és ne adjon helyt a tudatalattijának kiskamráiba...a mindenféle hablagynak....nincs olyan ember aki oda menjen egy bajbajutotthoz....megveregesse a válát és azt mondja: Te komám add ide a terheidet én cipelem tovább...Te meg élj boldogan és gond nélkül...a többit bizd rám....
vagy Ti tudtok ilyen kétlábon járó emberről...
Tudod azért legalább volt hasznos tanulni valód is ebbe az egész negativum halomba...mostmár simán Tudod...,hogy a barátoknak hit barátaid csak a pályszéléről magot és szidalmakat köpködve barátaid...oszt inkább odébb állnak amikor is...
Tanulság...,hogy az ember mint gyermek és akár felnőtt is már...,de azért a szüleire számithat igazából...no persze sajnos mára már ez is kezd megdölni....szomoru de igy van...szintén Tiszt.a Kivételeknek!

A magam részéről nagyon gyerek párti vagyok...okai vannak persze...,de egy gyerek csak két "ősember" agyában születet meg előbb gondolatilag...,majd fizikálisan is tettek az őseik érte...no ezt ugye senki nem kéri....egy Gyermek nem a sarki ABC polcán akciós termék...., igy egy ártatlan gyerek akit sok kapcsolatban szükséges roszként nemzenek és szülnek semmiről nem tehet....,semminek nem Ő az elrontoja és FELELŐSE!...a felelősők a szülők...és ha közösen...ha külön de mindenkinek bekellene szigoruan tartania mind azt a felelőségét...ami egy Gyereket megillet és kötelező...és ezekre nem akkor kellene ráébredni(már aki képes is erre)...amikor már késő..., és a gyerek lelkileg és minden téren sérül...,mert anno anya-apa egy jót "dugott" és talán már akkor is felelőtlenek voltak....s lettem én...

Iród...,hogy a válásoddal szeretnél példát mutatni a Gyerekeidnek...,hogy a mostani pároddal...stb...ez szép elgondolás és nemes cél...amit ki is lehet vitelezni....de ez csak akkor lehet igazán hatásos...,ha csak iránymutatás és pozitiv értelemben...no meg ha a Gyerekek is igy veszik le....elvárásba nem csaphatnak át ezek a tudatos gondolatok...a majdan felnővekedett Gyerekeinkkel szemben...csak azért mert nekünk nem sikerült ugy a kapcsolatunk...ahogy...,
sztem bármilyen is volt egy kapcsolat...és bárhogyan is borult ki a bili...igen is emberként kellene mindenkinek viselkednie egy váláskor...sajnos sokan annyira "buták" és bocsi ezért...,hogy saját maguk alatt vágják azt a fát ami nekik már régen gyökerestől kifordult saját énjük kiséretében...a fujjolásokkal és egyébb gusztustalan keresztbe tevésekkel...sok ember és tők mindegy a nemiség...csak önmagukat járatják le...a személyiségi rátájuk bőven a bányász breki segge alá kerül...arról nem is beszélve...,hogy amit és ahogy kifelé a másikkal szemben...no az ám olyan mint a bumeráng a grundon...baromiul vissza tud fordulni...oszt lehet szidni mindenkit...csak elsőkörbe őnmagát mindenki...
szoktam vot mondani és itt is e topikokba...,hogy nagyon kevés olyan ember van...akivel igazából még egy közös pisilésre is elmennék...
csak mert még ahoz sincs sok embernek sajnos meg az alap inteligenciája-kulturája...,
mint egy válláshoz sem.... ami azért csak erősebb dolgokat érint...,mint egy jó érzést kiváltó pisilés...
az ember sok helyre fordul segitségért egy kapcsolat megromlásakor...már aki ugye eljut odáig...,hogy magában is rendettéve belássa azon dolgokat amibe Ő maga is részese lett mindennek...hisz azért senki nem születik rossznak-nagativnak...hibázik mindenki kivétel nélkül....de sztem senki de senki nem tud kézzelfogható segitséget adni...csak mindenki a saját tapasztalata-tanultjai és az önmagában tudatosult ismérvei alapján...probál elvi és helyesnek itélt irányadókat adni-mutatni...
ez a segitek neki amiben tudok is..véleményem szerint nem is a volt feleséged iránti segitség...inkább a közös Gyermekeitek miatt történik...mind azon tudatiak miatt...amit Te kénytelen voltál megtapasztalni a megromlásotok idején...
becsületes sőt kötelezően természetes...,hogy segitesz és ez a Gyerekeidnek kell hogy szóljon...a volt feleséged ezt ne elvárásainak kielégitéseként élje meg...mert ez további problémákat eredményezhet és csak a Gyerekek lesznek megint az áldozatai...
hogy neki mi jutott és mit kapott az egykoron közösből...no ezt kell lenyelni ha tetszik...ha nem,mert azért ebbe Te is belementél...független az okoktól és miértektől...
Tudod azért csak van egyfajta érzelem ama oldalról is...és nem közömbösség...amikor is minden adott szituációba hangot ad a gyülöletének...meg játsza a sokak által hitt jó "beváltat"...tegyek csak keresztbe ahol lehet-et...maga a gyülőlet és a szándékos rosszindulat is egyfajta érzés-érzelema másik iránt...tehát mégsem közömbös teljesen...ráadásul ugye mindezek tudatosak is....
no annyit még...,hogy mindig arra kell törekednünk...,hogy bármi is történik...bármit hablagyolnak is a kivül állók...embernek tudjunk maradni és megtennünk minden tőllünk telhetőt.... és csak magunkra számitva...,hogy azok is tudjunk maradni és olyannak...amilyenek vagyunk valósénünkel és lelkünkkel....
nincs olyan ember aki nem kapja meg előbb utobb a méltó jutalmát...ki igy..ki ugy...
Sok sikert és kitartást...és sok sok szeretetet önmagadnak ahoz,hogy Gyermekeid és szereteid felé önzetlenül adj is szeretetedből...és előbb önmagad ,majd a Gyerekeid és ugy szép sorjában mindenki más...ha nem vagy stabil önmagadban...bármit teszel az kevés és ingatag lesz...

nem vagyok én sem más...csak egy ember a sok közül...a gondolataimat vetettem most ide Neked..és szabadon választott ki mit vesz le belőlle....

Köszönet, hogy átgondoltad, és leírtad, te hogyan látod.

Csak pár viszontgondolat:

1. Én is nagyon gyerekpárti vagyok, férfiként "tyúkanyó génekkel".
A gyerekek persze, hogy sérülnek. Elkerülhetetlen, de talán csökkenthető. Gyermekpszichológus által javasolt legfontosabb dolgok:
- MEG KELL MONDANI (többször is) a gyereknek, hogy nem az ő hibájából következett be a válás!! Ez nekünk triviális, de a gyerekben a legnagyobb kárt az a BIZTOSAN KIALAKULÓ tévhit tudja okozni, hogy miatta van az egész!!!
- A gyereket biztosítani kell SZÓVAL, ÖLELÉSSEL TETTEKKEL, hogy ugyanúgy szeretjük, mint eddig.
- A gyerekkel DÖNTÉSEKET kell közölni, részletekbe menően, hogyan fogunk élni ezután. A tiszta, betartott szabályok jelentik a számára a biztonságot, és nem az együtt élő szülők.
- A gyerek jelenlétében a konfliktusaink kezelésénél meg kell őrizni a nyugalmunkat. A gyerek nem azt fogja fel, miről beszélsz, hanem, hogy milyen hangulatban vagy. (tizenévesekre IS igaz!). Ha nyugodt vagy, ő is nyugodt, ha dühöngsz, fél. Ha bizonytalan vagy, fél. Egy világégésen is átviheted a gyerekedet nagyobb károsodás nélkül, ha azt az érzést tudod benne kelteni, hogy ura vagy a helyzetnek.

Én egyébként úgy érzem, hogy a különköltözésem óta a gyerekeimmel sokkal bennsőségesebb lett a kapcsolatom. Kevesebb időt töltünk együtt, de sokkal tartalmasabban. Még mikor együtt éltünk, többnyire csak együtt punnyadtunk.
Mikor együtt éltünk, a volt feleségem alig foglalkozott velük, mióta külön vagyunk ő is rendszeresen aktívan velük van.
Hülyén hangzik, de valamilyen szempontból most jobb a gyerekeinknek.

2. Hogy példát akartam mutatni nekik, az többféleképpen is értelmezhető. Igen, abból a szempontból is példát szeretnék mutatni nekik, hogy ha valami nem jó, merjenek akár nagyot is lépni. Statisztikák bizonyítják, hogy az elvált szülők gyerekei közül többen elválnak. Ez első hallásra nagyon szomorúan hangzik, de jobban belegondolva: nem lehet, hogy az elvált szülők gyerekei el MERNEK válni egy ugyanolyan rossz házasságban, mint amelyikben a nem elvált szülők gyerekei az életük végéig szenvednek???

3. Egy darabig erős az ember, azt hiszi, bármeddig bírja, de aztán egyre fáradtabb lesz. Ez az, amit nem lehet egy hétvégén kipihenni, csak realizálod hónapról hónapra, hogy egyre többet hibázol, egyre kevesebbet bírsz. És akkor van az, hogy kezdenek borulni az alapelvek, meg a régi elhatározások, meg jön, hogy nem ismerek magamra, én nem ez vagyok. És persze itt nem értik a "barátok" meg senki, hogy miért nem tartod be a társadalmilag annyira evidens szabályokat.
Így bomlik fel egy "örök életre" kötött házasság is, persze, hogy komolyan gondoljuk az esküt:"BÁRMI lesz, veled maradok". De nincs olyan erős elhatározás, amit ne lehetne idővel felőrölni.
Marad a végtelen fáradtság. Ha van valakinek módszere, hogy lehet ebből kijönni, várom a segítséget magán mailban.

4. Persze, hogy van érzelem most is a volt feleségem és köztem!!! Oda-vissza is, és nem is egyszerűek!!!
Ami a lényeg, hogy nem a szeretet dominál az biztos. Én érzek nagy adag lelkiismeretfurdalást, és felelősségérzetet, ő érez sértett önérzetet, meg még ki tudja mit!
Nem is szeretném, ha valaha közömbösek lennénk egymás iránt, közös gyerekeink vannak, közös unokáink lesznek, van egy csomó közös problémánk.
Én ezt a kapcsolatot nem megszűntetni szeretném, hanem normalizálni. De nem megy sehogy sem.
Én a mostani páromban megtaláltam a társamat, férfi-női kapcsolatra nem vágyom a volt feleségemmel. De ez nem zárja ki, hogy összefogjunk, ha kell, vagy hogy jót akarjunk egymásnak. Nem zárja ki, hogy a volt feleségemmel "szövetségesek", szülői partnerek, vagy akár barátok lehetnénk.

Miért nem megy ez? Én úgy érzem, rajtam nem múlik. Igen, amit tettem, és adtam, önként tettem és adtam, de azzal a szándékkal, hogy jót tegyek, és jót kapjak érte. Nem kaptam meg. Sajnos, ott tartok, hogy nincs kedvem többet adni, de érzem, hogy ez mindenkinek rosszabb lesz.
Valami ötlet??

Még egyszer köszönöm az érdemi válaszodat. Stabil vagyok. (még...)