Micimaci nem érti
A Baromfiudvarban sokminden történt, de az állatok már szinte semmit nem éreztek, nem értettek. Hol valamelyik öreg komondor vakult meg és ugrott gazdasszonyára, hol a kacsák tépték egymást. Néha elvágyódtak a lepusztult farmról, aztán meg visszavágytak, az sem számított, milen is lesz az ól, az istálló. Hol az egyik tűnt el rövidebb-hosszabb ideig, hol a másik hangját nem lehetett hallani.Aggódniuk mégsem kellett, szinte mindenki visszatért.
Szegény Szürke is csontsoványan indult a világnak.Biztatták is a többiek, menjen csak hátha jobb élete lesz kint, akár az erdőben is. Tud élelmet szerezni, tud dolgozni, még talán meg is becsülik.
A bölcs csacsi neki is indult. Gondokodott egy ideig, hova is menjen, végül az erdőt választotta. Nézték is csodálkozva, aztán legyintettek: látszik, hogy szamár! Pedig okosabb volt ő, mint gondolták. A rétet, a mezőt már ellepték az éhesek, ott már minden értelmes munkára van legalább két tehetség, a fű viszont nem tud olyan gyorsan nőni, hogy mindenkinek elég legyen. Az erdő túl nehéz helynek bizonyult, nem is kereste senki, pedig ott aztán jutott volna minden. Legalább hat ökörnek, igavonó baromnak tudtak volna fuvart biztosítani, a lovak meg iránytaxinak kellenének. Volt őrizni való vadászhááz, kellett volna szimat, egerész, tyúk, meg fejős tehén, szinte minden. Szabadságra meg hazamehetnének, vihetnék a többieknek az ellátmányt.
Szürkét azonnal szolgálatba is fogadták az erdészek, enni, inni kapott, felerősödött. Lassan, fokozatosan szoktatták vissza a munkára, néha már egyedül is hagyták, legeljen kedvére, érezze a szabadságot. Nem kellett félni, mindig visszatért az erdészlakhoz.
Egy ilyen szabad kóborása során látta meg egy fatörzsön a mackót. Jó nagy maci volt, már szinte felnőtt, csak az a ruha, ne lett volna rajta olyan kicsi. Gondolkodott is a szamár, honnan olyan ismerős, de azért nem vitte túlzásba a fejtörést. Azt látta, hogy a maci nagyon szomorú, és nagyon vakargatja a füle tövét, hát odalépett hozzá.
- Mi a baj, mackó? Egyáltalán, ki vagy te? Honnan jöttél? Tudok segíteni?
A mackó felnézett, és úgy meglepődött, hogy még a fülvakarást is abbahagyta.
-Te vagy az, Füles?
- Én? Nem, én Szürke vagyok. Úgy látszik, összetévesztettél egy másik szamárral, talán egy régi barátoddal. Lehetek én az új barátod? Tudod, a barátok mindig segítenek egymásnak.
- Igen, összetévesztettelek. Ne haragudj, csak tudod, még kölyökmaci korom egyik legjobb barátját láttam benned. De ha tényleg barátom akarsz lenni, annak én nagyon örülök. Miben segíthetek?
- Ne butáskodj, én kérdezem tőled, hogy tudok-e segíteni. Olyan elárvultan, olyan bánatosan ültél itt a fatörzsön, hogy nem tudtam nézni legelészés közben. Az én nevet már tudod, egyébként a Baromfiudvarból jöttem, mert ott már nagyon nehéz volt az élet. Itt befogadtak, kapok enni, inni, jó a szállásom, megbecsülik a munkámat, és néha még haza is tudok vinni finomságokat az otthon maradottaknak. Szóval, ki vagy te, és mi a baj?
- Én voltam az a bizonyos Micimackó. Látod, megnőttem, de még mindig ez az egy ruhám van, és még mindig szeretem a mézet, és még mindig nem értem a világot. A barátaim is felnőttek, mindenki ment élni a maga életét, azt a szép pagonyt elhagyták, csak én maradtam ott, egyedül. Jöttek emberek, sokszor sok dologról beszélgettek. Voltak köztük jók, meg okosak, és voltak köztük rosszak, meg buták.
- Ezt honnan lehet tudni? Én eddig csak egy rosszat ismertem, azt is alig láttam. A mostani gazdáim rendesek, törődnek veem. Honnan ismered meg a butát meg a jót?
- Tudod, másképp beszélnek. A jók csöndesek, a rosszak hangosak. A jók mosolyognak, a rosszak az öklüket rázzák. Az okosak mindig gondolkodnak, a butákat pedig megvezetik. Az okosak mérlegelnek, a buták vakon lelkesednek. Ott, a pagonyban ez igazán kiderül, ott ugyanis nem a közönségnek, a főnöknek, a társaságnak mutatják magukat valamilyennek.
- Értem. És ott hallottál valamit, amit nem értesz. Ki mondta? Okos, vagy buta? Jó, vagy rossz?
- Na, éppen ezt nem értem. Meg az összes többit sem. Olyasmiről beszéltek, ami nálunk, vadállatoknál nem létezik. Én meg nem szeretem, ha nem értem. Fogtam hát egy csupor mézet, mert úgy jobban tudok gondolkodni, ha azt eszegetem, és elindultam, mert úgy gyorsabban tudok gondolkodni. Ilyen messzire keveredtem, elfogyott a méz, elfáradt a lábam, de még mindig nem lettem okosabb.
- Hűha! Akkor lehet, hogy én se tudok segíteni? Elvégre én csak egy szamár vagyok. De nekem ott vannak a barátaim, jó sokan vannak, meg tudjuk kérdezni őket. Holnap úgyis szabadnapom lesz, gyere el velem.
Micimaci egy picit megnyugodott. Csak kap valahonnan valamilyen választ a krdéseire. Másnap el is mentek a Baromfiudvarba. A mackó megjelenése okozott némi izgalmat, de a csacsi mindenkit megnyugtatott: az ő barátja igazi vadállat, aki senkit nem bánt, ha önmagát nem érzi veszélyben, most is csak szeretne választ kapni egy kérdésére.
- Illetve többre is, ha szabad - merészkedett elő Micimaci.
Bendegúz, az öreg, ámde még ragyogóan látó komondor barna szemei szinte megsimogatták a medve lelkét, baráti farkcsóválása bátorságot adott legalább a kérdés elmondásához.
- Szóval, ott a pagonyban, ahol élek a kuckómban, sokszor látok embereket. Általában kirándulókat. Ők beszélgetnek, ki erről, ki arról, néha még tanulni is lehet tőlük. De néha olyasmit hallok, amitől égnek áll a talpamon a szőr. Mi az, hogy pedofilia? És mi az, hogy nemi erőszak?
Immáron Bendegúz kezdte vakargatni a füle tövét. Most tartson felvilágosítást egy majdnem felnőtt medvének? Hogy kezdje el? A mackó kisegítette a bajból.
- Azt tudom, hogy mi a nemi, persze. Csak nem tudom összehozni az erőszakkal. Nálunk, vadállatoknál ilyen nincs. Eljön a párzás ideje, meg dolgoznak a hormonok, meg minden. Olyankor megkeressük a nekünk való csajt, és a megfelelő módon felkérjük egy körre. csaj meg vagy beleegyezik, vagy nem. Ha nem, akkor vagy ő hagy faképnél, vagy ledob az első pillanatban Olyankor aztán odébbállunk, keresünk másik csajt. Így működik ez nálunk, vadállatoknál. Ti itt háziasítottak, meg háziállatok vagytok, nálatok is így van, vagy ti tudjátok ezt az erőszakkal párosítani?
- Így már könnyebb - kezdett bele Bendegúz. - Nálunk is így megy, akárhogy is nézzük, állatok vagyunk, azok is maradtunk, házközelben is. Viszont itt lehet hallani az emberek viselkedéséről ezt-azt. Öreg vagyok már, megtanulnam sokmindent, bár érteni én sem értek mindent. Az embereknél az számít erőszaknak, ha valamit úgy akarnak megszerezni, hogy azért külön verekednek. Itt van például az általad hozott példa. Az embereknél néha ez úgy működik, hogy a csajt, akit kinéztek, mindenképpen meg akarják szerezni.
- De hát ha nem akarja, és elmegy?
- Itt az erőszak lényege! Nem hagyják elmenni! Lefogják, megkötözik, megverik, vagy éppen csak megfenyegetik, de megszerzik. Sőt, az embereknél legújabban az a divat, hogy csoportokba verődve állnak össze. Aztán vagy akarja mindenki, vagy nem, de a csoport körbekúr. Meg van, hogy gyerekekkel csinálják. Kicsikkel, mint te voltál eredeti korodban. Az a pedofilia. Aztán, ha az ilyesmi kiderül, azt mondják egymásra, hogy barom, meg állat, meg vadállat, meg hasonlókat.
- Hogy miket mondanak? Hogy ránk akarják fogni?
- Nem, nem akarják ránkfogni, csak azt mondják, hogy aki ilyet tesz, az nem ember, hanem... és sorolják ám rendesen! Szegény igavonó barmok meg szégyenkezve húzódnak az istálló legeldugottabb sarkába, pedig ők igazán nem.
- De én sem! Mi, a pagony, meg az erdő összes vadállata sem képes ilyet tenni. Ilyen aljasságra csak az ember képes!
Micimaci egy kicsit megnyugodott, mert már érti azt, amit eddig nem. Mégis keserves sírásba kezdett.
- Borzasztó életetek lehet, és mostmár tudom, hogy titeket is erőszakolnak. Másképp nem maradnátok itt, különösen nem, hogy állandóan vérigsértenek. Kedves Bendegúz, köszönöm, hogy felvilágosítottál. Megyek is vissza a kuckómba, amíg nem késő. Amíg megmaradhatok állatnak. Igazi vadállatnak.
Szépen elköszönt mindenkitől, külön-külön leppacsizott még a templom egerével is, utolsónak hgyva új barátját, a SZAMARat. Várta, mond-e valamit, marad még, vagy visszamegy vele az erdőbe, de a csacsi nem mozdult. Aztán lassan, nagyon lassan előre tette az egyik lábát, utána a másikat, a harmadikat. Mielőtt a negyedik patáját is felemelte volna, sóhajtott egyet.
- Tudod, mackó, én ide tartozom, abben a baromfiudvarban, ezen a birtokon nőttem fel. Hidd el, nem mindig tetszik amit itt látok, ezért is mentem az erdőbe. De én már csak szamár maradok, bármennyire is szeretnék, nem lehetek vadszamár. De... azért büszke vagyok az őseimre, hogy ők még ismerték a tisztességet. És igen, kikérem magunknak, hogy az embereket velünk, állatokkal akár csak egy napon is említsenek.
Körbenézett régi pajtásain. Mindenki szemében ott bujkált egy könnycsepp. Mindenki érezte, hogy igaza van ennek a nagy szamárnak. De mert ő egy okos állat, azt is kitalálta, mi rejlik még a könnyek mögött.
- Jövök én még szabadságra, hozok nektek zabot, szénát, minden finomat, de most megyek. Mennem kell. Gyere, mackó.
- Igen, de még valamit szeretnék, ha lhet.
- Ki vele, mi lenne az? Ha tudunk segítünk.
- Nem kérni akarok, hanem megköszönni, hogy már többet tudok. Rólatok is, magamról is. Na, meg azokról is, az emberekről. Hálából elfogadjátok, ha néha küldök a barátommal egy kis mézet? Másom nincs, csak nyáron tudok egy kis gyümölcsöt is szedni. Ugye elfogadjátok?
Választ nem is várt, állatszíve megsúgta, hogy örömmel elfogadják az ínyencségeket. Mackómancsát a csacsi hátára csapta, indultak együtt vissza az erdőbe, a pagonyba. Fejük lógótt a bánattól. Nehéz tudást cipeltek magukkal, de büszkék lehettek arra, hogy ők állatok.
- Igen, ilyen aljasságokat csak ember tud elkövetni - motyogta maga elé bölcsen a szamár.
Amint mentek, fejlógatva, Micimaci egyre többször vakargatta a fülét. A csacsi egy darabig úgy tett, mintha nem venné észre, de nem sokáig bírta, hát megkérdezte:
- Mi a baj? Még mindig nem érted? Hiszen megtudhattuk, hogy mi is az, meg hogy is van az embereknél. Most mit vakarózol?
- Hát észrevetted? Nem akartalak megzavarni az elmélkedésedben, ne haragudj.
- Nem haragszom. Még nem. De mondd már el, mi a baj! A vakarózástól nem leszünk okosabbak.
- Szóval, az nem fér még mindig ebbe a nagy, buta, mackófejembe, hogy miért nem mindegy, ki csinálja azt az izét, Tudod, ami az állatoknál elő nem fordulhat. Miért nem mindegy, hogy a récerobi, vagy Bagolybéni az erőszakos?
- Hogyhogy nem mindegy? Persze, hogy mindegy. Illetve nálunk, ugye, egyik se fordulhat elő, de értem, hogy ez csak példa. De hogy jutott esz egyáltalán eszedbe? Erről is hallottál valamit?
- Igen, csak már nem mertem megkérdezni. Tudom, hogy bölcs az öreg Bendegúz, meg tudná is a választ, de mégis, szerintem nem illik lerohanni annyi mindennel egyszerrel. Még a bölcs öregnek is kell néha pihenni, meg gondolkodni.
- Kell, az igaz. Majd visszajövünk legközelebb, akkor megkérdezed.
- Azért gondolkodjunk együtt,hátha rájövünk valami okosságra. Tudod, azt hallottam, hogy az egyikről, a récéről, még a tollat is leszednék, a bagolyról meg csak néhányan mernek suttogni. Pedig a réce már régen nem tud rendesen úszni sem, csak totyog, ő csak valamikor régen, még díszes ifjúsága idején volt rossz. Erről a régi esetről ordibál mindenki, hogy zeng belé a környék is.
- Valami eljutott hozzám is, de nem értem, miért ez a nagy cirkusz. A másik, a bagoly talán semmi erőszakot nem csinált, azért van ez a csönd.
-Látod, éppen ez az, amit nem értek. A bagoly még most sem öreg bagoly, bár már van a fején kalpag, már tudósnak nevezhető. Ráadásul egy bagolycsapat vezére. Illetve volt még akkor. És képzeld ez az emberbagoly nem csak erőszakot csinált, de még parázsba is ültette a párját. Mert a párja volt, csak át akart menni egy másik fészekbe. Ez a tudós bagoly állítólag sokszor csinált olyan izét, meg csépelte, meg minden. És parázsba ültette! Juj!
- Ezt a bagoly csinálta?
- Nem a bagoly, csak emberben olyan, mint nálunk a bagoly. Tudod, a mieink között van a Bubó is, meg az Uhu is, de ők nem emberek, hanem nagyon is jólelkű állatok. Az biztos, hogy ha a mieink közül csinálna ilyesmit valaki, azt nem parázsba ültetnénk utána, hiszen mi, a többiek, nem vagyunk olyanok, mint az ember. Nem, ha nálunk történne ilyen, kiüldöznénk őket a mi világunkból, menjenek csak az emberek közé, és ott boldoguljanak, ha tudnak. De mi társas lények vagyunk, senki nem éli túl a kivetettséget, hacsak be nem repülnek egy kalitkába, örök fogolynak. Nem ezt nem értem. Én azt nem értem, hogy az emberrécéről miért kell leszedni a kopott tollat is, közben meg az emberbagoly vígan huhoghat a világban, akárhány bagolylányt is parázsba ültethet, és enki nem szól ellene. Mindenki csak az emberrécével foglalkozik, az emberbagoly meg, úgy látszik, senkit nem zavar, még a kutya se nyüsszent egy hangot sem.
- A kutya sem? Milyen kutyájuk van?
- Vak. Állítólag komondor. De meg ne mondd senkinek, a végén még Bendegúz kitagadja!
A Baromfiudvarban sokminden történt, de az állatok már szinte semmit nem éreztek, nem értettek. Hol valamelyik öreg komondor vakult meg és ugrott gazdasszonyára, hol a kacsák tépték egymást. Néha elvágyódtak a lepusztult farmról, aztán meg visszavágytak, az sem számított, milen is lesz az ól, az istálló. Hol az egyik tűnt el rövidebb-hosszabb ideig, hol a másik hangját nem lehetett hallani.Aggódniuk mégsem kellett, szinte mindenki visszatért.
Szegény Szürke is csontsoványan indult a világnak.Biztatták is a többiek, menjen csak hátha jobb élete lesz kint, akár az erdőben is. Tud élelmet szerezni, tud dolgozni, még talán meg is becsülik.
A bölcs csacsi neki is indult. Gondokodott egy ideig, hova is menjen, végül az erdőt választotta. Nézték is csodálkozva, aztán legyintettek: látszik, hogy szamár! Pedig okosabb volt ő, mint gondolták. A rétet, a mezőt már ellepték az éhesek, ott már minden értelmes munkára van legalább két tehetség, a fű viszont nem tud olyan gyorsan nőni, hogy mindenkinek elég legyen. Az erdő túl nehéz helynek bizonyult, nem is kereste senki, pedig ott aztán jutott volna minden. Legalább hat ökörnek, igavonó baromnak tudtak volna fuvart biztosítani, a lovak meg iránytaxinak kellenének. Volt őrizni való vadászhááz, kellett volna szimat, egerész, tyúk, meg fejős tehén, szinte minden. Szabadságra meg hazamehetnének, vihetnék a többieknek az ellátmányt.
Szürkét azonnal szolgálatba is fogadták az erdészek, enni, inni kapott, felerősödött. Lassan, fokozatosan szoktatták vissza a munkára, néha már egyedül is hagyták, legeljen kedvére, érezze a szabadságot. Nem kellett félni, mindig visszatért az erdészlakhoz.
Egy ilyen szabad kóborása során látta meg egy fatörzsön a mackót. Jó nagy maci volt, már szinte felnőtt, csak az a ruha, ne lett volna rajta olyan kicsi. Gondolkodott is a szamár, honnan olyan ismerős, de azért nem vitte túlzásba a fejtörést. Azt látta, hogy a maci nagyon szomorú, és nagyon vakargatja a füle tövét, hát odalépett hozzá.
- Mi a baj, mackó? Egyáltalán, ki vagy te? Honnan jöttél? Tudok segíteni?
A mackó felnézett, és úgy meglepődött, hogy még a fülvakarást is abbahagyta.
-Te vagy az, Füles?
- Én? Nem, én Szürke vagyok. Úgy látszik, összetévesztettél egy másik szamárral, talán egy régi barátoddal. Lehetek én az új barátod? Tudod, a barátok mindig segítenek egymásnak.
- Igen, összetévesztettelek. Ne haragudj, csak tudod, még kölyökmaci korom egyik legjobb barátját láttam benned. De ha tényleg barátom akarsz lenni, annak én nagyon örülök. Miben segíthetek?
- Ne butáskodj, én kérdezem tőled, hogy tudok-e segíteni. Olyan elárvultan, olyan bánatosan ültél itt a fatörzsön, hogy nem tudtam nézni legelészés közben. Az én nevet már tudod, egyébként a Baromfiudvarból jöttem, mert ott már nagyon nehéz volt az élet. Itt befogadtak, kapok enni, inni, jó a szállásom, megbecsülik a munkámat, és néha még haza is tudok vinni finomságokat az otthon maradottaknak. Szóval, ki vagy te, és mi a baj?
- Én voltam az a bizonyos Micimackó. Látod, megnőttem, de még mindig ez az egy ruhám van, és még mindig szeretem a mézet, és még mindig nem értem a világot. A barátaim is felnőttek, mindenki ment élni a maga életét, azt a szép pagonyt elhagyták, csak én maradtam ott, egyedül. Jöttek emberek, sokszor sok dologról beszélgettek. Voltak köztük jók, meg okosak, és voltak köztük rosszak, meg buták.
- Ezt honnan lehet tudni? Én eddig csak egy rosszat ismertem, azt is alig láttam. A mostani gazdáim rendesek, törődnek veem. Honnan ismered meg a butát meg a jót?
- Tudod, másképp beszélnek. A jók csöndesek, a rosszak hangosak. A jók mosolyognak, a rosszak az öklüket rázzák. Az okosak mindig gondolkodnak, a butákat pedig megvezetik. Az okosak mérlegelnek, a buták vakon lelkesednek. Ott, a pagonyban ez igazán kiderül, ott ugyanis nem a közönségnek, a főnöknek, a társaságnak mutatják magukat valamilyennek.
- Értem. És ott hallottál valamit, amit nem értesz. Ki mondta? Okos, vagy buta? Jó, vagy rossz?
- Na, éppen ezt nem értem. Meg az összes többit sem. Olyasmiről beszéltek, ami nálunk, vadállatoknál nem létezik. Én meg nem szeretem, ha nem értem. Fogtam hát egy csupor mézet, mert úgy jobban tudok gondolkodni, ha azt eszegetem, és elindultam, mert úgy gyorsabban tudok gondolkodni. Ilyen messzire keveredtem, elfogyott a méz, elfáradt a lábam, de még mindig nem lettem okosabb.
- Hűha! Akkor lehet, hogy én se tudok segíteni? Elvégre én csak egy szamár vagyok. De nekem ott vannak a barátaim, jó sokan vannak, meg tudjuk kérdezni őket. Holnap úgyis szabadnapom lesz, gyere el velem.
Micimaci egy picit megnyugodott. Csak kap valahonnan valamilyen választ a krdéseire. Másnap el is mentek a Baromfiudvarba. A mackó megjelenése okozott némi izgalmat, de a csacsi mindenkit megnyugtatott: az ő barátja igazi vadállat, aki senkit nem bánt, ha önmagát nem érzi veszélyben, most is csak szeretne választ kapni egy kérdésére.
- Illetve többre is, ha szabad - merészkedett elő Micimaci.
Bendegúz, az öreg, ámde még ragyogóan látó komondor barna szemei szinte megsimogatták a medve lelkét, baráti farkcsóválása bátorságot adott legalább a kérdés elmondásához.
- Szóval, ott a pagonyban, ahol élek a kuckómban, sokszor látok embereket. Általában kirándulókat. Ők beszélgetnek, ki erről, ki arról, néha még tanulni is lehet tőlük. De néha olyasmit hallok, amitől égnek áll a talpamon a szőr. Mi az, hogy pedofilia? És mi az, hogy nemi erőszak?
Immáron Bendegúz kezdte vakargatni a füle tövét. Most tartson felvilágosítást egy majdnem felnőtt medvének? Hogy kezdje el? A mackó kisegítette a bajból.
- Azt tudom, hogy mi a nemi, persze. Csak nem tudom összehozni az erőszakkal. Nálunk, vadállatoknál ilyen nincs. Eljön a párzás ideje, meg dolgoznak a hormonok, meg minden. Olyankor megkeressük a nekünk való csajt, és a megfelelő módon felkérjük egy körre. csaj meg vagy beleegyezik, vagy nem. Ha nem, akkor vagy ő hagy faképnél, vagy ledob az első pillanatban Olyankor aztán odébbállunk, keresünk másik csajt. Így működik ez nálunk, vadállatoknál. Ti itt háziasítottak, meg háziállatok vagytok, nálatok is így van, vagy ti tudjátok ezt az erőszakkal párosítani?
- Így már könnyebb - kezdett bele Bendegúz. - Nálunk is így megy, akárhogy is nézzük, állatok vagyunk, azok is maradtunk, házközelben is. Viszont itt lehet hallani az emberek viselkedéséről ezt-azt. Öreg vagyok már, megtanulnam sokmindent, bár érteni én sem értek mindent. Az embereknél az számít erőszaknak, ha valamit úgy akarnak megszerezni, hogy azért külön verekednek. Itt van például az általad hozott példa. Az embereknél néha ez úgy működik, hogy a csajt, akit kinéztek, mindenképpen meg akarják szerezni.
- De hát ha nem akarja, és elmegy?
- Itt az erőszak lényege! Nem hagyják elmenni! Lefogják, megkötözik, megverik, vagy éppen csak megfenyegetik, de megszerzik. Sőt, az embereknél legújabban az a divat, hogy csoportokba verődve állnak össze. Aztán vagy akarja mindenki, vagy nem, de a csoport körbekúr. Meg van, hogy gyerekekkel csinálják. Kicsikkel, mint te voltál eredeti korodban. Az a pedofilia. Aztán, ha az ilyesmi kiderül, azt mondják egymásra, hogy barom, meg állat, meg vadállat, meg hasonlókat.
- Hogy miket mondanak? Hogy ránk akarják fogni?
- Nem, nem akarják ránkfogni, csak azt mondják, hogy aki ilyet tesz, az nem ember, hanem... és sorolják ám rendesen! Szegény igavonó barmok meg szégyenkezve húzódnak az istálló legeldugottabb sarkába, pedig ők igazán nem.
- De én sem! Mi, a pagony, meg az erdő összes vadállata sem képes ilyet tenni. Ilyen aljasságra csak az ember képes!
Micimaci egy kicsit megnyugodott, mert már érti azt, amit eddig nem. Mégis keserves sírásba kezdett.
- Borzasztó életetek lehet, és mostmár tudom, hogy titeket is erőszakolnak. Másképp nem maradnátok itt, különösen nem, hogy állandóan vérigsértenek. Kedves Bendegúz, köszönöm, hogy felvilágosítottál. Megyek is vissza a kuckómba, amíg nem késő. Amíg megmaradhatok állatnak. Igazi vadállatnak.
Szépen elköszönt mindenkitől, külön-külön leppacsizott még a templom egerével is, utolsónak hgyva új barátját, a SZAMARat. Várta, mond-e valamit, marad még, vagy visszamegy vele az erdőbe, de a csacsi nem mozdult. Aztán lassan, nagyon lassan előre tette az egyik lábát, utána a másikat, a harmadikat. Mielőtt a negyedik patáját is felemelte volna, sóhajtott egyet.
- Tudod, mackó, én ide tartozom, abben a baromfiudvarban, ezen a birtokon nőttem fel. Hidd el, nem mindig tetszik amit itt látok, ezért is mentem az erdőbe. De én már csak szamár maradok, bármennyire is szeretnék, nem lehetek vadszamár. De... azért büszke vagyok az őseimre, hogy ők még ismerték a tisztességet. És igen, kikérem magunknak, hogy az embereket velünk, állatokkal akár csak egy napon is említsenek.
Körbenézett régi pajtásain. Mindenki szemében ott bujkált egy könnycsepp. Mindenki érezte, hogy igaza van ennek a nagy szamárnak. De mert ő egy okos állat, azt is kitalálta, mi rejlik még a könnyek mögött.
- Jövök én még szabadságra, hozok nektek zabot, szénát, minden finomat, de most megyek. Mennem kell. Gyere, mackó.
- Igen, de még valamit szeretnék, ha lhet.
- Ki vele, mi lenne az? Ha tudunk segítünk.
- Nem kérni akarok, hanem megköszönni, hogy már többet tudok. Rólatok is, magamról is. Na, meg azokról is, az emberekről. Hálából elfogadjátok, ha néha küldök a barátommal egy kis mézet? Másom nincs, csak nyáron tudok egy kis gyümölcsöt is szedni. Ugye elfogadjátok?
Választ nem is várt, állatszíve megsúgta, hogy örömmel elfogadják az ínyencségeket. Mackómancsát a csacsi hátára csapta, indultak együtt vissza az erdőbe, a pagonyba. Fejük lógótt a bánattól. Nehéz tudást cipeltek magukkal, de büszkék lehettek arra, hogy ők állatok.
- Igen, ilyen aljasságokat csak ember tud elkövetni - motyogta maga elé bölcsen a szamár.
Amint mentek, fejlógatva, Micimaci egyre többször vakargatta a fülét. A csacsi egy darabig úgy tett, mintha nem venné észre, de nem sokáig bírta, hát megkérdezte:
- Mi a baj? Még mindig nem érted? Hiszen megtudhattuk, hogy mi is az, meg hogy is van az embereknél. Most mit vakarózol?
- Hát észrevetted? Nem akartalak megzavarni az elmélkedésedben, ne haragudj.
- Nem haragszom. Még nem. De mondd már el, mi a baj! A vakarózástól nem leszünk okosabbak.
- Szóval, az nem fér még mindig ebbe a nagy, buta, mackófejembe, hogy miért nem mindegy, ki csinálja azt az izét, Tudod, ami az állatoknál elő nem fordulhat. Miért nem mindegy, hogy a récerobi, vagy Bagolybéni az erőszakos?
- Hogyhogy nem mindegy? Persze, hogy mindegy. Illetve nálunk, ugye, egyik se fordulhat elő, de értem, hogy ez csak példa. De hogy jutott esz egyáltalán eszedbe? Erről is hallottál valamit?
- Igen, csak már nem mertem megkérdezni. Tudom, hogy bölcs az öreg Bendegúz, meg tudná is a választ, de mégis, szerintem nem illik lerohanni annyi mindennel egyszerrel. Még a bölcs öregnek is kell néha pihenni, meg gondolkodni.
- Kell, az igaz. Majd visszajövünk legközelebb, akkor megkérdezed.
- Azért gondolkodjunk együtt,hátha rájövünk valami okosságra. Tudod, azt hallottam, hogy az egyikről, a récéről, még a tollat is leszednék, a bagolyról meg csak néhányan mernek suttogni. Pedig a réce már régen nem tud rendesen úszni sem, csak totyog, ő csak valamikor régen, még díszes ifjúsága idején volt rossz. Erről a régi esetről ordibál mindenki, hogy zeng belé a környék is.
- Valami eljutott hozzám is, de nem értem, miért ez a nagy cirkusz. A másik, a bagoly talán semmi erőszakot nem csinált, azért van ez a csönd.
-Látod, éppen ez az, amit nem értek. A bagoly még most sem öreg bagoly, bár már van a fején kalpag, már tudósnak nevezhető. Ráadásul egy bagolycsapat vezére. Illetve volt még akkor. És képzeld ez az emberbagoly nem csak erőszakot csinált, de még parázsba is ültette a párját. Mert a párja volt, csak át akart menni egy másik fészekbe. Ez a tudós bagoly állítólag sokszor csinált olyan izét, meg csépelte, meg minden. És parázsba ültette! Juj!
- Ezt a bagoly csinálta?
- Nem a bagoly, csak emberben olyan, mint nálunk a bagoly. Tudod, a mieink között van a Bubó is, meg az Uhu is, de ők nem emberek, hanem nagyon is jólelkű állatok. Az biztos, hogy ha a mieink közül csinálna ilyesmit valaki, azt nem parázsba ültetnénk utána, hiszen mi, a többiek, nem vagyunk olyanok, mint az ember. Nem, ha nálunk történne ilyen, kiüldöznénk őket a mi világunkból, menjenek csak az emberek közé, és ott boldoguljanak, ha tudnak. De mi társas lények vagyunk, senki nem éli túl a kivetettséget, hacsak be nem repülnek egy kalitkába, örök fogolynak. Nem ezt nem értem. Én azt nem értem, hogy az emberrécéről miért kell leszedni a kopott tollat is, közben meg az emberbagoly vígan huhoghat a világban, akárhány bagolylányt is parázsba ültethet, és enki nem szól ellene. Mindenki csak az emberrécével foglalkozik, az emberbagoly meg, úgy látszik, senkit nem zavar, még a kutya se nyüsszent egy hangot sem.
- A kutya sem? Milyen kutyájuk van?
- Vak. Állítólag komondor. De meg ne mondd senkinek, a végén még Bendegúz kitagadja!