Valami mindig közbejön...

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Kedves Olvasóink,
okkal tettem be ezt a verset. Úgy élünk, mintha egy mókuskereket hajtanánk. Forgunk, taposunk, intézkedünk, rohanunk és nem élünk…
Semmiképpen nem szeretnék ünnep rontó lenni, de gondoljunk abba, hogy a temetők tele vannak elfoglalt emberekkel.Akik életük utolsó perceiben még mindig azon bánkódtak, hogy ezt vagy azt miért nem tették meg?
S, talán némelyikükben az is felmerül, hogy mit szalasztottak el?
S, tették ezt miért?

Vannak dolgok, amelyek soha vissza nem hozhatóak. Bármi okból fizikálisan nem tudjuk szeretteinket átölelni, földrajzi távolság okán, akkor sem feledkezzünk meg róluk. Írjunk Hozzájuk és csak Nekik egy-egy hosszabb levelet, hívjuk fel őket telefonon, s feledkezzünk kicsit a Skype előtt, amíg Hozzájuk és Velük beszélgetünk. Ki tudja, meddig tehetjük ezt meg. Ki tudja?
Az életünk rohan velünk, s mi is az életünkkel, mint gördülő kavicsok, úgy éljük az életünket. Ki és mi az, aki görget minket? A sorsunk, akár választott, akár kijelölt, akár véletlen útjaink okán.
S, kiket, miket veszítünk el? Mindazokat a pillanatokat, melyek a legfontosabbak, mindazokat a mondatokat, melyek visszahozhatatlanok.
Ne tegyük.
Öleljünk szóban, tettben, írásban, minden moccanatunkban - amíg megtehetjük, s tegyük is meg.

Gondolkozzunk el azon, mennyit is ér az életünk?
Az elszalasztott percek, órák, napok, évek soha, de soha nem jönnek vissza.
Használjuk ki az életünket szeressünk, hogy szerethessenek.

Életünket tudatosan éljük meg, addig öleljünk amíg szeretteink itt vannak közöttünk, s ilyenkor nem számítanak a kilométerek ezrei, mert szerencsére itt van a net be- és áthozza mindazt a szeretetet, melyet a szívünkben érzünk. S, ez így van jól.

Kevesen gondolnak arra, milyen értéke is van a papírra vetett, leírt mondatoknak. Idejét múltnak hiszik, pedig nem így van. Dédanyám ilyenkor ünnep közeledtével elővette a mind összes, évek alatt összegyűjtött képeslapjait és szó szerint abba a kicsi parasztházba minden elképzelhető helyre kirakta. Így bárhová is nézett, üdvözlő lapokat látott, s ettől olyan, de olyan melegség öntötte el öreg szívét, no igen. Ha valóságban nem is voltunk ott, - csak leruccantunk látogatóba - akkor is az egész ünnepen - Vele voltunk. A régi, no meg a legújabban megküldött képeslapjainkkal. Mert attól, hogy leutaztunk, attól még IDŐBEN, hogy biztosan megkapja, vitte a postás az ünnepi képeslapot, kedves sorainkkal a "hátán", biztosítottuk Őt mindenkori szeretetünkről.

Baranyi Ferenc:

Valami mindig közbejön

Valami mindig közbejön: távolban tengő vén apádnak
sós parlaggá szikesedett magánya fehérlik utánad,
futnál hozzája bűntudattal, autóbuszon vagy gőzösön,
futnál hozzája szüntelen, de
valami mindig közbejön.

Valami mindig közbejön: mosolyognál az elesettre
s nem lelné arcodon helyét a köznapok csip-csup keserve,
a csüggedőkre biztatón, a lányokra ingerkedőn
mosolyognál szíved szerint, de
valami mindig közbejön.

Valami mindig közbejön: lehetne felbújtó az álom
s nem csillapító szunnyadás koncul kapott, kényelmes ágyon,
álmodhatnál egy igazit vetetlen, parttalan mezőn,
álmodhatnál, mert volna mit, de
valami mindig közbejön.

Valami mindig közbejön: forró igazra nyílna ajkad,
de mielőtt kimondanád, engedsz a langyos fél igaznak,
hisz a gyereknek bunda kell, meg kis cipő is télidőn,
lehetnél hős, nem csak derék, de
valami mindig közbejön.

Valami mindig közbejön: létfontosságú semmiségek
miatt halasztjuk mindig azt, mi életté tenné a létet,
pedig adódna még idő kifogni az adott időn,
igen, adódna még idő, de
valami mindig közbejön.
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Nagyon jó írás és a vers i találó a témához.
:)
*
Megköszönöm. Okkal tettem fel. Sokan - fiatalok - élik az életüket, ez természetes. Egész héten robotolnak, dolgoznak, az ünnepen szeretnének kicsit henye-verészni, netán kirándulni, ha jó idő van, vagy más programot, mint a szüleiket, nagyszüleiket meglátogatni. Valahol meg is értem ezt. De! No ilyenkor jön be a "de" - meddig ölelhetünk, meddig szerethetünk, ha csak egy rövidebb ideig is, de tegyük meg.
Várnak minket. Mint ahogyan majdan mi is várjuk a gyerekeinket. Még akkor is, ha már felnőttek, mert nekünk számítanak, mert ők mindig a gyerekeink, unokáink maradnak.
Várjuk és várunk...
G.B.
 

Charly2016

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Olvasóink,
okkal tettem be ezt a verset. Úgy élünk, mintha egy mókuskereket hajtanánk. Forgunk, taposunk, intézkedünk, rohanunk és nem élünk…
Semmiképpen nem szeretnék ünnep rontó lenni, de gondoljunk abba, hogy a temetők tele vannak elfoglalt emberekkel.Akik életük utolsó perceiben még mindig azon bánkódtak, hogy ezt vagy azt miért nem tették meg?
S, talán némelyikükben az is felmerül, hogy mit szalasztottak el?
S, tették ezt miért?

Vannak dolgok, amelyek soha vissza nem hozhatóak. Bármi okból fizikálisan nem tudjuk szeretteinket átölelni, földrajzi távolság okán, akkor sem feledkezzünk meg róluk. Írjunk Hozzájuk és csak Nekik egy-egy hosszabb levelet, hívjuk fel őket telefonon, s feledkezzünk kicsit a Skype előtt, amíg Hozzájuk és Velük beszélgetünk. Ki tudja, meddig tehetjük ezt meg. Ki tudja?
Az életünk rohan velünk, s mi is az életünkkel, mint gördülő kavicsok, úgy éljük az életünket. Ki és mi az, aki görget minket? A sorsunk, akár választott, akár kijelölt, akár véletlen útjaink okán.
S, kiket, miket veszítünk el? Mindazokat a pillanatokat, melyek a legfontosabbak, mindazokat a mondatokat, melyek visszahozhatatlanok.
Ne tegyük.
Öleljünk szóban, tettben, írásban, minden moccanatunkban - amíg megtehetjük, s tegyük is meg.

Gondolkozzunk el azon, mennyit is ér az életünk?
Az elszalasztott percek, órák, napok, évek soha, de soha nem jönnek vissza.
Használjuk ki az életünket szeressünk, hogy szerethessenek.

Életünket tudatosan éljük meg, addig öleljünk amíg szeretteink itt vannak közöttünk, s ilyenkor nem számítanak a kilométerek ezrei, mert szerencsére itt van a net be- és áthozza mindazt a szeretetet, melyet a szívünkben érzünk. S, ez így van jól.
Kevesen gondolnak arra, milyen értéke is van a papírra vetett, leírt mondatoknak. Idejét múltnak hiszik, pedig nem így van. Dédanyám ilyenkor ünnep közeledtével elővette a mind összes, évek alatt összegyűjtött képeslapjait és szó szerint abba a kicsi parasztházba minden elképzelhető helyre kirakta. Így bárhová is nézett, üdvözlő lapokat látott, s ettől olyan, de olyan melegség öntötte el öreg szívét, no igen. Ha valóságban nem is voltunk ott, - csak leruccantunk látogatóba - akkor is az egész ünnepen - Vele voltunk. A régi, no meg a legújabban megküldött képeslapjainkkal. Mert attól, hogy leutaztunk, attól még IDŐBEN, hogy biztosan megkapja, vitte a postás az ünnepi képeslapot, kedves sorainkkal a "hátán", biztosítottuk Őt mindenkori szeretetünkről.


Baranyi Ferenc:

Valami mindig közbejön

Valami mindig közbejön: távolban tengő vén apádnak
sós parlaggá szikesedett magánya fehérlik utánad,
futnál hozzája bűntudattal, autóbuszon vagy gőzösön,
futnál hozzája szüntelen, de
valami mindig közbejön.

Valami mindig közbejön: mosolyognál az elesettre
s nem lelné arcodon helyét a köznapok csip-csup keserve,
a csüggedőkre biztatón, a lányokra ingerkedőn
mosolyognál szíved szerint, de
valami mindig közbejön.

Valami mindig közbejön: lehetne felbújtó az álom
s nem csillapító szunnyadás koncul kapott, kényelmes ágyon,
álmodhatnál egy igazit vetetlen, parttalan mezőn,
álmodhatnál, mert volna mit, de
valami mindig közbejön.

Valami mindig közbejön: forró igazra nyílna ajkad,
de mielőtt kimondanád, engedsz a langyos fél igaznak,
hisz a gyereknek bunda kell, meg kis cipő is télidőn,
lehetnél hős, nem csak derék, de
valami mindig közbejön.

Valami mindig közbejön: létfontosságú semmiségek
miatt halasztjuk mindig azt, mi életté tenné a létet,
pedig adódna még idő kifogni az adott időn,
igen, adódna még idő, de
valami mindig közbejön.

Nagyon sokan vagyunk, akik tologatjuk minden fontosnak ítélt dolgainkra hivatkozva a rokonok, idősebb barátaink meglátogatását. Igazság az, hogy hajtunk, futunk a pénz után, pedig a pénz valójában a megélhetéshez kell, de mi szeretjük a luxus dolgokat. Többször elgondolkoztam azon, ha reggel felkelek, indulok a munkába, beülök az új autómba, egész nap hajtok, üzletetet kötök, vagy azok után nyomozok, mindig ugrásra készen dolgozom. Miért is élek? Azért, húzok hajnaltól - sokszor éjfél utánig is, hogy ki tudjam fizetni a részleteimet a lakásomra, az autómra, s némi luxus, ami már hozzátartozik az életemhez. Amikor szabad napom van, szeretek utazni, várost nézni, az is pénzbe kerül. Ezért is maradnak el a rokoni látogatásaim, az idősebb barátaim felkeresése. Marad a telefon, no meg néhányuknak még a megszokott papírra nyomtatott, borítékban elküldött levél. Ha Ők elmennek, akkor bánhatom majd azokat az elveszített órákat, melyeket velük és mellettük tölthettem volna. Mekkora egy szamár vagyok, s ezzel nem vagyok egyedül.
 
Oldal tetejére