Az én képernyőm: Kánonon kívül - Tizenöt éve volt a napokban annak, hogy fegyverbaleset következtében elhunyt Zámbó Jimmy, a Király. Ebből az alkalomból érdekes beszélgetést hallgathattam az ATV Start Plusz műsorában.
Böcskei Balázs politológus a Zámbó Jimmy-jelenséget elemezte. Szakmájából kifolyólag természetesen nem a zenei vonatkozásokat, hanem azt, hogy ez a rendkívül jó hangú – az a híres, négy és fél oktávos hangterjedelem! – énekes miért nem kerülhetett be a kánonba, pontosabban miért nem engedték be. Miért nem játszották a rádiók, tévék a számait? Miért nem hívták reggeli csevegésekre? Miért volt a kritikusok meg úgy általában az értelmiség szemében ciki? Ha egyáltalán ismerték…
„Van egy Magyarország, hol Jimmy a király, és egy másik Magyarország, mely tudomást sem vesz róla” – írta korábban György Péter, a neves esztéta is.
Miközben nem tudom, volt-e valaha ilyen rajongótábora magyar énekesnek... Hívei szemében tényleg ő volt a Király, imádták, kívülről fújták az összes számát. Korai, váratlan halála szinte hiszterizálta népét. Temetésén ezrek sírtak. (A sors úgy hozta, hogy az utóbbi években háromszor is jártam a csepeli temetőben.
Jimmy síremléke pont olyan, amit elvárna esetében az ember, pontosan fedi a hozzá kapcsolódó előítéleteket. Monumentális, mindig elhalmozva virágokkal, s mivel a kerítés mellett van, mögötte karnyújtásnyira zajlik a külvárosi élet, utca, forgalom, virágárusok.)
Ez nem az elit kultúra és a tömegkultúra ellentétéről szól. Hiszen az Illés, az Omega, Zorán, Koncz Zsuzsa, az LGT, pláne Cseh Tamás abszolút a kánon részei. Nem kicsit azért, mert a mai véleményformáló értelmiség idősebb generációja rajtuk nőtt fel. De sem ők, sem a fiatalabb generációk soha nem engedték be Jimmyt a médiába. Miközben nála sokkal kevésbé tehetséges előadók léptek fel állandóan tévében, rádióban.
Még most is, ha kérik dalait az Önök kértékben, csak rendkívül gyenge, láthatóan nem profi felvételeket tudnak adni. Bár a kereskedelmi tévézés kezdetén a TV2-be, a Dáridóba meg-meghívták, a nagy hatalmú műsorvezető enyhén lekezelően bánt vele, a futottak még kategóriába sorolva őt. Hamar össze is vesztek, hiszen Jimmynek a rajongótábora imádatán erősödött egója nem sokáig bírta ezt a szerepet. Nyilván úgy döntött, ha az első nyilvánosság nincs, akkor legalább a második legyen ezerrel!
S az meg úgy érezte, Jimmy a mi fiunk. Furcsa, kissé elrajzolt arca, hatalmas hajkoronája, a magán viselt kilónyi smukk, a bőrszerkó és az ezzel ellentétben álló lágy, érzelmes, áradó dallamok mind bejöttek. Miként a társadalomtudósok mondják: nem is a fiatalok, hanem az alsó osztály és az alsó középosztály középkorú népe volt az ő közönsége. Amúgy még mindig az. Ők még ma is kipengetik érte a pár ezer forintot. Örökösei állítólag tavaly egymilliárd forintot kerestek eladott lemezeinek jogdíjaiból.
Testvérei pedig láthatóan megélnek kultuszának az ápolásából. Jimmy családja is pont olyan, úgy néz ki, úgy viselkedik, mint amilyennek lennie kell ahhoz, hogy a Királyról ne változzon a kép. Egyikük-másikuk már ötödosztályú celebbé is kinőtte magát. Ez mind Jimmyt erősíti övéi szemében.
Ehhez például az is kellett, hogy pályája csúcsán is Csepelen lakjon, egy olyan házban, ami megfelel egy alulról jött srác álmainak, ízlésének, de semmi hivalkodó vagy elérhetetlen nincs benne. Dalaiban nincs lázadás, mint a korai Pataki Attila- vagy Nagy Feró-számokban. (Az átkosban, ugye, róluk sem vettek tudomást – később persze igen.) Szerelem van, bulizás, csajozás. És azért ne felejtsük, hogy gyönyörű hanggal.
Rejtélyes, értelmetlen halála néhány napra felkeltette az érdeklődést. Gálaműsorok jöttek, amelyeken ismert, legitim énekesek adták elő dalait – szánalmasan. De Zámbó Jimmy továbbra is kívülálló maradt. Egy olyan társadalmi réteg királya, amely nem jelenik meg a médiában, mert sem pozitív, sem negatív összefüggésben nem elég érdekes.
Ujlaki Ágnes
Böcskei Balázs politológus a Zámbó Jimmy-jelenséget elemezte. Szakmájából kifolyólag természetesen nem a zenei vonatkozásokat, hanem azt, hogy ez a rendkívül jó hangú – az a híres, négy és fél oktávos hangterjedelem! – énekes miért nem kerülhetett be a kánonba, pontosabban miért nem engedték be. Miért nem játszották a rádiók, tévék a számait? Miért nem hívták reggeli csevegésekre? Miért volt a kritikusok meg úgy általában az értelmiség szemében ciki? Ha egyáltalán ismerték…
„Van egy Magyarország, hol Jimmy a király, és egy másik Magyarország, mely tudomást sem vesz róla” – írta korábban György Péter, a neves esztéta is.
Miközben nem tudom, volt-e valaha ilyen rajongótábora magyar énekesnek... Hívei szemében tényleg ő volt a Király, imádták, kívülről fújták az összes számát. Korai, váratlan halála szinte hiszterizálta népét. Temetésén ezrek sírtak. (A sors úgy hozta, hogy az utóbbi években háromszor is jártam a csepeli temetőben.
Jimmy síremléke pont olyan, amit elvárna esetében az ember, pontosan fedi a hozzá kapcsolódó előítéleteket. Monumentális, mindig elhalmozva virágokkal, s mivel a kerítés mellett van, mögötte karnyújtásnyira zajlik a külvárosi élet, utca, forgalom, virágárusok.)
Ez nem az elit kultúra és a tömegkultúra ellentétéről szól. Hiszen az Illés, az Omega, Zorán, Koncz Zsuzsa, az LGT, pláne Cseh Tamás abszolút a kánon részei. Nem kicsit azért, mert a mai véleményformáló értelmiség idősebb generációja rajtuk nőtt fel. De sem ők, sem a fiatalabb generációk soha nem engedték be Jimmyt a médiába. Miközben nála sokkal kevésbé tehetséges előadók léptek fel állandóan tévében, rádióban.
Még most is, ha kérik dalait az Önök kértékben, csak rendkívül gyenge, láthatóan nem profi felvételeket tudnak adni. Bár a kereskedelmi tévézés kezdetén a TV2-be, a Dáridóba meg-meghívták, a nagy hatalmú műsorvezető enyhén lekezelően bánt vele, a futottak még kategóriába sorolva őt. Hamar össze is vesztek, hiszen Jimmynek a rajongótábora imádatán erősödött egója nem sokáig bírta ezt a szerepet. Nyilván úgy döntött, ha az első nyilvánosság nincs, akkor legalább a második legyen ezerrel!
S az meg úgy érezte, Jimmy a mi fiunk. Furcsa, kissé elrajzolt arca, hatalmas hajkoronája, a magán viselt kilónyi smukk, a bőrszerkó és az ezzel ellentétben álló lágy, érzelmes, áradó dallamok mind bejöttek. Miként a társadalomtudósok mondják: nem is a fiatalok, hanem az alsó osztály és az alsó középosztály középkorú népe volt az ő közönsége. Amúgy még mindig az. Ők még ma is kipengetik érte a pár ezer forintot. Örökösei állítólag tavaly egymilliárd forintot kerestek eladott lemezeinek jogdíjaiból.
Testvérei pedig láthatóan megélnek kultuszának az ápolásából. Jimmy családja is pont olyan, úgy néz ki, úgy viselkedik, mint amilyennek lennie kell ahhoz, hogy a Királyról ne változzon a kép. Egyikük-másikuk már ötödosztályú celebbé is kinőtte magát. Ez mind Jimmyt erősíti övéi szemében.
Ehhez például az is kellett, hogy pályája csúcsán is Csepelen lakjon, egy olyan házban, ami megfelel egy alulról jött srác álmainak, ízlésének, de semmi hivalkodó vagy elérhetetlen nincs benne. Dalaiban nincs lázadás, mint a korai Pataki Attila- vagy Nagy Feró-számokban. (Az átkosban, ugye, róluk sem vettek tudomást – később persze igen.) Szerelem van, bulizás, csajozás. És azért ne felejtsük, hogy gyönyörű hanggal.
Rejtélyes, értelmetlen halála néhány napra felkeltette az érdeklődést. Gálaműsorok jöttek, amelyeken ismert, legitim énekesek adták elő dalait – szánalmasan. De Zámbó Jimmy továbbra is kívülálló maradt. Egy olyan társadalmi réteg királya, amely nem jelenik meg a médiában, mert sem pozitív, sem negatív összefüggésben nem elég érdekes.
Ujlaki Ágnes
