Versek, idézetek...

Azt dobogja a szívemnek
Forró dobogása:
Áldott legyen a magyarok
Gyönyörű hazája!

Kedves Efkati. Verseknel es novellaknal keretik a szerzo megjelolese. Ha nem tudod ki a szerzo akkor ird ala, hogy szamomra ismeretlen szerzo. Koszi.

íTÉLKEZÉS NÉLKÜL FIGYELNI

"FIGYELJ!!! Alig van ennél fontosabb, ennél szentebb."

Elviselem, amikor megmondod,
mit tettem és mit nem.
Értelmezésedet is elviselem.
De kérlek, e kettőt sose keverd össze!

Ha össze akarod zavarni a dolgainkat,
elárulhatom a titkát:
keverd össze cselekedetemet
az azzal kapcsolatos véleményeddel!

Mondhatod, hogy csalódtál
az el nem végzett házimunka láttán,
de ha "felelőtlennek" nevezel,
azzal sohasem fogsz tettre késztetni.

És mondd meg, ha sértve érzed magad,
amikor a közeledésedet elhárítom,
de ha érzéketlennek és hidegnek nevezel,
azzal nem növeled jövőbeli esélyeidet.

Igen, elviselem, amikor megmondod,
mit tettem és mit nem.
Értelmezésedet is elviselem.
De kérlek, e kettőt sose keverd össze!

"Olyan gond nincs, amely ne hozna kezében ajándékot neked.
A gondokat azért keresed, mert szükséged van ajándékaikra."
( Richard Bach )

<TABLE height=181 cellSpacing=0 cellPadding=0 width=356 vspace="0" hspace="0"><TBODY><TR><TD style="BORDER-RIGHT: #ece9d8; PADDING-RIGHT: 0cm; BORDER-TOP: #ece9d8; PADDING-LEFT: 0cm; PADDING-BOTTOM: 0cm; BORDER-LEFT: #ece9d8; PADDING-TOP: 0cm; BORDER-BOTTOM: #ece9d8; BACKGROUND-COLOR: transparent" vAlign=top align=left height=181><TABLE height=11 cellSpacing=0 cellPadding=0 width=133 vspace="0" hspace="0"><TBODY><TR><TD style="BORDER-RIGHT: #ece9d8; PADDING-RIGHT: 0cm; BORDER-TOP: #ece9d8; PADDING-LEFT: 0cm; PADDING-BOTTOM: 0cm; BORDER-LEFT: #ece9d8; PADDING-TOP: 0cm; BORDER-BOTTOM: #ece9d8; BACKGROUND-COLOR: transparent" vAlign=top align=left height=11>AZ. EGYÜTTÉRZÉS NYELVE <?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o></o>
</TD></TR></TBODY></TABLE>

Sosem találkoztam még lusta emberrel; de olyan emberrel már igen, akit- <o></o>
amíg figyeltem őt - még sosem láttam futni. És találkoztam már olyan emberrel is, <o></o>
aki néha megtette, hogy ebéd és vacsora között ledőlt aludni, vagy otthon maradt egy esős napon, <o></o>
de lusta, az nem volt. Mielőtt bolondnak néznél, gondolkodj el, lusta volt-e ő valóban, <o></o>
vagy csak olyan dolgokat tett, <o></o>
amiért mi valakire a "lusta" címkét akasztjuk ? <o></o>
</TD></TR></TBODY></TABLE>
<TABLE height=168 cellSpacing=0 cellPadding=0 width=343 vspace="0" hspace="0"><TBODY><TR><TD style="BORDER-RIGHT: #ece9d8; PADDING-RIGHT: 0cm; BORDER-TOP: #ece9d8; PADDING-LEFT: 0cm; PADDING-BOTTOM: 0cm; BORDER-LEFT: #ece9d8; PADDING-TOP: 0cm; BORDER-BOTTOM: #ece9d8; BACKGROUND-COLOR: transparent" vAlign=top align=left height=168>
Sosem találkoztam még hülye gyerekkel; de olyan gyerekkel már igen, aki néha számomra érthetetlen dolgokat művelt, <o></o>
vagy úgy tett meg valamit, ahogy én nem tettem volna. Találkoztam már olyan gyerekkel is, <o></o>
aki másként látta a világot, mint én, <o></o>
de hülye, az nem volt. Mielőtt hülyének neveznéd, gondolkodj el, hülye gyerek volt-e ő, vagy csak olyan, aki más dolgokat tudott, mint te? <o></o>
</TD></TR></TBODY></TABLE>
<TABLE height=187 cellSpacing=0 cellPadding=0 width=352 vspace="0" hspace="0"><TBODY><TR><TD style="BORDER-RIGHT: #ece9d8; PADDING-RIGHT: 0cm; BORDER-TOP: #ece9d8; PADDING-LEFT: 0cm; PADDING-BOTTOM: 0cm; BORDER-LEFT: #ece9d8; PADDING-TOP: 0cm; BORDER-BOTTOM: #ece9d8; BACKGROUND-COLOR: transparent" vAlign=top align=left height=187>Bárhogy is kerestem, <o></o>
még sosem találkoztam szakáccsal; de olyan emberrel már igen, <o></o>
aki a vacsoránkat a hozzávalókból összeállította. És olyannal is, aki begyújtotta a tűzhelyet, <o></o>
s figyelte, hogy megfőtt-e már rajta az étel. <o></o>
Igen, ilyent már láttam, de szakácsot még nem találtam. Áruld el, amikor ránézel, szakácsot látsz-e <o></o>
vagy egy embert, aki olyant tesz, <o></o>
amit mi főzésnek nevezünk? <o></o>
</TD></TR></TBODY></TABLE>
<TABLE height=168 cellSpacing=0 cellPadding=0 width=361 vspace="0" hspace="0"><TBODY><TR><TD style="BORDER-RIGHT: #ece9d8; PADDING-RIGHT: 0cm; BORDER-TOP: #ece9d8; PADDING-LEFT: 0cm; PADDING-BOTTOM: 0cm; BORDER-LEFT: #ece9d8; PADDING-TOP: 0cm; BORDER-BOTTOM: #ece9d8; BACKGROUND-COLOR: transparent" vAlign=top align=left height=168>Akit egyesek lustának mondanak, azt mások fáradtnak vagy lazának. <o></o>
Akit egyesek hülyének neveznek, <o></o>
azt mások csak másfajta gondolkodásúnak. <o></o>
Szóval arra jöttem rá, hogy elkerülhetjük a zavart, ha nem keverjük össze azt, amit látunk, <o></o>
azzal, ami a véleményünk róla. <o></o>
Mielőtt még rám szólnál, azt is elismerem, hogy ez csak az én véleményem.
<o></o>
</TD></TR></TBODY></TABLE>
Részlet "A szavak ablakok vagy falak" c. könyvből

Nagyon kevés kell ahhoz, hogy boldoggá tegyenek minket,
de ahhoz, hogy azok is maradjunk, több kell,
mint amennyi a mennyben és a földön csak megtalálható.
(Joseph Heller)

Tóth Árpád - Lélektől lélekig<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o></o>

Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.

Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.

Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.

Tanultam én, hogy általszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekről ád hírt az égi fény.

Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?

Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik! <o></o>

Nemes Nagy Ágnes - Madár

Egy madár ül a vállamon,
ki együtt született velem.
Már oly nagy, már olyan nehéz,
hogy minden léptem gyötrelem.

Súly, súly, súly rajtam, bénaság,
ellökném, rámakaszkodik,
mint egy tölgyfa a gyökerét,
vállamba vájja karmait.

Hallom, fülemnél ott dobog
irtózatos madár-szive.
Ha elröpülne egy napon,
most már eldőlnék nélküle

ÖRÖK PILLANAT

Mit málló kőre nem bizol:
mintázd meg levegőből.
Van néha olyan pillanat
mely kilóg az időből,

mit kő nem óv, megőrzi ő,
bezárva kincses öklét,
jövője nincs és multja sincs,
ő maga az öröklét.

Mint fürdőző combját ha hal
súrolta s tovalibbent --
így néha megérezheted
önnön-magadban Istent:

fél-emlék a jelenben is,
és később, mint az álom.
S az öröklétet ízleled
még innen a halálon.

Néhány gyerekvers innen-onnan!


Nem félek, de azért
sírni akarok,
szállok én is, mint a füst,
mert könnyű vagyok

Ki emel, ki emel,
ringat engemet?
Kinyitnám még a szemem,
de már nem lehet…

Elolvadt a világ,
de a közepén
anya ül, és ott ülök
az ölében én.

<o></o>

"Tér és idő végtelenén kel át Isten végtelen szeretete,
hogy megkeressen minket magának. Hatalmunkban áll
befogadni, vagy elutasítani közeledését.
Ha nem fogadjuk el, újra és újra jön, akár egy koldus,
de akár egy koldus, egy napon ő sem jön többé"
( S. Weil )

Várnai Zseni

Parazsat loptam

Parazsat loptam a nagy kondér alól,
a kondérban forrt, fortyogott a lé,
egy roppant kéz kavarta, sózta, mérte
s nem láthattam a kéz, a kar kié.

A léből egy csöpp homlokomra fröccsent
és mély, tüzes sebrózsát égetett,
nem éreztem a fájást és gyönyörrel
fogadtam ezt a lángoló jelet.

Futottam és az erdő vad magányán
elővettem vajákos lábasom
parazsomból tüzet szítottam s néztem,
mint fut a láng a száraz ágakon.

A tűz dalolt és sziszegett a pára,
már bugyborékolt, főtt varázsszerem:
kolibrinyelv, bibictojás, beléndek
s ezerfű, mely hegyormokon terem.

Pár furcsa szót fűszernek eldadogtam
illat kerengett s bódított a füst
s a holdvilágból lábasomba csorgott
álmothozó, delejező ezüst.

Pillám nehéz lett s ujjaim hegyével
bekentem arcom, szemem, homlokom,
karom, kezem, a keblem és a vállam
s nem tudtam, élem-e, vagy álmodom,

karom helyén, hogy szárnyak tollasodnak
emelnek, visznek, szállok, mint a szél,
köröttem furcsa szellemek suhognak
vakító fényük vág, mint az acél.

A föld olyan parányi lett alattam,
amint lenéztem, szinte semmiség
s csillaghímes bársonyruhába burkolt
új dajkám, a bakacsin éjji ég.

Azután nagy, feketeszárnyú angyal
suhant fölém és lágyan átölelt,
szárnya körém csapódott és szeméből
kék villámfényű kénkő láng lövelt.

Arkangyal volt, vagy démon, nem tudom már,
de szertefoszlott s húzott le a föld,
mint hulló csillag, hullni, hullni kezdtem
sár lettem újra, szárnyam összetört

A kedvenc idézetemet megoszom veletek
" A legjobb dolog az életben az Emberek, akiket megismertünk, a Helyek, ahol jártunk, s az EMLÉKEK, melyeket ÖRÖKRE MEGŐRZÜNK"

Nagyezsda Nyikityina
Ha magányos fa leszek

Ha magányos fa leszek,
árnyékomba hívlak,
te csak fekszel a gyepen,
a lombom elringat.
Ha magányos hold leszek,
örökre az égen,
benézek ablakodon
minden áldott éjjel.
Ha forrássá változom,
néked dudorászok,
eloltom, ha rámhajolsz,
a te szomjúságod.
Többet nem is mondhatok,
ma nagyon szeretlek,
hogy holnap mit mondok majd,
azt holnap kérdezd meg.

Hegyek, fák, füvek, erdők, harag-zöld, azúr menny, szívem rokonai,
kedvesek, emlékeimben látlak szelíden bólintani,
szelíden - ti vagytok a jóság -, meghitten - ti vagytok a csönd -,
jobbik felem tibennetk önmagát ismeri föl,
ti vagytok a béke: levegő, hogy lélegezhessék az emberiség,
ti vagytok a fegyver, védekezni, a halál ha újra kísért,
küldtök vakító magasságba, agyunk, szemünk szoktatni a végtelenhez,
a halál mihozzánk miattatok és érettetek türelmes,
ózonleheletű tájak, források, ti, erdők csillagai,
titeket hívtalak-hívlak-idézlek vidítani, segíteni,
ha ujjaim begyén kiillan az akarás, szememből fénytelen porba hull a fény,
ti élesztitek újjá, ti, gazdag szívűek, ha haldoklik is, a reményt,
tőletek orozzam a szót, a muzsikát, az észt, a szívet,
tőletek, mindig tőletek, hegyek, erdők, fák, füvek.
(Szilágyi Domokos: Hegyek, fák, füvek)

Túrmezei Erzsébet:
Köszönöm a hangot!

Megköszöntem már a hangot neked?
Az eddig hallott végtelen sokat?
Kedves, meleg, ismerős hangokat?

Az édesanyám minden jó szavát?
Dalosmadárét és harangokét?
Szellősuttogást és tücsökzenét,
ha éjszaka csendjén suhan át?

S a Te hangodat, hogy beszélsz velem,
és megérthetem és meghallhatom?!
Minden szavad élet és kegyelem.

Akár sújt, ítél, akár símogat.
Általuk vezetsz boldog utakon.
Köszönöm a hangot. A hangodat!

Valahol lenni kell egy lakomának
Hova hivatalos, kit idelenn
Halálba üzött az éhség, a bánat,
A reménytele szerelem.


Valahol lenni kell egy palotának,
Hova bejáratos, kit idelenn
Minden örömből és fényből kizártak,
S elhullt a rögös útfelen.

Valahol lenni kell egy orgonának,
Melyen majd egyszer befejezhetem
a dallamot, mely itt halálba bágyadt,
S mely az élet nekem.

Juhász Gyula

Marslakó..

mese a szeretetről a tükörről és a szépségről<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o></o>

Száz évente egyszer
mikor éjfélt üt az óra
bizony mondom néked
megtörténik a csoda,
akkor minden koboldnak
igazat kell mondania.
<o> </o>
Van, ki ezt nem éri meg
de te szerencsés vagy
így jól figyelj hát
és most hallgasd meg.
<o> </o>
Ne suttogj, ne pisszenj,
szép csendben ülj le,
igazat hallasz most,
jól figyelj hát ide!
<o> </o>
Száz évente egyszer
ha előjön a kobold<o></o>
nem füllent, nem játszik,
komoly lesz a bolond.
<o> </o>
Máskor huncut szeme
most még mélyebben csillog,
mert tudja, mit mond igaz
nagyon bölcset szól most.
<o> </o>
Mit most hallasz nem mese
régi korok poros története,
szakálas manók mesélik
ha eljönnek az árnyak,
csupán száz évben egyszer,
mikor megpihennek a lábak.
<o> </o>
Mit a kobold mondott, igaz,
pont szó szerint írtam le,
hát figyelmesen olvasd, íme:
<o> </o>
"Egyszer, messze földön, nagyon rég, egy királynak lánya született. Gyönyörű volt kicsinek is, s egyre szebb lett ahogy felcseperedett. Mire eladósorba került, olyan szép lett, hogy nem volt hozzá hasonló az egész földkerekségen. Messze földre vitték a szépség hírét a galambok, s a hírt, hogy a Hercegnőnek vőlegényt keresnek. Nem messze a vártól lakott egy csúf tündér, irigy volt, gonosz s megkeseredett. Hallotta a szépség hírét és dühösen felkerekedett. Egész a várig ment, be is jutott, s ahogy meglátta a szépséges Hercegnőt, olyan dühös lett, hogy nyomban megátkozta.<o></o>
<o> </o>
"Szebb és szebb legyél napról napra
ki rád néz, a valóságot lássa!
Egyedül Te, csak Te légy az,
ki minden tükörben csúnyát lát,
egy csúf, ocsmány banyát!"
<o> </o>
Szegény Hercegnő nagyon megijedt, berohant a várba s egyből tükröt keresett. Belenézett, s mit látott! Egy szörnyű ocsmányságot! Egy rút, vén banyát, rettenetes szörnyű pofát. Volt nagy sírás, nagy ijedelem, a király is megijedt, nem tudta mit tegyen. Aztán kiötlötték, hogy meghívják a jó tündért, hátha van segítség. Az igazság az volt, hogy az átok ellenére a Hercegnő szép maradt, de minden tükörben melybe belenézett, egy szörnyű vénasszonyt látott. Hiába mondták neki sokan, hogy szép, gyönyörű, nincs Hozzá fogható, nem hitte el senkinek. Magába roskadt, megkeseredett. Idővel megérkezett a jótündér, de sajnos az átok olyan erős volt, hogy nem tudta feloldani, csak enyhíthetett rajta."Minden tükörben mely nem él csak a rútat láthatod,de az élő tükör majd megmutatja az igazsságot,az képes lesz feloldani a varázslatot!" Így szólt, s ezzel távozott, azt mondta többet nem szólhat, segített ahogy tudott, érjék be annyival, hogy enyhítette az átkot.
Telt múlt az idő, senki nem értette a varázslatot. Az élő tükör, mi lehet az? Senki nem tudta, ezért aztán segíteni sem tudtak szegény Hercegnőn. Kipróbáltak sok-sok féle tükröt, messzi országokból hozattak különleges tükröket, furcsákat, nagyon drágákat, de a Hercegnő mindegyikben csak a csúfságot látta. Mások viszont napról napra szebbnek és szebbnek látták Őt, özönlött a kérők hada de a Hercegnő mindet visszautasította, magába roskadt, megkeseredett. A vártorony szobájából többet ki sem nézett. Őröket állíttatott a lépcsőkhöz, súlyos lakatokkal záratta le a szobát, senki-senki ne lássa csúfságát. A kérők lassan elmaradoztak, a Hercegnő jó ideje senkivel nem találkozott, magányában kesergett, búslakodott.<o></o>
Élt egy távoli országban egy egyszerű legény, nagy volt a szíve, szerette a világot, minden mi élő a barátja volt. Szelek szárnyán járt a hír a Hercegnőről aki gyönyörű, és az átokról ami miatt élve eltemetkezett, a legény is hallotta ezt. Nem bírta a szíve a szomorúságot melyet olyan távolról hallott. Felkerekedett hát, és csak úgy gyalogosan elindult, hogy megnézze magának a Hercegnőt. <o></o>
Sok vándorlás után, elérkezett a várhoz, ahol Hercegnőnk élt önnön rabságában. Megpróbált hozzá bejutni, de nem engedték, a Hercegnő parancsa szent volt, a szolgák még mindig azt lesték. A legény fejében egy terv fogant, jó hosszú kampós kötelet kerített, s várta az éjszakát. Mikor sötét lett, a legény nagy bátran a vártorony alá ment, óriás lélegzetet vett és teljes erőből hajított egyet, a kampó megakadt a vártorony tetején, szédítő magasságban. Elkezdett mászni a bátor, egyre feljebb és feljebb haladt, húzta magát rendületlenül felfelé, kíváncsi volt a szépre, amely rejtőzik előle. Mászott csak mászott rendületlenül, tenyeréről a bőr már rég lejött, fájt nagyon de ő ezzel nem törődött. Mászott csak mászott az irdatlan mélység felett többször megcsúszott, de nem érdekelte semmi, csak előre előre, már nem állíthat meg senki. Nincsenek éles fegyverek marcona őrök, villogó kések. Csak a kötél és a magasság, küzdött keményen hajtotta a boldogság. Végre feljutott, kifújta magát és az ablakhoz lopakodott, belesett. <o></o>
S mit látott, attól kővé dermedt, a szépségnek ilyen természetes, egyszerű megjelenését nem szokta ő meg. Óriás ágyban, puha, gyönyörű ruhában egy tündér aludt ott. Arca mely régóta csak álmában mosolygott, szebb volt mindennél mit a legény eddig láthatott. Gyönyörű haja, hófehér karja elbűvölte a bátor lovagot. Nesztelen a szobába lépett és az ágyhoz osont. Órákon át nézte a szépséget lélegzetvisszafojtva, nem tudott betelni a látvánnyal melyet szeme látott. S egyszer csak, ki tudja miért? A Hercegnő felriadt, meglátta a fiút s nagyot sikoltott de a sikoly abban a pillanatban a torkára forrt, évek óta először egy szerető szempárban meglátta magát, s amit látott több volt mint egy szép arc, a mosolygó szempárban csodát látott. Hirtelen minden szépségét meglátta a legény szemében, egy szerető szempárban mely maga volt az élő tükör. Látta a szépséget amely addig rejtve volt, a varázs megtört, és a várba újból boldogság költözött."<o></o>
<o> </o>
Ennyi volt mit a kobold mesélt,
Elmondta a szép Hercegnő történetét.<o></o>
Nem üveg s fém az, melyben az igazat láthatod,
csupán az élő tükör képes megmutatni a valóságot.<o></o>
<o> </o>
------------------------------------------------------------------
<o> </o>
A szépség nem belőlünk fakad, hanem annak a lelkéből aki szemlél bennünket.<o></o>
Ezért van az, hogy mindenkinek más és más a szép.
Mindenkinek megvan a párja, egy olyan szempár aki a világon a legszebbnek látja, és akit ebben az sem tud befolyásolni, ha magunkat nem látjuk szépnek.
<o> </o>
Apáthy Gábor

Ladik Katalin: Hangköltemények

meghallgatható a minden, ami HANGOS PRÓZA topicban


Szent Teréz barna

Ők ketten utaznak.
Közelebb a puhára borotvált trónushoz
melyen kiéhezett darazsak ülnek.
Közelebb egy másfajta elragadtatáshoz a behavazott
belső ajtón keresztül, hol a zúzmarás
hernyó trónol. Az ő barna kegyelme
oly hő vágyat áraszt
a padlóból tüzes kardvirágok törnek elő.<O</O
Oh add meg nekik!
Vétkezzenek velem.
<O</O
Egy
<O</O
Amikor felébredt, a világ
mozdulatlan és süket volt.
Borges<O</O
Ez a repedt fal álomkórtól terhes.
Ki ez a darázs fölöttem?
Ki ez a nő, aki meszel bennem?
Ha mindez, ami körülvesz ~ fal,
ha én darázs vagyok
és bennem ez a rovar ~ ember,
akkor hol végződöm én, s hol kezdődik az ember?
<O</O
Egy délután ültek a galambok
<O</O
Egy délután ültek a galambok a porban,
Én a küszöbön ültem, sört ittam.
Május volt, a kék csavarhúzó
Meg a szürke galambok ezt kuruttyolták:
"Öld meg! Öld meg!"
Fölvettem a forró csavarhúzót, bementem a konyhába,
Hagymát vágott, könnyes arccal kérdezte:
~ Kisfiam, megéheztél? ~ Én meg se szó, se beszéd,
Arcába döftem a csavarhúzót egyszer, kétszer,
Aztán becsuktam a véres ablakot.
Azóta kuruttyolnak a fejemben a galambok.
<O</O
Ovidius rigóként a villanykaróig emelkedik
<O</O
Térdig gázolok harsány madárfüttyben.
Ne eresszetek haza engem!
Zúg a sárga harang, úgy kígyó nem mehet bele.
Jég veri a harangot.
Csak haza már, haza!
Patkányt szedegetni.
<O</O
Vadlibák utolsó, tüzes sugara
<O</O
Kevesen éltek azon a hegyen.
Kénnel füstöltek egész éjjel,
Várták a Vízöntő-kor hajnalát.<O</O
Valami súlyos járvány tombolt
A féltve őrzött kertben.
Véres szárnyakkal, égési sebekkel
Húztak el a hómezők fölött.
<O</O
Láttam a kutyákat
<O</O
Kiemelkednek a fagyos földből,
öngyilkosok éjszakája ez.
A jég alatt egy egész világ van,
teremtés előtti pillanat.<O</O
Láttam a maszkot, mely földöntúli értelmet,
tökéletes harmóniát sugárzott.
Láttam a hegyeket, melyek nem hegyek már,
de heggyé lesznek újra.<O</O
Az ég kiszakadt a földből,
fehér ingben kutyák integetnek,
a föld alatt felvonít az arc nélküli isten.
<O</O
Lárvák az égi selyemből
<O</O
Este van, ragadós.
Nyugat felől, ahol a blúzok sorakoznak,
piciny hernyók, drága ékszerként húsomba marnak.<O</O
Valami belső só erejétől a lárvák
életre kelnek s a nyirkos selyemből
kiszűrik a kéket.<O</O
Az olló!
Véres lepedőket szabdal.
Gőzölgő húsdarabok az égen.
Körmök.
Letépik az égről a selyemkötést.
<O</O
Viharban
<O</O
Lovak csapkodnak az égen.
Villámsújtotta hattyúk nyerítenek.<O</O