Hírek Véget ért a NATO-csúcs: a szövetség felszólította Oroszországot, ezeket az új döntéseket hozták

A NATO tagállamai megerősítették egységüket Oroszországgal szemben és Ukrajna további támogatása mellett - közölte a NATO főtitkára Brüsszelben, az észak-atlanti szövetség rendkívüli csúcstalálkozóját követően csütörtökön.


Jens Stoltenberg elmondta: a tagországok vezetői további, főként védelmet biztosító eszközök, köztük nukleáris, biológiai, vegyi és kiberfenyegetések elleni védelmet szolgáló eszközök, valamint tank- és légitámadást elhárító rendszerek és drónok biztosításáról döntöttek Ukrajna számára.

Mivel a háború új biztonsági környezetet teremtett, határoztak arról is, hogy a NATO megerősíti a szövetség keleti szárnyát, és új, többnemzetiségű harccsoportokat telepít Bulgáriába, Magyarországra, Romániába és Szlovákiába. Gyors reagálású erők 40 ezer katonáját helyezi át a keleti szárnyra, jelentős légi és haditengerészeti eszközökkel együtt.

A NATO-tagországok egyetértettek továbbá abban, hogy el kell kerülni a háború további elmérgesedését, és azt, hogy a háború Ukrajna határain túlra terjedjen, hogy Oroszország és a NATO közötti konfliktussá váljon. A szövetség világossá tette: nem részese a konfliktusnak, és nem szállít fegyvereket Ukrajnába - közölte Stoltenberg.
Minden intézkedést és döntést meghozunk annak érdekében, hogy szavatoljuk az összes szövetséges teljes körű biztonságát és védelmét. Intézkedéseink továbbra is megelőző jellegűek, arányosak és nem szolgálják a helyzet elmérgesedését
- tette hozzá a főtitkár. Tájékoztatása szerint a rendkívüli csúcstalálkozó résztvevői nyilatkozatot adtak ki, amelyben feltétel nélküli támogatásukról biztosították Ukrajnát, és felszólították Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy vessen véget az egy hónapja megkezdett inváziónak. A főtitkár kijelentette: Oroszország Ukrajna elleni agressziója az elmúlt évtizedek legsúlyosabb fenyegetése az euro-atlanti biztonságra. A háború emberi szenvedést és pusztítást okoz Ukrajnában, veszélyezteti a békét Európában és a globális biztonságot.

Stoltenberg közölte: Oroszország megpróbálhat ürügyet teremteni vegyi vagy biológiai fegyverek bevetésére Ukrajnában azzal, hogy az Egyesült Államokat és szövetségeseit vádolja ilyen támadás előkészítésével. Vlagyimir Putyin orosz elnök retorikája felelőtlen és destabilizáló - fogalmazott, és kifejtette, hogy a NATO aggódik a vegyi vagy biológiai fegyverek esetleges orosz használata miatt. A vegyi fegyverek bármilyen használata ugyanis teljesen megváltoztatná a konfliktus természetét, és messzemenő következményekkel járna a NATO-országokban élőkre is a mérgező anyagok terjedése miatt - tette hozzá.
Elmondta: a szövetség felszólította Oroszországot, hogy kezdjen hitelt érdemlő tárgyalásokat Ukrajnával konkrét eredmények elérése érdekében, kezdve a fenntartható tűzszünettel és a csapatai teljes kivonásával Ukrajna területéről. Oroszországnak a tűzszünet azonnali végrehajtásával kell megmutatnia, hogy komolyan gondolja a béke megteremtését célzó tárgyalásokat Ukrajnával. Felszólították továbbá Kínát és Fehéroroszországot, hogy tartózkodjék az orosz háborús erőfeszítések támogatásától - közölte.

A NATO főtitkára végezetül beszámolt arról is, hogy a szövetségesek úgy döntöttek: felgyorsítják erőfeszítéseiket, hogy mihamarabb teljesítsék a védelmi kiadásokra vonatkozó vállalásukat. Információk szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki videókapcsolaton keresztül vett részt a zárt ajtók mögött tartott tanácskozáson, megismételte az Ukrajna feletti repülési tilalmi zónára vonatkozó kérését, valamint egyszázalékos eszköztámogatásra kért ígéretet a NATO-tagállamok vezetőitől.
Az emberek és városaink megmentéséhez Ukrajnának katonai segítségre van szüksége, korlátozások nélkül jelentette ki
- az ukrán elnök. Kifejtette, hogy Ukrajna az őt támogató országoktól tankjaik és repülőgépállományuk egy százalékára tartana igényt - mondta. "A háború alatt a legrosszabb az, hogy nem kapunk egyértelmű válaszokat a segítségkérésekre" - fogalmazott Zelenszkij, majd hozzátette: a NATO cserbenhagyta Ukrajnát, az ország ugyanis kérése ellenére nem kapott egyetlen vadászgépet sem.

1648189763978.png
 
a menekulo ukranok most elertek hogy feltetel nelkul fogadja oket a nyugat
Láttam egykét megkérdezzük a menekültet bejátszást.
Most hogyan tovább?
Anglia,Svájc Olaszország kinek kinek hol van rokona előrement valakije.
Na mondom menekültök vagy migráltok?
Az az érzésem most összekötötték a kettőt és rövid úton
Odajutnak ahová évek óta akartak.
Színes a világ ugye?
Nem csak egyoldalúan kell látni
 
zelinskij aki elszamitotta magat
addig provokalta putyint mig valoban megtamadta
a tamadas ota a vilagot manipulalja es provokalja a SEGITSETEK aldozat vagyok szerep moge bujva
a nyugatot nyomja fegyverekert es katonai segitsegert
be akar jutni az EU-ba es a NATO-ba egyikbe sem eri el a bejutasi kuszobot sem
elszamitotta magat mert azt hitte a vilag szalad ot megmenteni
egy ertelmetlen haboruba hajszolta a nepet
a vesztesegek kizarolag az o felelossege
teruletszerzese csak arra iranyul ami egyebkent IS az ove !!

En is ismerek nagyon sok ukrant es sohasem voltan elajulva a jellemuktol
a szerbekkel -csecsenekkel - kozakokkal azonos szinten szolnak roluk

a menekulo ukranok most elertek hogy feltetel nelkul fogadja oket a nyugat
ez konnyebb ut mint az EU-s tagsag
Nézzünk vissza 80 évet akkor is volt egy hasonló háború....
Finnországban a szovjetektől elszenvedett vereség után a hangulat egyáltalán nem nevezhető rossznak. A finnek büszkék a teljesítményükre, és arra, hogy kiválóan teljesítettek egy nagyhatalom hatalmas túlerőben lévő erőivel szemben. A finn fővárosban egy katonai parádéra kerül sor a nap folyamán.
 
A Zelenszkij játszmája következő Orbánéhoz hasonló nagyzoló
Nagyképű hőscincér dumálás:
Az ukrán államfő azonban feltételül szabta,
Bár Ukrajna demilitarizálását azonban nem fogadja el, Zelenszkij kizárta, hogy országa erővel próbálna meg területeket visszaszerezni Oroszországtól, ugyanis szerinte ez a harmadik világháborút idézné elő.
 
Láttam egykét megkérdezzük a menekültet bejátszást.
Most hogyan tovább?
Anglia,Svájc Olaszország kinek kinek hol van rokona előrement valakije.
Na mondom menekültök vagy migráltok?
Az az érzésem most összekötötték a kettőt és rövid úton
Odajutnak ahová évek óta akartak.
Színes a világ ugye?
Nem csak egyoldalúan kell látni
Teljesen egyedül elindulni majd boldogulni idegenben egy nőnek egyedül is nehéz (tapasztalat), kicsi gyerekekkel megspékelve még nehezebb lehet!
 
Teljesen egyedül elindulni majd boldogulni idegenben egy nőnek egyedül is nehéz (tapasztalat), kicsi gyerekekkel megspékelve még nehezebb lehet!
Kár hogy ismét nem arra válaszoltál amit beidéztél

Anglia,Svájc Olaszország kinek kinek hol van rokona előrement valakije.
Na mondom menekültök vagy migráltok?
Az az érzésem most összekötötték a kettőt és rövid úton
Odajutnak ahová évek óta akartak.

Színes a világ ugye?

Én legalább arra válaszoltam amit 5356 írt
Még azt minimum tisztességet se veszed kapcsolódjál.
 
Kár hogy ismét nem arra válaszoltál amit beidéztél
Én legalább arra válaszoltam amit 5356 írt
Na mondom menekültök vagy migráltok?
Az az érzésem most összekötötték a kettőt és rövid úton
Ez cinikusan hangzik, ismerve a tényt, hogy döntő többségben nők, férjek nélkül, gyerekekkel érkeznek.
Hacsak nem arra céloztál, hogy ezek a nők gyerekestől nem is annyira a háború, mint inkább a férjek elől menekülnek.
 
Ez cinikusan hangzik, ismerve a tényt, hogy döntő többségben nők, férjek nélkül, gyerekekkel érkeznek.
Hacsak nem arra céloztál, hogy ezek a nők gyerekestől nem is annyira a háború, mint inkább a férjek elől menekülnek.
azert nem vagy naiv csaladegyesites nem ordogtol valo fogalom
majd szokik utana
a no gyerekkel esendobb es azonnali segitsegben reszesul
az erdek es szamitas ez esetben sem kihagyhato tenyezo -fokent hogy az ukran alapeleme
mire a ferj erkezik addigra van hol ujra kezdeni
 
Utoljára módosítva:
azert nem vagy naiv csaladegyesites nem ordogtol valo fogalom
majd szokik utana
a no gyerekkel esendobb es azonnali segitsegben reszesul
az erdek ez esetben sem kihagyhato tenyezo
mire a ferj erkezik addigra van hol ujra kezdeni
A szír, afgán esetében a katonakorú férfi MENEKÜLT, ha ukrán, akkor KATONASZÖKEVÉNY, DEZERTŐR.
Ahhoz, hogy az ukrán férfi újrakezdeni tudjon, előbb neki túl kell élni!
 
A szír, afgán esetében a katonakorú férfi MENEKÜLT, ha ukrán, akkor KATONASZÖKEVÉNY, DEZERTŐR.
Ahhoz, hogy az ukrán férfi újrakezdeni tudjon, előbb neki túl kell élni!
amint elnezem ezeket a nagy hosoket
szoknyaban-kendoben rokolyaban csak at vergodik magukat
pucol a nyaggya marad az apraja meg azok akiknek
kozuk sincs ehhez a haboruhoz
 
amint elnezem ezeket a nagy hosoket
szoknyaban-kendoben rokolyaban csak at vergodik magukat
pucol a nyaggya marad az apraja meg azok akiknek
kozuk sincs ehhez a haboruhoz
Maradjunk annyiban, hogy az igazán nagyjának nincs szüksége ilyen trükkökre. Többen és jobban védik a seggét, mint a fed aranykészletét.
 
Ez nem igaz.
Hiába írod le százszor.

Ha ennyire Zelenszkijre lenne kihegyezve bármi, Putyin megölette volna.
Ahogyan pl. Nyemcovot.
Kedves Gagamail ahogy az ország határain kívülre lépsz vélemény felépítéseddel a világ ismerete előtörténetek hiánya miatt nem látsz eléggé.
Most is csupán Zelenszkijt olvasod de leírtuk többször (a kormányát lemondatva) a hadseregét leszerelni. Az ország demilitarizált övezet legyen.
Mivel ezeket már olvastad. tudod hogy nem csak az elnök ennek a komplett Ukrajna kép megteremtésének az egyedüli akadálya de a legfőbb.
Megölni nem kell és lehet mert alá kell írnia a feltételeket.
Meghalni elmenekülni sem kell.Mert még mártír lehetne.
Életben illik maradni de lemondani.

És nem cirkuszol a orosz elnök
Hanem végrehajtja azt a tervet amit már évek óta Ukrajna NATO és EU (nyugat) közeledése miatt miatt megtervezett
És szerinte kell az orosz birodalom biztonságához.
A területet
 
Utoljára módosítva:
... és mi következik abból, amit írtál?
Olvasd újra tanár.
Az hogy az orosz a katonai célok és előrehaladás szerint, tervezett és szervezett.(a városi harc lassul esetleg)
Az ukrán pedig nem tud mit kezdeni.
5-10 hét és megadja magát.
És béke lesz.
 
Utoljára módosítva:
Putyin megölette volna.
Ahogyan pl. Nyemcovot.
Ugyanabból részlet de megint mutatja egyoldalú nézésed tévedését.
Nem kell mindig ölni Nyemcov orosz politikus volt meglehetős magasan elnökhelyettes
Putyin hatalmát erősen veszélyeztette.Sőt Putyin estleges leváltójaként szerepelt
Teljesen más est példád rossz
Ott a határozott és gyors cselékvést választották.Sőt demonstrációként követték el.(Ami utólag kiderült hibás lépés volt)
Navalnij esete érdekesebb
Nem kell mindig ölni és nem is ölték meg
Más kor más erőviszonyok.
Navalnijt életben kell tartani, Navalnijt elhallgattatni a cél
Ezért tarják börtönben újabb és újabb váddal.
Elszigetelik teljesen,legalábbis próbálják!!
Nem kell mindig ölni
És ami a célravezetőbb azt választja
Zelenszkij megölése demonstratív módon nem cél
a Navalnijról, fogva-tartásáról
Ebből tudsz meg sokat
 
Utoljára módosítva:
Van oly véleményező aki szerint a megoldás az lenne ha a kormány lemondana és a hadsereget leszerelnék...huh de, ismerős.
Ha nem akkor lapozd fel az 1918-1920 közti magyar történelemről írt könyveket.
 
Ugyanabból részlet de megint mutatja egyoldalú nézésed tévedését.
Nem kell mindig ölni Nyemcov orosz politikus volt meglehetős magasan elnökhelyettes
Putyin hatalmát erősen veszélyeztette.Sőt Putyin estleges leváltójaként szerepelt
Teljesen más est példád rossz
Ott a határozott és gyors cselékvést választották.Sőt demonstrációként követték el.(Ami utólag kiderült hibás lépés volt)
Navalnij esete érdekesebb
Nem kell mindig ölni és nem is ölték meg
Más kor más erőviszonyok.
Navalnijt életben kell tartani, Navalnijt elhallgattatni a cél
Ezért tarják börtönben újabb és újabb váddal.
Elszigetelik teljesen,legalábbis próbálják!!
Nem kell mindig ölni
És ami a célravezetőbb azt választja
Zelenszkij megölése demonstratív módon nem cél
a Navalnijról, fogva-tartásáról
Ebből tudsz meg sokat

Mar vagy haromszor probalkoztak Zelenszkij kinyirasaval. Hiaba irod korbe vagy veszed at Toroczkai velemenyet attol meg nem lesz valosag.
Alekszej Navalnijnak is megadtak a kezdo lokest a tavozasra.
Roman Abramovicsot is megmergeztek es meg jo par delegacio tagot, legalabbis mergezesi tuntekkel kezeltek oket.

 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,750
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére