Hírek Varnus Xavér Kanadában vett egy templomot, menekülteket fogadna be

Varnus Xavér orgonaművészre ráhagytak egy orgonát, amit nem szeretett volna kimozdítani az eredeti helyéről, ezért megvette hozzá a templomot is, amit felajánl a háború elől menekülőknek.

Varnus Xavér három éve él Kanadában, otthonához egy 1847-ben épült templom is tartozik.

A birtokától egy kilométerre nemrég egy újabb orgonát hagyományoztak rá, amit eszében sem volt elmozdítani a rendeltetési helyéről, ezért úgy döntött, a hangszer mellett a templomot is hozzáadja a gyűjteményéhez.

"Legelső felhasználása ennek a gyönyörű épületnek az lesz, hogy egyszerűen tényleg felajánlom a menekülteknek, hogy éljenek ott és lakjanak ott. Talán még örülnek is, hogy napi két órát orgonálok majd nekik" – mondta az orgonaművész.

1647571038225.png
 
Gesztus értéke jó de, gyakorlatilag egy templomban lehet életszerűen élni?
Nem a gesztuson van a hangsuly, hanem azon, hogy ki mivel tud...
Gyakran hallani - még itt is - hogy na de én kevés vagyaok, mi8t tudok tenni, stb..

Aki tud, az segitsen, azzal amivel tud!
Az a fajta hozzaallas, hogy sirankozunk, sjanaljuk oket, leszolunk mindenkit aki nem sir velunk nem igazan eredményes!
 
Majd meglátjuk, meddig tud működni a dolog, mert azért azt egy magyar családtól sem lehet elvárni, hogy hónapokig vagy akár évekig is gondoskodjon egy-egy menekült családról.
Nem a budai milliárdosok a befogadók sem, hanem egyszerű középosztálybeli emberek, akiknek nagy gondot fog jelenteni a menekültek eltartása, ha a civilektől nem számíthatnak már élelmiszer, tisztálkodási szer stb. adományokra. És persze az sem mindengy, hogy egy lakásban a vizet, az áramot stb. 3-4 ember használja, vagy esetleg 13-14, ezeknek a megnövekedett terhei ugyancsak rájuk hárulnak.
 
Ezért is irtam ugy, hogy aki tud, amivel tud segit!

Ne vállald tul magad, de 10 ft is számit!
Aki tud, amivel tud, ameddig tud segitsen, és az hidd el elég lesz!
 
Persze, hogy segítünk, nem is erről van szó, de jelenleg kb. 100-150 ezer fő lehet, akik magánszemélyeknél kaptak befogadást, mi lesz, ha ez a szám otthon is 1,5 vagy akár 2,5 millió lesz (a lengyeleknél kb ennyi már most). Ekkora tömeget a magyar lakosság nem fog tudni felszívni. Nem pesszimizmus mondatja velem, hanem az, hogy tovább nézek a holnapnál, és tovább látok az orromnál.
 
Ilyen helyzetben nem hiszem, hogy az a kerdes, hogy megoldjuk-e, hanem az hogy hogyan!
Azt hiszem nem csak rank magyarokra jellemzo az, hogy nem a lényegrol beszlunk, nem arrol, hogyan oldjuk meg a kerdest, hanem hogy foglalkozzunk-e vele.

A probléma adott, nem mi csinaltuk, de nekunk kell megoldani.

Szerintem jelenleg jo uton haladnuk! Folyik a felkeszules most is, nem az utolso pillanatra marad , nem az a kerdes, hogy jajjj mit most csinaljunk...
 
Ilyen helyzetben nem hiszem, hogy az a kerdes, hogy megoldjuk-e, hanem az hogy hogyan!
Igen, azzal tisztában vagyok én is, hogy meg kell oldani, csak a konvenció a hogyanra nem ad választ. Látom a hirdetéseket, százával keresnek befogadó családot, vagy csekény térítés ellenében kiadó lakást, házat (elsősorban Budapesten és vonzáskörzetében) szóval a hurráoptimizmus és a melldöngetés az legalább annyira kevés, mint a szociális alapon kiutalható bérlakás.
 
Pont errol beszeltem korabban is mas topicok kapcsan, hogy a hurraoptimizmus, és az hogy szidunk valamit, valakit nem sokra vezet.
Ezeket a dolgokat kell megoldani, mert ezzel tudunk segiteni!
Egy ukran kisgyermekes anya elhelyezése ezerszer tobbet ér, mint leirni, beidezni bármennyi ujsagcikket!
A regi zsidó alapigazsag maig él:
"aki egy embert megment, az egesz vilagot menti meg"
 
Sajnos, már vannak, akik inkább visszamennek Ukrajnába, arra számítva, hogy talán még megvan az otthonuk.
 
Érthető
Szegények egesz eletenek a munkaja.
Ukrajna korabban sem volt egy gazdag orszag, most meg még ami volt abbol is romok lettek!
Meg fognak kövezni szokas szerint, de egy ertelmes kompromisszumos béke emberek millioinak adná vissza az életét!
 
Az allambacsinak kell ilyen esetekben segiteni, es tamogatast adni a menekulteknek. nagyon nemes dolog a civil lakossag segitsege de csaladokat befogadni ellatni allami feladatnak kene lenni.
Futott focipalyakat katonai satrakat felallitani ahol egeszsegugyi ellatas van , akar iskola ovoda a gyerekeknek.
A legtobb menekult megy tovabb , de megoldas lenne a contimer lakasok is ami konyen mozgathato es masra is hasznalhato ha lecseng a menekult hullam.
Raereszteni a lakossagra tobbszazezer menekultet az senkinek nem jo. A lakossagnak se mert minden joszandek mellett a covid jarvany se csengett igazan le, befogadni embereket etetni mindennel ellatni nem varhato el senkitol.
Ha valaki belegondol egy 2-3 fos menekult csalad napjaiba kezdve a buszjegyektol a gyogyszerekig, a hivatalos papirok beszerzeseig, a gyerekek oltasairol /ami nalunk kotelezo/ reggeli bevasarlas tisztalkodas napi 3 szori etkeztetes mosas stb. telefon , fordito, stb. raadasul minden tulterhelve van az egeszsegugy a oktatas a szoc halo.
Az allami ellatas melle kellenek a civil szervezetek nem helyettuk mint az Ivanyiek akiket tonkre vagtak, es a civil lakossag segitsege.
 
Canadaban kicsit mas a helyzet, ha megfelelo a korulmenyek tud fogadni menekulteket, mert a menekultek kapnak segelyt es amire szukseguk van megtudjak venni. Vannak food bankok ahol menekult igazolvanyuk bemutatasaval komoly elelmiszer segitseget adnak. Gyerkeket orvosi vizsgalat utan azonnal beiratjak iskolaba.
Canada cel allomas szokott lenni igy mindenki probal vegleges megoldast talalni.
NEm letezik ,hogy menekultek a foldon fekudjenek csaladok legyenek osszezarva. A menekultek elete nem luxus szintu de 1-2 szobas lakasok barhol kialakithatok meg egy templomba is.
HA fozesi lehetoseg nincs akkor kihordanak meleg etelt, es mielobb probaljak elhelyezni oket olyan lakasokba ahol konyha furdoszoba alapbol van.
 
Utoljára módosítva:
Az allambacsinak kell ilyen esetekben segiteni, es tamogatast adni a menekulteknek. nagyon nemes dolog a civil lakossag segitsege de csaladokat befogadni ellatni allami feladatnak kene lenni.
Futott focipalyakat katonai satrakat felallitani ahol egeszsegugyi ellatas van , akar iskola ovoda a gyerekeknek.
A legtobb menekult megy tovabb , de megoldas lenne a contimer lakasok is ami konyen mozgathato es masra is hasznalhato ha lecseng a menekult hullam.
Raereszteni a lakossagra tobbszazezer menekultet az senkinek nem jo. A lakossagnak se mert minden joszandek mellett a covid jarvany se csengett igazan le, befogadni embereket etetni mindennel ellatni nem varhato el senkitol.
Ha valaki belegondol egy 2-3 fos menekult csalad napjaiba kezdve a buszjegyektol a gyogyszerekig, a hivatalos papirok beszerzeseig, a gyerekek oltasairol /ami nalunk kotelezo/ reggeli bevasarlas tisztalkodas napi 3 szori etkeztetes mosas stb. telefon , fordito, stb. raadasul minden tulterhelve van az egeszsegugy a oktatas a szoc halo.
Az allami ellatas melle kellenek a civil szervezetek nem helyettuk mint az Ivanyiek akiket tonkre vagtak, es a civil lakossag segitsege.
Szinte nem esik szó az álami ellátásokrol, pedig az sem keves.
Egfyreszt a magyar állam megadja minden ukrajnabol érkezonek a "menedékes" statuszt.
Ez biztositja számára a jogot a szállásra, étkezésre, valamint orvosi ellátásra.
A háborura valo tekintettel ezt az ellátást megkapja ma már minden ukrajnabol érkezett, akkor is ha megyar állampolgár, és emiatt nem járna.

Ami talan legalabb ennyire fontos: az ukrajnabol érkezo menedékkérok jogosultak a munkavállalásra minden olyan szakmaba, ami nem kulon engedelyhez kotott(orvos pl persze hogy nem vállalhat munkat anelkul, hogy nem honositjak a diplomajat)

A munkavállalásban keményen támogatjak oket.
Adokedvezményt kap minden olyan munkalltato, aki ukrajnabol érkezetteket foglalkoztat. A gyermekek jogosultak csaladi potlekra...

A kormany már eddig is tobb szállitmányt tobbmilliard forint ertekben eljuttatott ukrajnaba(amit latni is lehet szinte az elso pillanatban 10 kamionnyi segely indzult el, azota mar tovabbi 6 kamionrol tudok)

Ezek azok az allami feladatok, amikkel nekik most foglalkozni kell.
Valamint az hogy a katasztofavedelmi szakemberek ott vannak az atkeloknel, és segitik ac civil segitoket. Felgyorsitott beléptetés van. A máv ingyenes utazasi lehetoseget biztosit.

Szoval kiveszi az állam is a szerepet a menekultek megsegitesebol, csak errol kevesebb szo esik.

Jogos, hogy kiemelik a hiradasokban a civil szervezetek szerepet, hiszen ok nem kotelességbol, hanem joszandekbol, segiteni akarasbol teszik amit tesznek, és ez a mai vilagban nagyon fonbtos!
 
Az allambacsinak kell ilyen esetekben segiteni, es tamogatast adni a menekulteknek. nagyon nemes dolog a civil lakossag segitsege de csaladokat befogadni ellatni allami feladatnak kene lenni.
Az 5 legnagyobb segélyszervezet fejenként fél-fél milliárdot kapott a menekültek ellátására. Elméletileg ők értenek ehhez jobban, mintha a katasztrófavédelem vagy a rendőrség nyakába zsuppolta volna ezt a feladatot.
Ha valaki belegondol egy 2-3 fos menekult csalad
Ilyenből van kevesebb, hogy anya 1-2 gyerekkel! Nem ritka a 8-10 vagy annál több gyerekes család sem! Olyan befogadót találni, aki ekkora családokat egyben tud elhelyezni, mert általában együtt akarnak maradni, nem egyszerű feladat. Nekik többnyire marad a tömegszállás.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,621
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére