Valódi felmondó levél

Garfi

Állandó Tag
Állandó Tag
Valódi felmondó levél az amerikai Zantex Computers egy alkalmazottjától,
akinek a főnöke napokkal később szintén felmondott.

Tisztelt Mr. Baker,
Mint felsőoktatási intézményt végzett ember, minimálisak az alap elvárásaim.
Ezek között első helyen áll, hogy feletteseim intellektuális képességei
meghaladják a mezei mókusét. Kollégáim és személyem munkája közbeni
folyamatos és idegesítő zaklatása alapján levonható a következtetés, hogy Ön
korunk ritka genetikai szemete. Kifaggatni engem minden alkalommal, amikor
az irodába sétál, minden egyes apró részletről, amit csinálok, nem csak
időm, hanem drága oxigén pazarlás is. Azért vettek fel, mert járatos vagyok
a számítógéphálózatokban, Önt pedig látszólag azért, hogy elszórakoztassa az
alkalmazottakat, valamint személyemet, ahogy a századik alkalommal próbálja
megérteni a "kivág-beilleszt" fogalmát. Soha nem fogja megérteni a
számítógépeket. Egy olyan egyszerű fogalom, mint a bináris még mindig túl
sok lehetőséget nyújt Önnek. Azt sem fogja soha megérteni, hogy miért
utálják az emberek, de megpróbálom elmegyarázni, bár annyira fogja
megérteni, mint azt, hogy mi az az IP cím. Csillogó új számítógépének több
személyisége van, mint Önnek. Egész nap a házban járkál, hibákat keresve
másokban. Jólöltözött oktalan kinézete hasznos volt amikor jelentkezett az
állásra, de most, hogy felelősséget kellene vállalnia valamiért, áthárítja
túldolgoztatott beosztottakra, reménykedve, hogy tudásuk fedezi az Ön
alkalmatlanságát. Az igazgatói fejlődés világában Ön a kékes-zöld alga, amit
mindenki felzabál és kinevet. Mivel valószínűtlen, hogy a helyzet egy teljes
homloklebeny-metszés nélkül megváltozna, kénytelen vagyok benyújtani
felmondásomat. Lenne azonban néhány búcsú gondolatom. 1. Ha egy munkaadó
felhívja ajánlólevelet kérve, a törvény tiltja, hogy lejárasson. A
legártóbb, amit mondhat, hogy "Nem nyilatkoznék". Az elkövetkező évek során
barátaim ellenőrizni fogják véletlenszerű hívásokkal, mert tudom, hogy
magától képtelen lenne őszinte emberként viselkedni. 2. Ismerem a rendszer
összes kódját, jelszavát, s tudom, hogy milyen jelszavakat használt az
elmúlt öt évben. Ha megpróbál okoskodni, publikálom a "kedvencek listáját",
melyet elmentettem a többi "hasznos" állományával. Úgy gondolom, hogy a
cégvezetés nem tekint jó szemmel a "homo", "szex" és hasonló szavakra. 3.
Amikor kölcsönkérte a digitális kamerát, hogy "lefotózza az anyukáját",
elfelejtett szólni, hogy közben lefényképezi önmagát is meztelenül a
tükörben. Aztán, hűen műszaki-idióta személyiségéhez, elfelejtette letörölni
őket. Legyen elég annyi, hogy még soha nem láttam ilyen különös tetteket
ketchupos üvegekkel, de biztosíthatom, hogy egy csodálatos ajánlólevél
elkészültéig biztonságos helyen kerültek tárolásra. Az ajánlólevélben kérem,
használjon helyesírásellenőrzőt; utálom kijavítani a hibáit. Köszönöm
figyelmét, s az ajánlólevelet kérem az asztalomra holnap reggel 8 óráig. Ha
egy szót szól erről bárkinek, az összes visszataszító, eltorzult mániája
nyilvánosságra kerül. Soha ne próbálj kibaszni a rendszergazdával. Miért?
Mert ő tudja, hogy mivel töltöd azt a sok szabadidőd! Nagyszerű és dicső
napot Önnek, Cecelia
 

dialuna

Állandó Tag
Állandó Tag
Gyorsan kijárok 1 sulit hogy rendszergazda lehessek, és én is irok 1 hasonlót a főnökömnek! :lol:
 

speedi

Állandó Tag
Állandó Tag
Szeritnem ez a magyar munkahelyek dolgozóinak írásba öntött álma. Csak nem épp rendszergazdák. De álmodozni még lehet :)
 

Rolje

Állandó Tag
Állandó Tag
Tetszetős, tetszetős... :D

Én egy hétfő reggelen 10 perc alatt úgy felhergeltem magam valami nyomtató parán, hogy mire a főnök beért és rám köszönt, hogy Jó reggelt, mi újság? én visszaköszöntem hogy felmondok..

persze nyilván más oka is volt a felmondásomnak, de így is elég furára sikeredett :D
 

fuligjimmy2000

Állandó Tag
Állandó Tag
5 fontos kérdés felmondás előtt:

  • nem elhamarkodott-e a felmondás?
  • van-e következő, biztos munkahelyünk?
  • munkába járásban, utazásban megfelel-e?
  • akár magasabb fizetés esetén sem változnak-e túl sokat negatív irányba a munkakörülmények?
  • az új munkahelyen számunkra elég hosszú távra terveznek-e velünk?
 
Oldal tetejére