Visszakapja kanadai állampolgárságát az orosz kémek gyereke

Torontóban született, kanadai állampolgár volt, és büszke kanadaiként élt egészen 16 éves koráig Alexander Vavilov – 2010-ben viszont kiderült, hogy szülei Oroszország beépített kémjei voltak. A szülőktől és a gyermekektől is megvonták a kanadai állampolgárságot, azonban hosszú pereskedés után a kanadai legfelsőbb bíróság csütörtökön kimondta, vissza kell adni Alexander állampolgárságát, írta meg elsőként a 444. Alexander és testvére, Timofej Vavilov filmbe illő történetét korábban mi is megírtuk részletesen:

Andrej Berzukov és Elena Vavilova évtizedeken keresztül dolgozott Donald Heathfield és Tracey Foley álnéven a KGB-nek, majd az SZVR-nek. Gyermekeik, Alex és Tim már Kanadában születtek, majd 1995-ben a család Franciaországba költözött. Négy évvel később – a volt KGB-tiszt Vlagyimir Putyin hatalomra kerülésekor – küldték a családot az Egyesült Államokba.


Berzukov a munkája során a kormányzattal szoros viszonyt ápoló üzletemberekkel tudott megismerkedni. „A hírszerzés nem arról szól, hogy kitaláljuk, mire gondolt tegnap az ellenfél, hanem arról, hogy megértsük, mit fog gondolni holnap” – mondta Berzukov egy interjújában két évvel az elfogása után.

Éppen Tim húszéves születésnapi bulijára készült a család, amikor az FBI berontott a Foley-család házába. Egészen a letartóztatásukig eltitkolták a szülők gyerekeik elől a valódi identitásukat, így Alex és Tim teljesen lesokkolódott, amikor szüleiket bilincsben vitték el a hatóságok. A gyerekeket Oroszországba küldték, majd egy amerikai-orosz kémcserének köszönhetően a házaspárt kiadták Moszkvának. A mit sem sejtő gyerekek élete pedig gyökeresen megváltozott:

Oroszországba költöztek, mindketten orosz állampolgárok lettek, miközben alig tudnak oroszul.

Mindezek ellenére Alex és Tim próbáltak minél kevesebb időt Oroszországban tölteni – és a mai napig kanadainak vallják magukat. Bár az állampolgárságot megvonták tőluk, pert indítottak annak visszaszerzéséért, és ebben adott nekik most igazat a kanadai Legfelsőbb Bíróság. A kanadai állampolgárságot ugyanis csak akkor nem kaphatja meg egy Kanadában született gyermek, ha szülei hivatalosan is egy külföldi kormányzat diplomatái vagy alkalmazottjai.

30876455_5ed5431adff728557d0b790b1da1b630_wm.jpg

Alexander és Tim Vavilov
Fotó: Twitter
Alex és Tim szülei viszont titkos ügynökként nem rendelkeztek diplomáciai előjogokkal vagy immunitással, így a gyermekeknek automatikusan járt a kanadai állampolgárság. A csütörtökön kihirdetett ítélet egyelőre csak Alexre érvényes, de feltehetően bátyja, Tim is visszakaphatja majd az állampolgárságot, írja az NPR.

Alex ügyvédje úgy nyilatkozott, hogy a fiú vissza akar térni szülőhazájába.

Körömi Csongor
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,799
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére