Versek, idézetek...

Tatiosz:Boldogtalan boldogok

Kékvirág írta:

Az irodánk ajtaján ez az idézet található:

" A mi irodánkban mindenki örömet okoz nekünk.
Egyesek azzal, hogy bejönnek,
Mások azzal, hogy kimennek."

Kattints a kibontásához...

Mi tortenik,ha megall az ajtoban?

<table class="MsoNormalTable" style="width: 100%;" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="100%"> <tbody><tr style=""> <td style="padding: 0cm;"> ÚTMUTATÓ

Amikor hirtelen megrohan a rossz,
s elfednek súlyosan a bajok,
álmatlan éjszakáid mögött
halld meg szavát Annak, Aki Örök.

Tudd, hogy kérdéseidre hol a válasz,
hogy mindig van egy szilárd támasz.
Ő megtalál téged, megbízhatsz Benne
odatalál bármily elhagyatott helyre.

De ne csak akkor keresd, ha sírsz,
amikor szaggat a keserű kín,
gondolj rá minden szép reggelen,
hogy egész napodban jelen legyen.

Fohászkodj hozzá, ha valami kell,
és örülj vele, ha magasba dob a siker.
Dalolj neki és Őt dicsérd,
ha ünnepelnek valamiért.

Az élet körei között ott leled középen,
döntéseket kínál kezében,
de súg, hogy utad merre vezessen,
tétova lelked mit keressen.

Bárhol vagy, a Fény megtalál téged,
hátat fordíthatsz a Sötétségnek,
mert néha nehéz, de egyszerű az élet
ha tudod, hogy Ő vezeti lépted.
Szabó Szilvi

</td> </tr> </tbody></table>

„Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem.<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o></o>
Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is.<o></o>
<o></o>

Antoine De Saint-Exupery<o></o>

Amikor kimondom: anyám, édesanyám.

Nyári délután

Cseveg az olló. Néne
nyesi a pázsitot,
s megáll. Hátulról nézve
is látni, ásított.

Rádió nyüzsög. Szárnyak
donganak az üvegen
s a szellők táncot járnak
a puha füveken.

Az idő semmit játszik,
langy tócsa most, megállt,
Hogy elleng, abból látszik,
hogy remeg a virág.

Én sem tudom már régen,
alszom? vagy dolgozom?
Megterít feleségem
szép fehér abroszon.

Az eget is e tájon
vászonfény lepi el
s csillog, mert üvegtálon
ül, a földi eper.

Boldog vagyok. A kedves
mellettem varrogat
s hallgatjuk, amint elmegy
egy vén tehervonat.
József Attila.

Faludy György:ÓDA A MAGYAR NYELVHEZ.

<?XML:NAMESPACE PREFIX = O /><O></O>
Most, hogy szobámban ér az est setétje<O></O>
te jutsz eszembe, Szent Gellért cselédje<O></O>
s ajkad, melyről az esti fák alól<O></O>
először szólt az ének magyarul.<O></O>
Arcod mongol emléke rég ködös<O></O>
de titkunk itt e földön még közös<O></O>
s a te dalod kísér utamra fájón<O></O>
messze e tájon.<O></O>
<O></O>
Magyar nyelv! Vándorutamon kísérőm<O></O>
sértett gőgömben értőm és kísértőm<O></O>
te hangolás barangoló kalandom<O></O>
te zengő és borongó hang a lanton<O></O>
bőröm, bérem, bírám borom, míg bírom<O></O>
és soraimmal sorson túl a síron,<O></O>
kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász:<O></O>
mennyei poggyász.<O></O>
<O></O>
Magyar szó! Múltam és jövendő sorom<O></O>
Népek közt sorom és mindegyik sorom,<O></O>
Háza-hazám lovacskám, csengős szánom<O></O>
és a dal a számon, mit kérnek majd számon<O></O>
nincs vasvértem, páncélom, mellasom,<O></O>
de Berzsenyivel zeng a mellkasom<O></O>
s nem bír le ellenség, rangomba törvén,<O></O>
sem haditörvény.<O></O>
<O></O>
Jöhetsz reám méreggel, tőrrel, ékkel,<O></O>
de én itt állok az ikes igékkel.<O></O>
Árkon-bokron kergethetsz hét világnak:<O></O>
a hangutánzó szók utánam szállnak,<O></O>
mint sustorgó füzesbe font utak<O></O>
felett alkonykor krugató ludak<O></O>
s minden szavamban százszor látom orcád,<O></O>
bús Magyarország.<O></O>
<O></O>
Kihalt gyökök: tőzeggel súlyos rétek<O></O>
ahol a fák, mint holt igék kiégtek.<O></O>
Ős szók: a szemhatárról századok<O></O>
ködéből még derengő nádasok,<O></O>
gyepűs vápákon elhullt katonák,<O></O>
ti bíbicek, bölények, battonyák.<O></O>
miket vadásztak vén csillyehajókról<O></O>
s lápos aszókon.<O></O>
<O></O>
Magas hangok: szöcskék és tücskök rétje,<O></O>
mély hangok: alkony violasötétje,<O></O>
káromlások veszelytő vadona,<O></O>
mondatszerkesztés pogány pagonya,<O></O>
kötőszók: sok-sok illanó fodor,<O></O>
s hangsúly, te vidám, hangsúly te komor<O></O>
lelkünk dolmánya, szőttesen, világszép<O></O>
búzavirágkék.<O></O>
<O></O>
Múlt T-je: történelmünk varjúszárnya,<O></O>
karók, keresztek és bitófák árnya.<O></O>
Melléknevek, gazdag virágbarázdák,<O></O>
Busák, buják, burjánzók és garázdák,<O></O>
S ti, mellérendelt, kurta mondatok<O></O>
mint paprika, ha füzérben vereslőn<O></O>
lóg az ereszről.<O></O>
<O></O>
Ragok: szegények szurtos csecsemői,<O></O>
kapaszkodtok s nem tudtok nagyra nőni.<O></O>
És E-betűk serege: fekete<O></O>
mezőn zsellérek koldus menete.<O></O>
s ti kongó-bongó helyhatározók,<O></O>
kukoricásban jó irányt hozók,<O></O>
ban-ben-bim-bam: toronyból messzehangzó<O></O>
könnyű harangszó.<O></O>
<O></O>
Jelentőmód. Az aszály mindörökre<O></O>
ráült a magyar, repedt rögökre.<O></O>
Magánhanzó illeszkedés! Kaján<O></O>
törvénykönyvvé Werbőczi gyúrt talán?<O></O>
Mi vagy? Fülledt ötödfél százada<O></O>
robotja tört paraszt alázata,<O></O>
vagy összhangunk, mely bolgogult utakra<O></O>
messze mutatna?<O></O>
<O></O>
És fönevek, ti szikárak és szépek<O></O>
ti birtokos ragokkal úri népek,<O></O>
országvesztők, önteltek és hitványak<O></O>
s ti elsikkadt, felőrölt állítmányok,<O></O>
megölt, vagy messze bujdosó fiak,<O></O>
Hajnóczyk, Dózsák, meg Károlyiak,<O></O>
ó jaj nekünk, mi történt ennyi lánggal<O></O>
és a hazánkkal?<O></O>
<O></O>
Parasztok nyelve, nem urak latinja<O></O>
nem grófok rangja, de jobbágyok kínja,<O></O>
magyar nyelv! fergetegben álló fácska,<O></O>
hajlongasz szélcibáltan, megalázva-<O></O>
s ki fog-e tövised lombbal hajtani?<O></O>
Arcunkat rejtő Veronika-kendő<O></O>
és a jövendő.<O></O>
<O></O>
Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk<O></O>
és forró, mint forrongó szellemünk.<O></O>
Nem teljesült vágy, de égő ígéret,<O></O>
Közös jövő és felzengő ítélet,<O></O>
nem hűs palackok tiszta ó-bora,<O></O>
nem billentyűre járó zongora,<O></O>
de erjedő mustkönnyeinkben úszó<O></O>
tárogatószó.<O></O>
<O></O>
(Párizs, 1940 május)

Dsida Jenő
Így volna szép
..............

Gyakorta érzek
Olyan különös
Kimondhatatlan
Valamit -
Mikor a kezem
A rózsafáról
Egy szirmot halkan
Leszakít,
Mikor átrezeg
Egy síró dallam
Finom húrjain
A zongorának;
Mikor szívemben
Harcokat vívnak
Hatalmas fénnyel
Hatalmas árnyak:
Mikor a szó
Mire se jó,
Mikor szemem egy
Ártatlan fényű
Szempárba mélyed;
Mikor álmodom
S messzire elhagy
A fájó élet;
Mikor ujjongva
Nevet a kék ég,
S a szellő mégis
Ezer zizegő
Halott levélkét
Takarít -
Gyakorta érzek
Olyan különös
Kimondhatatlan
Valamit.

S akkor előttem
Áll a nagy titok,
Amelynek soha
Nyomára jönni
Nem birok:

Miért nem szabad
Azt a sejtelmes
Suttogó halált,
Letépett szirmot
Szavakba szednem?
Miért nem lehet
Azt az örökös
Borongó, ködös
Szomorú álmot
Papírra vetnem?
Miért nem tudom
Azt a pillantást
Azt a sóhajtó,
Méla akkordot,
Mit a futó perc
Szárnyára kapván
Régen elhordott, -
Megrögzíteni,
S aztán őrizni
Örökre, csendben?
Az a sok síró
Ábrándos érzés
Miért nem ülhet
Miért nem gyülhet
Lelkem mélyére
S nem tömörülhet
Dalokká bennem?

Vagy ha már róluk
Dalt nem is zengek,
Miért nem tudom
Tudtokra adni
Csupán azoknak,
Kiket szeretek,
S akik szeretnek?
Nem mondom: szóval,
Csak egy mélységes
Szempillantással,
Egy fénylő könnyel,
Egy sóhajtással, -
S csupán ők tudnák,
Hogy mit jelent
Ez a rejtélyes
Titkos beszéd...

Így volna édes,
Így volna szent,
Így volna szép!

1924. február hó 13-án

Dsida Jenő

A Semmi álma
............

Elszenderült a Semmi
És azt álmodta, hogy Valami lett,
S az a Valami - én vagyok!

És azt álmodta, hogy a messzeségben
Előttem egy szent Cél ragyog,
Egy ismeretlen Cél,
Amely felé megyek, megyek...

És jönnek szembe utasok
És kérdeznek: honnan jössz?
És felelek rá: nem tudom!
És kérdeznek: hová mégy?
És felelek rá: nem tudom!

Lopódzva jő az Alkony, -
Lilába olvadnak a zöld mezők
És szürkébe a kék hegyek,
És én fáradtan, csüggedt fővel
Megyek, megyek!... -
- - - - - - - - - - - - - - - - -
Milyen furcsákat álmodik a Semmi!

1924. június 1-én

Még minid Dsida..
szívembe' beszökött az Ősz..

Ki érti?
........


Szerettem volna adni,
de nem volt: mit. -
Szerettem volna kapni,
de nem volt: kitől.

Szerettem volna enni,
de üres volt a tányér. -
Szerettem volna menni
de nem volt: hová.

Szerettem volna halni,
de a Halál kitért. -
Szerettem volna élni,
de nem volt: miért.

1924. szeptember 10-én



Súgás az ősznek
...............

Ősz, te sokat tudsz:
mert sétálsz furcsán és hallgatagon,
s hervasztó, irgalmatlan
szomorú szemeiddel
befigyelsz minden ablakon.

Ősz, te sokat tudsz,
s tudásod soha el-nem-vehető,
mert a halottak nagy-erősek
és tanítód a temető.

Ősz, te sokat tudsz
és ajtómat ha titkon benyitod,
mellém lopózva böngészed ki,
miket szitálón, csöndesen
a papírra írok.

Ősz, te sokat tudsz,
de most nyílik a szám
s oly valamit súgok,
mit te se tudsz talán:

Most, hogy üvöltő, lázadt szél rohan
köd-váraktól köd-várakig,
van egy búsongó kis fiú,
van egy sóvárgó kis fiú, -
- ki ibolyákat álmodik.

Szatmár, 1924. szeptember 15-én

BARANYI TAMÁS
<?xml:namespace prefix = v ns = "urn:schemas-microsoft-com:vml" /><v:line id=_x0000_s1026 style="Z-INDEX: 1; POSITION: absolute; mso-position-horizontal: absolute; mso-position-horizontal-relative: text; mso-position-vertical: absolute; mso-position-vertical-relative: text" from="0,12pt" to="468pt,12.05pt" strokeweight="1.75pt" strokecolor="#d4d4d4" o:allowincell="f"><v:shadow offset="0,-1pt" origin=",32385f" on="t"></v:shadow></v:line><?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o> </o>


Akartalak mielőtt megszerettelek.
Megszerettelek mielőtt akartam volna.
Éltem mielőtt meghaltam.
Meghaltam mielőtt élni tudtam volna.
<v:line id=_x0000_s1027 style="Z-INDEX: 2; POSITION: absolute; mso-position-horizontal: absolute; mso-position-horizontal-relative: text; mso-position-vertical: absolute; mso-position-vertical-relative: text" from="0,12pt" to="468pt,12.05pt" strokeweight="1.75pt" strokecolor="#d4d4d4" o:allowincell="f"><v:shadow offset="0,-1pt" origin=",32385f" on="t"></v:shadow></v:line><o> </o>

az a legnagyobb szeretet ,amely
önzetlenül kívánja,
a szeretet lény boldogságát.

az élet egy nagy siralomvölgy
de vannak akik a hegytetőn
kaptak helyet.

Faludy György: SZONETT

Nem váglak ketté lélekre meg testre
oly éles késsel, ahogy Te teszed,
ki lelkedet rábíznád tenyeremre,
de kolostorba zárnád testedet.

Vadabb vagyok. Fülem örvény: felissza
lélegzeted fúgáit, s ha hamis
szégyenkezésem nem tartana vissza,
végigfogdosnám árnyékodat is.

De ha az öt érzékemet menesztem:
mindjárt cikázni kezdesz a fejemben
és nem vagy többé se lélek, se test:

Én szüllek meg magamnak, mert kívánlak
és mert kívánlak, élvezem a vágyat,
mely engem betölt, Téged elereszt.

Vágy nélkül még nem volt szerelmes senki.
Vágy nélkül csak az Isten tud szeretni.

Faludy György: ÉGI LOGIKA

Krisztus az Úrral állt az égi korlát
mentében. Földi rémségekre láttak.
A gladiátorok egymást gyilkolták
a cirkuszban, míg a nézők újráztak.

Egy satrafa a vak koldus kutyáját
ütötte le, hogy aprópénzt szerezzen.
Vihogó, ronda kamaszok ugrálták
körül rabszolgák testét öt kereszten

a Forumnál. Isten e szörnyűségek
mellől elfordult és Krisztusra nézett:
"Menj a Földre, fiam. Az emberek
gyalázata felér a magas égig.
Ha még téged is felfeszítenek,
úgy bűneiket megbocsátom nékik"


Nemzetközi költõtalálkozót tartottak 2000. szeptember 8-án Balatonfüreden a Salvatore Quasimodo költõverseny alkalmából. A rendezvényt Giovan Battista Verderame, az Olasz Köztársaság magyarországi nagykövete nyitotta meg a hét országból érkeztek a résztvevõk körében.
A költõtalálkozón részt vett Faludy György is, aki az idei költõversenyen nyerte el a Salvatore Quasimodo emlékdíjat az Égi logika címû versével. Salvatore Quasimodo, Nobel-díjas olasz költõ 1961-ben Balatonfüreden gyógykezeltette magát. Több versben is megörökítette a balatoni tájat és Füredhez kötõdõ érzelmeit. Balatonfüred önkormányzata a költõ emlékére alapítványt hozott létre, amelyet a Magyarországi Olasz Kulturális Intézet is támogat.

Faludy GyÖrgy: 1956, Te Csillag

Másnap, szerdán reggel: por, ágyúszó
és szenvedés; mégis, mikor átvágtam
a Hősök terén, mosolyognom kellett,
mert nem állt szobor többé a csizmában; -

csütörtök: lázrózsák mindenki arcán.
Földváry már kedd este elesett
a Rókus előtt. Szemközt, az iskola
padlásán felfegyverzett gyerekek; -

péntek: még több vér, tankok a Ligetnél.
Az ütegek torkolattüzeit
nézem éjjel és borzongok: a szörnyű
szépség most nálunk is megszületik; -

hat nap: a kénezett arcú halottak
apró csokorral mellükön, a járdán
(Köztársaság tér), röplapok, szorongás,
szemem előtt kis, tétova szivárvány; -

ölelkezés az Írószövetségben:
csomagolnak és indulnak haza;
feltépett sínek, utcák és fölöttünk
a szabadság liliom-illata; -

ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc,
és ötvenhat: egyszer minden száz évben
talpra állunk kínzóink ellen. Bármi
következik, boldogság, hogy megértem; -

és újra péntek: a Dunánál állunk,
a nap áttör ködön, füstön. Talán
sikerül minden s az alkonyat bíbor
brokátja Zsuzska lenszőke haján;-

és szombat: hajnalban csupa reménység,
de estefelé: nyakunkon a kés.
A keleti szemhatár mögött mocskos
felhők, nyugatról álszent röfögés; -

mentünk a kétszázezerrel: nem bírok
újabb börtönt, s ha nem is jött velem:
Árpád óta bennem lakik az ország,
minden völgyét meg dombját ösmerem; -

a Bach-huszárok tankban tértek vissza:
eddig sem ápolt, s ha más föld takar,
mit számít az? és mit, hogy fiam majd
Dad-nek szólít és nem lesz már magyar?

Mit elvesztek, ötven vagy száz év múltán
az ifjúságtól mind visszakapom,
és otthon, a sötét előszobákban
kabátom még ott lóg a fogason -

ezerkilencszázötvenhat, nem emlék,
nem múlt vagy nékem, nem történelem,
de húsom-vérem, lényem egy darabja,
szívem, gerincem - kijöttél velem

az irgalmatlan mindenségbe, hol a
Semmi vize zubog a híd alatt
és korlát nincs sehol sem - életemnek
te adtál értelmet, vad álmokat

éjjelre és kedvet a szenvedéshez
s az örömhöz; te fogtál mindig kézen,
ha botladoztam; hányszor ihlettél meg,
s nem engedted, hogy kifulladjak vénen; -

ezerkilencszázötvenhat, te csillag,
oly könnyű volt a nehéz út veled!
Nagyon soká sütöttél ősz hajamra,
ragyogj, ragyogj, ragyogj sírom felett.

Aki Istent szereti benned,
úgy öriz meg, hogy elenged,
Aki csak önmagát szereti benned,
úgy veszit el, hogy görcsösen
ragaszkodik hozzád.

Simon András
Életed üzenet

Gyere velem, repüljünk együtt! <?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o></o>
De vigyázz, <o></o>
mert nagyon gyorsan kell repülni. <o></o>
Gyorsabban a szélnél, <o></o>
gyorsabban a fénynél. <o></o>
<o></o>
Akkor gyere, <o></o>
ha mindenre elszántad magad, <o></o>
ha annyira fáj, ami fáj, <o></o>
hogy semmi se számít. <o></o>
<o></o>
Mert olyan lesz ez a repülés, <o></o>
hogy el kell hagyjuk a múltunkat, <o></o>
még annál is gyorsabb, <o></o>
hogy maradjon időnk a jövőnkre.<o></o>

A barátságról
Nincs emberi kapcsolat, mely megrendítőbb, mélyebb lenne, mint a barátság. A szerelmesek, igen, még a szülők és gyermekek kapcsolatában is mennyi az önzés és a hiúság! Csak a barát nem önző; máskülönben nem barát. Csak a barát nem hiú, mert minden jót és szépet barátjának akar, nem önmagának. A szerelmes mindig akar valamit; a barát nem akar önmagának semmit. A gyermek mindig kapni akar szüleitől, túl akarja szárnyalni atyját; a barát nem akar kapni, sem túlszárnyalni. Nincs titkosabb és nemesebb ajándék az életben, mint a szűkszavú, megértő, türelmes és áldozatkész barátság. S nincs ritkább.
(Márai Sándor, Füveskönyv részl)

Lao Ce: Tao Te King<o></o>

Mikor a szépet megismerik,
felbukkan a rút is;
mikor a jót megismerik,
felbukkan a rossz is.
Lét és nemlét szüli egymást,
nehéz és könnyű megalkotja egymást.
Ezért a bölcs
sürgés nélkül működik,
szó nélkül tanít,
nézi az áramlást és hagyja, nem erőlködik,
alkot, de művét nem birtokolja,
cselekszik, de nem ragaszkodik,
beteljesült művét nem félti,
s mert magának nem őrzi:
el nem veszíti.<o></o>