Versek, idézetek...

elfow

Állandó Tag
Állandó Tag
Radnóti Miklós - TöredékÂŤ Vissza
ÂŤ Előző | Következő Âť

<tbody>
</tbody>


1588-Radnoti-Miklos-Toredek-180x180.jpg



Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.

Oly korban éltem én e földön,
mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,
az áruló, a rabló volt a hős, -
s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest.

Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bujhatott,
s rághatta szégyenében ökleit, -
az ország megvadult s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.

Oly korban éltem én e földön,
mikor gyermeknek átok volt az anyja,
s az asszony boldog volt, ha elvetélt,
az élő írigylé a férges síri holtat,
míg habzott asztalán a sűrü méregoldat.

Oly korban éltem én e földön,
mikor a költő is csak hallgatott,
és várta, hogy talán megszólal ujra -
mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, --
a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.


 

kovacs0

Állandó Tag
Állandó Tag
[h=1]Karinthy Frigyes:[/h] [h=1]Előszó[/h]
Nem mondhatom el senkinek,
elmondom hát mindenkinek

Próbáltam súgni, szájon és fülöm,
mindnyájotoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy megy egy.

A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,

A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Mert félig már ki is bukott, tudom
De mindig megrekedt a félúton.

Az egyik forró és piros lett tőle,
Ő is súgni akart: csók lett belőle.

A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

A harmadik csak rámnézett hitetlen,
nevetni kezdett és én is nevettem.

Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.

De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,

Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott rá, hogy őt higgyem.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak,
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,

Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,

Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanúskodom a napról, hogy ragyog.

Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él,

Mindenkinek rokona, ismerőse,
Mindenkinek utódja, őse,

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem, s dadog a szám.

Elmondanám, az út hova vezet,
Segítsetek hát, nyújtsatok kezet.

Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.

A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.

Egy láb a mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.

Egy szószéket a sok közül kibérelek,
Engedjetek fel a lépcsőjére, kérlek.

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.

Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit elmondok mindenkinek.
 
Sík Sándor- Mosolygó gyermek

A nyári busz fullasztó melegében,
Kék-bóbitás sapkája keretében,
Anyja mellére békén odabújva,
Szemben velem egy esztendős fiúcska.​
Szeme azúrját kerekíti tágra,
Úgy néz a furcsa idegen világra,
Ami én vagyok, aki mostan boldog
Gyönyörűséggel arcába mosolygok.​
Csak néz rám, néz rám, komolyan, sokáig,
Míg szirom arca gömbölyűre válik,
Ahogy a bimbó feslik szét a bokrán,
És édesdeden visszamosolyog rám.​
Egy új emberke, ki nem is beszél még,
Hogyan érti meg mosolyom beszédét?
Hogy érzi meg, – hisz csak egy éve ember! -
Hogy a szeretet szólítja szememben!​
Ó milyen titok, milyen csodaszép ez!
Egy csöpp agy, mely még gondolni se képes,
A szeretetet már fel tudja fogni
S a mosolyra vissza tud mosolyogni!​
Ó, ha lehetne, hogy az, aki Atyja
Minden mosolynak, nekem is megadja,
Olyannak lennem, mint ez a csöpp gyermek:
Friss antennája minden szeretetnek.

 

siskot

Állandó Tag
Állandó Tag
Varró Dániel



Mászogató


Hé, te baba! Hé, te!
Hová lesz a séta?


Nem mászom el Tömörkényig,
csak ide a vödörkémig.
Belehörgök ijesztően,
a szomszéd is kilesz tőlem.


Héka, baba! Héka!
Hová lesz a séta?

Nem megyek a mányi tóig,
csak a távirányitóig.
Átteszem a kettesre,
épp amikor fény derülne
a filmben a tettesre.


Hé, te baba! Hé, te!
Hová lesz a séta?


Nem mászom el Rédéig,
csak a papa gépéig.
Emailjeit befejezem,
ne főjön a feje ezen.


Héka, baba! Héka!
Hová lesz a séta?


Nem megyek el Csátaljáig,
csak a cica tányérjáig.
Kieszem a kajáját,
úgy tudom, hogy kisbabáknak
kimondottan ajánlják.
 

siskot

Állandó Tag
Állandó Tag
Pakolgató


Oly nagy a szekrény,
és csupa holmi!
Marha nehéz azt
mind kipakolni.


Sajnos a polcon
könyvek vannak,
véget vetni
nekem kell annak.


Mai svéd líra,
klasszikus angol,
Petőfi puffan,
a padlón landol.


Jókai összes,
Balzac, Stendhal,
Kundera, Hrabal is
a föld fele tendál.


Vár a fiókban
sok bugyi, zokni,
mind kidobálom,
így bulizok, ni.


Az ágynemütartó
sincs kipakolva...
Sosem ér véget
a kisbaba dolga.
 
WEÖRES SÁNDOR: A KUTYA

Ismersz-e, mondd?

A bundám barna volt,
fehér sáv volt a homlokomon,
mint a lámpás a pejlovakén
és mint az égen a Hold.
Mozgott a fülem,
amikor rászállt a légy.
Mozgott az orrom,
amikor szaglásztam a légy után.
Emlékszel?

Te még siró-baba voltál.
Én ott bóklásztam a bölcsőd körül...
elkergettem a kotlóst,
hogyha feléd közelített.
Később
a hátamon is lovagoltál.
Egyszer le is estél.
Engem raktak meg a rémületben.

A kezedből ettem.
Kicsi kezed volt, halványpiros
és néha sáros, néha homokos.
Egészben nyeltem le a falatot,
nagy-nagy, falánk kutya voltam.
Ismersz-e?

Egyszer... világos este volt...
telihold...
vonítottam az égre, a Holdra.
Árnyékom hosszan úszott utánam...
mint mikor ló pusztult a háznál
és elcipeltem a belet.
Hallottam a hangodat akkor,
elővágtattam a kazlak közül,
táncoltam melletted, ugattam.
Emlékszel?

Aztán, éjjel
a kertek közt csavarogtam.
Doronggal hátbavágtak akkor.
Elgörbült a gerincem,
a bundám mocskos lett és fakó.
Beteg kutya lettem.
Agyonlövettek.

Akkor, vacsoránál
csak lassan járt a szájakhoz a villa.
A kisasztalnál ültél te külön.
Kip-kop...: s lábaiddal
harangoztál nekem,
kipi-kop.

Emlékszel?
 

Renee-chan

Állandó Tag
Állandó Tag
Daniel Keyes

Amíg az ember kitart, mindig van reménye a változásra. Az életet nem szabad eldobni. Akármilyen rosszra fordulnak is, akármilyen feketének látszanak is a dolgok, nem szabad feladni.

Mindenki képes elviselni az olyan fájdalmat, melynek van valami célja: a nő, amikor gyermekét hozza a világra, a férfi, amikor harcba száll a hitéért, börtönbe vetik, éheztetik, verik azért az egy ügyért. A kínnak sok álruhája létezik, de ha az ember képes jelentést és célt felfedezni benne, akkor olyan szintekre érkezhet el, ahol már minden lehetséges.
 

Renee-chan

Állandó Tag
Állandó Tag
Bertolt Brecht

A gyönge nem harcol. Aki erősebb, harcol talán egy óra hosszat. A még erősebb hosszú évekig küzd.
De egész életén át küzd a legerősebb. A legerősebb nélkülözhetetlen.

A háború ezer veszélye eltarthat három századig, nyersz dél felé, veszítesz éjjelen. Az ember végül csak veszít. Kabátja rongyos, nadrágja keshedt, lopják a zsoldját főkutyák, de csoda végül mindig eshet. Haladjunk hát rendbe csak tovább! Új tavasz jön, zöldül a fű, friss zöld borul a hantra már, de aki még nincs föld alatt, kapcát cserél és talpra áll.

Aki harcol, veszíthet. Aki nem harcol, már vesztett is.

Ha meg akarod változtatni a világot, akkor előbb el kell fogadnod olyannak, amilyen.
 

Renee-chan

Állandó Tag
Állandó Tag
Elbert Hubbard

Ha szorult helyzetben vagy, minden összeesküdött ellened és úgy tűnik, már egy percig sem bírod tovább, akkor tarts ki, akkor ne add fel, mert ez az a pillanat, amikor megfordul az ár.

A legnagyobb hiba, amit az életben elkövethetsz, az a folyamatos rettegés attól, hogy hibázni fogsz.
 

dorchyka

Állandó Tag
Állandó Tag
Rohan a táj mellettem, de nekem csak te jársz eszembe. Lehunyom szemem és hallgatok, hallom, csak a szél suttog. Csak annyit súg fülembe, mért foglalkozol már megnit vele?
Nem tudom, csak érte élek, hogy most is csak ő jár eszembe. Gondolataim már messze járnak, nem látom már a rohanó tájat. Az jár a fejembe milyen szép volt, mikor felettünk csak a hold ragyogott. Mikor a fülembe súgtál gyönyörű szavakat, mikor tekintetedben csak magamat láthattam. Akkor még tudtam, hogy engem szeretsz, s azt hittem örökre enyém leszel.
Hát most újra itt vagy, újra csak engem zársz karjaidba. Végre! Már azt hittem nem szeretsz. De újra itt vagy velem. Újra én vagyok kedvesed.
Boldogabb vagyok mint valaha, hisz újra engem csókol ajkad. Hát végre elfeledted igéreted, hogy soha nem leszünk együtt többet.
Olyan jó, hogy itt vagy velem, hogy újra kezemet fogja a kezed. De várj ne menj még el, nem szabad h ily könnyen elfeledj. Ne! Mi történt? Csak álmodtam.
Újra itt vagyok a valóságban. Megint rohan a táj mellettem, már megint csak te jártál eszembe.
 

dorchyka

Állandó Tag
Állandó Tag
Szeretlek, de nem merem mondani
mert nekünk még nem szabad szeretni.
Teáltalad vagyok mégis oly szerelmes
kicsi szíved után szívem majd eleped.
Csendes éjszakán vigasztalj meg engem
súgd a fülembe, hogy te is szeretsz engem.
Szeretnék szobádban titkon, rejtve lenni
mikor a levelem fogod majd olvasni.
Szeretnék a szívedbe titkon belelátni
vajon a te szíved tud-e értem fájni?
Mert fáj a szíve annak, aki szerelmes
minden napja, minden perce kedves.
Mert fájdalom nélkül szeretni nem lehet
ez kíséri végig az egész életet.
 

dorchyka

Állandó Tag
Állandó Tag
arcodon a könnycsepp a fájdalomról mesél
őszinte érzések és a vak remény
te is mint sok 100 másik egyetlen hibába estél
biztál, reméltél és hittél
biztad hogy ő lesz a jövő, hogy vele szebb lesz majd
remélted hogy szerelmetek hű és igaz,
hitted hogy ő az kire vártál ki többet jelent az egész világnál
de most itt állsz egyedül és vérzel
szertefoszlott emlék már a fiú ki mással van éppen
fáj hogy egy pillanat alatt vége lett a mesének
hogy szőke herceged más csipkerozsikát keresett!
keresed a hibát hol is ronthattad el?!
de lassanként rájössz ez már felesleges hiszen soha többé nem lesz már
se hit se remény
se szeretet!
 

dorchyka

Állandó Tag
Állandó Tag
Ne hidd azt, hogy boldog vagyok tőled messze távol.
Ne hidd azt, hogy mást szeretek rajtad kívül máshol
Ne hidd azt, hogy szívemet nem szorítja semmi.
Nem kell nekem a világon rajtad kívül senki.
Amikor elmentél azt hittem egy világ dől össze bennem,
de újra itt állok előtted, látod? Érted túléltem!
S most, hogy látlak szívemben kicsi harang csendül
Kupidó Lantja végre, újra dallamra pendül!
 

dorchyka

Állandó Tag
Állandó Tag
Úgy szerettelek volna szeretni,
mintha csak egy perc volna az élet,
s később nem hiányzol úgy,
s nem bánom az egészet,
amit tettem, amit adtam,
amit magamból mutattam.

Ahogy kiestek számból a szavak,
ahogy bőrödhöz értem,
s ahogy később az eltöltött időt
magamban megéltem.

Úgy szerettelek volna szeretni,
hogy minden közös pillanat
mindkettőnk számára rögzül,
és örökre szárnyaló gondolat marad.
Úgy várni olykor a holnapot,
hogy közösen kezdjük a napot.

Úgy szerettelek volna szeretni,
igaz, lángoló testi szerelemmel,
s rád nézni vad éjszakán,
vágy tüzében forgó szemmel.

S egyre úgy akartalak szeretni,
mint még soha senki mást,
mint egy kóbor csodáját a létnek,
mint egy tovatűnő látomást.

De én ezzel szemben úgy szerettelek,
hogy SAJÁT HIBÁMBÓL ELVESZTETTELEK!!!
 

dorchyka

Állandó Tag
Állandó Tag
Olyan jó így most Veled,
A sötét megőriz, eltemet.
Nem tudnak rólunk az utcai
lámpák fénykörébe zárt emberek.
Nem mozdulok,
Hozzád simulva teljesen, végre vár a csend.
Egyensúlyban a világ,
Most kellek Neked,
És szükségem van Rád.

A zihálásod figyelem,
S ahogy dobog a szíved
Tenyered alatt megborzong,
A bőröm új életre így ébred.

Csak soha abba ne hagyd,
Ha nem csókolsz, a hajnal elmarad
S én hiányodba belehalok. . .
. . . nem létezem már, csak általad
 

dorchyka

Állandó Tag
Állandó Tag
Szeretem a szemed mosolyát,
Mely végtelen gyönyörű útját járja át,
Szeretem kezed bársonyos simogatását,
amik ha megérintenek testemet vágy járja át
Szeretem kecses lépteidet, mely oly gyönyörű,
mint az ébredő kikelet, szeretem a vágyaidat
mert azok mutatják meg nekem az álmaidat
szeretem azt aki vagy, és amilyen vagy,
A lényed bennem gyönyörű nyomokat hagy
 

dorchyka

Állandó Tag
Állandó Tag
Szabó Lőrinc: Semmiért Egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,
de így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
vagy a törvény mit követelnek;
bent maga ura, aki rab
volt odakint,
és nem tudok örülni, csak
a magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku: nékem
más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
minden egyéb;
én többet kérek: azt, hogy a
sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
s fáradt vagyok;
kívánlak így is, meglehet,
de a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
elcsitíthass, már nem tudok mást:
mutasd meg a teljes alázat
és áldozat
örömét és hogy a világnak
kedvemért ellentéte vagy.

Meg míg kell csak egy árva perc,
külön, neked,
míg magadra gondolni mersz,
míg sajnálod életedet.
 

dorchyka

Állandó Tag
Állandó Tag
Hazudj még, csak egyszer, utoljára,
s ez lesz életem utolsó mentsvára.
Hazudj még, s én elhiszem neked,
hogy megengeded, hogy utoljára szeresselek.

Hazudj még, hogy a világ az enyém lehessen,
hogy utoljára a szerelmet benned keressem.
Hazudj még, s én nem sírok többé,
még ha hazudsz is, elhiszem neked örökké.

Hazudj még, mert a világ oly kegyetlen,
s én poharamat a hazugságra emelem.
Nem érdekel hányszor, mit, hogyan s miért,
hazudj még, s fájdalom nem lesz többé semmiért
 

dorchyka

Állandó Tag
Állandó Tag
Még Fáj Az Emléked

Csak fekszem a fűben, s bámulok az égre,
Babonázva nézek az ezernyi csillagfényre,
Eltűnődöm azon, mily fájó az élet,
Elmerengek mégis a régmúlt kéjben.

A gyönyörű múltba, mi tovaszállt végleg,
Mikor gyermekként játszottál az éji hóesésben,
Mikor istennőként álltál a tengerparti szélben,
S megcsókoltál lágyan egy csodás nyári éjen.

Tudtam jól, hogy te vagy, kit nekem szánt a végzet,
Minden szavad úgy szólt, mint a legcsodásabb ének,
De tudtam azt, hogy egyszer a boldogságnak vége,
S eljön majd a nap mitől olyannyira féltem.

Elmentél és itt hagytad, ki úgy szeretett téged,
Elpusztítva tetteddel a sok ezernyi szépet,
Elmentél egy szó nélkül, s ezt soha meg nem értem,
Nem mondtál még annyit sem „Drágám Isten véled”.

Te voltál mindenem e terhes földi létben,
De elmentél, s nekem nincs már miért élnem,
Meghalnék, de nem lehet, hisz az önpusztítás vétek,
Elfeledem bánatom, s inkább tovább lépek.

Még mindig csak fekszem, s bámulok az égre,
Egy gyönyörű hajnalon a felkelő napfényben,
S álmodozom rólad, bár sosem leszel vélem,
De megmarad sok emlék és az elmosódott képed.
 

dorchyka

Állandó Tag
Állandó Tag
Pár óra még, és tudom búcsút intesz végleg

Azt hittem örökké tart soha nem lesz vége

Lehet, hogy így múlik el ez az egész élet

Hogy várok rád, szenvedéllyel


Vajon most merre jársz, és kire gondolsz éppen

Ki mondja szebben azt a szót, szeretlek téged

Tudom, hogy hiányzom majd, nem kell hogy bevalljad

Dúdold e dalt, szívem meghallja


Tudtam hogy vársz, örökké vársz, te is vársz régen

Nem hittük el, hogy kettőnk közt mindennek vége

Szerelmünk él, szerelmünk élt, szerelmünk élhet

Tudod hogy mindent megtennék érted


Tudtam hogy vársz, csak engem vársz, hallgass meg kérlek

Küldöm e dalt, hogy megtalálj a nyári széllel

Ó vidd hát el és súgd meg azt, hogy szenvedéllyel szeretlek téged


Mindig és mindenhol csak téged keresnélek

Soha nem hitted, de szerettelek téged

Dúdoljuk együtt ezt a dalt, hogy egyszer végre

A nyári széllel, célba érjen


Tudtam hogy vársz, örökké vársz, te is vársz régen…
 
Oldal tetejére