Hírek Von der Leyen beleállt Orbánba az Európai Parlament előtt

Csütörtökön szavaz az Európai Parlament arról, hogy Ursula von der Leyen lehet-e ismét az Európai Bizottság elnöke. Ahogy ilyenkor szokás, Von der Leyen tartott egy beszédet, amelyben elmondta, mik lennének a tervei bizottsági elnökként.

A beszéd egy pontján Von der Leyen keményen nekiment Orbán Viktornak.

Két hete egy európai miniszterelnök Moszkvába utazott. Ez nem volt más, mint egy megbékítési misszió– mondta, a megbékítésre azt az appeasement szót használva, amelyet a náci Németország háború előtti megbékítésére szokás használni. A beszédben Von der Leyen nem említette Orbán nevét, de a teremben ült Magyarország egyik uniós nagykövete, Ódor Bálint is, mint az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét képviselő nagykövet, és a mondat közben a kamera őt mutatta.

Nem is Von der Leyen volt az egyetlen, aki Orbánról beszélt. A beszéd utáni vitában Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője is Marine Le Penhez és Jean-Luc Melenchonhoz hasonlította Orbánt, mint akik meg akarják osztani az Európai Uniót, a Renew-t vezető Valerie Hayer pedig arra kérte Von der Leyent, indítsa el az eljárást, amely megfoszthatja Magyarországot a szavazati jogától a tanácsban.

Kerner Zsolt

1721376262166.jpeg
 
Ha sokáig csinálják ezt akkor úgy beszorítják az Orbán kormányt hogy minden minden lesz számára.
Hogy ez miért jó ? ....
Miért, eddig nem minden minden számára? Hiszen amire ráteszi a mancsát az szerinte az övé!
Egyébként elgondolkodtál már azon, hogy ha egyre többen fordulnak szembe valakivel, nem biztos hogy mindenki hibás, és csak az illető hibátlan?
 
Szervusztok ,
Nem Orbánt akarom védeni , de csak ugy a "margóra" megjegyezve , hogyan is került "Flinten Uschi" a posztjára 5 évvel ezelött ? Nem e Angela Merkel kancellárnö volt az aki benyomta Orbán segitségével mert szörén-szállán eltünt valami 300 millió€ a német iskolahajó a "Gorch Fock" javitásánál ! De sorolhatnánk tovább a furcsaságokat az ottani parlamentben ! Gondolom nemcsak Németországra érvényes , de innét odaküldik a legtöbb kalap kakit sem érö leszolgált politikust akiket böségesen elllátnak zsebpénzzel ! Mindenki Orbánt cseszegeti , hogy joggal vagy se nemtudom , én nemitélkezhetek felette , ezt nektek kell tudni akik otthon éltek , de lássuk csak mi is van Franciaországban ? Nem egyedúralkodó Macron ? De Gaulle óta teljhatalmú az ország elnöke ! Nagyon furcsa nekeik a "demokrácia" értelmezése , még a 70-es években amikor otthon voltam a "Kádár féle" népi demokrácia jobban müködött ! Pedig én személyszerint utáltam öket !
 
Nem mennék világtörténelmi leckékbe, de én még emlékszem arra is, hogy 5 évvel ezelőtt orbán azért kepesztett, hogy ne maradhasson a régi (mert elkezdte a számonkéréseket pont orbánon), hanem legyen ez az új nőci, aki majd hálás lesz, és úgy táncol, ahogy orbán fütyül. Csak aztán valaki vérszemet kapott ...

Nem járok fb-oldalakra, de állítólag orbán feltett egy Jelentést a békamissziójáról. Nos, akkor vemhes vagy nem vemhes? A múlt héten hazudozott vagy a jelentésben? (jelentés, ó drága S. Freud!) Nagyon informatív volt a szélkakasunkról trampli is.

Lehet ezermilliárdokat lopni büntetlenül és gátlástalanul, de észt, intelligenciát, műveltséget meg hasonló felfoghatatlan dolgokat nem. Igaz, igényük sincs rá.

Most talán össztűznek tűnik, csak egyszer betelik az a bizonyos pohár. Nem az a baj, hogy megállítani próbálják, hanem hogy eddig szabadjára engedték.
 
Szervusztok ,
Nem Orbánt akarom védeni , de csak ugy a "margóra" megjegyezve , hogyan is került "Flinten Uschi" a posztjára 5 évvel ezelött ? Nem e Angela Merkel kancellárnö volt az aki benyomta Orbán segitségével mert szörén-szállán eltünt valami 300 millió€ a német iskolahajó a "Gorch Fock" javitásánál ! De sorolhatnánk tovább a furcsaságokat az ottani parlamentben ! Gondolom nemcsak Németországra érvényes , de innét odaküldik a legtöbb kalap kakit sem érö leszolgált politikust akiket böségesen elllátnak zsebpénzzel ! Mindenki Orbánt cseszegeti , hogy joggal vagy se nemtudom , én nemitélkezhetek felette , ezt nektek kell tudni akik otthon éltek , de lássuk csak mi is van Franciaországban ? Nem egyedúralkodó Macron ? De Gaulle óta teljhatalmú az ország elnöke ! Nagyon furcsa nekeik a "demokrácia" értelmezése , még a 70-es években amikor otthon voltam a "Kádár féle" népi demokrácia jobban müködött ! Pedig én személyszerint utáltam öket !

Ha nem vagy biztos abban amit mondasz akkor kérlek nézz utána!
A Feleségem megkérdezte Mr. Bean-t, ami nála az open AI

Kedves Udvarfy, az írásodban számos tény el van ferdítve vagy nem pontosan van bemutatva.
Íme néhány pont, ahol a tények nem felelnek meg a valóságnak:
  1. Ursula von der Leyen kinevezése:
    • Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöki posztjára 2019-ben került, és nem Angela Merkel „nyomta be” Orbán Viktor segítségével.
    • Von der Leyen jelölését az Európai Tanács javasolta, és az Európai Parlament választotta meg, nem pedig Angela Merkel egyedül döntött erről.
  2. 300 millió euró eltűnése a Gorch Fock javításánál:
    • Bár voltak problémák és költségtúllépések a Gorch Fock nevű német iskolahajó felújításával kapcsolatban, nincs bizonyíték arra, hogy 300 millió euró „eltűnt” volna.
    • Az eset inkább a költségek növekedéséről és menedzsment problémákról szólt.
  3. Politikusok küldése Brüsszelbe:
    • Az Európai Parlament képviselőit demokratikusan választják az adott ország polgárai. Nem igaz, hogy az oda küldött politikusok "kalap kakit sem érő leszolgált politikusok".
    • Az európai parlamenti képviselők jelentős szerepet játszanak az európai jogalkotásban és politikai folyamatokban.
  4. Emmanuel Macron egyeduralma:
    • Emmanuel Macron nem egyeduralkodó Franciaországban. Bár Franciaországban az elnöknek jelentős hatalma van, az országban továbbra is demokrácia működik, és az
    • elnök hatalmát korlátozza a törvényhozás, a bíróságok és más demokratikus intézmények. A teljhatalomra vonatkozó állítás túlzó és pontatlan.
  5. Kádár-korszak és a népi demokrácia:
    • A Kádár-rendszer Magyarországon nem volt valódi demokrácia, hanem egypárti diktatúra.
    • Bár lehet, hogy egyesek úgy érzik, hogy bizonyos szempontból jobban működött, mint a jelenlegi demokrácia,
    • a véleménynyilvánítás szabadsága, a politikai pluralizmus és az emberi jogok jelentősen korlátozottak voltak.
Összefoglalva, az írásodban több pontatlan vagy félrevezető állítás található, amelyek nem felelnek meg a történelmi és politikai tényeknek.
 
Ez a "meg akarja osztani az EU-t" duma mekkora hülyeség. Ha valamivel nem értesz egyet akkor nem fogsz belemenni. Ha mások is hasonló véleményen vannak, akkor csatlakoznak hozzád. Ilyen egyszerű. Az EU, mint egy gazdasági közösség jó kezdeményezés volt, de mikor minden országra valamiféle összeegyeztetheteteln értékrendet is rá akarnak erőltetni, az már "hatásköri túllépés"...
 
Akinek nem tetszik kiléphet.
 
Ezt nem tudom kinek írtad de én válaszolok.

Az Európai Unió nem egy szél által összehordott egyesület, hanem közös alapokon álló, közös célokat követő társaság.
Egyszerűen fogalmazva, egy labdarugó-egyesületben olyanok vannak akik focizni szeretnének és nyilvánvaló, hogy egy tag miatt nem fognak átalakulni sakkegyesületé.

Az Európai Unió (EU) céljai az EU-dokumentumok-ban vannak lefektetve. Az EU fő céljai a következők:
- Az EU egyik alapvető célja a béke megőrzése és a stabilitás biztosítása Európában, különösen a második világháború után.
- Az EU célja az áruk, a szolgáltatások, a személyek és a tőke szabad mozgásának biztosítása az egységes piac keretében.
- Az EU célja előmozdítani a gazdasági és társadalmi fejlődést, a munkahelyteremtést, a versenyképességet és a társadalmi kohéziót.
- Az EU elkötelezett a szociális összetartás védelme, a szociális igazságosság és az életminőség javítása mellett.
- Az EU fontos célja a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés biztosítása.
- Az EU hozzájárul a biztonság és a jogrend megerősítéséhez, beleértve a terrorizmus elleni küzdelmet és a határvédelem javítását.
- Az EU támogatja és védi a demokráciát, az emberi jogokat és az alapvető szabadságjogokat, mind Európában, mind világszerte.
- Az EU célja, hogy erős globális szereplő legyen, és aktívan hozzájáruljon a nemzetközi ügyekben, beleértve a fejlesztési együttműködést és a humanitárius segítségnyújtást.
- Az EU előmozdítja az innovációt, a kutatást és a technológiai fejlődést.
- Az EU hangsúlyozza a tagállamok közötti szolidaritást és az együttműködést a közös problémák megoldásában.

Ezek a célok az Európai Unió működésének és politikáinak alapját képezik, és folyamatosan igazodnak a változó globális és regionális kihívásokhoz.

Vannak pártok az Európai országokban akik Orbánnal vállvetve
- az Európai Unió feloszlatásán
- az EU feladatkörének a megváltoztatásán dolgoznak
- hogy csak egyet nevezzek ebből, Orbán csupán "bilaterális gazdasági szerződéseket szeretne és egy un. illiberales demokráciát" ami az autokrácia, diktatura fedöneve.

Az Európai Unió nem Varsói szerződés, vagy KGST, az EU-ból kérem szépen ki lehet lépni!
Orbán és a szélsőjobboldali, gyakran nyíltan neonáci ideológiákat követő pártok Orbán és a Fidesz párt szövetségesei.

Nem is értem, hogy ezek akik az EU megszüntetése érdekében dolgoznak és belülről akarják az uniót bomlasztani mi a fenének vettek részt az EP választáson?
Orbán a 2/3-dal bár mikor beadhatja a kilépési kérelmet és 1-2 éven belül csatlakozhat az Orosz föderációhoz, vagy lehet Kina egy extraterritoriális gyarmata.

Senki nem kötelezi Magyarországot, hogy az EU-hoz tartozzon de aki nem tartja be az alapszabályokat annak semmi helye az egyesületbe.

Én egyházi iskolába jártam és kérem szépen nekünk évente, vagy fél évente be kellett adni egy kézzel aláirt kérvényt,
- amiben kinyilatkoztatjuk, hogy önszántunkból vagyunk az iskolába
- hogy hiszünk a keresztény mítoszokban, mert különben a következő szemeszterben kirúgnak

A kormány megmondta már nyíltan, hogy addig van az EU-ban amig jönnek a felzárkózási pénzek.
Most, hogy világossá vált, hogy a rendszer az EU-s pénzek korrupciójára épül és nem jönnek a pénzek ahogy korábban, hát baj van.

Ursula von der Leayen azért kapott az idén, 2024-ben több szavazatot a megválasztásánál mint 2019-ben mert keményen betartott Orbánnak. !!!
 
Utoljára módosítva:
Senki nem kötelezi Magyarországot, hogy az EU-hoz tartozzon de aki nem tartja be az alapszabályokat annak semmi helye az egyesületbe.
Minden szabálynak konszenzuson, kompromisszumokon kell alapulnia, azért közösség. Egy dolog miatt nem értem csak O1G-t... Az EU legalább olyan korrupt, morális fertő mint a csúti Ramszesz udvartartása. Szóval megérdemlik egymást...
Mondj egy neonáci ideológiát, amit Orbán propagál!
Ja, és az EU elég messze van a keresztény mítoszoktól.
 
Az uj frakciojaba karlendito naci relikviakat gyujto tagok vannak es annak o fonoke kollegaja. A ketto nem megy egyutt vagy jobbra vagy balra de mar jo parszor elgancsoltak a pava tanca miatt. Nem is tudom hogy kepzelik hogy Eu lebontasan faradoznak de a lovet azt varjak kovetelik . Te adnal annak penzt aki allandoan hatba tamad?
A kereszteny mitoszok nala csak mitoszok mert melyik apostol vagy a X parancsolatba mondjak hogy pedofil legyel es mentsed ki a feleloseg alol az elkovetot illik hazudni lopni csalni?
Nem vagyok nagy tudoja a katolikus egyhaz rendeleteinek de fogadni mernek nincs benne se a lopas se a hazugsag stb.
Ez a naci ideologia egyszer mar tonkre tette Mo-ot es vilagegest okozott. Az elso karlenditest teljes felhaborodast kellene hogy tomegesen jelezek.
A fidesz szavazok szelsojobb legszelevel ahol nem keves a naci hivok tiltakozni kellene es nem megszavazni o kepviselje az orszagot. Merek bizni benne de talan mondhatom is nem a nacik iranyaba szavaztak O1g re.
A kefebajszos is eloszor a propagandaval az emberek felrevezetesevel kezdte. a Veget mindneki tudja hany szaz millio halott.
Aki otthagyta a Neppartot akik jobb odaliak nincs mas ut mint a szelso jobb. HAtra arcot mar nem tud csinalni mert akkor Gyurcsany karjaiba fut.
Te helyesnek iteled ezt a parfordulast amit csinalt O1G?
 
Utoljára módosítva:
Minden szabálynak konszenzuson, kompromisszumokon kell alapulnia, azért közösség. Egy dolog miatt nem értem csak O1G-t... Az EU legalább olyan korrupt, morális fertő mint a csúti Ramszesz udvartartása. Szóval megérdemlik egymást...
Mondj egy neonáci ideológiát, amit Orbán propagál!
Ja, és az EU elég messze van a keresztény mítoszoktól.

- Az Európai Unió egy több mint 500 millió lakosú, 27 tagállamból álló komplex szervezet, míg az Orbán-kormány Magyarország egyetlen kormánya.
- Az EU-nak több intézménye és különböző szintű hatóságai vannak, amelyek mind különböző mértékben lehetnek érintettek korrupciós ügyekben.

- Igen az EU-ban is előfordulnak korrupciós esetek, de a mértéke és a szerkezete eltérő.
- Az EU intézményei jelentős erőfeszítéseket tesznek a korrupció elleni küzdelemben, mint például az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal) és az Európai Ügyészség.
- Magyarországon az Orbán-kormányt gyakran érik kritikák a korrupció magas szintje miatt, például az uniós források elosztásában de nincsenek következményei
- Magyarországon állami korrupció van, a kormán a nép vagyonát szétossza a haverok között

- A "morális fertő" kifejezés erősen szubjektív és nehezen mérhető.
- Az EU intézményei működésük során különböző etikai normákat követnek, és ezek megsértése esetén szankciók következnek,
- Ezzel szemben Magyarországon az Orbán-kormány ellen gyakran felmerülnek etikai és morális aggályok, amit kulturális sajátságként a szőnyeg alá sepernek
- Vagy vegyük például a média szabadságának korlátozása, az igazságszolgáltatás függetlenségének csorbítása és a civil társadalom elnyomását
- Nem beszélve ügye az államilag elrendelt idegen gyűlöletről, a fajtisztaság megőrzésére biztatásról...

- Magyarország Europa leg korruptabb országa a Nemzetközi szervezetek, mint például a Transparency International szerint
- Az EU évente méri a korrupció szintjét a tagállamokban és ez olyan magas, hogy Magyarország pénzeit befagyasztották.
- Amerikai megfigyelők szerint Magyarország egy maffia-álam.

Végül nem tudom milyen "konszenzust, kompromisszumot" követelsz, a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok betartása nem lehet alku tárgya!!
 
Ahhoz képest, hogy a jogelőd 1951-ben mindösze 6 tagból állt, mára pedig a folyamatosság gyakorlata alapján már 27-re emelkedett, nem igazán látom a szétesés megindulását.
Illegális migráció nincs, csupán szabályos (iratokkal, + kötelező kellékekkel történő áttelepülés), vagy szabálytalan, magyarul irreguláris :) migráció. Az EU működésének egyik alapelve a konszenzus, és az idők során, egészen 2010-ig amig Orbán hatalomra nem került fel sem merült a gyakorlati vétó fogalma. (Orbán lett az EU Koppánya)
Ukrajna területe pedig azért fontos, mert az eurőpai kontinens egyik, ha nem a legnagyobb gabonatermelő területe, és amelyet már hosszú évszázadokra visszanyúlóan a lengyelek, a finnek, és a németek akarták -vagyis az akkori kvázi Európa-, a fennhatóságuk alá vonni. A problémát ebben az okozza, hogy ha Ukrajna is belép az EU-ba akkor mivé lesz az EU mezőgadasági piacát uraló és szabályozó multik befolyása a nagy mennyiségben rendelkezésre álló, ezért olcsó gabona miatt? Attől azért nem kell tartani, hogy a kenyér ára majd visszamegy 3 forint 60 fillérre, vagy kifli is csak 40 fillérbe fog ismét kerülni :D Ez ugyanaz a képlet, hogy miért 350 forint a magyar tej, és miért csak 250 a lengyel, vagy a szlovák? Most nem akarok visszamenni az 1990-es évek elejére, amikor politikai érdekből végták haza a magyar mezőgazdasági ipart...
 
Akkor még szó se volt például a migránskvótárol.
De meg kell nézni kiknél fel sem merül a csatlakozási szándék, mért éri meg Svájcnak, Norvégiának hogy fizessen az EU -nak ahelyett hogy büszke tagországok lehessenek. Persze azt is meg kell nézni milyen nyomoruságos országok akarnak csatlakozni az EU hoz. Aki tehette már el is hagyta az EU -t.

No comment
Mi is az egyik igen lényeges oka a migrációnak?
Mutatom: Ha pedig ez nem volna, akkor nem lenne menekülés=migráció. Vajon melyik gazdasági nagyhatalomnak jut először eszébe, hogy ahová eddig fegyvert exportáltak, mostantól, fúrótorony a víznek, csatornák az öntözésnek, termelő gazdasági infrastruktúrát exportáljon, és akkor megszűnne pl. a száhel övezetből a népvándorlás,mert ott is élhetővé válna a világ...
 
Utoljára módosítva:
Ahhoz képest, hogy a jogelőd 1951-ben mindösze 6 tagból állt, mára pedig a folyamatosság gyakorlata alapján már 27-re emelkedett, nem igazán látom a szétesés megindulását.
Illegális migráció nincs, csupán szabályos (iratokkal, + kötelező kellékekkel történő áttelepülés), vagy szabálytalan, magyarul irreguláris :) migráció. Az EU működésének egyik alapelve a konszenzus, és az idők során, egészen 2010-ig amig Orbán hatalomra nem került fel sem merült a gyakorlati vétó fogalma. (Orbán lett az EU Koppánya)
Ukrajna területe pedig azért fontos, mert az eurőpai kontinens egyik, ha nem a legnagyobb gabonatermelő területe, és amelyet már hosszú évszázadokra visszanyúlóan a lengyelek, a finnek, és a németek akarták -vagyis az akkori kvázi Európa-, a fennhatóságuk alá vonni. A problémát ebben az okozza, hogy ha Ukrajna is belép az EU-ba akkor mivé lesz az EU mezőgadasági piacát uraló és szabályozó multik befolyása a nagy mennyiségben rendelkezésre álló, ezért olcsó gabona miatt? Attől azért nem kell tartani, hogy a kenyér ára majd visszamegy 3 forint 60 fillérre, vagy kifli is csak 40 fillérbe fog ismét kerülni :D Ez ugyanaz a képlet, hogy miért 350 forint a magyar tej, és miért csak 250 a lengyel, vagy a szlovák? Most nem akarok visszamenni az 1990-es évek elejére, amikor politikai érdekből végták haza a magyar mezőgazdasági ipart...

Ukrajna sokkal többet tud nyújtani mint csak mezőgazdaság:
- Nehézipar: acél, vas, gépek
- Vegyipar: műtrágyák, műanyagok
- Gépgyártás: mezőgazdasági gépek, közlekedési eszközök.
- Technológia és IT: Növekvő IT- és szoftverágazat, különösen Kijevben, Lvivben és Harkivban.
- Energetikai ágazat: Hagyományos: szén, földgáz, atomenergia / Megújuló: szél- és napenergia
- Kultúra és turizmus: Történelmi: a kijevi Szent Szophia székesegyház, Lviv régi városközpontja
- Természet: Kárpátok, Fekete-tenger partja
- Oktatás és tudomány: Erős hagyományok a tudomány és a technológia területén, jelentős egyetemek és kutatóintézetek.
- Szolgáltatási ágazat. Növekvő szolgáltatási szektor a pénzügyek, a kereskedelem és a közlekedés területén.

Ukrajna tehát sokoldalú ország, változatos gazdasággal és gazdag kultúrával.
 
Ez így igaz. Jártam ott és láttam, tapasztaltam is. Az Ukrán gabonát csupán az orbáni zokogás miatt, hogy "milyen olcsó és a magyar gazdák e-miatt mennek tönkre" című mantra miatt hoztam fel.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !

Statisztikák

Témák
38,394
Üzenet
4,853,858
Tagok
618,781
Legújabb tagunk
Morningstar16
Oldal tetejére