Vezess Naplót!

bea80 témája a 'Traccsoljunk!' fórumban , 2009 Május 6.

  1. bea80

    bea80 Vendég

    Canadahun will not allow the display of content protected by copyright law, unless they have the necessary legal rights to display or direct traffic to that content.

    A canadahun nem enged, bemutatni, vagy a megtalálásához irányítást adni olyan tartalmú anyagoknak, amelyek a copyright (szerzői jog) által védettek,
    csak akkor ha a szükséges legális engedély megvan rá.




    Sokszor vagyok úgy,hogy gondolataim támadnak és megosztanám másokkal is hogy nekik mi a véleményük.
    Ide bárki bátran leírhatja az élményeim,kedves történeteit:én szívesen várom.
    Néha az is elég,ha kiírhatjuk magunkból a jó és rossz dolgokat.;)
     
  2. bea80

    bea80 Vendég

    Tegnap kaptam egy érdekes kérdést egy Toronto-i úri embertől.
    Ha ez Canada-i oldal,elvileg:miért vagyunk itt ilyen sokan magyarok.

    Három hónapja vagyok tag:a választ Én sem tudom pontosan.
    Tényleg,vajon miért?

    Azt írtam neki,hogy így tartjuk a kapcsolatot a külföldön élő magyarokkal.
    Hát,nem tudom hogy sikerült-e kielégítő választ adnom,de beérte ezzel is.

    Szóval,most már Én is konkrétan szeretném tudni,hogy mi a célja ennek a portálnak:utána fogok nézni.
     
  3. bea80

    bea80 Vendég

    Ha valaki egynapos túrára indul, akkor bolond lenne magával vinni egy egész életre való útravalót. Akkor hát nem furcsa, hogy vannak, akik az elkövetkezendő huszonöt év összes aggodalmát magukkal hordják, és csodálkoznak, hogy az élet miért olyan nehéz? Arra vagyunk teremtve, hogy egy nap 24 órát éljünk. Nem többet. Nincs értelme ma a holnap problémáin rágódni. Ha legközelebb azon kapod magad, hogy kezdesz kétségbe esni, tedd fel magadnak a következő kérdéseket:

    “Elég levegőm van hogy lélegezzek? Mára elég ételem van?” (Ha a válasz “igen”, akkor jó irányba haladnak a dolgok!)
    Gyakran figyelmen kívül hagyjuk a tényt hogy a legfontosabb szükségleteink ki vannak elégítve.
    (Andrew Matthews – Élj vidáman!)

    “A szem, amelyikkel a világot látod, a te szemed. Külső szemeddel az emberekre figyelsz, belső szemedet megőrzöd önmagadnak.
    Amikor visszatekintesz, nem magadat látod, mert nem tükörbe nézel, hanem az embereket.
    Hogyan vélekedsz a többiekről? Amikor másokra figyelsz, amikor másokat ítélsz meg, úgy véled, szemed csalhatatlan?
    Milyennek látod önmagad? Amikor tükröt tartasz magad elé, egy számodra kedves lényt pillantasz meg. Ismert vonásait szereted, mert biztonságot nyújtanak neked; ismeretlen arcát, melyek olykor téged is meglepnek, megértéssel fogadod.
    Vajon ugyanígy teszel a többiekkel is?” (Tatiosz)
     
  4. kikuska22

    kikuska22 Állandó Tag

    hat ez jo :) en szlovakiaban elek, erre a forumra veletlenul bukkantam ra, de nagyon tetszik.
     
  5. cortes

    cortes Állandó Tag

    "Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja."

    Máté 6 ; 34
     
    kaszasza kedveli ezt.
  6. bea80

    bea80 Vendég

    Itt az ideje azt hiszem ezt is folytatni ha már elkezdtem.
    Keresek majd témába vágó dolgokat,ha addig nem törlődik.
    [​IMG]

    Ezt érteni fogja az aki falun él:úgy mint Én.

    Van egy falu:

    Van egy falu, - fehérfalú
    Templom van a közepében.
    Nekem az a kicsiny haza
    Legkedvesebb menedékem.

    Csendszerető, szántó-vető,
    Egyszerű nép lakik benne -
    Baja bár száz, sosem lármáz -
    Rábízza a jó Istenre...

    Mégis hogyha városokba'
    Zúgni hallom már a népet;
    Sorsa ellen békületlen...
    Tudja Isten, mitől - félek...

    Úgy ostromol itt a nyomor,
    Mely kőházak falát rágja.
    Elgyötört nép rázza öklét
    Cifra, fényes palotákra.

    És ha akkor a zsivajból
    Kis falumba be-betérek -
    Úgy örül a lelkem annak,
    Hogy a házak - mind fehérek...

    Szerző: Gyóni Géza
    /Forrás:net/
     
  7. isizen

    isizen Állandó Tag

    Bizony

    Nagyon igaz.
     
  8. bea80

    bea80 Vendég

    ,,Megjátsszuk a bátrat, az őszintét, a kitartót, és megjátsszuk az okosat, sőt a gazdagot is. Megjátsszuk a Férfit, a Nőt, a hűséges Hitvest, az odaadó Szeretőt, a gondos Családfőt, és a szerető Családanyát. Eljátsszuk a jónak hitt szerepet. Kijátsszuk a világot kedvünk szerint.
    Mert hiszünk a hivatalos ideáloknak, a ránk kényszerített elvárásoknak, és elhisszük, hogy rosszak vagyunk. Inkább hazudunk tökéletest, minthogy szembe merjünk nézni hibáinkkal és vállaljuk önmagunk. Félünk az elutasítástól, félünk a kudarctól, félünk önmagunktól, gyávák vagyunk. Ezért inkább eljátsszuk azt a szerepet, amiről úgy gondoljuk, a környezetünk elvárja tőlünk, belebújunk sikerjelmezekbe, amihez automatikusan jár a tisztelet-szeretet-csodálat mindentől megvédő sikerpáncélja is. Aztán csodálkozunk, ha kiborulunk, állandóan feszültek és idegesek vagyunk, szorongunk és félünk, inni kezdünk vagy gyógyszereket szedünk, impotenssé válunk, vagy nem tudunk gyereket szülni. Marhára nem érezzük jól magunk a saját bőrünkben. És jöhet a reiki, a Titok, az agyhullámok, a savtalanítás vagy a legújabb lélekguru, pedig csak le kellene ülnünk egy fotelba és elgondolkozni."
    /Szerző:V. Varga Zoltán/
    /Forrás:ciber-net/


    Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól. De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot. Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől. Mert ez a pillanat létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll, és segítségükkel csodákra leszünk képesek.

    /Szerző:Coelho/
    /Forrás:blog.hu/


    Mit lehet beleírni egy naplóba?

    [​IMG]
    Csak írd, ami eszedbe jut, vagy mi történt veled aznap.
    Kezdetben írhatnál pár sort a "szereplőkről",
    vagy esetleg elhatározásokat, amiket újévkor szoktak.
    Képeket, leveleket is ragaszthatsz be, akár fényképeket, akár mást.
    Idézeteket, amiket szeretsz. Rajzolhatsz is bele.
    Beleragaszthatsz egy hajfürtöd is, ha ilyen volt:)
    Írhatsz bele statisztikákat az életedből, leírhatod, milyen zenét hallgatsz éppen.
    Próbálkozhatsz levélformával is, hogy elnevezed a naplót,
    és úgy írsz neki, mintha a barátod/esetleg szerelmed:D volna.
    Írd le azt, amit még senkinek sem mertél elmondani,
    kiírhatod magadból a legmélyebb érzéseidet.
    Rakhatsz minden naphoz egy smileyt, hogy milyen volt az aznapi hangulatod.
    Vehetsz egy csicsás füzetet naplónak, vagy egy egyszerűt, amit később feldíszítesz.
    Vagy írhatod mással, pl. egy haveroddal együtt is.
    Készíthetsz listákat, értékelhetsz rajta dolgokat skálán.
    Írhatsz bele saját verseket, akkor is, ha nem jók,
    és nem kell bele minden nap írni, akkor írsz, amikor akarsz.
    A naplók jópofa dolgok, tovább élsz bennük.:p


    Író:ismeretlen.
     
  9. bea80

    bea80 Vendég

    Megmondom Én Neked:
    [​IMG]

    Az élet nincs úgy jól,ahogy van, ezt mindenki tudja.
    Viszont attól még megy tovább.
    Mindennap felkelsz suliba/dolgozni mész.
    Hidd el, mindenkinek megvan a maga baja,
    ami okot adhatna arra, hogy felvágja az ereit, vagy felkösse magát.
    A többség mégsem teszi.
    De a modern technológiának hála a neten bárki megoszthatja fájdalmát a világgal
    (holott keveseket érdekel – komolyan) ettől lesz klisé az egész, és poénos.
    Azt hiszem elég kifejtő voltam.
    Régen is megvoltak a problémák most is megvannak.
    Érdekes, hogy nem azoknak van világfájdalmuk,
    akiknek igazán okuk lehetne rá (pl. az apja agyonlőtte az anyját, árván maradt, stb)
    Oh nem, ezek az emberek nem panaszkodnak,
    hanem összeszorítják a fogukat, felállnak, és küzdenek, egy jobb életért.
    És nagyon sokaknak sikerül.
    Ezt csak példának hoztam fel,mert nem mindig a saját fájdalmunk a legnagyobb:
    Másoké talán nagyobb lehet de megtanulták némán
    és emelt fővel elviselni:talán rájuk kellene igazán odafigyelni.
    Még tanulhatnánk is Tőlük!
     
  10. bea80

    bea80 Vendég

    Adakozz!!!-Ennyiből??
    [​IMG]
    Azt tapasztalom, hogy a legtöbb emberben megvan valamiféle vágy arra, hogy segítsen másoknak.
    A legtöbb esetben maga a vágy testet is ölt;
    általában szívességek, előzékenység, udvariasság formájában.
    (Ha Neked esetleg más lenne a tapasztalatod, akkor olvasd végig a bejegyzést,
    lehet, hogy rájössz, mi lehet az oka a másfajta tapasztalásnak).
    Az azonban, hogy pénzt adjanak, már kevésbé jellemző,
    főleg ha nem a százasra gondolunk, amit egy hajléktalan kezébe nyomunk lelkünk megnyugtatása
    és a kínos szituáció mihamarabbi kezelése érdekében.
    Ha nagyobb összegekre gondolunk – kinek-kinek tíz-, százezrekben
    vagy milliókban mérendő – akkor már nem ennyire jó a kép.
    Most őszintén! Gondolkozz el, Te mikor adtál akár csak tízezer forintot bármilyen jótékony célra?!
    Az adó 1%-ot nem számolnám ide.
    De hát azok, akik nem ennyire jó anyagi helyzetben vannak, mit tehetnek?
    Nyilván semmit. Számukra ez ki van csukva… [​IMG]
    Természetesen nem. Azt gondolom, hogy a nem-adakozó emberek nagyon nagy része
    arra fogja mentalitását, hogy nincs miből. A semmiből nem lehet adni. …
    Ennek ellentmond az, hogy tapasztalataim szerint
    még ma is pénzért adják az élelmiszert a boltban.
    Így az a mondat, hogy “Nincs!” egyértelműen hazugság.
    (Leszámítva mondjuk a teljesen önellátó gazdaságban élő keveseket).
    Miért is “éri meg” adakozni? (Amúgy már a kérdés is furcsa…)
    Egyrészt, mert tapasztalataim szerint fantasztikusan jó érzés. Ha nem hiszed, próbáld ki!
    Annyi lehetőség van adakozásra manapság, mint égen a csillag,
    alig tudnék olyan területet mondani, ahol bőségesen rendelkezésre áll a pénz.
    A jó érzésen kívül pedig szellemi törvény, hogy azt kapod, amit adsz.
    Ha jót adsz, jót kapsz, ha rosszat adsz, az is visszajön.
    Bár tegyük hozzá, hogy elképzelhető, hogy a kapott dolog kikerüli a pénz fázisát.
    Lehet, hogy azt kapod meg, amire szükséged van ahelyett a pénzösszeg helyett, amin azt megvásárolhatnád.
    Egyszóval ha a kevesedből is adsz, az a pillanatnyi örömön kívül
    előbb-utóbb visszatér Hozzád, és Téged is gazdagít.


     
  11. bea80

    bea80 Vendég

    Mennyit ér egy ember élet???

    Mondd csak, egy ember élete mennyit ér?
    Ha kialszik hirtelen, mint gyertyafény?

    Született, tanult, aztán meg dolgozott,
    teremtett két kézzel családot, otthont.
    S ha elfáradt, és végre pihenni vágy',
    nyugalmat csupán a föld alatt talál...

    Mondd csak, egy ember élete mennyit ér?
    Ha kialszik hirtelen, mint gyertyafény?

    Ám van, akinek ez sem adatott meg,
    El kellett mennie, még mint kisgyermek.
    Nem ízlelhette meg az első csókot,
    s nem pirulhatott fülig a bókoktól.

    Mondd csak, egy ember élete mennyit ér?
    Ha kialszik hirtelen, mint gyertyafény?

    Hány meg hány csillag huny ki napról napra?
    Nevük nem fér kötetnyi papírlapra.
    S ha sötét éjben többé nem fénylenek,
    elfeledi őket az emlékezet.

    Mondd, egy ember élete csak ennyit ér?

    /Szerző:Borostyán/
     
  12. bea80

    bea80 Vendég

    A választ keresve!

    [​IMG]

    [FONT=&quot] [/FONT] Ezerszer is megkérdezheted hogy miért?
    Választ sosem kapsz rá, ne is reméld.
    Mert csak az tud így fájni ami édes.
    De választ sosem kapsz.. Hogy miért mindez?

    Kérdezheted a szellőt, miért simogat.
    Az égen a felhőt, hogy sebesen miért rohan.
    S a tiszta vizű forrást, hogy mit dalol
    Választ nem kapsz tőle, azt te magad adod.

    Nézem éjszakánként a csillagos eget,
    Lesem a holdat, ahogy reám nevet.
    Érzem a tenger sós lehelletét.
    Lelkemmel hallom a szirének énekét.

    Nem kérdezem a holdat, hogy nappal merre jár.
    Hallgatom csendben a csalogány dalát.
    Érzem hajnalban a harmat illatát
    Szemedben könny csillan, s én megyek tovább.

    Ha érted a szellő mit suttog neked,
    S az igazgyöngyöt látod a víztükör felett
    S látod a habokban a pajkos napsugarat,
    Már nem kérdezel,a választ megtaláltad!
    /Szerző:ismeretlen/
     
  13. bea80

    bea80 Vendég

    Van egy titkunk:1 rész..
    [​IMG]

    Van egy titkunk. Évezredek óta őrizzük a lelkünk mélyén. Az emberek jönnek-mennek, pillanatokra összekapcsolódnak velünk, belenéznek szemeinkbe, és nem tudják, hogy valahol mélyen egy titkot őrzünk a lelkünk mélyén: egyszer szerettük egymást. És egyszer, nagyon soká, újra találkozni fogunk.
    Szeretett. Nagyon szeretett. Ahogy csak férfi szeretni tud egy nőt.
    Elengedett. Reszketett, amikor búcsút vett tőlem, de kihúzta magát, s erővel teli tekintetét rám szegezte, nem engedte át magát a mély, lelket tépő fájdalomnak, nem hagyta, hogy úgy lássam. Még akkor is, utoljára, amikor végleg otthagytam, értem cselekedett: nem akarta, hogy egy gyenge férfi képét őrizzem magamban; olyan akart lenni, aki méltó hozzám, az ő örökké imádott Istennőjéhez.
    Pedig megbocsátottam volna neki egy-két könnycseppet, de tudtam, jobban tisztel ő annál, mint hogy akár csak egyszer is gyengének lássam.
    Nem tarthatott tovább fél másodpercnél, talán maga sem vette észre, mi történik, de abban a pillantásban igazi mélység volt. Aztán gyorsan elenyészett, az önfegyelem azonnali működésbe lépése nyomán, s maradt a kedves szívélyesség és barátságos vendégszeretet. De mintha a mélység egy szikrája onnantól kezdve ott maradt volna a szemeiben, amikor csak rám nézett.
    Tévedtem talán? De mintha abban a rövidke villanásban hatalmas belső terek nyíltak volna meg, a lélek kútja, egy emberi lélek minden addigi érzelmének addig zárt és békésen nyugvó kapui tárulkoztak volna fel szikrázva és áradva abban az időtlen pillanatban s feledhetetlen tekintetben. És volt benne más is, sok-sok önfegyelem, türelmes várakozás, önmérséklet emléke, kudarcba fulladt szerelmek fájdalma, a magány a hosszú évek alatt páncéllá csontosodott burkának repedezése... és őszinte csodálkozás, mi több, megdöbbenés. Mint akinek az összes eddig felépített belső falai olvadnak szét és válnak értelmetlenné egy hirtelen támadt, váratlan és hihetetlen erősségű tűzviharban.
    De akkor ezt még nem tudtam mivel magyarázni, s talán ő maga sem értette hirtelen ébredő s a barátságosság szelíd álarca alá gyorsan elrejtett új és hatalmas érzelmeit.
    Furcsa és kifürkészhetetlen a sors. Miért is van az, hogy az egyik ember a lelkünk mélyén semmit sem jelent nekünk, akármennyire is akarjuk, hogy jelentsen, vagy hazudjuk azt, hogy jelent? Míg valaki más minden előzetes jelzés és várakozás nélkül belép az életünkbe, puszta létével helyet követel magának a szívünkben, és rejtélyes kulcsnak bizonyul, mely egy soha nem használt zárat nyit meg bennünk, új, ismeretlen, csodás világokra adva bepillantást. Erre nincs válasz, és lehet, hogy nem is kell, hogy legyen.
     
  14. bea80

    bea80 Vendég

    Van egy titkunk:2.rész
    [​IMG]
    Elmondta, hogy én vagyok az egyetlen nő, aki valaha igazán felébresztette a szívét, feloldotta a magány hosszú évek alatt épített páncélját, és az érzelmek olyan mélységébe vezette, amit korábban elképzelni sem tudott, és amitől többé soha nem lehet már ugyanaz az ember, aki korábban volt. Pedig nem volt már fiatal fiú.
    Szelíd, csendes, békés és fegyelmezett ember volt, aki egész eddigi életét feladatainak szentelte. Hűséges volt és becsületes, szigorú és következetes, de emberséges és kegyes.
    Most azonban azt mondta, minden korábbi önmagáról alkotott elképzelését felborítva: velem jön. Akárhova is vigyen minket a sors. Csak kérnem kell. Csak egy szavamba kerül.
    Csak egy szóval mondjam, hogy jöjjön: ő jönni fog.
    Tekintetében láttam a fájdalmat. A vágyakozást, és közben a keserű reménytelenséget is. Azt, hogy pontosan tudja már a kegyetlen, elviselhetetlen, felfoghatatlan választ, de próbál még hinni, reménykedni, fenntartani a csoda látszatát, ameddig csak lehet, ameddig nem törik össze ez a csoda mindörökre.
    És én, mélységes szomorúsággal a lelkemben, de az elkerülhetetlenség bizonyosságával megadtam a választ. Kimondtam, ami évezredek fájdalmát vetítette előre, tudva, hogy ezzel egy csodálatos ember szívét töröm darabokra és taszítom a pokol mélységeibe hosszú-hosszú időre, és azt is pontosan tudva, hogy nem tehetek mást; megadtam neki a választ, ami végleg összetörte számára a Csodát.
    Ezt mondtam neki, tudva az elkerülhetetlent: Kérlek, ne gyere velem.
    Úgysem tudnálak annyira szeretni, mint amennyire megérdemelnéd.
    Többet nem szólt, csak nézett. Szemeiben mélységes kín, de semmi meglepődés, csak a várt rettenet bekövetkeztének fájdalmas nyugtázása. Tekintetében tisztelet és végtelen hűség tükröződött, ott volt benne a néma eskü: az örök szerelem mindenen át kitartó bizonyossága.
    Elengedett.
    Hátat fordítottam és távoztam.
    Azt gondoltam őrizzük a lelkünk mélyén a lehetőséget, s ha úgy kell lennie, egyszer találkozunk, és akkor a lelkem felismeri a lelkedet, s te is meghallod legbelül a lelkem szavát, és a szívünk válaszol majd egymásnak.
    S ha hiányzom, hát maradnak az álmok. De ne hidd, hogy csak te fogsz álmodni rólam. Magányos éjjeleimen megjelenik majd nekem szomorú és mély szemeidnek emléke, és arcod tovasuhanó árnya felmelegíti szívemet.
    Még egyszer visszanéztem, és láttam utoljára azt a tekintetet, azt az örök időkön át feledhetetlen pillantást, melyet mindig őrizni fogok a lelkem mélyén. Szemeiben tisztelet és erő, tartása büszke és el nem gyengülő, és valahol, egészen mélyen, egy új, most kezdődő érzelem szűrődött át minden önuralmon és méltóságteljes tartáson: a magány és a mély, igazi, a lelken bélyegként nyomot hagyó szomorúság.

    Ezt a titkot őrizzük mi évezredek óta egy férfival.
     
  15. bea80

    bea80 Vendég

    Ma vajon miről írjak???
    [​IMG]
    Miről írjak?
    Kérdem én, a nagyszerű alkotó, akinek még a szava is eláll, mikor meglát egy kiwit. Firkantok egyet a kiwiről, aki teljesen belopta magát a szívembe. Mikor megláttam beleszerettem. A színe, a formája lenyűgöző. Az íze meg még inkább nekem való. Nagyon imádom, mert rám hasonlít, szúr, mint jómagam is. Milyen érdekes, ha az ember megtalálja a magához hasonló párt. Hát nem nagyszerű? Örüljünk együtt. Csak egy probléma, nem személy, hanem egy gyümölcs. Ilyenkor mindig sopánkodom, hogy vajon megtalál - e, a párom. Meg fogom lelni, és olyan lesz, mint a kiwi, egyszóval szúrós?
    Szóval feladnám kedves férfiak az apróhirdetésem:
    Keresem párom, egy olyan hímnemű személyében, aki szúr és savanyú, akár a kiwi. Helyes barna, zöld szemekkel, mert ha ránézek egyből a kiwi jusson eszembe és ne pedig az eper, azt nem szeressem. Lehetőleg 180 cm magas legyen, kigyúrt, de mégsem olyan, hogy ha odamegyek mellé a gombostűmmel és megbököm vele, hogy elszáll, akár egy lufi. Kövér se legyen, mert nem szeretném, ha megnyomom a hasát és kibuggyan belőle a lekvár. Tehát lekváros fánkok is kíméljenek! Megkérném szíves figyelmét, amennyiben magára ismert az illető, ne habozzon, azonnal írjon egy email-t erre: azajóhaszú[email protected] - ra. Jelige: szúrós
    Miért is jó a kiwi?
    Teljesen egészséges, míg nem eszed halálra magad vele. Reggel mikor felkelsz és belenézel a tükörbe, nem fakadsz sírva, hogy kiwi lett belőled. Nem nőtt szakállad, nem lett zöld a bőröd. Ha még ezek nem stimmelnek, nem kell aggódnod. Ha pedig igen, ideje elkezdeni borotválkozni és hipót inni, hogy újra önmagad legyél. Vigyázz, a borotva éles és a hipó is veszélyes! Mi a teendő? Használj inkább gyantát és alapozót helyette, míg el nem múlik az a fránya kiwi - kór. Emberek közé ne menj, mert kiröhögnek! Oh, és egyél kevesebb kiwit, ha teheted, mert hamarabb múlik a betegséged! Ne az agyadban keresd a hibát, hanem kiwiben!

    Tehát a kiwi jó, a kiwi különleges, de akkor miért nem olyan édes? Keresd a kiwit, keresd az igazit, mert az majd útba igazít! A szerelem a kiwiben terem, csak kár, hogy nagyon ritkán.:D:D
     
  16. bea80

    bea80 Vendég

    Mindent félredobva....
    [​IMG]
    Ma egész nap alig vártam ezt a pillanatot. Az órák és a percek olyan lassan teltek, mint eddig még soha. Minden másodpercben hiányoztál, vágytam az ölelésedre, és a csókjaidra. Szerettem volna, ha már szorítasz magadhoz, el nem múló szerelemmel, ha már itt vagy mellettem, ha kéred, hogy húzódjak közelebb.De Te nem voltál velem.
    Csak Te mocorogtál itt az agyam helyén. Az ebédet is sietve ettem, aztán szaladtam hozzád.
    Mindent félredobva, fejvesztve rohantam, hogy végre találkozzunk. Már vártál rám, s mikor megjöttem, öledbe borultam, karodba hullottam. Egy szó sem hagyta el szánkat, mégis beszéltünk, beszéltünk. A testünk, az egymás iránt érzett vágy és szerelem, mindent elárult. Nem kellett hang, mindketten tudtuk a másik mire gondol, mit érez, mit akar. A percek pörögtek és éreztem, ahogy elfut előttünk az idő. Nem volt tér, idő, gondolat. Szerettem és megpróbáltam minél több csókot adni, s közben tudtam, minden pillanattal kevesebb időnk marad egymásra. Szerettünk volna ott maradni örökre, soha nem elválni, egymásba borulva. Láttam a szemében, hogy kíván, úgy, mint ahogy a munkás várja az éjszakát, hogy végre megpihenjen, megtérjen hajlékába. Kívánt, és én nem tudtam hová tenni ezt az érzést. A simogatásokban féltés, mohóság, indulat volt. Féltve szeretett. Minden mozdulat árulkodott a gondolatairól, amelyből egy furcsa, kimondhatatlan következtetésre jutottam.
    Szinte faltuk egymást, levegőt sem véve, tudtuk, mindkettőnknek jó. Először lágyan, aztán fokozatosan, egyre hevesebben, míg egyszer csak már nem voltak korlátok. Szinte valamennyi határt átléptünk. Nem érdekelt, hogy ki van még ott, és, hogy mit gondol rólunk. Csak az érzésnek éltünk, és így volt jó. Akkor, abban a pillanatban az életet élveztük, nem gondolkodtunk, csak azt tettük, amit mindketten szerettünk volna.

    Ritka az ilyen felhőtlen perc, amikor csak szeretni kell, amikor nem az ész szabja a határokat, hanem az érzések. Elalélsz, de ha jön egy hullám, újra felkelsz, s észreveszed, nem teheted ezt. Nem teheted, mert várnék rád, nem maradhatsz, mert szabályok adják a feltételeket. Nem lehet, mert csalódnának benned. De mi rossz van abban, ha megpróbáljuk, a szó szorosabb értelmében véve, élni az életet, így elviselni a kudarcokat? Szemtelenül és átkozottul jó éreznünk magunkat? Ha már jót nem adhat a világ, miért ne kereshetnénk a múló érzelmekben, a halkan súgott szerelmes szavakban, egy lágy ölelésben a boldogságot? S ha meg is találjuk, s egy pillanatig tart is,MEGÉRI!. Felejthetetlen, visszaidézhető élményt nyújt. Elrévedezhetsz, álmodozhatsz róla, de az a valóság közelébe sem érhet. Akkor és ott kell lenned, akkor és ott kell érezned, azt, ami szavakkal leírhatatlan. S így röpül el egy hosszú délután percek alatt, egymás karjába zárva, s közben észre sem veszed, hogy már vége. Aztán megint csak vársz, vársz a holnapra, és minden kezdődik elölről.

    Ne gondold, hogy mindez hazugság, még ha szemfényvesztésnek tűnik is. Csak egyszer próbáld ki és meglátod!;)
     
  17. bea80

    bea80 Vendég

    Egy szempár. Semmi több.
    [​IMG]
    Egy szempár. Semmi több.
    És mégis minden! Lényed összes rezzenése ott táncolt, ott örvénylett abban a fekete pupillában, s a szempillák fekete kerítésén át meg át törve ejtett rabul és vont magához.
    Egy mogyoróbarna tekintet, mely ha akart, szelíd volt és simogató, lángjai melegséget sugároztak, de túl közel menvén megégettek.
    Tapasztalt egy tekintet volt és mégis, mintha ismeretlen érzés félelme csillant volna, mikor én tükröződtem benne. Elgyengült és hűtlen lett.
    Először mindketten menekültünk a másik hatalma elől, persze hiába. Elkapott, megfogott és elvarázsolt egy érzés. Szikrázott és vibrált, míg az idő cigarettaszünetet tartott. Tudtam, hogy vége lesz, de befogtam a fülem, becsuktam a szemem, hogy ne halljam a gondolatokat, ne lássam a Napot, mely biccentve köszönt be az ablakon, hogy aztán tovább haladva az égen ránk szabadítsa a hajnalt.
    Mély levegő...és néhány esetlen mondat egy forró lépcsőn ülve kéz a kézben. Kegyetlen észérvek és meglepő lélekjelenlét.
    Kívül szomorú mosollyal búcsúztam, belül, elviselhetetlen csalódottság tombolt...éveket öregedtem egy délután alatt.

    Aztán sokáig kísért egy tekintet mindenhol és mindenben és egyre csak hiányzott. Kitöltött valami fájdalmas semmi, amibe talán túlságosan is belefeledkeztem...
    Aztán megértettem a miérteket és becsuktam egy kis ajtót a szívem pincéjében, lakatra. Néha ugyan lemegyek kicsit port törölni-mert szeretem azokat a régi emlékkacatokat-de sosem maradok túl sokáig.
    Így tudtam csak megőrizni harag nélkül azt a szépséget és szenvedélyt, amivel gazdagítottál.
    Mára egy szempár, semmi több. Ennyi maradt belőled.:(
     
  18. bea80

    bea80 Vendég

    Ma ismét találkoztunk...
    [​IMG]
    Ma ismét találkoztunk... ismét megfogtad kezem, és a régi csillogással szemeidben szemembe nézve mondtad: köszönöm. Sokáig csak átöleltelek, nem tudtam mit tenni, nem tudtam mit mondani, s talán nem is akartam. Istenien néztél ki ma is, mint mindig. Teljesen megbabonázott a látvány.

    Kedvesen végigsimítottam az arcod, s ahogy szeretted, lágyan kezdtem simogatni a hajad. Csak néztelek, és gyönyörködtem abban a szépséges férfiban, aki mindig is voltál Nekem. Olyan sok minden járt a fejemben. De mégis egy szívemnek oly kedves szó, szinte lüktetésszerűen ordította túl a kedves emlékeket, egyre erősödve... igen, igen, igen... egészen addig, míg könnyes szemeimbe végleg belemart a kegyetlen valóság, a maga fagyos pillantásával. Nincs tovább! Nem is értem miért történt minden... talán a bűntudat... de szemeidben mégis valami egészen más csillant, mint aznap mikor... tudom, mert éreztem... Ahogy közelebb hajoltam és az ajkunk összeért éreztem jól, ez már nem ugyanaz... Fájdalommal átitatott édes csók volt ez...
    Elköszöntél...
    Csak álltam és teljesen összetörtem... nem tudom hány perc telt el így,már könnyek nélkül markoltam a levegőt utánad és nem gondoltam semmire...
    Ma ismét velem voltál... és most először belehaltam!!!!
     
  19. bea80

    bea80 Vendég

    Egy álmodozó világából:
    [​IMG]
    ... nagy leszek egyszer, talán bölcs és felnőtt is. Külön felhőm lesz az égen, mert még az is lehet, engem is szeret az Isten.
    Ülhetünk ott együtt is, megengedem, hogy karjaidba zárj, s hogy kényeztessen minden szavad. Akkor és ott majd nem számít a világ, mit gondolnak. Együtt készíthetünk el egy szebb jövőt, és alakíthatjuk e roncs világot a menekülők számára, szép virággá. Befogadhatunk minden hontalant és árvát, aki csak utunkba kerül. Ezt az önfejű világot, amelyben most élünk pedig itt hagyjuk, magára, egyedül. Talán csatlakoznak majd, s nem maradnak sokan, egyszer csak elfogynak azok, akik fölött hatalmukat élvezik. Mi pedig építünk valamit, ami mindennél jobb, minden féltve keresett szónál, minden rejtett boldogságnál, még ha bolondság lesz is belőle. Nem is kellene más, elegek lennénk mi, és tudnám, hogy te is ezt akarod, mikor a karod felém nyújtod... és nem engedsz már ölelésedből, szóhoz sem jutok. Nekem még annyi mondanivalóm lett volna, még annyi mindent nem osztottam meg veled, de a legfontosabbat már igen, az életemet. És mondod, ez pont elég, s már levegőhöz sem jutok, úgy közeledik felém árnyékod, mely boldogságot vet rám és fényt. A sötét árnyékoknak vége, csak a múlté, hagyjuk, hogy ő is kapjon valamit, de vajon elég-e neki a düh és a tévhit? Mindegy, most ez sem számít, kettőnké a világ, egymásban ringatózni, ez amit régen vársz, ahogy én is. Nincs többé félelem, nyomorba döntő magány... csak te vagy és én. Betörnék a szívedbe, hogy lássam komolyan gondolod-e, de nem érdekel, most csak a percnek élj, szól bennem a félénk, ám határozott én. Önző lennék, mert keresem és vágyom a személyedre a puszta jelenléted, simogató kezed, ami kitudja hol tart, elvarázsol és túl visz ezen a keserű jelenen? Lehet, lehet nem is tudom mit teszek... talán még csak nem is érzékelem a súlyt a vállamon, hisz te levetted, azt mondtad szeretsz, nagyon. Súgtad és én elhittem, mert a szó mely oly könnyen elszalad, mint a perc akárhogy suttogod, a szívemben harsogva szól, és újra és újra csak ismétlődik, nem tudom megunni.
    Lassan ébred a nap, felkel minden, s megint rájövök:félek egy álmodozó maradok mindörökre!!!
    :rolleyes:
     
  20. bea80

    bea80 Vendég

    / A végtelen vonzásában/
    [​IMG]
    Egy fákkal körbevett sziklafalon ültek ők ketten egymás mellett. Egy fiú és egy lány. Lábukat a mélységbe lógatva. Alattuk úgy ötven méterre méltóságteljesen morajlott az óceán.
    A két fiatal nem szólt semmit, csak nézték a tájat. A nap lassan ereszkedett alá égi országútján. A tájon néma csen honolt. A csendet csak az óceán sziklának csapódó hullámainak morajló zaja törte meg. A lenyugvó nap, fényes hidat rajzolt a végtelen vízáradatra. Az "aranyhíd" sziluettjét, csak az itt-ott a vízből néha-néha felbukkanó halak zavarták meg.
    A látvány csodálatos volt. Olyan volt az egész, mintha csak egy szivárvány hullott volna alá az égből, és az, széttört volna itt lent a földön.
    A két fiatal szinte "tátott szájjal" csodálta a természet eme csodáját. Ha meg akartak volna szólalni, akkor sem tudtak volna. Nehéz volt, sőt inkább lehetetlen, szavakat találni a természet ezen szépségére.
    Egy pillanatra a nap megállt az égbolt peremén, hogy még egyszer utoljára végignézhessen végtelen országán, aztán eltűnt a nyugati horizonton. Olyan volt, mintha csak alámerült volna az óceán kékeszöld vízébe. Ezzel is gyászolva azt a pillanatot, amikor át kell adnia "trónját" a sötétségnek.
    A két fiatal még mindig csendben ült egymás mellett. Vágyakozva egymásra néztek. A szavak helyett inkább csak a szemük és a lelkük beszélt.
    - Köszönöm neked. Köszönöm, hogy ezt megmutattad nekem. "Mondta a lány szeme."
    - Ne köszönd! Szívesen tettem. "Válaszolta a fiúé."
    Majd lassan átölelték egymást. Test simult a testhez, ajak az ajakhoz, szenvedélyesen megcsókolták egymást.
    Közben lassan sötétedni kezdett az ég, s a magasban, a Hold társaságában megjelentek az első csillagok. A környék halványzöld ruhát öltött magára.
    A fiú és a lány kéz a kézben feküdt egymás mellé, a mohával sűrűn benőtt sziklapárkányra.
    Az eget nézték. Csodálták. Szinte itták magukba az este és az óceán frissítő levegőjének keverékét. Később aztán egyre több csillag kúszott fel az égre. Mintha csak valaki sok ezer lámpást gyújtott volna meg ott fent a magasban.
    Lassan teljesen besötétedett. A végtelen víz azonban visszatükrözte a magasban világító csillagok és a Hold fényét.
    Mintha csak egy mesebeli tündér csillámport szórt volna végig a hatalmas víztömeg felett. A táj szinte vibrált a fény játékától.
    A két ifjú meghatódva nézte a természet és a fény csodás "játékát."
    Aztán hirtelen megérintette őket valami.
    Egy érzés.
    Olyan volt ez, amit még soha nem éreztek ezelőtt. Mint amikor az anya hívja magához a gyerekét, úgy szólította őket is magához a "végtelen".
    Valami megérintette testüket, s ez az érzés villámként száguldott végig testük minden porcikáján, hogy aztán végül a szívükben kössön ki. Tudták mind a ketten, hogy vége.

    Menniük kell.
    Testüket, s szívüket megérintette a csillagok hívó szava. Az Univerzum végtelen vonzereje.
    Még egyszer végignéztek ezen a csodálatos tájon. Tudták mind a ketten, hogy utoljára láthatják ilyen közelről ezt a csodálatos összképet.
    Átölelték egymást, majd lassan emelkedni kezdtek az ég felé.
    Az óceán végtelen víztömege egyik pillanatról a másikra zsugorodott össze a lábuk alatt. Nemsokára már csak egy apró kék folt látszódott belőle.
    Még egy utolsó pillantást vetettek innen nagyon magasból a Föld egészére, majd megcsókolták egymást. Tudták, hogy most tehetik meg ezt utoljára, "rövid életük" során.
    Majd ajak távolodott az ajaktól, test a testtől, kéz a kéztől, elengedték egymást, úgy emelkedtek egyre feljebb egymás mellett, egyre magasabbra.
    Lassan aztán elvesztették emberi alakjukat is.
    Csak egy halk sóhaj maradt utánuk:

    - Jó volt embernek lenni. Akár egy órára is, de jó volt.
    Érezni a szerelmet, a szeretetet, ami átjárja a testet, az ember lelkét, megborzongatva minden egyes idegszálat, minden egyes testrészt, hogy végül a szívben kössön ki és ott éljen Örökké.
    Jó volt embernek lenni, akár csak egy "pillanatra" is !
    De ők nem emberek voltak.
    Nem is - e világból valók, valaki mások.
    Ők nem ide tartoztak.
    Talán csak múló csodák voltak itt a Földön. Mégis megszerették egymást.
    Elég volt nekik egy pillanat csupán, hogy egymásba szeressenek, s most ugyanez a pillanat elég volt ahhoz is, hogy elveszítsék egymást.
    Nemsokára a horizonton egy fényes ikercsillag kelt fel.
    Ezek azok a csillagok, amik egymás körül keringenek állandóan. Csak egymás mellett, egymás vonzásában tudnak létezni. Elérni azonban sohasem tudják egymást.
    Mert ez az élet rendje, így volt, így is lesz örökké.
    Mert talán így kell lennie ?!
    Mint ahogy a halál követi az életet, Ők is úgy követik a természet-e kegyetlen törvényét.
    Egymás mellett élhetnek ők örökös vonzásban, míg létezik a világegyetem. Csak keringenek egymás mellett, de egymásé nem lehetnek sohasem.
    S hogy kik ezek a csillagok ?
    Az egyik Te vagy, a másik pedig én !
    :0:
     

Megosztás