Veszélyben a rekordhosszú pad

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A svájci Appenzell kanton kormányzata el akarja bontani a több mint egy kilométeres különlegességet.

A hatóságok pénteki közleménye szerint semmi szükség egy ilyen hosszú pihenőpadra a Kronberg hegyen, ráadásul az érintett kirándulóhelyen már amúgy is van elég más ülőalkalmatosság.

Az 1013,32 méteres, fából készült objektumot egy helyi sajtgyár építtette tavaly reklámfogásból, egy közjegyző formálisan is világrekorddá nyilvánította.

Az építtetőnek még módja van a fellebbezésre.

A-leghosszabb-pad.jpg

almamag78

Kitiltott (BANned)
1. Irigylem a svájciakat a problémájuk miatt :)
2. A sajtgyárat elhívhatnánk Pestre, hátha ők hamarabb megépítenék a metrót... vagy legalább több padot telepítenének a fővárosunkba... amin persze nem a csövesek feküdnének...
3. Mondjuk azért az sokatmondó, hogy a hosszú padon többen is ülnek, de a régi padon (ami ezzel szemben van) senki. Bár ez lehet a fotósnak köszönhető, de akkor le a kalappal előtte, mert nagyon jól illik a kép a sztorihoz :D
4. Meg ha megnézzük a sajtgyár padjai jobban illenek az erdő miliőjéhez: ugyanis zöldek :)
5. Továbbá nagyszerű marketingfogás: ügyes: mivel nem TV-s reklámokra költenek, hanem társadalmi haszonnal járó dologba fektettek be
:cool:
6. A hatóságnak biztosan kétoldalú irigykedéssel járó kisebbségérzete van... (tudjátok mint a kisfiúknál tinikorukban, amikor méregetik egymás szerszámait: hát van ilyen :D hogy hosszabb és jobb a másiknál :D)
 
Utoljára módosítva:

hg1dmt.

Kitiltott (BANned)
A sajtgyár az építő, de a terület közterület. Sajnos nem sok esélyük van a terület tulajdonosa ellen -fellebbezés után sem. Egyre több helyen tüntetnek el képbe illő, hasznos, megszokott jellegzetességeket. A Gellért - hegyi citadellánál, egy tájba illő szuvenír sor van több évtizede. Valamelyik Európai Uniós akárkit oda vittek mulatni. Nem tetszett neki, Elbontást rendeltek el.-"...A nemzeti vagyon részét képező Citadellával kapcsolatban folytatott közigazgatási eljárási határozat október 1-jén mondta ki, hogy az eddigi használat, hasznosítás nem felel meg a világörökségi törvényben foglalt követelményeknek, ezért a Citadellát használó, hasznosító személyek, társaságok és cégek kötelesek az általuk birtokolt területeket 30 napon belül a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. mint az állam tulajdonosi jogait gyakorló szerv birtokába adni." Nem az számít, mi kell az oda látogatóknak, hanem, hogy hozhassanak még egy böszme rendeletet.
 
almamag78

Kitiltott (BANned)
A Gellért - hegyi citadellánál, egy tájba illő szuvenír sor van több évtizede. Valamelyik Európai Uniós akárkit oda vittek mulatni. Nem tetszett neki, Elbontást rendeltek el.-".... Nem az számít, mi kell az oda látogatóknak, hanem, hogy hozhassanak még egy böszme rendeletet.

Szerintem ezt egy kicsit elhamarkodottan írtad!;) Gondold végig!
Ugyanis, eddig az volt, hogy "megtisztították a terepet az árusoktól", volt tüntetés, hogy ne csinálják, meg minden... majd jövőre valamilyen tejfölösszájú bandája betámadja (az amúgy jól jövedelmező) helyet azon a címen, hogy hát a nép tüntetett, és mégis kell az oda... törvénymódosítás... aztán már csak egy szűk kör árulhat majd ott... ilyenkor kellene összefogni, és bojkottálni a tejfölös szájúak haszonszerzéséért feláldozott / feldúlt megszokott kerékvágást... csak kár, hogy a magyar emberek többsége ezt meg sem akarja érteni, ráadásul az összefogás az ismeretlen számunkra (ilyen tekintetben):(
 
almamag78

Kitiltott (BANned)
Nem találom az elhamarkodott mondatot :)

Ironikusan írtam :) mert úgy értelmeztem, hogy bánt, hogy nincsenek ott árusok már és hogy ne félj te attól, hogy nincs ott bodé sor, mert a fejemet teszem rá, hogy tavasszal ismét lesznek ott bódésorok, csak más tulajok kezében lesznek...:(

A kínai piacról: ez egy érdekes feltevés. Szerintem az megszűnt - végleg. Bár már egy ideje a levegőben lógott, hiszen kb. 2004-ben már megkurtították 1x a piac hosszát és talán az volt az az év mikortól több kínai bolt is nyílt városszerte... tudod Newton energiamegmaradás törvénye: az energia nem vész el csak átalakul :) Meg azért a NAV-osok is elég gyakran gyakorlatoztak ott... Nyáron a délinél lévőben voltam bent és az ottani pénztáros csajszi (magyar) úgy elküldte a ku*v@ anyukájába az üzletvezetőt (aki fiatal kínai pasi volt) hogy én csakpislogtam. Elkezdi nekem, hogy napi 16 órákat telefonál a csávó (fiatal kínai) kínaiul, ráadásul nem tud magyarul és azt hiszi a csajról, hogy ha majd lassan mondja neki kínaiul akkor megérti... majd odasúgta nekem, hogy a számlatömböt nem nagyon ismeri... Azóta több kínai boltban is azt hallottam vissza, hogy az ilyen boltok tulajai kínaiak (gondolom a kínai piacról jöttek) a beosztottak meg magyarok.

De igazán a végefelé már szerintem nem is volt olyan jó hely: a kínai boltban gyakrabban olcsóbban meg lehetett kapni a cuccost, mint magán a piacon, úgy hogy nem is kell alkudoznod: ráadásul boltban fel tudod próbálni, ki tudod próbálni a dolgokat... Én a karórákat sajnálom igazán, mert a vékony csuklómra csak ott kaptam órákat :( Amit még sajnálok az a "saját márkás" termékek... tuuuuddddooodddd ugye mire gondolok? ;) A parfümöket viszont nem sajnálom: rengeteg holmim lett sárga foltos tőlük, bele sem akarok gondolni, hogy mik voltak azokba... a műszaki termékekről meg csak annyit, hogy egyszer vettünk ott egy hajszárítót, (koleszba) ami meg leégette a hajamat! Komoly! Egyszer csak azt vettem észre, hogy a fésümön a haj elkezdett füstölögni, zsugorodni, pöndörödni amikor éppen szárítottam... na hát abban a pillanatban le is tettem az "objektumot" és szétszerelésre került... azóta vettem egy normális hajszárítót (ennek több mint 7 éve, és azóta is működik)...de ha jól figyelsz a hírekre, tőlünk észak, észak-kelet irányában álltak tovább... (gyakran lehet hallani, hogy melyik határon fogtak el hamis márkás ruhákat, szóval nem nehéz kikövetkeztetni, hol kell az ilyen piacokat keresni). De amúgy mit hiányolsz? Mi az ami miatt sajnálod? Vagy csak maga miatta a feeling miatt? Mert ha csak ennyi a problémád :) ezen tudok segíteni: mögéd megyek két tál forró levessel, és hangosan elkiáltom magamat hogy "vigyázz, forró kocsi!" majd fellöklek, a nyakadba borítom a leveseket és viccesen megjegyzem félvállról, hogy "én szóltam". :D :D
 
----------------------------------------
Miért hiányzik? hmmmm.....
Minden diplomámat ott vettem. :) :) :)
......
Viccen kívül, az tetszett a legjobban, mikor azt mondta a parfümös gyerek, "Nem azért olcsó, mert hamis, hanem azért mert most loptuk"
 
Gilgames2011

Állandó Tag
Állandó Tag
Rákerestem és találtam még néhány képet a padsorról- nagyon tetszik a pad és a látkép is. Igazán szívesen majszolgatnék ezen ülve egy kis sajtot miközben csodálnám a tájat!
 
Csatolások

  • 20131227appenzell-a-vilag-leghosszabb-padja1.jpg
    20131227appenzell-a-vilag-leghosszabb-padja1.jpg
    117.2 KB · Olvasás: 120
  • Kronberg_ a_padsor.jpg
    Kronberg_ a_padsor.jpg
    131.3 KB · Olvasás: 139
  • kronberg-gleitschirm-1006-flugbilder.jpg
    kronberg-gleitschirm-1006-flugbilder.jpg
    213.7 KB · Olvasás: 120

almamag78

Kitiltott (BANned)
Nagyon sajnálom, de kezdem azt az elvet vallani, hogy mindenki úgy ügyeskedik a mai világban ahogy tud.

A sajtgyár meg szerintem elég normálisan viselkedett, hisz dönthetett volna úgy is, hogy telenyomja a padjait gyára méteres logójával is, nem???

Egy GANZ/kínais cikk nyomán jutott eszembe - nagyon OFF - :
A hiszti a be nem folyt "adóforintok" körül egy vicc... ugyanis, ha befolyik, akkor sem biztos hogy arra megy el amire kellene (lsd. eü. helyzetét manapság- fizeted a TB-t (JAH, BOCS: VONJÁK) és kb. semmit sem tudsz TB-re sem megvenni (gyógyszer), semmit sem tudsz csináltatni TB-re), annak ellenére, hogy a magyar minimálos évente 80 ezer forinttal járul hozzá a közös kasszához!!!!! (6660*12!!!) Minimálos egy havi fizetése!!!! Ebből évente kb 10 fogadat tudnád betömetni a magán fogorvosnál!!! Na de vissza a be nem folyt adóforintokhoz: az állam egy úgynevezett kirovó / beszedő / felosztó és újraelosztó rendszer... de ha az adóforintjaink manapság stadionépítésekre megy el, bocsi de én azt személy szerint nem támogatom, mert jelenleg fontosabb dolgokra is lehetne költeni! Az hogy a metró építése is csúszik már x évtizede (lassacskán) az mögött is bizonyos gazdasági érdek van, mert iszonyat kötbért fizetünk (csak ezt nem reklámozzák, ugyanúgy ahogy azt sem, hogy kinek fizetjük, ugyebár)

Jó pár évvel ezelőtt felkerestem a helyi kötőmestert, mert nem tudok kötni, de szerettem volna végre egy normális pulcsit.... elvittem a régit, mert béna voltam és mosás közben kinyúlt, azzal, hogy ha lehet akkor egy hasonló pulcsit szeretnék készítetni... vele... mert elméletileg kötőmester... erre elkezdi, hogy hát csak akkor tudja ezt megkötni, ha 10 darabot veszek és persze ugyanolyan színből, ráadásul horror áron! na ekkortól mondom azt, hogy ha a kisvállalkozó nem hajlandó a helyi igények kielégítésére, akkor így járt. Azóta meg olyan helyen veszem az ilyen kötött cuccokat, ahol röhejes áron osztogatják :) legalább nem kell könyörögnöm, felpróbálom: ha jó, akkor megveszem, ha nem akkor visszateszem...

Nyugodtan fojtsatok meg egy kiskanál vízben, de nem sajnáltam egyetlen egy kínai piacos zoknimat, amit a józsefen vettem 100-150-200 Ft-ért, mert úgy gondolom, hogy a megmaradt 50 Ft-ot jobban el tudtam költeni, minthogy befizettem volna, és arra vártam volna, hogy valaha majd TALÁN visszakapom a rendszerből.

Meg igazán azt sem értem, hogy sokan miért vannak kiakadva a józsefvárosi piacon: ugyanis lehet pár milliárddal megkúrtították a költségvetést, de ez ahhoz képest kismiska amit felsőbb szinteken lerendeznek... csak hát ugye kell a népnek egy sztori amin lehet csámcsogni, és amire lehet köpködni, miközben a színfalak mögött meg megy a mutyizás elég rendesen!

Na ennyit röviden a "be nem folyt adóforintokról" és a "kisvállalkozók tönkretételeiről" az én szememel...

Off vége :)
 
P

pacisi

Vendég

A nagyon OFF. ?? Ha az adóforintot be sem fizetik ! Akkor biztosan nem megy oda ahová kellene. Ugyanis nincs mit elosztani.Ha majd leszakad a Lánc híd mert nincs pénz felújításra A négy milliárdot nem sajnálók mit mondanak?
 
Sebestyénné Zsuzsa

Állandó Tag
Állandó Tag
Régi igazság már, hogy nem a tortát kell több felé vágni hanem nagyobb tortát kell sütni. Az pedig úgy lehet elérni, hogy több alapanyagot kell hozzá beadni mindenkinek, hogy neki is több jusson.
 
almamag78

Kitiltott (BANned)
A nagyon OFF. ?? Ha az adóforintot be sem fizetik ! Akkor biztosan nem megy oda ahová kellene. Ugyanis nincs mit elosztani.Ha majd leszakad a Lánc híd mert nincs pénz felújításra A négy milliárdot nem sajnálók mit mondanak?

Hát, tudod, szerintem nem az én - teszem azt- 50*20Ft-omba fog belerokkanni a költségvetés és leszakadni a Lánchíd! Hanem attól, hogy :
-óriási kötbért fizetünk, minden elcsúszott EU-s pályázat miatt, (pl 4-es metró. Már az éves(!) kötbérből fel lehetne teljesen újítani évente egy hidat Pesten, sőt ma már ott tartunk, hogy ha nem vettünk volna fel eu támogatást, már saját magunk is meg tudtuk volna építeni)
- a képviselők több mint havi 200 ezreket vesznek fel lakhatási támogatásaik miatt (persze az nem lényeg, hogy esetleg van már házuk, lakásuk és úgy egyáltalán, hogy Budapesten élnek, ugye?) Majd ezen felül utazási költségtérítésükre is benyújtják a számlát! És az nem havi 10.000 Ft hanem annál jóval több!
- az állami cég vezetői (fejenként!!!) így év végén 100.000.000 Ft-ot szavaznak meg maguknak a nép adóforintjaiból! (egyébként nem tudom miért, mert nálunk jutalmat CSAK úgy osztanak, ha elérsz egy célt...). Most eddig az volt hogy az 98%-os adókulcs terheli, de ez őket eddig nem is izgatta, majd most mennek szépen az EU bíróságra csapkodni az asztalt...
- ha a fogorvosok nem adnak számlát, mert sok a beteg, sokan várnak, most nem találja a számlatömbjét, meg majd máskor , hányt a kiscicája tegnap , meg amúgy ha számlát kérsz az 27%-al több (persze az mindegy, hogy az eü beavatkozások adómentesek...ugyebár) és egyéb kifogások... ha valami gondod lesz pár napra rá, még azt is letagadják, hogy találkoztatok is valaha.
- ha az orvosok nem vallják be rendesen a bevételüket az adóhatóságnak, gondolok itt a hálapénzre... csak gondoljatok bele, mennyit keresnek egy év alatt, ha egy beavatkozásért 20-30 ezreket kérnek TB-n felül illegálisan. És most nem az ápolónőkről beszélek, aki talán kapnak 1-2 ezer forintot, vagy egy doboz bonbont, hanem azokról az orvosokről akik pofátlanul benyögik, hogy fizessél 20 ezreket meg 300 ezreket (a 300ezret sajnos tapasztalatból írom, nem pedig hasracsapásszerűen!) mert ezt ÍGY SZOKÁS.
- Jah, igen: majdnem kifelejtettem: TÁN NEM KELLENE stadionokat építgetni, hanem ilyenekre kellene költeni!

Biztos nem fogunk egyet érteni ebben a témában, de nem hiszem hogy az én 50*20 Ft-om vágta tönkre a hídat... és még mindig azt vallom, hogy felsőbb szinteken ennél jóval nagyobb mutyizás folyik... Ráadásul, eddig az államtól kvázi nem kaptam semmit, amit jóval előtte szüleim be nem fizettek volna! Teszem hozzá: többszörösen fizeték már be...
Ha veszed a fáradtságot egyszer és utánanézel, akkor észreveszed, hogy a TB évenként szűkíti a támogatását (gyógyszerek / beavatkozások tekintetében) akkor miért is fizetjük? Miért fizetjük, ha idehaza a TB-s orvos bejelenti, hogy nála egy szülés 100 ezertől kezdődik?! Aztán a nagy napon meg közli veled, hogy bocs nem ér rá, és átpasszol a kollégájának? Mert hát az eü. tv. szerint megteheti (nem értem, akkor meg miért csapokodja az asztalt, hogy a hálapénz meg neki jár, ilyen erővel az nem neki jár, hanem a kórháznak, nem?)! A nyugdíj járulékot átnevezték nyugdíj hozzájárulásnak, ami azt jelenti, hogy tőled vonják, de az állam nem kötelezhető arra, hogy a befizetett összeget majd egyszer 50 év múlva visszaadja, mert ameddig járulék volt a neve addig ugyebár volt ilyen kötelezettsége... majd 50 év múlva kap észbe a "nép" hogy miket műveltek vele, remélem majd akkor is azt fogod vallani, hogy hát az adót be kell fizetni...
de mindenki nyugodtan utána számolhat, csak elő kell vennie a havi bérelszámolását, és két összeget elosztani/kivonni (kinek mi tetszik) egymással/egymásból majd megszorozni 12-vel: és megkapja azt, hogy ALAPBÓL mennyit vonnak le tőle évente! A megmaradt összeget, pedig nyugodtan szorozzátok meg 0,25-el (súlyozott adókulcsok miatt), mert azt is végső soron elvonják (pl: vásárlás, adóbevallás ...stb. során), ha a két elvont összeget összeadjátok és megszorozzátok 3 millióval (MO aktív munkavállalinak száma) akkor az összeg megadja, hogy ALAPBÓL mennyit von el a kormány az emberektől... (persze ez alap, erre még hozzájön sok minden!) és ezt most gazdaságpolitikailag írom, mindenféle pártszínezet nélkül :)

Szerintem a fehérítést NEM az alsóbb rétegbe kellene kezdeni, hanem nagyon magasan! Tudod,olyan címszó alatt, hogy példamutatás!:D
 
Oldal tetejére