Hírek Varnus Xavér Kanadában vett egy templomot, menekülteket fogadna be

Varnus Xavér orgonaművészre ráhagytak egy orgonát, amit nem szeretett volna kimozdítani az eredeti helyéről, ezért megvette hozzá a templomot is, amit felajánl a háború elől menekülőknek.

Varnus Xavér három éve él Kanadában, otthonához egy 1847-ben épült templom is tartozik.

A birtokától egy kilométerre nemrég egy újabb orgonát hagyományoztak rá, amit eszében sem volt elmozdítani a rendeltetési helyéről, ezért úgy döntött, a hangszer mellett a templomot is hozzáadja a gyűjteményéhez.

"Legelső felhasználása ennek a gyönyörű épületnek az lesz, hogy egyszerűen tényleg felajánlom a menekülteknek, hogy éljenek ott és lakjanak ott. Talán még örülnek is, hogy napi két órát orgonálok majd nekik" – mondta az orgonaművész.

1647571038225.png
 
Egy ilyen lakótelep kb fél év alatt készül el. Ezt még be sem fejezték, de ma már lakói is vannak, több ukrán rendszámú autó áll a parkolóban. A múlt héten még üres volt. Pár száz ember befogadására lehet max. alkalmas.
 
Itt van a nyakunkon a baj !
A szomszédunkban a hatar tul oldalan haboru van!
Emberek halnak meg, milliok hagyjak ott az otthonukat- ha áll még egyáltalán :( - és most ne ez legyen már!

Ne azon legyen vita ki a szebb, jobb , okosabb, kinek az orszaga oldaja meg jobban...

Tenyleg baj van! Legalabb ebben legyen már kozos gondolkodas, hogy most nagyon szukseg van mindenkire!
Lehet azon vitazni, hogy ki hogyan latja, de azon nem, hogy tenni kell, segiteni kell!
 
Pont errol beszeltem korabban is mas topicok kapcsan, hogy a hurraoptimizmus, és az hogy szidunk valamit, valakit nem sokra vezet.
Ezeket a dolgokat kell megoldani, mert ezzel tudunk segiteni!
Egy ukran kisgyermekes anya elhelyezése ezerszer tobbet ér, mint leirni, beidezni bármennyi ujsagcikket!
A regi zsidó alapigazsag maig él:
"aki egy embert megment, az egesz vilagot menti meg
Ertem enhogy a sajat szemednek nem hiszel , hanem szeretsz felulni a propagandanak, de a valosag egesz mas.
a Heti Naplo musoraba van komlett riport a palyaudvar mostani allapotarol , nem arrol amit a kormany dumal.

Casaloma uresen allo epuletrol sok foto van de minek ha a menekultek elszallasolasa a civil lakossagra marad.

Ide vezetett a nagy menekultek elleni gyulolet kampany. Regen sokkal jobban kene menni a szervezesnek allami szinten, Eu is adott ra sok sok penzt.................de valahogy semmi nem megy otthon.
En voltam lagerbe igaz regen de mindig volt hely az uj erkezoknek es szazezres letszamrol beszelhetunk.
Nem letezhet hogy 8-10 WC van ilyen tomegnek raadasul penzert forintert akinek nincs forintja az igy jart.
Alapveto higenia fontos a lakossagnak es a menekultnek is.
Aki naponta nezi a hiradokat nagyon sok menekult megszolal ugy mint nagyon sok civil.
Az allam kussol.
 
Melitta, az elmúlt egy hónapban kétszer is jártam otthon, közben segítettem, ahogy tudtam. Dolgozom, tőlem ennyi tellett.

Abban igazat adok neked, hogy Budapesten a rózsadomb is tele van hatalmas villákkal, nyugati mintára azokat is el lehetne venni a tulajdonosoktól és a menekültek ellátására hasznosítani, nem a szegényebbekkel megfizettetni ezt is, mint ahogy mindent.

Azok a lágerek, amikbe te járhattál évtizedekkel ezelőtt, nem tudom, hogy megvannak-e, a mostaniak tele vannak. Afgánok, szírek nem mentek haza, és közben Afrikából is érkeznek szép számmal. Évtizedekkel ezelőtt lehet, hogy ezek a táborok átmenetet jelentettek, ma a képzetlenség és a nyelvtudás hiányában a többségnek ez a végállomás.
 
Utoljára módosítva:
En nem a szegenyekkel akarnam megfizetetni a menekultek ellatasat hanem a kormanynak kene ezt finanszirozni.
Meg ugy is hogy hatalmas tomeg egyszere szinte egy honap alatt zudult az orszagra.
Ugyan en nem kritizalok, ki miert segit, vagy nem a menekulteken. Sajnalom en nem tudok tobbet vallalni mint amit a magyarkodasert teszek.
Senki nem ajanlotta a Rozsadombi villakba koltoztesek a menekulteket, hanem ha mar betettel ures hazakat akkor az is pontosan jo lenne szallasnak nekik. meg a satras megoldas is jobb mint a foldon fekudni par WC re ezer ember. de a continer lakasok is tokeletesen megtenne.
Kutyapart allando satorral van kint a palyaudvaron es probalaja navigalni a felajanlott alvas lehetoseget a civilek reszerol a menekulteknek. Ez is csak rovid tavon par napra megoldas.
 
Tettem fel tegnap képeket. Az ilyen konténertelep felállítása kb. fél évbe kerül, az ukrán háború meg kevesebb mint egy hónapja kezdődött!
A konténerek felállításához megfelelő nagyságú, infrastruktúrával ellátott szabad telek telek kell, a városokon kívüli szántóföld vagy mező nem jöhet számításba.
Ha az időtényezőt teljesen figyelmen kívül hagynánk, a városban akkor sincs több százezer konténer felállítására elegendő hely, a tereket, parkokat nem akarják felhasználni ilyen célra, szóval a németek is főhet a fejük, mit csinálnak az érkező milliókkal. Jelenleg itt is magánszemélyek fogadják be saját lakásaikba, de ez mőködik pár napig, vagy pár hétig.

Szociális bérlakás üres nincs, újak nem épülnek még olyan ütemben sem, amilyen ütemben a régebbieket értékesítik. A befektetők Németországban sem tolonganak, hogy bérlakásokat építsenek, még piaci alapon sem, nemhogy szociális bérlakásnak.
A nővérszállók kiürítése és átadása a szír menekülteknek akkor nagyon jó ötletnek tűnt, a következményeit az elmúlt 2 évben érezte meg a lakosság igazán.
 
IMG_20220320_184849.jpg

Ez a telep pár éve áll, pár száz ember befogadására alkalmas, de évek óta túlzsúfolt. Ezekbe egész biztosan nem tudják a több százezer embert elhelyezni. Maradnak itt is megint az iskolák tornatermei.
 
A pályaudvarokat kiürítik,​

azokat el kell hagyniuk a civileknek és önkénteseknek, ezt az érintettek megerősítették, és már pakolnak is.
A menekültek átszállításáról a pályaudvarról a tranzitváróba feltehetően a kormányzati szervek gondoskodnak.

Hétfőtől a Budapestre érkező menekültek és menedékkérők ellátása csak ott zajlik majd
“Holnap új fejezetet kezdődik a Budapestre érkező menekültek ellátásában. Az ukrán menekülteket szállító vonatok csak Kőbánya-Felsőig közlekednek, onnan buszokkal viszik őket a BOK (volt SYMA) csarnokba, ami gyors tempóban ma készült el menekültfogadó központnak (délben még úgy nézett ki, mint a csatolt fotón). Ez azt jelenti, hogy ma éjjel nekünk is össze kell csomagolnunk, és a hajnali utolsó vonatok után átcuccolunk a csarnokba.”
Kormányzati döntés értelmében holnap reggelig, MINDKÉT pályaudvart (igen, a Keletit is!!) ki kell üríteni, és mindenkinek elhagyni. Vonatkozik ez minden szervezetre és minden civil segítőre. A háborús menekültek szállítása és ellátása központosításra kerül, ami Budapesten egyetlen helyszínen, a BOK csarnokban fog koncentrálódni.

A döntéssel kapcsolatban mást nem lehet tenni, mint elfogadni és reménykedni, hogy a terv működőképes lesz.
 
Ki a gyártója? Meg lehetne őket is keresni, hogy ajánlják fel térítésmentesen a menekültek részére.
igen a google van weboldal .Miert is kene ingyen adni? Az EU Ais komoly penzt ad a menekultekre, es az allam nem szegeny az ilyen ugy allami feladat.
Eddig kb. 5 millió menekültet fogadott be a 4 kelet-európai Lengyelország, Szlovákia, Románia és Magyarország.
Ki ennél többet?
meg nincs 5 millio de a lengyelek a fogadjak a legtobb menekulteket. Mo ra is sokan jonnek de tobb mint a fele menni akar tovabb.
 
A pályaudvarokat kiürítik,​

A menekültek átszállításáról a pályaudvarról a tranzitváróba feltehetően a kormányzati szervek gondoskodnak.

“Holnap új fejezetet kezdődik a Budapestre érkező menekültek ellátásában. Az ukrán menekülteket szállító vonatok csak Kőbánya-Felsőig közlekednek, onnan buszokkal viszik őket a BOK (volt SYMA) csarnokba, ami gyors tempóban ma készült el menekültfogadó központnak (délben még úgy nézett ki, mint a csatolt fotón). Ez azt jelenti, hogy ma éjjel nekünk is össze kell csomagolnunk, és a hajnali utolsó vonatok után átcuccolunk a csarnokba.”
Kormányzati döntés értelmében holnap reggelig, MINDKÉT pályaudvart (igen, a Keletit is!!) ki kell üríteni, és mindenkinek elhagyni. Vonatkozik ez minden szervezetre és minden civil segítőre. A háborús menekültek szállítása és ellátása központosításra kerül, ami Budapesten egyetlen helyszínen, a BOK csarnokban fog koncentrálódni.
az utolso elotti pillanatban leptek mikor mar tobb civil jelentes ment Brusszelbe a szornyu allapotokrol.
Remeljuk sokkal konyebb lesz az allam mellett segiteni mint helyete.
 
A magyar kormányzati oldalak hihetetlenül sugallják azt hogy ők kívülállást akarnak míg az ellenzék a beavatkozás politikáját követik.
Nagyon ügyelnek rá hogy még véletlenül sem legyenek egyetértésben az ellenzékkel SEMMILYEN témában. Ahogy egy régi fórumtársunk írta ez azért van hogy a választóknak ne legyen kétsége melyik pártra kell szavaznia.
Nincsenek kétségeim hogy nemsokára jönnek azok a hírek amelyek bemutassák hogy a menekültek sem a földre szállt angyalok.
 
Nálunk 7 jelöltből lehet választani, tehát ha levonjuk a 2 acsarkodót, még mindig marad 5 kultúrált jelölt, akiből lehet választani.
 
A magyar kormányzati oldalak hihetetlenül sugallják azt hogy ők kívülállást akarnak míg az ellenzék a beavatkozás politikáját követik.
Nagyon ügyelnek rá hogy még véletlenül sem legyenek egyetértésben az ellenzékkel SEMMILYEN témában. Ahogy egy régi fórumtársunk írta ez azért van hogy a választóknak ne legyen kétsége melyik pártra kell szavaznia.
Nincsenek kétségeim hogy nemsokára jönnek azok a hírek amelyek bemutassák hogy a menekültek sem a földre szállt angyalok.
Találtam egy nekem kifejezetten szimpatikus (választási) plakátot, ugye, hogy így is lehet?
mkkp.JPG
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,738
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére