Hírek Verekedésig fajult a vita a debreceni akkumulátorgyár közmeghallgatásán

Lincshangulatban telt a debreceni akkumulátorgyár közmeghallgatása, ahol a főispánt lehazaárulózták, a képviselőknek pedig olyan mondatokat kiabáltak be, hogy „Az unokái le fogják köpni a sírját!”. Olyannyira elszabadultak az indulatok, hogy egy nőt meg is ütöttek.

Korábban sem fogadták jól a debreceniek a beruházás fejleményeit, január 9-én bekiabálások és pfujolások zavarták meg azt a lakossági közmeghallgatást Debrecenben, ahol a városban akkumulátorgyárt építő kínai képviselőket hallgatták volna meg.

A fórumon többen hangot adtak aggályaiknak, a lakosok többek között attól tartanak, hogy az épülő üzem veszélyezteti a környék ivóvízbázisát, a megnövekedett forgalom pedig nemcsak a levegőt szennyezi, hanem a térségben élők nyugalmát és biztonságát is zavarja.

Január 20-án, péntek reggel érkezett a hír, hogy megkapta a katasztrófavédelmi engedélyt a kínai CATL cég által tervezett debreceni akkumulátorgyár, így elindítható a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem építési engedélyezési eljárása. Ez újra a felszínre hozta a debreceniek indulatait.

Majdnem lerepült a feje, olyan pofont kapott​

A beruházást még tavaly ősszel jelentették be, a globális akkumulátorpiac legnagyobb szereplőjének számító kínai CATL a tervek szerint egy 7,37 milliárd eurós (mintegy 3000 milliárd forintos) beruházást valósítana meg ezzel az országban – ezzel ez lenne Magyarország történetének legnagyobb beruházása. A gyárat a tervek szerint 2025-re adnák át.

A debrecenieknek az a problémájuk a gyárral, hogy:

  • a természeti környezetben károkat okozna;
  • a gyár vízigénye nagyobb lesz, mint az egész városé;
  • az akkumulátorgyártás károsanyag-kibocsátással is jár, és attól tartanak a debreceniek, hogy az bekerül a környezetbe;
  • az akkumulátorgyár 9000 munkavállalót fog foglalkoztatni, azonban a városban nincs ennyi munkaerő, ezért jó eséllyel más nemzetiségű – román, kínai és egyéb – vendégmunkások érkeznének, aminek nem minden debreceni örül.
Talán ami leginkább felháborította a tiltakozókat, hogy előzetesen nem kérdezték meg őket, hogy szeretnének-e egyáltalán egy ekkora beruházást a város körzetében. A közmeghallgatáson már kész tények elé állították őket, hogy zöld utat kapott az építkezés.

A péntek reggeli közmeghallgatáson így a január 9-eihez hasonló dühös tömeg fogadta a beruházási oldal képviselőit. A Debreciner tette közzé az eseményen készült videót, amelynek már az első percében, egész pontosan a huszadik másodpercében elcsattant egy pofon.

Rádi Balázs

1674262627065.png
 
Nem hinném, hogy ez változtatna valamit a helyzeten.
A svájciak tökösebbek. Egy hétvégén tizenötezren foglaktak el egy
épülő atomerőművet 75-ben.
A környékbeli parasztok látták el élelemmel és vízzel az ottmaradt
sátortábor lakóit.
Milliárdos vesztesség volt, de kénytelen volt a kormány a tervet feladni.
 
Utoljára módosítva:

Itt hamarabb vezényelnék ki a katonaságot minthogy visszalépjenek ... Környezetvédelmünk meg már jó ideje csak névleg van. addig míg nem jön egy nekik tetsző cég... Az meg tudvalevő volt eddig is hogy nem a magyar munkaerőkre építenek...
 
Nem tudom, hogy mernék e otthon ilyen helyzetben bevetni a katonaságot. Svájcban lehetetlen lenne.

Na meg az volt, ami otthon nincs. A fél ország szolidirizált velük.
Hatalmas volt a vísszhang. A helyiek és a környezet védők nem akartak két 150 méter magas hűtőtornyot.
Ez mellett a szinte militáns reaktor ellenző csoport az "Inkább ma aktív, mint holnap radioaktív" jelszavával is helyszínen volt.
Felrobbantottak egy információs pavilont.

Egy 56-os magyar is "kevert" ott. A vezető felelős főmérnök az emigráns társaságunkhoz tartozott. Jó barátom volt. (Isten nyugosztalja)
Élete tragédiája lett, hogy nem építhette meg az erőművet. Gyerekkori álma volt és biztos volt benne, hogy jót tesz az emberiségnek.
 
Itt is ketté szakadt vagyis a kettészakadt magyar társadalom itt sem tud eggyé válni.
A kormánypárti ismerőseim vagy ˝hül..ének˝ mutatják magukat ebben a témában (várják a központi utasítást hogy mi is a helyzet) vagy ellenzéki provokációnak tartják a felháborodást.
Az ellenzékiek meg Orbánt és Kósát szapulják meg hogy megérdemlitek miért szavaztatok rájuk...most már igyatok amíg van vizetek....
Biztos hogy nem egyszerű dolog csak már óvatosabb vagyok m ivel ott lebeg a szeme előtt a Bős-Nagymarosi eset.....
 
Akkumulátor...elektromos autó egy vélemény ami lehet hogy még releváns de, ki tudja mit hoz a jövő!
Az elektromos autó - a legnagyobb átverés, amit a világ valaha látott?
Gondolt már rá valaki?
"Ha minden autó elektromos lenne... és ha órákra dugóban ragadnának a hóvihar hidegében, az akkumulátorok mind lemerülnének, teljesen
Mert az elektromos autóknak gyakorlatilag nincs fűtésük.
És egész éjjel az úton ragadni, se akkumulátor, se fűtés, se ablaktörlő, se rádió, se GPS az akkumulátor lemerült nem lehet szép.
Megpróbálhatod hívni a 911-et és megvédeni a nőket és a gyerekeket, de ők nem tudnak a segítségedre jönni, mert az összes út le van zárva, és valószínűleg minden rendőrautó elektromos lesz.
És amikor az utakat több ezer lerakó autó zárja el, senki sem fog tudni mozogni. Hogyan lehet feltölteni az akkumulátorokat a helyszínen?
Ugyanez a probléma a nyári szünetben az útzárakkal.
Elektromos autóban nem állna sor a klíma bekapcsolására. Az akkumulátoraid egy szempillantás alatt lemerülnének.
Természetesen egyetlen politikus vagy újságíró sem beszél róla, de ez fog történni. "
 
Itt hamarabb vezényelnék ki a katonaságot minthogy visszalépjenek ... Környezetvédelmünk meg már jó ideje csak névleg van. addig míg nem jön egy nekik tetsző cég... Az meg tudvalevő volt eddig is hogy nem a magyar munkaerőkre építenek...
Azzal sietni kell mert máris felmondtak 500 hivatásosnak.
Ha igy folytatjak 2-3 hónap es nem lesz sereg. (Pontosabban az már most sincs, de vezetése végképp nem lesz.)
 
hol van az a bizonyos pofon? a 20. másodpercben nem láttam, a 30-ig sem, tovább meg nem néztem, mert idegesítő volt.
A kiszáradó Magyarországon meg tényleg 2x meg kellene gondolni, odatelepítenek-e egy anélkül is szárazságtól veszélyeztetett Debrecen mellé (ami ugyebár az ország második legnagyobb városa) egy, a város vízigényét meghaladó gyárat.
 
Akkumulátor...elektromos autó egy vélemény ami lehet hogy még releváns de, ki tudja mit hoz a jövő!
Az elektromos autó - a legnagyobb átverés, amit a világ valaha látott?
Gondolt már rá valaki?
"Ha minden autó elektromos lenne... és ha órákra dugóban ragadnának a hóvihar hidegében, az akkumulátorok mind lemerülnének, teljesen
Mert az elektromos autóknak gyakorlatilag nincs fűtésük.
És egész éjjel az úton ragadni, se akkumulátor, se fűtés, se ablaktörlő, se rádió, se GPS az akkumulátor lemerült nem lehet szép.
Megpróbálhatod hívni a 911-et és megvédeni a nőket és a gyerekeket, de ők nem tudnak a segítségedre jönni, mert az összes út le van zárva, és valószínűleg minden rendőrautó elektromos lesz.
És amikor az utakat több ezer lerakó autó zárja el, senki sem fog tudni mozogni. Hogyan lehet feltölteni az akkumulátorokat a helyszínen?
Ugyanez a probléma a nyári szünetben az útzárakkal.
Elektromos autóban nem állna sor a klíma bekapcsolására. Az akkumulátoraid egy szempillantás alatt lemerülnének.
Természetesen egyetlen politikus vagy újságíró sem beszél róla, de ez fog történni. "
1674677339077.png

Ez lenne a "zöld" autózás???
Az elektromos autó semmi más, mint az autóipar előremenekülése.
 
Húha, ez azért (nagyon) durva. De ha az orbanistákat az ilyen esetek nem zavarják, akkor mit lehet tenni? Ha ők is fellépnének ilyen esetben képviselőik, a hivatalok ellen, akkor annak inkább előbb, mint utóbb, bizony lenne hatása. De hát ez van ... aki nem olyan mint ők, csak reménykedik, elég távol lakik az ilyen "kiemelt" beruházásoktól.
 
a. De ha az orbanistákat az ilyen esetek nem zavarják, akkor mit lehet tenni? Ha ők is fellépnének ilyen esetben képviselőik, a hivatalok ellen, akkor annak inkább előbb, mint utóbb, bizony lenne hatása.
Ők most passzívak....amíg nem jön fentről az ukáz hogy mit mondjanak vagy csináljanak addig csend.
„Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése kinyilvánítja egyetértését azzal a városvezetői döntéssel, amely 2022. évben, akkumulátoriparhoz kapcsolódó, szombathelyi beruházási szándék visszautasítását eredményezte ˝
Ezt a határozatot hozta meg csütörtökön a szombathelyi közgyűlés A 21 fős testület 13 tagja szavazott igennel. A maradék 8 fős Fidesz-frakcióból hatan voltak jelen, de a frakció egyetlen tagja sem nyomott gombot.
 
Nevezzetek nyugodtan naiv bolondnak, akit át tud vágni egy párt és kormány, de a ma bejelentett uj programot akkor is mérfoldkonek fogom tartani egyrészt, másrészt pedig igen is komoly és nélkulozhetetlennek azt, hogy legyen 100 szazalékos a magyar állam irányitása alá tartozo bank!

Ma jelentettek be a Baross Gábor ujraiparositasi program elinditasat.
A program 700 milliárd forint hitelosszeget tartalmaz.
Igy már osszesen 2023-ra mintegy 3.000 milliárd forint áll a vállalkozok rendelkezésére az ipar - a hazai ipar - fejlesztése érdekében.
Ez ma a GDP 4 százaléka!

Na ennyi lehet fujjogni
 
Miért fújjogna valaki is?
Hisz az Orbán kormány folyamatosan azért dolgozik hogy magyar vállalkozók és iparosok erősödjenek. Csak azt úgy hogy a külföldi vállalkozókat elzavarják.
Talán így korrektebb lesz a verseny.
 
érdemes meghallgatni:

vagy ezt:

"...Kínában viszont ezek a gyárak amik már megvannak olyan természeti katasztrófához vezettek hogy többet nem enged a kínai kormány megépülni ... a kínaiak hat országnak adtak kölcsönt összesen abból ötnek van most késedelmes fizetése , köztük Magyarországnak ... nem-e ennek fejében épül itt..."

(amúgy még 23 akkumulátor gyárat terveznek felhúzni Magyarországon, csaxólok)
 
Utoljára módosítva:
nem belemenve ide nem tartozó részletekbe, az elektromos autózást nem az autóipar találta ki, alapvetően belekényszerült a politikából érkező irreális előírások miatt.
Ez igaz, ám mégis a saját létük a tét, s ezért semmi nem drága.
Még az egyébként előkészítetlen, félkész konstrukciók sem, s az ezzel járó már most is látható rengeteg gond (pl. a környezetszennyezés) sem.
Nem ők buknak, hanem "az emberek".

(S akkor még nem beszéltünk az elektromos hálózati terhelés problémáiról, a megnövekedett elektromos igény kielégítésének gondjairól, valamint a lakosság kiszolgáltatottsági szintjéről - akié az energia, azé a hatalom alapján.)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Zoltan1977Apa wrote on Pozitiva's profile.
Kedves Pozitíva, a feleségem gyógypedagógiai asszisztens képzésen tanul. Sokat segíthetne egy jó könyv, ha még megoldható, el tudnád küldeni a már sokak által emlegetett Gordosné: Bevezető általános gyógypedagógiai ismeretek c. könyvet? Köszönöm előre is!
Sziasztok! SOS LENNE valaki tud segíteni ezeknek a feladatoknak a megoldó kulcsában? Az is elég ha csatoltok képet a netről,de én ott mondjuk nem találtam fenn... Kérlek szépen segítsetek....
Sziasztok!Keresem get to the top 1 angol könyvhöz tartozó Teszteket!Esetleg valakinek megvan?
IMOPB wrote on ildi200429's profile.
A Hold sötét oldalán, Bűnös éj, Halálos csók van meg. Kell?
Sziasztok!
Keresem a régi apáczais betűhívóképeket (2002-2003 környéke). Esetleg valakinek megvan scannelve, vagy be tudná nekem scannelni?
Nagyon köszönöm előre is :)

(Tudom, hogy a mostani fent van, de nekem jobban tetszik a régi)

Statisztikák

Témák
37,563
Üzenet
4,650,316
Tagok
606,160
Legújabb tagunk
hggsec
Oldal tetejére