Vigyorgók és kesergők

vakarcs56

Állandó Tag
Állandó Tag
Micimaci nem érti

A Baromfiudvarban sokminden történt, de az állatok már szinte semmit nem éreztek, nem értettek. Hol valamelyik öreg komondor vakult meg és ugrott gazdasszonyára, hol a kacsák tépték egymást. Néha elvágyódtak a lepusztult farmról, aztán meg visszavágytak, az sem számított, milen is lesz az ól, az istálló. Hol az egyik tűnt el rövidebb-hosszabb ideig, hol a másik hangját nem lehetett hallani.Aggódniuk mégsem kellett, szinte mindenki visszatért.
Szegény Szürke is csontsoványan indult a világnak.Biztatták is a többiek, menjen csak hátha jobb élete lesz kint, akár az erdőben is. Tud élelmet szerezni, tud dolgozni, még talán meg is becsülik.
A bölcs csacsi neki is indult. Gondokodott egy ideig, hova is menjen, végül az erdőt választotta. Nézték is csodálkozva, aztán legyintettek: látszik, hogy szamár! Pedig okosabb volt ő, mint gondolták. A rétet, a mezőt már ellepték az éhesek, ott már minden értelmes munkára van legalább két tehetség, a fű viszont nem tud olyan gyorsan nőni, hogy mindenkinek elég legyen. Az erdő túl nehéz helynek bizonyult, nem is kereste senki, pedig ott aztán jutott volna minden. Legalább hat ökörnek, igavonó baromnak tudtak volna fuvart biztosítani, a lovak meg iránytaxinak kellenének. Volt őrizni való vadászhááz, kellett volna szimat, egerész, tyúk, meg fejős tehén, szinte minden. Szabadságra meg hazamehetnének, vihetnék a többieknek az ellátmányt.
Szürkét azonnal szolgálatba is fogadták az erdészek, enni, inni kapott, felerősödött. Lassan, fokozatosan szoktatták vissza a munkára, néha már egyedül is hagyták, legeljen kedvére, érezze a szabadságot. Nem kellett félni, mindig visszatért az erdészlakhoz.
Egy ilyen szabad kóborása során látta meg egy fatörzsön a mackót. Jó nagy maci volt, már szinte felnőtt, csak az a ruha, ne lett volna rajta olyan kicsi. Gondolkodott is a szamár, honnan olyan ismerős, de azért nem vitte túlzásba a fejtörést. Azt látta, hogy a maci nagyon szomorú, és nagyon vakargatja a füle tövét, hát odalépett hozzá.
- Mi a baj, mackó? Egyáltalán, ki vagy te? Honnan jöttél? Tudok segíteni?
A mackó felnézett, és úgy meglepődött, hogy még a fülvakarást is abbahagyta.
-Te vagy az, Füles?
- Én? Nem, én Szürke vagyok. Úgy látszik, összetévesztettél egy másik szamárral, talán egy régi barátoddal. Lehetek én az új barátod? Tudod, a barátok mindig segítenek egymásnak.
- Igen, összetévesztettelek. Ne haragudj, csak tudod, még kölyökmaci korom egyik legjobb barátját láttam benned. De ha tényleg barátom akarsz lenni, annak én nagyon örülök. Miben segíthetek?
- Ne butáskodj, én kérdezem tőled, hogy tudok-e segíteni. Olyan elárvultan, olyan bánatosan ültél itt a fatörzsön, hogy nem tudtam nézni legelészés közben. Az én nevet már tudod, egyébként a Baromfiudvarból jöttem, mert ott már nagyon nehéz volt az élet. Itt befogadtak, kapok enni, inni, jó a szállásom, megbecsülik a munkámat, és néha még haza is tudok vinni finomságokat az otthon maradottaknak. Szóval, ki vagy te, és mi a baj?
- Én voltam az a bizonyos Micimackó. Látod, megnőttem, de még mindig ez az egy ruhám van, és még mindig szeretem a mézet, és még mindig nem értem a világot. A barátaim is felnőttek, mindenki ment élni a maga életét, azt a szép pagonyt elhagyták, csak én maradtam ott, egyedül. Jöttek emberek, sokszor sok dologról beszélgettek. Voltak köztük jók, meg okosak, és voltak köztük rosszak, meg buták.
- Ezt honnan lehet tudni? Én eddig csak egy rosszat ismertem, azt is alig láttam. A mostani gazdáim rendesek, törődnek veem. Honnan ismered meg a butát meg a jót?
- Tudod, másképp beszélnek. A jók csöndesek, a rosszak hangosak. A jók mosolyognak, a rosszak az öklüket rázzák. Az okosak mindig gondolkodnak, a butákat pedig megvezetik. Az okosak mérlegelnek, a buták vakon lelkesednek. Ott, a pagonyban ez igazán kiderül, ott ugyanis nem a közönségnek, a főnöknek, a társaságnak mutatják magukat valamilyennek.
- Értem. És ott hallottál valamit, amit nem értesz. Ki mondta? Okos, vagy buta? Jó, vagy rossz?
- Na, éppen ezt nem értem. Meg az összes többit sem. Olyasmiről beszéltek, ami nálunk, vadállatoknál nem létezik. Én meg nem szeretem, ha nem értem. Fogtam hát egy csupor mézet, mert úgy jobban tudok gondolkodni, ha azt eszegetem, és elindultam, mert úgy gyorsabban tudok gondolkodni. Ilyen messzire keveredtem, elfogyott a méz, elfáradt a lábam, de még mindig nem lettem okosabb.
- Hűha! Akkor lehet, hogy én se tudok segíteni? Elvégre én csak egy szamár vagyok. De nekem ott vannak a barátaim, jó sokan vannak, meg tudjuk kérdezni őket. Holnap úgyis szabadnapom lesz, gyere el velem.
Micimaci egy picit megnyugodott. Csak kap valahonnan valamilyen választ a krdéseire. Másnap el is mentek a Baromfiudvarba. A mackó megjelenése okozott némi izgalmat, de a csacsi mindenkit megnyugtatott: az ő barátja igazi vadállat, aki senkit nem bánt, ha önmagát nem érzi veszélyben, most is csak szeretne választ kapni egy kérdésére.
- Illetve többre is, ha szabad - merészkedett elő Micimaci.
Bendegúz, az öreg, ámde még ragyogóan látó komondor barna szemei szinte megsimogatták a medve lelkét, baráti farkcsóválása bátorságot adott legalább a kérdés elmondásához.
- Szóval, ott a pagonyban, ahol élek a kuckómban, sokszor látok embereket. Általában kirándulókat. Ők beszélgetnek, ki erről, ki arról, néha még tanulni is lehet tőlük. De néha olyasmit hallok, amitől égnek áll a talpamon a szőr. Mi az, hogy pedofilia? És mi az, hogy nemi erőszak?
Immáron Bendegúz kezdte vakargatni a füle tövét. Most tartson felvilágosítást egy majdnem felnőtt medvének? Hogy kezdje el? A mackó kisegítette a bajból.
- Azt tudom, hogy mi a nemi, persze. Csak nem tudom összehozni az erőszakkal. Nálunk, vadállatoknál ilyen nincs. Eljön a párzás ideje, meg dolgoznak a hormonok, meg minden. Olyankor megkeressük a nekünk való csajt, és a megfelelő módon felkérjük egy körre. csaj meg vagy beleegyezik, vagy nem. Ha nem, akkor vagy ő hagy faképnél, vagy ledob az első pillanatban Olyankor aztán odébbállunk, keresünk másik csajt. Így működik ez nálunk, vadállatoknál. Ti itt háziasítottak, meg háziállatok vagytok, nálatok is így van, vagy ti tudjátok ezt az erőszakkal párosítani?
- Így már könnyebb - kezdett bele Bendegúz. - Nálunk is így megy, akárhogy is nézzük, állatok vagyunk, azok is maradtunk, házközelben is. Viszont itt lehet hallani az emberek viselkedéséről ezt-azt. Öreg vagyok már, megtanulnam sokmindent, bár érteni én sem értek mindent. Az embereknél az számít erőszaknak, ha valamit úgy akarnak megszerezni, hogy azért külön verekednek. Itt van például az általad hozott példa. Az embereknél néha ez úgy működik, hogy a csajt, akit kinéztek, mindenképpen meg akarják szerezni.
- De hát ha nem akarja, és elmegy?
- Itt az erőszak lényege! Nem hagyják elmenni! Lefogják, megkötözik, megverik, vagy éppen csak megfenyegetik, de megszerzik. Sőt, az embereknél legújabban az a divat, hogy csoportokba verődve állnak össze. Aztán vagy akarja mindenki, vagy nem, de a csoport körbekúr. Meg van, hogy gyerekekkel csinálják. Kicsikkel, mint te voltál eredeti korodban. Az a pedofilia. Aztán, ha az ilyesmi kiderül, azt mondják egymásra, hogy barom, meg állat, meg vadállat, meg hasonlókat.
- Hogy miket mondanak? Hogy ránk akarják fogni?
- Nem, nem akarják ránkfogni, csak azt mondják, hogy aki ilyet tesz, az nem ember, hanem... és sorolják ám rendesen! Szegény igavonó barmok meg szégyenkezve húzódnak az istálló legeldugottabb sarkába, pedig ők igazán nem.
- De én sem! Mi, a pagony, meg az erdő összes vadállata sem képes ilyet tenni. Ilyen aljasságra csak az ember képes!
Micimaci egy kicsit megnyugodott, mert már érti azt, amit eddig nem. Mégis keserves sírásba kezdett.
- Borzasztó életetek lehet, és mostmár tudom, hogy titeket is erőszakolnak. Másképp nem maradnátok itt, különösen nem, hogy állandóan vérigsértenek. Kedves Bendegúz, köszönöm, hogy felvilágosítottál. Megyek is vissza a kuckómba, amíg nem késő. Amíg megmaradhatok állatnak. Igazi vadállatnak.
Szépen elköszönt mindenkitől, külön-külön leppacsizott még a templom egerével is, utolsónak hgyva új barátját, a SZAMARat. Várta, mond-e valamit, marad még, vagy visszamegy vele az erdőbe, de a csacsi nem mozdult. Aztán lassan, nagyon lassan előre tette az egyik lábát, utána a másikat, a harmadikat. Mielőtt a negyedik patáját is felemelte volna, sóhajtott egyet.
- Tudod, mackó, én ide tartozom, abben a baromfiudvarban, ezen a birtokon nőttem fel. Hidd el, nem mindig tetszik amit itt látok, ezért is mentem az erdőbe. De én már csak szamár maradok, bármennyire is szeretnék, nem lehetek vadszamár. De... azért büszke vagyok az őseimre, hogy ők még ismerték a tisztességet. És igen, kikérem magunknak, hogy az embereket velünk, állatokkal akár csak egy napon is említsenek.
Körbenézett régi pajtásain. Mindenki szemében ott bujkált egy könnycsepp. Mindenki érezte, hogy igaza van ennek a nagy szamárnak. De mert ő egy okos állat, azt is kitalálta, mi rejlik még a könnyek mögött.
- Jövök én még szabadságra, hozok nektek zabot, szénát, minden finomat, de most megyek. Mennem kell. Gyere, mackó.
- Igen, de még valamit szeretnék, ha lhet.
- Ki vele, mi lenne az? Ha tudunk segítünk.
- Nem kérni akarok, hanem megköszönni, hogy már többet tudok. Rólatok is, magamról is. Na, meg azokról is, az emberekről. Hálából elfogadjátok, ha néha küldök a barátommal egy kis mézet? Másom nincs, csak nyáron tudok egy kis gyümölcsöt is szedni. Ugye elfogadjátok?
Választ nem is várt, állatszíve megsúgta, hogy örömmel elfogadják az ínyencségeket. Mackómancsát a csacsi hátára csapta, indultak együtt vissza az erdőbe, a pagonyba. Fejük lógótt a bánattól. Nehéz tudást cipeltek magukkal, de büszkék lehettek arra, hogy ők állatok.
- Igen, ilyen aljasságokat csak ember tud elkövetni - motyogta maga elé bölcsen a szamár.

Amint mentek, fejlógatva, Micimaci egyre többször vakargatta a fülét. A csacsi egy darabig úgy tett, mintha nem venné észre, de nem sokáig bírta, hát megkérdezte:
- Mi a baj? Még mindig nem érted? Hiszen megtudhattuk, hogy mi is az, meg hogy is van az embereknél. Most mit vakarózol?
- Hát észrevetted? Nem akartalak megzavarni az elmélkedésedben, ne haragudj.
- Nem haragszom. Még nem. De mondd már el, mi a baj! A vakarózástól nem leszünk okosabbak.
- Szóval, az nem fér még mindig ebbe a nagy, buta, mackófejembe, hogy miért nem mindegy, ki csinálja azt az izét, Tudod, ami az állatoknál elő nem fordulhat. Miért nem mindegy, hogy a récerobi, vagy Bagolybéni az erőszakos?
- Hogyhogy nem mindegy? Persze, hogy mindegy. Illetve nálunk, ugye, egyik se fordulhat elő, de értem, hogy ez csak példa. De hogy jutott esz egyáltalán eszedbe? Erről is hallottál valamit?
- Igen, csak már nem mertem megkérdezni. Tudom, hogy bölcs az öreg Bendegúz, meg tudná is a választ, de mégis, szerintem nem illik lerohanni annyi mindennel egyszerrel. Még a bölcs öregnek is kell néha pihenni, meg gondolkodni.
- Kell, az igaz. Majd visszajövünk legközelebb, akkor megkérdezed.
- Azért gondolkodjunk együtt,hátha rájövünk valami okosságra. Tudod, azt hallottam, hogy az egyikről, a récéről, még a tollat is leszednék, a bagolyról meg csak néhányan mernek suttogni. Pedig a réce már régen nem tud rendesen úszni sem, csak totyog, ő csak valamikor régen, még díszes ifjúsága idején volt rossz. Erről a régi esetről ordibál mindenki, hogy zeng belé a környék is.
- Valami eljutott hozzám is, de nem értem, miért ez a nagy cirkusz. A másik, a bagoly talán semmi erőszakot nem csinált, azért van ez a csönd.
-Látod, éppen ez az, amit nem értek. A bagoly még most sem öreg bagoly, bár már van a fején kalpag, már tudósnak nevezhető. Ráadásul egy bagolycsapat vezére. Illetve volt még akkor. És képzeld ez az emberbagoly nem csak erőszakot csinált, de még parázsba is ültette a párját. Mert a párja volt, csak át akart menni egy másik fészekbe. Ez a tudós bagoly állítólag sokszor csinált olyan izét, meg csépelte, meg minden. És parázsba ültette! Juj!
- Ezt a bagoly csinálta?
- Nem a bagoly, csak emberben olyan, mint nálunk a bagoly. Tudod, a mieink között van a Bubó is, meg az Uhu is, de ők nem emberek, hanem nagyon is jólelkű állatok. Az biztos, hogy ha a mieink közül csinálna ilyesmit valaki, azt nem parázsba ültetnénk utána, hiszen mi, a többiek, nem vagyunk olyanok, mint az ember. Nem, ha nálunk történne ilyen, kiüldöznénk őket a mi világunkból, menjenek csak az emberek közé, és ott boldoguljanak, ha tudnak. De mi társas lények vagyunk, senki nem éli túl a kivetettséget, hacsak be nem repülnek egy kalitkába, örök fogolynak. Nem ezt nem értem. Én azt nem értem, hogy az emberrécéről miért kell leszedni a kopott tollat is, közben meg az emberbagoly vígan huhoghat a világban, akárhány bagolylányt is parázsba ültethet, és enki nem szól ellene. Mindenki csak az emberrécével foglalkozik, az emberbagoly meg, úgy látszik, senkit nem zavar, még a kutya se nyüsszent egy hangot sem.
- A kutya sem? Milyen kutyájuk van?
- Vak. Állítólag komondor. De meg ne mondd senkinek, a végén még Bendegúz kitagadja!
 

vakarcs56

Állandó Tag
Állandó Tag
Csakemberek

Egyszer már írtam arról, kiket is tartok valóban hősöknek. A héköznap hőseinek. Akkor egy kisgyerek, egy életmentő kisfiú hozta ki belőlem a gondolatot, most a saját tapasztalatom. Nem is annyira maga a tapasztalat, sokkal inkább az utóhangja. Néhány vélemény magáról az esetről. Az egyik különösen talált, az vitte tovább most a gondolataimat.
Kisebb baj ért, valaki segített, én megköszöntem, nyilvánosan. Ennyi történt. Engm egy érzés vitt a nyilvános köszönömre: nem volt az illető munkaköri lleírásában, hogy az utcán elesett embernek segítenie kell. Valahogy ez több volt a kötelezőnél.
Erre reagált őszinte, tehát igazi barátom. Szerinte jó, hogy léptem. "Jó, ha minél többen látják, azok az arctalan emberek, akik mindig mindenütt ott vannak (a sofőr, a ruhatáros, a teremőr, a portás, a benzinkutas stb.), de szinte csak biodíszletként léteznek, név, arc, személyiség, érzelmek nélkül - legalábbis így kezeljük őket, igenis emberek, sőt jó emberek."
Igen, van egy massza, ami emberekből áll. Amolyan "csak" emberekből. Csakruhatáros, csakközmunkás, csaksofőr, csakportás, csakeladó, csakpénztáros, csakjegyszedő, csakkőműves... Nem sorolom, hiszen soha nem érnék a végére. Ők, ezek a "csak" emberek nem tesznek semmi mást, "csak" tisztességesen végzik a munkájukat. "Csak" megadják a másik csakembernek a tiszteletet. Csak úgy, spontán, neveltetés okán.
Elmegyünk szépen egymás mellett, mi, a massza egy-egy darabkája. Elvárjuk a másik masszadarabtól, hogy tudjon viselkedni, hogy segítsen, ha kell, hogy tisztességesen dolgozzon, a munkáját hibátlanul lássa el. Elvárjuk a másik masszadarabtól, hogy ember legyen.
Elvégre ő csak egy csakember. Ahogy mindenki más is, én, te is, és az is, aki azt hiszi magáról, hogy ő "a" dolgozó, "a" vevő, "a" valaki. Odamegy a pulthoz, a pénztárhoz, és rendel.
- Egy kávét!
Vagy felszáll a buszra.
- Egy jegyet.
Ez "a" valaki elvár, de nem ad. Még minimumot sem.
Arra gondoltam, csak úgy, egyszerűen, csakemberként: legalább mi adjuk meg egymásnak azt a tiszteletet, amit elvárunk. Mi, a csakemberek mondjuk, hogy "jó napot kívánok", hogy "kérek", hogy "köszönöm".
Mi, a csakemberek mutassuk meg "avalakiknek", mi is tesz minket kissé mássá.
Köszönöm, hogy elolvastátok.
 

vakarcs56

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha fáj...

Ha bánt az élet... igyál, de bort!
Most töltenék, kupába, pohárba, nem is keveset, ha egyáltalán bármi alkoholosat innék. Mert most fáj, most bánt. Az élet. Vagy inkább az, ami történik körülöttünk.
Tegnap este találkoztam a Hegedűs a háztetőn hirdetésével, amiben először csak túlzott reklámszövegnek tulajdonítottam, miszerint Budapesten utoljára. Legyintettem is, hogy mégis, minek ez a felhajtás, teltház lesz. Láttam a veszprémiekek, tudom jól, sikert sikerre halmoznak. Ebben van szerepe a zenekarnak is, hiszen a Budapest Klezmer Band adja zenét, magát a hegedűst is.
Morogtam magamban, mert ezek szerint a színház levette műsoráról. Ez nem csak nekem nem tetszett. Egy hozzászólásból az derült ki: nem a színház unt rá Tevjére, hanem a szerzői jogok örököse visszavonta az engedélyt, Magyarországon egyszerűen nem játszható a világon mindenhol óriási sikert arató musical.
Ez már megdöbbentett. Annyira, hogy elég nehezen léptem túl a híren, és kezdtem keresni az okot. Nem tudom, természetesen nem tudhatom, miért ez a tilalom. csupán rosszindulatú feltételezések ugranak fel gondolataimban. Különösen azok ragadtak meg, amik a zsidó hagyományokkal kapcsolatosak voltak. Lehet, hogy itt volt valami baj? Nem lehet, hiszen nálunk nincs is antiszemitizmus, ahogy ezt tudhatjuk a hivatalos tájékoztatásokból.
Mégis, ennél a gondolatkörnél akadt el a lemez. Az a baj, hogy a zsidókról szól? A pogromról? Az üldöztetésről? A nemzetiségi kérdésekről? A kisebbségekről? A megkülönböztetésekről? Ha valaki látja a Művet, nem csak nézi a szereplőket, ha valaki érti is a mondanivalót, annak nem kell sokat gondolkodni, hogy másképp IS értse, amit lát. Különösen itt, ebben a kis országban, ezen a vén kontinensen.
Hatalmas igazságok hangzanak el, amelyek éppen itt érvényesek igazán. Az egyik a hagyományokról szól. Azokról népi, nemzeti hagyományokról, amiket kezdünk hanyagolni, amiket kezdünk elfelejteni. Pedig hagyományok nélkül meghal a nemzet is.
Hatalmas igazságok hangzanak el a szegénységről, az emberi gyarlóságról, a szerelem erejéről, a politika által szétrombolt közösségekről, barátságokról, családokról. Akik tegnap még vígan koccintottak, mára ellenségek lettek. Véres, gyalázatos ellenségek.
És hatalmas igazságot mond ki a kitelepítésekről. Igen, MINDEN kitelepítésről. A magyarok kiűzetése Felvidékről, a sváboké Magyarországról, az "úri világ" kiebrudalása kis falvakba. Soroljam még? Inkább meghagyom a gondolkodóknak. Ki-ki a maga életében, a maga világában talál hasonló esetet.
Olyat, amikor el kellett hagyni házat és hazát. Mit is hagytak ott, mi is az, ami éppen oda köti a lelküket? Egy ház, egy pad. Egy kút. Egy lábos tök, egy sáros rög.
Mindenkihez szól a Hegedűs. Mindenkiről. Mindenkinek.
Erdélyinek, felvidékinek. Szlováknak, svábnak. Magyarnak. Nem csak zsidónak, nem csak zsidókról.
Tudom, éppen ezért mondom: mindenkinek van valahol egy Anatevkája, amit valamikor, valamiért el kellett hagyni. Ha eltűnik a színházakból a Hegedűs, akor már nem is beszélünk róla.
Akkor már csak fáj, már csak bánt az élet.
 

vakarcs56

Állandó Tag
Állandó Tag
Férfiasan
Bözsike gyakran jár orvoshoz. Hol ez a baja, hol arra panaszkodik, de tény: ad éppen elég munkát a háziorvosának.
Persze Bözsike nem lenne Bözsike, ha arról panaszkodna, amiről kell, és nem arról, amiről nem kell. Így lett végül, hogy góckeresésre küldték ide is, oda is, amoda is. Ő pedig, ha nm is lelkesen, de elindult az orvoshoz járás rögös útjain.
Mindjárt a legelején megállapították, hogy egy kullancs csípte meg a nem történelmi távlatokban. Mondta is Mariskának, hogy a kullacs csípjen meg minden kullancsot, de már hiába, már megvan a baj, még ha nem is túl nagy.
Azért ment ő tovább - nem hagyta a háziorvosa, hogy most is elbliccelje a fontos dolgokat - és begyűjtött egy újabb pozitív leletet. Itt már nem volt kecmec, azonnal kórház, azonnal ez, meg az, meg izgulás és idegeskedés. Főleg amiatt, hogy mi lesz a következő rossz eredmény.
Barátnői láátogatták rendesen, még a kórházban töltött néhány napon sem hagyták egyedül a bánatával. Inkább ők is idegesítették, természetesen kizárólag jóindulatból. Az egyiktől fejmosást kapott, mert elhanyagolta magát, a másik lerohanta, a pasikkal meg éppen nem foglalkozott.
Annuska békésen várta Bözsike hazatértét. Úgy gondolta, a kórházban inkább nem zavarja, de ha végre otthon lesz, visz neki erősítő húslevest, meg sült csirkecombot, meg egy kis madártejet. Nem is mondott ő többet, mint azt, hogy örül barátnője hazaérésének.
Az öregfiúk csak onnan tudták meg, mi is a baj, hogy Bözsike nem ücsörgött a fészfán. Egyszer még jó, hát nincs kedve, de sokadszor sincs? Kérdeztek, az öreglányok pedig válaszoltak. Csak diszkréten, de egyértelműen: Bözsike kórházban van, majd együtt meglátogatják. Így hát egy kisebb klubdélutánra jöttek össze a beteglátogatók.
Annuska, mint mindig, most is csöndesen ült az asztal mellett, amikor éppen nem a pogácsát, a kávét, a zserbót, az üdítőt pakolta - kínálta.
Ervin másodiknak érkezett. Ő csak fegyelmezetten ült, rá nem jellemző módon éppen nem osztotta a tudást, nem magyarázta meg tudományos alapon a tervszerű életvitelt, és egyáltalán nem volt kedve udvarolni. Egyszerűen felajámotta a segítségét - ablakpocolást vállat.
Jenci most is Robival robogott be. Az első igazi mosolyt is ő csalta Bözsike arcára, amikor egy hatalmas pöffenéssel, és a vele járó fekete dízelfüstfelhővel üdvözölte lábadozó klubtársnőjét. Ő is csak ült, némi riadalamommal a szemében kapkodta a fejét.
Mariska érkezett utolsónak. Szinte berobbant a szobába, megjelenésével némi döbbenetet okozva.
- Éppen pincét takarítottam, amikor szóltatok, hogy jöjjek, mert Bözsi már itthon van - kezdte a magyarázkodást. - De látjátok, megadtam a módját, még így is rendesen felöltöztem.
- Hát fel. Jobban, mint szoktál.
Jogos volt a gúnyos megjegyzés. A majdnem frissen festett citrimsárga haj még nem volt érdekes, már megszokták a ikertelen színválasztást. A bidres-bodros, fidres-fodros rózsaszín selyemblúz is természetes volt, ahogy a magassarkú, hófehér aligpánt szandál is. A nadrágon mindenki elcsodálkozott: egy kitérdesedett, kifenekesedett, világosszürke mackónadrág lógott rajta. Az a régi, még csehszlovák, bolyhos, bőgatya szabású, szűkre szabott randdal a nadrágszár végén. Vagyis szűkre volt az szabva, amíg teljesen el nem nyúlt, szép hullámokat vetve az ünneplő szandál és arany bokalánc fölött.
- Most mit néztek? Foci EB van, és én szeretem a focit. Ha már mindenkivel lehet szolidarítani, mindenféle szalagokkal, meg kitűzőkkel mutogatni, akkor én is szolidaríthatok szegény fiúkkal. El tudjátok képzelni, milyen nehéz lehet ebben az őrült melegben állni? Hát még ugrálni! Beszálltam én is az akcióba, és mackóban mentem munkába. Nyugdíjasként a pincetakarítás a munkám. Meg ide is alkalomnak megfelelően kellett öltözni, neeeem?
Hortenzia a szokásos szabályszerűségével, halványzöld nyári kiskosztümöt viselt. Így egy kicsit könnyebb elviselni a szidást.
- Látod, mennyivel egyszerűbb lenne elmenni minden szűrésre? Akkor most nem izgulnál annyira az eredmény miatt. Akkor garantáltan idejében kapják el a bajt. Így meg rettegsz, mi lesz a szövettan eredménye, és mindenféle ostobaságon töröd a fejed. Nay műtét lesz, vagy mégnagyobb? Ha mentél volna idejében, akkor sokkal egyszerűbben, sokkal olcsóbban megúsztad volna. Most meg kipakolnak. Vagy egészen, vagy csak félig, de nem úszud meg.
- Elnézést, hölgyeim - pattant fel Jenci, mintha bolha csípte volna meg.
- Mi a baj, mi történ?
- Nekem... ööö... szóval azt hiszem, most el kell mennem.
- Most? Hova ugrálsz? Csak nem másik mackónadrágért? Jó ez a kopott sötétkék is neked - cukkolta barátját Ervin.
- Nem, semmi mackónadrág, de azt hiszem, jobb lesz, ha sietek.
- Árulja már el, hova ez a nagy rohanás?
- Elhallgatva magukat, megyek a férfigyógyászatra. Rákszűrésre. Nehogy engem is ki kelljen pakolni!
 
Oldal tetejére