Védett erdőt irtottak ki, pénzbüntetést sem kaptak érte

Első fokon félmillió forint büntetés megfizetésére és az érintett, Natura 2000-es besorolású terület helyreállítására kötelezte az első fokú természetvédelmi hatóság, a a Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatala a Balaton Sport Klub Kft.-t, miután az októberben leváltott független polgármester, Marton Béla engedélyével letarolták a tóparti erdőrészt, hogy ott sportröplabdapályát létesítsenek.

Az ügyben fellebbezést nyújtott be a cég, amiről a Pest Megyei Kormányhivatal másodfokon úgy határozott: visszavonja a pénzbüntetés, mindössze figyelmeztetésben részesíti a céget, továbbá arról sincs már szó, hogy helyre kellene állítaniuk a területet, tudta meg a 24.hu a birtokába került másodfokú döntésből.


A Pest Megyei Kormányhivatal döntésében nem vonja kétségbe, hogy a fakivágások egy Natura 2000-es besorolású (az ilyen területek védettségét az unióval kötött egyezmények garantálják) területen történtek, hiszen a védettséget nemcsak az ingatlan-nyilvántartásban rögzítették, de tartalmazta azt a balatonfűzfői önkormányzat építési szabályzata is. A lap azt írja, hogy a Balaton Sport Klub Kft. egyszerűen letagadta a fakivágásokat: a dokumentum szerint csak az ingatlan gondozását és helyreállítását ismerték el.

A kormányhivatal a döntésben azt írja:

a rendelkezésre álló iratanyagok alapján megállapítható, hogy Natura 2000 terület kijelölésének alapjául szolgáló jelölő fajok, jelölő élőhelyek károsodása nem valósult meg. A jogellenes cselekménnyel a terület más Natura 2000 területekkel alkotott ökológiai hálózatának koherenciájában betöltött szerepe sem sérült, így a 91/2007. Korm. rendelet szerinti természetben okozott károsodás, így környezetkárosodás nem állapítható meg.

Ugyanakkor a területen most röplabdapálya sem létesíthető, hiszen a terület továbbra is Natura 2000-es besorolású, ahhoz pedig, hogy ehhez sportpályát létesítsenek, le kellene venni róla a védettséget. Ez azonban az uniós egyezmények miatt nem igen várható.

Az előző polgármester, Marton Béla korábban azt állította a fűzfőiek Facebook-csoportjában, hogy a terület nem Natura 2000-es besorolású, a Magyar Nemzetnek pedig azt mondta, a fák fokozottan veszélyesek voltak.

Nem ez az első eset, amikor fakivágásokkal kapcsolatban írunk Balatonfűzfőről: 2018 nyarán a Fűzliget lakópark építésekor a beruházó panorámás lakásokat ígért, ám ezt fák akadályozták. A Wallis-csoporthoz tartozó Milton Property Kft. szerette volna, ha a problémás fás terület az önkormányzathoz kerül az államtól, majd ők bérbe veszik, így kivághatták volna a fákat. Ám Marton Béla akkori polgármester előterjesztését végül az önkormányzati bizottság nem támogatta.

INSZ

upload_2019-11-30_17-28-16.jpeg
 
Országszerte vannak ilyen illegális fakitermelések. Ugyse lehet mit kezdeni ezekkel az emberekkel mert mind a törvény felett áll ennyi. Az ilyen ember nem követ el büntettet csak azok a veszélyesek akik a száraz ágakat összeszedik és hazatolják kerékpáron na rájuk aztán mindenféle bírságot kiszabnak és még meg is hurcolják őket csak mert szegények. Akik kamionnal lopják a fát azok mind rá vannak szorulva teljesen érthető hiszen valamiből meg kellet venni a kamiont.
 
L
De emberek, értsük meg, hogy: "a fák fokozottan veszélyesek voltak"! És különben sem védett terület - mondta.
Tartsa fel a kezét, akit még nem támadtak meg fák csoportosan.
Én ennyi ellentmondást, mint a cikkben ismertetettet még egy helyen nem láttam.
Adva van egy cég, ami törvénytelenül kiírt egy erdőt, és különböző hivatalok asszisztálnak neki ehhez
- pedig az illetékes cégnek azonnal meg kéne szűnnie és az illetékes elvtársaknak életük végéig fát kéne ültetniük közmunkában.
Ezzel szemben még a nevetségesen alacsony büntetést is elengedik.
 
L
Országszerte vannak ilyen illegális fakitermelések. Ugyse lehet mit kezdeni ezekkel az emberekkel mert mind a törvény felett áll ennyi. Az ilyen ember nem követ el büntettet csak azok a veszélyesek akik a száraz ágakat összeszedik és hazatolják kerékpáron na rájuk aztán mindenféle bírságot kiszabnak és még meg is hurcolják őket csak mert szegények. Akik kamionnal lopják a fát azok mind rá vannak szorulva teljesen érthető hiszen valamiből meg kellet venni a kamiont.
A traktorosokról nem is szólva...
Pedig nem ártana egy kis vérfrissítés a dutyiban:
trakto10.jpg
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
csak azok a veszélyesek akik a száraz ágakat összeszedik és hazatolják kerékpáron
A rövidkéért bocs.Azok akik az erdő lopást (más fáját) egy rasszra erős gyűlölettel terelték.Valóban nem nézik: nem csak Ők a kár.Az egy másfajta jelenség bajnak az is baj.De ne gyűlölettel nézzenek rájuk az szociális és rendészeti kérdés.
Ez pedig a hatalom és a kiváltságosok arroganciája és igen így ez is rendészeti kérdés De sokkal nagyobb mocsokság
 
A traktorosokról nem is szólva...
Pedig nem ártana egy kis vérfrissítés a dutyiban:
Orbán Viktor lánya és veje a lagzin egy traktor előtt látható a Story magazinban megjelent képen. Ez a traktor ugyanaz, mint amelyet a Népszabadság munkatársa korábban a Natura 2000 területen nagy mennyiségű fa engedély nélküli kivágása után talált a helyszínen.
A jármű a miniszterelnök 27 éves veje, a Tiborcz István többségi tulajdonában lévő családi vállalkozás, az ES Hungary Kft. tulajdona. A lagzinak helyet adó Csabdi-Tükröspusztán lévő Tiborcz-birtok tőszomszédságában a tulajdonosok tudta nélkül irtották a fát a kormányfői vő testvére, Tiborcz Eszter által elnyert 157 hektárállami föld két szántója közt fekvő, magántulajdonban lévő területen, amely akadályozza a teljes birtokegyesítést.
És a Tiborc hozzáállása bármihez:


Matolcsy-féle eleganciával vigyorog bele az arcunkba: nem érti, hogy a köznek mi köze van a kedvéért beüzemelt közpénsszivattyúhoz, a bahreini csokizáshoz, paloták és kastélyok adásvételéhez, nem remélt új vállalkozások gründolásához.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Nekem meg nem telik egy nyavajás használt trakira sem. Hiába aki nem lop, nem hazudik, nem zsákmányolja ki a szegényeket annak sose lesz vagyona. Mert hát hogy szerezték az urak a vagyonukat? Erőszakkal elvették a parasztoktól és egyéb népektől a múltban. ma is ez folyik csak modernebb módszerekkel. Nem tudom meddig tűri még ezt a nép.
 
Nekem meg nem telik egy nyavajás használt trakira sem. Hiába aki nem lop, nem hazudik, nem zsákmányolja ki a szegényeket annak sose lesz vagyona. Mert hát hogy szerezték az urak a vagyonukat? Erőszakkal elvették a parasztoktól és egyéb népektől a múltban. ma is ez folyik csak modernebb módszerekkel. Nem tudom meddig tűri még ezt a nép.
Néha az az érzésem arra kell haragudnom aki megválasztotta.És elhitte amit az előzőekre mondtak.
Mégis csak volt élni és élni hagyni.
A feudális világot nem hozták vissza egyik sem 1989 óta, csak ez a népámító hazug.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,701
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére