Vezess Naplót!

Borús napokon:

Mindig is utáltam az esőt!
Mikor már mindenki a tavaszt várta, akkor jöttek persze a rossz idők. Vagy az eső már a tavaszt jelentette? Ez a kérdés bizonyára mindenki fejében megfordult. De akkor sem volt kellemes élmény márciusban csizmákban és meleg téli kabátokban rohangálni az utcákon. S most még az eső is eleredt. Mivel esernyő híján voltam, így nem maradt más hátra, minthogy kapucnival védekezzem az eső ellen. Így léptem ki a nyüzsgő utcára, az esernyős és kapucnis emberek közé.
Nem hittem volna, hogy az emberek ennyire önzőek, önfejűek tudnak lenni. De most is csak én vagyok a hibás, mert voltam annyira naiv, hogy hittem a jóban. Ebben a rohanó világban mindenki csak saját érdekeit tartja szem előtt. S ha valaki úgy tesz, hogy esetleg másnak segít, akkor is csak önző önmagát tartja szem előtt. Mikor az ember felnő, rájön, hogy milyen is az élet. Az a nagybetűs élet, amit gyerekkorában olyan csodásnak képzelt el. És most jönnek a csalódások. Csalódás emberekben, olyanokban, akikre eddig felnéztél, példaképként tekintettél. Csalódás barátokban, hiszen rájössz, ők is csak ugyanolyan emberek, mint bárki más.
Ilyen hangulatban, ezekkel a gondolatokkal kanyarogtam a csöpögő esőben, s tudtam, hogy egyedül vagyok. Néztem az embereket, akiket éppúgy lelohasztott az időjárás, mint engem. Láttam, ahogy az esernyők alatt az emberek a földet nézik. Még egymás szemébe sem mernek bámulni. Vagy ez is csak az eső miatt van? Ugyan már, ez is egy naiv gondolat...
Néha jobb az esőben sétálni. Azt mondják, hogy így legalább nem látszik, ha sírok. De hiszen akkor sem látják, ha éppen hét ágra süt a nap! Mert ugye senkiben sincs annyi emberség, hogy megkérdezze, mi baj van. Senkiben sincs az az érzés, hogy átnyújtson egy zsebkendőt és végighallgasson. Hiszen ebben a világban már csak a rohanó hétköznapok maradtak, amik kiölik az emberekből az érzéseket.
De én mégis reménykedem, hogy létezik olyan ember, aki más. Más, mint mások. Ez a remény tart még életben. Tudom, nem valószínű, hogy megtalálom, mégis csak ez a tudat éltet engem. Igen, ismét a gyermeki naivitás szólalt meg bennem. De ezt nem akarom lerombolni. Majd úgyis megteszik helyettem mások.
Gondolataim immár szárnyra keltek, így már nem is figyelek a körülöttem lévőkre. Véletlenül belebotlok egy rohanó nőbe, de mire hátranézek, hogy bocsánatot kérjek, már méterekkel van tőlem. Szinte elmosolyodom saját magamon felvetve azt a tényt, hogy én bizony megmondtam. És ekkor már minden szebbnek tűnik. Groteszk módon kitűnik mosolyom ebben szomorú, esős időben.
És ekkor meglátom őt. Őt, aki ott áll az öreg fűzfa alatt, és engem figyel. Mosolyom lelohad, és mély döbbenet ül ki arcomra. Szőkés barna hajából esőcseppek csordulnak az arcára, s csuromvizes kabátjából csorog a víz. Ő mégis engem figyel, rendületlenül, megnyugtatóan. S bennem szétárad a melegség. Lábaim remegnek, de nem a hidegtől, hanem attól a forróságtól, ami elöntött. El akarok indulni, de nem tudok megmozdulni. Leveszem róla a szemem, s a sáros cipőm orrát kezdem figyelni. Majd újra felpillantok. Ekkor már csak a fát látom, az öreg szomorú fűzfát, ami mozdulatlanul áll a nyüzsgő utcán. Nem tudom, hogy csak a szemem káprázott, vagy tényleg megtaláltam őt. Őt, aki a reményt tartotta bennem. De hittem, hogy nem ez volt az utolsó találkozásunk.:neutral:

Tényleg nem értem??!!

Késő este van és én még mindig csak rovom az utcákat a városban, nincs megnyugvásom. Sehol sincs. Csak rágondolok, de miért?
Fázósan összehúzom magamon a kabátot, de ez sem segít, hidegség költözött belém pedig nem akartam. Sosem voltam még ilyen egyedül. Kínzó érzés már magában is és ha még ehhez az érzéshez a tehetetlenség párosul...
Ordítani tudnék, órákig, hogy nem értem!!!
Felnézek az égre, odafent a hold és a csillagok vígan tündökölnek, gondtalanul.
Hirtelenül tűnt fel az életem égboltján, a legragyogóbb csillag, ami ez idáig beragyogta életem és mégis azt kívánom bárcsak ne gyulladt volna ki soha, vagy tűnne el örökre.
Nem értem!
A friss levegő, ami mindig megnyugtatott, ami mindig kitisztította a fejemet, most ez sem segít. Nem érzem a természet illatát. Az elején, amikor megpillantottam a nap ragyogni kezdett, rózsaszín lett minden. De az már rég volt, most komor az a kevés is, amit a világból látok, érzek. Minden érzés elhalványult a színekből már csak a fekete és fehér látszik, az illatokat messze sodorta a tavaszi szellő, az íz legyen bármilyen édes, sós,: számomra már csak keserű.
Nem értem!
Tehetetlen vagyok, mert ő számára ezek az érzések ismeretlenek, ő egy rózsaszín ködön látja a világot, amit úgy neveznek szerelem. Gyűlölöm őt, amiért szeret, amiért boldog.
Sokan mondták nekem, hogy a szerelem akkor is gyönyörű, ha viszonzatlan. Badarság! Nem tudom, hogy ők átélték e már a viszonzatlan szerelmet, ha nem szívből kívánom, maradjon is így, ha igen nem tudom ők milyen gyönyörűséget éreztek benne. Én semmilyet. Gyötrő kin az egész, ami belűről, lassan emészti fel az ember lelkét. Nem múlik az idővel sem, csak talán kicsit lelassul. Aztán egyszerre már csak azt veszi észre az ember, hogy nincsenek érzései, már csak egy érdektelen test, amiből kiröppent minden jó, minden szép, minden érzés.
Én ezt nem szeretném, de nem tudom, mit tegyek.Menekülnék, de nincs hová. Lehetek én távol tőle, akár a Föld másik végén is, de az érzéseim határtalanok, nyughatatlanok.
Nem értem, hát nincs semmi esély,hogy felejtsek:vagy nem is akarok??

Reggeli gondolatok/egy kávé mellett/.

Hogyan tudnak a lakatosok annyi különféle zárat készíteni? Hol a vége a világegyetemnek? Egyáltalán vége van valahol? Élnek- e rajtunk kívül a világegyetemben? Hogy jut el a hangunk az egyik országból a másikba telefonon? Mikor hal ki az emberiség? Léteznek vámpírok? És vérfarkasok? Miért pont a jobb a jobb és a bal a bal? Rengeteg a megválaszolatlan elgondolkodtató kérdés, de a legfőbb kérdés; miért érezzük azt, ha szerelmesek vagyunk, hogy az egész világ tökéletes? Miért leszünk egyáltalán szerelmesek? Miért követi el minden ember életében ezt a hibát többször is? Hisz csak csalódás lehet a vége. Legtöbb esetben persze bebeszéljük magunknak, hogy "Ugyan én kivétel vagyok, nekem sikerülni fog, és örökké szeretni fog". Igen a legtöbb ember elköveti ezt az egyszerű, de súlyos hibát. Hisz a legnagyobb fájdalmat egy tovatűnt szerelem tud okozni. Sőt ha jobban belegondolok az előbb említett eset a második helyre szorul, hisz van annál rosszabb, mikor a szerelmünk viszonzatlan? Aligha. A viszonzatlan szerelem tulajdonképpen az, mikor szomjazol, de nem kapsz vizet. A szíved ugyanúgy szomjazik, mint egy virág, és ha nem kap vizet, annak hiányától elfonnyad. Keresed a helyes utat a világban, de nem találod. Úgy érzed felesleges vagy, egyedül állsz egy sivatag közepén. Hiába vesznek körül emberek, barátok, rokonok, akik mind szeretnek, és a kezüket nyújtják neked, segíteni akarnak, mert magányos vagy... egyedül a világban és nem értik meg, neked csak egy valamire lenne szükséged, arra, ami felmelegíti szíved, kivirágoztatja, arra, ami a te világodat jobbá teszi. Jobbá, különlegessé, értékessé, otthonossá, hisz eddig egy idegen világban éltél, te csak kívülálló voltál. Arra vártál, hogy valaki felkaroljon és kiszínezze neked a világot. Hát nem erre gondolt Isten is, amikor megteremtette az édenkertet? Akkor is olyan gyönyörű és gondtalan lett volna ott élni, ha Ádám és Éva nem szereti egymást? Úgy gondolom, nem. Mert ez az érzés jobbá teszi a világot, jobbá teszi az életét emberek ezreinek, legyenek gazdagok vagy szegények. Eme érzéssel vészelték át őseink a pusztítást, a háborút, a nyomort, az éhséget, hisz csak ez az egy érzés adhat szabadságot, békét és nyugalmat. Ez az érzés, mely emberek ezreit tette jobbá, ez az érzés, mely mindent megváltoztat, ha van akkor, ha pedig nincs akkor. Ez az érzés nem más, mint a SZERELEM. Hisz a szerelem egy csoda, mely minden embernek megadatik és ez egy olyan dolog, amit az ember akkor is a magáénak tudhat, ha már semmije sincs. A szerelem szenvedély, megszállottság, mely nélkül nem lehet élni. Mást szeretni pedig azt jelenti, hogy megélsz egy csodát, mely más számára láthatatlan. Az emberi agy becsapós, könnyen felejt, de a szív, a szívben örökre nyomot hagy a boldogság és a fájdalom. Azt nem lehet elfelejteni, azt örökké érzed!

A gondolat menetemből arra a következtetésre jutottam,hogy
iszom még egy kávét és nem gondolkodom ennyi baromságon!

Hogyan veszítsünk el egy pasit, egy óra alatt?




Nos, a válasz nem olyan egyszerű, mint gondoljuk, de nem is olyan roppant nehéz. Vigyük állatkertbe, kérjük meg az ottani gondozókat, hogy zárják be kedvesünket egy ketrecbe. A majom igen jó barátja lehet egy pasinak, hiszen mindegyik az. Mindegyik pasi szeret játszani, ki a szerencsejátékkal, ki a nőkkel, ki pedig a pénzével. Egyet fontos tudni, ha már nem bírjuk elviselni a hímneműt, akkor tudni kell "nemet" mondani! Igen, igen, illetve nem! Ha nem jönne össze az állatkertes, akkor még van több fajta megoldás is.

Elvihetjük vacsorázni is a drágánkat és egy csinos nőt felbérelni, hogy játssza el a kacérkodó pincérnőt. Mi meg csapjunk jó nagy hisztit a párunk előtt az étteremben, és borítsunk rá egy pohár bort, és hagyjuk ott sértődöttségünkben! Ha még ez sem sikerül, akkor valószínűleg elég kitartó férfival van dolgunk. Nem baj, jön a következő megoldás a problémára.

Hívjuk el egy találkára a srácot, és mikor megérkezik, csókolgassunk előtte egy másik hímneműt! Ha még mindig nem jön rá, hogy el akarod hagyni, akkor nagyon szerelmes lehet beléd, vagy annyira vak, hogy az már neked fáj és nem neki. Ez sem lehet nagy baj, hiszen még mindig van megoldás a pasid elhagyására.

Hívd meg a lakásodra és adj neki egy lakáskulcsot! A terved tökéletesítéséhez, invitálj meg egy másik pasit egy kicsivel korábbi időpontban! Mikor megérkezik a párod, bizonyára nagy csokor rózsával fog kedveskedni, de mikor benyit a szobaajtón és kétértelmű pózban talál a másik férfival, biztos le fog esni az álla. Ne csodálkozz, ha dühében hozzád vágja a rózsákat és nekiesik az ágyban levő hímneműnek!

Egy biztos, a düh, ami benne lesz, mindent elsöpör majd, főleg az irántad érzett szerelmet. Tehát, a siker garantált! Próbáld ki, nézzük meg milyen lesz a hatása!

A leírtak ékes bizonyítéka a gerinctelenségnek és a gyávaságnak!
Hölgyeim:a legtisztább módszer még mindig az egyenes út.
Így is-úgy is megbántódnak:de ez a leghumánusabb megoldás!

Net szerelmem!


Egy nyári délután néztem, ahogy a szemközti fáról lehullt egy levél. Lassan röppent, a szélben kicsit cikázott ide-oda, majd földet ért. Talán így röppent felém is a szerelem. Észre sem vettem.
Előbb a testemre pottyant, ott elidőzött egy kicsit. Azután egyszer csak beférkőzött a lelkembe. Most nem hívtam, de most jött. És hozta magával az összes kellékét. A gyomorgörcsöt, a zsibbadást, a sírást, a bamba bámulást és a váltakozó perceket. Észrevétlenül lopta el a józan eszem, a nyugalmam. Azt gondoltam, talán menekülnöm kellene, de a lelkemben van, jönne velem.
Hugom persze mindig faggatott:
- És milyen?
- Háá...t, van két keze, lába, feje, eszes, jóképű - mondanám, de hirtelen rádöbbenek, semmilyen, olyan, mint mindenki más mert nem is láttam még. Mégis! Neki szívesen megcsókolnám a szemét, az egyiket, majd a másikat és az orra hegyét.
- Milyen?
- Semmilyen, olyan, mint mindenki más. De ha nem hallom hiányzik, és szinte fáj. És ha itt van, csak veszekszem, azután békülnék, de félek, hogy már késő.
- És ha itt hagy?
- Egy kicsit belehalok.
- Elmúlik, tudod?
- Persze. Ahogy minden nap is, egyik a másik után. De most beszőtt, mint egy pókháló. És ha még egyszer megkérdezed, milyen? Semmilyen, olyan, mint, mindenki más. Csak a lelke ér az én lelkemhez. Melegít egy kicsit.
Ne kérdezd még egyszer! Csak azt tudom mondani, semmilyen, olyan, mint mindenki más. De tőle sírok, és zsibbad a bőröm, és görcsben áll a gyomrom. Tőle lettem olyan, mint egy lassú mozgású báb, mert minden erőm a lelkembe szállt.(2009.08.26)

Ne kérdezd mert tőle lettem szomorú és csalódott-/pedig egyszer sem láttam/--

Nekem is van naplóm,szeretem visszaolvasgatni.
Utólag olyan vicces az egész,hogy pl mennyit sírtam egy srácért
aztán később már nem is értettem miért.
Nagyon jó kis naplód van,rengeteg olyan mondattal amit csak az érthet meg aki lát a sorok mögé.
Hasonlít az ízlésünk,ezért bizti hogy visszajárok ide.

Még mindig megérint!

"Megérint, hogy vagy és úgy teszek, mintha másvalaki volnál és Én se Én, hanem egy másik lennék, aki nincs itt, akit nem érdekelsz. Már nem akarom megsimogatni a fejed, megnyugtatón és forrón és kinevethetően és banálisan. Nem akarom a szemedet nézni, amíg könnybe lábadok, nem akarlak megcsókolni és nem akarom, hogy megcsókolj. De mosolygok is Rád, és nem kerüllek el, szóba elegyedünk, beszéljük ostobán a semmit. Hétköznapi leszek Veled. Nem vagyunk ünnep többé, kár, hogy egyetlen percre se voltunk."

A fürdőszobában állok. A jéghideg csempe szinte fájdalmasan ér a felhevült bőrömhöz, de most ez nem érdekel. A tükörbe nézek. Egy idegen ember küld felém egy fáradt, meggyötört mosolyt. Szinte alig ismerek magamra. Az amúgy mindig rendezett fekete hajam most összekócolva csüng az arcom körül, és az általában vidám szemeim most kipirosodtak és üvegesek. Látod, mi lett belőlem! De nem hibáztatlak, nem Te tehetsz róla. Az egyedüli vétkes itt én vagyok. Hogy miért? Mert hagytam magam álmokba ringatni. Mert a szívem reményekkel volt teli, és mert elvakított a szerelem. Az a szerelem, amit irántad éreztem.
Fájdalmasan gondolok vissza a történtekre. Szinte még mindig remegek, ha arra gondolok, amit akkor éreztem. . Ó, hogy én mekkora ökör vagyok! Hogy hihettem azt, hogy szeretsz? Csak mert segítettél néhányszor? Vagy mert mindig volt néhány kedves szavad hozzám? Hiszen az csak mind udvariasság volt! Csak mert tudtad, hogy milyen érzelmek kötnek hozzád. Tudtad, és egyszer sem említetted. Hát igen, ez voltál Te. Ezért szerettem beléd. Ó, már mennyi ideje is? Négy vagy öt? Nem emlékszem, minden olyan homályos már körülöttem. Meg már amúgy sem számít.

Egy könnycsepp csordul le az arcomon. Már megint sírok. Nem volt még elég. Úgy látszik, nem fogyok ki a könnyekből. Lerogyok a mosdókagylóra, és fájdalmas emlékek jutnak az eszembe. Akkor még boldog voltam. Reményekkel teli. Eszembe jut a csodás hangod. Minden egyes nevetésed egy tőrt döf a szívembe. Nem, nem szabad még egy könnycseppet elpazarolnom. Abbamarad a sírásom.
Leroskadok a földre. Még önmagamat is meglepem, mikor sírás helyett szívfacsaróan nevetni kezdek.

"Már nem akarlak meghódítani, álmomban látott kép vagy, és én nem kereslek ébren. Nem kívánlak, és nem akarok a testedhez érni, mohó markolással és cirógatással. Tévedés, hogy megszerettelek, nem megszerezni, nem birtokolni akarlak, nem, nem, inkább a semmi. A halálos közömbösség. A csend, mint sikoly. Így akartad, akarjuk akkor így. Meggyógyulok. Kiírlak. Magamból. Csak rám ne nézz."

Már csak:

Már csak szíveddel idézheted fel a régi emlékeket s nem velem együtt, ahogy azt régen tettük. Már csak árnyéka vagyok önmagamnak, már csak árnyékodban lépegethetek. Ott lapulok mögötted és vigyázok rád, amíg élsz. Lépteidet nyomon követem, s nem engedem, hogy holmi életre törő nyaktörő, kiszorítsa lelkedet. Te voltál a legjobb barát, akit kívánhattam, te voltál minden, ami belőlem hiányzott. Sok mindenben különböztünk egymástól, de éppen ez tartott össze minket...Hogy nem adtuk fel megismerni a másikat, és mindig kiálltunk egymás mellett. Sok mindenre megtanítottál, amire csak egy magamfajta éhenkórászt meg lehet. S ha egyedül érzed magad, nézz fel a csillagokra. Emlékszel mennyit sétáltunk és kergetőztünk alatta?
Én mindig ott lépkedek majd melletted, csillogó szemeimmel őrizlek. Most azt mondom neked:
Élj boldogan, amíg lehet!
Drága kutyád,Cézár.

Jönnek,mennek!!!/a gondolatok/

Szeretek sétálni. Jó csak leülni egy kőre, és figyelni, milyen összetett és harmonikus dolog is a természet. Suhan a táj, mint a felhőben a cseppek. Jönnek, mennek a gondolatok a fejemben, mint a vonat a síneken, és zakatolnak...A végtelenségig eljuthatnak. Olyan simán halad ez a vonat, hihetetlen. Sokkal gyorsabb, mint a többi vonat s nem csak hogy síneken megy, de még fel is juthat az egekbe, ahonnan visszatekinthetek egész eddigi utamra életem során. Zakatolás...Zakatolás...Most meg, mintha már nem is a vonaton lennék, hanem csak egymagamba ülnék. De hát végig itt ültem! Az érzések színeivel, a lélek fényeivel láttam újra mindent. Lehet, hogy semmi újabb fényt nem akarok már látni az égen, lehet, hogy nem akarok többé küzdve küzdeni magam ellen, sorsom ellen. Lehet, hogy másik világba kellett volna születnem, mert ha a tükörbe nézek, már nem magamat látom. Ez nem én vagyok. Egy hatalmas romhalmaz tetején ülve számolgatom a fűszálakat, s az éveket, de ha már úgyis elpusztítjuk a földet, mi értelme egy embernek vigyáznia rá? De nem, most a harmóniáról volt szó. Nem akarom elterelni a figyelmemet, fölösleges kérdésekkel. Most szépséget és harmóniát próbálok teremteni, mint egy művész. Próbálom szeretni a világot s ő is engem. De mivel most hideg van, egy kicsit nehezebb. Kiráz a fagy, borús idő van. De lehet, hogy valaminek történnie kell. És lehet, hogy csak front van, és rossz a kedvem...

Én vezetek naplót. Tervezek, értékelek, nyugtázok. És iktatom, őrzöm az emlékeket

Az már gyónás is lehetne?!

Az csak arra lenne jó, hogy azt olvasva, nyugdíjas korodban legyen mit meg-
bánni.

Törppapa írta:

Az csak arra lenne jó, hogy azt olvasva, nyugdíjas korodban legyen mit meg-
bánni.

Kattints a kibontásához...

Ha már olyan az életed,hogy van mit megbánni,akkor már teljesen mindegy hogy leírod vagy nem.
Megbánni talán nem bánnék meg Én semmit:de biztos,hogy voltak olyan helyzetek amit már másképpen csinálnék.
Ettől függetlenül ha gyónni akarsz majd egyszer:Gyere bátran!!!
Nem hiszem hogy olyan szörnyű lenne!!

Sakk-Matt:avagy youtube-s korszakom véget ért??!!

A hobbym az-az a videószerkesztés véget ért.
Hogy miért is???A hibás minden bizonnyal Én vagyok..
Túl gyors ütemben haladtam azt hiszem:elkapott a gépszíj,,az izgalom,,az alkotás vágya.
Nem volt olyan nap,hogy legalább egy videót ne csináltam volna:vagy kettőt(ez is megesett).
De ahogy haladtak a hónapok,úgy raktam magamnak egyre nagyobb mércét.
Mindig újat,valami egészen mást akartam alkotni,mint amik a youtube-n tömegesen fellelhetők.
Aztán egy szép napon beleundorodtam:talán úgy egy hónapja.
Rájöttem,hogy értelmetlenül pazarolok el 4-5 órát a semmiért.
Nem a csillagokért dolgoztam ennyit,hanem magamnak:most viszont úgy látom,erre Nekem már nincs szükségem.
Talán úgy jellemezném ezt mint a művészt aki kiégett és szánalmasan néz maga elé.
Ha nincs motíváció,nincs is értelme csinálni.
Igen,itt jön be hogy a magunk kedvéért csináljuk amit csinálunk,de ez egy nagyon szánalmas közhely.
Egy felesleges púp lett a nagy imádatból!!

Viszont kaptam valami egészen mást helyette,ami így elsőre nagyon unalmasan hangzik:a képek szeretetét.
Képes voltam éjszakákon át kóborolni a neten,hogy vadásszak olyan fotókra amik nem szerepelnek más videójában.
Ejutottam olyan helyekre,hogy leesett az állam.
Eldugott,féltve őrzött kis kincses bányákba:ahol a fantázia határtalan.
Így lettem szerelmese a fotómanipulációknak..
Akad egy-két olyan darab ami annyira szép,hogy nem tudok betelni vele.
Mára közel 600 000 kép boldog tulajdonosa vagyok és fogalmam nincs,hogy mit fogok majd velük kezdeni,mégis azt hiszem,ez sem értelmetlenebb mint bármi más.
Hogy mi lesz a youtube-bal:nem tudom,ha sikerül rájönnöm valószínű törlés.
Tehát ha valaki véletlen beesik ide,írja már le,hogyan kell törölni adatlapot onnan:Hálás lennék!!!
Ennyi most:egyszer majd ezen is jót fogok nevetni és azt gondolom--azok a régi szép emlékek--

Tavasz! Kinek hogy!!

- Á, végre itt a tavasz! Érzed, ahogy a nap simogatja az arcodat?
- Igen, ez tényleg varázslatos. De te sose gondolkodtál még rajta, mekkora átverés ez az egész tavasz-dolog?
- Miféle átverés?
- Tudod, itt a tavasz, mindenki köteles a szokványos dolgokra gondolni: rügyeznek a fák, éled a természet, a madarak önfeledten vihorásznak a fákon, mindenki a kedvesét keresi, addig ismeretlen illatok és érzések borzolják minden élő kedélyét.
- Persze, kinek járhat ilyenkor bármi más az eszében? Ja, tényleg, neked. De mi bajod van azzal, hogy végre nem kell fagyoskodni, és délben nem lámpa mellett olvasod az újságot?
- Semmi, tulajdonképpen semmi, én is örülök neki, hogy süt a nap, és tényleg elegem volt már a tél nyálkás sötétjéből. De ezután is lesz úgy, hogy beborul az ég és napokig esik az eső. És hidd el nekem, barátom, ez ezerszer rosszabb lesz mint egy hónappal ezelőtt. Januárban egy borús napon azt mondjuk: hát igen, hiszen tél van. Egyszer vége lesz. De tavasszal? Amikor már éppen elhittük, hogy itt a ragyogó ég? Ó, az sokkal mélyebb csalódás, ne tagadja senki!

Vagy itt ez a másik, a szerelem-dolog: általános közhit, hogy tavasszal jobban harapnak az emberek a másik nem bájaira. Tavasszal csak csupa gyönyörű, romantikus dolog történhet. De tényleg?
Tényleg mindenki párt talál?
Tényleg kettesével közlekednek az utcán?
Ugyan már, nézz csak körül: ugyanannyi a magányos szerencsétlen, mint nyáron vagy ősszel. Sőt, nemcsak ugyanannyian vannak, de még jobban fáj nekik a magányuk. "Még most sem, amikor mindenki megtalálja a párját, még most sem találok senkit. Igazi csődtömeg vagyok!" - hát nem ez szaggatja mindegyik magányos lelkét?
- Ó, veled aztán semmit sem lehet kezdeni! Te tényleg velejéig pesszimista vagy! Képes voltál egy ilyen gyönyörű napon elrontani a kedvemet! Miért nem maradsz odabenn egész tavasszal, hogy ne törd le legalább a többieket?
- Viccelsz? Egyedül kuksoljak a szobában? Hiszen tavasz van!

Regen en is vezettem naplot, megirtam minden erzelmi valsagomat oromomet, naivitasomat, jo volt kiirni magambol a mindenkori lelkiallapotomat.Titokkent kezeltem soha senkinek nem mertem megmutatni,mert ugy ereztem kiszolgaltatom magam,vedtelenne valok, es akkor meg nem volt internett sem.
Sokszor elovettem "erot " meritettem mikor banatos voltam ill.kudarckent megelt sziruaciokban.
Ma sem csinalnak mast visszaolvasva, mara mar emleknek megmaradt naplomat.
Koszonjuk ezt a topicot , nagyon jonak talalom, az erzelem erzekek ilyen megfogalmazasa mindenkire hatnak es majd mindenki at is eli vagy elte.
Sok sikert !

Vezettem én is, és itt a neten is egy kicsit. De nem mutattam meg azt sem senkinek. Csak arra volt jó, hogy ne papírra kelljen írnom, hanem belépni egy webhelyre és oda írni. De abbamaradt egyszer csak. Néha belépek és elolvasom, mélázok rajta.

Mondjuk vannak olyan gondolatok, amik akár meg is oszthatók a világgal, az itt olvashatók azok épp ilyenek. Nekem is tetszik.

Melitta írta:

Regen en is vezettem naplot, megirtam minden erzelmi valsagomat oromomet, naivitasomat, jo volt kiirni magambol a mindenkori lelkiallapotomat.Titokkent kezeltem soha senkinek nem mertem megmutatni,mert ugy ereztem kiszolgaltatom magam,vedtelenne valok, es akkor meg nem volt internett sem.
Sokszor elovettem "erot " meritettem mikor banatos voltam ill.kudarckent megelt sziruaciokban.
Ma sem csinalnak mast visszaolvasva, mara mar emleknek megmaradt naplomat.
Koszonjuk ezt a topicot , nagyon jonak talalom, az erzelem erzekek ilyen megfogalmazasa mindenkire hatnak es majd mindenki at is eli vagy elte.
Sok sikert !

Kattints a kibontásához...

Drága Melitta!
Munkádat itt a fórumon már régóta figyelemmel kísérem és pont ezért óriási megtiszteltetés,hogy írtál.
Tisztában vagyok vele,hogy ez egy elektronikus napló és ez a pár gondolat csak az Én világomat tükrözi,még is írom.
-Mert az írás segít!!Néha mázsás teherként zuhan le a gond lelkemről ha kiírhatom magamból.
Persze ez már nem hasonlít tini éveim naplójára amiben még a Titanic volt a menő és folyt a nyálunk Brad Pit után:mégis most kinyitva vissza jönnek azok a dolgok amit akkor éreztem..
A napló fontos:megőrzi mindazt amit mi idővel elfelejtettünk.
Még egyszer köszönöm:remélem majd idővel többen leszünk!

kokusz31 írta:

Vezettem én is, és itt a neten is egy kicsit. De nem mutattam meg azt sem senkinek. Csak arra volt jó, hogy ne papírra kelljen írnom, hanem belépni egy webhelyre és oda írni. De abbamaradt egyszer csak. Néha belépek és elolvasom, mélázok rajta.

Mondjuk vannak olyan gondolatok, amik akár meg is oszthatók a világgal, az itt olvashatók azok épp ilyenek. Nekem is tetszik.

Kattints a kibontásához...

Szia Kokusz!
Mozgalmas lehet az életed,ha államtitokként őrzöd a naplód:na Én ilyenkor kezdek oltári kíváncsi lenni!
Mennyi titok,mennyi kincs amit hordozunk magunkban:aztán szépen elfelejtjük mert idővel minden kopik,átalakul!!
Most kifogsz nevetni,de Én is sokat járok ide:visszaolvasom a kis irományaimat és nagyon eltudok rajta gondolkodni.
Nem vagyunk egyformák és pont ezért jó lenne ha végre már más is néha firkálna ide pár sort:a végén még rólam fog szólni az egész!!
Érdekelne,hogy más hogyan gondolkodik:de amint látod még csak gyerekcipőben járok!!
Néha majd ha erre jársz ugorj be,lehet hogy ismerős lesz a történet,mert ezek minden napi dolgok annyi különbséggel,hogy itt úgy játszol a szavakkal,ahogy neked tetszik.

Köszi!

Egy bőröndnyi élet!!!!


Hideg van.

Sétálok és gondolkodom. Sétálok és húzom magam után a dög nehéz bőröndömet. Azon merengek, hogy az élet pofára esések sorozata. Mintha minden lépésnél ott lenne egy láb, ami csak arra vár, hogy elgáncsoljon. Az élet egy rakás gáncs.

De az nem lehet! Igaz, hogy megint elbuktam, de majd csak talpra állok. Erős vagyok, független és a boldogságomhoz nincs szükségem senki másra. Senkire! Akkor már megint miért bőgök?! Még a végén minden víztartalékom elcsöpögöm.

Sétálok tovább, egyedül. Fáradok - nehéz a koffer.
Hogy mi van benne? Minden és semmi. Elmúlt emlékek, bú és bánat, üresség. Mind közül ez a legnehezebb - az üresség.
Miért nem dobom el? Ez egy nagyon különleges, gurulós bőrönd. Ha nem húzom, utánam jön, kinyílik és rám önti összes borzalmát. Ezért aztán húzom.

Hogyha bátor lennék (ami nem vagyok), megállnék, kinyitnám és egyenként átnézném, ami benne van. Egyszerűen hangzik, igaz? Hát nem az!

Csak gondolj bele: Neked nincs bőröndöd, táskád, esetleg retikülöd? Övtáskád, netalántán apró erszényed? Ha azt mondod - őszintén -, hogy nincs, boldog ember vagy.
Mind azok lehetnénk, ha leülnénk és átválogatnánk a gyűjtött lomokat.

Leülök... kinyitom... megijedek, becsukom, lezárom, lakatot teszek rá. Gyáva vagyok, húzom tovább. Majd egyszer, mikor okosabb leszek... Leszek?

Egyéni lelkiismeret.


Elszámolni sok dologgal lehet, többek között olyasmivel is, ami fizikai mérőeszközökkel, avagy másképpen sem mérhető. Ilyen az egyén lelkiismerete. A lelkiismeret nagyon lényeges dolog! Egyáltalán nem mindegy, hogy az illető élete során tetteit milyen cél eléréséért, milyen eszközökkel hajtja végre! Amennyiben a cél az egyén számára olyan értelemben előremutató, hogy az más emberek létérdekeivel nem ütközik, és nem ütközik semmilyen közösség létérdekeivel sem, akkor az nem ütközhet az egyén és mások, valamint egy nagyobb közösség lelkiismeretével sem! Azonban tudni kell, hogy az egyén, az egyének önző, rossz szándékú érdekeiből fakadóan végrehajtott tettek és cselekedetek minden esetben lelkiismeretlenek, hiszen az olyan emberek, akik a pillanatnyi egyéni érdekeket más, mások kárára akár furfanggal, csalafintasággal, becsapással, ármánykodással, testi-lelki erőszakkal is érvényesítik, erkölcstelenek, az ezeket végrehajtó ember, emberek tisztességtelenségére mutatnak. Mint mondtam, a lelkiismerettel is el lehet és el kell számolni! Elszámolhatunk a lelkiismeretlenül, rossz szándékkal, más, mások kárára tudatosan végrehajtott cselekedeteinkkel itt, a Földön akár a földi hatóságok előtt is, de és ez minden esetben így igaz, a földi létünk befejeztével az Égben is el kell majd számolnunk minden esetben azzal, hogy itt, a Földön milyen jó, az egyénnek és másoknak is egyaránt hasznot hozó, javát szolgáló pozitív tettet, tetteket követtünk el, ám arról is számadást kell adnunk, hogy milyen más, mások kárára szándékosan és tudatosan kigondolt, előre kitervelt rossz tettet, tetteket, rossz cselekedeteket hajtottunk végre. Szerintem a szándékosság és a tudatosság, valamint az előre kiterveltség rokon fogalmak, de szándékosan és tudatosan, esetleg előre kitervelten nemcsak rosszat, hanem jót is lehet tenni!Inkább a minden értelemben vett jót kell mindenkinek feltétlenül szándékosan és tudatosan, avagy ahogy fentebb írtam kitervelten is megcselekedni az egész földi létünk során, mivel akkor a földi élet sokkal szeretet teljesebb és boldogabb lesz mindenki számára és amikor az ,,itteni" létünk egyszer, valaha véget ér és az Égben számadásra kérnek fel bennünket abban a tekintetben, hogy hogyan sáfárkodtunk az életünkkel, akkor nem lesz okunk szégyenkezni és a Pokol kapui helyett a Mennyország bejárata nyílik meg előttünk természetesen kinek-kinek a saját hite szerint, azonban egy biztos: a tisztesség és a lelkiismeret ezek legyen bármilyen hitű az ember, minden esetben ,,együtt járnak", hiszen ezek véleményem szerint ,,édestestvérek"!
Akinek van lelkiismerete az érez is:nagyon-nagyon mélyen!