Hírek Völner- ügy

A lefoglalt bűnjelekről kiderült, hogy azok az eljáráshoz nem kapcsolódnak, tárgyi bizonyító eszköznek nem bizonyultak. Mindezek alapján mivel a lefoglalásra az eljárás érdekében nincsen szükség, ezért azok lefoglalását megszüntetem…. A lefoglalt tárgyak megsemmisítéséről döntöttem.”

Ez áll az ügyészség közleményében, amelyet a Völner- ügyben adott ki.

A gond ezzel az, hogy a törvény szerint a lefoglalt és a bűncselekmény szempontjából érdektelen tárgyakat "a tulajdonosnak, illetve annak kell visszaszolgáltatni, akitől lefoglalták azokat".

Sem a rendőrségnek, sem az ügyészségnek nincsen joga azokat megsemmisíteni.

Ha mégis így tettek, akkor egyrészt törvénytelenül léptek, másrészt joggal merül fel, - de ugye ez lehetetlen - az ügyészség valakinek falaz.

Aki - logikus - csak az lehet, aki a képeken, illetve a DVD-n szerepel, illetve akit az ügyészség “védelemre érdemesnek tart”.

És ezt minden jogot végzett embernek tudnia kell.

JUSZT LÁSZLÓ

1674648040603.png
 
Mit is ir Juszt?

"

A gond ezzel az, hogy a törvény szerint a lefoglalt és a bűncselekmény szempontjából érdektelen tárgyakat "a tulajdonosnak, illetve annak kell visszaszolgáltatni, akitől lefoglalták azokat".

Sem a rendőrségnek, sem az ügyészségnek nincsen joga azokat megsemmisíteni.

Ha mégis így tettek, akkor egyrészt törvénytelenül léptek, másrészt joggal merül fel, - de ugye ez lehetetlen - az ügyészség valakinek falaz."

Ezzel szemben mi a valosag?

11/2003. (V. 8.) IM-BM-PM együttes rendelet

a lefoglalás és a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének, nyilvántartásának, előzetes értékesítésének és megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról

A bűnjel megsemmisítése

50. § (1) * A bűnjel megsemmisítését a hatóság rendeli el.

(1a) * Ha a le nem foglalt bűnjel a bizonyításra alkalmatlan, a hatóság annak megsemmisítéséről - határozat hozatala nélkül is - dönthet.

(2) * Ha a bűnjel megsemmisíthető és az nem alkalmas közérdekű célra történő felhasználásra, illetve alkalmassága esetén közérdekű célra történő felhasználásra nem fogadták el, a megsemmisítés iránt a BGH, illetőleg a nyomozó hatóság vezetője vagy az ügyészség írásban intézkedik. Ha a bűnjel tárolására szolgáló göngyöleg lefoglalására a bűnjel lefoglalásakor nem került sor, ezért arról bíróság, vagy hatóság nem rendelkezett, és vagyoni értéket nem képvisel, a bűnjellel együtt megsemmisíthető.

51. § (1) * A megsemmisítés elégetés, összetörés útján, vagy más alkalmas módon úgy történik, hogy a bűnjel rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná váljon.

(2) * A lefoglalt bűnjel megsemmisítésére az erre a célra kijelölt bizottság jelenlétében kerül sor, amely a bűnjelek megsemmisítéséről jegyzőkönyvet készít. Ha a megsemmisítést

a) * a nyomozás során rendelték el, a bizottság a bűnjelkezelőből, az ügyben eljárt nyomozó hatóság és ügyészség megbízottjából,

b) * a vádemelés után rendelték el, a bizottság a bűnjelkezelőből, az ügyben eljárt bíróság és ügyészség megbízottjából

áll.

(2a) * A lefoglalt bűnjel megsemmisítésének végrehajtásában a hatóság rendelkezése szerint

a) a Harmadik Részben meghatározott szerv vagy

b) a jogszabályban szakvélemény adására kizárólagosan feljogosított szerv

működik közre.

(2b) * A le nem foglalt bűnjel megsemmisítését

a) a hatóság vagy

b) - a hatóság rendelkezése szerint - a bűnjelkezelő, illetve a (2a) bekezdésben meghatározott szerv

hajtja végre. A megsemmisítés végrehajtásáról jegyzőkönyvet vagy feljegyzést kell készíteni, amit a hatóság vagy a (2a) bekezdésben meghatározott szerv - ha arra korábban nem került sor, a megsemmisítésről szóló döntéssel együtt - megküld a bűnjelkezelőnek.

(3) * A bűnjelkezelő a megsemmisítés megtörténtét a KBR-ben a jegyzőkönyv vagy feljegyzés alapján rögzíti, és a jegyzőkönyvet vagy a feljegyzést a bűnjel-ügyiratban elhelyezi.

(4) * Ha a bűnjelkezelő azonos alkalommal több büntetőügyhöz tartozó bűnjeleket összevontan semmisít meg, és

a) a bűnjelek között lefoglalt bűnjel is van, akkor a bizottság a bűnjelkezelőből, a nyomozó hatóság, az ügyészség, illetve, ha bármelyik ügyben vádemelésre került sor, a bíróság megbízottjából áll, vagy

b) ha a bűnjelek között nincs lefoglalt bűnjel, akkor a megsemmisítés végrehajtható a (2b) bekezdés szerint.

(5) * A megsemmisítés a (4) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben akkor tartható meg, ha az ügyészség vagy a bíróság megbízottjai közül legalább egy jelen van.

(6) * Ha a bíróság vagy az ügyészség megbízottja szabályszerű értesítés ellenére a megsemmisítésen nem jelenik meg, erről a bíróság elnökét vagy az ügyészség vezetőjét tájékoztatni kell.

(7) * A (4) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben a bűnjel megsemmisítése során a megsemmisítés helye szerint illetékes járásbíróság, illetve járási ügyészség megbízottja jár el.

(8) * E §-ban meghatározott feladatának ellátása során az ügyészség megbízottjaként alügyész és ügyészségi fogalmazó, a bíróság megbízottjaként bírósági titkár és bírósági fogalmazó is eljárhat.
 
"Mindenki csal, mindenki szemét, rohadék" - Völner és Schadl újabb telefonbeszélgetései szivárogtak ki​

Ahogy arról lapunk többször is beszámolt, az ügyészség vesztegetéssel vádolja Völner Pált, a vádirat szerint Schadl Györgytől 83 millió forint kenőpénz fogadott el a végrehajtói kinevezések megbundázásáért cserében. Schadl már több mint egy éve ül letartóztatásban. Az ügyészség Schadlra tíz, míg Völnerre nyolc év börtönbüntetés kiszabását kérte.

A Schadl-Völner-ügy pedig tovább folytatódik, hiszen a Blikk birtokába nyomozati hanganyagok kerültek, melyekben a két vádlott beszélgetései hallhatók. Az Igazságügyi Minisztérium volt államtitkára és Schadl György kellemes beszélgetéseket folytatott egymással a lehallgatott beszélgetések alapján. De egy idő után ezek a párbeszédek nem voltak olyan vidámak, mint korábban, ugyanis R., aki szintén a büntetőeljárás vádlottja lett egy beszélgetés során figyelmeztetni próbálta Schadl Györgyöt, hogy áskálódnak ellene.

R. az egyik beszélgetés során úgy fogalmazott, hogy "akarok neked olyat mondani, ami számodra fontos. Szerintem k*rva fontos". Majd Schadl rákérdezett, hogy ugye nincs baj, amire a társa azt válaszolta, hogy szerinte baj van, de "már ki is húztam a méregfogát". Majd a végrehajtói kar elnöke feltett egy kérdést, azonban a társa erre nem akart válaszolni, mert úgy gondolta, hogy már lehallgatják a beszélgetésüket.
Később azonban R. elárulta, hogy egy bizonyos "barátról", Zs.-ről van szó. "El fogom mondani, hol van most, hol kapta a vizsgálatot, hogy mitől fél, mi alól akar kibújni, az eredeti papírok, a feljelentés, amit el akar küldeni a miniszter asszonynak. Hogy ki az embere, hogy a parlamenti csávónak mennyit ad, hogy vigye oda Orbánhoz, hogy kitálaljon… És ígértem a két gyereknek három-három kilót, azért mondtam tegnap a hatot. Én azt gondolom, ez nem egy sátáni összeg" - mondta R.
Majd a további beszélgetésekből valóban kiderült, hogy az a bizonyos "barát" tényleg bejelentkezett Schadl Györgyhöz, aki óvatoskodni kezdett. A hangján is érezhető volt az aggodalom, amikor visszahívta R.-t. Kijelentette, hogy Zs. mindenképpen találkozni akar vele, amire Schadl azt mondta neki, hogy nem megfelelő neki az időpont. "Azt gondolom, hogy az nem fog megtörténni… Ez a nagy trükk, hogy ott próbál valami hülyeséget kiszedni belőlem, valami olyasmit kimondatni, kifacsartatni, amivel tud b.szakodni…" - mondta Schadl.
A történtek nem is hagyták Schadl Györgyöt nyugodni, és bár R. szerint nem volt mitől tartania, a végrehajtói kar elnöke sietett bebiztosítani magát Völner Pál révén Varga Judit igazságügyi miniszternél. Völner megígérte neki, hogy elintézi a találkozót, majd rákérdezett, hogy témaként mit jelöljön meg, amire Schadl azt válaszolta, hogy "a tényleges téma a következő. Itt elindultak ugye ezek a felfüggesztések, fegyelmi eljárások, és nagyon barátságtalan reakciók vannak. Majd neked személyesen elmondom, de már ilyen fenyegetésekig mennek, meg közölték, hogy mindenkit lejáratnak, meg".
Majd ezt követően Völner azt is megjegyezte, hogy szívesen kezeli mindezt, és hozzátette: "ha van ilyen, a minisztérium nem hagyja szó nélkül", amire Schadl csak annyit mondott, hogy "pont O. úr cirkuszol ezen... mindenki csal, mindenki szemét, rohadék".
Amikor Schadl megjegyezte, hogy sajtóbotrányt is akarnak csinálni, Völner Pál megnyugtatta, hogy a sajtó részét viszi, és ha kell reagálnak akármelyik fórumon. A volt államtitkár tehát kiállt Schadl György mellett, aki azonban még akkor sem tudta félvállról venni O. úr cirkuszát. Tudni akarta ugyanis, hogy az kivel, kikkel találkozik, ezért egy videót kért, R. pedig készségesen vállalta annak elkészítését.
A telefonbeszélgetés során egyébként szóba került a "kék villogós" használata is, amit Schadl végig tagadott, ugyanakkor jogtalan használata valóban megtörtént. Később kiderült, a megkülönböztető jelzés használatát visszavonták, de a végrehajtói kar elnöke nem kapott ezért büntetést.
Az atv.hu korábban is beszámolt már hasonló hangfelvételekről, abban például Völner Pál a feleségével beszél, miután a hatóságok lefoglaltak egy Porschét. Völner azt mondja a feleségének, hogy talán itt az ideje annak, hogy beszélni kezdjen, hiszen tud olyat mondani, amitől "egy-két embernek meginogna a széke". A kedden kiszivárgott felvételeken pedig az egyetemi vizsgákról is beszélgettek, hogy miként lökdösik át a végrehajtási szakjogász képzésen a hallgatókat.

1674649362386.png
 
Én csak azt nem értem, hogy ha a bűnjelről kiderül, hogy nem bűnjel, akkor az magántulajdon, nem? És nem értem, hogy milyen alapon semmisíti meg egy 3. személy vagy hatóság. Ráadásul ez a törvény, amit E. beidézett, tökéletes arra, hogy korrupt szervek vagy tisztviselők "kisegítsenek" másokat.
Csak egy példa: valakinél a hatóság házkutat, lefoglal ezt-azt, számítógépet, pendrive-ot. Semmit nem talál rajtuk. És akkor megsemmisítheti? Miféle törvénykezés ez?
 
Inkabb a bizonyitekokat probalhatjak igy eltuntetni....de hogy milyen logika alapjan mert ezek szivarogtatasok nem az ORban irodajabol jonnek. Ha aki szivarogtat annak biztos van mindenbol masolata ugy hang felvetel ugy az orgiakrol fotok stb.
8 ev bortonrol beszelnek sokan,az nagyon nagy ido huvoson lenni foleg ugy hogy egyedul vigye el a balhet, minden esely meg van hogy belefogja rangatni a fonokeit kollegait de meg a vadalkut is bevethetik hogy kisebb fonokoket belerangatssak.
 
Mit is ir Juszt?

"

A gond ezzel az, hogy a törvény szerint a lefoglalt és a bűncselekmény szempontjából érdektelen tárgyakat "a tulajdonosnak, illetve annak kell visszaszolgáltatni, akitől lefoglalták azokat".

Sem a rendőrségnek, sem az ügyészségnek nincsen joga azokat megsemmisíteni.

Ha mégis így tettek, akkor egyrészt törvénytelenül léptek, másrészt joggal merül fel, - de ugye ez lehetetlen - az ügyészség valakinek falaz."

Ezzel szemben mi a valosag?

11/2003. (V. 8.) IM-BM-PM együttes rendelet

a lefoglalás és a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének, nyilvántartásának, előzetes értékesítésének és megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról

A bűnjel megsemmisítése

50. § (1) * A bűnjel megsemmisítését a hatóság rendeli el.

(1a) * Ha a le nem foglalt bűnjel a bizonyításra alkalmatlan, a hatóság annak megsemmisítéséről - határozat hozatala nélkül is - dönthet.

(2) * Ha a bűnjel megsemmisíthető és az nem alkalmas közérdekű célra történő felhasználásra, illetve alkalmassága esetén közérdekű célra történő felhasználásra nem fogadták el, a megsemmisítés iránt a BGH, illetőleg a nyomozó hatóság vezetője vagy az ügyészség írásban intézkedik. Ha a bűnjel tárolására szolgáló göngyöleg lefoglalására a bűnjel lefoglalásakor nem került sor, ezért arról bíróság, vagy hatóság nem rendelkezett, és vagyoni értéket nem képvisel, a bűnjellel együtt megsemmisíthető.

51. § (1) * A megsemmisítés elégetés, összetörés útján, vagy más alkalmas módon úgy történik, hogy a bűnjel rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná váljon.

(2) * A lefoglalt bűnjel megsemmisítésére az erre a célra kijelölt bizottság jelenlétében kerül sor, amely a bűnjelek megsemmisítéséről jegyzőkönyvet készít. Ha a megsemmisítést

a) * a nyomozás során rendelték el, a bizottság a bűnjelkezelőből, az ügyben eljárt nyomozó hatóság és ügyészség megbízottjából,

b) * a vádemelés után rendelték el, a bizottság a bűnjelkezelőből, az ügyben eljárt bíróság és ügyészség megbízottjából

áll.

(2a) * A lefoglalt bűnjel megsemmisítésének végrehajtásában a hatóság rendelkezése szerint

a) a Harmadik Részben meghatározott szerv vagy

b) a jogszabályban szakvélemény adására kizárólagosan feljogosított szerv

működik közre.

(2b) * A le nem foglalt bűnjel megsemmisítését

a) a hatóság vagy

b) - a hatóság rendelkezése szerint - a bűnjelkezelő, illetve a (2a) bekezdésben meghatározott szerv

hajtja végre. A megsemmisítés végrehajtásáról jegyzőkönyvet vagy feljegyzést kell készíteni, amit a hatóság vagy a (2a) bekezdésben meghatározott szerv - ha arra korábban nem került sor, a megsemmisítésről szóló döntéssel együtt - megküld a bűnjelkezelőnek.

(3) * A bűnjelkezelő a megsemmisítés megtörténtét a KBR-ben a jegyzőkönyv vagy feljegyzés alapján rögzíti, és a jegyzőkönyvet vagy a feljegyzést a bűnjel-ügyiratban elhelyezi.

(4) * Ha a bűnjelkezelő azonos alkalommal több büntetőügyhöz tartozó bűnjeleket összevontan semmisít meg, és

a) a bűnjelek között lefoglalt bűnjel is van, akkor a bizottság a bűnjelkezelőből, a nyomozó hatóság, az ügyészség, illetve, ha bármelyik ügyben vádemelésre került sor, a bíróság megbízottjából áll, vagy

b) ha a bűnjelek között nincs lefoglalt bűnjel, akkor a megsemmisítés végrehajtható a (2b) bekezdés szerint.

(5) * A megsemmisítés a (4) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben akkor tartható meg, ha az ügyészség vagy a bíróság megbízottjai közül legalább egy jelen van.

(6) * Ha a bíróság vagy az ügyészség megbízottja szabályszerű értesítés ellenére a megsemmisítésen nem jelenik meg, erről a bíróság elnökét vagy az ügyészség vezetőjét tájékoztatni kell.

(7) * A (4) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben a bűnjel megsemmisítése során a megsemmisítés helye szerint illetékes járásbíróság, illetve járási ügyészség megbízottja jár el.

(8) * E §-ban meghatározott feladatának ellátása során az ügyészség megbízottjaként alügyész és ügyészségi fogalmazó, a bíróság megbízottjaként bírósági titkár és bírósági fogalmazó is eljárhat.
Te a "bűnjelről" írtál, s idézted a jogszabályokat.

Juszt a bűnjelnek nem minősülő tárgyakról, melyet nincs joga megsemmisíteni senkinek, csak a tulajdonosnak.
1674672470910.png

Ráadásul így feltételezhető akár, hogy az ügyészség kimazsolázta a tárgyakat:
ami jól jött egy piti vádhoz Völnerrel szemben, az bűnjel.
Ami másra terhelő bizonyíték lehet - Varga Judit, Rogán Antal, Rogán Barbara, Nagy Ádám - azt megsemmisítette (???), bár ez jogszabály ellenes, hisz magántulajdont foglalt le.

Csak bűnjelet semmisíthet meg, s azt sem akárhogy, hasraütésre.

1674673129213.png
 
Utoljára módosítva:
Te a "bűnjelről" írtál, s idézted a jogszabályokat.

Juszt a bűnjelnek nem minősülő tárgyakról, melyet nincs joga megsemmisíteni senkinek, csak a tulajdonosnak.
Csatolás megtekintése 1906323

Ráadásul jól látható, hogy az ügyészség kimazsolázta a tárgyakat:
ami jól jött egy piti vádhoz Völnerrel szemben, az bűnjel.
Ami másra terhelő bizonyíték lehet - Varga Judit, Rogán Antal, Rogán Barbara, Nagy Ádám - azt megsemmisítette (???), bár ez jogszabály ellenes, hisz magántulajdont foglalt le.

Csak bűnjelet semmisíthet meg, s azt sem akárhogy, hasraütésre.

Ez a torveny ereju rendelet rendelkezik azokrol a tárgyakrol, amelyeket a hatosag lefoglal figyelembe vesz egy buncselekmény felderitese soran.
Ezek egy fésze bunjel, masik része ha nem érinti az ugyet bunjelnek nem tekintheto tárgy.

Ennek a kezelésérol is ez a rendelet gondoskodik

ez a cim:

11/2003. (V. 8.) IM-BM-PM együttes rendelet​

a lefoglalás és a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének, nyilvántartásának, előzetes értékesítésének és megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról​

A bűnjel megsemmisítése​

50. § (1) * A bűnjel megsemmisítését a hatóság rendeli el.

(1a) * Ha a le nem foglalt bűnjel a bizonyításra alkalmatlan, a hatóság annak megsemmisítéséről - határozat hozatala nélkül is - dönthet.
 
Ez a torveny ereju rendelet rendelkezik azokrol a tárgyakrol, amelyeket a hatosag lefoglal figyelembe vesz egy buncselekmény felderitese soran.
Ezek egy fésze bunjel, masik része ha nem érinti az ugyet bunjelnek nem tekintheto tárgy.

Ennek a kezelésérol is ez a rendelet gondoskodik

ez a cim:

11/2003. (V. 8.) IM-BM-PM együttes rendelet​

a lefoglalás és a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének, nyilvántartásának, előzetes értékesítésének és megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról​

A bűnjel megsemmisítése​

50. § (1) * A bűnjel megsemmisítését a hatóság rendeli el.

(1a) * Ha a le nem foglalt bűnjel a bizonyításra alkalmatlan, a hatóság annak megsemmisítéséről - határozat hozatala nélkül is - dönthet.
Még mindig "bűnjelről" van szó ...
(A le nem foglalt bűnjel is bűnjel.)

Ami lefoglalásra került, de a vádló nem használja a bűncselekmény bizonyításához, azt vissza kell adni.
 
Utoljára módosítva:

Berzsenyi Dániel: A MAGYAROKHOZ​

Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajúl?
Nem látod a bosszús egeknek
Ostorait nyomorúlt hazádon?

Nyolc századoknak vérzivatarja közt
Rongált Budának tornyai állanak,
Ámbár ezerszer vak tüzedben
Véreidet, magadat tiportad.

Elszórja, hidd el, mostani veszni tért
Erkölcsöd: undok víperafajzatok
Dúlják fel e várt, melly sok ádáz
Ostromokat mosolyogva nézett.

Nem ronthatott el tégedet egykoron
A vad tatár khán xerxesi tábora
S világot ostromló töröknek
Napkeletet leverő hatalma;

Nem fojthatott meg Zápolya öldöklő
Századja s titkos gyilkosaid keze,
A szent rokonvérbe feresztő
Visszavonás tüze közt megálltál:

Mert régi erkölcs s spártai férjfikar
Küzdött s vezérlett fergetegid között;
Birkózva győztél, s Herculesként
Ércbuzogány rezegett kezedben.

Most lassu méreg, lassu halál emészt.
Nézd: a kevély tölgy, mellyet az éjszaki
Szélvész le nem dönt, benne termő
Férgek erős gyökerit megőrlik,

S egy gyenge széltől földre teríttetik!
Így minden ország támasza, talpköve
A tiszta erkölcs, melly ha megvész:
Róma ledűl, s rabigába görbed.

Mi a magyar most? - Rút sybaríta váz.
Letépte fényes nemzeti bélyegét,

S hazája feldult védfalából
Rak palotát heverőhelyének;
 
Elgondolkodtam, mit írt volna ha a mostani állapotokat ismerte volna... :eek:
 
Majd 50 év múlva csodálkoznak az emberek hogy miért tudott egy rendszer ily sokáig fenn maradni....
Ahogy számomra is furcsa hogy az emberek az 1950-es években mennyire apatikusan tűrték hogy kitoloncolják a szomszédaikat, elvegyék a javaikat...
Kezdem érteni.
 
Ez a torveny ereju rendelet rendelkezik azokrol a tárgyakrol, amelyeket a hatosag lefoglal figyelembe vesz egy buncselekmény felderitese soran.
Ezek egy fésze bunjel, masik része ha nem érinti az ugyet bunjelnek nem tekintheto tárgy.

Ennek a kezelésérol is ez a rendelet gondoskodik

ez a cim:

11/2003. (V. 8.) IM-BM-PM együttes rendelet​

a lefoglalás és a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének, nyilvántartásának, előzetes értékesítésének és megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról​

A bűnjel megsemmisítése​

50. § (1) * A bűnjel megsemmisítését a hatóság rendeli el.

(1a) * Ha a le nem foglalt bűnjel a bizonyításra alkalmatlan, a hatóság annak megsemmisítéséről - határozat hozatala nélkül is - dönthet.
Éppen ez az utolsó, amit idéztél, ami szerintem elfogadhatatlan. Mert valaki tulajdona, ami nem bűnjel, az az illetőé, és itt jön be a képbe az Alaptörvény, amelyben, a korábbi alkotmánnyal szemben, már nem szerepel a magántulajdon védelme. Ezért is nyúlhatnak le önkormányzati tulajdonokat, alapítványosíthatják a felsőoktatást, vehették el az MTA intézeteit. Mert a jogszabályban megteremtették rá a lehetőséget. Szóval törvényessé tették a törvénytelenséget.
 
Még mindig "bűnjelről" van szó ...
(A le nem foglalt bűnjel is bűnjel.)

Ami lefoglalásra került, de a vádló nem használja a bűncselekmény bizonyításához, azt vissza kell adni.
Kellene, ha a törvényeik nem a törvénytelenségeiket védenék. Mert a jogszabály szerint - és itt van E. igazsága - megsemmisíthetik.
 
Majd 50 év múlva csodálkoznak az emberek hogy miért tudott egy rendszer ily sokáig fenn maradni....
Ahogy számomra is furcsa hogy az emberek az 1950-es években mennyire apatikusan tűrték hogy kitoloncolják a szomszédaikat, elvegyék a javaikat...
Kezdem érteni.
Féltek. És ami a fennmaradást illeti, megmondta OB, aki uralja a médiát az uralja az országot. Magában véve az ige használata maga a NER.
 
Hogy valamiről megállapítsam, hogy bűnjel-e vagy sem, előtte tanulmányozom. Alaposan. Vajon mennyivel bővült az informálódottak száma?? S el mernek-e aludni nyitott ajtó-ablak mellett?
Magánemberként és a munkámban is minden fontos kép- és hangfelvételről, valamint egyéb dokumentumról legalább 6 helyre készítek másolatot. Csak mert a szívemnek kedvesek, vagy mert sablonként használva időt takarítok meg. De készséggel elhiszem, hogy egy trezorban nem potenciális életbiztosítás sokadik példányát őrzik.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok!
Keresem a régi apáczais betűhívóképeket (2002-2003 környéke). Esetleg valakinek megvan scannelve, vagy be tudná nekem scannelni?
Nagyon köszönöm előre is :)

(Tudom, hogy a mostani fent van, de nekem jobban tetszik a régi)
VasMacsi wrote on Animya's profile.
Szia! Nagyon köszönöm, hogy ennyi időt és munkát fektettél a Lara Adrian sorozat 9. részének fordításába! A fordítóprogrammal készült verziók olvasása inkább bosszúságot, mint örömet okoz. Szóval, ha van rá indíttatásod, ne fogd vissza magad és fordítsd le a további részeket is. Velem együtt sokaknak okoznál vele örömöt! Minden jót kívánok!
Sziasztok!
Keresem Széplaki Erzsébet szövegértést fejlesztő gyakorlatok 5-öt. Esetleg megvan valakinek? Előre is köszönöm.
ametiszt99 wrote on Ajuda67's profile.
Szia
Szeretném megkérdezni,hogy abbahagytad a Hallhatatlan Őrzők fordítását?Jó lenne pedig Cliff történetét elolvasni.Ez a történet nekem nagyon hiányzik.Köszi

Statisztikák

Témák
37,551
Üzenet
4,648,157
Tagok
606,029
Legújabb tagunk
tan1
Oldal tetejére