Világvége: mit mond a NASA?

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
earth-light.jpg

A NASA kutatói eloszlatják a világvége körüli félelmeket. A maja apokalipszis pusztán rémhír – erről próbálják meggyőzni a kutatók a riadt fiatalokat és az öngyilkos-hajlamú tinédzsereket, akik valóban attól tartanak, hogy december 21-én eljön a végítélet napja.


Ezek a félelmek a maja naptár félreértelmezésén alapszanak. December 21-én, a téli napforduló napján, a maja naptár „Nagy köre” véget ér, az ún. 13. baktunhoz érkezik (egy baktun 400 évet jelent), a maják pedig csak a 12. baktun végéig határozták meg időszámításukat. Habár a maja-kutatók abban egyetértenek, hogy a maják nem tekintették ezt a napot apokaliptikusnak, elterjedt a rémhír, hogy egy kozmikus esemény elpusztítja a földi életet ezen a bizonyos napon.

Rémhírek a maja apokalipszisről
A NASA hivatalos honlapján cáfolja a maja apokalipszissel kapcsolatos tévhiteket, mint például azt a pletykát, hogy december 21-én egy vörös bolygó csapódik a Földbe, elpusztítva az életet. Valójában, bármilyen égi test akarna is a Földnek csapódni az elkövetkező 3 hétben, azt már most látni lehetne az égen. Mivel ilyet nem látunk, ez az elmélet nem állja meg a helyét.

Valós következmények
Sajnos, ennek a tévhitnek vannak valós következményei is. A NASA szakértői arról számolnak be, hogy rengeteg levelet és e-mailt kapnak aggódó polgároktól, többnyire fiataloktól. Sok fiatal nem tud enni, vagy túl ideges ahhoz, hogy el tudjon aludni. Sokan számolnak be öngyilkos hajlamokról is. Míg sokak számára ez az egész egy vicc, vagy egy rejtély, mások számára ez valódi félelmet jelent. A NASA szakértői főleg a befolyásolható gyerekek és kamaszok miatt aggódnak, akiket a leginkább megijesztenek az interneten terjedő rémhírek.

Nem mindenki várja azonban a világvégét azok közül, akik különleges napnak tekitik a 2012. december 21-ét. A New Age („új kor”) filozófia hívei az egyetemes béke és a lelki átalakulás napját várják ettől a naptól.

Mítoszok és félreértések
FÖLDÜNK JÖVŐJE - MI VÁRHATÓ?
Ez a téma sokakat foglalkoztat, annak ellenére (vagy talán éppen azért), hogy szinte semmi biztosat nem tudunk. Akármilyen fejlett is legyen a technológia, csak találgatni tudunk.

Földünk jövője
A NASA tudósai egy egyórás műsorban válaszolták meg a leggyakoribb kérdéseket, és cáfoltak meg számos elméletet, a világvégétől kezdve a Nibiru vörösbolygón át a gyilkos napsugarakig.

Az igaz ugyan, hogy jelenleg a Nap ciklusának egy aktív szakaszában van, és erősebb sugarai befolyásolhatják az elektronikai és navigációs készülékek működését is a Földön. Ám ilyen esetekben a Napot figyelő műholdak figyelmeztetéseket adnak le, melyekről értesülve a szakértők kivédhetik az elektromágneses ingadozásokat.

A NASA tudósai azt is közölték, hogy semmilyen földközeli égitest nem fenyeget becsapódással december 21-én.


Más tévhiteket is eloszlattak, mint például, hogy a Föld mágnesessége hirtelen meg fog fordulni, vagy hogy a bolygó 30000 fényév sebességgel beleszáll a Tejútrendszer közepén egy fekete lyukba. (A fényév az a távolság, amit a fény megtesz egy év alatt, vagyis körülbelül 10 trillió kilométer.) A népszerű teóriát pedig, miszerint a Földön teljes sötétség lesz december 23. és 25. között, a tudósok csak fejcsóválással fogadták

Végtére is, a Föld sorsát illetően jobban tennénk, ha inkább a lassan bekövetkező klímaváltozás miatt aggódnánk, sem mint holmi kozmikus katasztrófa miatt. A Föld számára a legnagyobb veszélyt ugyanis 2012-ben és a jövőben is maga az ember jelenti.
 

shark75

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Én hagynám az öngyilkos hajlamúakat,végezzék csak nyugodtan a "dolgukat". Aki ennyire önpusztító az jobb,ha meg is szűnik létezni,mielőtt még tovább adja a lökött génállományát :``:
 

vagrand

Kitiltott (BANned)
Szerintem, ha egyszer valóban eljön a világvége, azt mi magunk, emberek fogjuk okozni, és nem egy természeti katasztrófa.
 

venomagitor

Állandó Tag
Állandó Tag
A legnagyobb baromság amit hallottam! Micsoda következetesség: dec. 21.-én itt a ,,Világvége", ergo mindenki meghal. Én viszont még 20.-án öngyilkos leszek, mert félek tőle...
Hááááááát..... Nálatok sem a szomszéd a hülye!
 

Qeem an

Állandó Tag
Állandó Tag
Mostanában nagyon népszerű lett a "Világvége" nézet elterjedése,az elmúlt 14 év-ben úgy tudom ez már a második,ilyen feltételezés minden alap nélkül.Szerintem ez azért van mert az emberek érzik,hogy rosszul mennek a dolgok,mind környezet szennyezés terén,mind háború terén.Amit már évtizedek óta nincs aki meg tudna állítani.A társadalmi nagy egyenlőtlenségek is nagyon zavarják az embereket.Mindennek köszönhetően a többség várja az igazságtételt,és ezt csak egy "Világvégében" tudják elképzelni.:555:
 

bekitokat

Állandó Tag
Állandó Tag
Az én szomszédom mióta megtudta rettegett. :grin:
Meg fogja magyarázni miért lett elhalasztva a világvége.:D
 

viragcat

Új tag
Ha világvége lesz az valószínűleg az emberek miatt fog bekövetkezni, ezt csak úgy tudjuk megakadályozni, ha változtatunk a környezethez való viszonyulásunkhoz!
 

oszieva

Állandó Tag
Állandó Tag
de milyen jó nekünk, mennyi világvégét túléltünk már... :)
vagy ezek szerint ha vége a világnak, akkor is ugyanaz van?
 

Ann98

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem vagyok túl öreg, de egy pár világvége jóslatot már túléltem!! (Nostradamus, Y2K, ...)
Remélem, még sokat túlélek!!!
 
Oldal tetejére