Vajon ki voltam előző életemben ?

Plato

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Evapatocs!kiss
Én olvastam valahol, hogy egy lélek 3 testet működtet. Ha ez igaz, akkor három párhuzamos univerzumban simán megélhet három nagy személyiség szerepet. De ehhez kell, hogy legyen affinitása. Pl. csak az élheti meg Liszt Ferenc életét, aki tud hegedülni, vagy zongorázni, esetleg orgonálni. Kalkuttai Terézanya szerepét is csak az tudja elválalni, aki nagy alázattal bír az Isten felé, és képes szolgálni Istent, és embert egyaránt. Meg nem utolsó sorban képes apáca életet élni, férfimentesen. Napóleon is csak az lehet, akiben van egy kicsi hadászati szenvedély, statégiai hajlam. Festőművész is csak az lehet, aki valamilyen szinten képes festeni, művészi szinten rajzolni.
Legyen nagyon szép, és vidám hétvégéd, és télutód!
Sok szeretettel Erzsi.kiss

Igen vannak ilyen lelkek is ezeket triásznak hivják.
Ezek Nagy lelkek, vagy kerubok.

Viszont az egyáltalán nem biztos hogy 3 párhuzamos dimenzióban történik, inkább egyben.
Mint mondtam a párhuzamos dimenziókról téves az az elképzelés hogy ugyanez az univerzum csak ott az ido más mondjuk. A párhuzamos univerzumok azok tök más univerzumok, és minden teljesen máshogy néz ki. Ezt nem kéne összekeverni, a dimenziókkal. A dimenzióból 4 van ebben az univerzumban. Ha pontos akarok lenni van egy 5. is az a mindenható állapota, ahol te vagy minden...
 
evapatocs

Állandó Tag
Állandó Tag
Nos ha így lenne akkor végtelen párhuzamos dimenzió lenne...
Persze ez nem igaz.
Összesen 16 párhuzamos univerzum van, az 5 atyától ami igazából egy. A magyarban ebből ered az ötlet szavunk. Az 5 atyától származó gondolat ez az 5let.
Most olvasom az Enok kulcsa c.könyvet.Abban vélek felfedezni hasonlót,de még az elején tartok,ráadásul nehéz értelmezni,kell hozzá csillagászati ismeret,fizika,és matamatika is.
De ott is szó van,hogy csak "tudathálók" választanak el bennünket egymástól,és a rezgésszintek,azért nem érzékeljük egymást.

Érdekes viszont hogy ha elvisznek az idegenek tegyük fel meg tudják csinálni hogy időben elcsúszva térjél velük vissza. Akát tegnapra, akár holnapra is visszajöhetsz. Viszont ha te a tegnapra jössz vissza akkor nem fogsz találkozni a tegnapi önmagaddal, hiszen a külső személynek fel sem tűnik hogy te tegnap, már egy nappal többet életél. Nehéz felfogni de igy van ...
Ha tegnapra jössz vissza teljesen más dolgok is történhetnek veled a másodszor leélt napodon ez meg a másik.
Gondolom azért,hogy ott már nincs idő.
 
Plato

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Plató!kiss
Ha 16 párhuzamos univerzum van, akkor miért ne lehetne azt a 9-et kihasználni, és leélni bármelyik nagy személyiség életét, ha a lelki fejlődésünkhöz szükségünk van?
Én tudod nem nagyon bízom a földönkívüliekben, annak ellenére, hogy volt már dolgom velük. Álmomban viszont álltam már dimenziókapuban. Egy marék zsetont nyomtak a kezembe, és azt mondták, hogy addig lehetek ott, míg a zsetonok le nem jártak. Egy hengerlábon álló pénztárgéphez hasonlító masinába kellett a zsetonokat bedobni. Átmentem a kapun, másra már nem emlékszem. A lelki, szellemi tanítókat csak földönkívülinek lehet elképzelni? Én inkább már vissza nem születő nagy tisztaságú lelkeknek ismerem őket. Sok álmom fűződik hozzájuk. Velük nincs fenttartásom, mint a földönkívüliekhez.
Isten számára semmi sem lehetetlen.
De ha egy napot kétszer élnék meg, attól, hogy a környezetem nem venné észre, én viszont emlékeznék rá. Déjavu érzés lenne, vagy teljese valósággal emlékeznék rá, hogy én már ezt egyszer átéltem, és megpróbálnék másként dönteni, mást csinálni. Mert én nem szeretek kétszer ugyan azt csinálni. Valamit biztos módosítanék, akaratlan is, hátmég ha emélkeznék rá.
Legyen nagyon szép, és vidám télutó napod!
Sok szeretettel Erzsi.kiss

Mert a 9 párhuzamosban te csak az egyikben élsz, és nem élsz egyszerre mind a 9 ben. Viszont átmehetsz a többibe ha van jó technikád, de attól te még egy helyen létezel, és abból az univerzumból ahonnan elmész ott nem leszel, mivel elmentél onnan, ilyen egyszerű.

A földönkívüliek nem egyenlők a 4d-s lényekkel !
A kis szürkék ugyanolyan 3d-s anyagból vannak mint mi ( a testük)
A 4d-s lények, a lelkek birodalma az egy másik dimenzióhoz van kötve lényegében. Itt élnek a fénylények , a lelkek, meg ki tudja milyen 4d-s élet van még ott.

Szal nem kellene összekeverni a kis szürkéket a fénylényekkel.

A másik hogy ha te egy nappal előbb jössz vissza, az emlékeidet arról a napról nem fogod elfelejteni. Viszont teljesen szabadon tok mást is csinálhatsz annak ellenére hogy ezt a napot a te szemszögedből már leélted.

A dejavu pedig azért van, mert az életed a megszületésed előtt már gondolatban végig van pörgetve. Az élet értelme pedig hogy a csomópontokban ahol döntened kell a fontos dolgokról (ami a karmádat előreviszi vagy nem) döntsél. Ennyi.
 
Plato

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez csak a kedves érdeklődőknek

Jó szórakozást :)

<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:TrackMoves/> <w:TrackFormatting/> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:DoNotPromoteQF/> <w:LidThemeOther>HU</w:LidThemeOther> <w:LidThemeAsian>X-NONE</w:LidThemeAsian> <w:LidThemeComplexScript>X-NONE</w:LidThemeComplexScript> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> <w:SplitPgBreakAndParaMark/> <w:DontVertAlignCellWithSp/> <w:DontBreakConstrainedForcedTables/> <w:DontVertAlignInTxbx/> <w:Word11KerningPairs/> <w:CachedColBalance/> <w:UseFELayout/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> <m:mathPr> <m:mathFont m:val="Cambria Math"/> <m:brkBin m:val="before"/> <m:brkBinSub m:val="--"/> <m:smallFrac m:val="off"/> <m:dispDef/> <m:lMargin m:val="0"/> <m:rMargin m:val="0"/> <m:defJc m:val="centerGroup"/> <m:wrapIndent m:val="1440"/> <m:intLim m:val="subSup"/> <m:naryLim m:val="undOvr"/> </m:mathPr></w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" DefUnhideWhenUsed="true" DefSemiHidden="true" DefQFormat="false" DefPriority="99" LatentStyleCount="267"> <w:LsdException Locked="false" Priority="0" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Normal"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="heading 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 7"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 8"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 9"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 7"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 8"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 9"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="35" QFormat="true" Name="caption"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="10" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Title"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="1" Name="Default Paragraph Font"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="11" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtitle"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="22" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Strong"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="20" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="59" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Table Grid"/> <w:LsdException Locked="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Placeholder Text"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="1" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="No Spacing"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Revision"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="34" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="List Paragraph"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="29" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Quote"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="30" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Quote"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="19" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtle Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="21" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="31" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtle Reference"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="32" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Reference"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="33" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Book Title"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="37" Name="Bibliography"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" QFormat="true" Name="TOC Heading"/> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin-top:0cm; mso-para-margin-right:0cm; mso-para-margin-bottom:10.0pt; mso-para-margin-left:0cm; line-height:115%; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-bidi-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-theme-font:minor-bidi;} </style> <![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <o:shapedefaults v:ext="edit" spidmax="1026"/> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <o:shapelayout v:ext="edit"> <o:idmap v:ext="edit" data="1"/> </o:shapelayout></xml><![endif]-->Karma és reinkarnáció
Miért kell újjászületnünk ?

Horváth Andrea

A tartalomból :

<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:TrackMoves/> <w:TrackFormatting/> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:DoNotPromoteQF/> <w:LidThemeOther>HU</w:LidThemeOther> <w:LidThemeAsian>X-NONE</w:LidThemeAsian> <w:LidThemeComplexScript>X-NONE</w:LidThemeComplexScript> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> <w:SplitPgBreakAndParaMark/> <w:DontVertAlignCellWithSp/> <w:DontBreakConstrainedForcedTables/> <w:DontVertAlignInTxbx/> <w:Word11KerningPairs/> <w:CachedColBalance/> <w:UseFELayout/> </w:Compatibility> <m:mathPr> <m:mathFont m:val="Cambria Math"/> <m:brkBin m:val="before"/> <m:brkBinSub m:val="--"/> <m:smallFrac m:val="off"/> <m:dispDef/> <m:lMargin m:val="0"/> <m:rMargin m:val="0"/> <m:defJc m:val="centerGroup"/> <m:wrapIndent m:val="1440"/> <m:intLim m:val="subSup"/> <m:naryLim m:val="undOvr"/> </m:mathPr></w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" DefUnhideWhenUsed="true" DefSemiHidden="true" DefQFormat="false" DefPriority="99" LatentStyleCount="267"> <w:LsdException Locked="false" Priority="0" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Normal"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="heading 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 7"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 8"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 9"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 7"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 8"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 9"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="35" QFormat="true" Name="caption"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="10" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Title"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="1" Name="Default Paragraph Font"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="11" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtitle"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="22" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Strong"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="20" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="59" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Table Grid"/> <w:LsdException Locked="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Placeholder Text"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="1" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="No Spacing"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Revision"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="34" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="List Paragraph"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="29" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Quote"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="30" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Quote"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="19" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtle Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="21" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="31" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtle Reference"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="32" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Reference"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="33" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Book Title"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="37" Name="Bibliography"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" QFormat="true" Name="TOC Heading"/> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin-top:0cm; mso-para-margin-right:0cm; mso-para-margin-bottom:10.0pt; mso-para-margin-left:0cm; line-height:115%; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-bidi-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-theme-font:minor-bidi;} </style> <![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <o:shapedefaults v:ext="edit" spidmax="1026"/> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <o:shapelayout v:ext="edit"> <o:idmap v:ext="edit" data="1"/> </o:shapelayout></xml><![endif]-->
[FONT=&quot]Hogy „működik” a karmánk? 13[/FONT]
[FONT=&quot]Híres karmák 25[/FONT]
[FONT=&quot]Karmikus kapcsolatok 35[/FONT]
[FONT=&quot]A karma kutatói 43[/FONT]
[FONT=&quot]A regressziós hipnózis 45[/FONT]
[FONT=&quot]A kinezológia 54[/FONT]
[FONT=&quot]A tarot és a meditáció 57[/FONT]
[FONT=&quot]A tenyérelemzés 62[/FONT]
[FONT=&quot]A reiki, a parapszichológia és a tanatológia 65[/FONT]
[FONT=&quot]A számmisztika 68[/FONT]
[FONT=&quot]Az asztrológia 72[/FONT]

[FONT=&quot]Esetek 77[/FONT]
[FONT=&quot]
Imola 79[/FONT]
[FONT=&quot]Villámcsapás 87[/FONT]
[FONT=&quot]Irma nővér 91[/FONT]
[FONT=&quot]Furcsa találkozás 95[/FONT]
[FONT=&quot]A viaszbaba 99[/FONT]
[FONT=&quot]Az átok 103[/FONT]
[FONT=&quot]A körmendi „gyermekgyilkos” 107[/FONT]
[FONT=&quot]A bosszú nem a mi dolgunk 110[/FONT]
[FONT=&quot]A visszatérés 113[/FONT]
[FONT=&quot]Az álom 116[/FONT]
[FONT=&quot]Karma-morzsák 118[/FONT]

[FONT=&quot]A Létha vizén túl [/FONT]
 
E

elke

Vendég
Hát egy kb tol ig ár nem nagy etikátlanság.

Hagyjuk a kereskedő dolgokat innen ki. A google jó barát, ha konkrétat akarsz tudni dolgozz meg érte. ;) Végszükség esetén van itt privát levelezési rendszer is. Rákattintasz az illető nevére pl és kiad mindent csak válassz a felnyilló menüablakból. További jó beszélgetést: elke

sirkan49

Kitiltott (BANned)
Nos ha így lenne akkor végtelen párhuzamos dimenzió lenne...
Persze ez nem igaz.
Összesen 16 párhuzamos univerzum van, az 5 atyától ami igazából egy. A magyarban ebből ered az ötlet szavunk. Az 5 atyától származó gondolat ez az 5let.

Ezért van mindenkinek 5 jövőképe is.

A 16 bol egy az átjáró térréteg helye.
Mi pedig csak a miénken kivul 9 univerzumban tudunk mozogni.
Hát ez elég bonyolult de a lényeg hogy a különböző univerzumokban teljesen más az ábra. Lehet most te a Földön vagy de a másik univerzumban ott pont egy nap van ...
Szal a párhuzamos univerzumok nem ugyanazok amikben mi vagyunk csak más történik ... Ez ilyen formában elég gyermeteges elgondolás lenne.

Érdekes viszont hogy ha elvisznek az idegenek tegyük fel meg tudják csinálni hogy időben elcsúszva térjél velük vissza. Akát tegnapra, akár holnapra is visszajöhetsz. Viszont ha te a tegnapra jössz vissza akkor nem fogsz találkozni a tegnapi önmagaddal, hiszen a külső személynek fel sem tűnik hogy te tegnap, már egy nappal többet életél. Nehéz felfogni de igy van ...
Ha tegnapra jössz vissza teljesen más dolgok is történhetnek veled a másodszor leélt napodon ez meg a másik.

S talán majd valamelyik jövőjében lehetőséget kap a tanulásra,saját maga megismerésére,hogy aztán megismerhessen más világokat is... :cool:
 
Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Mert a 9 párhuzamosban te csak az egyikben élsz, és nem élsz egyszerre mind a 9 ben. Viszont átmehetsz a többibe ha van jó technikád, de attól te még egy helyen létezel, és abból az univerzumból ahonnan elmész ott nem leszel, mivel elmentél onnan, ilyen egyszerű.

A földönkívüliek nem egyenlők a 4d-s lényekkel !
A kis szürkék ugyanolyan 3d-s anyagból vannak mint mi ( a testük)
A 4d-s lények, a lelkek birodalma az egy másik dimenzióhoz van kötve lényegében. Itt élnek a fénylények , a lelkek, meg ki tudja milyen 4d-s élet van még ott.

Szal nem kellene összekeverni a kis szürkéket a fénylényekkel.

A másik hogy ha te egy nappal előbb jössz vissza, az emlékeidet arról a napról nem fogod elfelejteni. Viszont teljesen szabadon tok mást is csinálhatsz annak ellenére hogy ezt a napot a te szemszögedből már leélted.

A dejavu pedig azért van, mert az életed a megszületésed előtt már gondolatban végig van pörgetve. Az élet értelme pedig hogy a csomópontokban ahol döntened kell a fontos dolgokról (ami a karmádat előreviszi vagy nem) döntsél. Ennyi.

Szia Plato.kiss
Ne haragudj, de nekem mások a tapasztalataim.:55:
Nem a kerubok azok, akik három testtel rendelkeznek. Minden földi ember lelke. És lehet egyszerre több párhuzamos életet is élni. A kerubok sokkal bonyolultabb, és tisztább lelkek. Nagyon leszűkíted a lehetőségeket. Nem kellene csak a földi, nappali fizikai elmével gondolkodni. Énnekem sok nagyon élethű álmom volt, és meditáció szerű állapotban kaptam infókat. Volt, hogy voltam saját magam haldoklásánál, aki egy másik univerzumban lévő földön élt. Nagyon idős nő volt, és az unokái voltak az én itt lévő három gyermekem. Én fogtam a kezét, míg a hintaszékében örökre lehúnyta a szemét. Nagyon érdekes élmény volt. Tudtam, hogy éppen azon a napon, azon az órában, és azon a pillanatban zajlott, míg az én itteni testem aludt, és a lelkem, szellemem a mélyalvás fázisában kóborolt az éterikus térben.
Számomra a földönkívüliek, azok földönkívüliek. A szellemi lények nem földönkívüliek. Én nem keverek össze semmilyen fénylényt földönkívülivel, nem is ezt írtam. Ha valakinek, akkor nékem volt testközeli kapcsolatom mindkét fajjal. Több a földönkívüliekkel, akik nem csak kicsi szürkék. Sokkal több fajukkal volt már dolgom. Voltak hüllők, emlősök, sellők, denevérszerűek, teknős emberek. Akiknek az emlős tetükön lévő bőr vastagodott meg olyan mértékben, mint a teknősök páncélja, mert az ultraibolya fényt nem védte az ózonpajzs náluk, mert megsemmisítették a ténykedésük következményei. Voltak olyan lények is, akiknek olyan mintázatú fejük van, mint a mi agyunk a koponyánkban, és magukat Wromoknak nevezték. Stb. Fénylényeket fehér ruhában lévő emberszerű lényekként láttam, nagyon sokszor meditációszerű állapotban, vagy álomban. Angyaloknak, vagy Istenek tanítóinak nevezték magukat. Sokat láttam Jézust is, és beszélgettem vele, az engem érintő kérdésekről. Nem dicsekvés képpen írtam, csak jelezni kívántam, hogy tisztában vagyok a földönkívüliek, és a fénylények közötti különbséggel.
És azt az infót kaptam, hogy azért vannak a párhuzamos univerzumok, és a párhuzamos életek, mert milliónyi életekre lenne szükség nélküle, hogy a lélek megvilágosodjon. Így lehetősége van minden léleknek, hogy tört része alatt megtisztuljon, és vissza térhessen a Forráshon, vagy úgy is nevezhetjük, hogy az Atyaúrsitenhez, vagy Atya-Anya Istenhez.
De nagyon érdekeseket írsz. Köszönöm.kiss
Legyen nagyon szép, és vidám hétvégéd!
Sok szeretettel Erzsi.:55:
 
ionon

Kitiltott (BANned)
Hát ezt úgy helyesbíteném, hogy az 5. dimenzióban érzed ezt az élményt. Itt ugyanis a teremtő helyébe lépve (ha beenged) megfigyelheted, a mindentudás, az egyhegyűség állapotát.
Itt te vagy a vad a vadász, a születő kisgyerek, a haldokó öregember, a pedofil, az FBI ugynök ... :)
nem semmi sort adtál életemnek "TEREMTŐ":wink:

Mondjuk dimenzió-váltó, ritmus-penge: nyert süllyed
 
Plato

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Plato.kiss
Ne haragudj, de nekem mások a tapasztalataim.:55:
Nem a kerubok azok, akik három testtel rendelkeznek. Minden földi ember lelke. És lehet egyszerre több párhuzamos életet is élni. A kerubok sokkal bonyolultabb, és tisztább lelkek. Nagyon leszűkíted a lehetőségeket. Nem kellene csak a földi, nappali fizikai elmével gondolkodni. Énnekem sok nagyon élethű álmom volt, és meditáció szerű állapotban kaptam infókat. Volt, hogy voltam saját magam haldoklásánál, aki egy másik univerzumban lévő földön élt. Nagyon idős nő volt, és az unokái voltak az én itt lévő három gyermekem. Én fogtam a kezét, míg a hintaszékében örökre lehúnyta a szemét. Nagyon érdekes élmény volt. Tudtam, hogy éppen azon a napon, azon az órában, és azon a pillanatban zajlott, míg az én itteni testem aludt, és a lelkem, szellemem a mélyalvás fázisában kóborolt az éterikus térben.
Számomra a földönkívüliek, azok földönkívüliek. A szellemi lények nem földönkívüliek. Én nem keverek össze semmilyen fénylényt földönkívülivel, nem is ezt írtam. Ha valakinek, akkor nékem volt testközeli kapcsolatom mindkét fajjal. Több a földönkívüliekkel, akik nem csak kicsi szürkék. Sokkal több fajukkal volt már dolgom. Voltak hüllők, emlősök, sellők, denevérszerűek, teknős emberek. Akiknek az emlős tetükön lévő bőr vastagodott meg olyan mértékben, mint a teknősök páncélja, mert az ultraibolya fényt nem védte az ózonpajzs náluk, mert megsemmisítették a ténykedésük következményei. Voltak olyan lények is, akiknek olyan mintázatú fejük van, mint a mi agyunk a koponyánkban, és magukat Wromoknak nevezték. Stb. Fénylényeket fehér ruhában lévő emberszerű lényekként láttam, nagyon sokszor meditációszerű állapotban, vagy álomban. Angyaloknak, vagy Istenek tanítóinak nevezték magukat. Sokat láttam Jézust is, és beszélgettem vele, az engem érintő kérdésekről. Nem dicsekvés képpen írtam, csak jelezni kívántam, hogy tisztában vagyok a földönkívüliek, és a fénylények közötti különbséggel.
És azt az infót kaptam, hogy azért vannak a párhuzamos univerzumok, és a párhuzamos életek, mert milliónyi életekre lenne szükség nélküle, hogy a lélek megvilágosodjon. Így lehetősége van minden léleknek, hogy tört része alatt megtisztuljon, és vissza térhessen a Forráshon, vagy úgy is nevezhetjük, hogy az Atyaúrsitenhez, vagy Atya-Anya Istenhez.
De nagyon érdekeseket írsz. Köszönöm.kiss
Legyen nagyon szép, és vidám hétvégéd!
Sok szeretettel Erzsi.:55:

Itt a hármas lelkek vagy triászok, úgy rendelkeznek 3 testtel, hogy 3 részre tudják lelküket osztani, és a 3 testben különböző lelkek vannak konkrétan, de egy lélekhez valók. A teknikai részletekben persze senki sem tud biztosat, jó volna tudni.

Viszont a lélek az anyag egyik formája, az az hogy pontos legyek, az építőkövei ugyanaz mint az anyagnak, csak sokkal bonyolultabb, és nagyobb részecske.

"Nagyon idős nő volt, és az unokái voltak az én itt lévő három gyermekem. Én fogtam a kezét, míg a hintaszékében örökre lehúnyta a szemét. Nagyon érdekes élmény volt. Tudtam, hogy éppen azon a napon, azon az órában, és azon a pillanatban zajlott, míg az én itteni testem aludt, és a lelkem, szellemem a mélyalvás fázisában kóborolt az éterikus térben. "

Alvás közben történt ilyen események vagy már megtörténtek előző életedben, vagy köv életedben fog, de az utóbbi nem gyakori.
Én nem tartom valószínűnek hogy te sok sok párhuzamos dimenzióban élnél. Technikailag ugyanis biztos hogy ez egy szabályok által vezérelt rendszer. HA sok ilyen párhuzamos élet lenne, akkor ezek regresszióval kiderültek volna már.
A regressziók által pedig az összegzések eredményeképpen az derült ki hogy mindenkinek megvannak az időbeli sorrendje minden életének, amit itt töltött a Földön, vagy máshol.
De általában a többség itt élte előző életét, mert mi Jézushoz tartozunk, mint nagylélek, és ez itt a mi helyünk. A többi lélek lehetnek itt ragadt idegenek lelkei, akik leszületnek, környező csillagrendszer utazói ( mint a Dávid kisfiú lelke, ugye az annunakis könyv főszereplője), vagy akár 4d.-s élőlények is élhetnek itt testben. A nagy feltalálók, híres emberek biztos hogy valamilyen szempontból nem átlagos lelkek. Lehet pont azért küldték ide őket a 4d.-ből hogy haladjon már ez a kor valamit...

Az álmokkal is vigyáznék, mert könnyen lehet emlékeket megélni, és újakra szert tenni, és ezt meg nem különböztetni ugye.
Persze neked vannak tapasztalataid ...
Én kapcsolatban vagyok olyan a Földön élő nagyobb tudású lelkekkel akiktől vannak az információim.
Ha viszont te Jézussal beszélgetsz, akkor egyszer megkérdezhetnéd tőle, hogy valóban 2016 ban lesz -e valami meteorral kapcsolatos esemény. A másik pedig 2028-2032 közti igen nagy volumenű eseményre lennék kíváncsi, hogy mit mondana erről, esetleg a Jelenések könyvében hol is tartunk pontosan időben ?

Köszike.
 
Mondd te hogyan vagy kapcsolatban a földön nagyobb tudású lelkekkel? Én nem kerestem egyet sem. Még a szellemvilágban sem, mikor elkezdődött, fogalmam sem volt róla, hogy ilyesmi létezik. Én csak a szokványos nagyon vallásos, Jézust szerető, követő emberke voltam. Mikor megkerestek a szellemvilág küldöttei alváselőtti formájú állapotban, de elaludni nem tudtam. Ezt az állapotot nevezték kisálomnak. Azt mondták, hogy soha még senkit nem kerestek fel kérése ellenére. Rám is várhattak volna itélet napjáig is, mégsem hívom őket. Rakhatnak rám akkora terhet mint a Mátra, gyötörhetnek, én csak húzom az igát szó nélkül. Már három pólusváltást megéltem szerintük, ez lesz a negyedik. Eddig mehettem volna tovább, csak nem mertem, most azért lettek küldve, hogy tegyenek próbát velem, hátha most mégis meg teszem az első lépéseket, mint a menni tanuló kisgyermek. Ha nem mertem volna megtanni, akkor a harmadik gyerekem születése után meghaltam volna, és egy újabb életben kisérletezhettem volna tovább. Eleinte sokat, időhúzóan sokat dolgoztak velem. Én még a többszöri visszaszületést sem tudtam elképzelni sem, hátmég amit mondtak, hogy minden lélek, szerintük a szellem rendelkezik azzal amit a lélekről írtál, három részből áll, és nem csak Jézus. A férfiak Atya-fiú-szentlélek, nők Anya-lánya-szentélek. Hát míg el tudtam fogadni, több mint 3 hónapomba telt, a többszöri visszaszületés pedig több mint egy fél évemet emészetette fel. Húsz éve kezdődött a tanításom. Eleinte annyira töményen adták az infókat, hogy néha szünetet kellett kérnem, mert úgy éreztem, hogy torkig laktam a frissen kapott tudással. Szóltm, mikor megint lehet folytatni. Lefeküdtem, és alvás előtti állapotba mélyedtem, de tudatom friss volt. Képekben, érzésekben, belső beszédben kaptam az indormációkat. Eleinte az előző életeimről, hogy végre eltudjam fogadni, hogy többször is éltem már ez az életem előtt. Addig soha nem tapasztalt élményekben volt részem. De megtanítottak arra is, hogy nemet tudjak mondani nékik, ha olyat mondanának, amivel nem értek egyet, vagy erkölcseim tiltakoznak ellene. A kis szürkékkel fizikai érintkezésem is volt, a Wrom férfit láttam az ágyam végében, 150-160 cm magas lehetett, és a feje hullámos volt, de egyébként teljesen földi ember kinézete volt. Amit tudok, ezektől a lényektől tudom, és azoktól, akik magukat angyaloknak, Istenek tanítóinak nevezik, meg Jézustól. Én soha nem hívom őket, ők jelentkeznek, és beszélgetést kezdeményeznek. Ha nincs akkor éppen kedvem hozzá, vagy valami miatt nincs jó hangulatom, tudomásul veszik, és vagy elmennek, vagy a háttérbe húzódnak, és várnak. Jézust mindig felismerem a nagymértékű szeret energiájáról. Ő az aki nagyon ritkán jön.
Én az álmaimat nagyon könnyen megtudom külömböztetni. Mert ami nem tanító jellegű, azt pár óra alatt elfelejtem ébredés után. De ami fontos, arra még évek múlva is emlékszem. A párhuzamos univerzumban élt részem haldoklását is így éltem meg. Én számomra tény, hogy van párhuzamos univerzum. Mint ahogy írtam, sokat jártam ott. Volt ahol jó volt lenni, volt ahol nem. Volt ahol háború dúlt, volt ahol fizikai értelemben menyország volt. A párhuzamos univerzumokról pl. Jézus maga mondta régebben, hogy Ő hozta létre, Ő teremtette. Addig csak egy párhuzamos univerzum létezett, és nagyon sokat kellett a lelkeknek leszületniük, hogy célhoz érhessenek. Nékem mindig lelket mondanak, a szellemet nevezik annak, ami, vagy aki a fizikai testhez közel van. Hiszen a magyar nyelv is úgy mondja, ha valaki nem tud átmenni, hogy bolyongó szellemek vannak a kriptákban, vagy a temetőkben. Még bolyongó lelkekről soha nem hallottam.
Sokkal bonyolultabb a világ, mint ahogy az elképzelni tudnánk.
Még annyit tudok, hogy földönkívüli űrhajó naszád áll készenlétben a bolygónk körül, hogy ha valami probléma lépne föl a pólusváltáskor, akkor mentsék a hozzájuk tartozókat. Különböző fajú földönkívüli vár startra készen. Különböző fejlettségű van közöttük lelki szinten.
Legyen nagyon szép esétéd, és könnyű, pihentető álmod!
Sok szeretettel Erzsi.:55:
 
Plato

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen a szentlélek fogalma is elég érdekes, mert valóban van az amit leírtál róla, de az is valójában technikai kérdés. Megtaláltuk ennek egy pontosabb leírását más szent könyvekben, és pedig így hangzik :

Atya és fia, mint önnön maga helye, így egyetlen isten, az egyetlen akarat, az az alap megragadott helyének egyetlen akarata, önmaga foglalatából kilép, és e kilépéssel szellemmé lesz, és az alapnélküli helység egyetlen akarata az első örök kezdettelen foglalattal háromszoros hatássá válik szét, és mégis csak egyetlen akarat marad.

De ezzel kapcsolatban teremtéstant kéne tanulni hogy megértsük. Én tanulok ilyet is.

Simán el tudom képzelni hogy téged Idegenek tanítanak para síkon.
Ez igazából bevett szokás, sok fejlettebb civilizáció él ilyesmivel, és tanítja a fejletlenebbeket. Én itt különbséget tennék a fejlettebb de fizikai testben élő idegenek, és a 4d-s lények között. Persze kapcsolataik lehetnek egymással, de erről ismét kevés az infó. Olvastam olyan regressziót, ahol ma élő ember köv életében pont ilyen feladattal bízták meg ...
A párhuzam dimenziókat pedig azért nehéz megérteni, mert a 4dben nincs ilyen idő mint itt. A 4d-s állapot ehez az univerzumhoz is tartozik. Viszont tartozik 4d-s állapot más síkon lévő univerzumokhoz is , és ez nem mindegy. Könnyű összekeverni ezeket.
A mi univerzumunkhoz tartozó 4d is viselkedhet úgy hogy azt higgyük párhuzamos dimenziókról van szó, pedig nem.

A 4d-ben az idő máshogy működik, ezért lehetséges az hogy bizonyos agyi állapotban belelátunk vagy átélünk 4d-s élményeket, ahol is az idő mint itt 3d-ben nem létezik (más jellegű). Ezért lehet hogy álmokban láthatunk múltat jelent jövőt. Ráadásul jövőből 5 lehetséges van.
Nem csoda hogy itt már keverednek a fogalmak.

Így tehát hogy az emlékedben milyen más életbeli képeid vannak, azt nem nevezném párhuzamos életbeli élményeknek, hanem ennek az életednek más más időben történő eseményei azok, más-más életeidben, de egy idősíkon eltolódva. Az élmény pedig hogy alváskor jönnek, az megtéveszt, de ez csak a 4d-s hatás miatt van, hisz a lelked az 4d-s dolog.
A szellemek amiket írtál, az pedig a lélek és a test összjátéka volt amit asztráltestnek is szoktak nevezni. Az asztráltest pedig nem egy pontos valami, kinézetre ( és ez nem az aura) így a szétfolyó képét szokták tipikusan szellemnek nézni.
Amugy pedig rengeteg Földhözragadt lélek van itt lent. Ezek nemes egyszerűséggel nem mentek át a fénybe, (az alagútélményen).
Ezek a ghosthunter nevezetű csoportosulásuk pont ezeket az itt ragadt lelkeket akarják átsegíteni a 4d-be. Rengeteg ilyen csoport van. Keress rá facebookon... Mindegyik itt ragadt léleknek (szellem) megvan a saját sztorija miért is ragadt itt. Érdemes utánanézni, mert teljesen emberi butaságok miatt nem képesek átmenni! Pl.: fél hogy az alagútélmény után a pokolra jut... Nagyon sok ilyen emberi badarságok vannak a köztudatba, amit sajnos a vallások is erősítenek. Fogalmuk sincs a vallásoknak, milyen rosszat is csinálnak némely kijelentéseikkel, vagy eszmékkel, ezeknek a lelkeknek (nemrégen élő emberek voltak ezek ugye... )

A pólusváltásról, csak annyit, hogy egy nem földi lélek ugye a kis Dávid fiúcska azért nem pont ezt látja a korszakváltásnál... Neki vannak más elképzelései, amit nemigen akart elmondani a annunakis könyvek második részében sem. (azt ugye hogy csomó ember meg fog halni :D )

A párhuzamos univerzumot talán úgy is lehetne értelmezni, hogy más helyen lévő csillagok bolygóin élhettél mondjuk, de az a másik csillagrendszer is ehhez az univerzumhoz tartoznak.

Igazából szerintem az összes ilyen fogalmunkat pontosítani kéne, mert az univerzum fogalom sem tiszta sokak számára.

A védák könyvei, mind a teremtéssel kezdenek. Érdemes tanulmányozni.
Idegenektől tudjuk azt is hogy összesen 10 originális, teremtő, öröktől fogva létező van. Ezek nem Istenek. Ez egy bindu csak a keleti vallásokban.
A teremtő pedig nem egyenlő az Istennel. Isten is már teremtmény, annak ellenére hogy Isten is képes teremteni.
Két originális ( anya, atya) találkozásával veszi kezdetét a teremtés.
Ez az anya, és atya kettő a 10 teremtő közül. Ez két tűzelem!
A mi teremtésünk szöge 3,16 ( nem 3,14 ami a pi)
Ez azt jelenti hogy ilyen szögsebességgel száguldott a mi teremtőnk a teremtéskor. A mi teremtőnk a mi atyánk ! Innen van a versben : "mi atyánk ..."
A 2 teremtő ( atya, anya) az egyik jobbos csavarodású, a másik balos.
A mi univerzumunk az anya teremtőben lévő atya tűz elem visszafordulásából keletkezett, az időfelszínek geometriai anomáliái miatt. (persze ennek megvannak a pontos kiszerkesztett ábrái is.)

Belőle, benne, általa
Nos ez a szófordulat is azt jelenti, hogy az atyából lettünk.:
Persze hisz az egyik teremtő tűz elem ő a 10 ismertből. Atya nem egyenlő Jézsussal itt ! )
Jézus pedig a jelenések könyvében lehet megtudni hogy rajta kívül, még vannak magasabban álló Istenek a székben ...
Benne vagyunk, hisz az időhullámaik gömb szerűen keltik, és ebben mindig benne vagyunk ( ennek persze van határa, csak folyamatosan tágul)
Általa vagyunk, hisz a kezdeti 2 őselem találkozásában jött létre aztán a hely ami ebben az esetben a szentlélek.
Aztán a szentlélekből jött létre az isteni lélek. ( A mostani fogalmaink nem megfelelő használata miatt nem értjük az egész teremtést amúgy.)
Az isteni lélek hozta létre az anyagot, lelkeket, fényt ( Rajas, Tamas, Szatva)

Röviden ennyi, de ez az egész teremtés história, igen bonyolult ...
 
Földönkívüliek nékem csak dicsekedtek a szuper mütyürkéikkel, tanítani egy sem akart.
Teremteni viszont megpróbáltattak legalább 18-19 évvel ezelőtt. Nagyon élethű álom volt. Nem hiszem, hogy ezt is az előző életek listájára írod. Elvittek egy nagy hatalmas épületbe, ahová mindig vinni szoktak. Nagy alapterületű, sok emeletes épület. Egyik teremben úgy ültünk, mint az iskolateremben lévő padokban. A katedra szerűség mellett volt egy henger alakú lábon álló, 45 szögben lévő kb. fél m * fél m-es rajzasztal, ami belülről világított. Négyzethálós volt, és arra kellett rajzolni. Én a jobb kezemet csuklig rajzoltam meg, és ahogy mozgattam a kezem, csuktam és nyitottam az ujjaimat, a 3 d-re váltott rajzom is ugyan azt csinálta. Akkor elvittek egy olyan helyiségbe, ami a fürdőszobára emlékeztetett, de kád nem volt benne, csak a járólapokban volt egy nagy lefolyó. Oda dobálták be a megteremtett élőlényeket. Voltak kicsi babák is, csecsemők. Én nagyon megsajnáltam, és egyiket ki akartam menteni, de kővé változtatták a lábam bokáig, hogy ne tudjam megtenni. Megfogtam a kezét, de kicsúszott, és elnyelte a lefolyó. Borzasztó érzés volt, hetekig búsúltam miatta. Ezután egy hónapra megint elvittek, és egy ottani fiatal emberrel beszöktünk a teremtő terembe, és én egy szőke, göndörhajú kislányt teremtettem. A fiatalemberre bíztam, hogy az élete árán is védje meg. Következő éjjel megint elvittek, és csodálkoztak azon, hogy miért nem tudják megsemmisíteni, mint a többit. Akkor jöttek rá, hogy én az életkódját is megadtam, míg a többiek nem. Vagyis az összes szellemtestét megadtam a teremtményemnek. Azóta sem vittek oda.
Itterkedt szellemekkel már jóideje van dolgom. Látom őket vagy elmosódott foltként, vagy teljesen élethűen, vagy csak érzem, és hallom, hogy segítséget kérnek tőlem. Volt rá eset, hogy sikerült átsegítenem a fénybe.
Amikor a magukat Isten tanítóinak nevező lények elkezdték a tanításomat, azzal kezdték, hogy van több párhuzamos univerzum. Azzal magyarázták, hogy képzeljem el a naprendszerünket. A nap a fix pont, és körülötte egy szöggel mozduljon el egy bolygó a számunkra most valós állapotához képest, már nem tudjuk érzékelni. Így mindegyik bolygónak vannak párhuzamos univerzumban lévő formái, rajtuk lévő tárgyakkal, élő, és élettelen dolgokkal együtt. Azt mondták, hogy mi itt a G párhuzamos univerzumban élünk. Mással hangzókkal jelölték a párhuzamos univerzumokat, és az utolsónak K-t mondták. Lehet, hogy több is van belőlük.
Pólus váltáskor lesznek akik meghalnak, akik elmennek egy másik civilizáió küldötteivel, lesznek akik felemelkednek, és magasabb dimenzióba kerülnek. Mindenki a fejletségi szintjének megfelelően. Én valahogy nem kultiválom a hüllő földönkívülieket. Mert ha körül nézünk, vagy a hüllő az áldozat, vagy az a ragadozó. Ugyan ez áll az emlősökre is. Vagy az emlős az áldozat, vagy az emlős a ragadozó. Ráadásul sokkal hidegebbek érzelmileg is a hüllők, akár állatok, akár értelmes lények. Ez a saját tapasztalatom.
Lehetnek ezek a +, vagy a - oldalon, mindegyik fajra igaz. Legalábbis a földi emberekhez viszonyítva.
Nem csak a Teremtő Isten tud teremteni, hanem mindnyájan, csak el kellene hinnünk. Mindnyájunkban benne van a férfi, és a nő principítum.
Olvastad az Aranybolygót? Én itt találtam rá a kanadán. Nagyon jó, érdemes lenne elolvasnod néked is. Én már sokszor elolvastam, mióta rábukkantam. Róluk eltudom képzelni, hogy tanítanak földi embereket. Eddig ők azok a földönkívüliek, akiket el tudok fogadni.
Legyen nagyon szép, és vidám napod!
Sok szeretettel Erzsi.kiss
 
Plato

Állandó Tag
Állandó Tag
A te kislányteremtményednek az életkódját és nem tudom értelmezni azt kifejthetnéd. Én azt gondolom hogy minden anyagi dolgot lehet klónozni ugymond. Azt tudom hogy az idegeneknek van technikájuk hogy bármit meg tudnak teremteni, de lelket nem. Így van kaja utómatájuk, teremthetnek élőlényeket is, de azokhoz lelket nemvalószínű.
Azt is tudom hogy ezt a tudatmegvalósító eszközt az egyiptomiak is használták, Ankh a neve. Más írások is írnak ilyenekről, pl kristályok bírnak ilyen erővel.
Az Ataiszon voltak hatalma ilyen kristályok ezekkel teremtettek mindent az ott élők. Ezekből még mindig vannak a Földön összetörve darabok.

Amúgy nem meglepő, hogy ezek a lények fitogtatják a tudásukat, szerintem ez a megnyilvánulás nehezen helyettesíthető bölcsességgel.
Kezd világossá válni, hogy te egy bizonyos fajhoz állsz közel akik próbálnak téged tanítani. Szerintem ez a faj nem vesz téged komolyan, és azt sem értem miért pont nőt választanak ilyen feladatra. Hacsak nem valami céljuk lesz veled a későbbiekben.
NEm találom ugyanis értelmét hogy sokmindent elmondanak, de ezekből igazából te a hétköznapokban szinte semmit nem fogsz hasznosítani konkrétan, csak annyit hogy a világképed fog megváltozni. Technikát , használható tudást nem tudom hogy mikor fognak neked adni.
Ha te viszont tudsz ilyen tudást, vagy használható információt, akkor nyugottan mesélj.
Én ezt a te tanításodat úgy tudnám elképzelni, hogy vagy a tested is elviszik (ez nem tartom valószínűnek), vagy a lelkednek adják át ezeket az információkat, őgy hogy csak a leked viszik el, esetleg csak az egész emléket átadják a lelkednek "csak", úgy hogy a lelked közben a testedben van.
Itt ugyanis olyan technikai gondok lehetnek, hogy a tested és a lelked köteléke nem szakadhat el. (fluidszál)
A pontos mivoltát viszont jó lenne tudni hogy is működik, mert a szálat mindenhová magad után húzod, ha a testeddel össze vagy kötve, és így akarsz "sétálni" a lelkeddel. Úgy tudom valoban lehet dimenziók közt is ezt húzni.
Azt is tudom hogy vannak lelketlen élőlények. Az idegenek által kikísérletezett, élőlények szerintem nem kapnak lelket, azok csak a munkaasztalon "élnek".
Szerintem ha azt komolyra tervezik, és nem húzzák le, akkor az majd a végén úgyis a 3d ben fog kikötni, és itt fog megtestesülni.
 
Hát valóban nem tudok a tanultakat itt hasznosítani hagyományos értelemben. De arra jók, hogy végre eltudtam szakadni a fizikai világ bűvöletéből. Mert nem is tudtam, hogy ki lehet szállni, egy mókuskeréknek éltem meg, végnélküli forgásban. A teremtményem úgy tudom, hogy ugyan úgy él, mint számos más lélek, akik inkarnációk sokaságát élik meg. De, hogy hol, csak sejtésem van. Életkód annyit tesz, mint most a pránanadisok, meg a rejkisek használnak jeleket, és ahhoz hasonló volt. Ezzel lehet ott a fizikai testhez az összes szellemi testet rendelni, lelket lehívni, teremteni. Gyakorlatilag lélek leválasztása a teremtőről, és így a teremtő lélek része lesz a teremtménye. Úgy magyarázták, mint mikor a földi eper indát hajt, és a kisnövény legyökeredzik, az a spontán leválás, a szerves az, mikor beporozza egy másik, mint az embereknél is az ivaros szaporodás által létre jött egyedek. Sokáig magyarázták, míg megértettem. Úgy mondták, hogy az Isten is így teremti a teremtményeit. Mi is képesek vagyunk rá, csak el kell hinni. Azt mondták, hogy azért jöttem le valamikor réges-regen a fizikai világba, mert egy bukott angyalt után lettem leküldve. Ki kellett nyomoznom, hogy hol a búvóhelye. Ide értem, de innen már nem tudtam tovább menni, se vissza. Elvesztettem még az emlékét is, hogy honnan jöttem, miért, és hogyan tovább. Csak topogtam egyhelyben. Itt a fizikai világ inkarnációim sokaságából ízelítőt adtak úgy, hogy lényegeinek képét láttam, átéltem fékezett érzelmekkel. Úgy értsd ezt, mint mikor a rádió hangját letekered, de az ugyan úgy adja az adást, mint ahogy küldik. Sokszor nekifutottak, én kérdezetem, hogy nem úják-e még, mert én elég értetlenül állok a dolgok előtt? Azt mondták, hogy az a lényeg, hogy elindultam, és így érdemes velem foglalkozni. Kimozdultam a holtpontról. Én úgy értelemezem az elvitelemet, hogy az ezüstszál sértetlen maradt pár eset kivételével, akkor összeheggesztették. Egy kicsit meredeken hangzik, de így volt. Másnap ébredéskor akkora fáradság volt mindenegyes alkalomból, mintha legalábbis valami hatalmas műtétet hajtottak volna rajtam éjjel. A legutolsónál még papírokat is alá kellett íratnom, lepecsételtetnem, hogy vissza akarok jönni. Nem akartak vissza engedni, mert azt mondták, hogy sokkal többet szenvedtem eddig az életemben, mint amennyit rám rótak, amennyit vállaltam. De a legfiatalabbik gyerekem akkor még nagyon fiatal volt, és jött értem asztrális síkon. Így visszajöttem 17 éve. De vittek el fizikai testben is, mikor a teremtési mizéria folyt. Sokszor vittek a szürkék is, meg a Wromok is, de a harmadik faj tanított. A többi csak dicsekedett a szuper mütyürkéikkel. Fizikai "csodáikkal". A szürkéknél volt a legrosszabb, mert nagyon kicsi szeretet energia veszi körül őket, mint a hüllőket. Nagyon nagy honvágyam volt mindig náluk, mikor elvittek. Ott viszont létezett teremtett hús, amire allergiás voltam, mert másnap mindig tele lettem kiütésekkel. Onnan tudtam, hogy megint náluk jártam éjjel, és fizikai testben. Szerinted lehet láthatatlanná tenni a fizikai testben lévő értelmes lényt? Mert velem próbálkoztak. Tarafó zúgásra emlékeztető hangot adtak telefonon keresztül 17 évvel a volt mukahelyemen, és olyan lebegő érzés kezdett hatamába keríteni, meg égette az agyamat, az agyféltekék közötti sávban, és letettem a kagylót, mert elérték a harmadik szememet, és féltettem. Wromoknál is jártam álmomban, valószínű, hogy testben, és megmutatták, hogy hol élnek. Három bolygót láttam. Egyik őserdei szinten van meghagyva, ez a mi Jupiter bolygónknak megfelelő, de nem gázbolygó, és azon a koordinátán is van náluk. A mi földünk helyén város van a bolygón, ott mindhárom méretű fajuk él. A mi Vénuszunk helyén is élnek, meg a Marsunk helyén lévőn is. Marson élnek a legmagasabbak, 2 m körüliek, Vénuszon a 1,5 m esek, a földön 1,7 m esek. Én a mi bolygóink nevét adtam meg, az övékét nem ismerem, nem árulták el a nevüket. A városaikban olyan emeletes házaik vannak, ahol egy 200 n szögölös teleknek felel meg, azon van egy háromszobás ház, a kertben fák vannak, és fű, kertben lugasok, és padok, virágok, gyümölcsök. Mesterséges napocskák világítják meg. Olyasmik ezek a lakások, mintha fiókok lennének egy szekrényben. Érdekesek voltak, de az őserdei bolygó tetszett nékem mégis, mert az nem meseterséges, eredeti természetes. De mégsem élnék náluk. A szürkéknél még az utcát is mosták, mint nálunk a szobát. Nem ismerik a gyerekek a játékot, sakkal, logikai számításokkal, stb. játszanak. Nagyon hideg, rideg, nem nekem való, én csak ott érzem jól magam, ahol szeretet létezik. Az Aranybolygón is jártam legalább egyszer, mert nagyon ismerős volt, ahogy olvastam, egységet éreztem vele.
Most ennyit.
Legyen nagyon szép, és vidám napod!
Sok szeretettel Erzsi.kiss
 
Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Plato!kiss<O:p</O:p
Szeretném elmesélni egyik földönkívüli élményemet. Ez a csapat lehet az a földönkívüliek, akiket te említettél, hogy tanítanak engem álmomban. De ezek mégsem lehetnek azok, akik magukat az Istenek tanítóinak nevezik. Mert ezek tűzgyújtásra, műszaki dolgok feltalálására, stb. tanítják meg a különböző naprendszer bolygóinak lakóit, mikor el jön az ideje, hogy a fiatal civilizáció tagjai elsajátítsák ezeket a tudásokat.
A második gyerekemmel majdnem szívinfarktust kaptam szülésnél, mert az orvos elfertőzött szülés közben. A harmadik gyerekem 6 éves koráig szívidegességem volt. Én már akkor nem jártam dolgozni, mert a cégem felszámolás alatt volt, és az óvodás gyerekek szüleit küldték el először. Délben ledőltem aludni, és arra ébredtem fel, hogy valaki néz. Felnéztem, és Jézust láttam fehér fénylő alakként. Nem nyitotta ki a száját, mégis hallottam a hangját.
Az nap este álmomban Jézus elvitt egy távoli bolygóra, ahol egy nagy lapos kő volt, teremtő kőnek hívták. Azt mondta, hogy mikor a fiamat szültem, tönkre ment a szívem, és sokszor cserélték, de nem vált be. Magamnak kell teremtenem egyet, hogy az életem végig tudjam élni. Leült a kő szélére, és rajzolt a porba, ami apró kövecskékből állt. Almát rajzolt először, és az kigurult a rajzolás helyéből. Akkor azt mondta, hogy én rajzoljak. Én is rajzoltam almát, meg virágot, és az is sikerült. Akkor azt mondta, hogy most szívet rajzoljak. De felhívta a figyelmem, hogy nehogy krokodil szívet rajzoljak, mert a földön az a szív jelképe, hanem ember szívet, vízcseppre hasonlót. Megrajzoltam, és azonnal 3-D-s lett, és elkezdett dobogni. Akkor azt mondta, hogy feküdjek fel a kőre, és másra nem fogok visszaemlékezni. Reggel az új szívvel éberednek fel, és rendben lesz minden. Valóban, úgy is történt. Egy hétig nagyon gyenge voltam, majd utána lassan felépültem, és azóta nincsenek ilyen problémáim. Bemutatta a bolygó lakó élőlényeket is, akik magukat a civilizációk teremtőinek, népek tanítóinak mondták magukat. Érdekes volt a megjelenésük is. A szürkékre hasonlítottak, emlős szemeik voltak, egy kicsit hosszabb nyakuk, és hajuk is volt, de rövid, és gyér. A férfiak és a nők, míg első gyereküket nem szoptatták, külalakban nem tértek el egymástól szinte semmiben. Tojással szaporodnak, de emlőből szoptatják a nők, és a melleik akkor nőnek meg egy kicsit, mikor elkezdenek szoptatni, és vissza is húzódik alma méretűre, mihelyt már nem szoptatnak. Soha többet nem lesz viszont annyira kicsi, mint volt az első szoptatás előtt. A tojás szerűség, meg amiben a kicsik megszületnek, bőrszerű a héja, de egy kicsit keményebb. Azonnal életképesek, és látnak, illetve szopnak. Hasonló kinézetűek, mint a felnőttek, csak picikék. Egy nagyon fura volt viszont, hogy mihelyt meghal valamelyikük, három napon belül lebomlik a hús a csontjaikról. A halotti szertartás után a nők lóhoz hasonló igavonó állatot teremtenek belőle. Mert a nők nevelik a gyerekeket, és művelik a földet. A férfiak meg feljárnak a holdjukra, mert ott vannak a gyáraik. Egy grafitszürke korongra ráállnak reggel virradatkor, és akkor légpárna szerűen megemelkedik ez a korong, és vastag vakítóan fehér korong képződik alatta, ezzel emelkednek fel a holdjukra. Ott kicsit felfelé nyújtott félgömb alakú kupolák alatt vannak a gyáraik, az űrhajó bázisaik, és a laboratóriumaik. Tobzoskához hasonlító szögletes épületekben vannak ezek, és ott kagyló formájú ülőalkalmatosságban dolgoznak. Elmesélték az általuk ismert történelmüket is. Érdekes volt. Valamikor a bolygójuk nagy részét homoksivatag fedte kevés oázissal. A homokba rakták a tojásaikat, és magukra hagyták a kicsi élőlényeket. Ők meg csak magukkal törődtek, nem voltak ragadozó élőlények azon a bolygón, míg az űrből szárazföldi krokodilok kerültek hozzájuk. Akkor majdnem kipusztultak, mert az utódaikat 99 százalékban felfalták ezek a lények. A maradék felnőttek egyre tovább hordták magukban a tojásokat, míg annyira, hogy a világra hozott kicsiknek már nem volt szükségük a homok melegére. Akkor kezdték szoptatni őket. Legenda, monda maradt közöttük, hogy űrből jöttek idegenek, akik beavatkoztak, hogy szoptatni tudják az utódaikat. Erre viszont adataik nincsenek. A legendájuk szerves része, hogy krokodil emberek jöttek az űrből, és mivel hogy éltek a szárazföldi krokodilok, elvitték őket magukkal, és megtanították őket a mostani műszaki, spirituális technikájuk javarészére. Mostani állapot pedig az, hogy a házaikban van egy helyiség, ami steril tisztaságú, és ott hozzák világra az utódaikat. Húsz évenként egyet, és 120 éves korukban az utolsót. A bolygójukon még sincs túlszaporodás, mert a fiúk gyorsan halnak, a küldetésük következtében. Az űr veszélyes üzem. Mondták. Már nincsenek sivatagok, művelik az egész bolygójukat. Búzaszerű gabonájuk a kedvelt eledelük, abból készítik az élelmiszerüket. Akkor az egyszeri alkalommal jártam ott, és ezeket az infókat hoztam magammal, szóban, és képben egyaránt. Hogy mivel vittek oda, és meddig voltam ott, nem tudom. Álomként emlékezhettem rá, nagyon is valósághű álomként. Még most is látom magam előtt belső látással a tájat, az értelmes lények alakját, kinézetét, akik kb. 150-160 cm magasak, vékonyak, hasonló helyeken szőrösek, mint a földi emberek, igaz, hogy gyér a szőrzetük.
Legyen nagyon szép, és vidám telutó napod!
Sok szeretettel Erzsi.kiss<O:p</O:p
 
ionon

Kitiltott (BANned)
Még annyit tudok, hogy földönkívüli űrhajó naszád áll készenlétben a bolygónk körül, hogy ha valami probléma lépne föl a pólusváltáskor, akkor mentsék a hozzájuk tartozókat. Különböző fajú földönkívüli vár startra készen. Különböző fejlettségű van közöttük lelki szinten.
Legyen nagyon szép esétéd, és könnyű, pihentető álmod!
Sok szeretettel Erzsi.:55:
Az elméd pont elég erre nincsenek űrhajó naszádok a szó igaz értelmében, hisz te vagy az űrhajó naszád. kiss
 
Plato

Állandó Tag
Állandó Tag
Az lehet hogy te vagy, de az csak az 5d dimenzioban :D.

A mi 3d ben azomban még nem te vagy a naszád, szal a naszád toled fuggetelnul létezik, ha igyveszem :D.

Mondjuk itt kb 15 faj él velunk párhuzamosan. Elég nagya nyuzsgés :D
 
rich 1986

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem az előző vagy következő élet kérdése teljesen lényegtelen az olyan elméletek figyelembe vételével,amelyek szerint az univerzum minden egyes élőlénye(ideértve a valaha élt összes életet,és az összes eljövendő életet)egyetlenegy lélekkel rendelkezik(ti is Ő vagytok és én is Ő vagyok),így szerintem teljesen mindegy,hogy a végtelen számú létezést egymásutániságnak vagy egyetlen hatalmas egészként fogjuk fel.
 
Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Ebben a dimenzióban nem így van.
Mert ha így lenne, akkor nem kellene senkinek sem leszületnie, elég lenne a Vannál maradni. De mivel meg kell tapasztalni mindenkinek a saját valóját, és kiépítenie a személyiségét, és felemelnie a megvilágosodás szintjére, ezért a kijelentésed nem fedi a valóságot.
A megvilágosodás után el lehet indulni arra az útra, amiről itt írtál, de addig van mit tennünk.
Sok szerencsét hozzá!
Nagyon sok szeretettel Erzsi.
 
ionon

Kitiltott (BANned)
Az lehet hogy te vagy, de az csak az 5d dimenzioban :D.

A mi 3d ben azomban még nem te vagy a naszád, szal a naszád toled fuggetelnul létezik, ha igyveszem :D.

Mondjuk itt kb 15 faj él velunk párhuzamosan. Elég nagya nyuzsgés :D
meséld el hogyan éled meg a tudatoddal az 5d és miben változó a 3d viszonyítva a tudatodban (bütykös féltengely az 5d és csupasz ha 3d)
Naszád a tudatod ha akarod hogy legyen és te vagy a változó eseményhorizont a para-térben.:4:
 
Oldal tetejére