Váratlan fordulat – megrázó levelet írtak Simicskának: ezt megemlegeti a Hír TV miatt

Nem a Fidesznek, hanem Simicska Lajosnak címzett levelet Virányi András, alias BANDITA a blogjában. Többféle cikk született a napokban arról, hogy a Fidesz visszavette a hatalmat, de arról nem esett szó, hogy mi ebben Simicska Lajos felelőssége. Bandita erre mutat rá. Levelét változtatás nélkül közöljük.


“Lóvé a zsebben, a nagy demokrácia meg ki a f@szt érdekel. Ugye erről szól nálad az egész, a többi csak könnyű nyári szellő a magad által felállított erkölcsi mércéhez képest .Mert meg lettél mérve a cselekedeteiddel, és elmehetsz te a nagy büdös francba a sütizabáló szokásaiddal együtt a Közgépes éjszakában leszálló nap utolsó sugarának fényében, mikor csontig benyalsz Orbán Viktor hátsójába, ahova beszorult az a gyáva fejed.

Magyar Nemzet, Hír tv, Apeh, jó magyar föld ezer hektár számra, Közgép, meg a többi. Mi kellett volna még? Milliárdok mentek a zsebedbe az adófizetőktől, és neked jogodban állt hülyének lenni, hogy egy hozzád hasonló szarházit idézzek. Tetted ezt akkor teli szájjal nevetve. mikor a kormány szekerét tolva tömted a zsebed a magyar emberek verejtékével összerakott adóforintokból. Akkor nem számított semmi, és senki, te nyertél mindent ezerrel, és nyelted a milliárdokat a semmiért, vagy a túlárazott útépítésekért. Mert akkor Orbán a haverod volt, mostad a szennyesét, és tetted zsebre ezért a közpénzt minden gátlás nélkül.


Mennyi maradt nálad Lajos? Tíz, ötven, száz milliárd, Nem elég az elég Lajos? Mennyi ment a Fidesznek? Száz, ezer milliárd? Viktor szerint az nem elég, vagy neked lettek erkölcsi gátlásaid? Nem akartál neki kastélyt venni? A vejének toronyórát közvilágítással? Hagyni akartál az országnak is a székházeladásból. Vagy bokáig fosv@ a gatyád eleget lett az egészből? Többnek érezted magad egy gázszerelőnél, és megsértődtél? Vagy talán nem is vagy akkora zseni, mint ahogy szeretnéd magad látni a tolató tükörben?

Akárhonnan nézzük Lajos, gyáva kis senki vagy, akinek többet ér a pénz minden erkölcsnél, és aki első szóra lerakod a sütit a kezedből ha csak láttad a vihar első jelét még APEH elnök korodban, mikor törlöd a párt minden adósságát. Most pedig még a közpénzen hozzád került médiát is veszni hagyod a benne dolgozó emberekkel együtt, mert ők neked nem számítanak, pedig csak rád számítottak mikor nálad maradtak, hozzád jöttek a sajtó szabadság nevében. Amit előtte két lábbal tiportál, gyaláztál, de valami más lettél Orbán Viktor valódi arcának megmutatása után.Hogy tökös, bátor, fasza gyerek vagy, és nem félsz a harctól, és akkor ők most szabadon szólhatnak, elmondhatják a valóságot arról ami az országban folyik. Mert gecinek nevezted Orbán Viktort, és nálad jobban senki nem tudja valójában mekkora igazságot is mondtál ki róla. Utána viszont tisztán látszik elfutottál, veszni hagytál mindent, és mindenkit, csak nálad maradjon a meg nem érdemelt vagyon java része. Hogy ebbe most emberek mennek tönkre? Családok kerülnek veszélybe? Fejed a homokba, maradék vagyon megmentve, a többi meg lágy szellő az üveg alján.

Tudsz te most tükörbe nézni? Persze hogy tudsz, velencei drága tükör mondja neked te vagy a legszebb, a legjobban cserben hagyóbb, a legtöbbet sz@rba hagyó, és a legtöbbet felmarkoló még ebben a helyzetben is.

MI lett volna Lajos ha a nálad levő meg nem érdemelt pénzből még fenntartod a médiát, elmondod az igazságot, bemutatod Orbán valódi arcát?Nem a saját pénzed lett volna benne, azt az adófizetőktől közgépesítetted, nyerted Viktor jó voltából pályázaton, mint manapság Lőrinc a gázszerelő, aki analfabéta.

De te a könnyebb utat választottad, hát boruljon rád a józan ész minden megvetése. Legyél, Lajos boldog a magyar emberek munkájával szerzett jövedelem meg nem érdemelt fényűzése közepette, és rohadjon rád a strandpapucs szánkózás közben.

Nem a Hír-tv, nem a Magyar Nemzet, nem az Index miatt fogsz te nagy ember lenni. Te Lajos minden milliárdod ellenére abba a kategóriába kerültél, ahol az ember a nyálát nem pocsékolja egy féregre, akit még eltaposni is csak azért kell, mert bátor, becsületes emberek kerültek miatta bajba, ameddig ő nyugodtan alussza meg nem érdemelt álmát egy ország felett, melyet jobbá tehetett volna.”

simicska-678x381.jpg
 
Nos, igen, körülbelül erről van szó szerintem is. Az csak az érdekes hogy ha én használok ilyen jelzőket a hozzászólásaimban Orbánra, Simicskára, akármelyik magyar kormánytagra, akkor többnyire azt kimoderálják és/vagy figyelmeztetnek érte hogy ilyesmit nem mondunk úgynevezett „emberekre” stb... Most meg ez csak úgy be lett téve ide mint cikk a főoldalra, és még nem is én javasoltam a betevését...

Mindegy, attól még egyetértek vele. Ezek után viszont senki se szóljon be nekem a csúnya szavakért ha a fideszes ROHADÉKOKRA mondom! Ha a cikkírónak szabad, nekem is szabad!
 
Tudsz te kulturatan is fogalmazni es nem kell kovetni az alpari stilust.
Nem arról van szó hogy tudok-e, mert persze hogy tudok, és arról sincs szó hogy „kell-e követni” az ilyen vagy amolyan stílust mert persze hogy nem „kell”!

Itt az a kérdés, szabad-e, már ha az emberből kitörnek a(z amúgy szerintem totál jogos és megalapozott) indulatok, és ha szabad, akkor KINEK szabad és kinek NEM!

Semmi esetre se érzem úgy, bevallom, hogy kevesebbet érnék mint a cikkíró.

Ismétlem, nem arról van szó hogy elítélném őt érte, mert mindennel egyetértek amit írt, és amúgy még a szóhasználata is olyan, hogy nem tartom eltúlzottnak az adott esetre vonatkozóan! Én is ilyesmiket gondolok, és efféle szavakkal. Épp csak ha neki szabad, akkor miért nem szabad nekem, vagy akárki másnak is?

Szóval nem arról van szó hogy „kell-e”, hanem hogy lehet-e, szabad-e, hasonló súlyosságú esetekben!

Amúgy, szerintem simán megérdemelne még sokkal súlyosabb jelzőket is. Persze Orbán is meg mindenki más aki a kormány tagja perpillanat.

Na mindegy, ebből úgyse lesz énekeshalott, megyek inkább vissza programozni...
 
Vajon ettől a blog-bejegyzéstől változik e valami?
Egy üzletembernek a profit a szempont, és amelynek érdekében mindent megtesz. Az, hogy váltott (eladva TV-t, újságot, stb.) természetes dolog. Nagyon kevés politikus cselekedeteivel kapcsolatban lehet csak feltételezni, hogy létezik a közelében valamiféle erkölcs, vagy morál.
De, vissza az eredetihez.
Emlékezzünk csak Kóka János volt SzDSz-es miniszterre. Amióta nem politizál szalad a "kocsi" és lehetősége szerint ott van szinte minden külföldre induló kormányküldöttség repülőgépén, mert üzleti érdeke így kívánja. Amióta nem politizál megy a bolt. Nem egyedi példa ez.
Így fog lenni ez Simicska Lajos esetében is, aki korábban "ellenség" volt, aztán "barát" lett és most ismét "ellenség" vált belőle. :)
 
No igen, pont tegnap délután beszélgettünk anyukámmal arról, hogy Simicska mit tett.
Azt mondtam, hogy azért négyszemközt megkérdezném S.L.-t, hogy ez a 3 év mi is volt tulajdonképpen.

Az emberekben 2015-ben reményt keltett, hogy van egy ember, aki bár O.V. körébe tartozott, de szembeszállt vele, és terít és a vagyonát a megbuktatására használja fel.
Aztán jött 2018. és kiszáll.
Mi az igazság?
Az elmúlt kb. 25 év, vagy az utolsó 3 év.
Ha tényleg olyan pénzügyi zseni, ahogy mondják, akkor az nem lehet akadály, hogy ugrottak a zsíros állami megrendelések.
Ez okos üzletember mindig megtalálja azokat a kiskapukat, ahonnan pénz jöhet.
Vagy csak sokat akart a szarka és nem bírta a farka?
Ezek után mit is várhat az egyszerű ember, ha azt látja, hogy egy olyan kaliber, mint Simicska is bedobja a törülközőt?
Vagy ez is csak egy jól megkomponált színmű, hogy O.V. az élete végéig az ország élén ülhessen?
 
Magyarországból lett Orbánisztán, illetve még az sem. Lett belőlünk egy Fekete Doboz, felül üveglappal.
Minden, amit látunk Magyarországból, az csak az üveglapra vetített kép. Semmi több. Ha beletolunk a dobozba egymillió eurót, egy Simicskát, egy felszólítást, egy EU-t, egy Kínát, vagy Oroszföldet és mi jön ki belőle? Vagy semmi, vagy egy harc a Soros/Brüsszel/Simicska/ENSZ/ ...ellen, hogy csak a legfrissebbeket említsem, vagy OLAF, CEU, Lófasz ... ööö, izé, ez hogy került ide?, vagy Új Duna Híd avatás, bicikiút a semmibe, vagy akármi.
Ez a Fekete Dobozok sajátossága. Beadunk valami adatot (ami akármi lehet) és megvárjuk mi jön ki belőle. Ebből kell kitalálni, hogy működik a Doboz, avagy milyen kapcsolások, kapcsolatok működtetik.
Sajnos, a Magyar Fekete Doboz működése rejtély, eddig a legnagyobb vizilófusok, filozófusok, és minden egyéb gondolkodók se tudtak rájönni. Egy biztos: minden pénzt elnyel és minimum az, ami kijön belőle. Ja, meg az embertelenség, megalázás. Ez egy feneketlen egoist kisgömböc, közepén egy nagy, hízott sötétséggel. Még a kis "a"-t is lenyelte.
Tényleg jöhetne a kisbojtár a hegyes kis bökőjével, hogy kipukassza.
 
Nos, igen, körülbelül erről van szó szerintem is. Az csak az érdekes hogy ha én használok ilyen jelzőket a hozzászólásaimban Orbánra, Simicskára, akármelyik magyar kormánytagra, akkor többnyire azt kimoderálják és/vagy figyelmeztetnek érte hogy ilyesmit nem mondunk úgynevezett „emberekre” stb... Most meg ez csak úgy be lett téve ide mint cikk a főoldalra, és még nem is én javasoltam a betevését...

Mindegy, attól még egyetértek vele. Ezek után viszont senki se szóljon be nekem a csúnya szavakért ha a fideszes ROHADÉKOKRA mondom! Ha a cikkírónak szabad, nekem is szabad!
Amit nem írt le Melitta, hogy ezzel lesüllyednél arra a lenti szintre.
Azt pedig sajnálnánk, mert a CH mégiscsak ápolja a magyar kultúrát...
 
Nem a Fidesznek, hanem Simicska Lajosnak címzett levelet Virányi András, alias BANDITA a blogjában. Többféle cikk született a napokban arról, hogy a Fidesz visszavette a hatalmat, de arról nem esett szó, hogy mi ebben Simicska Lajos felelőssége. Bandita erre mutat rá. Levelét változtatás nélkül közöljük.


“Lóvé a zsebben, a nagy demokrácia meg ki a f@szt érdekel. Ugye erről szól nálad az egész, a többi csak könnyű nyári szellő a magad által felállított erkölcsi mércéhez képest .Mert meg lettél mérve a cselekedeteiddel, és elmehetsz te a nagy büdös francba a sütizabáló szokásaiddal együtt a Közgépes éjszakában leszálló nap utolsó sugarának fényében, mikor csontig benyalsz Orbán Viktor hátsójába, ahova beszorult az a gyáva fejed.

Magyar Nemzet, Hír tv, Apeh, jó magyar föld ezer hektár számra, Közgép, meg a többi. Mi kellett volna még? Milliárdok mentek a zsebedbe az adófizetőktől, és neked jogodban állt hülyének lenni, hogy egy hozzád hasonló szarházit idézzek. Tetted ezt akkor teli szájjal nevetve. mikor a kormány szekerét tolva tömted a zsebed a magyar emberek verejtékével összerakott adóforintokból. Akkor nem számított semmi, és senki, te nyertél mindent ezerrel, és nyelted a milliárdokat a semmiért, vagy a túlárazott útépítésekért. Mert akkor Orbán a haverod volt, mostad a szennyesét, és tetted zsebre ezért a közpénzt minden gátlás nélkül.


Mennyi maradt nálad Lajos? Tíz, ötven, száz milliárd, Nem elég az elég Lajos? Mennyi ment a Fidesznek? Száz, ezer milliárd? Viktor szerint az nem elég, vagy neked lettek erkölcsi gátlásaid? Nem akartál neki kastélyt venni? A vejének toronyórát közvilágítással? Hagyni akartál az országnak is a székházeladásból. Vagy bokáig fosv@ a gatyád eleget lett az egészből? Többnek érezted magad egy gázszerelőnél, és megsértődtél? Vagy talán nem is vagy akkora zseni, mint ahogy szeretnéd magad látni a tolató tükörben?

Akárhonnan nézzük Lajos, gyáva kis senki vagy, akinek többet ér a pénz minden erkölcsnél, és aki első szóra lerakod a sütit a kezedből ha csak láttad a vihar első jelét még APEH elnök korodban, mikor törlöd a párt minden adósságát. Most pedig még a közpénzen hozzád került médiát is veszni hagyod a benne dolgozó emberekkel együtt, mert ők neked nem számítanak, pedig csak rád számítottak mikor nálad maradtak, hozzád jöttek a sajtó szabadság nevében. Amit előtte két lábbal tiportál, gyaláztál, de valami más lettél Orbán Viktor valódi arcának megmutatása után.Hogy tökös, bátor, fasza gyerek vagy, és nem félsz a harctól, és akkor ők most szabadon szólhatnak, elmondhatják a valóságot arról ami az országban folyik. Mert gecinek nevezted Orbán Viktort, és nálad jobban senki nem tudja valójában mekkora igazságot is mondtál ki róla. Utána viszont tisztán látszik elfutottál, veszni hagytál mindent, és mindenkit, csak nálad maradjon a meg nem érdemelt vagyon java része. Hogy ebbe most emberek mennek tönkre? Családok kerülnek veszélybe? Fejed a homokba, maradék vagyon megmentve, a többi meg lágy szellő az üveg alján.

Tudsz te most tükörbe nézni? Persze hogy tudsz, velencei drága tükör mondja neked te vagy a legszebb, a legjobban cserben hagyóbb, a legtöbbet sz@rba hagyó, és a legtöbbet felmarkoló még ebben a helyzetben is.

MI lett volna Lajos ha a nálad levő meg nem érdemelt pénzből még fenntartod a médiát, elmondod az igazságot, bemutatod Orbán valódi arcát?Nem a saját pénzed lett volna benne, azt az adófizetőktől közgépesítetted, nyerted Viktor jó voltából pályázaton, mint manapság Lőrinc a gázszerelő, aki analfabéta.

De te a könnyebb utat választottad, hát boruljon rád a józan ész minden megvetése. Legyél, Lajos boldog a magyar emberek munkájával szerzett jövedelem meg nem érdemelt fényűzése közepette, és rohadjon rád a strandpapucs szánkózás közben.

Nem a Hír-tv, nem a Magyar Nemzet, nem az Index miatt fogsz te nagy ember lenni. Te Lajos minden milliárdod ellenére abba a kategóriába kerültél, ahol az ember a nyálát nem pocsékolja egy féregre, akit még eltaposni is csak azért kell, mert bátor, becsületes emberek kerültek miatta bajba, ameddig ő nyugodtan alussza meg nem érdemelt álmát egy ország felett, melyet jobbá tehetett volna.”

simicska-678x381.jpg
*
Fenti véleményt osztom és igaznak tartom. Ez nem ráolvasás, de volna oka Lajosnak a szégyenkezésre. Kár, hogy nem tudja milyen érzés az.
 
Hát nem mosdatja Simicskát az biztos.
Nincs is miért.
De igazságtalan kicsikét.
Az állam összes eszközével szemben.
Nem lehetett Don Quijote de la Mancha.
Nem is az a típus.(külalakra sem)
ea851817-46cd-48fe-950e-3abf8a4ab864.jpg

Akik az akkori Hír Tv hangváltásától várták az orbáni túlhatalom elleni megoldást
azok nem ismerik azt a hatalmi előnyt amint az államgépezet képes rosszat is tenni.Rossz kezekben
A médiát teljesen átrendezni ahhoz nem volt eszköze
De hamar kiszállt ez úgy tűnik:
MI lett volna Lajos ha a nálad levő meg nem érdemelt pénzből még fenntartod a médiát, elmondod az igazságot, bemutatod Orbán valódi arcát?
Nos ezt meg gyávaságból mert Ő is sáros nem tette meg
 
Az emberekben 2015-ben reményt keltett, hogy van egy ember, aki bár O.V. körébe tartozott, de szembeszállt vele, és terít és a vagyonát a megbuktatására használja fel.

Igaz ezek voltak a naiv reményeink mint eggyel fentebb írtam
Az meg hogy elvesztette a Hir TV-t.
Meg részben a milliárdjait
Még nem kellett volna leállnia hisz párhuzamosan sokkal olcsóbb médiát támogathatott volna ilyet mint az alábbi
Ez a fiatalember elég jó és kiegyensúlyozott szembesítést felvilágosítást csinál a politikusokról
Ebben a részben éppen Gyurcsányt taglalja őszintén igazul
De nem kíméli egyiket sem
Ez lehetett volna volna az utad Simicska.
Kap Orbán is és te is.
Ezt fenntartani neked kicsi pénz nekik csőd, mert nincs annyi se.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,732
Tagok
615,331
Legújabb tagunk
Monika L.
Oldal tetejére