Verses tüntetés a színművészeti épülete előtt, szolidaritási akciók több városban is

Közben távozott a tanári karból Bárdos András tévés újságíró is.

Verses tüntetésen álltak ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak egyetemfoglalása mellett szerdán este az intézmény épülete előtt.

A megmozdulás Parti-Nagy Lajos verses szavalatával indult el, ahol a továbbiakban Petri György, Mesterházi Mónika, Szabó Lőrinc, József Attila, Orbán Ottó, és mások verseit olvasták fel a több ezer, az utcában összegyűlt támogató előtt.

Ezután az egyetem hallgatói olvastak fel alkalomhoz illő költeményeket, többek között Petőfi Sándortól és Baka Istvántól is. Az eseményt ismét az egyetemfoglaló diákok éneklése zárta, ezúttal egy mezőségi, erdélyi népdalt adtak elő, a tömeg utána azt skandálta, „Szabad Ország, Szabad Egyetem!”

A tüntetés végén a Budapestről a kormány által elüldözött CEU egy képviselője is szolidaritását fejezte ki az egyetem iránt. Az eseményen az ATV információ szerint részt vett többek között Alföldi Róbert és Kútvölgyi Erzsébet is.


Pécsett eközben „szolidaritás flashmobot” tartottak a Széchenyi téren az egyetem diákjai mellett. Erről a Szabad Pécs közvetített:

Szegeden is kifejezték szolidaritásukat az SZFE diákjai mellett: a város egyetemének bölcsészettudományai karára egy „SZFE veletek vagyunk” feliratú molinó került ki. Igaz, a szeged.hu beszámolója szerint ezt az egyetem vezetése később levetette onnan.
szfe_szeged.jpg


Ezen kívül a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia vezetősége is közölte, hogy szolidáris a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel, aminek a hallgatói több napja az átszervezés ellen tiltakoznak.

Közben szerda este Bárdos András, az MTV, az RTL Klub, a TV2 és a Story Tv korábbi műsorvezezetője is bejelentette, hogy már nem dolgozik az intézményben - írja a 24.hu. A lapnak nyilatkozva elmondta:

„Mindenki a saját lelkiismerete alapján kell, hogy döntsön egy ilyen helyzetben. Én már az SZFE modellváltásának bejelentésekor úgy éreztem, hogy az egyetem és én nem fogunk összeilleni.”
 
Természetesen emberek, igaz a felsorolt jelenségeket, hosszu ideig betegségként kezelték.
Szerintem az is evidens, hogy meddő életformák, erre nem lehet alapozni életet, családot.
Még hosszabb ideig természetesnek vették.
Majd a kialakuló kereszténység tette üldözendőnek
Nem is rájuk alapozzák a szaporodást, de, az életet és a családot ugyanúgy szeretik és élik.
 
evidens, most már csak az elmélet kell, hogyan engedték meg a nagylekü románok, hogy a magyarok letelepdhessenek Erdélyben és persze még pár épületet is el kell tüntetni
Hm.
Kérdezd meg az akkori magyar vezető réteget miért mentek háborúzni?
Miért nem tudtak a fenekükön maradni?
Most is arra számítanak a leszármazottak hogy ha visszakapnák akkor ki lehet hasítani onnan is jó nagy birtokokat.
Ha horthy kiugrik akkor nem a románokat gyülölnék egyesek hogy ezt megtették helyette...
De még arra is béna volt.
Inkább feláldozott többzsázezer magyar állampolgárt. Ezt akár hazaárulásnak is tekinthetjük.
 
Nem nem...a történelmet a túlélők írják!
Mi az amit hamisnak tartassz?
például itt van ez a második világháboru, vegyünk egy jó távoli példát például Japánt. A történelemet írók azt mondják rettenetes bűnöket követtek el, százezreket mészároltak le ... és mindezért 28 (huszonnyolc) embert felelőségre is vontak, igaz volt amelyik pár év múlva miniszter lett.... hogy is van ez, én nem értem, 28 ember elviszi a balhét?
 
Utoljára módosítva:
Hm.
Kérdezd meg az akkori magyar vezető réteget miért mentek háborúzni?
melyik háborúról van szó?

Most is arra számítanak a leszármazottak hogy ha visszakapnák akkor ki lehet hasítani onnan is jó nagy birtokokat.
ha visszakerülne az a rengeteg altalajkincs egészen más lenne az ország helyzete ... remélem nem gondolod, hogy a románoknak azért kellettek a területek, hogy kapálhassanak.
Ha horthy kiugrik akkor nem a románokat gyülölnék egyesek hogy ezt megtették helyette...
nem árulta el a szövetségeseit... ez van a történelem nem árulóként tartja nyilván. A románokról pedig csak azt tudják, hogy minden háboruban elárulták a szövetségeseiket.
Inkább feláldozott többzsázezer magyar állampolgárt. Ezt akár hazaárulásnak is tekinthetjük.
minden ország feláldozta az állampolgárait ... és hősi halottakként tiszteli, sőt a hozzátartozóikat még mostanáig támogatja is. Ami a hazaárulás vagy nemzeti hőst illeti, esetleg nézd meg a youtubeon a magyarországi újratemetését.
 
például itt van ez a második világháboru, vegyünk egy jó távoli példát például Japánt. A történelemet írók azt mondják rettenetes bűnüket követtek el, százezreket mészároltak le ... és mindezért 28 (huszonnyolc) embert felelőségre is vontak, igaz volt amelyik pár év múlva miniszter lett.... hogy is van ez én nem értem,
Mert nem a bosszú a lényeg.
Lehetett volna az is.
De, megbocsátással többet lehet elérni mint a példa is mutatja.
Persze kína és japán azért nem puszipajtások még most sem...
 
melyik háborúról van szó?
Arról amelyikben elveszítették magyarország 2/3-át...
ha visszakerülne az a rengeteg altalajkincs egészen más lenne az ország helyzete ... remélem nem gondolod, hogy a románoknak azért kellettek a területek, hogy kapálhassanak.
A magyar nagybirtokosoknak sem kapálásra kellett volna..
nem árulta el a szövetségeseit... ez van a történelem nem árulóként tartja nyilván. A románokról pedig csak azt tudják, hogy minden háboruban elárulták a szövetségeseiket.
Haha.
Nem TUDTA elárulni mert arra is BÉNA volt.!
A románok nem az idegen hatalmakat nézték hanem SAJÁT államukat!!
Ez az amit a mai magorok sosem értenek meg.
minden ország feláldozta az állampolgárait ... és hősi halottakkén tiszteli, sőt a hozzátartozóikat még mostanáig támogatja is.
Igen nevezzük őket hősnek...biztos boldogok a hozzátartozók..
De, az hogy olyan embereket áldoznak fel akik az állam ellen semmit sem tettek csak kiszolgáltatták őket egy idegen megszálló hatalomnak.
(ne hozz külföldi hasonlatot mert itt a hazairól van szó)
 
Vissza a témához.
A HírTV-ben reagálta a Színház- és Filmművészeti Egyetem polgárai mellett kiálló szimpátiatüntetésen elhangzottakra Vidnyányszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, az SZFE-t fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke péntek este.
Színházi kollégáim jeleznek külföldről, hogy már megkapták az információt. Természetesen egy bizonyos forrásból kapják meg. Egyszerűen fájdalmas”
válaszolta Vidnyánszky, aki szerint a diákok vagy „nem látják, vagy nem akarják látni, hogy eszközként vannak felhasználva”.

„Régóta nem az egyetemről van szó, hanem kormánybuktatási álmok kapcsán szövetkeznek megint csak ugyanazok az erők”
 
Vissza a témához.
A HírTV-ben reagálta a Színház- és Filmművészeti Egyetem polgárai mellett kiálló szimpátiatüntetésen elhangzottakra Vidnyányszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, az SZFE-t fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke péntek este.
Színházi kollégáim jeleznek külföldről, hogy már megkapták az információt. Természetesen egy bizonyos forrásból kapják meg. Egyszerűen fájdalmas”
válaszolta Vidnyánszky, aki szerint a diákok vagy „nem látják, vagy nem akarják látni, hogy eszközként vannak felhasználva”.

„Régóta nem az egyetemről van szó, hanem kormánybuktatási álmok kapcsán szövetkeznek megint csak ugyanazok az erők”
Kihagyod a legütősebbet ugyanonnan
„Micsoda erők?” - kérdezett vissza a műsorvezető Földi-Kovács Andrea.

Félelmetes erők. Rá kell nézni, ez egy hadsereg, amely az interneten leledzik, ez egy nemzetközi csapat. Színházi kollégáim jeleznek külföldről, hogy már megkapták az információt. Természetesen egy bizonyos forrásból kapják meg. Egyszerűen fájdalmas”
Ez mutat rá az üldözési mániájukra
Félelmetes erők. Rá kell nézni, ez egy hadsereg
 
Félelmetes erők. Rá kell nézni, ez egy hadsereg, amely az interneten leledzik, ez egy nemzetközi csapat.

ez van, hűen követik Charles Gati 5 pontját, ha más nincs jók lesznek a diákok is. Gy. Németh Erzsébet már így fogalmazott: “a Demokratikus Koalíció szerint a színművészeti hősies hallgatói úgy foglalták vissza az egyetemüket, ahogy nekünk, magyaroknak kell majd visszafoglalnunk a hazánkat a Fidesztől. “
 
Új műsor az ATV Puzsérral :D

Amiben igaza van, hogy a média annyira a nagy ellenáló hősökké magasztalta adiákokat, hogy már nem léphetnek vissza. Ez tipikusan a más f... verni a csalánt esete. Nekem semibe se kerül, neki meg tönkre teheti az egészéletét, különösen, hogy maga a művész
másként éli meg a dolgokat (szerintem). Egyébként meg egy jó aluminium labdaütögetővel verném pofán azokat a politikusokat akik háborút szitanak. Az ő harcterük a szvazás, nem diákoknak vagy más hőbörgőknek kell az utcán megmutatni a tutit, hanem nekik kell elég embert meggyőzniük. Ez az iszonyatos gyűlöletkeltés az állam ellen hihetetlenül primitív és szerintem kontraprodúktiv. Attól, hogy valaki az okmányirodaában dolgozik nehogymár felmondjon, mert kiszolgálja a "diktatúrát", vagy Orbán hadserege, a magyar katona Magyarország védelmére esküszik nem Viktor védelmére. Nem lehet x évente lecserélni a teljes államaparátúst. Volt rá törekvés a rendszerváltáskor, amikor sok demokrata, de a dolgokhoz semmit vagy alig értő emberke került hatalomra.
 
Voltak egyáltalán iraki menekültek?

Ezt akkor majd ernoe kikeresi, én viszont felvetném, hogy a melegeknek, transzneműek pl nincsenek olyan jogaik Mo-n, mint a németeknél. Ők is emberek, bár kormányoldalon felteszem rosszabbak az ellenzékieknél, akik viszont nem is emberek... ;-)

A magyar családpolitika "fehérek és gazdagok" számára lett kreálva.
A cél "fajnemesítés" - ennek utánaolvashatsz a miniszterelnök nyilatkozatainál.

A magyar parlamentben a nők aránya 12,6%, ennél sokkal rózsásabb Afganisztán is ahol 27,7% nö.
Szívesen feltárom neked hol van a diszkrepancia a törvények és a gyakorlat között de az itt nem fér a keretbe.



Nem emlékszem, hogy egy Fidesz képviselő tiltakozott volna ez ellen a beszéd ellen!
 
Természetesen emberek, igaz a felsorolt jelenségeket, hosszu ideig betegségként kezelték.
Szerintem az is evidens, hogy meddő életformák, erre nem lehet alapozni életet, családot.

Ne beszélj marhaságot mert a Nationalsozialismus ideológiáját visszhangzod, ök is meg akarták mondani kinek az élete "értékes"
Csodálom, hogy nem követeled a papok, szerzetesek és az apácák, a meddők vagy egyedülállók kiközösítését.

Miért tilos Gender-elmélettel foglalkozni Magyarország? Hogy a nép ne tudja meg, hogy a biblia egy nem tudományos mű.

Érdekes, hogy Magyarországon a népszaporulat 1980 ota negativ, évete 27-30.000 emberrel kevesebben élnek az országban.

Bölcsebb lenne egy normális családpolitika,
- ahol az egyneműek is kivehetnék a részüket a gyereknevelésben,
- ahol az egynemű párok életük végéig támogatnák egymást, az csökkentené a szociális kiadásokat....
 
Ne beszélj marhaságot mert a Nationalsozialismus ideológiáját visszhangzod, ök is meg akarták mondani kinek az élete "értékes"
nem kell túlcifrázni a dolgokat ... kedves Ernoe ez a valóság, az USA-ban 1973-ig, Európában 1977-ig, Kínában 2001-ig mentális zavar volt a homoszexualitás, tehát pár évtizeddel korábban még hivatalosan betegségként tekintették (ma csak nemhivatalosan).
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,302
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére