Vége a kanadai bevándorlásoknak?

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Kanadai-zaszlo(210x140).png

A magyar menekültjogi kérelmeknek 95 százaléka alaptalannak bizonyult Kanadában – ismertette Jason Kenney, Kanada állampolgársági és bevándorlásügyi minisztere, a Kanadai Magyar Televízió Dr Frank Tibor által készített interjúban.

- Ami minket legjobban érdekelni fog, az a Magyar menekültek helyzete Kanadában, de egészében én szeretnék kérdéseket feltenni három általános témában. Ha megengedi, szeretném, ha elsőnek az általános multinacionális bevándorlás témájával kezdenénk. El tudná mondani, dióhéjban hogy hol tartunk most ezzel itt, Kanadában, mik a fő céljaink és irányelveink?
- Amióta Stephen Harper miniszterelnök úr kormánya megkezdte működését 2006-ban, mi fenntartottuk a folyamatosan legmagasabb szintű bevándorlást Kanada történelmében és az egy főre eső legmagasabb bevándorlást a fejlett államok közül, mert mi abban hiszünk, hogy a bevándorlás lehet és kell, hogy hajtóanyaga legyen annak a folyamatnak, ami elősegíti a jólétet a jövőben, miközben szembenézünk egy elöregedő lakossággal és csökkenő létszámú dolgozóréteggel.


- A fő téma, amiről beszélni szeretnénk, és biztos vagyok benne, hogy magyar nézőink is egyetértenek velem, ami az érdeklődésük központja, a menekültek helyzete, azoké akik itt vannak Kanadában most, hazánkból különösen nagy számban és az új törvényjavaslat amit beadott ön. Tehát az első kérdésem erről, hogy miért kellett az új törvény és mit tartalmaz?
- Talán, hadd javítsak ki egy ponton. Magyarországról nem menekültek jönnek ide, hanem sok ember, akik menekültnek vallják magukat, és mint kiderült ezek nem menekültek. Magyarország lett az első számú forrása a menekült jogot kérőknek Kanadában. Több menedékjogkérőt kapunk Magyarországról, mint Iránból, Észak-Koreából, Kubából, Kínából, ami esztelenség. A tény az, hogy Magyarország, az összes tökéletlenségével együtt, egy demokratikus tagállama az Európai Uniónak, ezáltal, a magyar embereknek szabad mozgásuk van az unió 27 tagállamában. Mégis, világszerte mindazok a magyarok, akik menedékjogot kérnek valahol a világban, 95 százaléka Kanadát választja. A világ többi 200 országába megy a maradék 5 százalék. Tehát 95 százaléka a világon menedékjogot kérő magyaroknak mégis Kanadát választja, annak ellenére, hogy korlátlan mozgásszabadságuk van az Európai Unióban.

2008 márciusa óta, amióta vízummentességet adtunk Magyarországnak, azóta kaptunk, azt hiszem kb. 8000 magyar menedékjogi kérelmet. Ezek közül, amelyek már végső stádiumban vannak, vagy keresztülmentek a rendszeren, 95 százalékról megállapítottuk, hogy nem felelnek meg a követelményeknek, vagy hamis, vagy alapozatlan kérelmek voltak. A legnagyobb részét ezeknek vagy visszavonták a kérelmezők, vagy nem találják meg a kérelmezőt. És itt egy kulcs fontosságú megállapítást szeretnék tenni, mert kritikát kapok sok oldalról, hogy mindenféle problémák vannak Magyarországon, és ezek valóban valódi menekültek. Ha ez igaz lenne, akkor a kérelmezők itt maradnának, megjelennének a menedékjogi kihallgatásokon, és feltételezem, hogy bizonyítanák, jogilag alátámasztva, hogy megalapozott a félelmük, hogy üldözik, zaklatják őket, de a jelenlegi kérelmezők nem ezt teszik. Ezek az ügyek nem határolódnak el nemzetiségi, vagy faji csoport szerint, de 2008 tavasza, a vízummentesség óta, közel 90 százaléka az elbírált magyar menedékjogot kérők kérelmeinek vagy el lettek utasítva, vagy fel lettek adva a kérelmezők által, saját elhatározásukból vagy azáltal, hogy nem jelentek meg a kihallgatásokon, vagy visszavonták kérelmeiket. Ezért fontos, hogy lássuk, mi történik itt. Nos, kutatásaink és a kérelmezőkkel folytatott interjúk alapján megállapítottuk, hogy van több "vonzó" vagy "késztető" tényező itt.

Amint megérkeznek, kapnak egy határidő nélküli munka vállalói engedélyt, ezzel kapnak egy társadalmi biztosítási számot, amivel hozzájuthatnak sok állami, egészségügyi és szociális szolgáltatáshoz, mint például az alacsony jövedelmű gyermekes családoknak járó segélyekhez, adókedvezményhez, valamint más országos programokhoz. Tipikusan, azt tapasztaljuk, hogy itt Torontóban azonnal mennek és feliratkoznak az Ontario Province közjóléti segélyére. Ezután kaphatnak lakást, és a lakbérnek nagy részét az állam átvállalja. Idáig kapták az ideiglenes, komplett, állami egészségügyi biztosítást, ami jobb ellátást biztosít, mint amit kanadai állampolgárok kapnak. Ez nem csak teljes körű egészségügyi biztosítást, hanem a fogorvosi, szemészeti ellátást, valamint a gyógyszertámogatást is magában foglalja.

Tehát elmondhatjuk, hogyha ha te egy alacsony keresetű magyar ember vagy, kirepülhetsz Kanadába, itt feljavíthatod az életszínvonaladat, jelentősen emelheted keresetedet és kitűnő szociális, egészségügyi ellátást kaphatsz, csak szimplán azzal, hogy beadsz egy menekültjogi kérelmet. Nagyon fontos számunkra, hogy foglalkozzunk ezzel a témával, mert minden áron szeretném elkerülni, hacsak lehetséges, hogy vízumkötelezettséget kelljen bevezetni magyar lakosság felé. Ezt szeretnénk elkerülni, sok-sok ok miatt. Részben emiatt teremtettük meg a felújított, kiegyensúlyozott menekültjogi rendszerünket, ami bevezetésre fog kerülni, még az év folyamán, ami jelentősen fel fogja gyorsítani a menekültjogi kérelmek elbírálásának folyamatát, miáltal hamis, vagy alaptalan kérelmek gyorsan el lesznek bírálva, különösen a kijelölt országokból érkezőké, és gyanítom, hogy Magyarország a kijelölt országok között lesz. Ezek a kérelmezők kihallgatáson vesznek részt 45 napon belül és ha ez sikertelen less számukra, akkor ki lesznek toloncolva Kanadából. A munkavállalási engedélyeket is megszüntetjük azoknak, akik a megjelölt országokból jönnek, így ezentúl nem kapnak társadalmi biztosítási számot és országos szociális segélyeket sem. Ezzel együtt megreformáljuk az ideiglenes állami egészségügyi programot, hogy ezután ne kaphassanak ingyenes, állami egészségügyi ellátást.




- Amiket elmondott, legtöbb nézőnk biztosan egyetért. Biztos, hogy abban is egyetértenek a kanadai adófizetők, csak a valódi menekülteket fogadja be Kanada, a hamisakat ne. Ugyanakkor azt hiszem, hogy legtöbb magyar egyetért abban is, hogy mi valóban be akarjuk fogadni a valódi menekülteket. Szeretnénk bizonyosak lenni, hogy a rászorulók megkapják majd a menekült jogot, ha valóban megérdemlik. Tehát hogyan teremti meg ezt az egyensúlyt ez a törvény?
- Eszerint semmi sem változik, csak az, hogy ahelyett, hogy két évig kellene várniuk, hat hét alatt megvan a kihallgatásuk. Így ahelyett, hogy képesek lennének késleltetni a kitoloncolásukat a hamis kérelem után esetleg évekig, kitoloncolhatunk a hamis kérelmezőket, hat hét múlva, akik a megjelölt országokból jönnek. Ez egy sokkal gyorsabb eljárás és másodsorra sokkal kevesebb szociális segélyt less kiadva. Megpróbáljuk lecsökkenteni a vonzó erőket, de mégis nyitva szeretnénk hagyni a lehetőséget azok számára, akiket valóban üldöznek, zaklatnak, hogy továbbra is pozitív elbírálást kapjanak a Bevándorlási és Menekültjogi Testülettől. Miért éppen Kanada legyen az európai menekültek országa, amikor teljes mozgásszabadság van az EU 27 tagállamán belül. Annyi az összes megkötés, hogyha átköltözöl Magyarországról Németországba, vagy Portugáliába, 6 hónapon belül munkába kell állnod. Ha nem dolgozol, nem maradhatsz ott állandó lakosnak. Hogyha dolgozol, akkor előbb-utóbb kaphatsz állandó letelepedési engedélyt akármelyik EU országban. Úgyszintén vannak más megkötések. Nem vagy jogosult azonnali közjóléti segélyre és egyéb szociális segélyekre. Úgy gondolom, ez lehet a válasz a problémára. Kanadában mindezekre a segélyekre azonnal jogosult a bevándorló.


- Mi történik azokkal, akik már Kanadában vannak, akiknek a kérelmei aktívak most? Rájuk is érvényes lesz ez a törvény?
- Az új rendszer, amit ismertettem, ami valószínűleg életbe lép idén decemberben, ahogy említettem, szükségünk van időre, hogy kiképezzük a döntéshozókat, szétosszuk a szabályokat, tehát, majd bevezetjük decemberben. Az új szabályok csak azokra az emberekre fognak vonatkozni, akik december után adják be kérelmüket. Vannak azonban a rendszernek egyes részei, amik visszamenőlegesen is alkalmazva lesznek. Általánosságokban szólva, azok akik már benne vannak a sorban, azok a jelenlegi szabályok szerint lesznek elbírálva. Mi elhatároztuk, mint egy közösség, mint egy ország, hogy a korlátozott forrásainkat a kanadai állampolgárokra és az állandó lakosokra fordítjuk. A realitás az, hogy csak azok a menedékjogot kérők nem kapnak állami egészségügyi ellátást, akik a kijelölt országokból jönnek. Ezek az országok, és számuk nagyon alacsony lesz, azok, amiket az ENSZ megnevezett, hogy normális körülmények közt, nem termelnek menekülteket. Magyarország a kérvények 95 százalékos elutasításával, vagy lemondással, biztosan ebbe a kategóriába fog minősülni. A lényeg az, hogyha úgy jössz, ha úgy érkezel, mint legális bevándorló, elnézést, mint legális állandó letelepedési engedéllyel rendelkező magyar állampolgár, és Torontóba költözöl, ahogy sokan teszik minden évben, te nem kapsz semmiféle egészségügyi biztosítást amíg itt nem vagy, legalább három hónapig. Ha te idejössz, mint egy diák, Magyarországról, nem kapsz egészségügyi biztosítást Kanadától. Ha te idejössz, mint egy turista, Magyarországról, nem kapsz egészségügyi biztosítást Kanadától. Akkor miért jöhetnél ide és a repülőtéren maradsz mondván, hogy menekültjogi kérelmet adsz be, és ezután kapsz nem csak teljes egészségügyi biztosítást, de emellett még sok kiegészítő és extra szociális kedvezményt, amit kanadai állampolgárok nem kapnak? Nekem úgy tűnik, hogy ebben nagy egyenlőtlenség van.


- A következő kérdésem azokat érinti, akik úgy gondolják, hogyha Magyarország biztonságos országnak lesz megítélve, és ahogy látom, ez a cél, akkor Kanada áldását adná a magyarországi rasszizmusra, ami szélesen elterjedt e térségben, a polgári jogokkal foglalkozó csoportok szerint, akik úgy vélik, az antiszemitizmus, rasszizmus a roma ellenesség, létezik Magyarországon és növekszik, mégpedig aggasztó mértékben. Ami nyugtalanítja őket, hogy Kanada így elfogadná a Magyarországon kialakult viselkedést, amikor biztonságosnak jelöli meg az országot.
- Először is, én is nagyon aggódom ezeknek a riportoknak a hallatán, növekvő antiszemitizmus, xenofóbia, homofóbia, rasszizmus. Magyarországon voltam, és találkoztam a zsidó és roma közösségek vezetőivel, hogy megtárgyaljam velük ezeket a kérdéseket. Úgy gondolom, hogy minden egyes megnyilvánulásai a gyűlöletnek, vagy inkább minden nyilvános kimutatása, megnyilvánulása a gyűlöletnek utálatos és gyalázatos. Tudom, hogy a magyar kormány sok kritikát kap, de Kanada reméli, hogy a magyar kormány komoly lépéseket fog tenni, hogy ellensúlyozza ezeket a szervezett gyűlölet-megnyilvánulásokat. Nincs egyetlen olyan ország a világon, beleértve Kanadát, ami abszolút biztonságos mindenki számára, és éppen most láttuk, a héten, hogy milyen durvaságok történtek az utcáinkon.

Felgyorsított menekültjogi kérvény elbírálás az semmiképpen nem egy kommentár a magyarországi, vagy akármelyik ország társadalmi problémáiról. Ez kizárólag azt tükrözi vissza, hogy 95 százaléka a menekültjogi kérelmeknek alaptalannak bizonyultak a mi országunkban. Azzal kapcsolatban, hogy növekvő tendencia van az antiszemitizmusra és rasszizmusra Magyarországon, nekünk nincs lelkiismeret furdalásunk, hogy elítéljük azokat. Tehát, akik aggodalmukat fejezik ki, azokkal megegyezik véleményem. Úgy gondolom, hogy néhányan, akik kritizálják a változtatásokat a mi menekültjogi rendszerünkben, tudom, hogy nem teljesen értik a változtatások természetét. Úgy néz ki, azt hiszik, hibásan, hogy mi ki fogunk rekeszteni magyar, vagy európai menekültjogi kérelmeket beadó embereket Kanadából, ami nem fedi valóságot.
 

istike2

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon fontos kérdést feszegetsz aminek a megoldása kormányközi egyeztetést igényelne de erre én nem látok különösebb hajlandóságot.
 

moroder65

Állandó Tag
Állandó Tag
Tipikusan, azt tapasztaljuk, hogy itt Torontóban azonnal mennek és feliratkoznak az Ontario Province közjóléti segélyére. Ezután kaphatnak lakást, és a lakbérnek nagy részét az állam átvállalja!

Mi az hogy azt tapasztaljuk hogy segelyre mennek, nincs is mas valasztasuk mivel a munkaengedely beszerzese kb 4 honapba telik , mit zagyval a miniszter hogy azonnal a kezukbe adjuk?
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Nem artana ha eldontened kinek dolgozol es melyik oldalon allsz.
A menetet mondta a miniszter, es nem azt hogy 1 heten belul Hausing lakast kap , ahogy beadja a kerelmet a feldolgozastol fuggoen hamar megkapja az ideiglenes SIN szamot is.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Én megértem a cigányokat, hogy odamennek. Szerintem sokan mások is mennének. Itt nincs munka, nincs megélhetés, különösen nem az alacsony képzettségűek számára.
Magyarországon nem üldöznek senkit, de ha ezt kell mondani, hogy ott befogadják őket, akkor ezt mondják. Kanada baja, ha elhiszi. Amúgy tényleg menekültek, de gazdasági menekültek. Ezen az alapon kellene befogadni őket. Kanada gazdag ország, igazán átvállalhatna a nehéz gazdasági helyzetű országokból néhány ezer nyomorgót. Képezze ki őket, adjon nekik munkát, és akkor nem fognak segélyből élni. Nem hiszem, hogy a cigányok többsége segélyből akarna élni, akár Kanadában, akár itthon. Ha ott van számukra munkalehetőség, adjanak nekik. Az unióba nem mehetnek, mert mindenhova nyelvtudás kell.
 

dtommy79

Állandó Tag
Állandó Tag
Jaszladany;3549808 írta:
Én megértem a cigányokat, hogy odamennek. Szerintem sokan mások is mennének. Itt nincs munka, nincs megélhetés, különösen nem az alacsony képzettségűek számára.
Magyarországon nem üldöznek senkit, de ha ezt kell mondani, hogy ott befogadják őket, akkor ezt mondják. Kanada baja, ha elhiszi. Amúgy tényleg menekültek, de gazdasági menekültek. Ezen az alapon kellene befogadni őket. Kanada gazdag ország, igazán átvállalhatna a nehéz gazdasági helyzetű országokból néhány ezer nyomorgót. Képezze ki őket, adjon nekik munkát, és akkor nem fognak segélyből élni. Nem hiszem, hogy a cigányok többsége segélyből akarna élni, akár Kanadában, akár itthon. Ha ott van számukra munkalehetőség, adjanak nekik. Az unióba nem mehetnek, mert mindenhova nyelvtudás kell.

Az egész ellenszenvet nem az váltotta ki, hogy segélyért mennek, hanem az, hogy a gyerekeiket nem járatják iskolába és bűnöznek (min ahogy itthon is). Ha itthon nem tanulnak és nem akarnak dolgozni akkor szerinted majd Kanadában fognak?
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
dtommy79;3549816 írta:
Az egész ellenszenvet nem az váltotta ki, hogy segélyért mennek, hanem az, hogy a gyerekeiket nem járatják iskolába és bűnöznek (min ahogy itthon is). Ha itthon nem tanulnak és nem akarnak dolgozni akkor szerinted majd Kanadában fognak?

Én a cikkből úgy vettem ki, Kanada problémája az, hogy a menekültügyi eljárás hosszú, és így a menekültek sokba kerülnek. Helyes, hogy lerövidítik az eljárást, de én úgy vélem, azokat, akik ott dolgozni szeretnének, befogadhatnák. Én láttam dokufilmet olyan bevándorolt cigány családokról, akik letelepedtek ott, rendesen dolgoztak, és a gyerekeik iskolába jártak. Én ezekről beszélek. Ilyenek is vannak, bízom benne, hogy többségben. Magyarországon nem volt munkalehetőségük, ott pedig szépen meg tudtak élni, és én örültem ennek. Bűnözőket ne fogadjanak be, semmilyen nemzetiségűt, ez természetes.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A hosszu eljaras egyik oka ,hogy probaljak leellenorizni az elmondottakat.
Gazdasagi menekulteket nem fogadnak sehol.
Minden orszagnak van sajat olyan retege aki nem tud beilleszkedni felzarkozni stb.
A problema az ,hogy 95% az aki csak menekultnek adja ki magat.
Az uj torvenyek szerint gyorsitott eljarassal leroviditik a varakozasi idot.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Melitta;3549879 írta:
Minden orszagnak van sajat olyan retege aki nem tud beilleszkedni felzarkozni stb.

Igazad van, kedves Melitta. Arról meg végülis nem Kanada tehet, hogy Magyarország lakosságának lassan 90 %-a ehhez a leszakadó réteghez tartozik. Ennek csak kis része cigány. Persze, tudom, hogy nem lehet Kanada nyakára menni. Csak egy ötlet volt.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Canada egy befogado orszag evente kb200-250ezer embert varnak..
Lehet jonni ide es erdemes is, nagyon jo es szep orszag ,de vannak torvenyei mint minden orszagnak ,azokat be kell tartani.
A szomoru, az ,hogy sokan meg csak vissza se olvasnak ,hisz minden infot megtalalnanak a bevandorlasi topicban a ch-n.
Sok fele keppen lehet bejoni tanulni , dolgozni , bevandorolni stb a menekult kerelem szigoru elbiralason megy keresztul /politikai, vallasi faji stb/ Ma nem eleg a bemondasos alap mint az ultiba, bizonyitani kell hihetoen az okokat.
 

jasszemúj

Állandó Tag
Állandó Tag
HAMIS KÉRELMEZŐK? érdekes Indián lakosság kérdezése nélkül bitorolják az országot, és toloncolnak vissza embereket, hisz akik ott élnek legitim módon vannak jelen, adjuk vissza az őslakosoknak Amerikát, ők döntsenek fogadnak é ha oda akarok menni, nem a bitorló Angol gyarmatosítok, és mindenféle népek joga:))
 

jasszemúj

Állandó Tag
Állandó Tag
Emberiség tagja vagyok így fel vagyok JOGOSÍTVA A BITORLÓK ELLEN SZÓLNI akárhol a világon, a földbolygó nem az erőszakos embereké, és az ő sajátságos törvényeiké , erőszakkal megettétek az utolsó halat az utolsó növényt, akkor papírpénzeket és aranyt vagy ezüstöt fognak enni, ha csak az erőszakkal lehet létezni a föld bolygón
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Kritikat akkor lehet mondani ,ha mi nem vagyunk legalabb hasonloan rossz tortenelmi hatterrel.
I-II vilageges ami europaban volt borzalmas tragediak,meg feldolgozni se tudtak hisz a lakossag nagy resze el, akik ateltek a poklok poklat. Nem kell szaz evet visszamenni es mas tortenelmevel igy foglalkozni. Az indianok ma hatalams karteritesben reszesultek es resesulnek es tobbszor bocsanatot kertek toluk,amit nem artana elkezdeni europaban is a sok szenvedesert amit ateltek az emberek.
 

boraig

Új tag
Jaszladany;3549929 írta:
Igazad van, kedves Melitta. Arról meg végülis nem Kanada tehet, hogy Magyarország lakosságának lassan 90 %-a ehhez a leszakadó réteghez tartozik. Ennek csak kis része cigány. Persze, tudom, hogy nem lehet Kanada nyakára menni. Csak egy ötlet volt.
és akik cigány-nak valják magukat és csak a segélyért és lopni jönnek canadába.ez hány százalék? mert én nagyon sokat ismerek .
 

gila

Új tag
Jaszladany;3549808 írta:
Én megértem a cigányokat, hogy odamennek. Szerintem sokan mások is mennének. Itt nincs munka, nincs megélhetés, különösen nem az alacsony képzettségűek számára.
Magyarországon nem üldöznek senkit, de ha ezt kell mondani, hogy ott befogadják őket, akkor ezt mondják. Kanada baja, ha elhiszi. Amúgy tényleg menekültek, de gazdasági menekültek. Ezen az alapon kellene befogadni őket. Kanada gazdag ország, igazán átvállalhatna a nehéz gazdasági helyzetű országokból néhány ezer nyomorgót. Képezze ki őket, adjon nekik munkát, és akkor nem fognak segélyből élni. Nem hiszem, hogy a cigányok többsége segélyből akarna élni, akár Kanadában, akár itthon. Ha ott van számukra munkalehetőség, adjanak nekik. Az unióba nem mehetnek, mert mindenhova nyelvtudás kell.

Magyarországon a magyarok sem tudnak megélni, nekünk sincs munkalehetőségünk, nemhogy a romáknak. A magyarok is szívesen kivándorolnának, hogy jobb legyen az életük. Éhbérért dolgoznak, a megaláztatások sorát nyelik le, csakhogy a munkahelyükről ne küldjék el. A bérüket egyre csökkentik, viszont az árak, a rezsi emelkedik. Máról holnapra élnek. El kell dönteniük, hogy a számlákat fizetik, vagy élelmet vesznek. A romáknak legalább van mire hivatkozniuk, hogy ki tudjanak szabadulni innen, de a magyarok mit csináljanak? Éjt nappallá téve dolgozunk, a gyerekeink csak futólag látnak, időnk, energiánk nincs továbbtanulásra, nyelvtanulásra. Szívesen kimennék én is Kanadába, és ha lenne mire hivatkoznom, hát vallanám, gazdasági menekült vagyok.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Canadaba be lehet vandorolni legalisan, fent vannak a feltetelek szakma nyelvtudas stb. Menekult statuszt kapni Eus orszagbol szinte lehetetlen ,mivel van 28 tagallam abban mindenben lehet munkat vallalni normalis fizetesert.
Megis valaki Canada az alami orszaga akkor neki kell allni es elkezdeni a bevandorlasi procedurat.
 
Oldal tetejére