Hírek Völner- ügy

A lefoglalt bűnjelekről kiderült, hogy azok az eljáráshoz nem kapcsolódnak, tárgyi bizonyító eszköznek nem bizonyultak. Mindezek alapján mivel a lefoglalásra az eljárás érdekében nincsen szükség, ezért azok lefoglalását megszüntetem…. A lefoglalt tárgyak megsemmisítéséről döntöttem.”

Ez áll az ügyészség közleményében, amelyet a Völner- ügyben adott ki.

A gond ezzel az, hogy a törvény szerint a lefoglalt és a bűncselekmény szempontjából érdektelen tárgyakat "a tulajdonosnak, illetve annak kell visszaszolgáltatni, akitől lefoglalták azokat".

Sem a rendőrségnek, sem az ügyészségnek nincsen joga azokat megsemmisíteni.

Ha mégis így tettek, akkor egyrészt törvénytelenül léptek, másrészt joggal merül fel, - de ugye ez lehetetlen - az ügyészség valakinek falaz.

Aki - logikus - csak az lehet, aki a képeken, illetve a DVD-n szerepel, illetve akit az ügyészség “védelemre érdemesnek tart”.

És ezt minden jogot végzett embernek tudnia kell.


JUSZT LÁSZLÓ


1674648040603.png
 
Inkabb a bizonyitekokat probalhatjak igy eltuntetni....de hogy milyen logika alapjan mert ezek szivarogtatasok nem az ORban irodajabol jonnek. Ha aki szivarogtat annak biztos van mindenbol masolata ugy hang felvetel ugy az orgiakrol fotok stb.
8 ev bortonrol beszelnek sokan,az nagyon nagy ido huvoson lenni foleg ugy hogy egyedul vigye el a balhet, minden esely meg van hogy belefogja rangatni a fonokeit kollegait de meg a vadalkut is bevethetik hogy kisebb fonokoket belerangatssak.
Vagy majd Katalin asszony kegyelmet ad.
 
Üdv Mindenkinek,
Lehet, h elkerülte a figyelmem, ha már bárki is megosztotta volna, de ha mégsem, itt az átirata néhány, az ügyben elhangzott párbeszédnek:
 
Éppen ez az utolsó, amit idéztél, ami szerintem elfogadhatatlan. Mert valaki tulajdona, ami nem bűnjel, az az illetőé, és itt jön be a képbe az Alaptörvény, amelyben, a korábbi alkotmánnyal szemben, már nem szerepel a magántulajdon védelme.
Szoval ha egy pornokepet talal a rendorseg, ami ugyan ismert szemelyeket ábrázol, de a buncselekményhez nincs koze, akkor azt vissza kell adni, fuggetlenul attol, hogy az a késobbiekben esetleg zsarolás eszkoze lehet...érdekes logika (ugyan is ez tortent itt)
 
Szoval ha egy pornokepet talal a rendorseg, ami ugyan ismert szemelyeket ábrázol, de a buncselekményhez nincs koze, akkor azt vissza kell adni, érdekes logika (ugyan is ez tortent itt)
Mindig ez a lekezelő pökhendiség ...

Tehát azt állítod, hogy bár Sadlt hivatali vesztegetésért jelenti föl az ügyészség, de ebben nem bűnjel egy pornókép ismert emberekről?

"... fuggetlenul attol, hogy az a késobbiekben esetleg zsarolás eszkoze lehet..." - vagyis még benned is felmerült ...

Ha viszont logikusan annak kellene lennie, akkor miért nem az?

S ha nem kezelik bűnjelként, bár annak kellene lennie, akkor miért semmisítették meg????

Vagyis: megsemmisített az ügyészség olyan bizonyítékot, ami terhelő lehet másokra.
EZ IS BŰNCSELEKMÉNY ÁM!

Mert az ügyészség nem döntheti el önhatalmúlag, hanem le kell foglalni, jegyzőkönyvezni, s NYOMOZNI, hogy mi volt a célja annak a vesztegetésre alkalmas képnek különösen egy vesztegetéssel vádolt gyanúsítottnál!!!!
 

Érdekes hogy ha a kormányoldal tesz hasonló és ennél sokkal jobban irritáló megjegyzéseket akkor egy vállvonás és ennyi. Miért várják az emberek hogy egy ellenzékinek csak mosolyogni szabad????
 

Jogállamban megengedhetetlen, sőt megalázó körülmények között tartották fogva ügyvédje szerint Schadl Györgyöt​

„A fal emberi fekáliával (szarral) van bekenve, hemzsegnek a poloskák” - írta Schadl György ügyvédje, miután a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korrupcióval vádolt elnökét 2022 februárjában váratlanul magánzárkába helyezték át.
Beadványában azt írta, Schadl tele volt poloskacsípéssel, és a végrehajtót megviselte az is, hogy „hat órán keresztül próbálta kitakarítani az igencsak szűkre szabott celláját, de teljesen sikertelenül”.
A kormány egyik kiemelt témája volt 2020-ban „a börtönbiznisz” felszámolása. Érdekesség, hogy a témában legtöbbször pont Völner Pál szólalt fel, szerinte a társadalom elvárása nem az, hogy a börtönben a bűnözők meggazdagodjanak, és elfogadhatatlannak nevezte, hogy akár súlyos, erőszakos bűnözők és az őket segítő dörzsölt ügyvédek milliókat tegyenek zsebre a börtönévek alatt úgy, hogy „mindenféle mondvacsinált ürüggyel beperlik az államot az állítólagos rossz börtönkörülményekre és zsúfoltságra hivatkozva”.
 
K
kivéve a gyevi bírót #Eva Kaili,ha kifókuszálunk kicsit távolabbra.mert az EU sem szent tehén
 
Tíz végrehajtó tett esküt csütörtökön a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar XIV. kerületi székházában, vagyis nem a Végrehajtói Kar elnöke előtt, az ugyanis Schadl György, aki továbbra is előzetes letartóztatásban várja korrupciós ügyének alakulását.
ez nem biztos, hogy így törvényes volt, ugyanis a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény szerint „a felelősségbiztosítás megkötése vagy a biztosíték összegének befizetése, a bélyegző, fizetésiszámla-szerződés jóváhagyása és a hivatali helyiség alkalmasságának megállapítása után a végrehajtó a kinevezését követő egy hónapon belül a Kar elnöke előtt esküt tesz.
A lap szerint persze az esküt elvileg így is letehették volna Schadl előtt, hisz meg lehet őt látogatni a fogdában
Márpedig a végrehajtói eskü nem csak formaság, a törvény szerint a végrehajtói szolgálat megszűnik, ha valaki nem teszi le az esküt a törvényben meghatározott módon.

Vagyis azok a végrehajtók, akik Schadl György 2021. november 5-i őrizetbevétele után tettek esküt nem Schadl előtt, elvileg nem is járhatnak el végrehajtóként.
(nem tudom így van-e de, ha így is van akkor sem lesz semmi ebből sem)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,220
Tagok
615,636
Legújabb tagunk
Zsuzska1980
Oldal tetejére