Versek, mesék ‎

A három kismalac:

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, volt három malacka. Azok egy kicsi szénaboglyában éltek. Egy éjszaka rájuk talált a farkas, majd bekapta a legkisebb malacot, de mind a hárman elszaladtak.

Mentek, mentek, egyszer csak találkoztak egy emberrel. Vitt egy kocsi fát. Azt mondja a középső malacka:

- Bácsi, adna nekünk egy kis fát, hogy csináljunk egy kis házacskát?

- Én adok.

Csináltak egy kis házat, és egyszer jön a farkas.

- Eresszetek be, malackáim, mert nagyon fázom.

- Nem engedünk be.

- Eresszetek be, mert ha nem, felmegyek a ház tetejére, s berontom.

Akkor sem engedték be. Felment a farkas a ház tetejére, és addig fészkelődött, amíg be nem rontott. Mikor berontott, a három malac mind elszaladt.

Mentek, mentek, addig mentek, amíg megint nem találkoztak egy emberrel. Vitt egy kocsi téglát. Azt mondja a legnagyobb malacka:

- Bácsi, nem adna nekem egy kicsi téglát, hogy csináljak egy kis házat?

Azt mondja az ember:

- Én adok.

Adott is; és a legnagyobb malacka csinált egy kis házikót. Egyszer csak jön a farkas. Azt mondja:

- Eresszetek be, kis malackák!

Azt mondja a legnagyobb malac:

- Nem eresztelek.

- Eressz be, kis malacka, mert felmegyek a ház tetejére, s berontom.

Fel is ment, de nem tudott berontani. Azt mondja:

- Ha nem engedsz be, akkor gyere el holnap reggel hét órakor, mert én tudok egy olyan kertet, amiben gyümölcs annyi van, dió, szilva, körte, szedünk belőle.

Azt mondja a legnagyobb malacka:

- Jó, elmegyek.

A malacka felkelt reggel hat órakor, hamarabb elment, mint a farkas, és jól megpakolta magát. Õ maga is evett és hazasietett. Egyszer csak jön a farkas.

- Malacka, felkeltél-e, jössz-e?

Azt mondja:

- Hahaha, én már előbb ott voltam, mint te! Hoztam is haza.

A farkas megint valamit kieszelt, hogy holnap reggel hat órakor megint jöjjön el abba a kertbe, van ott gyümölcs, szőlő, minden.

Azt mondja a malacka:

- Jó. - De a malacka megint előbb felkelt, öt órakor elment, jól megpakolta magát, és hozott is haza a többieknek.

Egyszer csak megint jön a farkas. Azt mondja:

- Malacka, nem jössz?

- Ó, én már ott voltam. Haza is hoztam, meg én is jóllaktam.

Hát a farkas nagyon mérges lett. Akkor azt mondja:

- Gyere el, tudok bort, egy hordó bort. Kelj fel öt órakor, s menjünk el.

Azt mondja a malacka:

- Jó!

A malacka felkelt reggel négy órakor, elbújtatta a két kicsit, és elment. A bort megitta, és belebújt a hordóba. Egyszer csak jön a farkas. Nyitva volt az ajtó, gondolta, elmentek a malackák. Nagyon megörült, hogy most kinn a határban éri a malackákat, és megeszi mind a hármat. Futott. Észrevette a legnagyobb malacka, hogy jön a farkas, és mindig gurult elébe. Mindig jobban és jobban kergette a farkast, addig kergette, amíg a farkas el nem szaladt. Õ meg kibújt a hordóból, és hazament. Bezárta az ajtót. Egyszer csak jön a farkas.

- Jössz-e, malacka?

Azt mondja:

- Hát én már ott voltam, még téged is megkergettelek.

Azt mondja a farkas:

- Ha te voltál az, engedj be.

Azt mondja:

- Nem engedlek.

- Legalább csak egyik lábamat engedd be.

Azt beengedte. Akkor azt mondja a farkas:

- A másik lábamat is engedd be.

- A másikat nem engedem be. Várj egy cseppet, majd egészen beengedlek.

Akkor azt mondja a farkas:

- Engedj be, mert különben rátok rontom a házat.

Akkor a malacka azt mondja:

- Nem félünk mi attól!

A legnagyobb malacka feltett egy nagy üstöt vízzel, s rakott jó nagy tüzet, hogy forrjon a víz. Felment a farkas a ház tetejére, kaparta a kéményt. A malacka a kémény alá tette az üstöt a vízzel, hogy mikor a farkas beesik, akkor essék bele a vízbe. Kapart, kapart, addig kapart, hogy bele is esett. Akkor a malacka ráborított egy nagy pokrócot, lekötötte és megforrázta jól. Akkor aztán megsütötték, és olyan lakomát csaptak, hogy a fülük is kétfele állt.

Ha a három malacka a farkast meg nem ette volna, az én mesém is tovább tartott volna.

A furulyavevés

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egy gazdag, büszke, ágáló ember. Egyszer elküldte a két kisfiát a szomszéd faluba a vásárba, hogy vásároljanak maguknak egy-egy furulyát. Az ember tudta, hogy egy-egy furulyának az ára négy-öt forint, de a gyerekeknek adott nyolc-nyolc forintot, hogy vegyenek maguknak valami nyalánkságot is.

Ment a két fiú nagy büszkén, hogy nekik milyen sok pénzük van, s találkoztak másokkal, szegényebbekkel, akiknek csak egy vagy két forintjuk volt, vagy éppenséggel egy sem, csak mentek a vásárba nézelődni. Nagyon nagyra volt vele a két fiú, hogy őnekik milyen sok pénzük van.

Mikor odaértek a vásárba, megtalálták a furulyaáruló embert. Azt kérdi a nagyobbik fiú:

- Mit kér egy ilyen furulyáért?

Hát az ember adta volna négyért is, de gondolta, hogy ötöt kér, s aztán egyet elenged. Öt forintot kért.

A fiú nézegette egy kicsit a furulyát, s azt kérdezte az embertől:

- Ideadja nyolcért?

Az ember nagyot nézett, de gyorsan rámondta:

- Add ide a pénzt!

- Az öcsémnek is ad egyet nyolc forintért?

- Add ide a pénzt!

Odaadták, megkapták érte a furulyákat, s elkezdték fújni. Odamentek a többi gyerekhez, s dicsekedve mondták:

- Lám, hogy becsaptam az embert - azt mondja -, öt forintot kért, s én elcsaltam nyolcért!

Így aztán a hír eljutott haza az apjukhoz is. Az lesütötte a fejét, s szégyellte magát, hogy neki milyen buta fiai vannak. Máig is élnek, ha meg nem haltak.

A kis hal hálája

Volt egyszer egy szegíny özvegyasszony. Annak volt egy olyan tizenöt-tizenhat év körüli fia. Egy szép napon mondja az asszony a fiának:
- Eredj ki, fiam, a folyóra, hozz egy kártyus vizet, me holnap akarok sütni egy kis kenyeret, legyen amivel dagasszak!
Kiment a fiú, megmerítette a kártyust. Ahogy teli volt, látja, hogy a folyón lefelé jön vagy tizenkét halász. Letette a kártyust maga mellé, és úgy bámulta, még a halászok elmentek. Akkor fölemeli a kártyust, vigye bé a vizet, meglátja, hogy a kártyusban egy kis hal fickándozik. Felemeli, hogy öntse vissza a folyóba, a kis hal megszólal:
- Amér megmentetted az életemet a halászoktúl, bármifíle szüksíged lesz, csak gondolj rám, minden teljesülni fog!
Hazavitte a fiú a vizet. Reggel korán mondja neki az édesanyja: - Hallod, fiam, még megdagasztom a kenyírnek valót, eredj ki az erdőre, hozzál egy kis fát, amivel kihevítsük a kemencét!
Ki is ment a fiú, látott egy sorban tizenkét méter fát összerakva. Felállott a leghátulsó méter tetejire, volt vélle egy kis ostor, avval elkezdett pattogatni. Ajjutott az eszibe, ha megindulna ez a sok méter előtte hazamenni. Csuda történik, a méter elkezd menni, ű pedig a tetejin pattogatott. Mikor béírt a városba, az egísz város csudájára állott, hogy az a fiú előtt menyen a fa hazafelé.
Abban a városban lakott egy király. Volt egy gyönyörűséges szép lánya. Aztat annyira féltette a király, soha a szobábúl ki nem engedte. Két-három nő vigyázott rá. Mikor azok a nők meglátták a famenetet, elkezdtek csudálkozni. Mondják a királykisasszonynak, jöjjön hamar az ablakhoz, nízze meg a csudát. Oda is ment, kinízett. A fiú meglátta a fa tetejirűl, megakadt a szeme rajta. Odakiált:
- Te szép lány, lennél terhes éntüllem!
A fiú hazament a fával. Telik-múlik az idő, a királykiasszonynak születik egy kisfia. A király, mikor megtudta, haragudott, bosszankodott. Nem tudta elgondolni, ez a csuda hogy történhetett. Hivatta az összes legínyeket a városbúl, egy rakásra gyűjtötte űket. A kis unokája már tudott járni, és azt mondja a király:
- Akihez a gyerek menyen, allesz az apja!
Hát csak mi törtínik? A kisgyerek odaszalad a szegény özvegyasszony fiához.
- Te volnál az? - mondja a király. - Ezennel kitagadlak benneteket!
Hozatott egy nagy hordót, belétette a lányát, urát, unokáját, kivitette a hordót a folyóra, leeresztette a vizen, hadd menjenek! Vitte a víz űket. Egyszer mondja a királylány:
- Férjem uram, olyan éhes vagyok, enném valamit! -Kérdi a férfi:
- Szereted a tejes puliszkát?
Alighogy ezt kimondja, ott egy nagy tál tejes puliszka előttök, három kanál mellette. Nekifognak, esznek. Mikor jóllaktak, kérdi a királylány:
- Hogy csináltad eztet?
Elmondta, hogy hogy járt ű a kis hallal.
- Hát akkor te poroncsolj neki, hogy legyen víge ennek az utazásnak!
Alighogy a férfi elgondolta, a hordó a parthoz ütődik, mind a hárman egy szép rítre hullottak a hordóbúl.
- Most már mit csináljunk? - kérdezte a fiú. Mondja a királykisasszony:
- Gondolj egy szép kastélyt, ami színaranybúl legyen, abban étel-ital fogyhatatlan legyen! .
Mikor eztet végiggondolta, ott állott előttök egy szép aranypalota. Megolvasták, kilencvenkilenc szobábúl állott. Volt még egy századik is, de elég volt nekik a kilencvenkilenc, a századikra rá se gondoltak. De ennek a palotának olyan híre támadt, még a királyhoz is eljutott. Jöttek grófok, hercegek megbámulni a szép palotát. Egy éjjel megálmodja a férfi, előtte volt a kis hal, azt mondja neki:
- Holnap eljő a király. A századik szobában ott van a király ábrázatja és a királyné ábrázatja, de ne mutasd meg nekik, hanem mikor a király kimúlatta magát, én lopok egy aranypoharat a király zsebibe! Mikor elindulnak, keresd meg az egísz palotában, szaladj a királyhoz, mondd, hogy megloptak!
Másnap reggel jött egy futár, jelentette, hogy írkezik a király egy század katonával. Meg is írkeztek. Volt ott enni-innivaló mindenkinek. Megbámulta a király és a királyné a szép aranypalotát. Itt ültek vendígsígbe három nap és három íjjel. Negyedik nap reggel, mikor megreggeliztek, a király búcsút vett az aranypalota gazdájátúl, összeszedte a katonáit, elindultak. Alig mentek a palotátúl vagy száz lípísre, futott a gazda utánnok:
- Felséges királyom, megloptak. Elveszett egy aranypoharam! Megkerestík az összes katonáknál, egynél se találták. A király már bosszús volt, odakapott a zsebihez, megérzi, hogy az ű zsebiben van. Kiveszi nagy szégyennel, odaadja. Megszólal a palotatulajdonos:
- Felséges királyom, jöjjenek vissza!
Ahogy visszamentek, bévezetik a királyt a századik szobába, és mondja:
- Felséges királyom, itt ez a takaró alatt egy pár embernek van az arcképe, az én apósomat és anyósomat ábrázolja.
Mikor levettík a takarót, a király nagy csudálkozva látja a saját arckípit és a felesígiét. Elgondolkozott, megkérdezte:
- Tulajdonképpen uraságod kicsoda?
Elmondta osztán, hogy ű az a szegíny fiú, akit a király leányával, unokájával a vízre tett. Azt is elmondta, hogy milyen csuda törtínt. A király úgy megörült, összevissza csókolta vejit, leányát, unokáját. Û is ottmaradt, onnan kormányozta az országát. Még máma is ott van, ha meg nem halt.

A háromágú tölgyfa tündére

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon, de még az Óperenciás-tengeren is túl, lakott a zöld királynak egy fia. Egyedül volt a kastélyban, hát unatkozott. Vette fegyverét, kiment vadászni. Mihelyt kiért az erdőbe, talált egy nyulat. Célba vette, hogy lelője. A nyúl rimánkodni kezdett:
- Bocsáss meg, királyfi, jó tettedért jót várj hadd meg az életemet.
Meghagyta a nyúl életét, nem bántotta. A nyúl elszaladt. Talált aztán egy rókára. A rókát is célba vette, és a róka is azt mondta:
- Ne lőj le, királyfi, hadd meg az életemet, jó tettedért jót várhatsz.
Azt is elbocsátotta, s ment tovább az erdőbe. Talált aztán az erdőben egy kis őzet. Azt is célba vette, hogy lelője, az is visszaszólt neki:
- Királyfi, bocsánatot kérek tőled, hadd meg az életemet, mert jót mondok neked, majd még megköszönöd.
Elbocsátotta azt is. Azt mondja neki az őz:
- Kegyes királyfi, megmondom most az én hálámat. Menj be az erdő közepéig. Találsz ott egy háromágú tölgyfát. Vágj le abból egy ágat. Majd abból az ágból kijön egy tündérkislány. Az lesz a feleséged. De vigy magaddal egy kicsi vizet, netalán szükség lehet rá.
El is ment a királyfi, meg is találta a tölgyfát, le is vágta róla az ágat, ki is jött abból egy szép tündérlány. Rögtön rikoltott a királyfinak:
- Jaj, vizet, mert megfulladok.
Forgott a királyfi ott körül kereken, hogy a vizet elővegye, de a flaskó feldűlt, és a víz kifolyt. A szép tündérlány meghalt. Nem volt mit tenni, felvette az ölébe, elvitte haza, eltemette.
Telt-múlt az idő, megint elment vadászni. Megtalálta a rókát.
- No, kegyes királyfi, bocsánatot kérek, jó tettedért jót mondok. Menj el megint az erdőbe, oda, ahol a tölgyfáról egy ágat már levágtál volt. Vágj le még egy ágat, mert abból is egy szép tündérlány jő ki. De vizet vigy neki, mert szükség lehet reá.
Járt a királyfi erre, arra, hogy vizet kapjon ott az erdőben, de nem talált. Volt nála egy kulacs bor. Gondolta, hogy hát az is jó. De megint úgy járt, mint a múltkor. Levágta az ágat, kijött abból is egy szép tündérlány, ő bort adott neki, de a lány mégis meghalt, mert a bor igen erős ital volt neki. Nagy búban volt a királyfi, hogy abból is kifogyott. Felvette azt a lányt is, hazavitte nagy szomorúan, hogy milyen szerencsétlen ember is ő. Az isten megadta neki a szerencsét, s ő nem tudta felhasználni. Eltemette azt a lányt is, szép rendesen.
Búsult, búsult egy darabig, de aztán megint elment az erdőbe vadászni. Találkozott akkor a nyúllal.
- No, kegyes királyom, jó tettedért jót mondok. De gyere velem, hadd mutassam meg, hol van az élő víz.
Elmentek ketten, megtalálták a forrást.
- Vigyél vizet innen magaddal. Menjünk most tovább.
Megtalálták a tölgyfát, amelyről a királyfi már két ágat levágott; a harmadik ág még rajta volt.
- No, most vágd le ezt a szép tölgyágat.
Levágta, s abból is egy szép tündérlány jött ki. Kiált is rögtön a lány, azt mondja:
- Vizet, vizet, mert megfúlok!
A kis nyúl kapja a kancsót, odanyújtja a kislánynak. Az jót ivott belőle, és megmaradott, nem halt meg. Akkor a kislány letérdelt a királyfi előtt, bocsánatot kért tőle, hogy kiszabadította a tölgyfából. Elmondta neki a sorsát:
- No, tisztelt királyfi, engemet az isten néked rendelt ezen a világon. Köszönöm jótettedet. Hárman voltunk testvérek, de meg voltunk mindnyájan átkozva, hogy ne tudjunk megszaba­dulni ennek a tölgyfának a gyökerétől, valameddig egy ember le nem vágja. Ezentúl már együtt leszünk mi ketten ezen a világon.
Megölelték, megcsókolták egymást. A kis nyúl ott ugrált előttük, örvendezve, hogy megszabadították az ő kedves asszonyát.
No, útra keltek mind a hárman. Mentek, de útközben, mielőtt haza érkeztek volna, a városon kívül volt egy szép kút. Oda leültek, megbeszélték most már a maguk sorsát. Azt mondja a tündérlány a királyfinak:
- Tisztelt kedvesem, sajnálom fáradságodat, de én ebben a tündérruhában nem vagyok bátor bemenni a te kastélyodba. Hagyjál itt engemet a kis nyúllal. Menjél előbb csak te haza, hozzál nekem új ruhát.
Ott is maradt. A királyfi elment, hogy hozzon neki ruhát. De örömében sok időt töltött otthon, vadonatúj ruhát csináltatott a tündérlánynak. Várták ők, várták a királyfit, de csak nem érkezett vissza.
Jártak a kútra sokan vízért. A tündérleány azért, hogy ne lássák ott a kútnál tündérruhában, felmászott arra a nagy fűzfára, amely árnyékot tartott a kútnál. A kis nyúl meg elment eleséget keresni.
Kiment a kútra egy boszorkányné is, vizet meríteni. Betekint a kútba, lát egy fényes fehérségű szép tündért. A tündér már fenn volt a fűzfán, de képe meglátszott a vízben. Tekintett a boszorkány erre, arra, de élő személyt csak nem látott. Végül is azt gondolta, hogy az a kép a kútban az ő képe. De végül mégis meglátta a tündérlányt fenn a fán. Levette a fáról, megkérdezte, hogy mi okból hágott oda. A tündérlány elmondta, hogy mi minden történt véle, s hogy őt egy királyfi szabadította meg. Mindent, mindent elmondott annak a boszorkányné­nak. Azt is, hogy épp most várja ő a királyfit, hogy más gúnyát hozzon neki.
Akkor a boszorkányné megfogta, és bedobta a kútba a tündérlányt. Volt neki is egy lánya: elment gyorsan haza, kivezette a maga lányát a kúthoz, és felhágatta azt a fűzfára.
Odaérkezett a királyfi a gúnyával. Szólítgatta a tündérlányt, keresi, hogy hol lehet az ő menyasszonya. A tündérruhát már felvette a boszorkányné lánya, de ő maga, hiába, mégis fekete volt.
Meglátja végre a kis nyulat a királyfi, kérdi attól is, hogy hol van a lány:
- Én itthagytam - mondja a kis nyúl - a kút mellett. Elmentem valami eleséget keresni, közben felmászott a fűzfára.
No, már nézik körül kereken, hát hol van az a lány a fán. Mondja a királyfi neki:
- Szállj le onnan, öltözzél fel!
Mikor leszállt a fáról, látja az ábrázatát, hogy csúnya, fekete. Pedig milyen szép volt! Mi történt vele?
- Ó, lelkem, kedvesem - mondja a boszorkányné lánya -, a nap sugara reám tűzött, megfogta az egész ábrázatomat.
Felöltöztette így is a királyfi, azt gondolta, hogy ő a tündérlány. Elvitte haza. De abból a tündérlányból, az igaziból, akit a boszorkányné bevetett a kútba, lett egy szép aranyhal. De hagyjuk most még azt az aranyhalat a kútban.
A cigánylány élt, élt a királyfival, felesége volt neki. Elment egyszer a boszorkányné a lányához. Mondja neki:
- Vajon nem történik-e valami még abból, amit azzal a tündérlánnyal csináltunk? Mert én kijártam a kúthoz, és egy szép aranyhalat láttam a vízben. Hátha abból a lányból lett az a hal? Azt tanácsolom én neked, fiam - mondja a lánynak -, tedd magad beteggé. Mondjad a királyfinak, addig nem fogsz meggyógyulni, amíg azt az aranyhalat, amely abban a kútban van, ő ki nem fogatja.
A királyfi azt is megcselekedte a kedveséért. Kifogatta az aranyhalat, megfőzték; a boszor­kányné lánya evett belőle, és íme, meggyógyult. De mikor a szakácsné tisztította a halat, egy pikkelyecske, egy halpénzecske leesett a földre. Ahogy a földben az kifakadott, lett egy szép aranyalmafa. Az a fa minden éjszaka megvirágzott, délig megért az alma rajta, de éjszaka mindig elvitték a gyümölcsét.
Gondolkodóba esett a király, vajon mi lehet az oka, hogy ők annak a fának a gyümölcsét nem tudják használni. Nem tudta, hogy annak a gyümölcsét a tündérek hordják el. No, de a boszorkányné megint elment a lányához. Mondja a lányának:
- Mi dolog ez? Valahogy még kiderül, hogy nem te vagy a tündérlány. Ki kéne vágatni azt a fát!
Mondta is hát a királyné a királynak:
- Semmi hasznát nem vesszük annak a fának! Vágasd le onnét, hogy többet ne is lássuk!
Volt a szomszédban egy szegény ember. Azt hívatta el a király, hogy vágja ki a fát. Ki is vágta az rendesen, de mikor a szegény ember hasigálta, aprítgatta a fát, egy kis darab kiesett belőle. A szegény ember pedig látva, hogy aranyfa ez, azt a kis darabot betette a zsebébe azzal, hogy hazaviszi kincsnek. A király nem tudta, hogy a szegény ember valamit elvisz onnan, megfizette a fáradsága díját. A szegény ember hazament. Letette azt a kis darabka fát, melyet a zsebében vitt, a tűz mellé a kis szegletbe. Az ott megmaradt, de a fa többi részét a királyné elégette.
A szegény ember házában pedig, amikor este lett, olyan világosság támadt, hogy gyertya nélkül is láttak. Mondja a feleségének a szegény ember:
- Bizonyára ez a kis fadarabocska világít.
Úgy is volt.
Másnap elment a szegény ember munkába feleségestül, lányostul. Jó reggel elmentek, a házat ki se seperték, s az ágyat se rendezték el. Estére, mikor hazaértek, hát az ő házuk ki van seperve, az ágy felékesítve, minden rendesen. Gondolták magukban, ki járhat az ő házukban, aki úgy dolgozik, mikor ők mindent szerteszét hagytak.
Másnap reggel újra készültek, hogy menjenek a királyhoz, munkába. De most otthon hagyták a lányt elrejtve, hogy lesse meg, ki jár az ő házukba. Megint úgy hagyták szerteszét minden portékájukat. A lány az ablak alatt állott, titkon, hogy senki meg ne lássa. Hát abból a kis fadarabból kijő egyszer csak egy tündérlány, kezd sepregetni a házban. A szegény ember lánya csak nézte egy ideig, hogy mit dolgozik az a lány, aki abból a fácskából jött ki. Aztán hirtelen beszaladt a házba, a fácskát megragadja. A tündérlány már nem bírt visszamenni a fába.
No, megkapták a tündérlányt. Annak nem volt mit csinálnia, ott maradt velük. Attól fogva a két lány együtt ment el a király udvarába, munkába. Egyszer a király mesét akart hallani. Mondott ez is mesét, a másik is egy mesét. Rákerült a sor a tündérlányra. Mondja a király:
- No, mondjál már te is egyet, te vagy itt a legszebb. Lássuk, mit láttál, mit próbáltál életedben.
A tündérlány erre elkezdte mondani. Éppen az ő kedveséről kezdett mesélni:
- Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyfi. Kiment az egyszer vadászatra, találkozott egy kis nyúllal... - És végig mondta az egészet addig, hogy: “Én vagyok az a tündérlány, akit a királyfi a tölgyfából kivett!”
Megölelte erre a lányt a királyfi, elzavarta a boszorkány lányát, s elvette feleségül a tündérlányt. Máig is élnek, ha meg nem haltak.

gyermekimádságok:

EVÉS ELŐTT

Tőled vártam segítséget,
Erdő, mező gondozója;
Amit adtál előttem van,
Légy most ennek megáldója!
Ámen.
Boros Gergely

... és EVÉS UTÁN

Asztalomnál csendben ülve
Hálát adok, Istenem!
Mert megadtad ételem,
Légy tovább is énvelem!
Ámen.
Boros Gergely

MÁJUSI ÉNEK

Csobog már a kis patak,
Zöld a lomb, a rét;
Méhe zsong, virág fakad,
Szellő zúg mesét.
Illat száll, madár dalol,
Felhőtlen a táj.
Halljátok-e gyermekek?
Hív a napsugár!

Hív az erdő, hív a völgy,
Hív a szép határ:
Menjetek vidulni hát,
Míg virít a nyár.
Szedjétek gyümölcseit,
Míg felétek int,
Míg az őszi hervadás
Itt nem lesz megint.

Ha megvirrad keleten
S fölsuhan a Nap,
Hálaima mondásra
Ne légy hallgatag;
És este se késlekedj
Fohászt zengeni
Ahhoz, ki a föld porát
Átmelengeti.

Ahhoz, ki a hó alól
Zöld tavaszt fakaszt
S tarka nyárrá bűvöli
Halkan a tavaszt.
Ahhoz, aki őszt ad és
Őszre szép telet,
Áldásokkal hintve be
Földi életed.
Piován Győző

Nem tudom, ezt az oldalt ismeriktek-e, de csak ajnlani tudom: http://egyszervolt.hu/3d/fomenu/

Fut a vonat

Ez nagyon aranyos:
Kukurikú, jó reggelt

Kukurikú, jó reggelt,
Szól a kakas, ha felkelt.
Rajta, rajta gyermekek,
Ágyatokból keljetek.

És akkor beadok a közösbe még néhány találós kérdést is

Gyümölcs vagyok

Mikor fekszel, ő akkor kél

Mikor fekszel, ő akkor kél.
Egyszer egész, máskor csak fél.
Nincsen tüze, mégis lámpás,
A vándornak szinte áldás.

Úton megyen, nem poroz

Úton megyen, nem poroz,
Vízen megyen, nem csobog,
Nádon megyen, nem suhog,
Sáson megyen, nem susog,
Esõ éri, nem ázik,
Ha fagy éri, nem fázik.
Mi az?

Akkor vagyok legmelegebb

Akkor vagyok legmelegebb, amikor hideg van. Akkor vagyok leghidegebb, amikor meleg van.
Mi az?

Egy kis házban

Egy kis házban öt kis szoba sorakozik szépen, öt kis ember bújik oda melegedni télen.
Mi az?

Kiszámolók

Csiteri, csütöri, csütörtök,
Dinnyét lopott az ördög.
Bugyogójába dugta,
Nem fért be a pokolba,
Öreg pásztor elfogta,
Móresre tanította.

Elszaladt a kemence
Teli pogácsával,
Utána a tanító
Minden diákjával.
Inc-pinc palavinc,
Jancsi, Pista te vagy kint!

Mutogatós mondókák

Mutogatós mondókák 2

Ez a szemem, ez a szám,
ez pedig az orrocskám.
Jobbra, balra két karom, forgatom, ha akarom.
A lábamon megállok, s ha akarok ugrálok

Csiga -biga palota-háztetőt mutatsz a fejed felett
Nosza, hol az ajtaja-ajtóra mintha kopognál
ajtaja nincs-nemet mutatsz
ablaka sincs-szintén
sehol egy luk, hogy-szét tárod a kezed
békukkincs - kezedből távcsövet formálsz és a szemed elé tartod.


​

Alma, alma, piros alma
Odafenn a fán,
(két kéz a has előtt gömböt formál)
ha elérném, nem kímélném,
Leszakítanám.
(nyújtózás egyik, majd másik kézzel)
De elérnem nincs reményem
(lábujjon nyújtózkodás)
Várom, hogy a szél
Azt az almát, piros almát
Lefújja elém.
(hajlongás, lehajolás, felszedés imitálása)​

​

Ökölütögető

Töröm,töröm a mákot.
Sütök vele kalácsot.
Édes mézzel megkenem,
Neked adom Kedvesem.

Lovagoltatók

Trapp,trapp, trapp,
Lovam trappolgat.
Hegyen-völgyön, alagúton,
Nem tévedünk el az úton.

Sima út, sima út,
Göröngyös út, göröngyös út.
Kátyú!

Gyí, te fakó, gyí, te szürke,
Gyí, két lovam fussatok,
Gyorsan, gyorsan a faluba,
Ott kaptok majd abrakot.