Hírek Varnus Xavér Kanadában vett egy templomot, menekülteket fogadna be

Varnus Xavér orgonaművészre ráhagytak egy orgonát, amit nem szeretett volna kimozdítani az eredeti helyéről, ezért megvette hozzá a templomot is, amit felajánl a háború elől menekülőknek.

Varnus Xavér három éve él Kanadában, otthonához egy 1847-ben épült templom is tartozik.

A birtokától egy kilométerre nemrég egy újabb orgonát hagyományoztak rá, amit eszében sem volt elmozdítani a rendeltetési helyéről, ezért úgy döntött, a hangszer mellett a templomot is hozzáadja a gyűjteményéhez.

"Legelső felhasználása ennek a gyönyörű épületnek az lesz, hogy egyszerűen tényleg felajánlom a menekülteknek, hogy éljenek ott és lakjanak ott. Talán még örülnek is, hogy napi két órát orgonálok majd nekik" – mondta az orgonaművész.

1647571038225.png
 
De, tulajdonképpen mindenki migráns, aki elvándorol a szülőhelyéről.
Az elvándorlás oka, ami miatt különbséget lehet és kell tenni közöttünk.
Szerinted.
Nos én nem ezt tapasztalom hétvégén vidéken járva megjegyeztem hogy (provokatív szándékkal) megint jönnek a migránsok most keletről..
Azt a megdöbbenést...-nem nem ők menekültek!!
- De hát a délről jövők is a háború elöl jönnek nem?
- Nem azok mennek tovább nyugatra.
-Ezek nem?
erre már nem volt válasz...
 
Szerinted.
Nos én nem ezt tapasztalom hétvégén vidéken járva megjegyeztem hogy (provokatív szándékkal) megint jönnek a migránsok most keletről..
Azt a megdöbbenést...-nem nem ők menekültek!!
- De hát a délről jövők is a háború elöl jönnek nem?
- Nem azok mennek tovább nyugatra.
-Ezek nem?
erre már nem volt válasz...
Mindegy hogy mit, kit, csak gyűlöljünk.
Választás, amelyet bármelyik oldal is nyer meg, az egyetlen biztos, amit folytatnak, a GYŰLÖLKÖDÉS.
 
Mindegy hogy mit, kit, csak gyűlöljünk.
Választás, amelyet bármelyik oldal is nyer meg, az egyetlen biztos, amit folytatnak, a GYŰLÖLKÖDÉS.
Mondjon mindenki amit akar, az europai és amerikai ember bolond!

Mi vagyunk azok, akik meggyözzük az orosz népet arrol, hogy nem egy Putyin által iranyitott hatalmi elit ellen harcolunk, hanem az orosz nép ellen!
Az ostobasagnak nincs hatara!
 
Szerinted.
Nos én nem ezt tapasztalom hétvégén vidéken járva megjegyeztem hogy (provokatív szándékkal) megint jönnek a migránsok most keletről..
Azt a megdöbbenést...-nem nem ők menekültek!!
- De hát a délről jövők is a háború elöl jönnek nem?
- Nem azok mennek tovább nyugatra.
-Ezek nem?
erre már nem volt válasz...
Ez pontosan ugyanolyan
Már az első napokban az egyik oldal mondása szerint:
A gonosz háború párti másik oldaltól elhangzott:
Most igencsak át kell értékelni az előző 10 év migráció ellenességre épülő kommunikációját a közmédiának és gazdájának.
Már nem folytathatja migráns kártyáját elterelésre sem toborzásra!
Erre semmi változás
Épp úgy nyomják már csak megszokásból is.
 
Mi vagyunk azok, akik meggyözzük az orosz népet arrol, hogy nem egy Putyin által iranyitott hatalmi elit ellen harcolunk, hanem az orosz nép ellen!
És igen minden magyar-hont érintő kritika még véletlenül sem az orbán rezsimet bírálja
És persze mindaz a magyar nép ellen van ugye?
(állítsuk meg Brüsszelt:()
 
És igen minden magyar-hont érintő kritika még véletlenül sem az orbán rezsimet bírálja
És persze mindaz a magyar nép ellen van ugye?
(állítsuk meg Brüsszelt:()
...

a V4-ek veszélyt jelentenek Európa számára...irja jopár europai lap.

A megoldás borzaszto egyszeru.
Az eu támogatja majd a szovjetek által ekkenőrzött országok orosz irányitás alatti életét.
Anglia már amugy is megelőzte az eu néha őrült aliboizését, amikor a politikuisaik ugy csinalnak, mintha politizalnanak!
Franciaorszag, az eu egyik nagyagyuja nem igazan szamit, mert ok ugyis a talpukra esnek mindig!

A haboru alatt is egyik fele a szabad franciakat tamogatta, a masik fele meg a Vichi kormanyt Petain marsal vezérletével. Ha a németek győznek nekik az is jó, ha a szovetségesek az is.
Németország ujra az eu vezetojeként lép.
A katonai koltsegvetesrol a napokban nyilatkoztak, hogy a vilag harmadik legmadasabb katonai koltségvetése az övék lesz!
F-35ös gépek vásérlésárol tárgyalnak már most amerikaval.
Az europai nép nyugalma megér annyit, hogy ahogy az korabban is volt a V4-ek orszagait átengedik orosz ellenőrzésnek.
A munkaero meg lesz oldva, hiszen a 2015.ös migransvalsag utan nem igazan sikerult a menekultek integrációja, de nem gond, ukrajnabol tomegével menekulnek azok akik majd ott lesznek helyettuk.
Gyakorlatuk mar van ilyesmiben, hiszen a vasfuggony lebontasa elott is a szicoalista Jugoszlavia biztsitotta a munkavallalokat.

Szoval majd jon egy szép uj vilag.
Magyarorszagot ki lehet lokdosni az eu-bol, azokkal az orszagokkal egyutt, akik csak viszik a pénzt! Egy gonddal kevesebb..

Változik ám a világ....
 
Magyarorszagot ki lehet lokdosni az eu-bol, azokkal az orszagokkal egyutt, akik csak viszik a pénzt! Egy gonddal kevesebb..
Nagyon ki akarnak szallni mielott kidobnak oket, es jogos is lenne mar regen mert az Eus penzek nagyreszet lenyuljak, es senki nincs elszamoltatva, es meg lehetne sorolni a jogallamisagot a mediat a szelkakas kulpolitikat a sok felesleges veto stb stb.
Nem kell az Eura fogni hogy kipateroljak oket mikor ok maguk adjak a munciot hozza., nem a brusszeli plakatokon lathato Mo, hanem mo lathato bruszelt kritizalo plakatok.
ha visszatekintesz az elso v.h.-ra Mo levesztette terulete nagyreszet. a masodik v.h megint elvesztette teruelte nagyreszet mindez a rossz kulpolitikanak koszonheto. mire lehet szamitani a ha a harmadik v.h. kitorne? Mo eltunne es az ororsz terkepen egy kis poty lenne.
a kefebajszos visszaadta Erdelyt ahogy megbukott ment Erdely is. Putyin beigeri a karpataljat azt konnyen meglehet nem fog nyerni es nem csak ujra felosztasnal megint csak rosszul jarunk ,hisz mi mindnig rossz oldalon vagyok legalabbis a politikusaink.

so, csak magunkat hibaztathatjuk ha nem fog jol alakulni Mo szamara ez a haboru. Nem Brusszelt nem a NATOT , azt a politikat amit a kormany folytat.

1647876542804.png


1647876601134.png
 

Csatolások

  • 1647876109591.png
    1647876109591.png
    84.9 KB · Olvasás: 74
  • 1647876244296.png
    1647876244296.png
    84.9 KB · Olvasás: 76
  • 1647876433260.png
    1647876433260.png
    84.9 KB · Olvasás: 40
Utoljára módosítva:
A neppartbol valo tavozasukat lehet szepiteni , lehet Orban fele magyarazkodas a lenyeg kivagtak oket mint macskat......sz.rni.
A III.v.h kuszoben mire is szamit hisz az egy ujra felosztast fog eredmenyezni. V 4 tarsasaggal mar nem koketal, ok se vele, ugy jarunk mint ano a II.vh 1946ban a beke targyalasoknal egy orszag nem volt aki Mo melle allt. Ausztralia talan nem helyeselte de sokat nem osztott a velemenye.
Ma ugyan itt tartunk.
Meg a lopasainal is nagyobb hiba amit az orszaggal muvel. nem keletrol fuj a szel mert a tapsvitezek talan nem is tudjak az orosz emberek fizetese fele mint most a magyaroke. erre akarnanak vagyni?
"nagy hatalom" oroszoknak nem volt eleg hogy kifurodjek a rendszervaltast ma is a csod szelen tancolnak. nana Putyin igazan szeretne visszaallitani az eredeti Szovjet hatarokat.. ez csak neki jo de senki masnak.
A demokraciat csak kritizalni tudjak a fidesznyikok de jelenleg nincs jobb a vilagon.
 
Nálunk a Szeged-Csanád egyházmegye számos családot fogadott be a Zöldfási lelkigyakorlatos házba, többször jártam már ott, hogy órát tartsak a gyerekeknek, van ott egy templom is, de azért oda nem fektetnénk be senkit, mégiscsak fenntartott hely.
 
Húha ezek a nyugatiak...

Boris Johnson Ruandában telepítené le azt a több tízezer embert, akik az Egyesült Királyságba menekülnek​

Azok, akik megpróbálják ezt kikerülni, vagy visszaélnek a rendszerünkkel, nem kapnak automatikus lehetőséget a hazánkban való letelepedésre, hanem gyorsan és humánus módon elszállítják őket egy biztonságos harmadik országba vagy a származási országukba” - közölte a kormányfő
(íme az illegális menekültek problémáinak egyik megoldási kisérlete...)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,592
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére