Viktorról írják, mondják, írják....

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Nemzeti turizmusról...

A Nemzeti rendezvényszervező, nemzeti kongresszusszervező, sportrendezvény divízió – hamarosan a teljes turizmust maga alá gyűrő új szervezet jöhet létre, ennyi a titkos, előterjesztés. Állami hivatal fog világbajnokságot szervezni? Tényleg jönnek az állami városnéző buszok? A piac ehhez mit is szól?
Mindent központilag koordinálnának, sőt, lenne egy sor esemény, amit maguk szerveznének. Központosított állami intézményrendszerrel venné át az idegenforgalom irányítását a kormány: a legfontosabb sporteseményektől kezdve a nagy koncerteken és fesztiválokon át. Ha a tervezetből valósággá válik, akkor már kormányhatározattá válik, ami már az idén beindulhat. A tervek szerint az új gigaszervezetnek a neve Nemzeti Idegenforgalmi Ügynökség lesz.

Az anyagot a Miniszterelnöki Kabinetiroda jegyzi, jóváhagyója Rogán Antal miniszter. Az ok, a cél a turizmussal kapcsolatos állami feladatok átszervezése, bővítése, a teljes idegenforgalmi ág lefedése. A statisztikák szerint lemaradtunk a szomszédos országoktól, ahol a GDP 12-15 százaléka is befolyik a turizmusból, míg ez az arány nálunk 2013-ban csak 8,8 százalék volt. Ezért erősítenék meg Budapest központi szerepét. A terv az, hogy hatékonyabbá szerveznék a konferencia-, a szabadidő-turizmust, továbbá a Balatoni idegenforgalmat.
A borvidékek, a gyógyfürdők, valamint a kiemelt vidéki területek, fejlesztési stratégiáját is megerősítenék.
Ez az új szervezet ülhet rá az egész szektorra. Az előterjesztési terv szerint totálisan átalakítanák a turizmusért felelős állami intézményrendszert: a Magyar Turizmus Zrt. átalakulna, illetve megszűnne és utódja, a Nemzeti Idegenforgalmi Ügynökség (NIÜ) lenne a turizmussal kapcsolatos központi szervezet. Alá tartozna az összes további új intézmény, ezek koordinálásával és vezetésével lefedné a teljes területet, felügyelete alá tartozna gyakorlatilag a turizmus minden ága, a falusi vendéglátástól kezdve a konferencia turizmusig.
A terv szerint, a kongresszusi iroda egy nonprofit tagsági alapon működő szervezet lehetne. Így az állami és fővárosi támogatás mellett tagdíjakból gazdálkodna, amihez még hozzájönne az általa létrehozott rendezvények bevétele, továbbá a jutalék, amit rendezvényhelyszínektől, szállodáktól, egyes szolgáltatóktól szednének be. Egyelőre ezt még homály fedi, hogy kik lennének a tagdíjat fizető tagok.
A többféle bevételnek köszönhetően azt várják, hogy az NKI már három, illetve öt év alatt teremtheti elő a teljes éves büdzséjének az 50 százalékát. Létrejönne a Nemzeti Rendezvénykoordinációs Központ (NRKK), amely megszervezné, lekoordinálná a turisztikai vonzerejű rendezvényeket, de a különböző sportrendezvényeket is kézben tartaná.
Erre a sportigazgatási szervre azért van szükség, mert a magyar sportesemények szervezése túlságosan esetleges, nagyban az adott sportági szakszövetség aktivitásától függ. Ezeknél pedig sokszor nincs meg a kellő tudás az ilyen sokszereplős, nagy események tető alá hozására.
A Sportrendezvények Divízió a jogtulajdonos sportági szakszövetségekkel együttműködési megállapodásokat kötne és az előterjesztés alapján gyakorlatilag döntési joguk lehetne a lebonyolítás fontos pontjainál, mint a pályázás vagy a szponzoráció – amiben persze az állami tulajdonú cégek is azonnal képbe kerülhetnek.
A következő új szervezet a Nemzeti Turizmusfejlesztési Iroda (NTFI) lenne, amelynek elsődleges feladata a vidéki régiók turisztikai vonzerejének termékké alakítása, piacra juttatása, a minőségi színvonal emelése. A tervezet szerint, az előterjesztés életre hívná a Budapesti Turizmusfejlesztési Szervezetet BFTSZ). A budapesti turizmusszervnek saját bevételei is le(het)ne, az terv szerint az amúgy rég emlegetett Budapest Kártya értékesítéséből, illetve saját Hop on Hop off városnéző busz üzemeltetéséből.

Az új intézményrendszer következő tagja a Természeti és Kulturális Örökségvédelmi Iroda (TKÖI), amely a magyar természeti és kulturális értékek hasznosításáért felel majd, így például a vizek, gyógyfürdők, vagy a mezőgazdasági termékekben rejlő idegenforgalmi előnyök kiaknázásáért. Az iroda az egységes védjegyrendszer kialakításába is beszállna a Földművelésügyi Minisztérium mellé. Továbbá a gasztro-turizmus és a bor-turizmus összehangolásában is jelentős szerepet tölt majd be. Amennyiben a kormány, a teljes turizmust maga alá gyűrő szervezet ötletét megvalósítja, várható, hogy ezt pillanatokon belül, meg is valósítják.
Ez viszont rendkívül érdekes!
Az előterjesztés végén pontokba szedve ott áll: az EU-nak véleményezési joga nincs, Országgyűlésnek nem kell tárgyalnia, nem kell társadalmi egyeztetést tartani róla és vitás kérdés nem merült fel.
*

(Zárójelben jegyezném meg, ez az, amit érdemes tovább gondolnunk. Vegyük egyszer s mint tudomásul, hogy az utunkat előre ki- és megjelölik. Nekünk csak az a dolgunk, hogy azon, ne másik, de önmagunk által sem a választott utunkon, eszünkbe sem jusson menetelnünk. Tulajdonképpen "kényelmes helyzetben vagyunk". Döntenek felettünk és a nevünkben. A kérdőjelek, melyek többekben felmerülnek, no azt hajtsuk is el. Miért? Mert az nem vallana "nemzeti" szófogadásra).
 
Utoljára módosítva:

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Nem is ertem miert kell mindennek "nemzeti" nek lenni? Teljesen elcsepelik ezt a szot, erteket veszti magasztos voltat, ha mindenre hasznaljak. Legyen az trafik aminek az arukeszlete tobbsegben nem magyar hanem kulfoldi cigaretta szivar pipa stb.Raadasul az elsotites miatt majd minden kulfoldi vagy sex shopnak nezi, vagy kukkolos helynek, vagy kupinak. Arrol mar nem is beszelve hany rablasra alkalmas helyenk itelik meg a betorok meg a tolvajok, hisz senki nem latja hogy eppen kirabolja a trafikot.
Aki kulfoldrol , jon az tisztaba van azzal mikor eldonti hogy Mo-ra megy hogy minden amit lat es atel, a magyar nemzet resze a folklorral egyutt.
Az utazas irodakhoz mi koze a kormanynak, nem magankezben van?
Meg a Kadar idoben is cegek voltak pl Volan turiszt stb.
 
Sajnos :( csak az (lehet) a válaszom, hogy ez a jelenlegi kormány "ön-tömjénezése" :confused:
Ők ezt a szót önmagukra ráhúzták, - azt agyalták ki :o - , legyen egyetlen szó, amivel ők saját magukat jelölik.
No, ezt a szót kiválasztották. S, "NEMZETILEG" mindenre rá is húzták.
Csúnya és elítélendő dolog, de már (szinte) azt várom, hogy mikor "nevezik át" a nyilvános, fizetség helyében látogatható "pottyantókat", - Nemzeti nyilvános vécévé:rolleyes2: ?
Tény az, hogy én már ettől a szótól fejre is állok, még akkor is, ha más, egyéb okom nincs is rá.
Így "sikeresen" ezt a szót elcsépelik, elszürkítik, sőt központilag meggyűlöltetik. Pedig ennek a szónak más, ami kivételezett jelentésűnek kellene lennie.
Ezzel szemben?
Felheccel.
Nemcsak engem, többeket.
 
Utoljára módosítva:

Törő László mégegyszer

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem is ertem miert kell mindennek "nemzeti" nek lenni? Teljesen elcsepelik ezt a szot, erteket veszti magasztos voltat, ha mindenre hasznaljak. Legyen az trafik aminek az arukeszlete tobbsegben nem magyar hanem kulfoldi cigaretta szivar pipa stb.Raadasul az elsotites miatt majd minden kulfoldi vagy sex shopnak nezi, vagy kukkolos helynek, vagy kupinak. Arrol mar nem is beszelve hany rablasra alkalmas helyenk itelik meg a betorok meg a tolvajok, hisz senki nem latja hogy eppen kirabolja a trafikot.
Aki kulfoldrol , jon az tisztaba van azzal mikor eldonti hogy Mo-ra megy hogy minden amit lat es atel, a magyar nemzet resze a folklorral egyutt.
Az utazas irodakhoz mi koze a kormanynak, nem magankezben van?
Meg a Kadar idoben is cegek voltak pl Volan turiszt stb.
Sajnos, ez a mindent elnyelő, beborító, elnyomó hatalom teljesen lejáratta a "nemzeti" kifejezést (is). Persze, amíg sokan vannak, akiknek ezzel akármit el lehet adni, le lehet nyomni a torkukon, addig használják abban a reményben, hogy ezzel szavazatokat nyernek. Sajnos, ez így is van...
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Sajnos, ez a mindent elnyelő, beborító, elnyomó hatalom teljesen lejáratta a "nemzeti" kifejezést (is). Persze, amíg sokan vannak, akiknek ezzel akármit el lehet adni, le lehet nyomni a torkukon, addig használják abban a reményben, hogy ezzel szavazatokat nyernek. Sajnos, ez így is van...
*
Megnyomtam a "Tetszik" gombot, de nekem ez egyáltalán nem tetszik :confused:.
Mint ahogyan, sokunknak sem.
No igen, van/létezik Nemzeti Panteon Alapítvány is, sőt megszámlálhatatlan "nemzeti" előnévvel mindenféle szervezet/alapítvány/egyéb hivatal.
Itt a bibi, valaha megkülönböztetettként kezeltük :cool: ezzel a címmel megjelölt szervezeteket/alapítványokat/egyéb hivatalokat.
Ma már a sok nemzeti között elvész a valódi, az igazi nemzetiség...
Orbanisztánban erre nem gondolnak?! :o
Ejnye?!
 
Megköszönöm :dr_24: kitüntető figyelmét.
 
Törő László mégegyszer

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem is ertem miert kell mindennek "nemzeti" nek lenni? Teljesen elcsepelik ezt a szot, erteket veszti magasztos voltat, ha mindenre hasznaljak. Legyen az trafik aminek az arukeszlete tobbsegben nem magyar hanem kulfoldi cigaretta szivar pipa stb.Raadasul az elsotites miatt majd minden kulfoldi vagy sex shopnak nezi, vagy kukkolos helynek, vagy kupinak. Arrol mar nem is beszelve hany rablasra alkalmas helyenk itelik meg a betorok meg a tolvajok, hisz senki nem latja hogy eppen kirabolja a trafikot.
Aki kulfoldrol , jon az tisztaba van azzal mikor eldonti hogy Mo-ra megy hogy minden amit lat es atel, a magyar nemzet resze a folklorral egyutt.
Az utazas irodakhoz mi koze a kormanynak, nem magankezben van?
Meg a Kadar idoben is cegek voltak pl Volan turiszt stb.
A helyzet csak "fokozódik": hamarosan "nemzeti" lesz a szemét is (na, mondjuk: szemétszállítás), és a turisztika is. Ehhez csak azt kell még tudni, hogy - állítólag - hamarosan végez a kedves vezető ráhel nevezetű sarja, méghozzá turisztikai szakon, és ugye kell neki valamilyen zsíros állás. (Ezt suttogják országszerte...)
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
  1. Egyre többször derülnek ki a különböző dolgok, amiért jogosan dühöng az ország lakosságának többsége. Az ide meg az oda utalom, ezt meg azt ide meg oda juttatok, előbb és utóbb nagyon visszaüt. S, elképzelhető, hogy ezt az "ütést" erősebbnek érzi, mint valójában az. Nap, mint nap a fejére olvassák a hiányosságokat, amelyekkel képtelen megbirkózni.
  2. Miért?
    Mert minden fellelhető forintot és fillért oda oszt, akinek akar és jónak lát. Ezt is folyamatosan bírálják, de őt ez "látszólag" nem érdekli. A látszólag csak egy kirakat politika, mert azt képtelenség nem észrevenni, hogy egyre nagyobb és hangosabb a számonkérés.
    No én semmiképpen nem lennék, nem szeretnék a helyében lenni, még akkor sem, ha nincsenek kenyérgondjai, sőt dúskál. A közvetlen barátait elveszítette, egyre jobban felül kerekedik benne az a rossz érzés, hogy kiben bízhat és kiben nem.
    Pocsék lehet így élni, pocsék lehet.
    Azt, hogy most hogyan érzi magát, hogyan is érezheti, tökéletesen visszaadja az alábbi riport, amit - érdemes elolvasni. - G.B.

    *

    "A rezsim bukása után kiderül, hogy Sancho Panza királyságában éltünk."- Dr. Varga Zoltán pszichológussal, Kelemen Anna beszélget - a Vasárnapi Hírek interjúja.
    Először társai, majd mi is idomultunk Orbán „stílusához”, de előbb-utóbb szembefordul vele a népe.
    - Az egykor megrugdosott gyerek ma is félelemben él, és egyszer csak összeroppan.
    - Az évtizedek óta nagy hatalmú vezetőkkel dolgozó neves pszichológussal, dr. Varga Zoltánnal beszélgettünk.

    Dr. Varga Zoltán pszichológus

    Különböző közegekben és szereplőkkel ugyan, de könyveiben mindig a hatalommal és annak személyiségre gyakorolt hatásával foglalkozik. Milyenek a magyar hatalmasok? Mutatnak valamilyen közös országspecifikumot?
    – A hatalom személyiségtorzító hatása közismert. Romboló hatása annál súlyosabb, minél „egyszerűbb,” kevésbé differenciált személy kezébe kerül. Még a legkiválóbbak is csak korlátozott mértékben immunisak vele szemben. Ilyen személyiség a mai magyar vezető rétegben nem található. A miénkhez hasonló primitív, kulturálatlan otrombasággal, ilyen megrendítően alacsony intellektuális teljesítőképességgel nem találkozhatunk a civilizált világban. „Stílusról” szó nincs már jó ideje. Nem tudom elképzelni, hogy az angol királynő szotyolát köpködjön Ascotban, hogy bármelyik civilizált ország vezetője a parlamentben a neki feltett kérdésekre szinte soha nem válaszol, vagy hogy – nyilvános adatokkal bizonyíthatóan – rendszeresen valótlan dolgokat állít az ország nyilvánossága előtt. A hangütés, a szóhasználat is elképzelhetetlen a mégoly éles európai politikai vitákban, vagy hogy a kormányzó párt rangos képviselője egy televíziós interjúban a kockás alsógatyájával „érveljen”. Ez a tereken való részeg vitatkozás stílusa és nincs mögötte semmi szellem.
    És miért lettek ilyenné a magyar vezetők?
    – A vezetőket a legfelsőbb vezető választja maga köré. Így nyilvánvaló, hogy a kialakuló stílus, magatartásmód egyik döntő meghatározója maga Orbán Viktor. Újra és újra halljuk – és nem akárkiktől – „rendkívüli politikai tehetségként” említeni. Ha a politika a közügyek racionális módon történő intézésének tudománya, akkor miniszterelnökünk nem tekinthető politikusnak. Politikusként semmi se sikerült neki. Miközben harsog felénk, hogy a reformok működnek, nem léteznek reformok, miközben valamiféle rendről beszélnek, a történelem során ritkán tapasztalható kétségbeejtő rendetlenség vesz körül bennünket. Szinte minden társadalmi réteggel összeütközött. A nemzetközi fórumokon végzetesen nevetségessé tette magát, lejáratta az országot. A történelmi lehetőséget, ami a hatalomra kerüléssel a kezébe került, láthatóan észre se vette. Már régóta nincs összefüggés a neki feltett kérdések és a válaszai között. Nyilvános beszédeinek színvonala aggasztóan leromlott. A március 15-én elmondott beszéd zagyvasága ijesztő. Közállapotainkra jellemző, hogy a sajtó a „gazdaállaton” és az „emberjogi falkákon” rágódik. Könnyen lehet, hogy Orbánnak fogalma sincs róla, hogy Hitler használta ezt a gazdaállat kifejezést. Sokszor derült már ki, hogy nem egy polihisztor.
    Szakmabelijei mondják, hogy azért lehet ennyire sikeres Orbán, mert jól használható, felmentő viselkedésmintákat ad a népnek és egyfajta tükre is a választóinak. A kudarcokért a körülményeket okolja, kerüli a kompromisszumokat, figyelmen kívül hagyja a morális korlátokat. Az elmúlt évben még keményebben, még durvábban. Ő idomul a választópolgárokhoz vagy ők hozzá?
    – Orbán viselkedése gátakat rombolt le. Ami korábban elképzelhetetlen volt, ma mindennapos, természetes. Elsőként társai, utána mi magunk idomultunk az új viszonyokhoz. Itt mutatkozik meg, hogy mit jelent a legfelső vezető karaktere. Gondoljon bele, mivé tudott válni Goethe országa egy ember miatt
    Mennyire volt kódolva, hogy az egykor megnyerő fiatalember így bánik majd a hatalommal?
    – Jelei nem voltak, mert volt idő – ki hinné –, amikor a kutya se tudta, hogy létezik valahol egy ilyen fiatalember. Ha valaki a jövőbe lát, legfeljebb azt tartotta volna szinte bizonyosnak, hogy mint mindenkit, őt is megrontja majd a hatalom. Az idősebbek összerezzenhettek, amikor egy ismeretlen, és semmiért nem felelős fiúcska ordított fejhangon az orosz kolosszus arcába, hogy takarodj haza, mert akármennyire is repedezett a Szovjetunió, még emlékeztünk Berlinre, Budapestre, Prágára, amikor az ilyen szívesen hallott, de veszedelmes kiabálásra az „oroszok” elég éles hangon válaszoltak. De ő a tudatlanság bátorságával kiállt százezer ember elé és kiabálta, hogy ruszkik, haza. Ez ma hőstettnek tűnik a történelem fénytörésében, de akkor és ott ostobaság volt. Sok mindenről árulkodik az a ’89 táján készült felvétel is, amelyen ez a megnyerő, kedves fiatalember arról beszél, hogy az apja verte, sőt rúgta is őt. Tudja, a szülők nagyon ritkán rúgják a gyerekeiket. Sok vert, pofozott gyerekkel foglalkoztam pszichológusként negyven év alatt, de egyet sem rúgtak a szülei. „Nagyon utáltam akkor az öregemet” – mondja, és elneveti magát. Ez a nevetés jellegzetes. A nehezen síró ember nevetése, ami elfedi a szégyellt sírást. Sok ilyet láttam férfiaktól. Ha most látom szigorkodó arccal, meg a kamerára tekintettel nevetve, őszintén megsajnálom ezt a nehéz sorsú embert, akit ma sokan irigyelnek. Mert nem kerülheti el azt a pillanatot, amikor a valóság arcába ordítja, mit is művelt azzal a lehetőséggel, ami alkalmas időben a kezébe került.
    Okozhat neki valami álmatlan éjszakát?
    – Én azt hiszem, hogy ő nagyon fél. Ahogy valószínűleg minden zsarnok fél. Egyre nő a hatalomtól, miközben egyre többen tudják, hogy ez színjáték. A világ valóban professzionális, valódi hatalommal rendelkező emberei összesúgnak mögötte, ha meglátják. Emberünk ezt mélyen elrejtve maga is sejti. Sokszor a viselkedésén is látható ez.
    A zakóját gombolja, a nyakkendőjét igazgatja. Körbepillantgat. Különféle helyzethez illőnek, alkalmasnak gondolt arcokat vág. Dermedt mereven valamilyennek képzelt, csinált arckifejezéssel áll például az Obama házaspár között. Juncker elég idétlenül képes viselkedni, de mindenkit ő se legyint pofon, nem üdvözölné salut dictateurrel Putyint. Hát még „Angélát”. Vele lehet ezt tenni. Talán azt gondolja, majd a várban megnyugodhat. Derék dolog lehet Alcsútról felkapaszkodni a királyi várba. Bátor dolog. Horthy felesége egykoron így óvta férjét: Ne költözzünk a várba, Miklós! Az ablakon fognak kidobálni bennünket.
    És hol lehet mindennek a határa?
    – Tartok tőle, valamilyen módon meg fog roppanni ez az ember, mert a képességeihez képest hatalmas terhet cipel. Amit csinál, az a világ szempontjából periférikus dolog, de az ő személyiségéhez képest ez sok. Nagyon fontos dolog lenne, hogy ezt felismerjék az emberek.
    Eddig nem sok jele volt, hogy felismernék azt, amit ön ilyen határozottan állít.
    – Nem is nagyon tehetik. Mindenütt komolyan veszik az ilyen magas állásban lévőket. Figyelje meg az úgynevezett véleményvezérek minden zavaros kijelentésén, okfejtésén hosszasan rágódnak. Koncepciókat fantáziálnak az üres fecsegés mögé. Csak a bukott óriásról vesszük észre, hogy törpe. Akkor meg majd a másik irányba fognak túlozni. Aztán meg itt, a Kárpátoktól körülvéve mindig is autokráciában éltünk. De talán éppen Orbán nyitja fel a szemünket, hogy van egy ennél jobb együttműködési rendszer. Több helyen kipróbálva.
    De hogyan tud véget érni egy ilyen totális, mindenre kiterjedő hatalom?
    – Vége lesz, de attól tartok, már nem tud békésen vége lenni. Mert azt nem lehet kulturáltan ordítani, hogy Orbán, takarodj, nem lehet úgy, hogy tisztelt miniszterelnök úr, szíveskedjék eltakarodni. A pillanat bármikor eljöhet. Valószínűleg olyan ok robbant majd, amire addig senki se gondolt. A robbanás után majd mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy Sancho Panza királyságában éltünk egy darabig.
    *
    Dr. Varga Zoltán
    • Pszichológus
    • 50 éve foglalkozik pszichoterápiával
    • Dolgozott börtönben, országos gyermekpszichológiai ambulancián, orvostanhallgatókat és leendő pszichológusokat oktatott a SOTE-n
    • 20 éve a versenyszférában dolgozik, felsővezetőknek ad tanácsokat
    • A Magyar Nemzeti Bank három elnöke mellett volt elnöki tanácsadó
    • Eddig három könyve jelent meg, a legutolsó, A nehezen nevelhető felnőtt online verzióban érhető el
    *

    Szerző: Kertész Anna
    *

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Rendkívül figyelemre méltó írást, blogot olvastam a Facen. Áthoztam, nem hiszem, hogy csak számomra érdekes...

Nehogy már azt gondolja az ország hatalomba jutott politikai vezetése a saját akarata szerint a kénye kedvére meghatározhatja az ország majdnem minden lakosának az hogyan éljen. Nehogy már megmondja Orbán Viktor csak az a helyes amit ő elgondol az emberek mindennapi életével kapcsolatban. Ne üljön már fordítva a valóságon magát nemzetinek nevező, az ország adójából élősködő kormány az emberek többségnek a véleményével szemben csak azért, mert meg lett választva a maga javára átírt törvények szerint. Ne az legyen már egy választott hatalom alapvetése, ha már ott van a helyén akkor onnan azt csinál amit akar a maga elképzelése szerint.

Orbán Viktor azt merészelte kijelenteni a szokásos rádiós magömlése keretében, Ő ( igen, Ő) azon az állásponton van vasárnap minél több ember legyen a családja körében, és ne munkával kelljen töltenie azt a napot. Igen? És még mit szeretnél ha megtenne vasárnap az ország a kedvedért? Menjen mindenki focimeccsre az üres stadionokba? Álljon meg az élet arra a napra mindenhol az országban, ne lehessen tankolni, ne legyen nyitva az állatkert, zárjon be a tömegközlekedés, ne legyen színház, mozi sem nyitva? Mert ott is emberek dolgoznak, azoknak is van családjuk, és lehet ők is szeretnének velük tölteni egy egész napot. Ez csak néhány kiemelt példa a kijelentés képtelenségének a bemutatására, és Orbán Viktor elmeállapotának a helyzetére.

Egy ország életét a benne élők szabják meg a rendes körülmények között. Mindennapjaikat törvények és szabályok határozzák meg, amelyeket be kell tartani. Azonban mikor egy hatalommániás a saját akarata szerint használja a törvénykezést az ország elemi érdekével ellentétben, és ehhez a törvényalkotó többség lelkesen csatlakozik, akkor ott olyan képtelen helyzet áll elő amikor egy szűk kisebbség igyekszik a maga elveit rákényszeríteni a többségre. Ehhez még hozzájön a hatalmat gyakorló részéről némi bosszúvágy is, csak azért mert hosszú ideig mellőzték a hatalomból, és azt csak ordas hazugságok segítségével sikerült megszereznie, és a hazudozást utána lelkesen folytatja a továbbiakban annak megtartása érdekében. De még a kormányzása alatti hibákból eredő ellenkezést is igyekszik megtorolni az olyan törvényekkel mint a vasárnapi boltzár, ahol a kialakult helyzet ellentmondása arra mindenképpen jó, sok embernek pusztán bosszúságot okozzon a mindennapjaiban. “Nem kellett nektek a netadó? Na akkor itt van az útdíj, és még a boltokat is bezárom vasárnapra csakhogy érezzétek a törődést! Okot találok eleget az útdíj mellett, és a vasárnapi bolt bezárása indoklására, nem számít hogy az mennyire valós, a lényeg az én akaratom érvényesülése.” Persze a politikai játszma is része a vasárnapi boltbezárásnak ha a nagyon kicsi koalíciós partner szavazatára is szükség van a hatalom megtartásához.

A vasárnapi boltzár már nem is annyira a kereskedelmi dolgozók pihenéséről szól, inkább a hatalmi erő bemutatásának az eszköze. Ezt is megtehetem, szól az üzenet. Aki a kereskedelemben, vagy egyéb területen dolgozik, annak a munka törvénye határozza meg a lehetőségeit. Az Orbán Viktor vezette kormány már több esetben bebizonyította számára nem lényeg a munka rendes megfizetése, nincs jelentősége a dolgozó akaratának, nem számít a belőle élő család nehéz sorsa. Ez még akkor sem fontos ha a vasárnapi boltzárral sok dolgozó jövedelme tovább csökken. Igen, fontos a család, fontos az együttlét, fontos az is, ezt megfelelő körülmények között tehessék meg az érintettek. Ne utólag legyen már róla vita, ne utólag kelljen már változtatni rajta, ahogy az majdnem minden esetben megtörténik a Fidesz kormány számtalan rossz döntése miatt.

Orbán Viktort azonban az érvek, vélemények általában nem érintik meg. Soha nem is hallgat rájuk, egy esetben nem kérdezi meg az adott szakmai terület illetékeseit. Néha bohóckodik a saját maga által létrehozott konzultációkkal, de érdemi vitát soha nem folytat le egy kérdésben sem. Mert Ő úgy gondolja mindent jobban tud, és mindenhez jobban ért, és soha nem téved. Majd ő megmondja mit csináljanak az emberek az országban az életükkel, azt hogyan éljék meg még az akaratuk ellenére is. A saját tévedhetetlenségének a fenntartása számára minden esetben fontosabb mint a többség akarata.

Nem kötelező vasárnap dolgozni. Nem kötelező vasárnap a boltoknak nyitva lenni. Nem kötelező lecsökkenteni a munka után járó pótlékokat, emelni az adókat. Nem kötelező a közpénzt naponta milliárdos nagyságrendben ellopni a családi összefogás segítségével. Nem kötelező letelepedési kötvényt árulni a saját zsebre a haveroknak, nem kötelező az állami földeket szemérmetlenül lenyúlni. Kötelező lenne viszont olyan törvénykezés ami a többség érdekét szolgálja, és létrehozását valódi szakmai egyeztetés előzi meg. Kötelező lenne független igazságszolgáltatás, ami nem engedi a hatalomnak elvenni az adóforintok közpénz jellegét. Kötelező lenne a megfelelő egészségügyi ellátás a beteg gyógyulása és a benne dolgozók érdeke szerint. Ja, ők is dolgoznak vasárnap. Kötelező lenne megfelelő oktatás, ahol nem a butaság fenntartása a fő szempont, és nem nő ki vízfej a tudás megszerzésének a megakadályozására.

Úgyhogy Orbán Viktor nyugodtan békén hagyhatja a vasárnapot, az ország nagy része birtokában van annak a szellemi képességnek amivel képes eldönteni mit szeretne csinálni azon a napon. Neki nem feladata ennek meghatározása. Hozzon olyan törvényeket, amelyek az ország valódi érdekét szolgálják, nem a saját társaság meggazdagodását. Erre viszont képtelen, ezért is alkalmatlan. BANDITA
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Álmodtam kisvasutat, stadiont - meg is valósult
*

Nagyon régen volt, amikor én még kis srác voltam…
Ültünk Lőrinc barátommal az óvodában és beszélgettünk. Más akkor eldőlt, hogy belőle POLGÁRMESTER lesz, én pedig VASUTAS. Mind a ketten saját falut és olyan vasutat akartunk, amelynek nincs végállomása sehol, más vonatok nem csatlakozhatnak hozzá. Csak a mienk. Itt fog közlekedni FELCSÚTON, és a házunktól az óvodáig fog közlekedni. Lesz egy megálló Lőrinc barátom háza előtt is, közvetlenül a disznóól mögött. Ha esik az eső vonatra szállunk, ha nem, akkor kétüléses HAJTÁNNYAL megyünk oviba, később iskolába. Akkoriban TANÁCSELNÖK volt a faluban, de ez a megnevezés nem tetszett – valahol hallottuk ezt a POLGÁRMESTER nevet – hát az akart lenni… Sokkal jobban hangzott.

Egyikünk sem volt valami igazán jó gyerek, de az álmainkhoz ragaszkodtunk. Naphosszat kiültünk az árok partjára, néztük a kacsákat, közben köpködtük a szotyolát. Álmodtunk egy szép focipályát, ahol majd rúgom a labdát, Lőrinc pedig fújja a sípot, mert bíró lesz, és már azt is szabálytalannak fogja ítélni, ha valaki felém közelít. Gólkirály leszek a saját stadionomban. Később, ha már kiöregedek a fociból, majd a fiam, - aki biztosan tehetséges emberke lesz – a profi ligákból hazatérve majd oktatja a kölköket, akikből később válogatottak is lehetnek. Belőlem, miniszterelnök lett, Lőrinc víz, és gázszerelő kisiparos, később pedig álma teljesült – igaz segítségemmel – POLGÁRMESTER lett!

Ezt szeretném magamévá tenni! Már másodszor vagyok Magyarország miniszterelnöke. Vannak híveim, akik akkor is ott állnak mögöttem, amikor nyilvánvalóan a furfangos paraszti eszemmel átverem őket. Igaz, hagyok nekik is a koncból, és abból nagyon sokan, és jól megélnek. Nem kell mást tenniük, csak ütni – vágni a baloldalt még akkor is, ha amit mondunk – semmiben sem fedi az igazságot. Lényeg, hogy sokszor mondják, sokan, és akkor előbb, vagy utóbb, a bogár ott lesz a fülben, ami mindig duruzsolni fog. A taktika és technika működik… Átvertem az EURÓPAI UNIÓT, ömlik a pénz számolatlanul és költöm is azt úgy, ahogy kedvem tartja. Már nem csak egyetlen egy kis stadionom van, hanem sokkal több, - ahol foci nincs – és most lám, a legrégibb álmom és vágyam is teljesült.

SAJÁT KISVASUTAM VAN. Ide, a nagy Pesti MÁV állomásokon nem lehet jegyet váltani. Nincs hozzá csatlakozás. Nem jön sehonnan, és nem megy sehova. Összesen hat vagy hét kilométer hosszú, és úgy kanyarog a pálya, ahogy valamikor elgondoltuk. Megáll a régi házunk előtt, a stadionnál, és a disznóhizlaldát is el fogja érni előbb, vagy utóbb. Lőrinc háza is közel van a vasutunkhoz, ezért teljes köztünk az egyetértés. POLGÁRMESTER és NAGYVÁLLALKOZÓ, sőt milliárdos lett nagyon rövid idő alatt. Dolgozunk együtt, családjaink jövőjéért. A környező földeket is felvásárolta, amiben nekem is van egy kicsike részem, de földesúrnak azért nem számítok itthon – FELCSÚTON. A pálya és környéke is csuda szép. Hófehér kövekkel van minden borítva. Nem került sokba – bár ez azt hiszem üzleti titok – de nekem megérte. Az enyém ez is! Ne kérdezze, hogy melyik bányából hozták – annak sincs jelentősége, bár majd sokan mondják azt, hogy a családi birtokból került ez is ide – jó pénzért. Istenem! Ha a közelben nincs olyan kőbánya. ahol ilyen szép fehér a kő, és ennyire olcsó, akkor azt kell megvenni, amelyik kedvezőbb árfekvésű, – nem törődve az ellenzék és az ellenségek támadásával. Mert biztosan lesznek ilyenek is, de állok elébe. Az ÁTADÁSI ÜNNEPSÉGEN nem sokan voltak. Az állomás parkolójában csak a meghívottak és az újságírók autói, no meg a TEK gépkocsija álltak.. Barátok, ismerősök, politikusok a közvetlen környezetemből. Csak nekik mondtam egy kis beszédet. A falu lakossága nem jöhetett be, csak zavartak volna. Főleg azok, akik kicsi gyermekkorom óta ismernek. Mondták volna a magukét, az újságírók pedig mindent lejegyeznek, közreadnak. Velük is beszéltem. Zsebre dugott kézzel, hogy ÉRZÉKELJÉK, nem igazán tartom olyan nagyra őket, - akik mindenben csak a hibát keresik. Itt is volt szabály, mint a Parlamentben. Csak ott és akkor, amikor akarom, - akkor nyilatkozom. Sokan, irigylik, hogy van egy luxus felszereltségü vagon is, amit a VIP vendégek használhatnak. Ez nyáron hűthető, télen fűthető. A parasztoknak jó lesz az is, ami rendelkezésre áll. Mit akarnak ezer forintos jegyért? PULLMANN kocsit? Két mozdony jár a kisvasúthoz. Hiába, - nehéz a terep elől húzni, hátul tolni kell – nagy a súly. A fogyasztás ezen a távon nem sok, kétnaponta SZÁZ LITER GÁZOLAJ, szinte ingyen van. Van olyan politikus, aki naponta elautózik ilyen mennyiséget – amit ki is fizetünk, de hát ilyen világot élünk. Aki megteheti.

Az első napon sem telt meg a kisvasút. Csak a barátok, ismerősök, politikusok és néhány újságíró utazhatott velünk a két végállomás között. Mindenkinek tetszett a szép, rendezett pálya és a közvetlen környezete. Jó volt nézni az ablakon keresztül az ismert tájat, és gondolni azokra az időkre, amikor erről, csak álmodozni mertem. Ma már ez is valóság…

Május elsején már megtörtént az első incidens. Volt néhány kíváncsi ember, aki azért utazott ide FELCSÚTRA, hogy ezt a világcsodát, ami az enyém, megtekintse. Nem voltak sokan, talán 20 – 25 fő. Jöttek a DK aktivisták, akiket egészen biztosan ez a Fletó cukkolhatott fel. Jöttek transzparensekkel, molinókkal, sőt ketten annyira elfáradtak, hogy a sínekre feküdtek, és miattuk a vonat sem tudott elindulni. irigykednek, mert Gyurcsánynak nincs sem vonata, sem vasútja, de még csak ahhoz is csóró, hogy a ligetben a helypénzt kifizesse. Tarlós Pista jól kibabrált velük. Volt, aki fizetett, és ők is nekünk adják a zsozsót, ha ünnepelni akarnak. Így kell ezt csinálni okosan, szakszerűen, HABONYIZÁLVA. A rend őrei gyorsan, szakszerűen intézkedtek és a botrányt okozó álmos tüntetőket száraz, fedett helyre vitték – ahol nem tudom hogyan érezték magukat, de autó nélkül kellett hazamenniük! Jót nevettem rajtuk. Ráadásul, a többiek sem ülhettek fel egy körre sem, mert nem volt jegyük! Bliccelni pedig az én vasutamon nem lehet!

, hogy néha, - néha ábrándozni mer. Engem is megcsalt egy délibáb. Az NB II. ben már nem tudom hogyan a tovább.
Majd megbundázzuk, oszt jól van. Az egyik csapat a pályán kis vasutast játszott. Bent maradtak, de megnézhetik magukat, hogy mennyi támogatást fogok nekik adni. Annak is eltöröm a kezét, aki csak gondolni mer ilyesmire az MLSZ-nél. Az én csapatom, és stadionom az NM II. csoportban a világon mindenütt megállja a helyét. Nekem fűtött pályám van, ilyen még a BARCÁNAK sincs! Legfeljebb, ha jövőre innen is kiesünk, akkor bővíteni fogjuk az NB –I. versenylétszámát HATVAN csapatra, és akkor is visszatérünk az élvonalba. Legföljebb, majd otthon családi körben IMÁDKOZUNK ezért, van aki ért hozzá, és talán be is jön, mint lám a vasút majdnem időre. Én most, KÉZI HAJTÁNNYAL megyek majd a vonat előtt egy kört, utas amúgy sincs, az idő szép, a TEK emberei meg majd futnak a pálya mellett, - javítják a kondíciójukat.

A bundához nagyon értünk. Lám a TV2 ben a NAGY DUETTBEN is a zsűri úgy pontoz, ahogy én akarom, illetve ANDY barátom utast. Győznie kell a falábú Zsuzsának, aki ráadásul még énekelni sem tud, - aki ellen ágál a közönség, de mit érdekel minket. Lényeg, hogy nézik a műsort, miközben kapnak egy kis kulturális agymosást - amit észre sem vesznek.

Kedves Lajos Barátom! Nagyon sajnálom, hogy a szerelvényre Te, a mozgáskorlátozottságod miatt – és persze mások sem – felszállni nem tudnak, de ez nem véletlen. Szándékosan úgy terveztettem az egészet, hogy csak az egészséges emberek utazzanak, mert ha a vonat lerobban, akkor nem kell a betegekkel, a mozgássérültekkel bajlódni, őket biztonságba helyezni.

Viszontlátásra a METRÓM átadásánál, ami a Vár alól indul majd, az első megállója Biatorbágynál, a második Bicskénél lesz, és a vége itt a pálya végénél – akár csatlakozással is… Lesz rajta WI - FI, helyi TV műsor, amikor majd a kedves utasok az átadási ünnepségeimet tekinthetik meg, illetve tiszta, őszinte beszédeimet hallgathatják, amíg a szerelvényen tartózkodnak. Ott, szívesen látlak 2020 végén, ha lesznek olyan birkák, akik megint rám adják szavazatukat, illetve megválasztanak. Bízom a kettős állampolgárokba, és a már elhunytak hűségében is!
*

(Megjegyezendő: a fenti szöveget nem Döbrögi fogalmazta. Hanem az alábbi szerző, akit „behoztam” ide a mi köreinkbe. Amit Ő, az alábbi megjegyzésként, összegezve „töredelmesen” le is ír. – G.B.)
*
Kellett nekem besörözni és vodkázni.. Utána mindig valami ilyesmit álmodok, aztán ha leírom, még azt mondják, hogy nem szeretem ORBÁN VIKTORT, aki, ezekben az órákban BARÁTOMNAK nevezett, - miközben a nyugdíjamat csak 0,9% körül fogja emelni. Vasutam, disznóhizlaldám abból biztosan nem lesz, de HAJTÁNYOM sem!
Villás Lajos
 
Charly2016

Állandó Tag
Állandó Tag
Álmodtam egy kisvasutat, stadiont - és megvalósult...
*

Nagyon régen volt, amikor én még kis srác voltam…
Ültünk Lőrinc barátommal az óvodában és beszélgettünk. Más akkor eldőlt, hogy belőle POLGÁRMESTER lesz, én pedig VASUTAS. Mind a ketten saját falut és olyan vasutat akartunk, amelynek nincs végállomása sehol, más vonatok nem csatlakozhatnak hozzá. Csak a mienk. Itt fog közlekedni FELCSÚTON, és a házunktól az óvodáig fog közlekedni. Lesz egy megálló Lőrinc barátom háza előtt is, közvetlenül a disznóól mögött. Ha esik az eső vonatra szállunk, ha nem, akkor kétüléses HAJTÁNNYAL megyünk oviba, később iskolába. Akkoriban TANÁCSELNÖK volt a faluban, de ez a megnevezés nem tetszett – valahol hallottuk ezt a POLGÁRMESTER nevet – hát az akart lenni… Sokkal jobban hangzott.

Egyikünk sem volt valami igazán jó gyerek, de az álmainkhoz ragaszkodtunk. Naphosszat kiültünk az árok partjára, néztük a kacsákat, közben köpködtük a szotyolát. Álmodtunk egy szép focipályát, ahol majd rúgom a labdát, Lőrinc pedig fújja a sípot, mert bíró lesz, és már azt is szabálytalannak fogja ítélni, ha valaki felém közelít. Gólkirály leszek a saját stadionomban. Később, ha már kiöregedek a fociból, majd a fiam, - aki biztosan tehetséges emberke lesz – a profi ligákból hazatérve majd oktatja a kölköket, akikből később válogatottak is lehetnek. Belőlem, miniszterelnök lett, Lőrinc víz, és gázszerelő kisiparos, később pedig álma teljesült – igaz segítségemmel – POLGÁRMESTER lett!

Ezt szeretném magamévá tenni! Már másodszor vagyok Magyarország miniszterelnöke. Vannak híveim, akik akkor is ott állnak mögöttem, amikor nyilvánvalóan a furfangos paraszti eszemmel átverem őket. Igaz, hagyok nekik is a koncból, és abból nagyon sokan, és jól megélnek. Nem kell mást tenniük, csak ütni – vágni a baloldalt még akkor is, ha amit mondunk – semmiben sem fedi az igazságot. Lényeg, hogy sokszor mondják, sokan, és akkor előbb, vagy utóbb, a bogár ott lesz a fülben, ami mindig duruzsolni fog. A taktika és technika működik… Átvertem az EURÓPAI UNIÓT, ömlik a pénz számolatlanul és költöm is azt úgy, ahogy kedvem tartja. Már nem csak egyetlen egy kis stadionom van, hanem sokkal több, - ahol foci nincs – és most lám, a legrégibb álmom és vágyam is teljesült.

Saját kisvasútam van! Ide, a nagy Pesti MÁV állomásokon nem lehet jegyet váltani. Nincs hozzá csatlakozás. Nem jön sehonnan, és nem megy sehova. Összesen hat vagy hét kilométer hosszú, és úgy kanyarog a pálya, ahogy valamikor elgondoltuk. Megáll a régi házunk előtt, a stadionnál, és a disznóhizlaldát is el fogja érni előbb, vagy utóbb. Lőrinc háza is közel van a vasutunkhoz, ezért teljes köztünk az egyetértés. POLGÁRMESTER és NAGYVÁLLALKOZÓ, sőt milliárdos lett nagyon rövid idő alatt. Dolgozunk együtt, családjaink jövőjéért. A környező földeket is felvásárolta, amiben nekem is van egy kicsike részem, de földesúrnak azért nem számítok itthon – FELCSÚTON. A pálya és környéke is csuda szép. Hófehér kövekkel van minden borítva. Nem került sokba – bár ez azt hiszem üzleti titok – de nekem megérte. Az enyém ez is! Ne kérdezze, hogy melyik bányából hozták – annak sincs jelentősége, bár majd sokan mondják azt, hogy a családi birtokból került ez is ide – jó pénzért. Istenem! Ha a közelben nincs olyan kőbánya. ahol ilyen szép fehér a kő, és ennyire olcsó, akkor azt kell megvenni, amelyik kedvezőbb árfekvésű, – nem törődve az ellenzék és az ellenségek támadásával. Mert biztosan lesznek ilyenek is, de állok elébe. Az ÁTADÁSI ÜNNEPSÉGEN nem sokan voltak. Az állomás parkolójában csak a meghívottak és az újságírók autói, no meg a TEK gépkocsija álltak.. Barátok, ismerősök, politikusok a közvetlen környezetemből. Csak nekik mondtam egy kis beszédet. A falu lakossága nem jöhetett be, csak zavartak volna. Főleg azok, akik kicsi gyermekkorom óta ismernek. Mondták volna a magukét, az újságírók pedig mindent lejegyeznek, közreadnak. Velük is beszéltem. Zsebre dugott kézzel, hogy ÉRZÉKELJÉK, nem igazán tartom olyan nagyra őket, - akik mindenben csak a hibát keresik. Itt is volt szabály, mint a Parlamentben. Csak ott és akkor, amikor akarom, - akkor nyilatkozom. Sokan, irigylik, hogy van egy luxus felszereltségü vagon is, amit a VIP vendégek használhatnak. Ez nyáron hűthető, télen fűthető. A parasztoknak jó lesz az is, ami rendelkezésre áll. Mit akarnak ezer forintos jegyért? PULLMANN kocsit? Két mozdony jár a kisvasúthoz. Hiába, - nehéz a terep elől húzni, hátul tolni kell – nagy a súly. A fogyasztás ezen a távon nem sok, kétnaponta SZÁZ LITER GÁZOLAJ, szinte ingyen van. Van olyan politikus, aki naponta elautózik ilyen mennyiséget – amit ki is fizetünk, de hát ilyen világot élünk. Aki megteheti.

Az első napon sem telt meg a kisvasút. Csak a barátok, ismerősök, politikusok és néhány újságíró utazhatott velünk a két végállomás között. Mindenkinek tetszett a szép, rendezett pálya és a közvetlen környezete. Jó volt nézni az ablakon keresztül az ismert tájat, és gondolni azokra az időkre, amikor erről, csak álmodozni mertem. Ma már ez is valóság…

Május elsején már megtörtént az első incidens. Volt néhány kíváncsi ember, aki azért utazott ide FELCSÚTRA, hogy ezt a világcsodát, ami az enyém, megtekintse. Nem voltak sokan, talán 20 – 25 fő. Jöttek a DK aktivisták, akiket egészen biztosan ez a Fletó cukkolhatott fel. Jöttek transzparensekkel, molinókkal, sőt ketten annyira elfáradtak, hogy a sínekre feküdtek, és miattuk a vonat sem tudott elindulni. irigykednek, mert Gyurcsánynak nincs sem vonata, sem vasútja, de még csak ahhoz is csóró, hogy a ligetben a helypénzt kifizesse. Tarlós Pista jól kibabrált velük. Volt, aki fizetett, és ők is nekünk adják a zsozsót, ha ünnepelni akarnak. Így kell ezt csinálni okosan, szakszerűen, HABONYIZÁLVA. A rend őrei gyorsan, szakszerűen intézkedtek és a botrányt okozó álmos tüntetőket száraz, fedett helyre vitték – ahol nem tudom hogyan érezték magukat, de autó nélkül kellett hazamenniük! Jót nevettem rajtuk. Ráadásul, a többiek sem ülhettek fel egy körre sem, mert nem volt jegyük! Bliccelni pedig az én vasutamon nem lehet!

, hogy néha, - néha ábrándozni mer. Engem is megcsalt egy délibáb. Az NB II. ben már nem tudom hogyan a tovább.

MAJD MEGBUNDÁZZUK, OSZT JÓL VAN… Az egyik csapat a pályán kis vasutast játszott. Bent maradtak, de megnézhetik magukat, hogy mennyi támogatást fogok nekik adni. Annak is eltöröm a kezét, aki csak gondolni mer ilyesmire az MLSZ-nél. Az én csapatom, és stadionom az NM II. csoportban a világon mindenütt megállja a helyét. Nekem fűtött pályám van, ilyen még a BARCÁNAK sincs! Legfeljebb, ha jövőre innen is kiesünk, akkor bővíteni fogjuk az NB –I. versenylétszámát HATVAN csapatra, és akkor is visszatérünk az élvonalba. Legföljebb, majd otthon családi körben IMÁDKOZUNK ezért, van aki ért hozzá, és talán be is jön, mint lám a vasút majdnem időre. Én most, KÉZI HAJTÁNNYAL megyek majd a vonat előtt egy kört, utas amúgy sincs, az idő szép, a TEK emberei meg majd futnak a pálya mellett, - javítják a kondíciójukat.

A BUNDÁHOZ nagyon értünk. Lám a TV2 ben a NAGY DUETTBEN is a zsűri úgy pontoz, ahogy én akarom, illetve ANDY barátom utast. Győznie kell a falábú Zsuzsának, aki ráadásul még énekelni sem tud, - aki ellen ágál a közönség, de mit érdekel minket. Lényeg, hogy nézik a műsort, miközben kapnak egy kis kulturális agymosást - amit észre sem vesznek.

Kedves Lajos Barátom! Nagyon sajnálom, hogy a szerelvényre Te, a mozgáskorlátozottságod miatt – és persze mások sem – felszállni nem tudnak, de ez nem véletlen. Szándékosan úgy terveztettem az egészet, hogy csak az egészséges emberek utazzanak, mert ha a vonat lerobban, akkor nem kell a betegekkel, a mozgássérültekkel bajlódni, őket biztonságba helyezni.

Viszontlátásra a METRÓM átadásánál, ami a Vár alól indul majd, az első megállója Biatorbágynál, a második Bicskénél lesz, és a vége itt a pálya végénél – akár csatlakozással is… Lesz rajta WI - FI, helyi TV műsor, amikor majd a kedves utasok az átadási ünnepségeimet tekinthetik meg, illetve tiszta, őszinte beszédeimet hallgathatják, amíg a szerelvényen tartózkodnak. Ott, szívesen látlak 2020 végén, ha lesznek olyan birkák, akik megint rám adják szavazatukat, illetve megválasztanak. Bízom a kettős állampolgárokba, és a már elhunytak hűségében is!

*

(Megjegyezendő: a fenti szöveget nem Döbrögi fogalmazta. Hanem az alábbi szerző, akit „behoztam” ide a mi köreinkbe. Amit Ő, az alábbi megjegyzésként, összegezve „töredelmesen” le is ír. – G.B.)

*

Kellett nekem besörözni és vodkázni.. Utána mindig valami ilyesmit álmodok, aztán ha leírom, még azt mondják, hogy nem szeretem ORBÁN VIKTORT, aki, ezekben az órákban BARÁTOMNAK nevezett, - miközben a nyugdíjamat csak 0,9% körül fogja emelni. Vasutam, disznóhizlaldám abból biztosan nem lesz, de HAJTÁNYOM sem!

Villás Lajos

El tudom képzelni, hogy ilyen gondolatok cikáznak a "Fej"-ben. Ez az igazán szomorú, hogy meg is valósítja az álmait, a mi kárunk és veszteségeink árán.
 
Törő László mégegyszer

Állandó Tag
Állandó Tag
*
Kedves Törő László Úr!
Megnyomtam a "Tetszik" gombot, de nekem ez egyáltalán nem tetszik :confused:.
Mint ahogyan, sokunknak sem.
No igen, van/létezik Nemzeti Panteon Alapítvány is, sőt megszámlálhatatlan "nemzeti" előnévvel mindenféle szervezet/alapítvány/egyéb hivatal.
Itt a bibi, valaha megkülönböztetettként kezeltük :cool: ezzel a címmel megjelölt szervezeteket/alapítványokat/egyéb hivatalokat.
Ma már a sok nemzeti között elvész a valódi, az igazi nemzetiség...
Orbanisztánban erre nem gondolnak?! :o
Ejnye?!
G.B.
Tökéletesen egyet értünk! Ugyanígy elkoptatták, lejáratták nemzeti ünnepeinket, jelképeinket, mindenünket! Nehéz, fáradságos és hosszú munka, folyamat lesz felrázni az embereket, megmagyarázni, megismertetni az igazi nemzeti értékeinket, nemzeti érdekeinket.
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Tökéletesen egyet értünk! Ugyanígy elkoptatták, lejáratták nemzeti ünnepeinket, jelképeinket, mindenünket! Nehéz, fáradságos és hosszú munka, folyamat lesz felrázni az embereket, megmagyarázni, megismertetni az igazi nemzeti értékeinket, nemzeti érdekeinket.
*
Rádöbbentem arra, hogy az emberek többsége elveszítette - nemcsak itthon, szinte a világon mindenütt - a gyökereit. A családhoz való kötődését. Szinte csak évekre mondják ki azt, hogy "örökké, és az igen-t". Itt már megdőlnek az életek. S, mint minden, a családból, az otthonból indul ki.
Ha ezt elsorvasztják, s mind többen nem tudnak okosan életet tervezni, élni, szeretni, kulturálódni, otthont teremteni, kapcsolatokat ápolni - VALÓDI KAPCSOLATOKAT, - nem virtuálisakra gondolnék, - akkor minden átértékelődik. S, nem biztos, hogy a jó, a jobb irányban. Vannak országok, mint például Olaszország, ahol még mindig rendkívül erősek a családi szeretet szálak. Ott egy vasárnapi ebédnél megbeszélik az elmúlt hét történéseit és előre vetítik a következő hét tennivalóit. U.úgy,mint valaha itthon is ez volt. Ma már? A szülők külön, lehetőség szerint jó messze élnek a fiataloktól. S, a fiatalok az ünnepek valamelyik napján leruccannak, vagy felutaznak - ki-mikor-hol-hová. De ezek az ünnepek már mások, mint azok a régiek voltak.
Családon belül is, mit látok? Haza esnek, fáradtan, szinte űzve a rettegéstől, holnap és azután lesz-e még munkahelyük? Az asszonyok többnyire kész, vagy hideg ételeket szervíroznak vacsoraként. Egyre kevesebben főznek, főként a szegényebb réteg az, aki még ragaszkodik a saját elkészítésű krumplileveshez és zölbabfőzelékhez... A gyerekek bevonulnak a szobáikba és interneteznek. Az apa tévézik, vagy a net monitorja előtt - játszik... Mindenki magára marad a saját gondolataival, a ki nem mondott véleményével. Aztán fürdés, fekvés. S, így forognak a napok, hetek, évek egymás után.
Elmaradtak a közös programok, a közösen megélt élmények, amelyekből egy idő után csoda szép emlékek vál(HAT)nának...
A szálakat elszakították.
Így minden borult. Az erkölcs, a nemzeti kötődés, s mi maradt?
A nyájszellem. No igen, hogy mi az? Légyen akárki, akár milyen is a vezető, morogva, durrogva, de követik. Beletörődve, mint a birkák. Ezt mondja - énekeli el Bródy János, az alábbiakban:

Igen, igen, erről írok, erről beszélek... Bródy János AZ, az EMBER, aki ezt nagyon jól látja. Minden esetben, minden fórumon és dalaiban felemeli a szavát, hogy ne így legyen.
 
setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Tökéletesen egyet értünk! Ugyanígy elkoptatták, lejáratták nemzeti ünnepeinket, jelképeinket, mindenünket! Nehéz, fáradságos és hosszú munka, folyamat lesz felrázni az embereket, megmagyarázni, megismertetni az igazi nemzeti értékeinket, nemzeti érdekeinket.
Ahhoz mit szólsz hogy a Himnuszt rap stílusban előadót feljelentették nem zeti jelkép megsértése miatt.....
 
Törő László mégegyszer

Állandó Tag
Állandó Tag
Ahhoz mit szólsz hogy a Himnuszt rap stílusban előadót feljelentették nem zeti jelkép megsértése miatt.....
Elvakult ostobaság... Olyan, mint az 50-es években: azt ötágú csillagot csak hódolattal lehetett emlegetni. Korábban Tell Vilmos nem süvegelte meg Gessler sipkáját, és ezért dorgálták meg..... Szóval nem új jelenség, bár kissé idejétmúlt....
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Nem, nem dicsőítek, ahhoz túl dühös és elkeseredett vagyok...

Ami tény, az tény, a honnan - a hovába, nem volt egyszerű eljutnia. Kérdésem csak az, hogyan és miképpen, s főként mi ezért mennyit fizettünk és fizetünk?
Ő az a csoda, aki a semmiből a sokat, a még többet ki tudta és ki is varázsolja.

A Képes 7 - 1989-es interjúja Orbán Viktorral
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
"MSZK
Én Orbán Viktor tanácsadója szeretnék lenni!
Azt tanácsolnám neki,hogy húzzon el a francba!
Csiki Vilmos"

Egyre többen így és ezt gondolják...

Ő viszont még a széllel is szemben áll. Pedig bekövetkezhet egy olyan vihar, mely kiröpít(HE)ti az összkomfortjából.
20 körmével, talpnyalóival - bebetonozta a trónját, csak azt még nem tudja, arra még nem ébredt rá, hogy a beton is egy idő után morzsolódik, repedezik, nem tart örökké.
Megsúgom, a piramisok még mindig állnak :)
*
Egy saját maga által megteremtett "üveghegyre" mászott fel, most gondjai vannak, kétségkívül az arcán is meglátszik.
Hja, sírva nem fakadok, nem sajnálom, sejtem, hogy többen így vagyunk ezzel...
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
A Weekend Magazin szerint:
Miniszterelnökünk - foci őrült!

Az osztrák Weekend Magazin hét végén megjelent, magyarellenes hangulatú írását, Perényi János, hazánk bécsi nagykövete elítélte.
– Rendkívül szerencsétlennek és elfogadhatatlannak tartom, ha a sport szellemiségével visszaélve, azzal kapcsolatban negatív érzelmeket keltenek és egy futballmeccset ellenségeskedésként jelenítenek meg.Ha a nemzeti válogatottjaink közötti mérkőzést a két ország kormányfőinek fotójával a címlapon a jó és rossz küzdelmeként állítják be, az sajnos pontosan az ilyen sportesemények valódi értelmét sérti meg és súlyosan károsítja népeink évszázados (sport)barátságát – mutatott rá a nagykövet. A magazin múlt hét végi számának címlapján teljes terjedelemben Christian Kern osztrák kancellár és a magyar miniszterelnök szerepel, alatta pedig felirat hirdeti: a jó a rossz ellen. Bár a fotó önmagában utalhatna a tegnap esti mérkőzésre is, a lap már a címlapon megmagyarázza, hogy többről van szó, mint a nemzeti tizenegyek mérkőzéséről. A 18. és 19. oldalakon folytatódó cikkben sem kímélik a magyar kormányt és országunk kapcsán autoriter futballállamról, valamint foci őrült miniszterelnökünkről beszélnek. Mint írják, a kormányfő az utóbbi években közel félmilliárd eurót ölt stadionokba, mindezt a magyar adófizetők pénzéből. A lap szerint az új nemzeti stadionunk fogja feltenni az i-re a pontot, majd beszámolnak a 2019-ben elkészülő, világszínvonalú projekt építési költségeiről és méretéről.
– Évek óta jelen van a médiában a magyarellenes hangulat, de ez mindennek a teteje – nyilatkozta a Bécsben élő Eva Maria Barki. Az ügyvédnő szerint elfogadhatatlan, hogy a lap a sportot politikai célokra használja fel, így levélben fordult az Osztrák Sajtótanácshoz, amely máris kiosztotta az ügyet az illetékes testületnek.

Az igazsághoz tartozik, hogy éppen tegnap az osztrák-magyar meccs előtt szembesültem itt a neten, olyan minősíthetetlen üzenettel, amit a "magyar szurkolók" küldtek az osztrákoknak. Rettenetesen szégyelltem magam, mert akik a fotón szerepeltek. A molinóra festett fotót és a nyomtatást nem tűrő megjegyzést lobogtatták. No őket nem tartom "magyar szurkolóknak", sőt semmiképpen sem olyan embereknek, akik a sportban a sportot szeretik, mert akkor nemcsak toleránsak, de sportszerűek is lennének.
Nem, nem ismétlem, nem hoztam be a hírt, az "ÜZENETET", amit küldtek ily módon a tegnapi meccs előtt az osztrákoknak. A negatívumokat nincs szándékomban megerősíteni, amelyekkel már ma is küzdenünk kell. Nekünk, a többi magyarnak, akik elhatárolódnak az ehhez hasonló megnyilatkozásoktól.
Ezt csak azért szúrtam a végére, mert a "műsornak" ezek szerint két felvonása is volt/van.
Az első, amit tegnap megtapasztaltam, a második az osztrák magazin véleménye. Nincs csodálkozásra való okom.
Kíváncsi lennék arra, hogy Eva Maria Barki, a Bécsben élő ügyvédnő mit szólna, ha ezt a tegnapi molinóra festett fotót és az üzenetet meglebegtetném előtte.
Belátom, sőt igaz, a miniszterelnök sem tud mindenütt ott lenni, sőt, más dolga is van.
Az viszont tény, hogy ilyen molinót nem lobogtathattak volna meg, ha más szellemiség volna kis magyar hazánkban. S, erről közvetve jelenlegi kormányunk tehet.

Ezt egy kicsit öngólnak tudom be...
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére