Hírek Visszatér a besúgók világa? Bárki bejelentést tehet, ha gyanús kettős állampolgárt ismer a fideszes javaslat szerint

Egy új törvénymódosítás szerint tíz évre is felfüggeszthetik egyes kettős állampolgárok magyar állampolgárságát. A döntést egy kijelölt miniszter hozhatja meg hivatalból.

Kedd éjjel
került fel az Országgyűlés honlapjára az a törvénymódosító javaslat, amely lehetővé tenné, hogy a kormány bizonyos feltételek mellett legfeljebb tíz évre felfüggessze egyes kettős állampolgárok magyar állampolgárságát. A javaslatot Halász János fideszes képviselő nyújtotta be.

A tervezet szerint azok lehetnek érintettek, akik az Európai Gazdasági Térségen (EGT) és az Európai Unió tagjelölt országain kívüli állam állampolgárai is egyben, és magyar állampolgárságuk veszélyt jelent Magyarország közrendjére, köz- vagy nemzetbiztonságára. Ez azt jelenti, hogy például egy amerikai–magyar vagy brit–magyar állampolgárt érinthet a szabályozás, de egy norvég–magyar vagy román–magyar állampolgárt nem.

A javaslat négy olyan esetet sorol fel, amikor valaki a veszélyeztetett kategóriába kerülhet. Ilyen például, ha az illető külföldi hadseregben vagy állami szolgálatban teljesít szolgálatot, ha idegen hatalom érdekében tevékenykedik, ha terrorszervezethez csatlakozott, illetve ha a bíróság jogerősen elítélte például hazaárulás, terrorcselekmény vagy az alkotmányos rend elleni szervezkedés miatt.
A döntést egy, a kormány által rendeletben kijelölt miniszter hozná meg. Hogy pontosan ki lenne ez, egyelőre nem derült ki. A döntés ellen lehet fellebbezni, de az érintettnek kell bizonyítania, hogy nem jelent veszélyt Magyarország közrendjére vagy biztonságára.
A javaslat lehetőséget ad arra is, hogy bárki bejelentést tegyen, ha olyan személyről van tudomása, akire a szabály vonatkozhat.
Az eljárást azonban csak hivatalból lehet megindítani, és a bejelentőt nem kell értesíteni, mivel nem minősül ügyfélnek.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a február végi Kormányinfón arról beszélt, hogy a törvény nem vonatkozik sima magyar állampolgárokra, mivel így hontalanná válnának.

A törvénymódosító javaslat része annak a politikai kampánynak, amelyet Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédében hirdetett meg.
A miniszterelnök akkor úgy fogalmazott: „Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat. Felszámoljuk az egész árnyékhadsereget.”
A javaslat indoklása szerint a cél „a nemzeti szuverenitás védelmét szolgáló eszköztár megerősítése”.

1743734364510.jpeg
 
Az hogy ki a besúgó nem egyszerű .
Hiszen ha tudomást szerzek illetve látok egy szabálysértést vagy bűncselekményt akkor ha bejelentem akkor besúgó lettem?
Persze a fentebbi eset az kissé morbid és nem is tudom milyen esetben kellene bejelentést tennem (idegen hatalom érdekében...na ez a itt a semmi fogd meg jól...)
 
Hiszen ha tudomást szerzek illetve látok egy szabálysértést vagy bűncselekményt akkor ha bejelentem akkor besúgó lettem?
Sok sikert hozzá!
Például Cseh Katalin sarkában kellene járnod.
Kettős állampolgár, és a másik nem EU ország.
Amennyien szabálysértést vagy bűncselekményt tapasztalsz,
meg kell tudnod, hogy a magyaron kívül milyen állampolgár.
Ha EU országról van szó peched van, nem házmesterkedhetsz.
Az is problémás, hogy van-e jogod megtudakolni a magyaron kívüli nem EU-s állampolgárságát.
Mi a jutalmad, ha tévedsz?
 
S mi a jutalmam ha nem tévedek?
 
Gondolom az Orosz, Belarusz állampolgárság kivételével érdekes. Észak-koreai meg úgy sincs. :D
Nagyon nagyon zárójelben: A belügynek nem kellene tudnia?
 
Besúgók....az ilyen szólamokkal ellehetetlenítik azokat akik bűncselekményt akarnak bejelenteni!
Lásd:
Sara Campanella, a Messinai Egyetem 22 éves orvos-biológus hallgatója hétfőn kora délután nyugodtan várt a buszára Messinában, amikor a forgalmas szicíliai utca járókelőinek döbbenetére egy férfi lépett oda hozzá, mondott neki valamit, majd elővett egy kést és agyon szurkálta. Egy szemtanú odarohant, és üldözőbe vette a támadót, aki akkor még el tudott menekülni, mások mentőt hívtak, de a fiatal nő a kórházba szállítás közben meghalt.
A rendőrség órákon belül letartóztatta a tettest, aki be is ismerte a gyilkosságot. A saját ügyvédje jegyezte meg róla, hogy a férfi nem mutatott semmiféle megbánást. A 27 éves Stefano Argentino ugyanarra az egyetemre járt, és mint az ügyben illetékes ügyész elmondta, két éve, amióta a lányt felvették, kitartóan és megállás nélkül zaklatta őt. Üzenetekkel bombázta, randevúkra hívta és követte, annak ellenére, hogy a nő a legelső pillanattól egyértelműen jelezte, hogy nem érdekli, és egy idő után kerek perec nemet mondott neki.
Két nappal a szörnyű eset után, szerdán egy Róma közeli erdőben egy bőröndbe rejtve találták meg a március 23-a óta keresett 22 éves diáklány, Ilaria Sula összeszurkált holttestét. A rendőrség már ki is hallgatta a volt barátját, a 23 éves Mark Samsont, akit a gyilkossággal gyanúsítanak.
míg tavaly összesen nagyjából 100 olasz nőt ölt meg az egykori, aktuális vagy reménybeli partnere.
A gyilkos lehet mindig is visszautasított, reménytelenül nyomuló alak vagy a szakítást, válást elfogadni nem képes egykori partner.
„olasz férfiak egész generációi képtelenek elfogadni a visszautasítást. Pedig a szerelem nem birtoklást jelent, a féltékenység nem szerelem, és mindenkinek joga van nemet mondani.”
. Utólag kiderült, hogy a nő barátai biztatták őt, hogy forduljon a rendőrséghez, de Campanella nem érezte úgy, hogy a diáktársa igazi fenyegetést jelentene.
Nos ha ebben az esetben tettek volna feljelentést akkor is ez lett volna a vég? sosem tudom meg de, nehogy már besúgó legyen az aki megteszi a feljelentést!!!!!
 
Ja igen ezt még elfelejtettem hozzá tenni...
Az elmúlt hetekben nagy vitát generált a közösségi platformokon Bihari Ádám kijelentése, miszerint a nők, ha nem vesznek melltartót, akkor ne csodálkozzanak, ha ajánlatokat kapnak. A stílusszakértő az Indexnek elmondta: tartja a véleményét. Bár számtalan támadás érte a kijelentése miatt, ő kitart amellett, hogy több mint egy évtizede a konzervatív és klasszikus öltözködési stílus híve. Bihari arról is beszélt, hogy több száz üzenetet kapott, amelyek arról szóltak, hogy egyetértenek a véleményével, csak a mai világban nem merik azt felvállalni.
 
"1. külföldi hadseregben vagy állami szolgálatban teljesít szolgálatot,
2. ha idegen hatalom érdekében tevékenykedik,
3. ha terrorszervezethez csatlakozott, illetve
4. ha a bíróság jogerősen elítélte például hazaárulás, terrorcselekmény vagy az alkotmányos rend elleni szervezkedés miatt."

1. - nem kellene ezt részletezni, mert így ...
1743792171832.png

Szóval Gorka Sebestyénnek például bukta. Már mehet is leadni a belügybe.

2. ezt sem ártana kifejteni, mert az, hogy tevékenykedik tág fogalom. Tehát, ha Karikó Katalinnak fontos Amerika, s az amerikaiak élete, s szeretné, ha minél több amerikai életben maradjon a covid 19 alatt, akkor idegen hatalom érdekében tevékenykedett?
Vagy csak szimplán a kémekre gondolnak?
S az nem büntetendő egy magyar állampolgárnak, csak ha kettős?
Ha csak magyar, mehet Isten hírével?

3. ugyanaz, mint előbb - ha csak magyar, akkor nincs bünti, ha kettős, akkor pedig elveszik a magyar állampolgárságát?
Ezt nevezem büntetésnek! Nyilván vizesre fogja sírni a párnáját.

4. ugyanaz, mint a 2.,3.,4.

Ezt hozzáértők írták?
 
Nincs hátrányom belőle, ha megtartom.
Ugyan utálom orbánt és bandáját, de Magyarországgal és magyarságommal semmi problémám.
Szeretek hazajárni.

Viszont a foci-válogatottunk meccsei után letagadtam, hogy magyar vagyok. :rohog:
A kint élő rokonok úgy jöttek Európába 40-50 éve, hogy inkább azt mondták, hogy magyarok, mert itt nem szerették az amerikaiakat.
Most nem tudom, mit választanának ...
E lehet venni egy "valódi" magyartól az állampolgárságát?
Csatolom a törvényjavaslatot, ami kimondja, hogy az ún. EGT állampolgársággal rendelkezőkre nem vonatkozik a javaslat.

1743804061592.png

Vagyis a svájci állampolgárság azonos elbírálás alá esik az eus állampolgársággal. Ahogy az izlandi, norvég és liechtensteini is.

Szóval uniós és egyéb EGT állampolgárok egész nyugodtan randalírozhatnak, ők védettek.

1743804990216.png

Találtam benne viszont egy furcsa részt.
9/C.
1743806031646.png

A jogorvoslati joggyakorlást a véglegessé váláshoz köti, innen számított 30 nap.
Ha nem indítja meg a pert a határozattal szemben 30 napon belül, az jogvesztő.
De mi van akkor, ha nem kapja meg a határozatot időben?
A közölni kell elég tág fogalom.

Ráadásul kiutasítják ...
 
Csatolások

  • 11414.pdf
    88.5 KB · Olvasás: 12
Utoljára módosítva:
S ha már keresgéltem a parlament.hun a törvényjavaslatok között, van pár olyan, ami logikus lenne, s kíváncsi lennék a Fidesz megszavazza-e:

Pl. egyik módosítási javaslat - gyermek-, szociális- és munkahelyi étkeztetés áfacsökkentése 27-ről 5 %-ra
1743810259788.png

másik - miniszterelnököt legfeljebb egy ciklusra az egypárti túlhatalom megelőzésére - 2/3 igenhez kötve.
1743810685392.png

harmadik és negyedik - az Alaptörvény 15. módosítása - a közpénz védelme érdekében súlyosabb büntethetőség
1743810869354.png

az ötödik - köztársasági elnök közvetlen választására tett javaslat - 2/3 igenhez kötve
1743811748591.png

A fentiek mind ellenzéki javaslatok.
 
A kint élő rokonok úgy jöttek Európába 40-50 éve, hogy inkább azt mondták, hogy magyarok, mert itt nem szerették az amerikaiakat.
Most nem tudom, mit választanának ...

Csatolom a törvényjavaslatot, ami kimondja, hogy az ún. EGT állampolgársággal rendelkezőkre nem vonatkozik a javaslat.

Csatolás megtekintése 2055476

Vagyis a svájci állampolgárság azonos elbírálás alá esik az eus állampolgársággal. Ahogy az izlandi, norvég és liechtensteini is.

Szóval uniós és egyéb EGT állampolgárok egész nyugodtan randalírozhatnak, ők védettek.

Csatolás megtekintése 2055479

Találtam benne viszont egy furcsa részt.
9/C.
Csatolás megtekintése 2055480
A jogorvoslati joggyakorlást a véglegessé váláshoz köti, innen számított 30 nap.
Ha nem indítja meg a pert a határozattal szemben 30 napon belül, az jogvesztő.
De mi van akkor, ha nem kapja meg a határozatot időben?
A közölni kell elég tág fogalom.

Ráadásul kiutasítják ...

S ha már keresgéltem a parlament.hun a törvényjavaslatok között, van pár olyan, ami logikus lenne, s kíváncsi lennék a Fidesz megszavazza-e:

Pl. egyik módosítási javaslat - gyermek-, szociális- és munkahelyi étkeztetés áfacsökkentése 27-ről 5 %-ra
Csatolás megtekintése 2055481

másik - miniszterelnököt legfeljebb egy ciklusra az egypárti túlhatalom megelőzésére - 2/3 igenhez kötve.
Csatolás megtekintése 2055482

harmadik és negyedik - az Alaptörvény 15. módosítása - a közpénz védelme érdekében súlyosabb büntethetőség
Csatolás megtekintése 2055483

az ötödik - köztársasági elnök közvetlen választására tett javaslat - 2/3 igenhez kötve
Csatolás megtekintése 2055484

A fentiek mind ellenzéki javaslatok.
Köszi. :)
 
Egy új törvénymódosítás szerint tíz évre is felfüggeszthetik egyes kettős állampolgárok magyar állampolgárságát. A döntést egy kijelölt miniszter hozhatja meg hivatalból.

Kedd éjjel
került fel az Országgyűlés honlapjára az a törvénymódosító javaslat, amely lehetővé tenné, hogy a kormány bizonyos feltételek mellett legfeljebb tíz évre felfüggessze egyes kettős állampolgárok magyar állampolgárságát. A javaslatot Halász János fideszes képviselő nyújtotta be.

A tervezet szerint azok lehetnek érintettek, akik az Európai Gazdasági Térségen (EGT) és az Európai Unió tagjelölt országain kívüli állam állampolgárai is egyben, és magyar állampolgárságuk veszélyt jelent Magyarország közrendjére, köz- vagy nemzetbiztonságára. Ez azt jelenti, hogy például egy amerikai–magyar vagy brit–magyar állampolgárt érinthet a szabályozás, de egy norvég–magyar vagy román–magyar állampolgárt nem.

A javaslat négy olyan esetet sorol fel, amikor valaki a veszélyeztetett kategóriába kerülhet. Ilyen például, ha az illető külföldi hadseregben vagy állami szolgálatban teljesít szolgálatot, ha idegen hatalom érdekében tevékenykedik, ha terrorszervezethez csatlakozott, illetve ha a bíróság jogerősen elítélte például hazaárulás, terrorcselekmény vagy az alkotmányos rend elleni szervezkedés miatt.
A döntést egy, a kormány által rendeletben kijelölt miniszter hozná meg. Hogy pontosan ki lenne ez, egyelőre nem derült ki. A döntés ellen lehet fellebbezni, de az érintettnek kell bizonyítania, hogy nem jelent veszélyt Magyarország közrendjére vagy biztonságára.
A javaslat lehetőséget ad arra is, hogy bárki bejelentést tegyen, ha olyan személyről van tudomása, akire a szabály vonatkozhat.
Az eljárást azonban csak hivatalból lehet megindítani, és a bejelentőt nem kell értesíteni, mivel nem minősül ügyfélnek.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a február végi Kormányinfón arról beszélt, hogy a törvény nem vonatkozik sima magyar állampolgárokra, mivel így hontalanná válnának.

A törvénymódosító javaslat része annak a politikai kampánynak, amelyet Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédében hirdetett meg.
A miniszterelnök akkor úgy fogalmazott: „Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat. Felszámoljuk az egész árnyékhadsereget.”
A javaslat indoklása szerint a cél „a nemzeti szuverenitás védelmét szolgáló eszköztár megerősítése”.

Csatolás megtekintése 2055303

„Ez egy komoly, névtelen feljelentés volt, géppel írva”​

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

fesa wrote on bogi1978's profile.
Boldog szülinapot !
WilmavdBK wrote on Virag 29's profile.
Hi !
At this moment I've got 140 patterns from IlDikko.
It'sa bit to much to write it all down.
I can make a list for you but that will that some time.

Greatings Wilma
csorieva wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a fordításokat, eseteg
Anna Hackett
Stealing from Mr. Rich
a többi része is lesz majd?
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon jók tényleg a fordítások tényleg nem tudom elégszer elmondani. Izgatottan várom a 38. Kötet forditását is :)
Bibliotekarius wrote on Bea7's profile.
elküldöm kisebbre konvertálva.

Statisztikák

Témák
38,763
Üzenet
4,941,968
Tagok
624,614
Legújabb tagunk
Koletta1990
Oldal tetejére