Versek, idézetek...

Puskin:
Tatjana levele Anyeginhoz


Én írok levelet magának -
Kell több? Nem mond ez eleget?
Méltán tarthatja hát jogának,
Hogy most megvessen engemet,
De ha sorsom panaszszavának
Szívében egy csepp hely marad,
Nem fordul el, visszhangot ad.
Hallgattam eddig, szólni féltem,
És higgye el, hogy szégyenem
Nem tudta volna meg sosem,
Amíg titokban azt reméltem,
Hogy lesz falunkban alkalom,
S hetenként egyszer láthatom;
Csak hogy halljam szavát, bevallom,
Szóljak magához, s azután
Mind egyre gondoljak csupán,
Éjjel-nappal, míg újra hallom.
Mondják, untatja kis falunk,
A társaságokat kerüli,
Mi csillogtatni nem tudunk,
De úgy tudtunk jöttén örülni.
Mért jött el? Békességesen
Rejtőzve mély vidéki csendbe,
Tán meg sem ismerem sosem,
S a kínt sem, mely betört szívembe;
Tudatlan lelkem láza rendre
Enyhülne tán s leszállana,
S akit szívem kíván, kivárva,
Lennék örök hűségű párja
S családnak élő, jó anya.Másé!...
földön senki sincsen,
Kinek lekötném szívemet.
Ezt így rendelte fenn az Isten...
Tied szívem, téged szeret!
Ó, tudtam én, el fogsz te jönni,
Zálog volt erre életem;
Az égieknek kell köszönni,
Hogy sírig őrzôm vagy nekem...
Rég álomhős vagy éjjelemben,
Látatlan is kedveltelek,
Bűvöltek a csodás szemek,
Rég zeng hangod zenéje bennem...
Nem álom volt, színezgető!
Beléptél, s ájulásba hullva,
Majd meglobbanva és kigyúlva
Szívem rád ismert: ő az, ő!
Nem a te hangod szólt-e újra,
Ha egy-egy csendes, bús napon
Ínséges szívekhez simulva
Vagy imádságban leborulva
Altattam égő bánatom?
Nem te vagy itt árnyék-alakban,
S nézel reám e pillanatban
Az áttetsző homályon át?
Nem te hajolsz párnámra éjjel,
Suttogsz: szerelemmel, reménnyel
Enyhíted lelkem bánatát?
Ki vagy? Őrangyal vagy te, féltőm?
Vagy ártóm és gonosz kísértőm?
Döntsd el hamar, hogy lássak itt.

Fordította: Áprily Lajos

Dsida Jenő: Fázol


Nem fogod megérteni ezt a hangulatot,
előre tudom, csak ha összefüggéstelen
képeket rajzolok sebtiben, milyen borzasztó,
csak akkor érted meg, milyen iszonyú.
Ez az én hangulatom, figyelj: előttem
egy mozdulatlan kék tó, képzeld el, olyan
meredten világoskék, hogy megijedsz, és körül
a partján semmi. De mégis: képzelj el
egy szikár fát, kiszáradtat; a víz partjára
gondolj egy agarat, soványat, szárazat, mint
a fa. Füttyentesz, de magad is megijedsz:
a füttyentésedet magad se hallod, s a kutya
nem mozdul, semmi se mozdul. Az ég
tiszta, inkább szürkés árnyalatú, de olyan,
mint egy kiégett, közömbös ember szeme,
a napot ellopta valaki, de azért világos
van, mondhatnám erős, sértő a fény.
Az első hang belülről szólal meg ebben a
csendben, idegen kiállhatatlan hang, csupa
hideg e- és i-betűvel beszél, de nem érted.
Tíz perccel azelőtt még tudtad, hogy mit
akarsz, hová akarsz menni, most meg állsz,
mintha ebben a pillanatban érkeztél
volna valami idegen csillagról. Sírni
nem tudsz, megszorítod a saját kezedet,
aztán egyszerre rájössz, hogy fázol.
Rettenetesen fázol.

Jaj de régen is volt, amikor meg kellett tanulni a suliban Tatjana levelét Anyeginhoz.

Szeretnél még Kepes Sárát Lyvian?

Ilyet nem is kellene kérdezned Ainariel... persze... várom pironkodo meno




Nagy István Attila: Mellém álltál


mellém álltál
kardvirágnak
tavasz éji
pillantásnak
homlok ráncát
simítani
sebet osztva
gyógyítani
testőrömnek
elszegődtél
sisakrostélyt
eresztettél
szívem vontad
jó páncélba
sosincs vége
éjszakába.

Fodor Ákos írta róla: Nô létére merészelt tehetséges, szuverén és igényes lenni.
Gondolkodott, szeretett, olvasott, írt és komponált. Műveltsége tágasságban és mélységben egyként elképesztônek, beleérzô-készsége határtalannak tűnt. Humora csillámló, énekhangja hajlékony, tekintete meleg volt.
Nem „szerény anyagi körülmények között” élt, hanem nyomorban. Kisfia gyógyíthatatlan testi és szellemi hibákkal született. Házassága, szerelmei nem voltak szerencsések, barátságai nem bizonyultak megtartó erejűnek. Hivatásá­nak megfelelni-törekedtében is oly sok méltánytalanság és meg­aláz­tatás érte a fiatal, sérülékeny és méltán önérzetes lényt, amennyit egy ilyesmiben rutinos, érett ember sem könnyen dolgozna föl. Kisebb-nagyobb Kreónok számára túlságosan Antigoné volt: h a s z n á l h a t a t l a n .
Levegôtlen helyen és idôkben próbált egészséges tüdôvel, mohón lélegezni. Önnön súlya alatt letört ág; élhetetlen életének maga vetett véget.

Kevéske írott hagyatékának is csupán töredékét ôrzöm, s kívánom fölmutatni itt. Eleven és vele-nem-temethetô Érintését többen érezzük s adjuk, miként lehet, tovább.
Fortinbras vállveregetését („Belôle, ha megéri...”) nem kéri, nem tűri.

Nagyon szeretem.

És akkor:

[KÉT VÁLTOZAT]
MEGÉRINTETTÉL


Megérintettél kedves s lásd megáradt
a magamból kicsapó szeretet.
Körkörösen gyűrűzik szét a bánat
s mióta rámnyílt szomorú szemed,
mint nevetés: sírás görcsei ráznak.
Ha éjjel megsimít hűs tenyered

és súlyosan nyom könnyű kis vaságyad
— neked soványka testem fekhelyed.

            \

Megérintettél kedves s lásd megáradt,
körkörösen gyűrűzik szét a bánat
s mint nevetés: sírás görcsei ráznak.

Ha éjjel megsimít hűs tenyered,
engem nyom súlyosan könnyű vaságyad,
neked soványka testem fekhelyed.

:meghajolo Köszönöm Ainariel...nagyon kedves vagy...

Fodor Ákos~ Lehet c. verseskötetéig 'eljutottam', csak valami hibám folytán nem tudtam megnyitni... na de majd mégegyszer nekiugrok... pironkodo

Örülök, hogy itt vagy velünk...



Fodor Ákos : Lehet

Originally posted by lyvian@Sep 14 2004, 09:24 AM
Fodor Ákos~ Lehet c. verseskötetéig 'eljutottam', csak valami hibám folytán nem tudtam megnyitni... na de majd mégegyszer nekiugrok... pironkodo

Kattints a kibontásához...

ha privátban adsz egy emilt, szívesen elküldöm csatolt fájlként

...a privi elment


Pilinszky János
MAGAMHOZ

Bátran viseld magányodat,
én számon tartlak téged,
ne hagyd a sorsod csillagokra,
benned érjen a végzet.

Vállad két éber sarka közt
ha sisteregve átcsap,
tudom, több vagy mindannyiunknál,
benned vakít a bánat.

Légy hát, akár az állatok,
oly nyersen szép és tiszta,
bátran figyelj, mint ők figyelnek
kegyetlen titkaikra.

S egy éjjel, magad sem tudod,
mint égig érő ének,
feljönnek benned napjaid,
a halhatatlan évek:

az este nem lel senki rád,
az este sírva, késve
hiába járják pitvarod:
csak én látlak. Vagy én se.

mail ment

Nekem Pilinszkytől ez a kedvencem:

Ne félj

Én megtehetném és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész.

Bár néha félek, hátha eltemet
a torkomig felömlő élvezet,
mi most csak fölkérődző förtelem,
mi lesz, ha egyszer mégis megteszem?

A házatok egy alvó éjszakán,
mi lenne, hogyha rátok gyújtanám?
hogy pusztulj ott és vesszenek veled,
kiket szerettél! Együtt vesszetek.

Előbb örökre megnézném szobád,
elüldögélnék benn egy délutánt,
agyamba venném, ágyad merre van,
a képeket a fal mintáival,

a lépcsőt, mely az ajtódig vezet,
hogy tudjam, mi lesz veled s ellened,
a tűzvész honnan támad és hova
szorít be majd a lázadó szoba?

Mert égni fogsz. Alant az udvaron
a tátott szájjal síró fájdalom
megnyílik érted, nyeldeklő torok.
Hiába tépsz föl ajtót, ablakot.

A túlsó járdán állok és falom:
gyapjat növeszt a füst a tűzfalon,
gyulladt csomóba gyűl és fölfakad,
vérző gubanc a szűk tető alatt!

Mi engem ölt, a forró gyötrelem,
most végig ömlik rajtad, mint a genny,
sötét leszel, behorpadt néma seb,
akár az éj, s az arcom odalent.

Így kellene. De nem lesz semmi sem.
A poklokban is meglazult hitem.
Vigasztalást a játék sem szerez,
az éjszakának legmélyebbje ez.

Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.
Nem érdekelsz, nem is szerettelek.
Aludj nyugodtan, igyál és egyél,
s ha értenéd is átkaim, - ne félj.

Érdekes..nem tudnám megmondani, hogy kedvelem-e Pilinszkyt...
...és mégis erővel hat rám, olyan "bánatkifejezős"... pironkodo

Köszönöm a 'Fodor kötetet'... rájöttem, nekem is van a gépen pár versem tőle... :wacko:


Fodor Ákos: Egy Pilinszky-dallam

Mikor már csaknem elveszek:
hiányod megfogalmaz.
Két gyengeség beleremeg,
kettejük mily hatalmas!

Lehetetlenségünk ragyog!
Nincs szem, mely belenézhet.
Taglalhatatlan állapot
-- nem része az egésznek.

Nincs időnk. Nincs történetünk.
S mi nincs, az múlhatatlan.
Nem ismerünk erényt, se bűnt
az Örök Pillanatban.

***************


IMPROMPTU

Tegnapi terveidet töröld.
A legszebbeket is. Azokat elôször.
- Mire megépítenéd: ezért, azért már úgyse laknád
s onnan-ide törmelékek halmát mért cipelnéd?
Temess derűsen. Ami élt: mindig föltámad; ami nem: sosem.
Ragyogó szemmel, ne tört szívvel bámulj
a Leáldozott, Gyönyörű Nap után.
Állhass tisztán
a Kelô elébe.

Egyszer már leírtam ide ezt a Baranyi verset,de akkor még a füzetemből másoltam be és sajna tele van hibával... pironkodo
Most szeretném újra,de hibátlanul a topicba menteni... mindenképpen megéri,mert nagyon szép...



Baranyi Ferenc : Fogadalom


Kíméletlenségemmel becsüllek én - olykor gyilkol a simogatás.
Fogadom, hogy bántani mindig igazságtalanul igyekezlek,
mert „igazságos bántást” nem ismer az őszinteség,
fogadom: úgy ütlek meg én, hogy fájjon erősen,
mert szép missziója az ütésnek, hogy fájdalmat okozzon.
Fogadom: gátat nem vetek én az agyamba rohanó vérnek,
midőn szoknyát lebbentve a szél lányok felé lök,
nehogy a nosztalgiává sokasodó apró lemondások
alattomos bújtogatásaival ellened fordítson a visszafogottság.
Fogadom, hogy sorsod plüssébe rajzszöget csempészek én,
hogy minden lélekhájasító ernyedésből felhessentselek,
s a konszolidáltság marasztalóan kellemes sírboltjából
kemény életre trombitáljalak.
Fogadom, hogy gyűlölni is foglak,
fogadom, hogy határtalan önzéssel tüntetlek ki,
mert csak a nagy szerelem bírja el az önzést,
fogadom, hogy csúnyán hagylak el majd,
mert szépen búcsúzni csak ismerőssé hűlt szeretők
egykedvűsége képes,
és fogadom: legigazabb vágyam, hogy sose hagyjalak el,
hogy veled végre magammá lehessek,
és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek.

Csak szeretlek.

(1968)

Balogh József
Nincs egérút

Nehéz fiatalnak maradni?
A türelmetlenség árulásra bujtogat.

Hízelgő rímek
hencegő hetérák
habzsoló háborúk leselkednek és
hódolóknak álcázott hódítók horgai.
Vakok a világváros fényei
a zsákutcából nincs egérút.

A vereség semmilyen ég alatt sem öröm.
A mennybolt csillagait meg a temetők keresztjeit
mellükön viselő tábornokok is megtanulták:
nem nyerhetsz meg minden csatát.
Az ismert utak járhatatlanok.

1981

Otthoni dolgok

Avineri rabbinak teljes mértékben igaza volt, mikor is nem sokkal Izraelbe érkezésünk után ezt mondotta:" Az Örökkévaló segítsége mindig váratlanul jön, de soha nem marad el".
Ennek köszönhetően újabb levelemet korábbi igéretemmel ellentétben nem a Negev sivatagból egy teve púpján írom, sőt nem is Moszkvából az Izraeli Követség előtt várakozók hátán, hanem egyenesen Karkurból, ahol is potom 200 dollárért sikerült házat bérelnünk.
Azt rögvest tisztáztam magamban, hogy a tulajdonos nem lehet egészen kóser zsidó, de legalábbis hiányzik neki - vagy több van - egy kerék, mert ilyen árért ma Izraelben, a bevándorlási hullám csúcspontján még egy kutyaólat sem lehet bérelni.
A ház kicsiny, de van hozzá majd háromnegyed dunám kert. Mint örök városlakók, akik zöldet gyermekkorunkban csak a TV képernyőjén láttunk és akkor azt is csak fekete - fehérben, rögvest hozzákezdtünk a kert műveléséhez, mert tudjuk, hogy az értéket parlagon hagyni bűn.
A munka fáradtságos és verejtéfakasztó. Minden gyomot gondosan megkapáltunk és megöntöztünk, de a barátaink idejekorán közbeléptek és megakadályozták a nyomokban fellelhető haszonnövények kiirtását.
Itt Karkurban csönd van. Éjszakai nyugalmunkat csak a mi kertünkben szeretkező háromszáz macska nyervákolása zavarta. Gyors mérleget készítettem. Az egeret a macska fogja, a macskát a kutya. A kutya az ember barátja és elűzi a macskát. Marad az egér, viszont nem nyávog.
Beszereztünk hát két kölyökkutyát. Fajtiszták.
Fajtiszta korcsok. Az eredmény döbbenetes volt. A kutyák nem ették meg a macskákat, csak a papucsomat. A három a magyar igazság elve alapján Roki és Tina mellé önként csatlakozott Viktor. Viktor komoly pillantású és vésztjósoló arckifejezésű korosabb eb volt, de a postást nem harapta meg. Idővel azért rájöttünk , hogy Viktor a falu bikája, aki csak enni és inni jár haza és friss bolhákkal gazdagítja kisded társait. Ez oknál fogva, minden ceremónia és belügyminiszteri engedély nélkül átkereszteltem a kutyát Viktorról Lechmipo(menj innen)-ra. Ezt követően étrendjét is megváltoztattam, csontos hús helyett nullkalóriás diétát kapott, melyett a kaktusz gyümölcsének szúrós héjával egészítettem ki.
Néha azért még benéz bánatos pofával, lefetyel egy kis vizet és elsomfordál.
Beköltözésünk a házba nem volt zökkenőmentes. Voltak már ott jogcím nélküli rosszhiszemű lakáshasználók, egy népesebb család, amely Dzsuk(csótányhoz hasonlít, de rondább és nagyobb) névre hallgatott. Az asszony állig felfegyverkezett és K-300 tipusu föld-levegő sugárvetővel tíz percen belül kimérgezett bennünket a lakásból Az éjszakát gázmaszkban töltöttük, bár nem szólt a sziréna. Néhány nap alatt sikerült megkötni a fegyverszünetet. A dzsukok feladták korábbi harcállásaikat, feleségem pedig családmérgezési kísérleteit.
Nagyobbik fiammal ezt követően praktikus kisérletekbe kezdtünk. Elsőre a kert bozótjában talált csörgőkígyót akartuk felszerelni az ajtó mellé csöngőnek, de az asszony sikoltozott, hogy a csörgő másik vége harap. A nőknek semmi sem tökéletes. Namármost mit kezdjünk a kígyóval ? Először keresztezni akartuk a drótkefével, hogy szögesdrótunk legyen a kerítésre, de az asszony kiabált, hogy a keresztezést a Tóra tiltja. Jó, jó, ezt én is tudtam, csak a lelkesedés verte ki a fejemből. Végül a várakozásba belefásult kígyót lefújtuk hajlakkal és merevedés után levertük a földbe virágkarónak. Most azért morog a hitves, hogy nem lesz virágunk, mert a karó a beporzásra érkező rovarokkal táplálkozik.
Úgy bebolondultam ettől az állandó szekálástól, hogy megmondtam neki a magamét. Ha tovább kritizálsz - mondtam neki - negyvenéves korodban ki foglak csrélni két húszévesre.
Sziszegve vetette oda, - ez a kígyó dolog már biztos az idegeire ment - hogy akkor meg fogok halni a két húsz évessel együtt.
Úgy pattantam fel, mint akit a kígyó csipett meg. Micsoda amazon a hitvesem ! Örökkön mosolygó jóságos szép arca, csak csalfa álarc mely gyilkos bensőt takar.
Megkérdeztem, hogy milyen gyilokkal készül ellenünk ?
Erre meg azt mondta, hogy a két húsz éves nőcske majd a röhögésbe hal bele, én meg az erőlködésbe.
A nőkkel kár újjat húzni, mindig az övéké az utolsó szó. Ráadásul még oda is szúrta, hogy inkább azon gondolkozzak, hogyan lehetne több pénzt csinálni, mert neki mindig V betüt mutogatnak, de ebből a fizetésből sem Volvónk, sem villénk sem videónk nem lesz.
Mondtam erre, hogy miért vagy ilyen telhetetlen ? Van már hat villánk. A fiókban. A gyereknek is vettem Volvót, most is azt tologatja az asztalon.
De a hitvesem a fejét csóválta, hogy ezt a régiek nem úgy értik ahogy én.
Megigértem neki, hogy többet fogok írni. Itt Karkurban ideális körülmények között írhatok. A nagy diófa alatt áll az asztalom, csak a lepergő leveleket és a kifizetetlen számlákat kell néha lesöpörnöm.
Erre meg azt mondta, hogy a sok írásból még a szombati gyertyák árát sem tudtam megkeresni.
Jó - mondtam - ne légy kishitű. Lásd Efraim Kishon is itt kezdte ebben a faluban állítólag és már nemcsak a fiókban van villája, hanem Svájcban is.
Jó - mondta ő - de te nem vagy Kishon, csak Efraim.
Végső soron a nőmnek igaza van. Törni kell a fejemet. A mi népünket az tette naggyá, hogy ilyen kicsiny. És a szorultság mindig kiszorított belőlünk valami újat.
No akkor rajta ! Csináljunk valamit. Azt a trükköt, hogy hogyan kell egy dzsukot hanyatt fektetni, meg sem próbálom. Ezt itt Izraelben minden gyerek tudja. Valami világraszóló mutatvány kell ide.
Vettem egy halat és minden nap hosszabb időre vettem ki a vízből. Idővel megszokta és a múlt éjszaka már a kutyák mellett aludt a kerti fotelben.
Mint a Nobel-dij várományosa nagy terveket szőttem és azon veszekedtem a hitvesemmel, hogy a Volvót vonóhoroggal, vagy anélkül rendeljük.
Átok van rajtam !
Ma jöttem haza a munkából és a kisebbik fiam bőgve közölte, hogy a halunk beleesett egy vödör vízbe és megfulladt.
A nagyreményű halnak az asszony állított örök emléket kitűnő halászlé formájában.
Béke leveire.
_________________

Ábrányi Emil:
Kiégett csillagok


Hány csillag ég ki fönn a végtelenben,
S hatalmas hévvel többé nem teremt!
Elhűlt az élet édes forrósága,
Nincs ott egyéb: sötétség, néma csend.
Nem nyit virág, nem hangzik rajta dal.
S mint a halottnak nincs lélegzete:
Szellő se moccan. Minden éjbe hal.
A bús rögöt örök fagy vonja be.
De bár kiégve, bár megfagyva régen:
A szomorú gömb ott bolyong az égen,
Más, boldog, élő csillagok sorában,
Mint egykoron, a hév s erő korában!
Forog, forog, hurcolván azt a fényt,
Amit hő napja hullájára hint.
Forog, forog... Csak gördűl, csak kering,
A mindenség élő-halottjaként!...

Ó hány ember van, akiből kilobbant
Mindaz, mi egykor alkotó elem,
Hév, szenvedély volt! Minden oda van már:
Lelkesedés, hit, eszmény, szerelem,
Vágy és öröm... édes megindulás,
Szent érzések túláradtán a könny,
Szemünknek gyöngye!... S nincsen benne más,
Csak változatlan, fásult, bús közöny,
Unott, rideg kopárság, rémes űr!...
És mégis él, mégis szünetlenűl
Jár-kel, bolyong. Találkozol vele,
Rád néz s nem csap meg a halál szele.
A pezsgő létben - meg van fagyva bár -
Mint önmagának temetője jár.
Kivűl ragyog... belől örök setét.
Hurcolja folyvást meghalt életét!

Pilinszky János
APOKRIF
1
Mert elhagyatnak akkor mindenek.
Külön kerül az egeké, s örökre
a világvégi esett földeké,
s megint külön a kutyaólak csöndje.
A levegőben menekvő madárhad.
És látni fogjuk a kelő napot,
mint tébolyult pupilla néma és
mint figyelő vadállat, oly nyugodt.
De virrasztván a számkivettetésben,
mert nem alhatom akkor éjszaka,
hányódom én, mint ezer levelével,
és szólok én, mint éjidőn a fa:
Ismeritek az évek vonulását,
az évekét a gyűrött földeken?
És értitek a mulandóság ráncát,
ismeritek törődött kézfejem?
És tudjátok nevét az árvaságnak?
És tudjátok, miféle fájdalom
tapossa itt az örökös sötétet
hasadt patákon, hártyás lábakon?
Az éjszakát, a hideget, a gödröt,
a rézsut forduló fegyencfejet,
ismeritek a dermedt vályukat,
a mélyvilági kínt ismeritek?
Feljött a nap. Vesszőnyi fák sötéten
a haragos ég infravörösében.
Így indulok Szemközt a pusztulással
egy ember lépked hangtalan.
Nincs semmije, árnyéka van.
Meg botja van. Meg rabruhája van.
2
Ezért tanultam járni! Ezekért
a kései, keserü léptekért.
S majd este lesz, és rámkövül sarával
az éjszaka, s én húnyt pillák alatt
őrzöm tovább e vonulást, e lázas
fácskákat s ágacskáikat,
Levelenként a forró, kicsi erdőt.
Valamikor a paradicsom állt itt.
Félálomban újuló fájdalom:
hallani óriási fáit!
Haza akartam, hazajutni végül,
ahogy megjött ő is a Bibliában.
Irtóztató árnyam az udvaron.
Törődött csönd, öreg szülők a házban.
S már jönnek is, már hívnak is, szegények
már sírnak is, ölelnek botladozva.
Visszafogad az ősi rend.
Kikönyöklök a szeles csillagokra -
Csak most az egyszer szólhatnék veled,
kit úgy szerettem. Év az évre,
de nem lankadtam mondani,
mit kisgyerek sír deszkarésbe,
a már-már elfuló reményt,
hogy megjövök és megtalállak.
Torkomban lüktet közeled.
Riadt vagyok, mint egy vadállat.
Szavaidat, az emberi beszédet
én nem beszélem. Élnek madarak,
kik szívszakadva menekülnek mostan
az ég alatt, a tüzes ég alatt.
Izzó mezőbe tűzdelt árva lécek,
és mozdulatlan égő ketrecek.
Nem értem én az emberi beszédet,
és nem beszélem a te nyelvedet.
Hazátlanabb az én szavam a szónál!
Nincs is szavam.
Iszonyu terhe
omlik alá a levegőn,
hangokat ad egy torony teste.
Sehol se vagy. Mily üres a világ.
Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy.
Éles kövek közt árnyékom csörömpöl.
Fáradt vagyok. Kimeredek a földből.
3
Látja Isten, hogy állok a napon.
Látja árnyam kövön és keritésen.
Lélekzet nélkül látja állani
árnyékomat a levegőtlen présben.
Akkorra én már mint a kő vagyok;
halott redő, ezer rovátka rajza,
egy jó tenyérnyi törmelék
akkorra már a teremtmények arca.
És könny helyett az arcokon a ráncok,
csorog alá, csorog az üres árok.

A hiú Király

mese felnőtteknek

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, volt egyszer egy szegény ember.
Volt annak három fia.
Egyszer híre terjedt, hogy nagyon jól jövedelmező állást kap az, aki a helyi polgármesternek olyant tud mondani, amit az nem hisz el.
Meghallja ezt a szegény ember legidősebb fia Péter, s elmegy a polgármesterhez, név szerint Királyhoz.
Diszes állami villában lakott a Király, s Péter megilletődötten állt meg a tiszteletet parancsoló kovácsoltvas kerítés előtt. De aztán csak csöngetett a kapun. Kijött egy állami silbak, s kérdé, hogy mit akar. Mondta Péter, hogy a Király úrral akar szót váltani az állás dolgában. Megy a silbak megjelenteni a dolgot, s a Király rögtön tudta, hogy mi végre keresi őt a Péter.
Mondta hát, hogy eresszék be.
Köszöntötték egymást, s leültek beszélgetni.
Azt mondja a Péter:
- A barátom megnősült, s rögtön kapott állami bérlakást.
- Elhiszem fijam.
- A télen nála vacsoráztunk és nagyon hideg volt a szobában.
- Elhiszem fijam.
-Néztük a radiátort, tűzforró volt.
- Elhiszem fijam.
- Az ablakok és az ajtók tökéletesen zártak.
- Elhiszem fijam.
- Kerestük, hogy honnan jön a hideg. Hát, az ingaóra árnyéka koptatta ki a falat, ott süvített be .
- Elhiszem fijam.
- A barátomnak volt egy öreganyja.
- Elhiszem fijam.
- Akkora volt a feneke, hogy ha a WC-re ült, akkor letömítette.
- Elhiszem fijam.
- Egyszer akkorát szellentett a WC kagylóba, hogy a szomszédos fürdőszobában a kádból kijött a dugó.
- Elhiszem fijam.
- A szökőártól meg kiesett a gyerek a vízből, fejjel a betonra.
- Elhiszem fijam.
- Aztán felnőtt és polgármester lett belőle ebben a városban. Ma is az.
- Ejnye a terem-buráját ! Fikom teremtette ! Hogy mersz így beszélni rólam ?
Azután a fejéhez kapott, de már késő volt. Keserűen felnevetett és Péternek adta az állást és a fele leányát. Csaptak is akkora lakodalmat, hogy tizenkilenc megyébe járt a híre. Még az árva gyerek is akkora kalácsot kapott, mint a szociális keret. Péterből jó vezető lett, megállta a helyét, szemrebbenés nélkül hazudott tovább.
Itt a vége, fuss el véle.
_________________

AZ VAGY,AMIT GONDOLSZ

Ne gondolj a hanyatlásodra, mert bekövetkezik.
Ne gondolj a veszteségre, mert veszteségek érnek.
Ne gondolj a szomorúságra, mert lelked sötétségbe borul.
Ne gondolj a rosszra, mert a mélységbe taszít.

A jó gondolat: magasba vágyódás, szárnyalás, felemelkedés, ajándék.
Jó gondolat helyébe jót várj; a rossz gondolatokért ne várj semmit.
Az vagy amit egész nap gondolsz.
A lélek, akár a világ kapuja, befogad mindent.
A lélek, akár a világ kapuja, bezárul bármi előtt.
/Tatiosz/

***********
Pilinszky János
PILÁTUS

Kemény vagy, hivatalból.
Elitélsz, hivatalból.
Rámnézel, hivatalból.

Rádnézek mindörökre -
rádnézek mindhiába.

Itt állok mindörökre -
itt állok mindhiába.

Fölmentelek mindörökre.

Kányádi Sándor
Titok

Irigyen néztem, napról napra
irigyebben az ősz
fantáziás pusztító kedvét,
ős, erős
tehetségét, mely sose mímel
annyi színnel,
oly élethíven
festi az elmúlást,
annyi pompával gazdagon,
hogy nincs rá szavam,
nincs hasonlatom.
Főképpen játszi könnyedségét,
nagyvonalú
megoldásait irigyeltem,
azt ahogyan a bú
művében lassan,
valami őrök katharzissal
deres derűvé szelídül:
azt ahogyan a szépség
benne végképp,
s másíthatatlanul
teljessé alakul.

Hogyan csinálja
mindezt olyan könnyűszerrel
a mester,
az ősz,
aki nekem már harminc
hosszú ősz óta ismerős?

Hogyan csinálja?
Lázított
a titok,
a megismerés hiánya
nyugtalanított.

Suta sorokkal,
ormótlan gondolatokkal
vesződve,
napról napra,
éjről éjre
irigyebb lettem az őszre.

Míg egyszer, egy késő éjszakán,
amint reménytelenül s törten
a nyitott ablaknál
levegőztem,
s néztem,
hogy nyargalnak a felhők az égen
s a szél az utcán,
s hallgattam hogy nyög, gyötrődik,
igen, hallottam tisztán,
akár egy ember
gyötrődött, kínlódott
a mester.

És reggel,
amikor szűkre húzott szemmel,
tárgyilagosan,
végignéztem a tájon -
művét mustráltam -
deres szálak csillogtak hajában.

Igen, ez a titok,
ez a szépség ára! -
Iszonyatosan szép volt
a pusztítása,
de pusztítás volt,
bármilyen remek. -
Teremtő-szépet formálni
ennyit ne érne meg?!

Nadányi Zoltán: ÍGY VOLT

Zuhantál és elkaptalak
ruhád csücskénél és a vak
mélységbe fejjel lefelé
csüngtél és én tartottalak
a rácsnak rogyva, görcsösen,
öt ujjal, kínnal és dühvel.
Egyetlen szörnyű akarat
volt bennem: nem engedlek el!

És megvirradt és este lett
és jöttek őszök, tavaszok
és még mindig tartottalak
és már harmadszor havazott
és még mindig tartottalak
és súgtam lázas szavakat
és az öt ujjam majd letört
és a ruhád szakadt, szakadt.

Hogy volt tovább, nem is tudom.
Egyszer csak elmúlt az egész.
Kiszállt belőlem az a láz,
az a vad, gyilkos rettegés.
Itt állok az erkélyen és
az élet zúg a körúton
és a felhőkbe nézek és
nem is tudom... nem is tudom...

************************


Nadányi Zoltán: ESENGÉS

Csak egy napom van, addig élek.
Töltsd velem ezt az egy napot.
Egyetlen napodért cserébe
egész életemet kapod.

De vigyázz, egy nap nagy idő ám.
Elég egy elvétett szavad,
otthagylak és a más halottja
leszek és sírnod se szabad.

Lator László: Ágban, erekben, levelekben


Szél jön. Eső jön. Fellegek
zavaros folyama hömpölyög.
Üveges sugarak hasogatják
hajnali tájon a ködöt.

Hegyek testében egyre mélyebb
árkokat szaggat a vihar.
Bozót burjánzik televényben
mohón ölelő karjaival.

Homályos, párás üregek,
gyökerek kemény szoritása,
keserű nedvek erjedése,
csírák örökös pattogása,

türemlik, árad, kihasad
burkából e növényi lét,
magát tápláló vad tenyészet
sodrában remeg a vidék.

Szikár növények növekednek.
Gyér szavainknak ága nő.
Ágban, erekben, levelekben,
héjában őriz az idő.