Villámolvasás

daibo

Állandó Tag
Állandó Tag
Én villámolvastam a Szerelem a kolera idején c. könyvet és azt a célt állítottam fel, hogy ismerjem meg, éljem át, jobban értsem meg a könyvben lévő érzelmeket, hogy segítsen abban, hogy jobban megismerjem egy lány érzéseit. Ennek hatására majd egy hétig olyan lettem mint 1 szerelmes ficsúr, hasonló a könyvben lévő fiúhoz. Vágytam a lány társaságára, féltékeny voltam mikor mással láttam és hogy rám nem szakít annyi időt mint másokra, holott ez nem volt így csak így láttam, és amikor vele voltam akkor pedig nagyon boldog voltam. Azon a héten mikor ezt éreztem nem tudtam mi van velem és miért viselkedek ilyen furán. Aztán ezen a héten ahogy gondolkodtam, megvilágosodtam és hát a villámolvasás melléktermékeként elég intenzíven éltem át azt az érzést, amit az író a hős szerelmesnek leírt. Nekem ez egy újabb bizonyítéka volt annak, hogy a villámolvasás valós, létező dolog.

Nagyon aranyos tapasztalat:) És egy jó ötlet azoknak, akik eddig nehezen vagy egyáltalán nem tudták átélni az érzéseiket.
 
telecaster85

Állandó Tag
Állandó Tag
Sajnos idő hiányában még csak részben sikerült elsajátítanom, de már ezen a szinten is számos sikert értem el. És nem csak a fotoolvasás része hasznos, az elsajátítás során egyéb más hasznos módszerek is a részeddé válnak.
 
barabasedina

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Én kb. egy héttel ezelőtt álltam neki a villámolvasás tanulásának. Házi villámolvasás könyvből tanulok, nem jártam tanfolyamon. Már fotóolvastam 3 könyvet (nyelvkönyveket), ebből kettőt már aktiváltam is. Bár még nem próbáltam meg használni ezt a tudást, de aktíválásnál kaptam biztató jeleket, nagyjából eltudtam helyezni a keresett részt a könyvekben. Hiszek benne, hogy meg tudom tanulni és hasznosítani is fogom az életemben!

Viszont van egy kis gondom a koncentrációval (- nem csak olvasásnál). Szerintetek ezen az agykontroll segíthet?
Illetve lenne még egy kérdésem. Ha elmetérképet készítek, akkor csak a fejemből származó gondolatokat írhatom le vagy leshetek a beindítószavas listából is? Ebben még nem vagyok túl jó.

Előre is köszönöm a választ!
 
Kedves Barabasedina!

Mit jelent, hogy gondod van a koncentrációval? Lehet, még most tanulod, hogy egy dologra tedd a figyelmed. Tanulási folyamat, és mint mindenben, gyakorlással egyre jobbak vagyunk az adott dologban.
Természetesen, mondhatod magadnak: pl, hogy napról napra figyelmem koncentráltabb, de az még hasznosabb, ha van rá példád: mikor érzed koncentráltnak a figyelmedet, illetve honnan tudod, hogy van vele problémád és annak épp az ellenkezőjét mondogathatod (programozhatod) magadnak.
A másik kérdésed nagyon aranyos: természetesen leshetsz is kezdetben, sokáig úgyse lesz rá szükséged!
Kitartás és bármit is csinálsz, úgy jó, ahogy csinálod. Nem kell egyből tökéletesnek lennie, pláne nem ragaszkodni a könyvszerűséghez.
üdv daibo
 
KATG

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Probalt mar valaki fotoolvasni egy ebook-ot szerintetek ott is mukodik a villam olvasas vagy csak konyvnel?
 
daibo

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Probalt mar valaki fotoolvasni egy ebook-ot szerintetek ott is mukodik a villam olvasas vagy csak konyvnel?
Szia! Szerintem működik, lényegtelen, hogy ebookot vagy papír alapú könyvet olvasol. De, próbáld ki és oszd meg velünk a tapasztalatodat. üdv daibo
 
Egyetemista vagyok, és nagyon sokat segített az egyetem alatt a villámolvasás technika. Főleg amikor végeláthatatlan hosszúságú olvasmányjegyzék sorakozott egy-egy vizsgára. Hihetetlen jó érzékem van ahhoz, hogy a könyvekből és egyéb írott anyagokból (pl. internetes forrásokból) egyből kiszűrjem a lényeget. Ezzel persze időt és energiát spórolok meg, amit másra fordíthatok.
Egyedül a szépirodalmi műveknél nem éreztem hatásosnak ezt a technikát. Egyrészt, mert úgy gondolom, hogy ott fontos információk maradhatnak ki, ha átlapozunk valamit, ami később esetleg a megértést is gátolhatja, másrészt szerintem szépirodalmi műveket jobb úgy olvasni, hogy élvezzük is, hagyunk rá időt és elmélyedünk benne.
 
barabasedina

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Barabasedina!

Mit jelent, hogy gondod van a koncentrációval? Lehet, még most tanulod, hogy egy dologra tedd a figyelmed. Tanulási folyamat, és mint mindenben, gyakorlással egyre jobbak vagyunk az adott dologban.
Természetesen, mondhatod magadnak: pl, hogy napról napra figyelmem koncentráltabb, de az még hasznosabb, ha van rá példád: mikor érzed koncentráltnak a figyelmedet, illetve honnan tudod, hogy van vele problémád és annak épp az ellenkezőjét mondogathatod (programozhatod) magadnak.
A másik kérdésed nagyon aranyos: természetesen leshetsz is kezdetben, sokáig úgyse lesz rá szükséged!
Kitartás és bármit is csinálsz, úgy jó, ahogy csinálod. Nem kell egyből tökéletesnek lennie, pláne nem ragaszkodni a könyvszerűséghez.
üdv daibo
Köszönöm a válaszod!
 
sun1

Állandó Tag
Állandó Tag
A villámolvasás-hoz van könyv,de sajnos vannak benne olyan dolgok amiket segítség nélkül nem lehet elsajátítani.:(
 
pkj001

Állandó Tag
Állandó Tag
Brian Tracy Főnix szemináriumának van egy ilyen része ami nagyon hasznos lehet. Igaz az nem a villámolvasásról szól hanem hogy hogyan tudjuk meg kétszerezzní a tanulási erőnket! Nekem bevált! érdemes meghallgattní!!!
 
bigeleo

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Én könyvből és a kazetták segítségével tanultam, tanulom a villámolvasást. Sajnos az ismeretek behívásával van még gondom, mert nem olyan hatásfokkal jönnek vissza az információk, ahogy arra szükségem lenne. Úgy érzem, hogy a fotóolvasásig már jól csinálom a technikát, talán az aktiválásnál kellene másként csinálnom valamit. De mit? Örülnék a tapasztaltabbak segítségének!
 
bigeleo

Állandó Tag
Állandó Tag
Hát nem sok tanácsot kaptam. Talán rosszul tettem fel a kérdést, vagy nincs sok tapasztalatotok ezzel kapcsolatban?
 
Oldal tetejére