Vers mindenkinek!

bari erzsébet témája a 'Mit irnal a CanadaHun életéről?' fórumban , 2016 Szeptember 21.

  1. bari erzsébet

    bari erzsébet Új tag

    A két szemed szeretett legtovább
    Be furcsa szerelem.
    A szád már néma volt, de a szemed,
    Az még beszélt velem.

    A kezed már hideg volt, jéghideg,
    Nem is adtál kezet,
    De a szemed még megsimogatott,
    nálam feledkezett.

    És lándzsákat tűztél magad köré
    Hideg testőrökül,
    De a szemed még rámleselkedett
    A zord lándzsák mögül.

    Ellebegtél és csak a hegyes
    Lándzsák maradtak ott,
    De a szemed mégegyszer visszanézett,
    És mindent megadott.

    A két szemed szeretett legtovább,
    Még mostan is szeret,
    Még éjszakánként zöldes csillaga
    Kigyúl ágyam felett. Nadányi Zoltán Verse
     
  2. Szép vers!
     
  3. Judit Horváth

    Judit Horváth Állandó Tag

    Bárhol
    Hulló cseppek szemeimnek
    Puha érintése kezeidnek
     
  4. Judit Horváth

    Judit Horváth Állandó Tag

    Szerető, s féltő szavaidat,
    Kívánja lelkem, mint ajkaidat.
     
  5. Judit Horváth

    Judit Horváth Állandó Tag

    Lehetek bárhol, bármerre,
    Örzöm emléked szívembe.
     
  6. Judit Horváth

    Judit Horváth Állandó Tag

    Hangod hallom, ha fülelek,
    Csendben ágyamon feküdve.
     
  7. Judit Horváth

    Judit Horváth Állandó Tag

    Némám, a tiszta ürességben,
    Egyedül Te vagy az elmémbe.
     
  8. Judit Horváth

    Judit Horváth Állandó Tag

    Bárhol.......bármerre..........
    Csat Téged Szeretve.
     
  9. Judit Horváth

    Judit Horváth Állandó Tag

    Írta: Sánta János
     
  10. Kubai Ritmusvagymi

    Kubai Ritmusvagymi Állandó Tag

    álmos vagyok bár nem tudok aludni
    bárcsak ne tudnánk többé hazudni
     
  11. Vilus

    Vilus Állandó Tag

    Ady Endre: Őrizem a szemed

    Már vénülő kezemmel
    Fogom meg a kezedet,
    Már vénülő szememmel
    Őrizem a szemedet.

    Világok pusztulásán
    Ősi vad, kit rettenet
    Űz, érkeztem meg hozzád
    S várok riadtan veled.

    Már vénülő kezemmel
    Fogom meg a kezedet,
    Már vénülő szememmel
    Őrizem a szemedet.

    Nem tudom, miért, meddig
    Maradok meg még neked,
    De a kezedet fogom
    S őrizem a szemedet.
     
  12. Vilus

    Vilus Állandó Tag

    Dsida Jenő: Az én kérésem

    Az ábrándok, mik itt élnek szívemben,
    Immáron tudom, hogy nem maradhatnak itt.
    Minden, ami szép, gyorsan tovalebben,-
    Az élet erre lassan megtanít.

    Mert mi az élet? Percek rohanása;
    fagyos viharként száguld mindenik,
    Mögöttük sír a kertek pusztulása,
    S a rózsabokrot földig letörik.

    Illatos szirmok, zöldellő levélkék!
    A vihar szárnyán mindez elrepül,
    Aztán ragyoghat, nevethet a kék ég.
    Ott áll a kert siváran, egyedül.

    Én nem számítok semmi kegyelemre,
    Énfelettem is végigzúg a szél,
    Lelkemnek alvó, rózsaszirmos kertje
    Jobban megvédve nincs a többinél.

    Én készen állok minden fájdalomra
    Nem hall ajkamról senki panaszt,
    De most szívemnek még egy vágya volna,
    S ha jó az Isten, meghallgatja azt:

    Ne vágtassanak szegény rózsakerten
    Az összes szelek, mind, egyszerre át,
    Ne várjon rájok elfásulva lelkem,
    Ne törjenek le minden rózsafát;

    Tépjék szirmit egyenként le, lassan;
    Mind külön fájjon, sajogjon nekem,
    És mindegyiket nagyon megsirassam
    És minden könnyem egy-egy dal legyen.
     
  13. Anyám tanított


    Anyám tanított az első imára,

    gyengéd érintéssel fogta két kezem.

    Alig néhány szó hagyta el a számat,

    még magamat nem, de Istent ismertem.


    Anyám tanított, hogyan is kell hinni,

    hogy Isten él és remélni Örök.

    Régi képek halvány fényét látva:

    mit értem tettél, mindent köszönök!


    Anyám tanította, hogy jónak kell lenni,

    akkor is, ha minket bántanak…

    Én csak néztem, s nem értettem miért?

    S megborzongott az őszi alkonyat…


    Ezzel a hittel indultam az útra,

    egy csillaghullós nyári éjjelen.

    S amikor a nehézségek jöttek,

    én imádkoztam mindig szüntelen.


    Oly sokszor voltam nincstelen és árva,

    sorssal tépett vándor s ki, ki tudja még?

    De a magányt nem ismertem, Anyámnak hála,

    mert tudtam Isten mindig megsegít.


    Anyám tanított, hogyan is kell hinni,

    hogy Isten él és remélni Örök.

    Régi képek halvány fényét látva:

    mit értem tettél, mindent köszönök!

    - saját vers-
     
    Vilus kedveli ezt.
  14. Vilus

    Vilus Állandó Tag

    Radnóti Miklós: Tétova óda

    Mióta készülök, hogy elmondjam neked
    szerelmem rejtett csillagrendszerét;
    egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
    De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
    és néha meg olyan, oly biztos és örök,
    mint kőben a megkövesült csigaház.
    A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
    s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
    S még mindig nem tudom elmondani neked,
    mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,
    óvó tekinteted érzem kezem felett.
    Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
    És holnap az egészet ujra kezdem,
    mert annyit érek én, amennyit ér a szó
    versemben s mert ez addig izgat engem,
    míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
    Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
    mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
    s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
    az asztalon és csöppje hull a méznek
    s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
    s magától csendül egy üres vizespohár.
    Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
    hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
    Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
    elszáll, majd visszatér a homlokodra,
    álmos szemed búcsúzva még felémint,
    hajad kibomlik, szétterül lobogva,
    s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
    Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
    de benned alszom én is, nem vagy más világ,
    S idáig hallom én, hogy változik a sok
    rejtelmes, vékony, bölcs vonal
    hűs tenyeredben.
     
  15. Simon István: Mirza

    Ahogy első gazdája hívta,
    mi is csak így becéztük: Mirza.
    Sejtelmünk se volt, mit jelent a szó,
    mit magával hozott a kiscsikó,
    mikor egy tavaszi vásár után
    udvarunkba vezette apám.

    Mirza, Mirza... mint rejtelmes talány
    csendült a szó nagyanya ajakán.
    Sehogy se akart békülni vele,
    aztán ráhagyta: ,,Egye a fene
    ezt a bolondos, furcsa szót."
    S így hívta ő is a kiscsikót,

    kinek deszkából tákolt kaloda
    volt istállónkban külön otthona.
    Nappal persze ficánkolt nagyon,
    játszott a tyúkokkal az udvaron.
    Nyihított, dobbantott, majd megszaladt,
    űzte a bugó szarvasbogarat.

    Nagyanyát leste: ölbe fát ha vitt,
    hát elkísérte a konyhába is.
    Meglátta és kiáltott sikítva:
    "Hej, de megijesztettél, te Mirza!"
    S ráveregetve a kampós nyakra,
    kockacukorral kicsalogatta.

    Vasárnap, ha ballagott misére,
    lányok között a csikó kisérte.
    Kert alól, ha paprikát hozott,
    mögötte Mirza ugrándozott
    s selymes füvön, petrencék között,
    így szerzett nagyanyának örömöt.

    Örömöt, kedvet... Aztán egy napon
    ebédnél így szólt apám: eladom,
    sok az adó, lassan a sírba visz,
    és télire majd kell a csizma is.
    Ült némán a megrémült család,
    mindenki letette a kanalát.

    S kinek neve talány maradt, titok,
    elvezették a kedves kiscsikót.
    Áthajolva a pudvás kapufán,
    nézte a távozót még nagyanyám,
    és halkan suttogta, szepegte sírva,
    mint legszebb szót a földön: Mirza, Mirza.
     
    Vilus kedveli ezt.
  16. Ryokwan: ABLAK

    Kifosztva áll szegény lakom.
    De a rabló a holdsugárt
    meghagyta itt, az ablakon.
     
    Vilus kedveli ezt.
  17. Buson: HARANG

    A templomi harang bronzán
    libegve
    alszik
    egy csöppnyi lepke.
     
    Vilus kedveli ezt.
  18. Vilus

    Vilus Állandó Tag

    Augusztus....
    Fekete István

    Poros út, poros virág, fáradt rét,
    most már vágyunk a suttogó őszre,
    kopogó esőre az ablakon,
    néma ködre a domboldalakon,
    s a makkhullató arany-erdőkre.

    Múlik a nyár: poshadt malomalja,
    kemény gyalogút és szikkadt árok.
    Dér vágyik már reggel a mezőre,
    kikerics a fakult legelőkre,
    hol a jegenyéken varjú károg.

    Aztán úgyis tél jön, s ködkezével
    az erdőkben az éj zúzmarát sző.
    A patak némán fut elmenőben,
    lassul a szív, s a dermedt időben
    elénk áll majd - a temető.
     
  19. Vilus

    Vilus Állandó Tag

    Szép Ernő - Olyan csöndet szeretnék

    Olyan csöndet szeretnék
    Hogy hallván hallgassam
    A pillangók szárnyait.

    A rózsák jajjait
    Szeretném hallani
    Mikor odasüt a nap.

    Szeretném hallani
    Kacagni a tollút
    Mikor a szélbe hajbókol.

    A hattyúk örömét
    Sötét híd alatt úszókét
    Hallgatnám hallgatag.

    Szeretném hallani
    Holdsugár sikolyát
    Ha az ablakot találja.

    Hallgatnám hallgatnám
    A könnyek rívását
    Akik az arcon lejárnak.

    Süllyednék a tengerbe,
    Süllyednék, hallanám
    Az emlékek énekét.

    Merülj el ki éltél
    Mosódj el ki szenvedtél
    Múlj el ki gyermek voltál.
     

Megosztás